Népújság, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-19 / 219. szám

A FILHARMÓNIA ŐSZI ÉVADJA ELÉ Az idén is lesz sorban állás Egerben NEM KELL KÜLÖNÖ­SEBB tehetség annak meg­jóslásához, hogy az idén is sorban fognak állni a Fil­harmónia bérleteiért Eger­ben. Az utóbbi évek tapasz­talatai azt mutatják, hogy legalább kétszázan még sze­retnének bejutni azok kö­zé, akik évek óta — vannak, akik évtizedek óta — meg­szakítatlanul birtokosai az élőmuzsikénak. A sorban ál­lás a mozin kívül, csak eb­ben. Az utóbbi évek tapasz- pedig nemcsak a komoly ze­ne él és keresi rajongóit a nagy múltú városban. Te­hát szeptember első heteiben — a plakátok némi késede­lemmel jelennek meg! — nem lesz hiány a kulturált kilincselésben. Szepesi György, az egri zeneiskola igazgatója, az Országos Fil­harmónia Heves megyei megbízottja, máris tapasztal­ja, mennyi igény és az igé­nyek mögött mennyi indok sürgeti a nagyobb közönség beeresztését a hangverse­nyekre. Erre azonban jelenleg nincs mód. A városban nincs koncertterem és a színház befogadóképessége alig van félezer fölött. A lehetősége­ket kihasználva is csak any- nyiban enyhül a férőhelyek gondja, hogy október 1-én, a zenei világnap alkalmából a székesegyházban rendezik meg az évadnyitó hangver­senyt és a tavaszi időjárás beköszöntésével a záróhang­versenyt is. Akkor és ott ez­res létszám felett is tömö­rülhet a hallgatóság. Nem volt ez mindig így Egerben sem. Korábban sok­sok bizonytalansági ténye­ző, programok és művészek elmaradása tarkította a ze­nei eseményeket. Ezekről a hibáiról a Filharmónia az utóbbi esztendőkben dicsé­retesen leszokott. Annak ide­jén jó volt, ha a MÁV Szimfonikusok jöttek Buda­pestről. Debrecenből, vagy a Postások. Az utóbbi évek­ben öt külföldi együttes is fellépett Egerben. Nemcsak a zenekarok hozták a válto­zatosságot, hanem azok a karmesterek is — közöttük Carlo Zecchi, Sanchez Fer- rer, Kobayashi Ken Ichiro, vagy Karolosz Nikolisz Tri- kolidisz —, aki nagyszerű egyéniségek és emlékezetes estéket szereztek a közön­ségnek. A hazai másodvo­nalbeli dirigensek vendég­járása is megszűnt, átala­kult. Fejér György, az el­hunyt Vaszy Viktor, Kóródi András. Medveczky Ádám, Németh Gyula, nagy műso­rokat vezényeltek végig. A FILHARMÓNIA öreg­bítette tekintélyét a hazai élvonalbeli és a külföldi szólisták felsorakoztatásá­val is. Csak a kiragadott emlékek felelevenítésére em­lítjük meg Fischer Anniét, Kocsis Albertet, Kovács Dénest, Kocsis Zoltánt, Rön­ki Dezsőt, a külföldiek kö­zül Stefan Ruhát, Vlagyimir Krajnyevet, Marian Lap- szanskyt, Francesco Finot- tit. És a kórusokat sem hagyhatjuk ki, hiszen az ora­tóriuméneklés mindig is csemegének számít. Nem múlt emléket ébresztünk, ha Liszt Esztergomi miséjének a hangulatát idézzük. És ak­kor még nem szóltunk azok­ról az énekesekről, akik az opera és az oratórium vilá­gát hozták el az egri kö­zönségnek. A Filharmónia tehát ko­moly bázist teremtett Eger­ben. Azzal, hogy nem vidék­ként és nem másodrendű kérdésként kezelte ezt a várost. És a megyét sem! Ahol az igény jelentkezett, mindenütt érdeklődést és zenei életet teremtett. Gyön­gyösön is az egrihez hasonló színvonalon és méretekben folyik a hangversenyélet. Úgy tűnik, minden a leg­nagyobb rendben van, ami a Filharmónia háza táját il­leti. Legalábbis az igyeke­zetben. A programokat le­bonyolítják, bár néha akad­nak csúszások, az időpont­ban. Aki azonban ismeri a világjáró művészek idő­egyeztetési gondjait, az nem csodálkozik azon, ha példá­ul Kocsis Zoltán, Ránki De­zső kénytelen halasztást kérni egy-egy fellépésre. Az évadra, az 1979—80-as idényre meghirdetett soro­zat is észrevehető előre- mozdulást ígér az eddigiek­hez képest. A korábbi gya­korlat az volt, hogy a Fil­harmónia lehetőleg a klasz- szikus és romantikus zene­szerzők zenekari muzsikáját állította a műsorok közép­pontjába, s ezzel óhatatla­nul is egy helyben topogóvá vált. Ma már észlelhető a mozgás a mai zene felé! OKTÓBER ELSEJÉN Pé­csi Sebestyén orgonaművész játszik a székesegyházban. Október 8-án korunk zené­je szólal meg, Rajmandasz Katiljusz hegedűművész, Larissza Lobkova zongora- művész és Algerdosz Mud- risz klarinétművész közre­működésével. December 17- én a Magyar Kamarazene- kart és Szabó Csilla zongo­raművészt fogjuk hallani. Februárban az Egri Szimfo­nikusokat Németh Gyula ve­vényli, a Budapesti Madrigál Kórus lép fel Lugossy Me­lindával és a Magyar Ba­rokk Trióval. Márciusban a Budapesti MÁV Szimfoni­kusok Miroslav Hornén (Ju­goszlávia) karmesterrel ad­nak hangversenyt a szólista Szenthelyi Miklós hegedű- művész lesz. Májusban kerül sor Ránki Dezső önálló zon­goraestjére. Ugyancsak má­jusban a székesegyházban Händel Messiását hallhatjuk, a Miskolci Szimfonikus Ze­nekar, a Miskolci Bartók Kórus és az operaház éne­keseinek az előadásában. Az oratóriumelőadás karmeste­re Reményi János. íme a program, amii'e mindent le­het mondani, csak azt nem, hogy egysíkú lenne, hogy csak egy bizonyos korszakot képviselne, hogy csak egy­irányú közönségigényt elégí­tene ki. S ha már a közönségnél és a közönspg formálásánál tar­tunk, nem szabad elhallgat­nunk azt sem, hogy az if­júsági bérletet — éppen a fiatalok magatartása miatt — meg kellett szüntetni. Az ma még igazán fényűzésnek tűnik, hogy egy nívós és kitűnő művész által adott hangversenyre 21 fiatal je­lenik meg. Ezt a részvétlen­séget a Filharmónia sem anyagilag, sem erkölcsileg nem bírhatta el. Ügy tűnik, hogy a középiskolák vezetői nem figyeltek oda, vagy nem időben vették észre, hogy valahol mulasztás történt. Pedig ennek az iskolaváros­nak ezen a szinten is érdek­lődnie kell a zene és a mű­vészetek iránt. A FELNŐTT KÖZÖNSÉG érdekében pedig most is sürgetjük, hogy szaporítsák a nyári hangversenyeket. A Műsorrendező Iroda a meg­mondhatója, hogy az idei három orgonahangverseny iránt fokról fokra nőtt az érdeklődés és a lengyel Chorosinszkyt például a lel­kes közönség dörgő tapssal jutalmazta élvezetes, mind­végig lebilincselő játékáért. Farkas András Képzőművészeti világhét 179 Borsos Miklós tárlata Hatvanban Bár — mint hírül adtuk — a képzőművészeti világ­hét idei programsorozata a nemzetközi gyermekévhez kapcsolódik elsősorban, ter- mészetesen azért a felnőttek is több izgalmas művészeti esemény közül választhat­nak. Közülük is kiemelkedő Borsos Miklós szobrászmű­vész tárlata, amelynek meg­nyitására kedden került sor a Hatvani Galériában, a vá­ros művelődési központjá­ban. A látogatók október 3-ig a művész csaknem más­fél száz plakettjét tekinthe­tik meg. Vámosgyörkön a helyi kultúrházban első ízben nyílt képzőművészeti kiállí­tás. Ez alkalommal két fia­tal alkotó, Balogh István Péter festő és Kaim Miklós grafikus mutatkozik be a falu közönségének.- A Ho Si Minh Tanárkép­ző Főiskola rajz tanszéké­nek diákjai is tárlatot ren­deztek a világhét alkalmá­ból. Folyosógalériájukon az idei felsőtárkányi alkotó­wmi táborozáson készült munkák javát állítják ki. így mint­egy 70 kövekről, fákról, a (Fotó: Szabó Sándor) hegyvidéki tájról készült rajzot, festményt nézhetnek végig az érdeklődők. Egerben próbálják X a Lúdas Matyit Bár a Közönség előtt csak szeptemDer 27-én tárja ki ismét kapuit az egri Gárdo­nyi Géza Színház, a színfa­lak mögött már megpezsdült az élet. A színészek kedden kezdték próbálni a nyitó darabot, a Fazekas Mihály nyomán Schxuajda György írta Ludas Matyi című ze­nés mesejátékot, amellyel a nemzetközi gyermekév al­kalmából kedveskedik a ki­csiknek a társulat. A fő figurák ugye jól is­mertek? Matyi, a kezdetben lustálkodó és henye, később azonban annál fürgébb, eszesebbé váló legény, Döb- rögi, a pöffeszkedő, kegyet­len birtokos, mellettük a fa­lu szorgos népe, s szolgase­reg, s végül persze a libák. Azaz dehogy is végül. Mert lássuk csak, mi történik a függöny felgördülése után! A Vásártérre ludakkal megrakott szekér érkezik, a gazda nagy hanggal kezdi dicsérni portékáját, már épp létrejönne az első alku, ami­kor váratlanul... Galibával, s egy bizonyos Díszlet libá­val az élen kitör a láza­dás. .. ! — A békaperspektíva min­tájára — azt hiszem, lehet úgy fogalmazni — Schwajda György libaperspektívából írta át a történetet — mondja Szűcs János, az elő­adás rendezője. — Az egy­szerű mellékszereplőkből, a ludakból itt ugyanis fősze­replők válnak. Szimpatikus felfogás, hiszen míg az ere­detiben Matyi egyszálegye- dül keresi a maga igazát, itt egy egész kis csapat fog össze a méltánytalanság, gonoszság ellen. Talán job­ban megragadja ez a variá­ció — dallal, tánccal, mó­kával ötvözve — a gyerekek fantáziáját. Az eredeti mon­dandó persze marad. És ma­rad a mese is. Lúdas Ma- tyival, akit Galkó Balázs alakít, Döbrögivel Somló Ferenc Jászai-díjas színmű­vész megformálásában, Ga­libával, őt Somló István játssza, s a Máhr Ági meg­elevenítette Díszlet libával. Mellettük lép a színre Dariday Róbert, Máthé Eta, Zoltán Sára, Mátyás Jenő, M. Szilágyi Lajos, az ispán, az anyóka, Bözse, la gyógy­kovács és Cézár kutya sze­repében. A díszleteket meg­hívott vendégként Székely László Jászai-díjas tervezte, a jelmezeket pedig Szakács Györgyi, Zenéjét szerezte Nádor László. N. Zs. 19 VÁROSBAN ~ EGERBEN IS Gyorsmérleg a TIT nyári egyetemekről Évek óta fejlődik a, TIT nyári egyetemeinek színvo­nala, emelkedik a rendez­vények és a résztvevők szá­ma — ez tűnik ki abból az összegező értékelésből, ame­lyet a két hete lezárult ren­dezvénysorozatról a napok­ban készítettek el a TIT or­szágos központjában. Az idén már 19 városban — köztük Egerben — 23 nyári egyetem nyitotta meg kapu­it a magyar és a külföldi érdeklődők előtt. Először fogadott hallgatókat a bu­dapesti állam- és jogtudo­mányi, a szarvasi mezőgaz­dasági, a székesfehérvári számítástechnikai nyári egye­tem. Ugyancsak első ízben indított magyar tagozatot a soproni környezetvédelmi és természetvédelmi nyári egye­tem. Harminchat országból ér­keztek vendégek a kurzu­sokra. Az 1848 magyar részt­I 1979. szcaíembcr 19-. szerda vevő mellett 1135 szocialis­ta, 380 nyugati és 13 fejlődő országbeli hallgatója volt az előadásoknak és a kiegészí­tő programoknak. A legna­gyobb érdeklődés évek óta az NDK-ból nyilvánul meg: ezúttal több mint ötszázan érkeztek Magyarországra. El­sősorban a nyíregyházi iro­dalmi és történeti nyári egyetemre jelentkeztek, ahol a mai társadalompolitikai kérdésekről is szó esett. Népes csoport érkezett a Szovjetunióból is: 200 hall­gató vett részt a különböző nyári egyetemeken. A nyugati országok közül a legtöbb érdeklődő Finnor­szágból, az NSZK-ból és Olaszországból érkezett a TIT nyári rendezvényeire. Azok között a rendezvé­nyek között, amelyek első­sorban a külföldiek érdek­lődésére számíthattak, a leg­népesebb tábora a debrece­ninek volt: csaknem három­százan vettek részt a to­vábbképzésen, amelynek programjában fontos szere­pet kaptak a hazánk fejlő­dését bemutató előadások. 12. — Második, azt mondod? Ti, ugye, most érkeztetek Debrecenből ? — Nem Debrecenből. Ér- mihályfalváról. Érmihályfalváról. Ez ér­dekes. Ez bizony érdekes. Na persze, ha igazat mond a fickó. Mert Érmihályfal­váról, akárhogy számoljuk is, el kellett indulniuk még a magyar támadás megkez­dése előtt... Na jó, hiszen majdcsak kihallgatják sza­bályszerűen. A mi köteles­ségünk csupán az, hogy ha már találtuk, vigyük el ne­kik az ántántkatonát. Ha­nem, persze, eszerint jó vol­na minél hamarabb. Hiszen ezt tudni kellene nemcsak a zászlóaljnál, hanem a dan­dárnál is. Sőt, még feljebb is. Érmihályfalva. Második lo v as h adós ztály. Bár ami a kötelességünket illeti... morfondírozott aztán tovább. Mert erre ugyan még parancsot sem kaptunk. Mintha a hadvezetést egy­általán nem is érdekelné, hogy kik állanak velünk szemben, milyen erők...? De közben elégedetlen volt a saját növekvő elége­detlensége miatt is. Nem szólt többet a románhoz, s a saját gondolatait is elhall­gattatta. A felderítő felderít. A nyelvet beviszi. Je­lent. A nap süt, meleg van. Július a nagy magyar ailföldön igen meleg hónap. Jó kis lovacska> jó járású. És értelmes. — Figyelitek? — mondta Dvorcsák. — Lovashadosz­tály ! Lejjebb nem is adják: lovashadosztály. Aztán kö­rülbelül hány van ti nektek ilyen, te pikós? — Van elég — mondta a román, de hetvenkedés nél­kül. — Amennyi csak kell. Dvoresákot ez nagyon bosz- saantotta, ez az öntudatos hang. Szólnia kellett rá va­lamit: • — Nagy a szád, hallod! A katona csak vállat vont, még azt is alig. Egykedvűen baktatott a ló fara után. Egy darabig megint csend­ben mentek, megszokott ka- tonameneteléssei' mint akik egyetértésben igyekeznek kö­zös cél felé. Mígnem Dvor­csák egy idő múlva megint nem bírta tovább szó nélkül. — Ennek van a legjobb dolga, halljátok! Még csak egy puskát sem kell cipelnie. — Add oda neki a maga­dét! — mondta Czauner. — Nézzük, el bírja-e sütni?! — Jól van na, jól van, nem kell neked sem mindig olyan okosnak lenned! — Na! — nézett hátra András. — Ne mutassátok az ellenségnek, hogy egyenetlen­ség van a sorainkban! Tekintete véletlenül talál­kozott a román katona te­kintetével. önkéntelenül ösz_ szemosolyogtak. Meg kellett kérdeznie: — Hova való vagy? Jól tudsz magyarul. — Kolozs megyei vagyok. Voltam az olasz fronton, ma­gyar ezredben szolgáltam. De hát már otthon is tudtam. Mert vegyes a falunk’ két­nyelvű. — Titeket ide most..; so­roztak? — Engem nem — mondta öntudatosan a román —, én első perctől harcolok a ma­gyarok ellen. András elhallgatott. — Na lóm, ez nem egy véletlen elem — szólalt meg most Czauner. — Nem, bará­tom, ez egy öntudatos kis nacionalista. Csak így tovább, Kleinbruder! Még sokra vr heted a királycW zászlaja alatt! A román nem szólt rá semmit. Lehet, hogy nem is értette. Csak lépegetett a ló fara mögött, kötelességszerű- en. Hanem Dvorcsák nem bír­ta ezt annyiban hagyni. — Aztán mitől vagy te ilyen nagy román, hékás? Te talán éppen olyan nyam­vadt proli vagy, mint mi itt, mi?! Mivel főzött meg téged az a te királyod? — Román vagyok — mond­ta a román. — Román ... ő román! Halljátok ezt? ... Hát ide fi­gyelj, te román! Én meg, ha szigorúan veszem, én tót va­gyok. vagyis hogy szlovák. Mehetnék én is a Masaryk Csehszlovákiájáért harcolni. A magyar urakat meg, vedd tudomásul, úgy győlölöm, hogy gulyást tudnék aprítani valamennyiből! Azt hiszem, hogy nincsenek is sehol gya­lázatosabb urak. mint a ma­gyar urak! S, na mát szólsz, mégis itt vagyok ...! A román hátrapillantott. Nem psudálkozással,, nem is megütközéssel. Csak ép­pen megnézte magának azt a tótot, aki azt mondía, * hogy gyűlöli a magyar ura­kat, s lám, mégis a magya­rok oldalán harcol. — Bámulsz, ugye?! — értette félre némiképp Dvorcsák János. — Hát te azt hiszem, hogy a tót urak meg az oláh urak külön­bek lesznek? Azért kell harcolni, barátom, hogy soha sehol se legyenek többé urak! Se gróf. se burzsuj, se király! Még hogy király... ! Na, nézd a bugrisát, király kell neki! (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents