Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-08 / 210. szám

I PÉNTEK ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK: Ohira titkos adui A JAPÁN POLITIKAI KPdZlS újabb fontos sza­kaszába lépett. Az ellenzék bizalmatlansági indítványt nyújtott be, s Ohira Maszajosi miniszterelnök számára nem kínálkozott más megoldás, mint a parlament feloszlatása és az idő előtti választások kiírása. Az alkotmány szerint négy évre választott alsó­ház mandátuma csak jövőre járt volna le (a felsőhá­zat hat évre választják). Előreláthatólag október 7-én voksolnak majd a szigetországban, s mindezt csupán azért, hogy a kormányzó Liberális Demokrata Párt lehetőséget kapjon a megújhodásra. Legalábbis így magyarázzák Ohira döntését a tokiói megfigyelők, akik azt a véleményüket sem rej­tik véka alá, hogy az LDP tekintélye az utóbbi évek­ben szemlátomást megcsappant. Hogy miért? A válasz összetett. Hozzájárult két­ségtelenül a párt néhány vezető politikusának homá­lyos — gyakran pedig egyértelmű — megvesztegetési ügye. Annak idején a világsajtót bejárta az amerikai Lockheed repülőgépgyár japán zsebekbe vándorolt bori. tékainak az esete, amely végül is egy kabinet sorsát döntötte el. Az sem közömbös a kormányon lévő párt számára, hogy Japánban túlontúl sokat beszélnek újabban az építőipar monopóliumai és a párt néhány vezetője közötti létrejött szupertitkos megállapodás­ról. AZ EGYEZSÉG ÉRTELMÉBEN a trösztök jelen­tős állami szubvenciót és még tekintélyesebb állami; megrendeléseket kapnak. Persze nem ellenszolgáltatás! nélkül. Cserében csendes kényszert alkalmaznak mun- > kásaikra és tisztviselőikre, hogy lépjenek az LDP 1 tagjai sorába. Egyszerű a recept, s alkalmasint arra is jó, hogy j a kormánypártból igazi „néppártot” szervezzenek > Olyant, amilyennek soha. még fénykorában sem mondhatta magát. Magától értetődik, hogy a tagto-j borzás efajta — enyhén szólva — furcsa módszerét) vissza is lehet utasítani. Csakhogy Japánban nőttön-í nő a munkanélküliség, s a renitens alkalmazottnak! gyorsan ajtót mutatnak a munkáltatók. j MA MÉG KORAI LENNE az októberi választó- í sok esélyeit latolgatni. Az ellenzék kétségtelenül egy-! re jelentősebb szerepet tölt be Japán életében, a li-> berális demokraták viszont választásról választásra > veszítenek befolyásukból. Mindez nem jelenti azt, í hogy Ohira pártjának nincsenek titkos adui, ame-> lyekkel — az idő előtti erőpróbára tartogatva — vé- > gül is megőrzik a hatalom sáncait. Gyapay Dénes < Röviden BUDAPEST: Saleh J. Shehab, a kuvaiti tájékoztatási minisztérium kulturális, tájékoztatási és idegenforgalmi miniszterhe­lyettese — Juhász Zoltán, belkereskedelmi államtitkár meghívására — nyolc napig hazánkban tartózkodott. Lá­togatása idején a turisztikai kapcsolatok bővítéséről és magyar folklór-együttesek kuvaiti vendégszerepléséről tárgyalt. MOSZKVA: Alekszej Koszígin, azSZKP KB PB tagja, miniszterel­nök, az etiópiai ideiglenes katonai kormányzó tanács és az ideiglenes katonai kormány meghívására, szep­tember közepén Etiópiába látogat. WASHINGTON: Az Egyesült Államok 33 milliárd dolláros költséggel megépíti legújabb tömeg- pusztító hadászati fegyver­rendszerét, jelentette be pén­teken Carter elnök. Carter személyesen közölte a Fe­hér Házban a sajtóval a döntést, amely újabb csú­csot jelent a békeidők ame­rikai hadikiadásaiban. PÁRIZS: Pénteken délelőtt kétnapos munkalátogatásra Francia- országba érkezett Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára. A látogatás a megfigyelők sze­mében a francia—lengyel kapcsolatok folyamatosságát demonstrálja. BEJRÚT: A dél-libanoni jobboldali milíciák — Szaad Haddad őrnagy fegyveresei — pén­tekre virradó éjjel — a ti­zenegy napig tartott tűz­szünetet megtörve — újabb tüzérségi támadást intéztek a körzetben állomásozó ENSZ-erők (UNIFIL) alaku­latai ellen — közölte, pénte­ken egy ENSZ-szóvivŐ. Hz írek veres tietföfe A robbanás, amely augusz­tus 27-én darabokra tépte Lord Mountbatten halászbár­káját és kioltotta a királynő unokabátyjának életét, mé-, lyen megrázta a brit közvé­leményt, és újólag ráirányí­totta a figyelmet az ír kér­désre. GAZDASÁGI SZAKADÉK A probléma gyökere a XVII. századig nyúlik vissza Akkor jelentek meg Ulster - ben és környékén az angol és skót protestánsok, akik lassan túlsúlyba kerültek a városban és a hozza csatla­kozó hat megyében. Ez volt az ürügy, amelynek segítsé­gével Írországot Nagy_Bri_ tanniához csatolták. Az írek nem nyugodtak bele orszá­guk bekebelezésébe, s az el­lenállás 1916-ban felkelésbe csapott át. Ennek hatására őfelsége kormánya hosszas tárgyalások után 1920-ban ..beleegyezett'’, hogy két par­lamentet válasszanak: egyet a 26 megyéből álló Írország­nak dublini, egyet pedig a mindössze 6 megyét magá­ban foglaló Észak-írország lakosai számára belfasti székhellyel. Ez a megosztás az évtizedek során állandó­sult. Ez a tény, valamint az Észak-Irországban élő kato­likusok hátrányos helyzete szolgáltatta a hátteret a na­cionalista csoportok szűnni nem akaró akcióinak. Hiba lenne azonban a polgárhábo­rúvá szélesedő összecsapáso­kat csupán a nacionalista ér­zelmekkel magyarázni. Két­ségtelenül ez látszik a leg­fontosabb tényezőnek, van­nak azonban más okok is, amelyek a londoni kormány elleni akciókat motiválják. Az egyik a terület gazdasági helyzete. Mint ismeretes, a brit bi­rodalom a második világhá­ború után sorra veszítette el gyarmatait, velük együtt nyersanyagforrásait. A meg­változott helyzet és a világ- gazdaságban lejátszódó fo­lyamatok az anyaországban súlyos megrázkódtatásokat okoztak, s ezek a helyi prob­lémákkal párosulva, különö­sen nehéz helyzetet terem­tettek Észaik-lrországban. A hivatalos londoni statiszti­kák adatai minden ékesszó­lásnál jobban szemléltetik az Angliában és az Észak-lror- szágban élő, a törvény előtt egyenjogúnak számító brit állampolgárok gazdasági helyzete között tátongó sza­kadékot. Az Észak-Írország­ban élők jövedelme csupán 81 százaléka, a nemzeti jö­vedelem mindössze három­negyede az országos átlag­nak; miközben a munkanél­küliek aránya az országos szintet 100-nak véve, itt 180 százalékos. A munkaképes lakosság tíz százaléka nem rendelkezik tartós jövede­lemmel. A vallási ellentétekkel pá­rosulva, ezek tényezők al­kotják az ír probléma lé­nyegét. Az elkeseredett ka­tolikus kisebbség minden le­hetséges inódon tiltakozott a megkülönböztetés ellen. A tüntetések mind gyakoribbá és hevesebbé váltak, s az úgynevezett protestáns önvé­delmi alakulatok beavatkozá­sai nyomón véres összecsapá­sokká fajultak. A rend hely­reállítására brit csapatokat vezényeltek a területre. Ez azonban csupán olaj volt a tűzre. 1969 augusztusában nagyszabású tiltakozó akciót szerveztek a katonai egysé- tHMHa wdwtt. London­derryben a katonák tüzet nyitottak a felvonulókra, s közülük tizenhármat megöl­tek. Azóta a véres vasárnap óta az események tragikus fordulatot vettek. LONDON KUDARCA Az IRA (Ír Köztársasági Hadsereg) ideiglenes szárnya vérbosszút esküdött, terror­akcióit brit katonai egységek sem tudják megakadályozni. Igaz, 1975-ben az IRA fegy­verszünetet ajánlott. Ezt a politikai rendezésre kellett volna felhasználni. Az erre irányuló kísérletek azonban kudarcot vallottak. Humphrey Atkins, aki je­lenleg az ír ügyek államtit­kára, bevallotta, hogy az egész északír-probléma ide­gen tőle. Csupán azért ke­rült erre a posztra, mert a helyismerettel rendelkező Airey Neave az IRA terror­akciójának áldozata lett. A parlament garázsában parko­ló kocsijában időzített bom­bát helyeztek el. Atkinst annyira hidegen hagyták az események, hogy amikor csak tehette, távol maradt hivatalából, s miközben egy alkalommal a válságos hely­zet miatt minden szabadsá­golást megtiltott munkatár­sainak és a biztonsági erők tagjainak, ő maga Tunéziába utazott pihenni. Az IRA ideiglenes szárnya egyébként az elmúlt két év alatt teljesen újjászervezte sorát a még hatékonyabb gerilla hadviselésre. A szer­vezet bennfentesek szerint mintegy 400 tagból áll, akik az egyéni terror feltétlen hí­vei. Meggyőződésük, hogy ki­zárólag magas rangú brit személyiségek és a megszálló angol hadsereg elleni fizikai terrorral tudják elviselhetet­lenné tenni Anglia számára észak-írországi uralmának Kambodzsa helye Üresen marad Plenáris ülések a havannai csúcsértekezleten Kudarccal végződött a Peking-barát véres Pol Pot- rendszer megbízottjának az a kísérlete, hogy a kombod- zsai nép képviselőjeként szerepeljen az el nem köte­lezett országok csúcsérte­kezletén. A csúcsértekézlet elnökségének Fidel Castro el­nökletével megtartott ülésén olyan határozat született, hogy Kambodzsa helye a je­lenlegi értekezleten betöltet­len marad, és hogy a kam­bodzsai képviselet kérdé­sét leveszik a csúcsértekezlet napirendjéről. Az elnökség úgy döntött, hogy különleges bizottságot hoznak létre, azzal a meg­bízatással. hogy készítsen átfogó jelentést a kambod­zsai kérdésről és azt terjesz- sze az el nem kötelezett or­szágok külügyminisztereinek legközelebbi találkozója elé. Az el nem kötelezett csúcsértekezlet bizottságai­ban megegyezés született az elfogadásra kerülő záródoku­mentum több pontjáról. A hatodik csúcsértekezle­ten csütörtökön és pénte­ken egész nap plenáris üléseken folyt az államok legfőbb vezető tisztségvise­lőinek felszólalása. E beszé­dek döntő többsége állást foglalt az el nem kötelezett­ség alapelveinek érvényesí­tése. az imperializmus és a gyarmatosítás minden for­mája ellen. A csű\ ^értekezlet két bi­zottságában, a politikaiban és a gazdaságiban egyaránt gyorsított ütemben folyik a tanácskozás a záróokmányok végső formájáról. A politikai bizottságban kialakult a palesztin kér­déssel kapcsolatos állásfogla­lás, tart viszont még a vita arról, hogyan minősítsék a Camp-David-i megállapo­dás’ és hogyan ítéljék meg annak résztvevőit. A pa­lesztin: kérdésről a doku­mentumtervezet egyebek kö­zött megállapítja: a közel- keleti kérdés nem oldható meg anélkül, hogy ne ven­nék figyelembe a palesztin népnek a függetlenséghez, az önrendelkezéshez és a nemzeti állam alakításához való elidegeníthetetlen jogát. Ugyancsak végleges formá­ba öntötték a koreai, a cip­rusi és a máltai helyzettel kapcsolatos állásfoglalásokat, amelyek sürgetik az e terü­leteken lévő külföldi kato­nai támaszpontok felszámo­lását. A gazdasági bizottságban tegnap nemzetek feletti vállalatokkal, a külföldi be­ruházásokkal, a nemzeti erőforrások felett gyakorolt ellenőrzéssel, valamint nem­zetközi valutáris kérdésekkel foglalkoztak. A konferencia valószínűleg ma fejezi be munkáját. Kurd fegyveresek kerítet­ték hatalmukba az Alitalia olasz légitársaság DC—8-as típusú repülőgépét. A gép a délutáni órákban szállt le Róma repülőterén. A gépeltérítők hozzájárul­tak ahhoz, hogy a gép 175 utasából 140-et szabadon engedjenek, s az utasok 5— 6 fős csoportokban elkezdték a kiszállást a gépből. A gép utasaival és 11 fő­nyi személyzettel Teherán­ból indult és Bejrút érinté­sével Rómába tartott. A gépeltérítők délelőtt kerítet­ték hatalmukba a DC—8- ast, s azt nizzai üzemanyag­felvétel után Kubába akar­ták irányítani. Az volt a céljuk, hogy az el nem kö­telezett országok Havanná­ban folyó csúcsértekezletén az ajatollah politikája ellen tiltakozzanak. fenntartását és kikényszerí­teni a hadsereg kivonását a •tartományból. Az IRA négy­öt fös kis sejtekbe szervezte tagjait, kiképezte őket a leg­korszerűbb lőfegyverek és tá virán y í tású rob bán ószer ke - zetek kezelésére. A merény­letek végrehajtói legfeljebb két-három társukat ismerik, a szervezet vezetőit nem. Így ha valakit letartóztatnak és még ha vallanak is, semmi­lyen érdemleges információt nem tudnak szolgáltatni a rendőrségnek a szervezet fel­göngyölítéséhez. PÉNZ AZ USA-BÖL Az IRA az ír származású amerikaiaktól szerzi a pénzt és feltehetőleg a fegyverek nagy részét egyéni terror­kampányához, és propagan­dájában tudatosan törekszik az amerikai kormány és ne­ves politikusok megnyerésé­re, mert úgy ítéli meg, hogy ők gyakorolhatják a leghaté­konyabb külső nyomást a brit kormányra észak-íror­szági politikájának felülvizs­gálásáért. Mindenesetre annyit elér­tek, hogy más politikusok­kal együtt, Edward Kennedy szenátor is több alkalommal bírálta a brit kormányt, Carey New York-i kormány­zó pedig nemrég konferen­ciára hívta meg az ír és a brit kormányt, továbbá az északír közösségek vezetőit az ulsteri válság megvitatá­sára. London azonban inge­rülten elutasította a meghí­vást és igyekszik elhárítani mindenféle amerikai közve­títési kísérletet. Ezzel szemben elrendelték a biztonsági intézkedések megszigorítását és ehhez az Ír Köztársaság kormányának segítségét kérték, amit Lynch miniszterelnök egye­lőre megtagadotc. Csakhogy amint a véres hétfő utáni kommentárjában a Finan­cial Times is megjegyezte: a fokozott biztonsági intézke­désekre szükség van, de azok nem helyettesíthetik a politikai rendezést, amelyre évtizedek óta hiába vár Észak-írország lakossága. Kanyó András Újabb harcok Mozambikban Folytatódnak a harcok a mozambiki népi felszabadí- tási fegyveres erők és a tör­vénytelen rhodesiai rezsim deszantegységei között a Limpopo folyó völgyében, a Mozambiki Népi Köztársa­ság területén. A támadók „Mirage” típusú vadászbom­bázói támadást intéztek a rhodesiai határtól 40 km-re fekvő Mapai ellen, deszant­egységei pedig megkísérelték elfoglalni a határtól 110 km- re levő Guija városát és fel­robbantották a várost az or­szág fontos gazdasági köz­pontjával, Chonguene-vel összekötő hidat. A mozambiki rádió jelen­tése. szerint, a betolakodók megsemmisítik a mezőgaz­A KAE1Í 4. sz. Gyára lelvesz barnító, fonókanna-szerelő, daraboló betanított munkásokat, raktári és termelőüzemi segédmunkásokat, továbbá: tcrmogenerátor-kczclőt és kazánfűtőt. (középnyomású, széntüzelésű kazánhoz). Jelentkezni lehet: a gyár munkaügyi csoportjánál, Gyöngyös, Karácsondi út 15. dasági gépparkot, öntözőhá­lózatot, felégetik az iskolá­kat, kórházakat. lakóháza­kat és legyilkolják a polgá­ri lakosságot. A népi fel- szabadítási fegyveres erők a népi milíciával és önkénte­sekkel szoros együttműkö­désben verik vissza az ag- resszorokat. A Mozambik elleni rho­desiai támadás szerdán kez­dődött. Aber Muzorewa, a tör­vénytelen rhodesiai kor­mány miniszterelnöke, pén­teken, Londonba történt el­utazása előtt, a támadást „megelőző jellegűnek” ne­vezte és a hadműveleteket „nagyon sikeresnek” minő­sítette. Az OKISZ Szervezési és Számítástechnikai Vállalat közgazdászt, valamint gépész és építészmérnököket keres üzem- és munkaszervező­nek. Jelentkezés: a KISZÖV személyzeti vezetőjénél.. Eger, Katona István tér 4. Az, Eger és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ magasnyomású gázl.azánkczelői szakvizsgával rendelkező személyeket vesz fel a Katona I. téri ÁFÉSZ-áruházba Pályázatot hirdet ezenkívül Eger és Eger környéki, 1—2 személyes élelmiszerboltok égységvézetői és helyettesi munkakörének betöltésére. Jelentkezés: Eger és Vidéke ÁFÉSZ kereskedelmi osztály, Eger, Lenin út II.

Next

/
Thumbnails
Contents