Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)

1979-08-10 / 186. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Németh Károly fogadta a Venezuelai KB főtitkárát AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXX. évfolyam, 186. szám ÁRA: 1,20 FORINT 1979. augusztus 10., péntek Ki-ki a maga helyén a a fogyasztó még") nem is egészen szók-} ’ta meg, mindenesetre kezd( 'hozzászokni az új árak-/ 'hoz. Egyszersmind azon-/ 'bán maga is változik. Mint/ (fogyasztó, egyre igényesebb/ desz. Felnöttes józansággal} (mérlegeli mindazt, amit a} .pénzéért kínálnak a bolt-} ,ban, a műhelyben, szalon- \ bán, vagy az étteremben.} Okkal és joggal vizsgálja ( árgus szemmel, hogy a( nyolcszáz forint körüli ci-/ 'pő jobb-e már végre a ko- irábbinál, nem utolsósorban/ (pedig divatosabb-e azoknál,} (•amelyeket eddig látott.} IKétszer is megnézi például} ,a patyolatnál, hogy a de-' rék tisztítók nem hagyták-e} megint foltot a gondjaikra} 'bízott öltönyön, s valóban} 'csak a kifogástalan mun-} lkát engedi becsomagolni a} (kiadóban. A vendéglőben pedig/ most már természetesen/ megpróbálja magát min-/ den tekintetben vendégnek} érezni. Mindjárt a belépés-} nél. S rászól a pincérre, ha} nem köszön vissza, ha ko-} szos abrosszal letakart asz­tal és unalmas étlap várja,} iha soká kerül tányérjába a( (kiválasztott ebéd, vagy va-( (Csora. Vagy — uram bocsá’/ !— gusztustalan budi a mel­lékhelyiség, mállott vako-j lattal, lyukas mosdótállal,) törülköző nélkül..; Az árváltozás: formálja} a fogyasztót. Nos, eddig} már eljutottunk. Most már} azon a sor, hogy a fogyasz­tó — a termelőt, a szolgál-} tatót is alakítsa. Vagyis} kiben-kiben szólaljon meg} külön-külön is a lelkiisme-/ rét azért, amit saját maga/ kínál a pénzért. Vagyis: a/ tervező alkosson korszerűt, célszerűt, praktikusat, di-} vatosat, a termelő végez-} zen jó minőségű ^munkát, gyártson olyat, ami ellen} Innern lehet kifogás, a szol-} gáltató teljesítse megelé- / gedésre a kérést. Az étté-} remben a szó szoros ér-} leimében legyen vendég a} vendég. Senki se próbáljon} bárkit is „átejteni”, be-( csapni! Mert csak így lesz iga-} zán értelme az említett in- / tézkedéseknek, így dolgo-} zunk értelmesebben, hasz-} nosabban, így szűnnek a/ gondjaink „nagyban” és/ „kicsinyben”, fgy jutunk} előbbre! így. jutunk el oda, hogy/ az árváltozások nemcsak) áremelkedéseket, hanem} észrevehető, minőségi vál­tozást jelentenek az áruk­mindennapi életben egy- \ aránt! Gyóni Gyula Negyedik anyanyelvi konferencia — 1981-ben Csütörtökön délelőtt az Európa Szállóban tartották meg Budapesten az anya­nyelvi konferencia védnök­ségének záró ülését. Ez al­kalommal összegezték az el­következő feladatokat, így többek közt a nyelvmegőr­zés jegyében teljessé vált tankönyvsorozat kiegészí­tését, Illetve fe külföldi ma­gyar nyelvoktatók tovább» képzését a jól bevált nép­táncoktatói tanfolyamok, fesztiválok folytatását. A védnökség döntött ar_ ról iá, hogy a negyedik anyanyelvi konferenciát 1981. augusztusának első felében rendezik meg Pécsett. A té­mák közt szerepel a két­nyelvűség kérdése, a magyar mint második nyelv, a nyelv- oktatás és a kultúraterjesz­tés módszertani feladatai, il­letve az eddigi továbbkép­zési formák fejlesztése. ,rr . Séta a terftetén (Fotó: Szántó György) I. V. ARHIPOV TÁRGYALÁSAIRÓL — HUSZÁR ISTVÁN EGYESÜLT ÁLLAMOKBELI LÁTOGATÁSÁRÓL — IN­TÉZKEDÉSEK A TAKARÉKOSABB GAZDÁLKODÁS­RÓL — SEBESSÉGKORLÁTOZÁS BEVEZETÉSÉRŐL — A KÖZMŰVELŐDÉSI TÖRVÉNY VÉGREHAJTÁSÁRÓL Ülést tartott ci lUliniszterlanőcs A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tar­tott. Marjai József miniszterel­nök-helyettes beszámolt Iván Vasziljevics Arhipovnak, a Szovjetunió Minisztertaná­csa elnökhelyettesének ma­gyarországi látogatásáról és tárgyalásairól. A Miniszter, tanács jóváhagyólag tudo­másul vette a beszámolót. Huszár István, a Minisz­tertanács elnökhelyettese be­számolt az Amerikai Egye­sült Államokban tett hiva­talos látogatásáról. A kor­mány jóváhagyólag tudomá­sul vette a beszámolót. A kormány megvizsgálta az állami költségvetést érin­tő eddigi takarékossági ha­tározatok végrehajtásának menetét. A rendelkezések elő­írják a kiadások jelentős csökkentését, többek között a létszámgazdálkodásban, a közületi energiafogyasztás­ban, az állami személygép­kocsik használatában, a hi­vatalos külföldi utazásoknál, továbbá a különböző köz­ponti és helyi rendezvé­nyek, az irodai berendezé­sek, a kiadványok megje­lentetésének költségeiben. A kormány további kiegészítő intézkedéseket tett a közüle­ti szervek és intézmények ésszerű, takarékosabb gaz­dálkodására, s utasította a minisztériumok, az országos hatáskörű szervek vezetőit a rendelkezések gyorsabb ütemű, következetes végre­hajtására és azok szigorú ellenőrzésére. A Minisztertanács jóvá­hagyta a közlekedés- és postaügyi miniszter előter­jesztését a közúti sebesség- korlátozás bevezetésére. A Minisztertanács elfo­gadta a Központi Népi El­lenőrzési Bizottság elnöké­nek jelentését a mezőgazda- sági termelési rendszerek szervezése és működése te­rén végzett országos vizsgá­latról, valamint a közműve­lődési törvény egyes ren­delkezései végrehajtásának vizsgálatáról. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Elutazott az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára Mathias Hinterscheid, az európai szakszervezeti szö­vetség főtitkára a SZOT el­nökségének meghívására augusztus 3—9 között ha­zánkban tartózkodott. Fogadta őt Gáspár Sán­dor, a SZOT főtitkára. Vé­leményt cseréltek a nemzet­közi szakszervezeti mozga­lom és az európai szakszer­vezeteket foglalkoztató idő­szerű kérdésekről. Találkozott a magyar szakszervezetek vezető tiszt­ségviselőivel, és tájékoztatta őket az európai szakszerve­zeti szövetség tevékenysé­géről. Látogatást tett a bá­bolnai állami gazdaságban és a Magyar Optikai Mű­vekben, ahol ismerkedett az üzem életével és a szak- szervezetek tevékenységével. Mathias Hinterscheid csü­törtökön elutazott Budapest­ről. A Ferihegyi repülőtéren Timmer József, a SZOT tit­kára búcsúztatta. (MTI) Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára csütörtökön délelőtt a KB székházában fogadta a hazánkban p*ihenés céljából tartózkodó Jesus Fariat, a Venezuelai Kommunista Párt főtitkárát és Elisabeth Fariat, a központi bizottság tagját. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen a két párt képviselői tájékoztatták egymást országuk helyzeté­ről, pártjuk tevékenységéről. Véleménycserét folytattak a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről, különös tekin­tettel a latin-amerikai hala.* dó mozgalmak helyzetére. Megerősítették az MSZMP és a Venezuelai KP közöt­ti, a proletár internacionaliz­muson alapuló kapcsolatok fontosságát. A találkozón részt vett Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes veze­tője. (MTI) Sebességkorlátozás hazánkban A Minisztertanács felha­talmazta a közlekedés- és postaügyi, valamint a bel­ügyminisztert, hogy 1979. augusztus 12-től az egész or­szág területén korlátozzák a személygépkocsik sebességét. A rendelkezésnek megfelelő­en az autópályákon 100, az egyéb útvonalakon 80 kilo­méter lesz óránként a meg­engedett legnagyobb sebes­ség. Nem változik a lakott területeken belüli közlekedés rendje, a sebesség továbbra is az eddigi 60 kilométer/óra marad. A rendelkezés nem érinti a motorkerékpárok, a tehergépkocsik, autóbuszok és egyéb járművek KRESZ- ben előírt sebességét sem. A közúti közlekedésben az utóbbi időben erőteljesen növekedett a súlyos és ha­lálos sérüléseket okozó bal­esetek aránya. Ezeknek 20, illetve 40 százaléka gyors­hajtás miatt következett be. Emiatt már korábban is foglalkoztak a kormányzati szervek a jelenleg érvény­ben lévő sebességhatárok módosításának gondolatával, de sürgetővé és éppen most időszerűvé az energiahordo­zók árának állandó emelke­dése. az energiatakarékosság szigorú követelménye tette. A hazai és a nemzetközi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy mind a jármű fogyasz­tása és műszaki állapotának kímélése, mind a közleke­dési morál, illetve a levegő tisztaságának védelme szem­pontjából óránként 70 és 90 kilométer közötti az optimá­lis sebesség. A járművek nagy többsége jelenleg is ebben a sebességtartomány­ban közlekedik hazánkban. A rendelkezés tehát a köz­utak forgalmára ma is jel­lemző tényleges állapotot rögzítette. Egyben azt is fi­gyelembe vette, hogy hazánk gépkocsiállományának ösz- szetétele sem indokolja a magasabb sebességi határo­kat. Az 1500 köbcentiméter motortérfogat alatti gépko­csik ugyanis — és gépjár­műveink zöme ilyen — csak a fogyasztás több mint 25 százalékos növelésével ké­pesek huzamosabb ideig ma­gasabb sebességgel közleked­ni. Európa országainak több­ségében szintén korlátozások léptek életbe. Svédországban 70, Finnországban, Jugoszlá­viában, Bulgáriában, Len­gyelországban 80, a Szovjet­unióban 90, Ausztriában, az NSZK-ban és Romániában hozzánk hasonlóan 80 km/ó a megengedett legnagyobb se­besség, s csupán Olaszor- országban magasabb — 100 kilométer/óra —, de ott is a közelmúltban csökkentették ezt az értéket 140 kilométer/ óráról. Az USA-ban, ahol pedig nemcsak a távolságok hatalmasak, hanem a gépko­csik teljesítőképessége is lé­nyegesen meghaladja a ma­gyar járműparkét, már évek óta 90 kilométer/óra a felső határ. A becslések szerint az in­tézkedés, mintegy 2—4 szá­zalékos üzemanyag-megta­karítást eredményez orszá­gosan. Ugyanakkor 20 kilo­méteres sebességcsökkenés eredményeként csaknem a felére csökken a gépjármű mozgási energiája, s ezzel talán éppen azokat a fékút- métereket nyeri meg a vo­lánnál ülő, amellyel a saját és mások életét kíméli meg. A közlekedésrendészet a bevezetés napjától kezdve szigorúan ellenőrzi a ren­delkezés betartását. (MTI) A KISZ Heves megyei Bi­zottságának szervezésében immár második esztendeje működik építőtábor a bél­apátfalvi nagyberuházáson, ahol turnusonként 130 szak­munkástanuló dolgozik, gya­korolva ezzel is a tanult vagy megtanulandó szakma forté­lyait. A csütörtök délután folyamán a nagyberuházást és az ott dolgozó fiatalokat meglátogatta Vaskó Mihály. az MSZMP KEB tagja, a megyei pártbizottság első tit­kára Köpf lAszlónénak, a megyei KISZ-bizottság első titkárának, Németh Tibornak, az egri járási pártbizottság titkárának, valamint Mlinkó Lászlónak, a KISZ Heves megyei Bizottsága titkáránál? kíséretében. ' A vendégeket fogadta Sas Kálmán, a bél* apátfalvi cementgyár igazga­tója, országgyűlési képviseld, aki többek között elmondot­ta, hogy a tábor fiataljai túlnyomó többségben teljesí­tik a felnőtt norma száz szá­zalékát. Körülbelül hat­nyolc millió forint termelé­si érték várható az idén is teljesítményük nyomán. A megyei pártbizottság első tit­kára ezután fórumon talál­kozott az építőtábor résztve­vőivel. Először Köpf LászlóJ né mondott tájékoztatást az építőtábori munkákról, majd Vaskó Mihály válaszolt a fiatalok kérdéseire. Vaskó Mihály beszélget a táborozok egy csoportjával / Bélapátfalvi látogatás /

Next

/
Thumbnails
Contents