Népújság, 1979. augusztus (30. évfolyam, 187-203. szám)
1979-08-19 / 194. szám
Ketten és a bringa Lorca színháza A színházi rendezés története Spanyolországban úgy kapcsolódik Frederico Garda Lorcához, mint Németországban Reinhardthoz és Brahmhoz, Svédországban Strindberghez vagy Oroszországban Sztanyiszlavszkijhoz és Meyerholdhoz. Lorca feliépet a kommersz színház egyre növekvő térhódítása ellen és olyan új művészi elvek megvalósításáért szállt síkra, amelyekben a rendezőnek meghatározott szerepe van. Emellett ő volt a rendezői hivatás egyik „feltalálója” Spanyol- országban. Rendezői tevékenysége során Lorca a klasszikus spanyol irodalom alkotásait próbálta színpadra állítani úgy, hogy egyrészt szakított a hagyományos színházi előadásmóddal, másrészt pedig a Második Köztársaság megváltozott politikai körülményei közepette fejtette ki tevékenységét. A „La Barac- ca" nevet viselő egyetemi színházával kivonult a kon- vendonális színházteremből és újfajta rendezési elvével Olyan közönséget próbált meg összehozni, amelyik annak előtte még soha nem látott színházi előadást. A színpad megváltoztatásához nem a színházi munka adta az ösztönzést, hanem a hagyományos spanyol cirkusz és a hagyományos spanyol tánc. A cirkusza tömegszínművek óriási hatást gyakoroltak a kor vezető spanyol művészeire. A hatás nemcsak a háromdimenziós teremben zajlott mozgalmas játék következménye. Sokkal nagyobb hatású volt az, hogyan különült el, illetve kapcsolódott össze a színpad és a nézőtér, valamint a színészek és a nézőközönség: minden játék valóság és nem előadás. A tánc az élő népművészet, az igazi népi hagyományokat hozta be a színházba. Lorca ezeket is felhasználta művészi felfogásának megvalósításához. Az Egyesült Államokban és Kubában tett utazásról 1930-ban tért vissza Lorca egy megváltozott Spanyolországba. A választások során 1931 áprilisában győztek a köztársaságiak és április 14-én kikiáltották a köztársaságot. Az elkövetkezendő időkben olyan értelmiségiek kerültek a legfontosabb kormánypozíciókba, akikhez Lorca közel állt. A megváltozott politikai szituáció egyben új távlatokat nyitott a művészi tevékenység számára is. Lorca kezdeményezésére és a Corteá támogatásával megalakult az első, államilag támogatott spanyol színház, a „La Baracca”. A la baracca tulajdonképpen azt a kocsit jelenti, melynek segítségével a színházat falura is eljuttatták. Lorca színházában kezdettől fogva a spanyol klasszikusok, Lope de Rueda, Cervantes, Calderon de la Bar- ca, stb. — darabjait játszották. Minden szerep egy tipikus alapfigura volt csak, és a színészek erre építették fel játékukat. Mindenkinek képességei szerint kellett játszania és nem voltak állandó szereposztások. Azt az elvet követték, hogy a darab színrevitele közös munka, közös öröm legyen. Az első országjáró körútja után a jobboldal élesen támadni kezdte a színházat. Mindez csak még jobban bizonyítja, milyen társadalom- politikai visszhangot keltett a színház tevékenysége. Nemsokkal megalapítása után a színházból Nemzeti Színház, a köztársaság hivatalos színháza vált. A köz- társasági kormány minden lehető eszközzel támogatja a széles körű kulturális mozgalmakat. Legfőbb kultúrpolitikai feladatát Lorca abban látta, hogy ne hagyományos, ne modern színházat, hanem „jó színházat” hozzon létre. Lorca „La Baraccája” a színház válságának idején kezdte meg működését. Feladatát Lorca abban látta, hogy átgondolja a színpad, a nézőközönség és a színházon kívüli világ kapcsolatát, és új módon határozza meg a színház helyét a társadalomban. Egy másfajta színházat kell létrehozni egy másfajta közönség számára. Általánosítva ez azt jelenti, hogy a színház válságának oka a színházon belül keresendő. A klasszikus darabok játszásával a „La Baracca” egyáltalán nem kívánt nemzeti múzeummá válni. A színházban kifejezésre jutottak a társadalmi ellentmondások, kísérleteivel megtörténtek az első lépések a társadalmilag tevékeny színház létrehozására. Lebilincselő ágy Egy 33 éves fürstenfeldbrucki (NSZK) férfi úgy próbált megmenekülni az általa elkövetett többszöri betörésekért járó letartóztatástól, hogy felesége segítségével egy nagyon alacsony ágy alá rejtőzött. Amikor a rendőrök rátaláltak és felszántották, hogy azonnal jöjjön elő, a betörő azt válaszolta, hogy nem teheti, mert az ágyrugók belefú- iv#taK a rúnájába és szó szerint az ágyhoz bilincselték A ttg&nozók ..segítséget” nyújtottak neki és kiszabadították ar. Agyrágók fogságából, hogy azonnal másfajta acélbilin- HUrJWr*' lésséR cf. Humorszolgálat Egy párizsi autószalonban az egyik vevő érdeklődve néz egy új gépkocsimodellt, amelyet így dicsér neki az eladó: — Ez egy kiváló autó. Elérhető ára van, kifizetődő vétel. Képzelje csak el, hogyha reggel ötkör elindul Párizsból, ezzel az autóval már 5 óra múlva Lyonban lesz. — De mit csináljak én Lyonban délelőtt 10-kor — kérdezi a vásárló. ZELK ZOLTÁN: POLNER ZOLTÁN: Mikor a rím írta a verset Ünnep előtt Az volt a jó világ, mikor a rím írta a verset, mikor a rím maga mögé hívta a szavakat, a költőnek dolga más nem akadt, csak cím kellett a vers fölé, s már úton a csapat: fölvirágzott szavak futottak és futottak és futott velük a vak, fehér botját térdén eltörve, minden utakon átszaladt! Felszakadt örömű táj. Asszonyaid kezén fénytörést játszik a szappan pikkelyes habja: zölden gőzölögnek a szárítkozó fák a napban s a faluk széles teknőiben tisztára mossák az apró házakat s kiteregetnek az országút rézszín drótjára a csillagok alatt. Az énekesnőjelölt izgatottan kéri a tanárt: — Mester, a teljes igazságot akarom tudni Mit gondol, használható lesz valamikor az én hangom? — Persze, miért ne? Például tűzvész esetén. Az orvos azt kérdezi a páciens feleségétől: — Valóban megissza a férje a napi egy pohárka vörösbort, ahogy javasoltam? — Persze, doktor úr, sőt már egy fél évvei előre teljesítette a tervet. ZALÁN: TIBOR: Ember se, madár se Nő a köd rakja tornyait ember se jár madár se jár Csak élek én meg ez a lány Ember se Madár se már Es nézzük egymást halálosan szemünk helyén négy mécsvilág De gyújt az Isten tüzeket fényiének a galaktikák Majd ád az Isten vizet is fölrémlik az arcunk benne S elolvadunk — mintha testünk ropogós cukorból lenne ... Megmarad négy vércsöpp-sebhely mondják: négy mécslángnyi stigma Az is csak: legyen mi Istent mégjobban megharagítsa A kezdő újságírót figyelmezteti a főnöke, hogy ne írjon annyira terjengősen. Az újságíró ezután a következő anyagot teszi le a fő- szerkesztő asztalára: „Jean Durand ma reggel ellenőrizte a lift működését a Hotel de France-ban. 25 éves volt.” ★ Francoise így szól apjához: — Apukám, megismerkedtem egy fiatalemberrel. Nagyon kedves, jól nevelt, komoly fiú. össze akarunk házasodni. Bemutathatom neked? — Igen, de... legalább megmondanád előbb, hogy mivel foglalkozik ez a jól nevelt fiatalember, mennyit keres? — Ó, milyen mulatságos, papácska. Ö is pontosan ugyanezt kérdezte rólad! ★ — Vádlott, miért hamisította erre az iratra a más aláírását? — Azért, kérem szépen, mert én nagyon vigyázok a a saját becsületes nevemre, és nem akartam kompromittálni! Az edző izgatottan magyaráz a sportolónak: — Hányszor mondtam már neked, hogy ez hármasugrás! Ezt a 16 métert három lépéssel kell ugrani — nem pedig egyszerre! A pillanat megható és felemelő is volt egyben, mint ahogyan azt egy megható és felemelő pillanattól joggal elvárhatja minden felemelő és megható pillanat részese. Az ünnepi szavak utolsó akkordjai még ott recsegtek a ziháló hangszórókban, mikor máris ott állt az ünnepi emelvény előtt az ünnepi szónokkal szemben a néhány bóbitás lány, a pörge kalapos, farmernadrágos fiú, hogy a mellette pipiskédé ünnepi zakós helyi potentát a kezükből kiemelve a kenyeret és a sót, az ünnepi pillanatot még meghatóbbá és a meghatottságot még felemelőbbé tegye... — Tisztelt kedves vendégünk, városunk ősi szokása szerint fogadja és kóstolja meg a kenyeret és a sót... A kenyeret a 342. számú sütőüzemünk készítette, amely üzemet a negyedik ötéves terv végén üzemeltettük be. A só egy baráti szocialista országból érkezett, példázva az intercionalizmust.,. A szimbólum Lelíces ováció, taps, előrelépés kölcsönösen, aztán halkan, hogy csak az ünnepi szónok hallja, odasúgja az ünnepi zakós helyi potentát: — Le ne törjön a kenyérből az elvtárs! — Miért? — bökken meg az ünnepi szónok, de maga is akaratlanul suttogva... — Hogy miért-e? — hajol még közelebb a potentát, hogy néhányon mások, a helyiek közül irigykedve figyelik, nicsak milyen jó suttogás viszonyban van ez a központi előadó elvtárssal. — Azért, mert hároméves .... — Micsoda, hároméves? — mered meg a kezén minden kenyeret törni akaró ujja a központi elvtársnak. — Micsoda... micsoda ... Hát a kenyér. Sőt, az ideivel négyesztendős. Így hát nem is tudna törni belőle, de ha tudna is. kár lenne, mert jövőre is kell... Az előadó azt hi- zi, hogy vagy rosszul hall, vagy részeg valaki a kettőjük közül, de minthogy őt még eddig egy pohár sörrel sem kínálták, hát csak a helyi potentát ittassága kerülhet a gyanú középpontjába — Miket beszél maga? Hogy ez négyéves ... Meg hogy jövőre is kell? A helyi potentát súgva és hadarva, némi vigyorral az arcán, miközben megpaskolja a központi előadó elvtárs kenyeret fogó kezét: — Hát négy éve csinált a Kovász bácsi egy széf) ünnepi kenyeret... Ezt ni.., Azóta ez az istenverte üzem csak ragacsos, lapos csirizt gyárt... Azt csak nem adhatjuk át ilyen ünnepi alkalomkor a só mellé... Érti már? Megpreparáltuk a kenyeret, átadjuk, aztán visz- szavesszük és elteszszük jövőre ... Mígnem jó kenyér nem lesz már itt is ... Mert máshonnan csak nem hozunk ilyen alkalomra ide kenyeret.. Irtó szégyen lenne az ... De a sót megnyalhassa bátran az elvtárs ... Az friss, idei... Az asszony vette még az áremelések előtt — vigyorgott még egyszer körbe-körbe a központi elvtárs kezeit paskolva a helyi potentát, aztán felemelte a hangját és úgy folytatta: — ... legyen hát ez a kenyér és ez a só a város és a falu barátságának kifejezője. Éljen.., éljen ... éljen! — mondta lelkesen és a közönség nagy ovációja közben intett, hogy vigyék már azt a kenyeret a tanácsháza vitrinjébe. Nehogy lábra keljen véletlenül. Kell az jövőre is a szimbólumnak. A só marad. Gyurkó Géza A játékos kijeleli Az elkülönítés és az egy- betartozás jelölésére egyaránt szolgáló írásjel egy sajátos szerepvállalásáról szólunk. Nem véletlen például az sem, hogy ilyen minősítésekkel is emlegetjük a kötőjeleket: játékos, humor- kodó, csúfolkodó, csúfondá- ros stb. Valóban egy-egy kötőjel a helyesírási, a nyelvtani kötöttségeken túl olyan kifejező és közlő lehetőségeket is rejt magában, amelyet elsősorban a nyelvvel való játszadozás révén szoktunk kiaknázni. Szójátékaink szellemes furcsaságaihoz is a megfelelő kötőjelezés adja az alapot Figyeljük meg a következő magyar szavakat: sintér, induló, lázadó, lézengő, mustár irodalom stb. A kötőjel használatával a szavakat alkotó tagok és hangelemek nem az eredeti jelentésükben és használati értékükben vállalják a közlő szerepet. Éppen ezen alapszik a szójáték, a sajátos nyelvi humor. Így a sín-tér valóban pályaudvar, az in-dúló: csúz, a láz-adó: orvosi tiszteletdíj, alé-zengö: a bordalok szerzője, must-ár: bő szüret. Bóka László egy szellemesen játékos, de komoly mondanivalót megfogalmazó versében ez a mondat is olvasható: „Az irodalom, az nem iroda-lom’’ (Bóka: Tessék ezt tudomásul venni). Mai költőink is kiaknázzák a kötőjelezésben benne rejlő költői lehetőségeket is. Nézzük például ezeket a részleteket: „Csak ő, csak az kell, szüntelen lopódzom volt-nincs ablakához” (Horgas Béla: Ablak). Szilágyi Domonkos egy-egy csúfondá- ros és szokatlan helyzetben felhasznált kötőjelére sajátos 'tílusértéket is rábíz, s az egytagú mert kötőszó „szabálytalan” kötőjelzésével nem annyira játszik a költő, hanem nagyon komolyan emberi kételyeinek felerősítésére használja fel: „A felnőttek / elkészítették a világot, és kúsza ábrákkal rótták tele / me-rt csak annak van tekintélye, / ami érthetetlen”. (Szilágyi: Garabonciás). Gyakran a kötőjel alakjából és helyesírási, nyelvtani használati értékéből igen érzékletes szóképet, költői motívumsort bontanak ki költőink: „A reflexív megható- dása / két végletes pont között, / rég látott arcok kötőjeleivel” (Pardi Anna: A költészet eszközei). „Vonal szökken: föld, ég kötőjele’J (Lovász Pál: Hóvirág). Dr Bakos József
