Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-09 / 211. szám

Az Otcar-díjis lerd Lawrence Olivier Humorszolyálat Az idei „Os­car-díjak” ki_ osztásán, Hol­lywoodban, a legidősebb dí­jazott egy évek óta rákban, trombózisban és izomsorvadás­ban szenvedő ember volt. Természetesen ilyen kicsiny­ségek nem tud­ják legyőzni a színészt, rende­zőt és produ­cert, Lawrence Oliviert, akit az amerikai Aca­demy of Motion Picture Árts and Scientes ki­tüntetett azért a munkájáért, mellyel egész életében a filmművészetet szolgálta. A majdnem 72 éves művész vasakaratát legutóbb az ame­rikai rendező, Geog Roy („Clou”) is tapasztalhatta. A rendező azért, hogy a „Little Románcé” című filmet, mely­nek költségei egymillió dol­lárt tesznek ki, biztosan be tudja fejezni, Olivier kerék­páros-jelenetéhez egy drá­ga bukásbiztos járművet épít­tetett. A sztár eközben ko­nokul trenírozott szériake­rékpáron, még el nem érte, hogy a mellette mozgó ka­merával együtt leszáguldha- tott a dombon. A rendező trükkjéről a beteg öregember megvetően csak ennyit mon­dott: „Meg fogom téríteni a produkciónak az ostoba já­tékszer költségeit”. Lord Olivier azon kevés színészek közé tartozik Ang­lia történelmében, akik a Felső Ház tagjai lettek. 14 éves korában állt elő­ször a publikum elé. Az egy­szerű dorkingi anglikán lel­kész fia a stratfordi Shakes- peare-fesztiválon egy ifjúsági előadás keretében „Katát” játszotta a Makrancos hölgy­ben. 1922-es debütálása óta példa nélkül álló színpadi karriert futott be, — volt Rómeó, Hamlet, V. Henrik, Macbeth, Jago, Lear király. Shakespeare-rel vált nagy­ivá Olivier. És vele együtt öregedett meg. Othelló sze­repének csak 1964-ben mert nekivágni, és az általa eman­cipált afrikaiként bemutatott velencei mór interpretálásá­val Moszkvában és Berlinben is nagy sikert aratott. Oliver három Shakespea­re-mű — az „V. Henrik” (1944), a „Hamlet” (1948) és a „III. Richard” (1955) — megfilmesítésével, melyekben mint producer, rendező és fő­szereplő vett részt, már ko­rábban megszerezte magá­nak a világhírt és az első három Oscar-díjat. „Mind- annyiunk között a legna­gyobb” — ahogyan a nagy hollywoodi sztár, Spencer Tracy nevezte — nem nagy lelkesedéssel kezdte meg filmkarrierjét 'a 20-as évek elején: „Filmezni akkor kell, ha a színházban nem foglal­koztatják az embert”. Első főszerepeinek egyikét 1930-ban játszotta a „Hó­kuszpókusz” című, Gustav Ucicky által rendezett UFA- produkció angol változatá­ban. Lilian Harvey partnere­ként vette át Willy Fritsch szerepét a „The Temporary Widow” című filmben. A hangosfilm elterjedésének idején gyakran foglalkoztat­ták angol filmekben. Az iga­zi filmsikereket az USA-ban aratta. Az első Oscar-díjat Emily Bronte viktoriánus re­gényéből, a „Wuthering Heigths”-ból William Wylers által készített „Üvöltő sze­lekben” (1939) a komor „He- atchliff” alakításáért kapta. A rendkívüli átváltozások­ra képes színész legnagyobb filmsikere eredetileg színda­rab volt. „A Nagyherceg és a táncosnődben (1957) az ellenállhatatlanul naiv holly­woodi szexszimbólum, Ma­rilyn Monroe hálózta be az „alvó herceget”, ahogy a szerző, Terence Rattigan ne­vezte boulevard-darabját. Huszonegy évig, 1960-ban bekövetkezett válásukig „Bibs” és „Ba” — ahogyan egymást nevezték — ideális párnak számítottak. Olivier második házassága — első felesége Jill Esmond volt — azonban inkább lidércnyo­máshoz hasonlított, amint azt Leigh amerikai életrajz­írója, Anne Edwards írja: Leigh gyakran betegeskedett, tbc-ben és ráadásul súlyos depresszióban szenvedett. So­kat ivott, férjét gyakran majdnem az őrületbe kerget­te. Olivier harmadik házassá­gát éli a nála huszonkét év­vel fiatalabb színésznővel, Joan Plowrighttal, aki a „Ko- médiás”-ban a lányát ját­szotta. Három gyerekük van, a 17 éves Richard — aki most apja mellett a „Little Romance”-ban kisebb szere­pet kapott —, a 16 éves Tamsin és a 12 éves Julie Kate. Olivier első házasságá­ból származó „kisfia”, Tar- puin most 43 éves. Olivier — közben sógora, David Plowright rábeszélésé­re — 69 éves korában kései karriert kezdett meg, mint televíziós producer. A brit Granada-TV számára sikeres színházi sorozatot készített. „A szellem akkor is fej­lődhet, ha a test már zsu­gorodik” — vallja. — Így néhány szerepet idős korban könnyebben el lehet játsza­ni”. A „Titánok harca” lesz a címe annak a mozifilmnek, melyet most készít, és így beszél: „Le fogom küzdeni a rákot, úgy, hogy egyszerűen elfelejtem. Dolgozni fogok, míg össze nem rogyok”. —sb— Aforizmák — Heuréka! — Uáltott fel ölömmel Arkhimédész. — Csak nehogy elfelejtsem a a főnökömet is társszerzőnek (eltüntetni! lla helytelen lépést akarsz snni — akkor előbb egyez­ed össze másokkal! meg. ki a barátod — és én megmondom, miért van szükséged rá. ★ A nevetés meghosszabítja az életet azoknak, akik ne­vetnek. De mi lesz azokkal, akiken nevetnek? ★ Hogy valaki nagy lábon él­jen, ahhoz mindenekelőtt... megfelelő láb szükséges. B: Rjabikin, A. Klimov és K. Alekszamdroc gyűjtést A férfi a házasságkötés előtt őszintén bevallja a nőnek: — Tudod, Herminka. néha teljesen ok nélkül dührohamot kapok. — Ez az esküvő után el­múl ik... — Miből gondolod? — Akkor ez már soha nem lesz ok nélkül... A tanár felírja a táblára: 3:3, és megkérdezi a tanu­lót: — Meg tudod nekem mon­dani, hogy ez mit jelent? — Döntetlen, tanár úr kérem. ★ — Ha tudtam volna az esküvő előtt, hogy mennyi hibád van, akkor soha nem mentem volna hozzád! — Ha nem lennének ezek a hibáim, akkor ez neked nem is sikerült volna, drá­gám! ★ — Mama, a taníntó néni ma a családunkról kérdezett engem. Azt akarta tudni, hogy ti hol dolgoztok, és hogy van-e még gyereketek. — És te mit mondtál ne­ki? — Azt mondtam, hogy egyetlen gyerek vagyok — És elégedett volt a ta­nító néni a válaszoddal? — Nagyon. Azt mondta, hogy még ez a szerencse. — Marna, ma szép nap van? — Miért kérdezed, Mis­ka? — Mert a tanító néni azt mondta, hogy egy szép na­pon ott hagy minket. Egy kisfiú 18 évqn felüli­eknek való filmhez akar je­gyet venni. A pénztárosnő azt mondja neki: — Ez a film nem neked való. Meg kell várnod, amíg a televízióban is játszani kezdik. ★ — Mama, ez a gulyás egyáltalán nem ízlik nekem — mondja Károlyka. — Csak hallgass és egyél! Majd húsz év múlva arról fogsz beszélni a feleséged­nek, hogy milyen kiváló szakácsnő volt az anyád! PAKOLITZ ISTVÁN: Kíméletlen Meg se várod a kínálást. A fölpúpozott tálból — mindenkit megelőzve — kiragadod a fogadravaló combot, mellehúsát, mint kizárólag neked szentelt áldozatot. A feszengve pironkodó idősebbje, meg a repeső gyerekek hadd piszmogjanak a vicikvacak esontosabbjával — ha már annyira szemérmesek. Körülhordozod tiltó tekinteted: nehogy bárki szemet merjen vetni a jobb falatokra. Törlesztés Gyükési kertünkben napok óta cseresznyésnek a rigók. Nem hessegetem el ökelméket, noha pocsékolják is a potya-elemózsial. Bőven akar törlesztenivalóm: ötvenkilenc nyáron át térítésmentesen élveztem «oha meg nem unható koncertjüket. * Hatvanadik születésnapját ünnepli Fakó- litz István költő. Ebből az alkalomból saját j versével köszöntjük. Gyógyító muzsika Kedvenc zenéjük segítsé­gével gyógyíthatók a szél­ütés következtében megbé­nult betegek — mondta egy nyugatnémet zeneprofesz- szor, aki egyetemén „Zenés terápia” címmel tanfolyamot indított, az új terápia is­mertetése céljából. Hermann Rauhe professzor, a ham­burgi konzervatórium igaz­gatója, mint elmondta, öt évvel ezelőtt hallott először a zene gyógyító hatalmáról. Egy volt tiszt, akinek szél­ütés következtében komoly orvosi kezelés ellenére bé­nák maradtak a lábai, ifjú­korának egyik népszerű slá­gere hallatán dobolni kezd­te lábával a ritmust. A fi- zikoterápikusok megdöbbe­nésére az idős tiszt ezután felállt, s átsétált a szobán, miközben tovább szólt a zene. Esete megdöbbentett. Komoly tanulmányok foly­tatása után meggyőződésem­mé vált, hogy a zene segít­het a béna betegek gyógyí­tásában” — mondta Rauhe a Die Welt című lapnak adott nyilatkozatában. Tanulmányozta a zenének a szív és az agy tevékeny­ségére gyakorolt hatását, s évszázadokon keresztül kü­lönböző időkben kedvelt melódiák szerkezetét. „Meg akartam tudni, melyik zene milyen hatással van a kü­lönböző betegekre” — mon­dotta. Rauhe szerint a ked­velt melódiák nagy része — klasszikusok és a könnyű­zeneiek egyaránt — hat hangjegynyi ugrással kez­dődnek: így van ez Liszt „Szerelmi álmok”-jában csakúgy, mint a „Tea kettes­ben”, vagy a Beatlesek „Girls, girls, girls” című számában. Rauhe szerint azok a zeneszámok alkal­mazhatók a legsikeresebben, amelyek a betegek ifjúkorá­ban voltak népszerűek. „Bár a felfedezések számára egyé­ni zenei terápiát kell alkal­mazni" — mondta Rauhe. Egy béna berlini üzletem­bernek Rauhe először foxt- rott, majd csa-csa-csa, majd tangó ritmusban játszotta el a „Tea kettesben-1. „AmÍL kor rumba ritmusban ját­szottam, az ember üteme­sen dobolni kezdett a lábai­val — a bénával is —, s röviddel ezután már járni is tudott” — mondta Rauhe. Orvosi körökben hűvösen reagáltak elméletére, a zené­szek viszont lelkesednek ér­te, Rauhe elmondta, hogy a világhírű karmester, Herbert von Karajan sugárzott az örömtől, miután meghall­gatta a zenés gyógyításról szóló előadását, s biztatta e nagy kezdeményezés folyta­tására. Napokig nem ta­láltam sehol. Végig­telefonáltam a nyom­dákat — nem tud­tak róla. Végül üze­netet hagytam, 'hogy pénteken várom a Pokol Csárdában. Pontosan érkezett, egyenesen odajött az asztalomhoz, köszö­nésfélét mormogott és leült. Fáradtnak látszott. Szemei alatt petyhüdt táskába ráncolódott a bőr, he­gyes fülei észrevehe­tően lekonyultak, szőrös mancsai eny­hén remegtek. — Elég rossz bői­ben van — kezdtem a beszélgetést — csak nincs valami baj? Lemondóan le­gyintett és bekapott egy fél konyakot po­harastul. — Belefáradtam, uram, az a baj. Ht. óba, nem bírom én már ezt a sok gürit. Ledolgoztam pár­száz évet, rám férne a pihenés. És min­den az én nyakam­ban van. Az a ren­geteg nyomda Bu­dapesten, nem is be­szélve a vidéki ki­szállásokról — ezért a napidíjért. A két fiam is cserbenha­gyott. Tehetséges mindkettő, volt érzé­kük a sajtóhibákhoz. Gondoltam, átvehet­nék tőlem az ifjúsá­gi lapokat. Csinálták is vagy két hónapig, aztán az egyik el­ment a rádióhoz, a másik a tvhez baki­kat gyártani. Hogy ott jobb a társaság, meg a perspektíva... Könnyelmű fiatalok, egyik sincs még százéves sem. Pedig ezt a szakmát, kérem, szeretni kell. Tudja, kikkel dolgozom én együtt? Karinthy, Bródy, Hunyady, Mó­ricz. .. Volt olyan sajtóhibám, amin a fél ország hetekig röhögött. Kérem, én karriereket tudtam valaha kettétörni. Piros szemeiben egy pillanatra fel­csillant valami kü­lönös tűz, de néhány másodperc múlva már rezignálton piszlcálta ki fogai kö­zül a második ko­nyakospohár szi­lánkjait. És mi van ma? Kénytelen vagyok másodállást vállal­ni, hogy felépíthes­sem a nyaralómat Balatonördögön. Nemrég egy nagy­vállalat főkönyvelő­jének segítettem a < kimutatás elkészíté- < sében. A nyereség \ rovathoz hozzácsem- ! pésztem néhány nul­lát, természetesen a! számok végéhez, ! míg a beruházás és [ kiadás oldalán a ti- | zedes vesszőt egy ki­csit balra toltam. A i vállalat kiváló cí~ ■ met kapott. Nem J fogja elhinni, de j még az ünnepségre sem hívtak meg. Hát' érdemes lelkiisme­retesen dolgozni? Ne­héz mesterség ez, uram, megbecsülés meg sehol. Lenéznek a kollégák is, a Tánc ördöge, és a Test ör­döge egyenesen ki­röhögnek, ha meg­látnak nyomdafesté- kes, ócska munkás­ruhámban. Persze i ők az entellektüelek.. Belefáradtam, előbb- j utóbb abbahagyom. — Ne keseredjen i el, hiszen igény van < a munkájára — ví~; gasztaltam. Gondol­jon a sikereire, a < Népújságra és a Lu- ! das Matyi közkedvelt ] „Tücsök és bogár" rovatára... — Menjen a pokol- ! ba! — kiáltott rám \ villogó szemekkel, felugrott és fizetés j nélkül távozott. Várnai Péter Iván Vizesnyolcas Mai köznapi nyelvhaszná­latunkban igen ritkán jut szerephez a címül idézett szóösszetétel. Talán ezért le­pődtem meg azon, hogy egy társaságban az egyik beszéd­partner gyunyoros hanghor- dozással így ítélkezett távol­levő társukról: „Amolyan vi­zesnyolcas volt egész életé­ben, nem vehetjük őt komo­lyan”. A beszélőtársak arrán fanyar mosoly jelentkezett, s ez azt is jelezte, hogy szá­mukra bizonytalan a vizes- nyolcas nyelvi forma fogalmi tartalma és használati értéke. Elsősorban azért, mert a megnevezés mögötti valóság- háttér és cselekvésmozzanat ismeretlen volt számukra. A főleg fiatokból álló beszélge­tő közösség nem tudhatott arról a szüle nyílású edényről, amelyet locsolásra használtak, s vele a nyolcas számjegyet formáló alakzatot rajzoltak a helyiségek padlójára. Külö­nösen gyakran használták ezt a boltokban, s a vele va­ló művelet végrehajtói a kis- inasok voltak. Az idősebbek még emlé­keznek arra, hogy átvitt érte­lemben az inasokat, s a ke­reskedősegédeket illették a vizesnyolcas minősítéssel. Ilyen összefüggésekben ala­kult ki a szónak ez a jelen- tésváltozata is: piperkőc ke­reskedősegéd, illetőleg fia­talember. Ironikus mellék- zöngét kapott a szóösszetétel azzal, hogy a jelentéktelen, az üresfejű embereket is ez­zel a szólásszerű nyelvi for­mával emlegették: Amolyan vizesnyolcas. Az általunk idé­zett beszédhelyzetben is erre a használati értékre gondolt a lassan elfelejtett szó fel­használója. A mai versolvasó is talál-' kozhatik a vizesnyolcas ősz- szetétellel. Elmúlt életünk egy darabja elevenedik még pl. ezekben a verssorokban: „A földes padlón — sújtás a subán — / szép íveket rajzolt a vízsugár; / és csupa nyolcast, csóppös-sugarast, / pár percig mászkálni se volt szabad, / ne mázolódjék el a rajzolat — / A zománca-vesztett lyu­kas bögre / nyolcast rajzol időtlen időkbe”. (Pákolitz: Nyolcas); A cikkünkben feltárt isme­retanyag is segít bennünket abban, hogy érzékelhessük, mennyire feldúsulhat a .vi­zesnyolcas nyelvi képletnek az olvasót merészebb képzet- kapcsolásra késztető ereje is: „Vizesnyolcas könny pad la­ton / így lettél / tiszta ”(Pás_ kándi Géza: A’ papírrepülő eltérítése 333.). Dr. Bakos József I <WWVNWI

Next

/
Thumbnails
Contents