Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)
1979-08-14 / 189. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! /Afßjuysmji AZ MSZMP KÉVÉS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXX. évfolyam, 189. szám ÁRA: 1,20 FORINT 1919. augusztus 14., kedd Nagygyűlés Békéscsabán Losonczi Pál mondott beszédet Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke hétfőn Békés megyébe látogatott. A vendéget Békéscsabán, a megyei pártbizottság székházában Frank Ferenc, az MSZMP Békés megyei Bizottságának első titkára és Gyulavári Pál, a megyei ta_ nács elnöke fogadta. Az Elnöki Tanács elnöke az ifjúsági és úttörőházban nagygyűlésen találkozott a megye termelőszövetkezeteinek, állami gazdaságainak, élelmiszerfeldolgozó üze_ meinek, a termelőszövetkezetek területi szövetségeinek és agráripari egyesülésének, valamint a megye mezőgaz. dasági kutató intézetének képviselőivel. Csatári Béla a megyei pártbizottság titkára köszön, tötte a Békés megyei terme, lőszövetkezetek és nagyüzemek mintegy 38 ezer dolgozójának képviselőit, a szocialista brigádok vezetőit, tagjait, a nagygyűlés részvevőit, majd Losonczi Pál mondott beszédet. — Pártunk Központi Bizottságának és a kormánynak az utóbbi időben hozott határozatai azt célozzák, hogy a változó körülményeknek megfelelően stabilizáljuk gazdaságunkat. megszilárdítsuk eredményeinket, s megtartsuk eddigi életszínvonalunkat. Nem kis feladat ez — mondotta az Elnöki Tanács elnöke, majd részletesen szólt arról, hogy a kedvezőtlen külgazdasági hatások, továbbá saját munkánk fogyatékosságai és az intenzív gazdálkodásra való áttérés egyaránt sürgető kötelezettséges teszik számunkra gazdálkodjunk jól, takarékosan a mind nehezebben beszerezhető nyersanyagokkal, s minél ér. tékesebb, korszerűbb, ver- senyképessebb termékeket állítsunk elő. Hazánkba érkezett a Szovjetunió mezőgazdasági minisztere Hétfőn küldöttség élén hazánkba érkezett Valentyin Karpovics Meszjac a Szovjetunió . mezőgazdasági minisztere. A küldöttség tagjai közt van F. P. Szenykó a Belorusz, és A. A. Turken- bajev az Uzbég SZSZK mezőgazdasági minisztere is. Fogadásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Romány Pál mezőgazdasági és élei. mezésügyi miniszter, s jelen volt Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A küldött, ség részt vesz a szovjet me_ zőgazdasági, élelmiszeripari és mezőgépipari kiállítás megnyitásán, és tárgyalásokat folytat a két ország agrárgazdasági együttműködés sének további fejlesztéséről. (MTI) 30— 40 százalékos árengedmény Nyári vásár: augusztus 13-25. í A közösség ! erejével Megnyílt a politológiai világkongresszus Leonyid Brezsnyev üdvözölte a résztvevőket Moszkvában vasárnap a Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában ünnepélyesen megnyílt a politika- tudomány nemzetközi társaságának (AISP) XI. kongresszusa. Az 52 országból, köztük Magyarországról érkezett több mint 1500 politológus egy hétig tartó szekcióüléseken vitatja meg a békepolitika sikereit, a fegy. verkezési hajsza megfékezéséhez vezető utakat, a nemzetközi konfliktusok megelőzésének módszereit és más külpolitikai kérdéseket, Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a világkongresszus részvevőihez intézett üdvözletében megállapította, hogy a nemzetközi tudományos együttműködés az elmúlt években korábban soha nem látott méreteket öltött. — Szemléletesen jut kifejezésre ebben a nemzetközi feszültség csökkenésének kedvező hatása, a különböző társadalmi rendszerű államok kölcsönösen előnyös gazdasági és kulturális kapcsolatainak mind aktívabb fejlődése — állapítja meg Leonyid Brezsnyev üdvözlete, kiemelve, hogy a tudósok széles körű együttműködése fontos tényezője a kor égető globális problémái megoldásának, a népek közötti bizalom megszilárdításának. Különösen értékesek a tudósoknak azok a javaslatai, amelyek segítik a politikai vezetőket a nemzetközi kapcsolatok legkiélezettebb kedései, mindenekelőtt a fegyverkezés korlátozása és a leszerelésre történő áttérés, az új világháború veszélyének megelőzése megoldásában — hangsúlyozza Leonyid Brezsnyev üdvözlete, amely sikereket kíván a világkongresszus munkájához. Pjotr Fedoszejev akadémikus, ' a Szovjetunió tudományos akadémiájának alel- nöke Leonyid Bresznyev üdvözletének felolvasása után megnyitotta a világkongresszust. Fedoszejev akadémikus beszédében hangsúlyozta: számunkra különösen kellemes, hogy a moszkvai világkongresszus egyik fő témája a békepolitika, hiszen éppen Moszkvából ered az egyetemes békét és a népek biztonságát célzó számos A szenátus is bizalmat szavazott Vasárnap este az olasz parlament szenátusa is bi_ zalmat szavazott Francesco Cossi-ga kisebbségi kormányának. A kabinet — mint ismeretes — mór szombaton megszerezte a képviselőház többségének támogatását. A szombaton, illetve vasárnap tartott bizalmi vita végezte_ vei az Olasz Kommunista Párt képviselői és szenátorai a Cossi'ga-kabinet ellen szavaztak, mert a párt álláspontja szerint az ország most hivatalba lépő és a kommunistáik kizárásával létrejött 38. kormánya semmiképp sem képes megolda_ ni az ország előtt tornyosuló súlyos problémákat. eredményes kezdeményezés. — emelte ki Fedoszejev akadémikus, rámutatva: ahhoz, hogy további fordulatot érjünk el a hidegháborútól a kölcsönösen előnyös együttműködésig, le kell küzdeni a konfrontáció kategóriáiban való politikai gondolkodás hagyományait. — Meggyőződésünk — mutatott rá Fedoszejev akadémikus —, hogy az emberi. ség számára nincs más alternatíva, mint a különböző társadalmi rendszerű álla_ mok békés egymás mellett élése, a fegyverkezési hajsza megszüntetése és a leszerelést célzó hatékony intézkedések megtétele. A vasárnapi Késen jelen levő 271 szenátor közül 153- an a Cossiga-kormány mellett, 118-an pedig ellene sea_ vaztak. A bizalmi szavazást mindkét házban a szocialista és a köztársasági párt döntötte el a „tűzszüneti kormány” javára: a szombati ■ szavazáson képviselőik tartózkodtak, szenátoraik pedig meg sem jelentek a vasárnapi ülésen, ami szintén a tartózkodással egyenértékű. A bizalmi szavazás — legalábbis formailag — véget vet a háború utáni Olaszország eddigi leghosszabb, több mint fél éve tartó kormány- válságának. Targoviste megyei Komszomol-delegáció megyénkben (A felvételeket Szántó György az Egri Centrum Áruházban készítette) H urrá, verseny? lelkes felajánlások, Z önként dalolva? Ettől vi- ■ rágzik majd az ipar, a ■ mezőgazdaság és lesz még 5 szebb élet? : Nem kell a „hurrá”! ! Mondjuk ezt meg a csuS pán jelszavakban gondol- : kódoknak. S nem kell a E kérdőjel sem. Ezt pedig • mondjuk meg a kétkedők- S nek, a bizalmatlanoknak, E a mindent maguk alá ka- ■ paró cinikusoknak. Ver- ■ seny lesz: a munkában, a E szocialista embert formá- • ló helytállásban. Munka- • verseny, amelyben meg- ; mutatkozhat a közösség 5 ereje, a nehézségeket ma- ■ ga alá gyűrő összefogása. E önmaga tisztaságában van S a legnagyobb értéke, s E csak a hitelét rontanánk ! vele, ha olyasminek tekin- E tenénk, amivel a valóságot ■ lakkozhatjuk. De számíta- : nunk kell és számítunk is f a nemes emberségre, a va- £ lóban meglevő, értéket te- • remtő lelkesedésre. Amire E számtalan példát találhat- * tunk már eddig, és minden 5 bizonnyal találhatunk majd E a jövőben is. S A vasárnapi lapok köE zölték a SZOT és a KISZ E Központi Bizottsága ver- ■ senyfelhívását a közelgő E pártkongresszus és hazánk E felszabadulásának jubileu- ■ ma tiszteletére. A felhívás E is erre a lelkesedésre szá- 5 mit, amikor a jobb minő- E ségre, a takarékosabb, halj tékonyabb gazdálkodásra E szólít. Számít a helyzetet 5 jól ismerő, a jobbért ten- Z ni akaró dolgozók százez- ! reire. ■ Nem kalapiengetés, viE rágeső kell, nem eget ren- ! gető nagy felajánlások tö- E mege, tudjuk ezt jól mind- • annyian. S az is bizonyos, • a gazdaság mostani hely- 5 zete nem változik meg egy • csapás na a lelkes felaján- S lásoktól. A munkát ver- E senyen kívül is jobban kell E szervezni, a takarékosság, ■ az évfordulóktól független | kötelesség, s a jobb minő- E ség sem csupán elhatáro- ■ zás kérdése. De amikor S gazdaságunk „magasabb S osztályba” akar lépni, mi- E ért ne számítanánk a E többletre, a feladatokkal • együtt növekvő erőre, : amely a közösségekben E rejlik, s a dollároknál is E többet ér? Reálisan számba véve a tennivalókat, pontosan meghatározva a terveket, időben feltárni gazdálkodásunk hiányosságait — ez most a legfőbb tennivaló. S emellett természetesen szükség van a többletre is, de nem arra — mint ahogy ezt néha sajnos már tapasztalhattuk —. hogy rossz döntéseket, gyenge gazdálkodásból adódó lemaradásokat tol- dozgassunk a kommunista műszakokkal, a brigádfelajánlásokkal. A közösség erejével nem élni, nagy könnyelműség. De a közösség lelkesedésével esetleg visszaélni — több, mint hiba. Hekeli Sándor Hétfőn ötnapos látogatásra megyénkbe érkezett a Bolgár Dimitrovi Komszomol Targoviste megyei Bizottságának háromtagú delegációja. Délelőtt a vendégeket, Zseljazka Dragnyevát, a Targoviste megyei Komszomol Bizottság első titkárát, Szvi- hu Vasziljevet, a popovói városi Ko'mszomol-bizottság első titkárát és Angel Karag- jaurovot, a popovói városi bizottság tagját a Ferihegyi repülőtéren fogadta Köpf Lászlóné, a KISZ Heves megyei Bizottságának első titkára. Délután a delegáció tagjainak tiszteletére fogadást adtak a Heves megyei KISZ- bizottságon, majd az új együttműködési program kialakításáról folytattak megbeszélést a testvérmegyék ifjúsági szervezeteinek vezetői. Ma kedden a bolgár küldöttség tagjait fogadja Vi- rágh Károly, az MSZMP Hegyei Bizottságának titkára, ezután a vendégek az egri városi KISZ-bizottságra látogatnak. ahol tájékoztatást kapnak a megyeszékhely ifjúságmozgalmi munkájáról, az ifjúsági tömegsport és turizmus helyzetéről. Ugyancsak ma délelőtt a delegáció tagjai gyárlátogatáson vesznek r^szt az egri Fimomsze- reteénygyárbao. I tt-tartózkodásuk * harmadik napján a delegáció tagjai a Hevesi Állami Gazdaságban ismerkednek az ott dolgozó fiatalok életével, délután pedig a kiskörei vízlépcsőnél találkozón vesznek részt. Csütörtökön a vendégek megtekintik a bélapátfalvi nagy- beruházást, majd a Szalajkavölgybe kirándulnak. Látogatásuk utolsó napján a Targoviste megyei ifjúsági szervezet vezetői Gyöngyösre látogatnak, ahol megbeszélést folytatnak a városi KISZ-bi- zottság vezetőivel, s megismerkedhetnek az Izzó gyón-, gyösi gyáregységében dolgozó fiatalok tevékenységével Hétfőn reggel kezdődött az országban — így megyénkben is — az évi szokásos nyári vásár, amelynek keretében mintegy ötmillió forintos készletet árusítanak ki az egri Centrum Áruházban, illetve 14 milliós értéket az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat üzleteiben. A 30—40 százalékos árengedmény a nyári férfi- és női konfekcióra, a rövidujjú pulóverekre, dzsekikre, táskákra, függönyökre, karton és krepp alapanyagú méterárukra, bakfisruhákra, fürdőruhákra és farmeröltözékekre vonatkozik. Az augusztus 25-ig tartó kiárusításban a Centrum Áruház és a kiskereskedelmi vállalat is nagyobb készletet árul, mint az elmúlt években, ezért a bolti eladókon kívül időnként bevonják az irodai dolgozókat, illetve a karbantartó részleget is. A tapasztalatok szerint a nyári vásár engedményes árucikkeinek 80—90 százalékát tudják értékesíteni a csaknem kéthetes akció során. Az első nap például a gyöngyösi GYÖNGYSZÖV Áruházban mintegy 800 ezer forint értékű árut adtak el, a legkeresettebbek a méteráruk, női konfekciók és a férfi-mői divatáruk voltak.