Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-07 / 209. szám
SubrlXa, borsóka és a recski szálhűzáscs Hímzőasszony Egerben Tévéfilmsorozat Petőfiről A sok-sok szép kézimunka közül kettő így is kitűnik színeivel, kidolgozásával a Megyei Művelődési Központ rendezte díszítőművészeti és mézeskalács kiállításon. Palóc vagdalásos terítő az egyik, hímzett ing a másik. Alattuk a név: Eiben .mré- né, Eger. Fölkerestük hát azt az asz- szonyt, aki ilyen ,iól ismeri a palóc népművészetet, s hímzéseivel országszerte vívott ki elismerést szűkebb pátriánk hagyományainak. — Pedig én nem is vagyok palóc — vallja. — Húsz évvel ezelőtt kerültünk a 'ériemmel Miskolcról Srajlára. Itt találkoztam először a palóc motívumokkal s annyira megragadtak, hogy tulajdonképpen ezért fogtam tűt a kezembe. Láttam a temetéseken az úgynevezett halólepedőket. ma szemfedélnek mondják, amelyeken gyönyörű és egyedülálló hímzések voltak. Gondoltam, kár ezekért a darabokért, a hevesi palóc népművészet amúgy sem olyan közismert. így hát elkezdtem rajzolgatni. mintákat gyűjteni, majd több asszonnyal közösen, szakkört alakítottunk. Azt is mondták hajdanán a faluban: vándor hímző ő. Mert a környező községet is bejárta egy-egy seép menyasszonylepedőért. in.gvál- lért. S a szorgos munkának meg is lett az eredménye: 1973-ban az Észak-magyarországi Kalárison oklevelet kapott Eiben Imréné. — Ez volt a kezdet — mondja. — Aztán az egyetemi folklórfesztiváltól kezdve. az otthon művészete című pályázatig mindenütt elismerést nyert egy-egy hímzésem. S mindezt a hevesi palóc mintáknak köszönhetem, mert én csak azt csináltam. No, meg a színeknek: a jellegzetes kékpirosnak és a fehérnek. Előkerülnek sorba az oklevelek. ám ezek arról nem tanúskodnak. hogy milyen oktató munkát végzett az asszony. S tulajdonképpen ö az egyedüli, aki a Heves megvei palócok hímzéseit összegyűjtötte, s továbbadta. — A múlt nyáron ért véget az a hároméves tanfolyam a Megyei Művelődési Központ és a Hazafias -Népfront szervezésében, ahol is megyei szakkörvezetőket tanítottam meg a „tű használatára”. Ám ez persze mit sem ér, a legfontosabb a kézimunkázás szeretete. Hívnak is az ország minden vidékére tanítani, ahol kedvelik a népművészetet. Egerben is vannak tanítványaim, a népfront keretén belül minden második hétfőn húsz- huszonötén jönnek el a foglalkozásokra. A hímzőasszony azonban nemcsak térítőkét, ingeket varr, nemcsak tanít, de tervez is; szinte naponta felkeresik mintákért, motívumokért, s ő akkor a pausz-papírra szurkait vonalakat rá- festí az anyagra. S mindezek mellett társadalmi munkát is végez: nőbizottsági tag, s a férjével közösen aktívái a Néprajzi Társaságnak. — Augusztus harmadik hetében országos találkozója volt a néprajzgyűjtőknek. Mi is részt vettünk a rendezvényeken, s itt Egerben Fafaragótábor Kiskun majsán régi ismerősökkel, önkéntes gyűjtőkkel, lelkes „kollégákkal” találkozhattunk. Ésel- szégyeltük magunkat, mert ők is rögtön észrevették, hogy a találkozót hirdető plakáton rábaközi minták „ékeskedtek”, mi több a hivatalos meghívókon pedig matyó motívumok voltak. Mikor itt van kiaknázatlan népművészeti kincsünk: a hevesi palóc motívumvilág, A subri kával, a kiemelkedő hímzéssel, a borsókával, a különféle lyuggatgatással készített piros-kék-fehér vi rágok, madarak, más minták. Miért is ne lehetnénk büsz kék szűkebb hazánk nép művészetére? Valóban, miért is ne? Józsa Péter Száznyolcvanhárom színészt és mintegy háromezer statisztát szerződtetett a Magyar Televízió szórakoztató dramaturgiai osztálya az esztendő legnagyobb vállalkozásához, a „Múlt századi történet” címet kapott produkcióhoz. A Petőfi Sándor életútját nyomon követő, hatszor 60 percesre tervezett sorozatról a rendező, Horváth Adóm a következőket mondta el az MTI munkatársának: Az ötlet megszületését követően kértük fel Szabó Györgyöt, írja meg a forgatókönyvét. Az augusztus eleje óta készülő sorozat cselekménye nem egyetlen szálon fut; Petőfi életútja legfontosabb eseményeinek felelevenítésével párhuzamosan felvillant egy-egy jelenetet az adott időszak történéseiből. Megjelennek a filmben olyan személyek is — Metternich, V, Ferdinand — akiknek közvetlenül vagy közvetve hatásuk van Petőfi Sándor későbbi életére. Képet akarunk adni a pozsonyi országgyűlésről, Szécheríyi- ről, Kossuthról. — Filmünk születésétől haláláig követi nyomon Petőfi életútját; a 14 éves Petőfi megszemélyesítőjét még keressük, ötéves kori alakítója a filmbeli szereppel egyező életkorú Oláh Kálmán, budapesti kisfiú, aki már többször filmezett. A felnőtt Petőfi szerepének megformálására Józsa Imrét, a József Attila Színház tagját kértük fel. Alapvető követelmény az úszástudás, a lo- vaglási készség, a fekete hajszín és a barna szem. Józsa kék szemén barna kontaktlencsét visel a forgatások alatt, haját pedig söté- tebb árnyalatúra kellett festenünk. Petőfi apját Szersén Gyula, anyját Molnár Piroska, Szendrey Júliát Kovács Nóra formája meg. A film zenéjét Petrovics Emil komponálja. A forgatást 1980 márciusában fejezik be, az első kópia a jövő év végére készül el. 2. — Fegyveres erővel fogom visszavitetni! Mit keres itt?! Honnan jött?! — Pestről. Pestről jöttem. Még egyszer találkozni akarok a . • .férjemmel. Nagyon nehezen mondta ki ezt: a férjem. Furcsa volt, idegen volt. Hiszen nem is éltek együtt, szinte semmit. — Van valami irata? Amivel igazolja a személyazonosságát? Kivette a bukszát a szatyorból. Az oldalsó rekeszben volt három boríték meg a bejelentője és a házasságlevél. Azt adta oda neki, a házasságlevelet, hogy lássa: nem a levegőbe beszél. A katona elvette, elolvasta a neveket. — ... Kis András. — Ismeri? Az csak szótlanul böngészte a papírost. — Nem ismeri? — Csóti Aranka. 1; Felpillantott rá, mintha azonosítaná. — Azt hittem, Poroszlón találom. De mondják, hogy már átmentek.-a Tiszán. — Elöljáróság ... anyakönyvi hivatal... :— düny_ nyögve olvasta. A magyar királyi vastagon át volt húzva. A dátumnál megállt, dünnyögve sem mondta ki, — Májusban esküdtünk. A szőke katona egy szemrezdülést sem engedett meg magának. Az asszony hasára szeretett volna nézni, de nem mert. — Két és fél hónapja, igen. De én már mindjárt kilenchónapos vagyok. A katona odanyújtotta a papírokat. Nem .mondta, hogy köszönöm; nem mondta, hogy tegye el.. — Azóta nem is láttam. Mióta megesküdtünk A katona nem szólt; megigazította a derékszíját; aztán a sapkáját. — Mindenféléket beszélnek — mondta neki ártatlan kislányhangon. — Ki tudja, mi lesz... Most énnekem oda kell mennem. — El ne ejtse már azt a bukszát! Bele a vízbe... Istenem, el akar menni I — riadt meg, s majdnem utánakapott. — Majd itt várok, jó?! — csak ezt a kis horgot vetette végül utána. De hogy megerősítse, mint egy közös megállapodást, rögtön maga alá is simította a szoknyáját, és leült a szélső zsombikra, ölébe vette a szatyrot. — Majd itt üldögélek. Elüldögélek itt, ameddig kell. A katona elment. Nem szólt se igent, se nemet, csak elment. Kirándulás Szép, csendes őszi délután. A szépasszony-völgyi pincék ajtaja nyitva. Sötét gyomruk most nem a vendégjárástól hangos, hiszen szüretre készülnek mór az egri bortermelők. Az egyik helyről erős kopogás hallik. A dongákon igazítja az abroncsokat a gazda, de átnézi, javítgatja a régi gad- nárfákat is. A közeli kukoricás levelei száradnak, idős ember egy puttony őszibarackkal ballag befelé a szőlők közül. A laci- konyhás bódé is üres, valaki krétával rá is rajzolt az oldalára egy nagy kérdőjelet. Autóbusz érkezik a csárda elé. Nagyot sóhajtanak a féderek, amikor mindenki kiszáll. Vidáman kacagó nagylányok, néhány fiú, tódulnak befelé. Beülnek a belső szobába, ahol a szőttessel leterített asztaloknál ők a legelső vendégek ma délután. Hangosak, jókedvűek, viccesek. Főiskolások. — Kérek mindenkinek egy pohárka leánykát! — adja le a rendelést egy csinos, fiatal tanárnő, aki ha nem lenne komolyabb és hivatalosabb, azt hihetné az ember, hogy ő is diák. Harminchét telt pohár sorakozik az asztalon. Az egyik lány talpraesett pohárköszöntőt mond és mindjárt diktálja is a nótát: Bor, bor, bor, de jó ez az egri bor... A kis szoba egyszerre megtelik, a vastag kőporfalak hallgathatnak. — Saci néni! Kérünk még eggyel? Szépen, kedvesen sorra kerülnek mind az egri nóták.’ A szomszéd szobában elhallgat a cigányzene. — Jól mondják — dicséri meg a prímás is a lányokat, és néhányszor, huncutkásan megpöindöríti apró, fekete bajuszát. Hozzák a bikavért. Most már kánonban énekel a társaság. Később két csoportra oszlanak. Az egri nótákat éneklők csoportjának debreceni dalokkal válaszol a másik: Debrecenbe kéne menni... Autóval szittyós legények érkeznek. Hely nincs, de mégis befurakodnak a legbelső szobába. — Dögig vagyunk itt csajokkal! — vigyorog egyikük és máris megszólítja az egyik legnótásabb kislányt. — Told odébb a kofferedet, anyukám! Lassan elhallgat a nóta. Látszik, hogy nem hiányzott a néhány hívatlan vendég. A diákfiúk fölkelnek, hogy helyet adjanak a kiszorított lányoknak. Saci „néni” is kiáll a placcra, jelezve, hogy ő itt a gazda. — Ahá! Szóval te vagy a nyanya! — szemtelenkedík megint egy égimeszelő, miközben fellök egy poharat. Csak néhány pillanatig tart a csönd. A kis tanárnő ki-< kiált a szomszéd szobába. — Kérem a zenekart! Feláll áz egész osztály, csak a hívatlanok maradnak ülve. Az első nótát ő diktálja: Ezért a legényért nem adnék egy krajcárt... És szól a nóta. Újra megjön a kedv, a hangulat. Később azután összeszedik magukat, és elmennek. Nevetve, jókedvűen, piros arccal. Már zúg az autóbusz, amikor a hívatlanok közül az egyik ezt mondja: , — Hülyék! Ezek tisztességes csajok voltak..! Szalay István Egyszer csak jött megint a szőke, két másik katonával. Elsiettek méllette, nem szóltak, oda igyekeztek a csónak elé. Az egyik bele is gázolt a vízbe, csak úgy, bakancsosán, és orránál fogva húzta ki a csónakot. Hosszú láncot dobtak belőle partra: ráhurkolták egy fűzbokorra. Kitámogattak egy sebesültet, a feje, karja csupa véres pólya volt, de a maga lábán lépett ki a csónakból, aztán megállt idétlenül, kicsit ferde nyakkal; nézte, hogyan emelik ki a másikat. — Milyen jó kis hordágya- tok van! — mondta az egyik katona. — Sátorlapot varrtunk petrencerúdra. Jobb, mirit az igazi. — Le ne tegyétek! Kézről kézre vegyétek át! — intézkedett a szőke. De ugrott maga is, tartotta egy darabig az egyik rudat. Addig tartotta, míg a katona, aki a hordagyat dicsérte, át nem vette tőle. Akkor a szőke odafordulö a csónakosokhoz. De halkan szólt velük, nem lehetett érteni. Mégis a fiatalasszony most felrángatta a cipőjét. ’ sebtében meghúzta, bekötötte; aztán felállt, karjára vette a szatyrot, és sietség nélkül elindult a csónak felé. Kikerülte a hordagyat ci-; pelőket, s kikerülte a nyomukban óvatosan lépegető bebugyoláltat is. Nem fordította el a fejét, de átengedte őket a tekintetén; csak a szőkét látta a két csónakos emberrel. — Jó napot! — mondta,’ mikor odaért. Megnézte őket, mintha azt nézné, hogy na, ezek-e hát azok, akiket várt (Folytatjuk) Szőke szöcske, morgott magában a fiatalasszony. Nem akarta eldönteni, hogy vár-e tőle valamit, vagy se. Csak ült. Május óta nem láttam — rezgett benne még egy kicsit vissza, ahogy az előbb célszerűségből ki kellett mondania. Május óta. De nem kezdett el bánkódni emiatt. Nézte inkább a vizet, a teteje olyan nyugtalanul fodrozódott. A komp a füzesen túl megállapodott a parton. Nem kötött ki; járatta a motorját. Nem is nézett oda. Hallotta, ahogy a katonák talpa dühben a deszkán, s mintha látta volna, ahogy, igen, ezek is magasra tartják a puskájukat, amikor ugranak. De nem nézte őket; csak a vizet nézte, a sáros, nyugtalan vizet. És ült, mozdulatlanul, ölében a gyékényszatyorral. Egy kis csónak jött át később, furcsa módon az orrában és a farában egy- egy evezővel. Lehet, hogy ez is ott akart kikötni, feljebb, a füzesnél, de a víz lejjebb sodorta. Figyelte, hogy viaskodik a két evezős; de nagy volt a Tisza sodra, levitte előtte a csónakot. S rajta is jóval •tű' érte el aztán a partot. Ö közben csak ült. figyelt, ölében a szatyorral. 'MTI Fotó: Karáth Inrc felvéteie KZi lafaragó és hangszerkészítő vett részt a hagyományos, immár ötödik alkotótáborozáson. Munkáikból szeptemberben Bács-Kiskun megyében .ándor kiállítást rendeznek. Kiskunmajsa kígyósí határrészén egy erdei tisztáson az idén negyvenöt népi 197». szeptember «., péntek
