Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)

1979-08-12 / 188. szám

Hogyan ostorozzuk magunkat? Keresztül-kasul Országjáró áruk 6-tól, 7-től, 2-ig, 3-ig, boldo­gulni a feladataival. Vagyis olyan kapacitást hoz létre — teherautókból, rakodógépek­ből, szállító munkásokból és gépkocsivezetőkből —, hogy képes legyen a növekvő ter­melésből (és bővülő munka- megosztásból) adódó emelke­dő szállítási feladatokat na­pi 7—8 órában elvégezni. SZÜKEK LETTEK AZ ORSZÁGUTAK A vállalatoknak versenyt kell futniuk az első műszak­kal, ezért a szállítóeszközök számát, drága rakodógépek sorát is munkába állították, s végül az országutak is szűkek lettek, hiszen minden­áron 8 óra alatt akarnak vé­gigvinni rajtuk annyi árut, amennyit kétszer 8 óra alatt is lehetne — a jelenleginél sokkal kisebb ráfordítások mellett. A dolgok mögött egyszerű' szervezési kérdés rejlik: osz­tott műszakos, vagy két mű­szakos raktári munkarendre kellene áttérni — országo­san. Ezt a helyzetet súlyosbít­ja, hogy az áruk elég tekin­télyes részét szükségtelenül keresztbe-kasul hordják az országban a vállalatok. Pél­dául a követ, téglát, cemen­tet, sódert. Noha, kő, cement, tégla, homok, mindenütt, 100 kilométernyi járóföldre, helyben is található. (Az effajta szállítások nemcsak a közutat, a vasutat is nagy mértékben — szükségtelenül — terhelik.) Ezek elkerülése is a kapacitáskihasználást javítaná és a felesleges költ­ségek megtakarítását tenné lehetővé. FÖLÖSLEGES SZÁLLÍTÁSOK A szakemberek szerint egyébként például tavaly az elszállított áru teljes meny- nyiségének y)—15 százalékát pontosabb szállítástervezés­sel nem is kellett volna meg_ mozgatni. A területi, árufaj­tánként szállításszervezés­ben tehát változatlanul je­lentős megtakarítások lehe­tősége rejlik. Tavaly mintegy 800 millió tonna árut mozgattak meg az országban. Ennek kb. a fe­lét az úgynevezett nem köz- használatú közlekedés szállí­totta. Tehát az ipari, keres­kedelmi, mezőgazdasági vál­lalatok és szövetkezetek szál­lítóparkja, s nem a Volán, ÉPFU, vasút stb. Az állami szállítási válla­latok irányításával kb. 25 ezer tehergépkocsi fut az or­szágban. (Pár évvel ezelőtt sem volt sokkal nagyobb a park.) Ez a 25 ezer kocsi ta­valy csaknem negyedmilli-i árd tonna árut szállított öt- milliárd árutonna-kilométe­res teljesítménnyel. A négy­szerié több gépkocsit (száz­ezret) számláló vállalati, szö­vetkezeti járműpark viszont csak alig több mint 40 szá­zalékkal vitt nagyobb terhet: kb. 360 millió tonnát. (6 mil­liárd árutonna-kilométeres teljesítménnyel.) JOBB SZERVEZÉSSEL ÉS KÉT MŰSZAKKAL Ha a nem közhasznú jár-1 műpark felhasználása úgy lenne megszervezve, mint az állami szállítási vállalatoké (s abban is van tartalék), akkor a 100 ezer kocsival 24 milliárd árutonna-kilomé­teres teljesítménnyel 850 millió tonna áru elszállításá­ra lettek volna képesek. A számok összevetése egy­értelműen mutatja, hogy ' a jelenlegi járműpark kapaci­tása — egy jobb, de nem különlegesen jobb szervezési színvonalon — a tavaly tény­legesen felmerült szállítási feladatok mennyiségét jelen­tősen meghaladja. Elszállí-' tottak nagyjából 800 millió tonnát, de a rendelkezésre álló kapacitással képesek lettek volna elszállítani —• 1,2 milliárd tonnát is. Kis túlzással állítható, hogy amíg ennek a jelenlegi szál­lítóeszköz-parknak a telje­sítménye a duplájára nem nő, addig lényegében indo­kolatlan beruházás, ha bár­hol is új teherautót vesznek. Bizonyos, hogy a két mű­szakos szállítás, a két vagy osztott műszakban nyitva tartó — árut fogadó és ki­adó — raktárak megszerve­zése, továbbá a keresztszál­lítások csökkentése például azonnal jelentős javulást hozna a kapacitások kihasz­nálásában. S azt, hogy az ér­ré fordított fáradság kifize­tődik, alighanem. mindenütt azonnal belátják, amint elvég­zik azokat a nágyon egysze­rű műveleteket, amelyeket fentebb országos méretekben kalkulálva közreadtunk. A hosszabb raktári műszakok-' hoz pedig megfelelő létszá­mot a vállalatokon belüli munkaerő-átcsoportosítás se­gítségével pedig nem nehéz előteremteni. Gerencsér Ferenc Kukoricának, szőlőnek Nagyon várták már és végre megérkezett az eső! AMIÖTA AZ energiavál­ság olyan mindennapos be­szédtéma nálunk, mint az angoloknál az időjárás, nincs valamire való közgazdasági újságcikk, amely *így vagy úgy, végig ne suhintana ben­nünket, átlagpolgárokat a felelősség ostorával. Az egyik napilapból most éppen arról értesültem, hogy mennyire helytelenül viselkedem én, mint vásárló, amikor nem teljesen tran- zisztorizált asztali rádiót vagy televíziókészüléket ve­szek. Szakemberek ugyanis kiszámították — így a cikk szerzője —, hogy ha az or­szág valamennyi asztali rá­dió- és televíziókészülékét kicserélnék kis fogyasztású, teljesen tranzisztorizált ké­szülékre, akkor egy hazai hőerőmű teljes áramtermelé­sét takaríthatnánk meg. Ezután szó szerint ezt mondja a fővárosi napi­lap cikkírója. „Erre a szem­pontra azonban — mint vá­sárlók — mindeddig vajmi keveset gondoltunk.’’ Az a gondolat már hiány­zik a cikkből, hogy erre a szempontra elsősorban nem a vásárlónak kellene gon­dolnia. A vásárlót ugyanis az árak orientálják és ösz­tönzik arra leginkább, hogy mit és mennyit vásároljon. A közelmúltban végrehaj­tót áremelések remélhetőleg véget vetnek például annak a szinte tudathasadásos fo­lyamatnak, hogy egyrészt minden aratáskor nemzeti ügyet csinálunk minden szem búza begyűjtéséből — hiszen valóban gazdasági lé­tünk egyik legfontosabb ele­me a búza — másrészt vi­szont szemetes kukákba do­báltuk ki vagy a disznókkal etettük fel az oktalanul meg­vásárolt többletkenyeret. Remélhetőleg a kenyér árának emelése véget vet egyik legfontosabb nemzeti kincsünk, a búza esztelen pazarlásának. Ha már azon­ban éppen ennél a példánál tartunk, azt is meg kell em­líteni, hogy a rossz minősé­gű kenyér is a pazarlás egyik oka. A jó kenyér va­lószínű nem kerülne sze­métbe. Visszatérve azonban a tranzisztorizált rádiók ás te­levíziók világába, fel kell tennünk a kédést, vajon mi­ből gondolta a cikkíró, hogy a vásárlók a drágább készü­léket fogják választani, még ha ezzel egy egész hőerőmű termelését takarítanánk is meg az országnak. Ez a pél­da inkább arra lett volna jó, hogy híven szemléltesse, mennyire nem esett egybe áz egyén (a vásárló) és a nagy közösség (a népgazda­ság) érdeke. Csak feltétele­sen használhatja az újság­író a múlt időt ebben az esetben, hiszen az érdekel­térés részben még ma is fennáll. Ma már ugyan in­kább meggondolja a jöven­dőbeli tévé tulajdonos, hogy valamivel drágább készülé­ket vásároljon, ha az a fel­emelt villanyáramból jóval kevesebbet fogyaszt. AZ ELSŐDLEGES hatás azonban mégis a készülék ára. Ha tehát a KERAVILL­szaküzletbe betérő mégis az olcsóbb és többet fogyasztó, nem teljesen tranzisztorizált készüléket választja, akkor nem rajta kell elverni a port. Azt kell mondani, hogy az ár ebben az esetben nem töltötte be minden szerepét. Történetesen nem közelítet­te egymáshoz az egyén és a közösség egyébként a való­ságban meglévő közös érde­két. Lehet, hogy a tranziszto­rizált készülékbe magasabb értéket jelentő alkatrészeket építettek be. így a készülék értéke is nagyobb, tehát az árának is nagyobbnak kelle­ne elvileg lennie. Csakhogy az árak értékarányosságot kifejező szerepe, a társadal­milag szükséges munkará­fordítást is kifejező árszerep rmutn biztos, hogy a legfon­tosabb Aj. ár szerepei közül ma rif*um*Srtékben a hang- w iáin 23 « teősös cé­lok összeegyeztetésére kell fordítani. Csak így képzel­hető ugyanis el, hogy nem­zetgazdaságunk egyensúlya tartósan jól álljon, ne csak a belső hazai, hanem a kül­ső nemzetközi mérlegen is. Azért nagyon fontos az is, hogy pontosan és nevén ne­vezzük, hogy ki miért fele­lős a gazdasági életben. Azért, hogy a vásárlók a nem korszerű készülékkel elpazarolják egy hőerőmű villamosáram-termelését, nem ők a felelősek. Felelős a rossz átképzés, amely erre ösztökéli a vásárlót. HA MÄR A gazdasági ki­józanodás korszakában tar­tunk és leszámolunk évtize­des helytelen beidegződések­kel — egyébként ezt teszi az egész iparilag közepesen fej­lett, valamint a fejlett vi­lág —, akkor nagyon nagy gondot kell arra is fordíta­ni, hogy ne maradjunk meg az önmarcangolás és kollek­tív felelősséghangoztatás jó­tékonyan ködbe burkoló mondatainál. Évek óta visszatérő gon­dolata a közgazdasági jellegű írásoknak, hogy nagyon ala­csony az egy magyar mun­kásra vetített átlagtermelé­kenységi mutató. Sajnos va­ló igaz, hogy nemzetközi mércével mérve a magyar munkás az NSZK-ban dol­gozótól mintegy 50—60, a Csehszlovákiában dolgozó munkástól pedig mintegy harmincöt százalékkal tevé­kenykedik gazdaságtalanab- bul. Az is igaz, hogy a drá­gán megvásárolt gépek ki- használtsági százaléka ná­lunk sokkal alacsonyabb, mint a gépek eredeti hazájá­ban. De ne tegyünk minden felelősséget a dolgozóra. Mert azon vajmi keveset tud segíteni, ha például az any- nyit hangoztatott termék- szerkezete rossz a magyar iparnak. A termékszerke­zetet csak megfelelő vezetői szinten és megfelelő körül­tekintő és megalapozott dön­tésekkel lehet megváltoztat­ni. A munkás a munkaideje alatt csak olyan terméket gyárt, amelyet megkövetel­nek tőle. Hogy ezt milyen termelékenységgel teszi, na­gyon fontos kérdés —; de más (!) kérdés. Ugyanezek a gondolatok természetesen vonatkoznak a munkafelté­telekre és a szervezettségre is. Az annyit emlegetett ener­gia- és nyersanyagválság na­gyon sok országban sokkot okozott, a gazdasági vezetés­ben és számos helyen emiatt aztán átgondolatlan, kapko­dó intézkedések is születtek. Nálunk nem került sor olyan intézkedésekre, hogy jegyre adják a benzintésmég sorolhatnánk sok egyéb kény­szerből megtett intézkedést, amelyeket hazánkban nem kellett bevezetni. AHHOZ, HOGY tovább­lépjünk ' az energiaválság és a nyersanyaghiánnyal küzdő világgazdaságban egy új szinten megteremtendő egyensúly felé, föltétlenül az szükséges, hogy ne általá­nosságokban és ne egymás­ra váró és hárító felelőssé­gekben beszéljünk. A gazdasági élet megráz­kódtatásai —, amelyek az objektív valóságból fakad­nak. indokolttá teszik a na­gyobb és a szigorúbb elvá­rásokat. A lakosságtól pél­dául azt, hogy ésszerűbben vásároljon és normális élet- feltételek között, okos taka­rékossággal éljen. A dolgo­zótól azt, hogy egyszerűen, jól dolgozzon. Az újságírók­tól például azt, hogy ha gaz­dasági életünkről és gond­jainkról írnak, akkor ne ál­talában a felelősségről és a takarékosságról beszéljenek, amely szinte automatikusan a lakosságra és a dolgozókra értendő, hanem vessenek fel olyan kérdéseket is, mint a gazdasági életünkért felelős vezetők döntésének a he­lyessége, megalapozottsága, a gazdasági megnyilatkozá­sok tartóssága. Való igaz, hogy közös gondjainkon csak közösen tudunk segíteni, de csak úgy, ha mindenkit azért tesznek felelőssé, amiért az is. A vásárlót például nem vonják eszmei felelősségre azért, amiért az olcsóbb rá­dióból és televízióból vásá­rol, és így pazarolja a villa­mos eneregiát. Gyakori bosszúság: ro­han az ember, hogy még záróra előtt elérje az élelmi­szerboltot, ám hiába, mert — noha a hivatalos ajtócsuká­sig 10—15 perc még hátra­van — a redőnyt már félig lehúzva találja, az üzletből már csak kilépni lehet. Jo­gos bosszúság ez ilyenkor, de „csak” bosszúság. Ha azonban például egy több tonnás teherautó érke­zik meg záróra előtt pár perccel — többnyire kora­délután — a címzett vállalat már lezárt raktára, elé, az nemcsak bosszantó, hanem jelentős anyagi veszteségek előidézője is. Mit tehet ilyenkor a gép­kocsivezető? Először is igyekszik elhelyezni az árut a címzett telephelyén, hogy a túl korán bezárt raktár miatt mégse kelljen idegen­ben éjszakáznia, s hogy a kocsija másnap újra fuvar­ba állhasson. Igaz, hogy el­kerülhetetlen, hogy visszafe­lé ne üresen menjen, tehát, hogy a teherautó, az üzem­anyag és az ember teljesít­ményének csak a töredéke legyen kihasználva, — vi­szont másnap reggel rakod­hat otthon. GONDOLJUK CSAK VÉGIG! Ha az árutól nem sikerül megszabadulni, akkor ez többletkiadás a szállítónak, terheli például a szálláskölt­ség, amelyet a megrendelő a fuvardíjban nem szokott el­ismerni. Ezzel szemben áll esetleg az a lehetőség, hogy reggel szerez a gépkocsive­zető visszárut, ami a több­letköltséget ellensúlyozza. A dolog azonban még sincs rendben, mert a kiindulóál­lomásra idejéhen vissza nem térő teherautó miatt, az ott programozott szállításban keletkezhet zavar: esetleg egy-egy szállítmány 1—2 nappal később indul útjára, s ezért valahol túlórázni kell, vagy leáll a nagy értékű berendezés, esetleg kötbér jár a külföldi megrendelő­nek. Lám: a nagyon pontosan, vagy kicsit korábban záró raktár miatt mennyi kisebb- nagyobb veszteség keletkez­het. Sőt: fogalmazzuk kér­déssé a megállapítást: helyi­leg és országosan vajon nem jelentős veszteségek forrá­sa-e a vállalatok országszer­te kialakult raktári — áru­kiadási és bevételi — mun­karendje, egyműszakos mun­kaideje? Gondoljuk csak meg, hogy mi következik a raktárak többségének ilyen „félfo­gadási” idejéből. Az, hogy mindenki, aki fuvaroz most igyekszik egy műszak alatt Augusztus első napjaiban úgy tűnt, hogy ismét vissza­tér az aszály, mert kániku­lával folytatódott a szeszé­lyes nyár. Az elmúlt napok, bán mégis változott a hely­zet, hidegebb levegő érkezett hazánkba és a szárazságot a hétvégén kiadós esőzés kö­vette. Előkerültek az eser­nyők, sőt a lehűlés miatt a szekrényekből a vastagabb ruhák is. Az eső ellenére az aszály jelei ismét mutatkoznak a földeken. Bár ahol csak tud­tak eddig is öntöztek me- gyeszerte de úgy tűnik ez is kevésnek bizonyult. Pedig főleg a kertészetekben a vízigényes paprika és ubor­ka folyamatosan kapott vi­zet. Nem csoda tehát, hogy a mezőgazdasági üzemekben felsóhajtottak az eső hatá­sára, amely jókor érkezett. A csapadék eloszlása azon­ban változó volt, hiszen 15- től 30 milliméter esett pén­teken és szombat délelőtt. Az eső mindenesetre fel. üdítette a határt és megáz­tatta a kiszáradt földeket. Kedvezett a gyümölcsösök­nek, főleg az alma érésének és a szőlőre is jó hatással volt, hiszen a bogyók érését meggyorsította. A kertésze­tekben különösen a papriká­nak kellett az eső, a szán­tóföldeken pedig jól megáz, tatta a másodvetéseket. A szakemberek szerint, az eső nagyon kellett a kukori_ cának is, amely szépen fej- lődik. Az esetleges újabb aszály azonban sokat rontott volna a kedvező terméskilá­tásokon. A csapadék a csö­vekben levő szemek fejlő­désére jól hatott. Heves megye mezőgazda, sági üzemeiben a nyári ara­tást követően már befejez­ték a szalmafelszedést és a tarlóhántást. A gazdaságok­ban most mindenütt-gyorsít­ják a talajmunkákat, hiszen két-három hét múlva már az őszi vetésekhez készülőd­nek. A talajmunkákat is könnyíti a most jött eső. sőt a megforgatott földek ned­vességhez jutnak.' üü© 1979. augusztus 12., vasárnap Szigethy András A világ minden tájává A SZIM Budapesti Köszörűgépgyárában saját tervezés alapján gyártják a nagy pontos­ságú optikai alakköszörűgépeket. A hét fő típusban készített berendezések között már olyan is van, mely számítógéppel irányítható. A különböző nagyítású MOM-optikával gyártott köszörűgépeket a világ minden tájára exportálják. Legtöbbet azonban Csehszlo­vákiába, Lengyelországba, a Szovjetunióba, NSZK-ba és i. -anciaországba szállítanak. A képen: készülnek az optikai alakköszörűgépek. (MTI fotó — Fehér József felvétele — KS)

Next

/
Thumbnails
Contents