Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-30 / 229. szám
A ludak Galibája Ludas Matyi csodadoktor álruhában készül Döbrögi újabb megverésére (Fotó: Szántó György) Az ütemes taps, a harsány kiáltozás: Éljen Lúdas Matyi, sokáig zúgott az egri Gárdonyi Géza Színház évadnyitó előadásán, amelyen is a nemzetközi gyermekév tiszteletére a Fazekas Mihály elbeszélő költeménye alapján Schwajda György írta darabot mutatták be. Őszintén szólva, kicsit csodálkoztam a gyerekeken, miért pont Matyit kívánják vissza. Hiszen ugyanilyen alapon újrázhatnák függöny elé a kedves Díszletlibát, akit állandóan ok nélkül megvernek, vagy még inkább a főlúdat. Galibát, aki az egész cselekmény elindítója, mozgatója, szervezője, irányítója, a maga igazságérzetével, csalafintaságával, jópofaságával, kalandéhségével, okosságával egyetemben. De lássuk csak, ki is ez a két utóbbi figura? Schwajda György talán olyanféle meggondolásból, hogy a többek által kimondott igazságok jobban megérthetők, átérez- hetők a gyerekek számára (???), talán olyan megfontolásból, hogy a 6—14 évesek leküzdhetetlen szimpátiát éreznek mindenféle állat iránt (!!!), a darabot libaszemszögből állította színpadra. így a keretjáték szerint a' vásárra vitt madarak föllázadnak eladásuk miatt, s hogy a gazdit se érje kár, egy színjáték bevételéből akarják kárpótolni. A mesét természetesen, ők játsszák, saját szájízüknek megfelelően. Ha arra gondolunk, hogy az ötödik osztályos kötelező tananyag mennyire felfrissülhet ilyeténképpen, az írói ötletet csak dicsérni lehet. A nézőt — legalábbis a felnőttet — sürgősen eltölti a várakozás. Lássuk hát az újszerű libadarabot, amelynek értelemszerűen lúd lesz a főhőse, feltehetően öt akarják állandóan pecsenyévé sütni, csak ezért történik Matyi megveretése, csak ezért Döbrögi háromszoros elpüfölése, melynek során a legény valószínűleg csakis eszköz lesz az ütlegelésben! Persze, a gyereknézőt is eltöltené a várakozás, ha a programadó kinyilatkoztatásig — mert volt ilyen — oda tudna figyelni a kavargó színpadkép elterülő hadműveletei ellenére. Mindenesetre a nézőtér lelkesen felsóhajt, amikor végre megjelenik a tankönyvből már jól ismert Lúdas Matyi. A kritikus ettől a ponttól kezdve azonban egyre bizonytalanabb. Az írónak, vagy talán a rendezőnek ugyanis nem volt elég ereje ahhoz, hogy szükségképpen, a szándéknak megfelelően, elszakadjon az eredetitől. A hangsúly a veréseken marad, a főlúd, Galiba figurája ennek következtében nem 1979. szeptember 30., vasárnap tud kellően megerősödni. Talán ezért állítják mellé — mintegy megkettőzésképpen — a díszletlibát. A díszletlibának azonban semmilyen funkciót nem adnak. Nem lendít a cselekményen, nem ő az, aki tagolja a darabot, nem hangsúlyozza az arra érdemes részeket, nem igazán ellenpólusa, nem igazán árnyéka Galibának. Hogy mégis a színpadon maradhasson, önálló életre kél. S ezzel végképp összezavarodik minden. Van Matyi, aki bár főhős, nem az igazi, mert a lúd folyton súg neki. Van Galibánk, aki igyekszik mindenen rajtatartani a kezét, mégsem tud kibontakozni. S itt ez a szegény díszletliba, aki jobb híján eljátssza a színészélet sanyarúságát. Magánszámokba bonyolódik a gyerekekkel, egyszer például levonul a színpadról, mondván, nem vállalja tovább a komédiás sorsát (természetesen a nézőtérről zajosan visszakönyörgik). Tényleg. most a három közül melyiket is szeressem a legjobban? Mert muszáj választani, hiszen alakjaik nem forrnak szorosan eggyé. Nos, marad a régről 1 ismert Lú- das Matyi. A kissé talán zavarosnak tűnő felépítéshez ellenállhatatlanul ide kívánkozik az eredeti tanulság újrafogalmazott változata, amely talán magyarázza is egy kicsit az eddigieket. A libaigazság — Döbrögivel kimondatván (!) — így hangzik: Nem az a fontos, ki megy elől, ki hátul a libasorban, úgyis ugyanarra a legelőre járunk. ■. A rendezés jobb annál, mint ahogy a fentebbiekből következtetni lehetne. Szűcs János keze munkáján azért mindenütt érezni, mennyire szívvel igyekezett az apróságokat nem gügyögő módon, hanem okosan elszórakoztatni. Jól épített a fiatal közönség fantáziájára, a kislányoknak, kisfiúknak arra a tulajdonságára, hogy teljesen átélik a színpadon történteket, nem állják meg, hogy bele ne szóljanak. A kellőképpen tagolt előadásban erre több alkalommal lehetőséget is kapnak. A figyelmet természetesen hálában és lelkesen viszonozzák. Kétségkívül az is erénye a produkciónak, hogy a szirupos díszletezés helyett az amatőr színjátszásból oly jól ismert vidám, színes és sárga létrákat alkalmazzák . a különböző helyszínek megjelenítésére. Alkalmat adva ezzel a mellékszereplők állandó tevékeny mozgására is — Székely László munkája. Jól illeszkednek ehhez Szakács Györgyi jelmezei, amelyek jelzéseikkel érthetővé teszik a nehézkes alakvál- toztatásokat. Együttesen 'jó, vásári a hangulat. Az viszont már kevésbé érthető, miért kellett a rendezőnek a népmese ihlette darabhoz operettes, népszín- műves elemeket is kompo-' nálnia. Sok volt a Lúdas 1 Matyi rajzfilmes feldolgo-1 zásából jól-rosszul átvett, I nem mindig erre a pódiumra való ötlet is. mint például a libák „magaslat-üldör gélése”. Az eddig elmondottak ellenére a végeredményt mégis úgy lehet summázni, a gyerekközönség kellemesen szórakozik. Ez pedig mindenekelőtt a színészek friss, szellemes játékát dicséri. Elsősorban is a Galibát megjelenítő Somló Istvánét, aki kellemesen, nagy komé- diázó kedvvel, tökéletesen kihasználja a számára megadatott lehetőségeket. Nemcsak a színpadi figurákat igyekszik a tőle telhető módon egységbe kovácsolni, de ő a legfontosabb összekötőkapocs a pódium és a nézőtér között is. Máhr Ági, mint díszletliba, szintén üdítő színfoltja a délutánnak. Temperamentumosságával minden jelenetében felpörgeti az előadást. Erényeit remélhetőleg egy másik darabban még jobban tudja kamatoztatni. Galkó Balázs Matyiként hármójuk közül ugyan a leghalványabb, de lelkes igyekvése — mely helyenként felcsillanó megoldásokat eredményez, szintén kétségbevonhatatlan. Döb- rögit korrekt módon formálja meg Somló Ferenc. Németi Zsuzsa Muzsika- koszonto A hagyományokhoz j híven, október 1-én ismét í > a dallamokat, hangokat,J ritmusokat: a zenét ünnep- j li a világ. Azt a különle- ■ ' ges művészetet, amelynek ; titkait máig hiába próbál- i ' ják akár komputerekkel is i ! feltárni, mindig újabb és , újabb meglepetésekkel ] szolgál. Hiszen azt, hogy j mennyire jelen van min-1 \ dennapjóinkban. fölösle- > ges magyarázni. Dallam kél \ szomorúságban, vígságban. ( a műnké kezdetén, a dolog) végén, a legidősebbek, a > legfiatalabbak ajkán is. 4 ! zene azonban nemcsak az i embereké, hanem az egész j élő világé, az állatok, sőt ( a növények is érzékelik. Beszélnek gyógyító zené- í ről. ritkán még ártóról is. Titkok, csodák. De ugyan kit is foglalkoztatnak a ] rejtélyek, amikor késő délután valahol fölcsendül egy! Beethoven-hegedűszóló, es-> te kigyúlnak a fények az i operában, vagy a discoi hangjaira összesimul egy j fiatal pár. Elegendő hallgatni, érteni, érezni, s el- • fogadni mindazt a szépsé> get, örömet, amelyet a mu- < ! zsika birodalma kínál, sí | amelyért így esztendőnként í tán kevés is a koncertekkel, > hangversenyekkel egy na- ■ i pig reá irányított ünnepi i ! sugárnyaláb. i f-n.) Kamerák előtt az Egri NéptáncegyüticA Falujárás a megyében A tv Falujárás című műsorának szerkesztői, Gerhardt Zsuzsa vezetésével, Heves megyébe látogattak az elmúlt hetekben. Kameráikkal bepillantottak e táj őszi mezőgazdasági munkáiba, így többek között részt vettek a történelmi borvidék egyik legjelentősebb eseményén, a szüreten. Ellátogattak Hevesre és Visontára is. A falujárók emellett felvételeket készítettek a csak három esztendeje alakult, de már neves Egri Néptáncegyüttesröl is. Felvételeink ekkor készültek. (Fotó: Szántó György) — Szóval ez most lelkesítő beszéd, amit így támadás előtt intézett hozzánk? Stammler megtorpant, megállt; ránézett Andrásra: — Na, mi van az asszonya kával? — kérdezte egészen megváltozott hangon. — Megkezdődtek a fájások. Ott a bába is. — Aztán kissé kínosan-szemérmesen még ennyit mondott: — Sehogy sem akart elengedni. — Visszamégy? — Hát... ha lehet. — Pedig azt akartam, hogy gyere ki velem. — Ha parancs... vagyis, ha úgy gondolod .., — Ugyan, menj csak! Hátha meg is lesz a gyerek, mire odaérsz. Barátom, mire ez a klapec felnő, már az egész világon kommunizmus lesz ... Mi ugyan lehet. hogy holnap megdög- lünk, de ... hol sírjaink domborulnak. .. Gúnyosan költői mozdulatot tett a levegőbe, de a szája széle remegett. — Frici! — Na. — Szedd már qssze magad! Hozzálépett, egy pillanatra átfogta a vállát, megszorította. — Jó — mondta Stammler. Zavarban volt egy kicsit; be is gombolta a nyitott zubbonynyakát. — Bs ne haragudj, hogy most elmegyek! — Ugyan — mondta, ugyanúgy, mint az előbb. — Menj csak! — Értem küldesz? — Hát, ha nem jössz vissza magadtól. .. — Jövök majd én. Csak ha közben mégis... szóval, ha hamarabb lenne valami. — Jó. Ha mégis. Akkor küldök — nyújtotta a kezét. András megszorította. Kezet fogott Czaunerral is. — Milyen ünnepélyes vagy — mondta Czauner. — Add ide inkább a puskád, hadd hozom rendbe addig! Szükség lehet rá. Jó, odaadta a puskát, s ledobta a tölténytáskáját is. Úgy indult el, sima derékszíjjal. Kint az iskolaudvaron, a termek előtti hosszú tornác lépcsőjén néhányan fegyvert tisztogattak. — Szervusz, András! Apa vagy-e már? — Még éppen nem. Vagyis azóta talán már... lehet. ■ — Üdvözöljük a kismamát! Az egyik fel is állt, odajött hozzá. — Te, nesze csak, ezt meg éppen erre a célra tartogatom! — S egy szelet csokoládét nyomott a kezébe. — Vidd él neki, erősít! Hát ezt nem lehetett nem elfogadni. Vajon mióta ku- porgatta ez a fiú ezt a falat csokoládét? S vajon miért? — Lőjünk-e neki galambot? — kérdezte a komor Kovács, a rozsdás bajúszú. — Ilyenkor finom, gyenge galamblevest kell enni. Ránézett, mosolygott. Te mondtad neki, nyavalyás, hogy nem fogok- örülni. Odalépett, hátba verte: — De nem előtte, te okos! Majd másnap. Hiszen még nincs is meg a gyerek. Kiabáltak még neki, de nem is volt képes rájuk figyelni. Csak széttárta a karját, mutatva, hogy nemigen tud ő már mit mondani. — Azért csak ne csüggedj! — engedték el. — Mással is megtörtént már, hogy apa lett... Mikor a kaput kinyitotta, éppen két tiszt ért oda lóháton. Az egyiket, ahogy nyeregből szállt, hátulról is megismerte, Hammer. volt, egy idősebb, volt tartalékos hadnagy a dandártól; a másik idegen, bár abban is volt valahogy valami. ismerős, de nem jött rá. rögtön, hogy kicsoda. — Nyissa már ki a kaput, Kis elvtárs — szólt rá könnyedén visszatisztelegve Hammer. Kinyitotta a kaput, az egyik szárnyat, s tartotta is, amíg bevezetik a lovukat az iskolaudvarra. — Hova indult, vöröskatona? — kérdezte az idegen tiszt. — Jelentem, a faluba — Némi rossz érzéssel válaszolt, mert sejtette, hogy a tiszt, ha már megkérdezi, nem elégszik majd meg ennyivel. — Hm a faluba? Fegyver nélkül? , Na most aztán mi az ördögöt mondjon erre? — Nem vagyok szolgálatban. — Márminthogy szóval nincs szolgálatban ... pillanatnyilag — fürkészte végig gúnyosan., — Furcsa. Maguk talán nem szereztek tudomást arról, hogy támadást indítottunk a szemben álló ántánterők ellen? „S hogy állítólag maguk is részt vesznek ebben a támadásban? Elkerülte a figyelmüket? (Folytatjuk.) / A Ludas JMatyi az egri Gárdonyi Géza Színházban
