Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-14 / 163. szám

Smheri tervek, emberi szándékok A hosszú hétvége Spanyol film, Juan Anto­nio Barden rendezte, az Egy kerékpáros halála, a Főutca méltán híres rendezője. Ez a filmje is egy közna­pi kálvária, egy magára ma­radt, az álmait és a valósá­got összekeverő, a lehetősé­geket a saját mércéjével fel nem mérő kicsinyke ember­ről szól — az okulás ked­véért. A hétvége két és fél napnyi ideje riasztó idő­mennyiség a madridi autó­szerelőnek, aki a heti mun­ka után a boldogságra, an­nak bármilyen bevált for­májára áhítozik. Igenám, de a biztos célpontnak tekinthe­tő Pepi, a hűtlen szerető már nem őt várja. És Juan neki­indul öreg motorkerékpár­jával a spanyol utaknak le Madridtól az álmokkal be­népesített tengerig. Meg is érkezik. De hogyan ? Barden nem csinál titkot szándékából Aprólékos és kínos lelkiismeretességgel követi hősét, a kamera kí­méletlenül és közelről meg­örökíti ezt a reménykedő és a maga igazában bízó em­bert és együgyűségét. Az or­szágút széles és szürke, le­het rajta robogni jóval a száz fölött, lehet rajta aka­dályokat látni, különlegessé­geket, amiket az élet és az emberek játszanak el egy­másnak. Egyrészt azért, mert megtehetik, mert gaz­dagok, mert rendőrök, mert szerencsétlenek, mert mo­zognak, mert céljaikat szin­te az arcukon hordják, más­részt apró közösségekhez tartoznak, ahol a belső tör­vények sajátos módon moz­gatják a közösség egyes tag­jait. Évszázados, évezredes vonulat kavarog-vibrál .ezen az országúton, az emberek idehozzák csillogó, vagy an­nak látszó, tartalmas, vagy terhekkel teli életüket — a látszatért. Ám a látszatot le lehet vetkőztetni, abban lehet iga­zán okos ésszel felderíteni az igazságot. A művész, ez eset­ben Barden feladata ez volt és teljesítette. Alfredo Landa pózmente­sen, a nagyok természetes­ségével hagyja magát lelep­lezni. A spanyol tempera­mentum és egy kamasz ki­tűnő keveréke ez a színész, aki a film epikus hömpöly- gésébe mindig bele tud cseppenteni annyi izgalmat, annyi fűszert, amennyi a néző érdeklődését ébren tart­ja. A vándorkomédiásokat nem érti, az életet habzsoló fiatalökat sem, a torreádort üldöző honfitársait sem, de megakad a szeme a zsúfolt autóban ülő és az evés mű­veletét odatapadó szemmel néző arab családon és elbá- mul egy hosszú pillanatra a spanyol vidék férfivilágának munkára váró tétlenjein is. Egy kaland ez, a sok millió kicsinyke emberé közül az egyik. Ezért kelt rokonszen- vet és egészséges érdeklő­dést. Griffin és Phoenix ni ezt a megszabott időt, le­het sárkányt eregetni, a ka­maszkor álmait valóra vál­tani szerény, de tiszta ki­adásban, lehet a szó sokirá­nyú értelmében elégni, csak elmenekülni nem. Ezt a filmet végignéztem, a forgatókönyv írójának és a film rendezőjének — John Hillnek és Daryl Duke-nek jól időzített szellemességeit meg-megnevettem, mert a színészek igazán becsülete­sen végigdolgozták a rájuk bízott sorsokat, de valójában nem a téma, nem a sötét emberi háttér izgatott. A mumus, a majdnem kitapint­ható vég így, ebben a meg­fogalmazásban vitára inge­relt engem. Kell-e nekem egy műalkotásban arról a kényszerről értesülnöm, hogy vannak az életben olyanok, akik kíméletlen kiadásban kapják a végső leckét, erejük teljében és olyan józanság­gal, amit a mindennapi mé­rettel nem lehet mérni? Vagy okítás akart lenni ez a film, amolyan figyelmez­tetés, hogy az életben nem­csak a hajtás van, hanem az a bizonytalanul bizonyos pillanat is? Ném akarok most sem hi­vatkozni arra, hogy egy si­kerszínész, mint Peter Falk, nekem most is úgy mutat­kozott be, mint nyomozásai­nál: zavart az, hogy a vász­non megjelenő arcába nem tudok nyugodtan belenézni, zavar a szeme. És ettől is ellenérzésem támadt ennél a szerelmes tobzódásnál és já­tékos - elmenetelnél. Mintha az életről vallott nézeteink­nek és a mindennapi gya­korlatunknak a szembesíté­se nem sikerült volna itt kellőképpen. Nem az érzel­mekre gondolok, annak kü­lön örülök, ha a technikával agyonágyazott történetek he­lyett végre az érző embert látom a mozivásznon! De így, ez a szerelem mintha azt bizonygatná: ezt csak így lehet csinálni. A jellem és az egyéniség ezerféleképpen köszönhet vissza a végve­szélyből. Farkas András Mágnás Miska Hatvanban A közönség Szerdán este kivételes sze­rencséje volt a még mindig ifjú „Mágnás Miska” több száz főnyi közönségének: a Szirmai-operett dallamaival együtt élvezhette a szabad­téri színpad nézőtere alatt tomboló discó-műsort. Ha ehhez számítjuk a júliusi éjszaka szokatlan hidegét, a megereszkedett húrokat és a felöltött kabátokat, föltét- len rokonszenvet kell tanú­sítanunk a negyedszázados létét ünneplő Gyöngyösi Já­tékszín. valamint a közre­működő Egri Szimfonikus Zenekar és a Vidróczki Együttes tagjai iránt. akik dacolva a rendeléssel, jó hangulatba próbálták rin­gatni a publikumot. Hogy ez mennyire sike­rült? Bár felvonásról felvo­násra ritkultak a sorolt, elő­adás végén ütemes taps kö­szöntötte a rivaldafénybe vissza-visszatérő színészeket, profikat és amatőröket egy­aránt. Különösképpen a Fő­városi Operettszínház mű­vészei — Kovács Ilona, Vi­rág József, Varga Tibor — keltettek osztatlan sikert. Kulturált énekhangzás, ru­tinos játék jellemezte alakí­tásukat. S ugyanígy dicsé­rendő a dirigens. Farkas Ist­ván, aki meghajtva kicsit zenekarát, a második felvo­nástól kezdve lendületet, jó sodrást adott az előadásnak, (Fotó: Szabó Sándor) A produkcióval legtöbb gondja Jankovits Jenő ren­dezőnek lehetett, aki ra­gaszkodva az évszázados operetti konvenciókhoz,' lát­ványos és mozgalmas képek során bontotta ki Baracs mérnök (Virág József) és Rolla grófnő (Kovács Ilona) szerelmi egymásra találását, teret engedve ugyanakkor a társadalmi fricskának, ame­lyet a lovásizfiú (Varga Ti­bor) és a kis mosogatólány (Nagy Mária) színeváltozása lop a cselekménybe. A tab­lókkal, finálékkal nem is volt különösebb baj, a szo­katlanul nagy színpadot vi­szont mór nehezebben „ját­szották be” egy-egy jelenet szereplői, a játékszín tagjai. Közülük a már említett Marcsát formáló Nagy Má­ria, a Pixiként komédiázó id. Leblancz Zsolt keltett leginkább figyelmet. A Vid­róczki Együttes táncbetétjéi hasonlóképpen üde foltként illeszkedtek a darab egészé­be. A Mágnás Miska premier­je egyébként Tiszafüreden volt, s Hatvan után kerül igazi otthonába, a gyöngyösi Orczy-kertbe, ahol ma és holnap is bemutatják. Talán kedvezőbb körülmények kö­zött. továbbá érettebb, ösz- szeszokottabb formában. (m. gy.) „Technika 1»» Mi legyen az első osztályosok iskola­táskájában ? A leendő elsősök szülei kői) zül sokan már ezekben a)» napokban, hetekben megvá-' sárolják gyermeküknek at tanszereket. A beszerzést az Oktatási Minisztériummal egyetértésben összeállított egységcsomagok árusításé- j val könnyíti meg a keres ke-f. delem. Az egységcsomagok —íj mint az Oktatási Miniszté-j riumban közölték — 3 darab! 14—16 számú, 2 darab 17—J 16 számú, egy-egy darab 20—»' 40 és 21—32. számú füzetet, egy-egy csomag írólapot,] színes papírkészletet és haj-* togatólapot, tíz darab rajzla- j pót, egy mérőszalagot, egyl doboz számolókorongot, egy j köteg számolópálcát, két-két I grafitceruzát, postairont és- piros-kék ceruzát tartalmaz­nak. Tekintettel arra, hogy,] a gyermekek egy része na-, gyobb testvéreinek eszközeili. is használhatja, több — a] tanuláshoz szükséges — tan-! szer nem került be az egy-i ségcsomagba. Szükségük lesz) azonban majd az elsősöknek: rajztáblára, gyurmára, háti színt tartalmazó vízfestékre, színesceruza- és zsírkréta-, készletre, egy-egy vékony és. vastag ecsetre, két darab do­bókockára, tubusos ragasztó—i ra és egy 32 centimétere»’ vonalzóra. A „Technika 1” készletei egyes boltokban külön áru­sítják majd. Kék csomagoló­papírt a továbbiakban nem gyártanak. Így alkalmazásuk: természetesen nem kötelező — annál is kevésbé, mert a füzetek fedőlapjának minősé­ge fölöslegessé teszi a külön becsomagolást. (MTI) Amerikai film, Peter Falk játssza a férfi főszerepet, s mellette, vele egyenrangúan alakít egy szintén veszni rendeltetett lányt Jill Clay- burg. A férfi is, a nő is har­minc és negyven között van­nak. Olyanok, akikről azt szokták mondani, hogyha te­li szájjal zabálják az életet, akkor sem rontják el a gyomrukat, mert bennük még minden vasból van. Őket azonban korán kiette a fel­számolhatatlan kór, megsza­bott idejük van hátra. így találkoznak, anélkül, hogy bevallanák egymásnak a nem bíróság által kiszabott halálos ítéletüket. Szabadon mindent csinálhatnak, hiszen „arra a kis időre” a meg­szerzett pénz már elegendő. Nincs kedvünk a film alap- gondolatával gyerekesen el­játszani, hiszen az élet a fonákról véve is komoly do­log. A döbbenetes kérdés így hangzik: tudom, hogy ben­nem van a halálos töltés, nem vethetem ki magamból, a testemet halálra ítélte a benne lakozó valamilyen biológiai szerkezet, amely az adott pillanatban, a nem távoli jövőben végez velem. Kiszolgáltatott vagyok. Mit kell és mit lehet itt tenni? Megoldás: belevetni magam egy még az életet is sűrítő érzelmi világosságba, egy szenvedélybe, amely azt a picinyke kis reményt ott, hátul, a nyúltagy valami­lyen rekeszében még tarto­gatja. Végig lehet bolondoz­Megjelent a Műszaki Híradó új száma A Gépipari Tudományos Egyesület egri. siroki és gyöngyösi szervezete idősza­kos kiadványának legújabb száma a napokban került ki a nyomdából; számos figye­lemre méltó szakcikk bizo­nyítja ezúttal is megyénk műszaki értelmiségének al­kotókészségét, újítókedvét. QMmm 1979. július 14., szombat Olvashatunk az Egyesült Iz­zó gyöngyösi gyára vegyész- mérnökének tollából a ter­melékenységről és minőség­ről, finomszerelvénygyári szakemberek írtak fő gyárt­mányuk, a hűtőkompresszo­rok műszaki fejlesztéséről, ugyancsak minőségi problé­mákkal foglalkoznak írásuk­ban a Mátravidéki Fémmű­vek ménökei. Bemutatja a kiadvány a tudománj’os egyesületekben kimagaslóan jó munkát végző, kitüntetett aktívákat is. Herceg Árpád: Látogatás (Befejező rész) — Az az igazság, hogy mostanában nem is igen iszom. Csak készülök arra, hogy ha majd meggyógyul­tam, ihassak. — Ha meggyógyultál, anyu is meglátogat téged? — Nem hiszem. — A kedvemért se? — Nem tudom ... Anyu­nak nem lenne jó az, ha meglátogatna engem. — De nekem jó lenne. Meg ugye, neked is jó len­ne? — Nem tudom, hogy ne­kem jó lenne-e. — Mert súlyos beteg vagy? — Már nem vagyok na­gyon súlyos. — De súlyos voltál. Tu­dom. Mondta anyu, hogy fertőztél is. Azért nem lá­togathattalak, ugye? — Igen. — És már elhagyott a fertőzés, igaz? — Igaz. — Anyu azt mondta] veled nem lehet beszélget­ni. — Nem lehet? — Mert te kummogsz. Mindig csak hallgatsz. — Meglehet. — De ha anyu szövegel, én is csak kummogok. — Nem szabadna. — De ha nem hallgatok, akkor anyu hisztizik. Ki­veri a dilit... Te ugye, nem szoktad kiverni? — Én ritkán. — Csöndbe lenni jobb. igaz? — Nem mindig jobb. — De én legtöbbször sze­retek csöndben lenni. — És még mit hiszel? — Azt hiszem, csak eny- nyit hiszek. — Ez mind a te köny­ved? — kérdezte a gyer­mek, és átölelte az éjje­liszekrényre felhalmozott könyveket. — Van közöttük három, ami a tiéd. Neked adom. — Melyik az a három? — Válaszd ki. Kíváncsi vagyok, kitalálod-e? A gyermek a könyvek közé túrt, megnézte a bo­rítójukat, és kiválasztott hármat. — Tudom, hogy ezek azok. Mondd meg a címü­ket. — Micimackó, A hétfejü tündér. A kis herceg — sorolta az apa. — Kösz — mondta a gyermek. — De én el aka­rom vinni a többi könyvel is. Azt akarom, hogy ná­lam legyenek a könyveid Az jó volna, nem igaz? — Nem volna egészen jó. — Mér nem? — Mert megszakadna a, szívem, ha nem lennének itt ezek a könyvek. Tudná, nekem most a könyveim a mindennapi barátaim. — A Micimackókért nem szakad meg? — Azokért nem egészen. í: — Csak félig? — örülök, hogy neked adhatom. — Én is örülök, hogy te örülsz... Tudod, micsinál­nák most? — Mit? — Aludnék. De csak ak­kor, ha elmeséled nekem ezeket a könyveket, — Mindet? — Mindet. — Jó — mondta a férfi; és mesélni kezdett. A gyer­mek fölkuporodott az ágy­ra, és a harmadik mesérv1! elaludt. Az apa meg olva­sott tovább, magában, ma*J gának. 1 Bognár Árpád illusztrációja — Nem hiszem, hogy szeret. — De szentéit? — Azt hiszem, valamikor igen. — Általában én is sze­retek. — De azért én így is szeretem anyut. — Én is szeretem anyut. — De ezt ő nem tudja, igaz? — Azt hiszem, nem. — És anyu szeret téged?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents