Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-11 / 212. szám

.Mú..mmmLMrei..mmfeLMrelt «ß 9» A TIT- nél Helyi újítás segítségével 1979. szeptember 11., kedd A Nap kél: 5.15, nyugszik: 18.06 órakor. A Hold kél: 21.17, nyugszik: 11.06 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon TEODÓRA Angol, német nyelvtanfolyam indul Egerben Eger főbb vízellátása nevű kedves olvasóinkat! Az ógörög ,,doron”, illetve a „theos” szóból ered, melynek jelentése: „isten ajándéka”. —O— Hatvanöt évvel ezelőtt született Kasztéi András, az illegális kommunista mozgalom harcosa. Korán meg­ismerkedett a baloldali ifjúsági mozgalommal. 1940-ben Földes Ferenccel, Mód Aladárral, Kállai Gyulával együtt ö is a Népszava szerkesztőségébe került, s csakhamar felvették az illegális KMP-be. Nagy mű­veltsége, kitűnő nyelvtudása, politikai éleslátása ha­marosan megmutatkozott, s alig egy év múltán már vezétő munkatárs és a külpolitikai rovat vezetője. A háborús években helyzetelemzéseinek nagy Szerepe volt abban, hogy a munkásolvasók megtanultak a sorok között tájékozódni. A Népszava híres, 1941. évi karácsonyi számában Az európai háborútól a második világháborúig címmel írt nagy hatású cikket. 1942 júniusában több száz kommunistával és baloldali elv­társával együtt őt is elfogták, de végül is kénytelenek voltak felmenteni. 1943. februárjában büntetőszázaddal Ukrajnába hurcolták, ahonnan nem tért vissza. Időjárás: Várható időjárás ma estig: keleten is átmenetileg meg­növekvő felhőzet, többfelé előbb nyugaton később ke­leten is eső, zápor. A Dunántúlon megélénkülő északi, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 19—24 fok között. Ahány nyelvet tud, annyit ér az ember — mondja a ré­gi közmondás, amelynek igazságára mind többen hív­ják fel a figyelmet. Hiszen a spanyol-, orosz-, francia-, vagy olasztudásnak nemcsak tu- ristáskodás idején látni hasz­nát, de sok magas színvona­lú külföldi szakfolyóirat mi­att egyre több hazai mun­kahelyen is. Ezért is indít a TIT me­gyei szervezete idén ismét két nyelvvizsga-előkészítő tanfolyamot az angol és né­met iránt érdeklődők szá­mára Egerben. A résztvevők egy esztendő alatt, mintegy 360 órán, közép- vagy felső­fokon sajátíthatják el a nyel­vet, tanulhatnak. , meg be­szélni, olvasni. A jelentkezőket szeptem­ber 15-ig várják a szerve­zők. Á magasan fekvő lakások, a felsőbb emeletek vízellá­tását oldja meg az az újítás, amely Árvái Jánosnak, a Heves megyei Vízmű Válla­lat üzemvezető főmérnöké­nek nevéhez fűződik. Az országban először Egerben bevezetett automatikus víz­termelésszabályozó oda is el­juttatja a vizet, ahová eddig a hagyományos módszerek­kel csak nehezen, és akadoz­va sikerült. Ebben az évben egyenként 200 ezer forint beruházással már átadták a lajosvárosi és az almagyar- dombi szabályozórendszert. Ezen a héten pénteken pedig üzembe helyezik a hajdúhe­gyit is, amely az év végére öt és fél milliós költséggel elkészülő új 200 köbméteres víztárolóval biztosítja majd a nyugati városrész egyen­letes vízellátását. Jövőre megoldják Felnémet gondjait is: minden utcáját bekap­csolják a városi vízvezeték-, hálózatba. így ez a város­rész is egészséges vízhez jut majd. Kezdődik az oktatás a dolgozók általános iskoláiban Szeptemberben folyama­tosan megkezdődik az okta­tás az ország csaknem 7Ö0 dolgozók általános iskolájá­ban és tagozatán, s néhány intézményben már hétfőn elfoglalták helyüket az is­kolapadban a továbbtanulók. Az Oktatási Minisztérium a dolgozók általános iskolái­ban az új tanév legfontosabb feladatának az oktatás szín­vonalának emelését jelölte meg. A tanuló, a pedagógus és a munkahely egyaránt ar­ra kell törekedjék, hogy minden beiratkozott felnőtt eredményesen be ig fejezze tanulmányait. A tartalmi munka színvo­nalának emeléséhez adottak a személyi és a tárgyi fel­tételek. A dolgozók általános iskoláiban főfoglalkozásban és óraadóként mintegy 3000 pedagógus tanít, a múlt tan­évtől pedig minden oktatá­si formában azonos, új tan- terv van érvényben. Ugyan­csak a múlt tanévben vezet­ték be egységesen az új tan­könyveket. összeállításuknál Tájértekezlet A gyógyító VÍZ Tegnap Egerben a Kör. csarnok tanácskozótermé­ben tájértekezletet tartott az OTSH, a sport hatodik , öt­éves tervének koncepciójáról. Az értekezleten Borsod, Hajdú, Szabolcs, Nógrád, Miskolc város és Heves me­gye testnevelési és sportot felügyelő megyei tanácsel­nök-helyettesei és a megyei TS-ek elnökei vettek részt. Megjelent a tanácskozáson Maróti János, az OTSH el­nökhelyettese, valamint Fe­kete Győr Endre, a megyei tanács elnöke is. EGEI VÖRÖS CSILLAG»- (Telefon: 11-883) du. fél 4 órakor: Lolka és Eolka a föld körül Színes, szinkronizált lengyel mesefilm du. fél 6 és este 8 órakor! Dráma a tengerparton Színes, francia—olasz film EGRI BRÖDY: (Telefon: 11-773) Szegény gazdagok Színes magyar fiún ; > EGRI KERT: *-* Este 7 órakor: De hová tűnt a 7. százada Színes, szinkronizált francia filmvígjáiék GYÖNGYÖSI PUSKIN: du. fél 4 és este 7 órakor! Csillagok háborúja I—II. GYÖNGYÖSI SZABADSÁG:! du. fél 4 órakor: Dunai hajós Este fél 6 és fél B órakor: A leprás nő HATVANI VÖRÖS CSILLAG: du. fél 4 és fél 6 órakor: Fekete farkasok üvöltése Este íél 8 órakor: A vágy titokzatos tárgya HATVANI KOSSUTH: A kis Muck története FÜZESABONY: Allonsanfan a korábbinál jobban figye­lembe vették a munka mel­lett tanulók sajátos igényeit. Az általános iskolai fel. nőttoktatósban évente mint­egy félszázezren tanulnak, közülük 7—8 ezren az üze­mekbe kihelyezett osztályok­ban. A továbbtanulók száma az utóbbi években némileg csökken. Az esti tagozatokon a tanulók mintegy harmada sajátítja el az ismereteket, s évente 4—5 ezren élnek a magántanulás lehetőségével. Ök csak a vizsgán jelennek meg az iskolában. Bevezeté­se, 1973 óta, a legtöbb to­vábbtanuló — számuk éven­te 20—30 ezer között van — az úgynevezett munkásto­vábbképzési tagozatot, azaz a 160 órás tanfolyamot vá­lasztja. Különösen időszerű a fi­gyelemfelhívás ezekben a na­pokban : a dolgozók általá­nos iskoláiba ugyanis a je­lentkezések még nem feje­ződtek be. Az iskolák várják az érdeklődőket, még elfo­gadják a jelentkezést, (MTI) Szabálytalanul közlekedett a motoros Súlyos baleset Egerben Gyógyvize miatt sokan keresik fel a szomszédos megyékből is a mátraderccskei strandot. Szívesen jönnek ide azok is, akik felüdülni, pihenni vágynak. (Fotó: Szabó Sándor.) Az elmúlt hét végén az ország területén összesen 109 személyi sérülést okozó köz­úti közlekedési baleset tör­tént. A balesetek közül öt halálos, 49 súlyos és 55 köny- nyű sérüléses volt. Megyénk­ben két alkalommal kellett kivonulniuk a közlekedés­rendészet helyszínelő járőrei­nek. + ORVOSI ÜGYELET 3 A portás jelentkezett be a házitelefonon, s Laci bácsi — akinek tíz éve volt hátra a nyugdíjig — úgy vágódott ki az ajtón, mintha legalább­is húszéves lenne. S ekkor történt a baj! Laci bácsi csak annyit érzett, hogy hirtelen szaladni kezd a fo­lyosó, s máris hatalmas csattanással zuhant a köve­zetre. Az orvosok nyílt láb­törést, medencecsonttörést, no meg hathónapi kórház- fogságot állapítottak meg. Aki másnak... EGERBEN: felnőttbetegek ré-) szére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon: 11-000). Gyermekbetegek részére Kos- ] suth Lajos u. 6. szám alatt. ( (Telefon: 11-640). Mindkét ügye- j let este 19 órától reggel 7 óráig ) tart. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol- \ nap reggel 7 óráig, a Széchenyi < u. 1. szám alatti rendelőben. [ Rendelések közötti napi ugye- < let 12-től 14 óráig. (Telefon: j 11-727). HATVANBAN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. : KÖJÁL-készenlét Egerben dél- j után 17 órától holnap reggel 7 ( óráig (Telefon: 10-004 és 17-396). 58 SOR — Az életemre törtek, mert a helyemet akarják! — hajtogatta az öreg a felesé­gének és asszonyleányának, valahányszor csak azok meglátogatták a kórházban. — Ugyan, ugyan. Hiszen szeretnek téged, szinte min­den nap bejönnek hozzád! — próbálták ilyenkor csitít- ga-tni, de Laci bácsival nem lehetett beszélni. — Már azt is tudom, hogy ki tette. A Béla! Olajat ön­tött az ajtó elé, hogy a nya­kamat törjem! Éreztem én az olajszagot.. í Biztos, hogy a Béla volt, még egyszer sem jött el meglátogatni! — Mert nem tud eljönni. Ö is fekvőbeteg ... — Persze, persze. Meg­ijedt, hogy kitudódik, és gyorsan kiíratta magát. Is­merem én az ilyen fajtát! Az asszonyok rendszerint maradtak még egy darabig, azután a fejüket csóválva távoztak. Laci bácsi az osztály dol­gozóit is beoltotta Béla el­len. Ami már csak azért sem volt nehéz, mert ők sem kedvelték Bélát. Túlságosan jól dolgozott, a főnök foly­ton őt dicsérte. Szívesen be­le is egyeztek Laci bácsi ajánlatába: „Most aztán ki­nyírjuk a fiatal urat!” Ám, ahogy teltek a hetek, a munkatársak egyre ritkáb­ban látogatták az öreget, vé­gül teljesen elmaradtak. Mígnem az egyik napon Béla tűnt fel a kórterem ajtajá­ban. Mosolyogva közeledett: — Szervusz, Laci bátyám! Hogy szolgál az egészséged? Ö, nemsokára már közöt­tünk lehetsz!... Egyébként nagy huncut vagy te, Laci bátyám... Az öreg nem tudta tovább türtőztetni magát: — Ezt mered mondani ne­kem, te?! Pont te?! Hiszen neked köszönhetem, hogy itt kell rohadnom, ebben a kór­házban! Olajat öntöttél az ajtóm elé... __ — Ugyan, Laci bátyám! ÉN LÁTTAM, hogy ki ön­tötte ki az olajat. Te öntöt­ted, Laci bátyám, a főnök ajtaja elé! Csakhát az olaj szétterült a kövezeten ... Egyébként bizonyára nem tudod még: a főnököt a mi­nisztériumba helyezték. — És... és ki került a he­lyére? — kérdezte elsápadva az öreg. j — Te letté] volna soron, Laci bátyám, de hát ilyen hosszú időre nem maradha­tott vezető nélkül az osz­tály Szabálytalanul, az úttest bal oldalán közlekedett mo­torkerékpárjával Egerben Vásárhelyi Simon, felsőtár- kányi lakos, s összeütközött a vele szemben szabályosan, kerékpárral közlekedő Bab- rik János egri lakossal. A baleset következtében a ke­rékpáros súlyosan, a motor- kerékpár vezetője és utasa könnyebben megsérült. Hétfőn reggel is Egerben történt baleset: Rabóczki Já­nos Gábor egri lakos sze­mélygépkocsijával szabály­talanul fordult meg az út­testen, ezért összeütközött a vele azonos irányban szabá­lyosan közlekedő Szolnoki Ferenc motorkerékpárossal, akit súlyos sérülésekkel szál­lítottak kórházba. Mindkét baleset ügyében folytatják a rendőrségi vizs­gálatot. Adófizetőknek Szalay Zoltán Képviselői fogadónap Szeptember 13-án, csütör. tökön délelőtt, képviselői fo­gadónapot tartanak Hatvan, bán. Dr. Novák Pálné or­szággyűlési képviselő, délelőt’ 10—12 óra között várja as ügyes-bajos dolgaikat intézi választópolgárokat a város tanács épületében levő nép- í'rontbizottsági helyiségben. 0 ÜJ ÁLLOMÁS KÁL-KÁ- POLNÁN. Korszerű, kényel­mes épületet kap a kál-ká- polnai vasútállomás. A He vés megyei Állami Építőipa­ri Vállalat brigádjai mái megkezdték a földmunkákat s a tervek szerint 1981-r< készül el a 20 millió forintér épülő pályaudvar. O VÁRJA A BURGONYÁT Üj, 250 vagon áru befoga dására képes burgonyatáro lót adnak át a napokban a: egri hűtőháznál. A 30 mii lió forintos beruházás rész- az az NDK szállító, válogat gépsor is, melynek péntekéi tartják az üzempróbáit. O PARKÉPÍTÉS. Együí dolgoznak a lakótelepiekké több ezer növényt ültettek c az egri városi tanács Mélyé pítő és Városgondozási Üze me Salvador Allende brigád jának tagjai, akik szaba szombatjukon társadalm munkában parkosították Szarvas Gábor utcai lakóte lep környékét. Szociálist szerződést kötöttek egyéb ként a park további gondozd ■ TANÁCSKOZÁS A EGÉSZSÉGNEVELÉSRŐL Az idei tanév egészségnevt lési feladatairól tárgyalt?, tegnap Gyöngyösön, a megy iskoláinak vöröskeresztes t? nárelnökei. Megvitatták 1 majdan sorra kerülő fogászt: ti hónap előzetes tennivaló és a különböző egészségüg: vetélkedők módszertani kél déseit is. 0 VENDÉGVÁRÓ BELVj4 ROS. Ezer négyzetméter« ABC-áruház, két étterem « több, a lakosság ellátás- biztosító üzlet épül Eger be városában. A Sándor Imi és a Zalár utca sarkán k alakított vendéglátó kö: pontot 1982-ig, több részle ben adják át. O SÜSS FEL, NAP cimm kiállítást nyitottak meg te< nap, a hatvani Cukor- i Konzervgyár művelődési hí zában. A tárlaton Gy. K< marás Katalin keramikus i Szekeres Erzsébet textilipa művész alkotásait láthatjo az érdeklődők. O ZÁNKA VÁR. Ezzel gondolattal hívta meg a í mán Kató megyei Üttöröl pénteki felkészítörendezi nyére azt a 240 hatodik o tályos tanulót, akik szepte bér végén egyhónapos őrsí zető- és rajtitkárképző ti folyamon vesznek részt a ! laioni úttörővárosban. Jó tudni, hogy szep­tember 15-ig még pótlékmen. tesen fizethetik be a második félévre esedékes ház-, jöve­delem, borforgalmi, eb- és egyéb adójukat az arra kö-n telezettek. A szükséges csek­keket a helyi adóhatóságnál, illetve a tanácsok ügyfélszol. gálati irodáinál kapják meg az érintettek. M KI A LEGÜGYESER AUTÓVEZETŐ? Ez is éld majd az autóklub egri sze vezetének vasárnapi autóst: lálkozóján a Sándorréten, t az ügyességi verseny melle játékos KRESZ-vetélkedőt rendeznek a gyermekeknek O LÉNÁRT-FORRÁS. h zákezdtek a Felsőtárkány lötti, heregréti Lénárt-fo, javítási munkáihoz. A ki lyitett medencét kővel, menttel erősítik meg, sza lyozzák a vízkifolyást, bi: sitják az egyenletes vizs gáltatást és a forrás tis. ságát. Ezzel egyidőben ? dezik a forráskút környi is. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiac Vállalat. Felelős kiadó: DR. NGSZTICZ1US FERENC — Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (PL: 23.) Telelőn: 13-644. Gyöngyös, Rozsa u. i 3200 Telelői 11-697. Hatvan, Kossuth tér 0. 3000 (városi tanács épülete). Telelőn: 10-51. Kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. 3301. (PL: 23.) Telelőn: 13-381. Terjeszti a Magyar Posi Előfizetési ösj egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Index- 20062 — Rév ~ - —---- — -- • - - n-a.te» ssassatás--BSBe ísswAííl — íssn am-Mos.

Next

/
Thumbnails
Contents