Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-11 / 212. szám

V Hasonló mérkőzések, ellentétes eredménnyel Egy gól elég volt A két pontot érő gólt a képünkön legmagasabbra ugró Párái juttatta a gyulaiak kapujába. (Fotó: Szendrővári György.) GYÖNGYÖSI SE—GYULAI SE 1—0 (0—0) NB Il-es labdarúgó-mérkő­zés, Gyöngyös, 2500 néző, V.: Tátrai. Gyöngyös: Kovács—Ado­nyi, Borsányi, Ács, Kele­men—Huszár, (Párái, a 66. percben), Budai, Galgóczi dr. —Szabó (Tóth F. a 66. perc­ben), Vágó, Pörögi. Edző: Péczely Szabolcs. Gyula: Szabó—Ottlakán, Tunner, Otott—Zámbori, Ko- csics (Kukla, a 78. percben), Kuti, Csorba—Tóth II., Steigerwald, Gulyás (Hirka, a 67. percben). Edző: Szűcs Mihály. Hazai támadásokkal kez­dődött a játék, a 3. percben Galgóczi dr. balról ívelt be szögletet, a felugró Huszár és Pörögi azonban egymást zavarta és a labda a már vert kapus mellett a jobb saroknál csúszott az alapvo­nalon túlra. A 17. percben a bal oldalon Borsányi, Pörö­gi, Borsányi volt a labda útja, az előretörő középhát­véd 20 m-ről lőtt, s a jól eltalált bomba a felső lécről vágódott a mezőnybe. Nem sokkal később Adonyi ívelt szabadrúgását a védők elvé­tették, a szabadon hagyott Vá­gó előrevetődve a kapu torká­ból fejelt fölé. Aztán Szabó középre fejelt labdáját Pö­rögi gólhelyzetből ismét ka­pu fölé rúgta. Állandó gyöngyösi fölény közepette a hazaiak lestaktikája majd­nem megbosszulta magát: a kiugró Steigerwald már csak Kováccsal állt szemben, de aztán ügyetlenül kapu mellé gurított. SZÜNET UTÁN még folytatódtak a hazai tá­madások. A 48. percben Ács a felezővonaltól remek cse­lekkel tört előre, s 18 m-es jól eltalált lövését Szabó bravúrral ütötte szögletre, a jobb alsó sarokból. Az 55. percben Pörögi nagy szóló után telibe találta a labdá­val a felső kapufát. A gyön­gyösiek fokozatosan vissza­estek, kétszer is csak a sze­rencse mentette meg Kovács kapuját a góltól. A vendé­gek kerültek fölénybe, a 78. percben azonban várat­lanul mégis a Gyöngyös ja­vára dőlt el a találkozó. Pö­rögj jobbról mesterien ívelt be szögletet, s a védők kö­zül kiemelkedő Párái az ötösről a kapus keze mellett bólintotta a hálóba a labdát, 1—0. A küzdelmes hajrában már nem történt említésre méltó esemény. Végig jó iramú, közepes színvonalú, izgalmakban bő­velkedő mérkőzésen, két el­lentétes félidőt láthatott a lelkes gyöngyösi közönség. Az első játékrészben a hazai tá­madók több helyzetet ügyet­lenkedtek . el, míg fordulás után a vendégek hibáztak néhányszor Kovács kapuja előtt. A gyöngyösiek szeren­cséjére, ezúttal nem igazoló­dott, hogy a gólhelyzeteket nem lehet büntetlenül ki­hagyni. Végeredményben a többet és veszélyesebben tá­madó hazai csapat kereke­dett felül, jó képességű ellen, felével szemben. Egyénileg Kovács kevés dolgát jól látta el. A hát­védsorból Ács azzal bizo­nyult a mezőny legjobbjának, hogy nem csak jól védeke­zett, hanem igen sok táma­dást is indított. Méltó társa volt a magabiztosan játszó Borsányi is. A középpályán Galgóczi dr. játéka tetszett, Budai bemutatkozása kevés­bé sikerült. Elől Vágó és Pörögi sokat volt játékban, de a pontos befejezéssel mindketten adósak marad­tak. Párái góljáért érdemel dicséretet. Szkocsovszky Tibor Csőd a kapuk előtt SZARVAS—EGER SE 4—2 (2—0) NB Il-es labdarúgó-mér­kőzés, Eger, 3500 néző, V.: Urbán. Szarvas: Pocsai—Kajtár, Szőke, Bálint, Filyó—Petykó, Kóczián, Bánáti—Tabár, B. Tóth, Durucskó. Edző: Haász Sándor. Eger: Baár—Danyi (Hor­váth III. a szünetben), Len­gyel, Fegyvemeki, Veigli— Móricz, Ambrus, Horváth I., Zágonyi—Jánosi, Horváth II. Edző: Bánkúti László. A kezdeti tapogatózás után már az 5. percben sakk-matt helyzetet terem­tett az Eger, de végül Hor­váth II. lábáról kapu fölé perdült a labda. Aztán Amb­rus keresztbe ívelt szabad­rúgását Horváth I. az alap­vonaltól tette középre, Zá­gonyi fejese azonban kapu fölé szállt. Meddő csatáro­zás alakult ki a két 16-os között. A 17. percben Hor­váth I. szabadrúgását Len­1979, szeptember 11., kedd gyei közelről pontosan a ka­pushoz fejelte, ez is nagy helyzet volt. A következő egri szabadrúgást Ambrus ívelte be, Pocsai nem érte el a labdát, de az egriek sem. Az eredménytelenség felbátorította a vendégeket. A 28. percben B. Tóth védő-T je mellől jobbról az egyedül hagyott Durucskóhoz adta a labdát, aki egyből a jobb al­só sarokba küldte, 1—0. Négy perc múlva ismét rez- dült a háló, a kapu előtti kavarodás után a labda Ta­bán elé pattant és ő éles szögből egyből a léc alá vágta Baár fölött, 2—0. A 41. percben szépíthetett volna az Eger, de Horváth II. fejesét, majd Horváth I. lövését' há­rította Pocsai. SZÜNET UTÁN teljes erőbedobással rohamo­zott a hazai együttes. A 47. percben Horváth III. Mó- riczzal játszott össze, majd pontosan ívelt középre, s Jánosi 6 m-ről a hálóba fe­jelte a labdát, 2—1. Teljesen beszorultak a vendégek, egymást érték a szögletek. Horváth I. beadása Ambrust találta gólhelyzetben de a lövést Pocsai szögletre ütöt­te, majd Ambrus újabb Jä-,, vését és Fegyvernek} sza­badrúgását is ártalmatlanná tette a kapus. A 65. percben az előretörő Ambrus elől Kajtár mentett önfeláldozó- an, aztán Móricz pontos be­adását Horváth I. fejelhette kapura, de Pocsai ismét, ki­ütötte a labdát. A 70. perc. ben a vendégek jutottak szöglethez, mely után Du. rucskó 25 m.röl bqmbázott a jobb felső sarokba, 3—1. Négy perccel később, kapus, kirúgást követően az elmé­lázó Lengyelt Durucskó megelőzte és Baár sem tud­ta megakadályozni, hogy a hálóba jutassa a labdát, 4—1. A 79. pei'cben Móriczot sárga lappal figyelmeztette a játékvezető. A 83. percben Jánosi csapta be Filyót a jobb oldalon, beadását Hor. váth U. fejjel csúsztatta a kapuba, 4—2. Tanulságos vereséget szen­vedett a fiatal erőkből álló egri csapat, mert bár kétség­telenül többet támadott, ép­pen a sorsdöntő pillanatok­ban hiányzott a határozott­ság mind a támadásban, mind a védekezésben. Nem lehet ennyi előnyt felkínál­ni egy szervezett, összehan­golt játékra képes ellenfél­nek. A szarvasi csatárok jó­formán négyszer jutottak el az egri kapu közelébe, de a védelem megingásait mind a négyszer szigorúan megtorol, ták. S bátorságukat az hozta meg, hogy az egriek jobbnál, jobb helyzeteikkel sem tud­tak mit kezdeni. A küzdel­mes és egyébként jó mérkő­zés eredményét nagyobb fi­gyelemmel. jobb összpontosí. fással lehetett volna másként alakítani. Most nagyon össze kell szednie magát az együt­tesnek, hogy feledtesse meg­lepő vereségét. A követtem védelem a kri­tikus pillanatokban csődöt mondott. A középpályán Mó. ricz mindvégig nagy igyeke­zettel küzdött, a többieknek csak felvillanásaik akadtak. Jánosi mindkét gól megszer­zésében közreműködött. Horváth H. ritkán találko­zott a labdával. Virágh Tibor A Keleti csoport további eredményei: Szolnoki MÁV MTE—Orosháza 2—0 (0—0), Honvéd Papp J. SE—Olefin SC 5—2 (2—1), Hódmezővá­sárhely— MVSC 4—1 (2—0), Nyíregyháza—Ózdi Kohász 4—0 (1—0), Kazincbarcika —Debreceni Kinizsi 7—2 (2—0), Debreceni Universi­tas—Lehel SC 1—1 (0—1), Békéscsa ba—B al assagya.rmat 2— 0 (1—0), Honvéd Szabó L. SE—Hon-véd Asztalos SE 3— 2 (2—0). A bajnokság állását 1. Szolnok 6 4 1 1 13­9 2. Ny .-egyháza fi 4 1 1 11- 3 9 3. K.-bcrcika 6 3 2 1 13- 7 8 4. Szarvas 6 3 2 1 11- 6 8 5. Papp J. SE 6 4 — 2 14-11 8 6. HMSE 6 2 3 7- 4 7 7. Lehel SC 6 2 3 7- 5 7 8. D. Unívers. 6 2 3 1 9- 9 7 9. Gyönqvós 6 3 1 2 8- 9 7 10. Szabó L. SE fi 2 2 2 9- 7 6 11. Eger 6 2 2 2 9- 8 fi 12. B.-gyarmat 6 3 — 3 7- 8 fi 13. Gyula fi 2 í 3 8- 8 5 14. Asztalos SE fi 2 1 3 11-12 5 15. Olefin SC 6 2 1 3 7- 9 5 Ifi. MVSC 6 2 1 3 10-14 5 17. Orosháza fi 1 2 3 4- 7 4 18. BTASK 6 1 1 4 6-10 3 19. Ózd 6 1 1 4 3-13 3 20. B. Kinizsi 6 1 — 5 6-18 2 Vízilabda Szentesen 3 Háromnapos nemzetközi vízilabdatornát rendeztek az elmúlt héten Szentesen, ame­lyen részt vett az Eger SE OB Il-es együttese is, két kül­földi és három első osztályú magyar csapat társaságában. Az ESE a külföldi résztvevők mellett az Újpesti Dózsánál bizonyult jobbnak és a har­madik helyen végzett. Az eg­riek eredményei és gólszer­zői: Vasas Izzó—ESE 9—5 (2—3, 3—1, 1—0, 3—1) gd: Hadobás 2,' Búza 2, Nagy. Szentes— ESE 10—4 (3—3, 1—0, 3—0, 3—1) gd: Gyulavári 2. Kele­men A., Ancsán. ESE—Jär- fälfla Simsällisikiap 11—3 (3—0, íí '■!, l^-A, gda. Dmaa, 4, Az 58 lóerős Yamaha-gépek futottak Jól Kölcsönös ismerkedés volt Marmoly (Siroki Vasas) 5. lett A győzelmi emelvényen: balról a második helyezett Hársfai, középen a győztes Juhász, jobbra Juhos, a harmadik. Száguldás a kanyarban. A májusi, hockenheimi VB-futamon súlyosan megsérült Juhos ismét nyeregben. (Szántó György felvételei.) Első alkalommal került sor a 24-es számú mátrai úton gyorsasági motorversenyre. A rendező Siroki Vasas autós­motoros szakosztálya a hegyi. zők 1979. évi országos baj­nokságának második fordu­lóját bonyolította le. Mintegy ötezren figyelték a pályát övezve a k i ■ géposztály ver­senyét. Tulajdonképpen a versenyzők és közönség ré­széről is kölcsönös ismerke­dés jellemezte a vasárnapi napot, hiszen premierről be­szélhetünk. MÁRKAVIZIT. A rajtlis­tát — amelyre név szerint 56_an kerültek fel — már napokkal koraibban érdeklő­déssel böngésztük. Ha nem is valamennyi startolt el a ne­vezettek közül, valamennyi jelzett motor-márka fogad­hatta ott helyben a csodá­lod. A japán Yamaha-gépek felől két szaktekintély is tá­jékoztatott érdeklődésünkre. A válogatott, budapesti zal- kás Juhos Árpád így foglalta össze a leglényegesebb muta­tókat: *,A motorom 58 lóerős, nincs egyéves. Hat sebesség- fokozattal rendelkezik, az ed- zöfutamok során hatodikban 165—170 kilométer órás se­bességig jutottam vele, azért csak eddig, mert. nagyon ke­vés volt és rövid az egyenes Röviden Az Egri Kolacskovszky SE ritmikus spnrtgimnasztikai tanfolyamot szervez 4—7 éves kislányoknak. Az érdeklődök szeptember 11-én és 12-én 18 és 19 óra között jelentkez­hetnek Kelemen Márta edző. nél, a lajnsvárosi 7-es számú általános iskola tornatermé­ben. ★ A Magyarország—Csehszlo­vákia válogatott labdarűaró- mérkőzés ív-közvetítése miatt módosult a szeptember 12-re kisorsolt megyei MNK-fordu. ló rendje. Az érdekelt csapa­tok megegyezése alapján kedden kerül sor a Domosz- ló—Sírok, csütörtökön a Mar. kaz—Rec.sk találkozóra. lett az ESE Nagy 4. Gyulavári 2, Hado­bás. ESE—Arkonia Szczecin 7—3 (0-1- 0—2, .3—0, 4—0) 8d: Kelemen A. 2, Nagy 2, Búza, Ancsán, Gyulavári. ESE —Újpesti Dózsa 8—7 (2—1, 2—3, 2—1, 2—2) gd: Nagy 3, Gyulavári 2, Ancsán, Búza, Holló. A Szentes ’79 torna végeredménye: 1. Szentes 5 4 2 — 46-20 9 2. Vasas Izzó 5 4 — 2 44-23 8 3. Eger 5 3 — 2 35-32 fi 4. Ü. Dózsa 5 2 1 2 37-28 5 5. Arkonia 5 1 — 4 34-32 2 6. Järfiilla 5 — — 5 9-70 — Az ESE csapatában a kö­vetkező játékosok szerepel­tek: Lipovics, Leffler, An­csán, Kelemen A„ Búza, Nagy, Kelemen L., Gyulavári, Hadobás, BaesÁ, Hotötí. szakasz.” Nádor István* a Magyar Autó- és Motorsport Szövetség főtitkára annyi ki­egészítést fűzött ehhez, hogy Juhos gépét 65 ezer schillin- gért vásárolták 1978-ban, nem gyári, de a kereskedelmi for­galomban kapható legjobb Yamaha 250-es. A speciál géposztály „baritonja” az amerikai g.yármányú Harley Davidson volt. amelyet Neu­ser Lajos (R. Spartacus) nyer. gélt meg. A balassagyarma­tiak Bultacoval jöttek- ami köztudottan spanyol motor. Legjobbjuk, Gál László némi iróniával jegyezte meg. ver­senygépük 1961-es (!) típus, már ki mustráltán kapt ák. Ennek ellenére, a hat foko­zatból még ötnyi erő mindig bennük van. A közúti gép­osztály mezőnye P 20-a.ssal. MZ-vel, Simsonnal verseny­zett. Ezek aligha szorulnak bemutatásra. START. 13.30-kor indítot­ták az első versenyzőt. A közúti géposztály legjobbjai 3:30 körüli időket futottak. A házigazdák három nevezett­je közül már csak ketten vág­tak neki az 5,5 km-es távnak, mert. a kötelező edzésen két­szer is bukott Magyar Ká­rolyt, a Siroki Vasas szak­osztályvezetője. Tasi László nem engedte indulni. Kiss Géza és Marmoly Sándor vi­szont a vadonatúj, majd tíz­ezer forintos bőrruhában, lámpaláz nélkül melegített, készülődött. Noha életük má­sodik hegyi gyorsasági ver­senye előtt álltak, Marmoly már az edzőfutamok alatt kellemes meglepetést szerzett géposztálya hatodik legjobb időeredményével. A speciál géposztály komolyságát a de­cibelekben is kifejezhető na­gyobb hangerő bizonyította. A „menők” — Vlaszaty. Ju­hász, Hársfai, Juhos — tükör­sima Mishlein gumikkal és pihekönnyű, úgynevezett fa- küllős hátsó kerekekkel ér­keztek slalomvonalban az in­dítóhelyre. Amikor az indító, bíró zászlaját felemelte, má­sodpercek alatt eltűnt egy- e&y gép a motorán szinte fekvő helyzetben levő piló­tával. A CÉLBAN. Mintegy 300 méteres enyhén emelkedő egyenessel zárul a pálya- a finist egy majdnem hajtűka­nyarból kijövet kezdték a versenyzők. Csodálatos lát­vány volt, ahogyan az erősen megdöntött motorok mindin­kább kiegyenesedve a hajrát futották. A célbíró kockás zászlaja Juhász Károlyt mint győztest intette le a célvonal­nál. Ez persze később derült ki — az időeredményből — mint hogy az is: nem vélet­lenül. Szemtanúk szerint a Bp Honvéd kitűnősége szom­baton legalább tíz alkalom­mal végigjárta Opel Record- jával lépésben a pályát, igye­kezett mindjobban emlékeze­tébe vésni annak vonalveze­tését. Nemhiába! Rajta kívül csak Hársfainak sikerült 3 percen belül futamot teljesí­tenie. EREDMÉNYHIRDETÉS. A rendezők igyekezetét dicséri — az egyébként olykor álmos ritmus ellenére — hogy do­bogóról sem feledkeztek meg. A rajtnál ünnepélyes külső­ségek között került sor a díj­kiosztóra. A dobogósok győ­zelmi babért, oklevelet és a Mátravidéki Fémművek tisz­teletdíjait vehették át Sulyok Zoltántól> a verseny fővéd­nökétől, a gyár pártbizottsá­gának titkárától. Az OB-for- duló végeredménye: Speciál géposztály: 1. Juhász (BHSE, Yamaha, az elsőfutamban: 2: 58,48 — pályacsúcs) 5:57.50, 2. Hársfai (BHSE, Yamaha) 6:00,08, 3. Juhos (Zalka MK) 6:10.57. Csapatban: 1. BHSE, 2. Zalka MK. Közúti géposz­tály: 1. Szabó (Zalka MK, P—20) 6:46,79. 2. Hagymáéi (BHSE, P—20) 6:50.47, 3. Neuser (R. Spartacus, P—20) 6:52.59. 4. Tóth (CSMSK. P— 20) 6:54,21, 5. Marmoly (Si­roki Vasas — P—20) 6:57.05, 6. Nägel (R. Spartacus. P—20) 6;57,58. Csapatban: 1. BHSE, 2. R. Spartacus, 3. Zalka MK. A rendezők nevében Tasi László mondott zárszót. Budavári Sándor a

Next

/
Thumbnails
Contents