Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-30 / 229. szám

Huirszolpl Es akkor a Pisti azt mondta ... A természet időzített bombája A vulkánok történelemkönyvéből Villanásokkal kezdődött — olyanokkal, amilyeneket az emberek ezen a környéken még soha nem láttak. A vil­lanások az ég felé törtek több száz méter magasba órákon át. De csak a hegyek­ből jövő tompa morajlás győzte meg Rinazzo és For- nazzo falvak lakóit, hogy „tűzhegyük”, az Etna —"új­ra életre kelt. Azóta szüntelenül sistereg­nek a lávaszökőkutak. For­ró gázfelhők törnek több kráterből 200 méter magas­ba. És egy tűzvörös 150 mé­ter széles lávafolyam tört magának utat; felégeti a ''fna-dulafenyő-ligeteket. ér- 'tékes szántóföldeket semmi­sít rv-% veszélyezteti az em­bereke1. Az Etna három, ré­gen kihűlt krátere tört ki. A 400 000 lakosú Catania városára, amely 20 kilomé­terre fekszik az Etnától, fe­kete hamueső hullott, kabát- és esernyőviselésre kénysze­rítve a lakosokat. Az egy centiméter magas koromré­teg olyan csúszós volt, hogy baleseteket idézett elő. A repülőteret le kellett addig zárni, amíg megtisztították a kifutópályákat. A tudósok találgatják, mik azok a villanások, amelyek az ég felé törnek. Valószí­nűleg robbanások voltak, amelyek megelőzik a kitöré­seket. A vulkán egy gőzka­zánhoz hasonlít, amelynek eldugult a szelepe. A mag­ma, a föld belsejének izzó olvadéka metánnal, hidro­génnel és más gázokkal te­lítődve a mélyről a felszín­re tör. A gázok nagy nyo­mással kiutat keresnek. A vulkánkazán a legvékonyabb helyen robban. Az Etnával csaknem egy­idejűleg földrengés volt San Franciscóban, és Indonéziá­ban minden működő vulkán — szám szerint 83 — lávát lövellt. Hogy milyen hatalmasak lehetnek ezek a robbanások, azt egy sor történet tanúsít­ja a világtörténelemben. Időszámításunk szerint 79- ben a Vezúv legendás kitö­résekor Pompeji, Herculaneum és Stabiae néhány óra alatt felégett. Néhány másodperc műve volt, hogy 1883-ban a levegőbe repült a Szumát- ra és Jáva között fekvő Kra- kaíaw-sziget. A csaknem 15 négyzetkilométer nagyságú sziget fele elsüllyedt; a ha­talmas robbanás következté­ben támadt 40 méter magas hullámok a szomszédos Szu- mátrán 20 000 ember halálát okozták. Még hónapokkal később is hamufelhők jelen­tek meg Európa felett, ame­lyeket a kitörés idézett elő. 1902-ben a Martinique szi­getén található Pelée , vul­kán St. Pierre kikötőváros 29 000 lakosát pusztította el, amikor a városra tűzesőt zú­dított. Csak egy ember élte túl a szerencsétlenséget: egy fogoly, aki a pince boltoza­tos helyiségében a kivégzés­re várt. Gyilkos volt... Hogy honnan erednek a hatalmas erőkitörések, még máig sem tudták maradék­talanul megmagyarázni: a technikai lehetőségek nem terjednek addig, hogy ötven, vagy akár száz kilométerrel a földfelszín alatti működést rögzítsenek. „A Föld felfalja önmagát, hogy újjászülessen” — erre fa képletre a szeizmológusok és a vulkanológusok egy fo­lyamatot hoznak fel bizo­nyításul, amely az óceán mélyén játszódik le: a ten­gerek fenekén levő törésvo­nalakból állandóan forró lá­va buzog, amely Szétterül, kihűl és így újból és újból „aszfaltozza” az óceán fene­két. Az öreg földkérget a fel­toluló forró massza ismét a Föld belsejébe nyomja. Ilyen folyamatosan működő vulkán nem sok van a víz alatt. A legismertebb példa a Strom­boli a Tirrén-tengerben: már évezredek óta naponta több­ször forró lávát lövell. Az ókori tengerészek ezeket a tűzokádó óriásokat nagyra becsülték: Mint egy világí­tótorony, olyafi megbízható­an mutatták az utat. Á fülvédo feltalálója A Maine állambeli Farmington lakosai ünnepélyesen megemlékeztek honfitársukról, Chester Greenwoodról, aki 106 évvel ezelőtt szabadalmaztatta találmányát, a fül­védőt. A Smithsonian Institute a 15 legjelentősebb ame­rikai feltaláló között tartja számon Chester Greenwoodot, aki 15 éves korában „találta fel” a fülvédőt, 1873-ban, egy fagyos nap után, amelyet korcsolyázva töltött el. A szemüveg eredete A szemüveg története, ugyanúgy, mint sok más hasznos eszközé, egészen a régi rómaiakig visszanyúlik. Ismeretes az a tény, hogy Néró római császár a gladi­átorok harcát a Circus Maxi- musban különleges smarag­don keresztül nézte. A XIII. században egy ferencesrendi szerzetes kitalálta az „olva­sókönyvet”, amelyet hegyi kristályból készített. A XIV. században a Velencéhez kö­zel fekvő Murandóban már gyártották a szemüveghez szükséges csiszolt üveget, amit még most is láthat a turista az ottani üvegipari múzeumban. Az idős skót elindult, hogy új cipőt vásároljon. Útköz­ben történetesen egy tyúk­szemtapaszt talált, és bár sohasem törte fel a lábát a cipője, sajnálta kidobni az értékes leletet. Az öreg so­káig töprengett, mitévő le­gyen, és végül igazi skóthoz méltó döntésre ' jutott: két számmal kisebb cipőt vásá­rolt!-k Yvonne este hazatér és így szól a férjéhez: — Drágám, a kocsit az utcán hagytam. — De miért nem állítottad be a garázsba? — Lehetetlen, szívem. Tu­dod ... odakint sötét. van ... és roppant nehéz azt a sok apró dirib-darabot össze­szedni ... kr Két barátnő beszélget: — Ugye, szép kalapom van, Annuska? — Észbontó, drágám! Én azonban a te helyedben másként hordanám. — Hogyan? — Hát a dobozában! — Robert, hová tetted a kocsinkat? — Hát valóban használ­tam az autót? — Persze! Azzal mentél be a városba.. — Milyen furcsa... Most már emlékszem: amikor ki­szálltam a kocsiból és meg­fordultam, hogy köszönetét mondjak annak az úriember­nek, akit útközbem felvettem és aki hazahozott — eszem­be is jutott: „Ugyan hová tűnhetett ez az alak a ko­csival együtt?” ★ A zsúfolt vasúti kocsiban az egyik utas — középkorú hölgy — sehogy sem bírja a dohányszagot. Odafordul az egyik utashoz, aki buzgón pipázik: — Az én férjem hatvan­éves, de pipa még sohasem volt a szájában! — Én pedig, kedves asszo­nyom, ötvenhat. vagyok - — válaszol a férfi —, de a pi­pám még sehol másutt nem volt! ★ Az anya így szól kisfiá­hoz: — Fiacskám, örülnél egy húgocskának? — Nem, anyuka. És apuka is ellenezné. Emlékszel, mennyire haragudott, ami­kor egyszer egy kiscicát ci­peltem haza? ZELK ZOLTÁN: Ideien vánkoson Idegen vánkoson idegen álmokkal vitázva — úszik a fehér kórházi vaságy, vetül a budai tetőkre árnya. Hallom, egy utcára dobott kölyökkutya vinnyog a sárban, magamhoz intem, nyúlok is érte —: lábamnál kuporog a hála. Aludjunk loncsos szívű kiskutyám, tegyük el magunk éjszakára, jön úgyis majd a reggel, s visszaránt a lakhatatlan valóságba! TANDORI DEZSŐ: A szobafestés kezdete Ez a lakás is volt egyszer üres. Átmeneti állapotai akkor kezdődtek. Azóta folyton csak rendezkednénk, mint aki nem tud elaludni, és hol a bal lába, hol a jobb lába alá gyűri be a takarót. Aztán mégis elalszik. Elalszom, és feltalálom a lakást. Ahogy némely reklámokon kanapék, fotelek állnak vasgerendák között: és az egész oly rendezett, s a lakberendező külön ezért fizetett egyénekkel mosolyog. Aggódom, kint maradhat-e az utcán egy ilyen kifordított lakás; de az egész inkább csak reklámgép, nem olyan már, mint háború után; a tűzfal görbe vasgerendáján egy pianínóval. Esni fog este, az egészet le keli fedni, mondom, és ezen összeveszünk. Egy lakásban egybe­csapnak a nézetkülönbségek; szűk íz előszoba, és ha húszezredszer ütköznek össze a könyökök kabátlevetéskor, ha a konyha és az előtér Gibraltári-szorosában örökké találkozik a két fél, a törött lábú széknél: némely súrlódások elkerülhetetlenek. Hanem ez a lakás is volt egyszer üres; szinte üres; akkor a piacról rengeteg virág fért volna ide, erre a napsütötte falra, és mégsem tudtam meglelni egy galagonyaág legjobb helyét. Aforizmák Ha valaki mindig mások nyomdokában halad — akkor sohasem marad el a kollektívától. ★ Az szeret inkább az árnyékban maradni, — aki ott is közel van a tűzhöz. ★ A boldogtalanság, ha két ember között oszlik meg — voltaképpen már családi boldogság. ★ Ne siess levezekelni bűneidet: idővel ugyanis eré­nyekké válhatnak. ★ Hogy valaki például szolgálhasson — ehhez minden egyéb kötelezettségtől mentesnek kell lennie. ★ Amikor a könyv ég a máglyán, akkor még az analfa­béta számára is érthetővé válik. Mohácsi Regős Ferenc: Balatoni táj Egy szép napon reggel, munkába me­net, %}y hajlott korú embert vettünk észre az udvarban, amint éppen a szemétládá­ban turkált. — Ugyan mit ke­res ott? — kérdezte Némberowska, a ku­tatóintézet munka­társnője. — Biztosan fel­használható nyers­anyagot — magya­rázta Sótlanski ma­giszter —: üveget, hulladékpapírt, fém­hulladékot. .. — Szegény öreg... — sóhajtott Némbe­rowska. — Nem is olyan szegény — szólt Va- rangyowski, a főnök. — Én ismerem őkéi­mét. Tisztességes nyugdíja van, itt pe­dig azért turkál, hogy egy kis benzinpézt keressen a fiának, meg aztán állampol­gári kötelességét is teljesíti, amikor az értékes, felhasznál­ható nyersanyagot visszaadja az ipar­nak. — Mégis szegény — kardoskodott Ném­berowska —: nézze, esik az eső, neki pe­dig nincs ernyője! Megérkeztünk munkahelyünkre, teát főzünk. Némberows­ka megevett két kol- bászos szendvicset és kijelentette: — Mi itt jó meleg­ben, fedél alatt ülünk, kedélyesen Szegény öregapó teázunk, az az öreg­ember pedig odakint ázik az esőben. Ne vigyünk neki egy csésze forró teát? — Ugyan mit be­szél! — háborodott fel Sótlanski. — Hi­szen ez alamizsna. Ki tudja, az öreg a végén még megsértő­dik. — Nos, akkor dob­junk a szemétládába egy üveget, csak úgy egyszerűen, jó? — javasolta Némbe­rowska. — Remek ötlet! — örvendezett Varan- gyowski. — De hon­nan vegyünk üveget? —. A csemegeüzlet­ben kapható — nyúj­tott szakszerű tájé­koztatást Angyalows- ki főelőadó. — És mennyibe ke­rül egy ilyen üveg? — tudakolta óvato­san Némberowska. — Száz zlotyba — válaszolt Sótlanski. — Potom pénz: kopo­nyánként alig egy húszas! A kézbesítő száz zlotyt kapott, és az üzletbe rohant, üve­gért: Mi pedig Va­rangyowski főnök asztalára állítottuk a szerzeményt és me­rően bámultuk, nem tudtuk, mitévők le­gyünk. — Tartalmával együtt nyújtsuk át az öregnek? — kérdezte Némberowska. — Szó sem lehet róla! — tiltakozott Angyalowski. — Az öreg azonnal beszív­ná. Nincs jogunk ah­hoz, hogy nyugdíja­sokat a züllés útjára taszítsunk. — De hát akkor mi lesz? Kiöntsük a mosdóba? — Szó sem lehet róla! Fél liter vodka: ez a lengyel parasz­tok és a szeszipari dolgozók verejtékes munkájának gyü­mölcse — fejezte ki rosszallását Piásows- ki előadó. — És mi lenne, ha magunk... — düny- nyögte félénken Némberowska. — Mit csináljunk vele? — Hát... feláldoz­nánk magunkat és meginnánk... — Eh, lesz ami lesz! — legyintett Varangyowski. — No persze, kizárólag azért, hogy gondos­kodjunk egy ember­ről, hogy segítséget nyújtsunk egy nyug­Vídia díjasnak, aki odakint j ázik az utcán. Piásowski előadó \ legott ügyesen fel-\ nyitotta az üve- j get, és éppoly < ügyesen poharakba^ töltötte a tartalmát. Miután a vodkával j végeztünk, lemen■> tünk az udvarba. Az < öregember még min­dig buzgón turkált a szemét között. Meg- hatottan vettük ész­re, amint kihúzza a palackot és zsákjába tette. — Sok szerencsét nagyapó — mondta szelíd hangon, mély érzéssel Némberows­ka. — Sok szerencsét, j sok szerencsét... — j dohogott az öregem- < bér. — Hatan hoznak ’ egyetlen üres üveget, j és még szerencsét ki- ! vánnak... — Valóban, ez nem j járja — helyeselte j Varangyowski, a fő­nök, amtkor vissza­mentünk dolgozószo-\ bájába. Azonnal elküldtük í a kézbesítőt, hogy hozzon még három j üveggel. Hiszen fele- < baráti kötelességünk. < hogy segítsünk egy j idős emberen... Természetes nyelvi fejlő­dési folyamatnak tartjuk, ha a szűkebb körben hasz­nált szakszó bekerül az iro­dalmi nyelvbe és a köz­nyelvbe, s végső soron min­dennapi nyelvhasználatunk szókészletének is tagjává válik. Erre az útra tért a címbeli szóalak is. Hogy most részletesebben írunk róla, annak megvan a maga oka. Mint a verseket szerető olvasó azt is figye­lemmel kísérem, hogyan korszerűsödött mai költé­szetünk nyelvi kifejező készlete, hogyan alakult át szókincse. Ezzel párhuza­mosan a versolvasás módja is változóban van. Sok olyan szóval találkozhatunk a versek nyelvi szövetében, amelyet eddig ritkán vagy soha nem használtak . fel költőink. A címben idézett megnevezés is ilyen. Figyeljük meg Nagy László ló Ady Endre andezitből cí­mű költeményének alábbi szövegrészletét: Hányszor az öldöklő an­gyal — nemcsak a képze­leti — Elszállt a halántékodnál, míg te a vídia-csákányt ütögetted a kőhöz! Évti­zedig mennyi csapás, s mennyi visszaütésed a sorsnak a vérrel jelölt szemöldökfa alján! Nehéz volt? Ez is kevés volt. A vídia-csákány szóalak előtagja műszaki szakszó: azt az acélnál keményebb, hőálló fémet nevezi meg, amely bizonyos szerszámok (csákányok, kések, forgá­csolók) éléül szolgál. Avers mondanivalójának teljesebb megértését is elősegíti ez a kevés tárgyi és nyelvi is­meret. Rózsa Endre Rézkarc cí­mű versének atmoszféra te­remtő ereje is megnöveke­dik akkor, ha az olvasó a költeményben a kulcsszó szerepét vállaló vídia-kés előtagjának eredetét, kelet­kezésének szokatlan mód­ját is ismeri: A tél / esztergapadja / ví- dia-késsel marja / a várost. A gyémánt keménységű erő képzete is felsejlik az olvasóban, ha tudja, hogy a német eredetű vídia eb­ből a nyelvi formából ala­kult ki: Wie Diamant: (ke­mény) mint a gyémánt. A német kifejezés első felé- , nek összerántása eredmé­nyezte tehát a vídia önál­lósított szóalakot. Az idézett versmondat kifejező értékét még csak növeli, ha az ol­vasó azt is tudja, hogy az acélnál keményebb vídia- fém a keménységét a volf- ram-karbidokból nyeri. Dr. Bakos József

Next

/
Thumbnails
Contents