Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)

1979-08-04 / 181. szám

Az utolsó valcer Amerikai film A THE BAND NEVET vi­selő együttes 1976-ban, ti­zenhat évi összmuzsikálás után feloszlatta önmagát. Mielőtt, meg a feloszlást ki­mondották volna, San Fran­ciscóban eg.y kilencórás kon­certen búcsúztak a közön­ségtől és addigi önmaguktól. Ennek az anyagából válo­gattak egy filmre valót. Ezen a koncerten nemcsak az együttes mutatta meg, mit tud, sokszínűén és gaz­dagon érzékeltetve egy mű­faj hajtóerőit, hanem a mű­faj nagyjait is szóhoz, azaz mikrofonhoz juttatta, így többek között a nagyon ro­konszenves dr. Jonht, Neil Youngot, Neil Diamondot, Joni Mitchellt, Paul Butter- fíldet, Muddy Waterst, Eric Claptont, Van MorrisonU Ringó Starrt, Ron Woodot és mindenekelőtt a legked­vesebb barátjukat, Bob Dy- lant. A műfajról egységes műfaji körképet kapott ezen a hálaadásnak nevezett bú­csúkoncerten az amerikai közönség. A nagyszámú ope­ratőri gárda között két ma­gyar is van, Kovács László és Zsigmond Vilmos, de úgy gondoljuk, hogy Michael Chapman, David Myers, Bobby Byrne, Michael Wat- kins és Híro Narita közre­működése is pontos hangu­lati útirányt mutatott a hallgatóságnak, nézőknek ebben a filmben az itt lát­ható és hallható könnyűze­nei nyüzsgésben. Egy lefotózott koncert nem hozza különösebben iz­galomba a mai nézőt, hi­szen a látvány, ahogyan ezek a hangszerüket kitű­nően kezelő fiatalok, vagy majdnem fiatalok atmoszfé­rát teremtenek, egy idő után megszokottá válik. A rendező Martin Scorsese ezért apró beszélgetéseket, vallomásokat iktatott a ze­neszámok közé. Ezekben a vallomásokban felmerülnek a kezdet texasi eseményei, a tizenhat év ilyen-olyan kalandjai, a végső szándék indokai, a szakma buktatói és elsősorban az, ahogyan a néger bluestól az avant­gárd rockig eljutottak. AZ EGYES SZAMOK ta­núsítják, hogy ez az öt fia­talember a tökéletesen ki­egészítette egymást. Robbia Robertson tűnt vezéregyéni­ségnek, ' de utána rögtön Gart Hudsont említeném, aki az orgonánál nemegy­szer megcsillogtatta kitűnő képzettségét és a komolyabb zene régióiban edzett mű­vészegyéniségét. Richard Manuel, Rick Danko és Le­von Helm a jól felépített számokon belül néha önálló életre tudnak ébredni, mert a hangszer ebben a műfaj- I bán ezer lehetőséget kínál a » szólózásra. Az ötletek ugyan I nem egetrengetőek, de a tö­meghatás eszközei soha nem is voltak bonyolultak. Az instrumentális zene minden rafinériája ellenére is állít­juk. hogy az emberi hang, az itt-ott csak érzelmi köz- I helyeket visszahozó emberi í éneklés nélkül ez a műfaj is J | igen-igen szegény lenne. Az I alkotói és az előadó egyé- ! niség az emberi hang által ára£l szét igazán és azonnal tuti 1979. augusztus 4., szombat ... ebben a jazz-paradicsomban is. A The Band tagjai a mu­zsikáról, magukról, a saját sorsukról is. vallottak, ami­kor a feloszlatást elhatároz­ták. A még mindig kama- szos Robbie Robertson mondta a filmben: messzire mentünk el testben, lélekben és főként idegekben; mesz- szire jutottunk. Aztán a gondolat a felhős arcú hall­gatás után úgy folytatta, hogy a fiatalon eltávozottak névsorát kezdte felsorolni, mintha leckét mondana. Nyilván felötlött benne né­hány apró kérdőjel, hogy ezen a világon mégis csak az egyéni életet kellene va­lahogyan megélni és a köny- nyűzenei koncerteken, a lo­kálokban, a különböző al­kalmakkor felgyújtható ösz- töni lobogáson túl valamit meg kellene még próbálni. Gondolkodási és érzelmi anyagot kellene még felku­tatni a mesterségesen fel­szított extázison kívül és belül. HOL MARAD AZ ÉRZE­LEM és a természetesség? A kérdést nem tette fel az egymásnak búcsút mondó sztároknak a riporter, de a filmben és bennünk megfo­galmazódik. Még akkor is, ha ez a zenés kavalkád Robbie Robertson szerint „a kezdet vége kezdetének kezdete”. Farkas András 1. Rawdon Banff csak egy­szer mesélt feleségének az öccséről, és akkor is a csa­lád „fekete bárányának”, a család „szégyenének” nevez­te. És mivel soha többé nem érintette a témát, Alice szin­te elfelejtette, hogy Rawdon- nak egy öccse is van, míg­nem egy szép napon egy tá­voli városból megérkezett a vizsgálóbíró távirata: KÉ­REM RAEBURN BANFF ÜGYÉBEN VEGYE FEL IRODÁMMAL A KAPCSO­LATOT. Alice betelefonált Raw- donnak a vasáruboltba. Raw­don azonnal hazajött, felhív­ta a vizsgálóbírót, és kővé- vált arccal leste a szavait. Raeburn Banff, az öccse le­szúrta a feleségét, aztán a tulajdon torkát is elvágta. Hűvösen és higgadtan ígérte meg Rawdon, hogy mihelyt lehet, elutazik a messzi vá­rosba, hogy megtegye a szükséges intézkedéseket. Tulajdonképpen elképzel­hetetlen, gondolta Alice, hogy egy Daniiban annyi szenvedély lehetett, hogy le­szúrja a feleségét, aztán a maga torkát is átvágja. Ez Agrla ’79 augusztusban is Bár a színi előadások már befejeződtek, az Agria ’79 programja még mindig sok csemegét kínál az ér­deklődőknek. Az orgóna- hangverseny-sorozat első két bemutatója után, augusztus 0-án Matti Hannula orgonái a székesegyházban. 10-én a negyedik nemzetközi gitár­fesztivál résztvevői lépnek a közönség elé. lesiro Szuzuki, a Muggia-trió és Leo Broru- ver koncertjének színhelye szintén a székesegyház lesz. A dzsesszkedvelők egy nap­pal később a Benkó Dixie­land Band műsorát' láthatják a romkertben, A magyar tá­jak táncaiból pedig 18-án a HVDSZ Bihari Együttese, a Vízöntő zenekar közreműkö­désével kínál a várszínház­ban egy csokorra valót. Új ív-sorozat Végig az országos kék jelzésen Minden bizonnyal növeli majd a turisztika barátainak számát az a 13 részes soro­zat, amelynek forgatását a napokban kezdte meg a te­levízió forgatócsoportja. A stáb tagjai — Rockenbauer Pál szerkesztő-rendező és Szabados Tamás operatőr vezetésével — a tervek sze­rint 75 nap alatt közel 1300 kilométert tesznek meg gya­log, az országos kék túra út­vonalán. Közben forgatnak: filmszalagra veszik a vára­kat, a természeti szépsége­ket, néprajzi, geológiai kü­lönlegességeket — Nagymi - lictől az osztrák határon le­vő Velemig. A kedvcsináló sorozat bemutatja majd azo­kat a magyar tájakat, szép vidékeket, ahová érdemes túrát tenni, s jelentősen hoz­zájárul a hazai turizmus fej­lesztéséhez. Érdekessége lesz a soro­zatnak, hogy a nagy turista hírében álló színművész, Sinkó László és családja is részt vesz a túrán, s a film narrátoraként működik köz­re. Viszontlátásra — finnül és magyarul — Ha azt mondom vasi- hisi síihissii hississei, ez azt jelenti, hogy nem létező ál­lat pisszeg a liftben. Hejvé peüvével üdvözölni lehet va­lakit, terveydeksi pedig any- nyit tesz, egészségére... E különleges szókincs bir­tokosai közé július óta töb­bek közt az egri Ho Si Minh Tanárképző női karának tag­jai tartoznak, elmondói pe­dig Tar Lőrinc — a kórus vezetője — és Kátai László az ének—zene tanszék taná­rai voltak. Kettejüket kér­deztük ugyanis nyári, finn­országbeli útjukról vissza­tértük után, mert a tíz esz­tendeje alakult kórusnak idén első ízben alkalma nyílt arra, hogy a tavaly ősszel Egerben vendégszerepeit Ka- taya Munkásegyüttes látoga­tása viszonzásaként a Pori testvérvárosba utazhassanak — Kiss Sándornak, a me­gyei pártbizottság osztályve­zetőjének irányításával. — A női kar, több külföl­di országban lépett már föl — kezdi a beszámolót Tar Lőrinc. — De ez az út min­den bizonnyal egyike marad a legemlékezetesebbeknek. A lengyelországi, csehszlová­kiai, NDK-beli, a csuvasiah utazások után már az is nagy élményt ígért, hogy bár testvérvárosiba és testvémép­hez látogattunk, de igen tá­voli országba, ahol egészen mások a szokások, más az életforma. Így érthető, hogy az ötventagú csoporttal igen hamar megkezdtük a felké­szülést. S ezúttal ez nem­csak annyit jelentett, hogy gondosan összeállítottuk, ki­dolgoztuk műsorunkat, de azt is, hogy sokan finnül ta­nultak. — Szükség Is volt rá — kapcsolódik a beszélgetésbe Kátai László —, hiszen a kint töltött tíz nap során rendkívüli baráti és szere­tetteljes fogadtatásban volt részünk. A hivatalos talál­kozókon túl — ez a hivata­los is nagyon idéző jeles —a. vendéglátó pori kórusok tag­jai nemegyszer otthonukba invitáltak bennünket, így családi körben ismerkedhet­tünk meg azzal, hogyan él­nek finn barátaink. Jártunk például a város üdülőtele­pén, aztán a Botteni-öböl szigetén egy horgász „par­tin”, egy fémmunkás laká­sán, s még. hosszan lehetne sorolni. Képet kaptunk így nemcsak az északi táj, a fő­város, avagy a vidék szép­ségeiről, nemcsak az ottani konyha halakban gazdag csemegéiről, a szaunázás örömeiből, de egyáltalán a mindennapjaikról is. — A barátságot természe­tesen a magunk módján az­zal viszonoztuk, hogy hang­versenyeinken igyekeztünk a legjobb teljesítményt nyúj­tani — bólogat a karvezető. — A Karhulinna koncertte~ remben adott igen sikeres kétórás műsorunkban volt például az ősbemutatója Ká­tai László két kompozíció­jának. A Téli dal Eino Leino versére íródott, az Egy rózsa című pedig egy finn népdal- feldolgozás. Utóbbit közösen énekeltük a Kataya együt­tessel, karnagyuk vezényle­tével. Persze nemcsak itt ke­rült sor közös éneklésre. Dal­lal zárultak mindig az es­ték, hol magyarul, hol fin­nül, hiszen nagyban folyt a a kottacsere ... Mondanom sem kell, a személyes barát­ságokon túl, munkakapcsola­tok is alakultak. — Nekem például sike­rült hosszú levelezés után Kari Levola költővel és ba­rátaival, akik megzenésíthe­tő verseket ígértek számom­ra. Nagy örömmel fogok majd a munkához. — Túlzás nélkül mond­hatjuk — hallatlanul szép volt ez a tíz nap — foglalja össze Tar Lőrinc. Érthető, hogy a búcsúszó finnül is, magyarul is úgy hangzott: viszontlátásra. (németi) Pályázatot hirdettek Tizedik észak-magyarországi fotós­szemle Az idén ismét meghirdet­ték az észak-magyarországi fotóművészeti szemlét. Ezút­tal immár tizedik alkalom­mal gyűjtik egybe és állít­ják ki Borsod, Heves és Nógrád megye legjobb fény­képészeinek munkáit. A pályázaton két kategó­riában vehetnek részt az amatőr és a hivatásos fotó­sok, öt-öt fekete-fehér vagy színes fényképpel. Földol­gozhatnak a részvevők kö­tetlen témát is, de jelentkez­hetnek a nemzetközi gyer­mekév tiszteletére meghirde­tett „Gyermekünk” című ka­tegóriában is, ebben olyan képekkel, amelyek a kicsik világát örökítik meg. A legkiválóbb alkotásokat jutalmazza a neves szakem­berekből álló zsűri. Az elbírálásra szeptember 15-én kerül sor, a beküldési határidő szeptember 10. A tizedik észaik-magyaror- szági fotóművészeti szemle — melyet idén a Borsod me­gyei Rónai Sándor Művelő­dési Központ miskolci fotó­klubja rendez a három me­gye segítségével — anyaga Miskolcon szeptemberben és októberben, Salgótarjánban novemberben lesz látható. Egerben a kiállítást decem­berben tekinthetik meg az érdeklődők. volt az első Izgalmas dolog, amit Alice megért tizenkét évi házasságuk alatt. Nem mintha tizenöt esz­tendővel ezelőtt, amikor már mégiscsak harmincévesen belépett könyvelőnek a Banff-vasáruboltba, sok iz­galmat remélhetett volna. Mégis nagy illúziókkal kö­tött három évvel később há­zasságot Rawdon Banffal. Nos, Rawdon hűvös és fe­gyelmezett főnök volt, ám mint házastárstól Alice töb­bet remélt tőle, Rawdon za­vartan tette meg házassági ajánlatát: „Oleson kisasz­szony, eh, nemrég meghalt az édesanyám, eh, most egyedül élek és szeretnék megnősülni”. SS./? Alice-nek arcába futott a vére, és lehajtotta a fejét. „Azt hiszem, eh, Alice, ma­ga jó feleségem lenne”. — // És jobbról-balról megcsókol- ^ / / ta az arcát. rS * Milyen bolond is volt! Otthon, leányszobájának sö­tétjében a legmerészebb, legszenvedélyesebb álmokba ringatta magát, egészen, Igen, egészen a nászéjszaká­jukig. Akkor megértette, hogy a hideg és fegyelmezett főnök ugyanolyan fantáziát­lan és hűvös szerető — és eltemette az álmait. ■ Egy héttel később Rawdon visszaérkezett az útjáról. Egy sovány kisfiút hozott magával „Raeburn fia — mutatta be a gyereket —, nálunk fog lakni, hisz nincs senkije”. Alice nem vála­szolt, de az arca elvörösö­dött a méregtől. Ám legyűr­te haragját, és a gyerek felé nyújtotta a kezét. A fiút Robbienak hívták, s ugyanolyan merészen a homlokába hulló hajfürtje volt, mint az apjának, de hiányzott belőle Raeburn vad tekintete. Alice felvitte a gyereket az egyik nagy sötét hálószobá­ba. Tisztán tartotta a ruhá­ját, etette, ám ezenkívül a legcsekélyebb fantáziája sem volt hozzá, mi egyebet te­hetne még a fiúért. Robbie félénk, engedelmes gyerek volt, és Alice, aki sohasem foglalkozott gyermekekkel, ezt teljesen természetesnek találta. Alice csak egy bizonyos idő elmúltával tudta a gye­rek megérkezésének éjszaká­ján hirtelen kirobbant ha­ragját és az azóta parázsló gyűlöletét analizálni. Krumplit hámozott és a fiút figyelte, aki mozdulatlanul állt a kertben, akár egy szo­bor. Alice hirtelen ráébredt arra, hogy saját gyermeket és szenvedélyesen szerető férjet kívánt magának, ám mindkét álma kudarcba ful­ladt. Ismét felszökött benne a harag, és annyira reszke­tett, hogy mélyen belevágott a hüvelykpárnájába. Sötétvörös vér buggyant ki a sebből. Jó, tiszta vér, gondolta Alice, miközben a gyerekre nézett, akinek erei­ben az apja rossz vére, egy gyilkos vére csörgedezett. Halkan hívta a fiút: — Robbie! A fiú felrántotta a fejét, világos hajtincse megreme­gett. Görcsbe rándult izmai elernyedtek, amikor meg­hallotta a nevét. — Gyere ide a tűző nap­ról, gyere be a házba —sut­togta Alice. A gyerek engedelmesen bement, megállt a konyha­ajtóban, s részvétlenül vára­kozva felemelte a fejét. Ali­ce eléje tartotta vérző ke­zét, A fiú napbarnított arca fakó lett, mint a hamu, sze­me vadul tüzelt, s egy lé­pést hátratántorodott. r (Folytatjuk) Ha rövid a szöveted... A történet hőse — mit hő­se, szenvedő alanya — öt­venezer forintért egy majd­nem komplett szobaberenle- zést vásárolt az egri Domus Áruházban,_ Vett hozzá 12 méter úgynevezett VOSZT fantázianevű bútorszövetet. A huzatok varrásakor azon­ban kiderült, hogy 80 cen­tivel kevesebb az anyag, mint amennyire szükség len­ne a heverőkre, a székekre és a puffokra: Nincs mert;, venni kell még 80 centit — döntött a családi tanács. Igenám, de az áruházban ki­derült, hogy ebből a bútor­szövetből már csak 2,5 mé-\ tér van. Ebből pedig — a szabály, az szabály — nem vágnak le 80 centit, mert ak­kor mi lesz a maradék 170 centis darabbal ...71 Aján­lották viszont a Kedves' Ve­vőnek, hogy keresse fel a Lakástextil Vállalat szom­bathelyi gyáregységét, ahon­nan az anyagot kapták, mert ott a sok között bizonyára akad ilyen kis darabka is. A Kedves Vevő elutazott hát Szombathelyre, ahol szívélye­sen fogadták és megigért^k, hogy körülnéznek, s elküldik Egerbe a kért anyagot. A bútorszövet helyett azonban egy szűkszavú levél érkezett, miszerint a „VOSZT fantá­zianevű bútorszövet nem gyáregységünk terméke”. Egyszóval van is, VOSZT, meg nincs is VOSZT... A Kedves Vevő plédig vég­képp tanácstalan, bár azok közül, akikpek eddig pa­naszkodott az ügyben, töb­ben ajánlották: ha rövid a bú­torszöveted, toldd meg egy lé­péssel. Legfeljebb szövet he­lyett újból mattot kapsz ... , ,i* (szilvás) ’ *

Next

/
Thumbnails
Contents