Népújság, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-17 / 243. szám

Ablakmosást vállalunk

A Hátra útikalauza

A gyöngyösi járási természetbarát-szövetség és a Heves megyei Idegenforgalmi Hivatal jóváhagyásával megjelentek a Mátra Útikalauz átdolgozott kötetei a könyvesboltokban. A környék szerelmesei érdekes útmutatót olvashatnak dr. Nagy Gyula nyugalmazott múzeumigazgató tanulmányában A Mátra állatvilága címmel, Fehér Miklós pedig hasznos tanácsokkal látja el a sport és a természet szerelmeseit. A sok-sok érdekes írás és tanács mellett részletes térképpel is kiegészítették a könyv szerkesztői a hasznos olvasmányt. (Fotó: Szabó Sándor)

A zene szépsége, hatalma

Egri együttesek hangversenyéről

Szinte hihetetlen: legyen

két ..srác”, aki azért vállal fizikai munkát a főiskola tanulmányi időszakában, mert nem akarja „az őseit megvágni”, Rühellik, hogy azon túl is pénzt kérjenek, amit havonta kapnak otthonról. egészen tisztességes summában.

— Mind a ketten hatodik

kategóriásak vagyunk — mondja a kicsit zömök, élénk mozgású, bajuszos Molnár Gyula. — Én kétezret kapok, ebből majdnem ezer a kollégiumra megy el. A reggelit magunknak kell megvennünk, a hét végén is ki kell pótolni a hideg kaját, erős dohányos is vagyok, arra elmegy havonta majdnem ötszáz és akkor ne menjek el sehová esíénként. mert nincs miből megvenni azt a pohár valamit? Ha a motorommal hazamegyek, egy százas kell a benzinre oda és egy másik százas vissza. Azt kérdi anyu, ha indulok: van-e

pénzed még, kisfiam? Nincs bőr a pofámon azt mondani: egy fillérem sincs. Van pénzem. válaszolom, de ő azért odadug egy vagy két százast mindig.

Ez a „kórkép” — ha úgy tetszik —, aminek alapján megszületett a korszakalkotó ötlet. Annak a megvalósítása pedig a gyöngyösi lakótelepi épületek lépcsőházában így mutatkozik meg az érdeklődők előtt:

— Ablakmosást, lépcsőtakarítást (szemetelés nélkül) vállalunk: Bíró—Molnár főiskolai hallgatók. Telefon:

11 -«69. 13-172, délután 14 órától.

★

A szakállt eresztett, tagbaszakadtabb, kimértebb mozgású és beszédű Bíró András már „profinak” számít a szakmában.

— Pesten a Hétfői Híreket hordtam ki. például. A bátyám szintén takarítást, ablakmosást vállalt, mert úgy összejöttek náluk a dolgok. Fiatal házasok, gyerek, lakás: kellett a pénz. Én két évig dolgoztam az érettségi után. megszoktam, hogy mindig legyen pénz nálam. Most a nyáron a Balaton mellett buliztam a haverokkal. Ott aztán teljesen kivetkezik az ember. Nem voltam menő, de mént a pénz. Otthonról is kaphatnék még. ha kérnék. de hát... Annak is van határa, ha az ember ad magára. Inkább megkeresem magamnak, amire szükségem van. . Nincs autónk, nincs tíz öltöny ruhánk, mint egyik-másiknak itt, közöttünk, nem is buknak úgy ránk a csajok, de nekem is van egy barátnőm, mint Gyuszinak, és ha négyesben elmegyünk valahová... Érti?

Így derül ki. hogy a duett tulajdonképpen kvartett.

— Igen, a lányok is jönnének takarítani velünk — erősíti meg a szokott, halk hangján a szakállas „colos” termetű ifjú. Mintha minden kétséget el akarna oszlatni.

★

— Mennyit fiadzolt már a nagy ötlet?

— Eddig még semennyit — kapjuk a felvilágosítást a bajúszos „sráctól”. — Pedig azt hittük, hogy kapnak majd rajtunk.

— És egyetlen árva hívás sem?

— Egy sem. összeakadtunk egy bácsiyal az egyik lépcsőházban, amikor éppen a hirdetésünket ragasztottuk ki. Menjünk be az ingatlankezelőhöz, mondta, ott keresnek hőmérséklet-mérőket. Délután is el lehetne végezni a munkát, akkor, amikor éppen ráérünk. Mentünk is. de azt mondták, az lányoknak való munka, fiúkat nem alkalmaznak. Hogy lányok vannak-e, az nem derült ki.

Úgy néz rám. mint aki azt kérdi: hol itt az egyenjogúság? Ha a lányoknak lehet, miért ne lehetne a fiúknak is hőmérőzniük a lakásokat? De hát: ilyen az élet.

1979. uktober 17., szerda

— Benéztünk a postára is. Mondtuk, vállalnánk újságkihordást. Menjünk be másnap. mondták, mert nincs bent az illetékes akárki, aki ebben dönthet. Be is mentünk. Előadtuk, hogy egy körzetet elvállalnánk ketten, közösen, mert akkor még a kora reggeli órákban el tudnánk végezni a munkát. Hát az nem ilyen egyszerű... aztán a munkaviszony ... aztán még a ki tudja, mi... Egyszóval: nuku újságkihordás.

Az ember megint kénytelen bölcselkedni: ilyen az élet. Az egyik oldalon a posta a maga panaszával: nincs elég újságkihordó, a másik oldalon a két főiskolás srác a maguk ajánlatával: az viszont nem kell.

★

— Mit gondoltak összehozni havonta a takarításból?

— Négyen fejenként egy ezrest. Azt is vállalnánk, hogy a társtulajdonosok helyett a lépcsőházat rendszeresen lemosnánk, télen a havat is eltakarítanánk a járdáról és egy kisebb épületért, olyan három-négy emeletesért egy százast kérnénk. Ezt a pénzt a lakástulajdonosok dobnák össze — részletezte az elképzeléseiket a magas, szakállas ifjú a maga csendes, kissé vontatott előadásmódján.

— Tud erről az elhatározásukról a főiskola?

— Eddig feketén ment az egész, illetve: nem ment sehogy.

— Nem gondoltak arra, hogy a többiek kinevetik magukat, ha megtudják, mire vállalkoznának?

— Kit érdekel? Aki ezen nevetni akar és nevetni tud, az csak nevessen.

— Mivel szállítanák a felszerelést? Kiskocsival?

— Semmivel. Kézben. Nem lenne az olyan sok és négyen lennénk hozzá.

Csakugyan, milyen egyszerű: elindul négy főiskolás Gyöngyösön, két fiú és két

36.

S akkor már meg is szó' lalt mögöttük a parasztasz- szony:

— Egyenek, na, biztosan megéheztek, egy kis meleg levest! — Hogy meg is értsék, már a kezében tartott egy-egy tányért.

És elfogadták.

Az egyik már fordult is ki a konyhába, s ült le az asztalhoz. A másik érthetetlenül ott maradt a nyitott ajtóban az ajtófélfának támaszkodva. Ez gyorsan kikanalazta a , sűrűjét, aztán a tányért a . szájához emelve kihörbölte a hígabbját.

Az üres tányért a gazda- asszony kezébe nyomta, s mondott is neki valamit. Talán megköszönte. Már indult is, ellépett az ajtóig, de a másik kényelmesebben evett, talán még repetát is kért volna, ha a társa nem sürgeti. De végül az is felállt. Köszöntek tiszteeségtu- dőan és elmentek.

A kutya nem ugatta meg őket.

A bába letette a pólyát az asztalra, s reákönyökölve rögtön le is roskadt mellé a kanapéra.

András végre felemelte a fejét, és megnézte Arankát. Sápadt volt, egyetlenegy kicsi könnycsepp a szeme sarkában. Nyugodtan' feküdt. Meg akarta kérdezni. hogy van, hogy érzi magát. De Aranka nem várta meg, felpillantott rá, s azt mondta:

— Nincs semmi baj.

lány, és nem egymás kezét

fogva andalognak a járdán, hanem vödrökkel. partfisokkal. felmosórongyokkal felszerelve. Tessék: modern korunk modern romantikája.

★

— Mind a ketten másodévesek. Eredetileg is ide jelentkeztek, erre a főiskolára?

— Nem. A gödöllői egyetemre, de hát... Én azonban nem bántam meg, hogy végül is ide kerültem. Hamarabb kapok diplomát i kezembe, hamarabb léphetek munkába és utána levelezőn nemcsak Gödöllőn folytathatom a tanulmányaimat, hanem akár a közgázra is je- lentkezhetem. Komolyan így gondolom — néz vissza az ártatlanok tágra nyílt szemével Molnár Gyula.

— Kincstári szövegnek vélheti de nem az — győzköd már az első pillanatban Bíró András. — Nekem is pontosan ugyanaz a véleményem. mint a haveromnak. De én hozzáteszem, még jogot is tanulunk itt, tehát még oda is mehetünk tovább, ha úgy hozza a kedvünk.

— Kényes kérdés: milyen tanulók?

— Nem kényes. Én hármas, Gyula nálam jobb. De nem azért, mintha nem lehetnénk jobbak is. Ha ugye... De hát..,

A kihagyások, az elhallgatások nagyon is ékesszólóan beszéltek.

Talán nem tetszik csak életrajzi adatnak, ha még azt is hozzátesszük az eddigiek- hoz, hogy Molnár Gyula édesapja Sárosdon a mező- gazdasági kombinát kerületvezetője. Bíró Andrásé pedig a KPM szaktanácsadója.

Ügy szokták mondani: jól szituált családból származnak.

... És úgy szeretnének ablakot mosni, lépcsőházat takarítani, kimondottan szemetelés nélkül. Minőségi munkával!

András nézte, sókáig nézte, mintha csak meg akarná magában örökíteni a vonásait. Aztán úgy, ahogy volt térden, lejjebb hajolt, és kezdte kiszedni az ágy alól a felszerelését. Aztán még mindig úgy, térdelve, azt mondta:

— Hát az én pajtásom, ez most már nemigen jön el értem, hogy figyelmeztessen a visszavonulásra.

Aranka nem szólt ró semmit.

— Azt gondolom. Aranka, beszélek a háziakkal, hogy

vigyázzanak rád. Majd valahogy csak visszajövök érted.

Aranka feküdt tovább mozdulatlanul, mintha a legnagyobb nyugalomban, és

hallgatott.

— Mert énnekem most már el kell indulnom. Utol kell érnem a többieket.

Aranka nőm mondott ellent.

Akkor András felállt, felvette a zubbonyát, és felcsatolta a derékszíját. Nagy gonddal egyengette el rajta a négy tölténytáskát meg hátul a farán a kenyérzsákot.

— Ugye. jó lesz így Aranka, ha mór nem lehet másképp. ..

Most szólalt meg újra először Aranka:

— Merre mégy? Hiszen már ezek itt vannak.

Végre mondott valamit. Erre mór lehetett válaszolni. megmagyarázni, hogyan képzeli.

Hagyományteremtő szándék vezette az egri kórusvezetőket, az egri szimfonikusok karmesterét, valamint a szervezést ellátó Műsorrendező Irodát a hétfő esti program, e komolyan vett és végül is sikeresnek mondható művészi vállalkozás létrehozásában. Már az évad elején újabb művekkel, a közönség számára ismert repertoár gazdagítását szolgáló .zenei alkotások megszólaltatásával örvendeztették

— Nem úgy van az ilyenkor, tudod. A harc hullámzik. Egy ekkora faluban mindig át lehet csúszpi valahogy, valahol. Nem az utcán indulok el, persze... hanem a kertek alatt... Van egy kis tapasztalatom, el fogok igazodni. ..

Már a puskát is a kezébe

vette.

— Hát nem evett még egy kis levest sem. . . — hívta riadtan az asszony.

Jó, kiment, szót fogadott, leült az asztalhoz.

Ez már nem ugyanaz a leves volt, vagy legalább újra melegíthették; jó meleg volt, kissé még túl meleg is; kicsiket vett a kanalába, s türelmesen bekanalazta.

Nem tudhatta, adhattak-e már Arankának valamit; szabad-e már neki vagy egy cseppet enni. Hallotta a jövés-menést, szöszmötölést, s nyugtalan lett, hiába kínálták még, nem kért többet.

Felállt, megint megigazította magán a zubbonyt, helyükre húzgálta a ráncokat, begombolta még a nyakát is szabályosan.

Aztán illedelmesen, halkan kinyitotta az ajtót, és odament Arankához, hogy elbúcsúzzon.

— Hát akkor...

Aranka egy ujjával, a takarón elnyúlt keze egyetlen ujjúval közelebb intette magához.

— Ide figyelj. András...

— Figyelek, Aranka.

— Én itt nem maradok.

meg a hallgatóságot. Ez az igényesség nemcsak a művek összeválogatásában, a fegyelmezett éneklésben is megnyilvánult.

A kórusok, együttesek mindig is magukon hordják vezetőik egyéniségét, zenei ízlését, azt a profilt valósítják meg az életre keltett zenében, amit a karmesterek, kórusvezetők belőlük ki tudnak hozni. Ez áll az előadandó alkotásokra, az előadás módjára is. Nos, ez alNem értette. Csak bámult rá csudálkozva.

— Most már, látod, énnekem is el kell innen mennem. A gyerekkel együtt.

— Nem értem, Aranka. Nem tudom, hogy képzeled. Feküdnöd kell. Hiszen olyan gyenge lehetsz... egy ilyen. ..

De Aranka nyugodtan, állhatatosan folytatta.

— Csináltok egy hordá- gyat.

— Istenem, hordágyat... Honnan vegyek én most neked hordagyat?

— Akad a házban pebren- cerúd — mondta erre váratlanul Aranka. — Vagy a szomszédban. Valahol Két petrencerúdból lehet* hordágyat készíteni. Nagy, nehéz katonát is elbír.

András elképedve nézte.

— Hol hallottól te ilyet, Aranka? Honnan veszed ezt?

— Mindegy. Ezt én tudom. Csónakba is be lehet tenni. Át lehet vele menni a Tiszán.

— De hiszen ütközet van, Aranka! Itt a faluban folyik az ütközet. Meg mindenütt a falu körül.

De Aranka nem tágított; alig hallható gyenge hangján nyugodtan és határozottan válaszolt minden ellenkezésre.

— Te magad mondtad, hogy az nem úgy van. Hogy mindig lehet találni valami részt, átcsúszni való helyet.

András csak nézte konok száját, szigorú homlokát. Most aztán? Most mit csináljon?

Hogy minden további vitát elhárítson. Aranka még eltökélten azt mondta:

— Ahogy ide eltudtam jönni, vissza is fogok jutni Pestre.

András nem szólt. Félt is attól, hogy a vita megárt neki, az, hogy ellenkezik vele, mikor pedig nyilvánvaló, hogy ő már beleélte magát: nem marad itt. De mit tegyen? Hogyan? Mögötte állt a bába meg a pärasztasz- szony; az asszony megszólalt:

(Folytatjuk)

kálómmal mintha ebben a'á * értelemben is versenyre keltek volna egymással az együttesek vezetői: ki-ki a maga együtteséből igyekezett kihozni azt, ami benne van, ami stílusban, érzelmekben, gondolatokban érvényre juttatható.- Nyilván más az eredmény az általános iskolásoknál; ahol Víg József né és Korep- ta Katalin Bárdos-kórusokkal próbálkozik, vagy az Építők Heves megyei kórusánál, ahol dr. Valentin Kálmán és Ocskay György a vegyéskari éneklés gazdag hangzására törekszenek, népi ízeket oldva fel három Bárdos-műben, amelyek közül az egyiknek a szövege Babitstól származik.

A közös éneklés magas rangját képviselte ezen a dalostalálkozón a tanárképző főiskola női kara. Tor Lőrinc együttese most nem fesztivál-számokkal gyönyörködtetett, műsorával inkább a zenei világnapot hangsúlyozta, a zenéről és az ifjúságról énekeltek a főiskolás lányok.

A főiskola vegyeskarát Szepesi Györgyné vezényelte. A főiskolás fiatalok Pi- toni, Banchieri és Liszt da- , lainak előadásával a zene ‘ szépségét éltették, mint ahogyan Ocskay György közép- iskolás kórusa, a Dobóé is a zene hatalmáról énekelt. Az összkar Bárdos Cantemus! című kórusát adta elő a hangverseny végén.

Az est szólistája ezúttal Pánczél Éva "-volt, aki Schu- bertnek A muzsikához című művét adta elő. Az orgánum gazdag, a gimnazista lány, Vajdáné tanítványa megalapozottan tör komolyabb ambíció felé.

Az Egri Szimfonikus Zenekar Beethoven Egmont nyitányát és Farkas Ferenc Scherzo sinfonico-ját játszotta. A Beethoven-nyitány után ez a játékos, jókedvű Farkas-mű ugyan jócskán elütött a nyitány mélyen szántó tartalmától, de zenei élménynek, eseménynek bizonyult így is. Itt és most hangzott el először Egerben ez a scherzo, ismét benyitva azt a baráti kapcsolatot, amely a zeneszerző és egri zenebarátai között fennáll.

A vonósnégyes Dvorák-, a fúvósötös Handel-muzsikát adott elő; a rézfúvósok Farkas Antal Magyar dal és tánc című szerzeményét szólaltatták mef. A kamaramuzsika jól ötvöződött a kórus hatásával.

Az egri amatőrök összefogását csak dicsérni lehet.

Farkas András

G. Molnár Ferenc