Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-13 / 162. szám
figria Játékszín—Vámos Miklós: Háromszoros vivát Ősbemutató az egri várban A királyné: Bánsági Ildikó (Fotó: Szántó György) Az ötödik nyár Egerben. Az ötödik, amióta 1975- ben a megyeszékhelyen megrendezték az első, a város' latin nevét idéző Agria-napokat. Azóta évről évre terebélyesedett, gazdagodott ez a nyári hagyomány. célkitűzése, heteket átfogó rendezvény- sorozata utat talált a közönség szívéhez, hangulatához. Fél évtizedes múltra tekint vissza az Agria Játékszín, a vár csillagkupolás színháza is, amely együtt született az Agria- n a pókkal, s négy éve át a régi magyar drámai emlékek bemutatásán fárado- < zott. Most az ötödik nyári évadban folytonosságra törekvőén ugyan, ám mégis megújulva, új programot ígérve várja közönségét az egri várszínház. ★ A szeszélyes időjárás is tiszteli Tháliát. A felhőtlen égbolt, a melegítő napsütés ugyanis arról árulkodik. hogy visszavonulót fúj a zord, esős idő. Ideje is, hiszen ma este szélesre tárják a várkaput, a történelmi udvarban benépesül az ezerszemélyes nézőtér, kigyúlnak a reflektorok, s fénycsíkból előtűnik az előadás szatirikus színpadképe. Az egykori Képes krónika stílusát idézi az ország hegy- és vízrajzi térképének stilizált változata — amelyben mindösz- sze egy kádnyi víz a Balaton —, a várak, a paloták, amelyekben népek sorsa dől el, a Vereckei- szoros, amelyet a tatársereg készül majd megostromolni. A térkéD másik útja nyugatra, a büszke Bécs városa felé vezet, innét, a keresztény világtól vár segítő kezet a magyar. Színjátszók érkeznek, kezdődik a játék. „Járás kísérti Európát! A tatárjárás kísérteié! Veszélyben a keresztény civilizáció!” — szól az Énekes, majd felhangzik a zene, s a nyitányból megtudjuk, hogy mi a történelmi és társadalmi helyzet a tatárjárás előestéjén a Kárpátok övezte országban. „Ö, nyakunkon a háború, és fölborult a rend. / Hol a király, ki a vészben oltalmazónk leend?/” Fürdik a király! — jelentik, majd jő és leteremti a Krónikást, akinek eddig még nem sikerült kigondolnia a király „eposzi jelzőjét". Merthogy „Jó Béla”, az bizony kevés. „Anyádat tituláld jónak, ki szült, ne engemet, királyodat! Nekem a jó kevés. Krónikádat pedig kezdjed elölről. De vigyázz, lehet, jó vagyok, ám annyi szent, türelmem véges!” — így a király. •k Koltai Róbert a Nemzeti Színház művésze formálja meg IV. Bélát. — Érdekes hangvétel, különös szerep. Akik emelkedett gondolkodású, hősies, méltóságteljes uralkodót várnak, azoknak talán némi csalódást okoz ez a játék. Vámos Miklós IV. Bélája ugyanis eléggé bizonytalan, könnven befolyásolható, a döntések felelősségétől tartózkodó, a partikuláris pártharcokban űzetett, tétova uralkodó. Történelmi szatíráról lévén szó, a közönség bizonyára sokat nevet, jól szórakozik a figurák és a szituációk humorán, noha nagyon komoly úgymond sorsdöntő események történnek a színpadon. 1979. július 13., péntek Egyébként örülök ennek az egri kirándulásnak, mert itt olyan társakkal játsz- hatom, akikkel eddig még nem léptem színpadra — mondja Koltai Róbert, majd siet vissza a színpadra, ahol az első rész fináléja következik. kr Kern András, a Vígszínház művésze játssza a Krónikást. Fontos figura ez a korai Tinódi, aki a király közvetlen környezetéhez tartozik, s ily módon nemcsak az események krónikása, felelőse is egyben. Kétkedéssel és fanyar humorral feltölthető szerep. — Amolyan rezonőrféle ez a Krónikás. Igaz, nem sok minden történik az írástudóval, ő inkább csak „reagálja”, kommentálja az eseményeket. Az előadásban persze igyekszünk ábrázolni a Krónikás csalódottságának a folyamatát is. Remélem sikerül... A következő pillanatban az Énekes megpengeti a húrokat, s felhangzik a ballada a toliforgatás nehézségeiről. Előadja a Krónikás, azaz Kern András. ★ Hernádi Gyula Királyi vadászat című drámájában is királynét alakított Bánsági Ildikó. Egy más típusú királynét, hiszen a két szerep között maid hét évszázad a távolság. .......A politikát férfiak c sinálják, de nők szenvedik nyűgét, így osztotta el az isten igazságtalanul!” — mondja a Háromszoros vivát Királynéja a színpadon, majd a Vígszínház művésznője a szünetben hozzáteszi: — Igaz ugyan, hogy nem olyan nagy ez a szerep, nekem mégis tetszik. Szeretem. Külön öröm számomra, hogy- énekelhetek, mégpedig egy kedves, bájos altatódalt. Valló Péter a rendező, aki már minden fontosat elmondott a próbák során, most arról beszél, hogy a színpadon ábrázolt történet korántsem egyedi pillanata históriánknak., — Megtörtént már történelmünk során, hogy miközben segítségre szorultságunk nyilvánvaló volt, onnan vártunk segélyt, ahonnan, az nana jött. ami meg jött, azt valamiért nem szerettük. Az íróval, Vámös Miklóssal együtt meggyőződésünk, hogy históriánknak ez a XIII. századi tragikus fejezete enyhén szólva mulatságos; a darabot tehát erősen szatirikus hangvétel jellemzi, amely elég lesújtó képet fest a kor erkölcseinek állapotáról és némiképp módosítja második országala- pítónkról, IV. Béláról kialakult glóriás képünket is. Mit mondhatok még: az ősbemutató izgalmával várjuk a várszínház közönségét. B cigányfiatalok helyzetéről tanácskozott a KISZ Heves megyei Bizottsága Csütörtökön Mlinkó László titkár elnökletével ülést tartott a KISZ Heves megyei Bizottsága. Az értekezleten részt vett Szegedin Zoltán, a KISZ Központi Bizottságának. Szabó Zsuzsa, a KISZ KB politikai képzési osztályának, valamint Kálim István, az MSZMP Heves megyei Bizottságának munkatársa. Első napirendi pontként a testület tagjai a megyei ifjúsági szervezeteknek a cigányfiatalok körében végzett tevékenységéről szóló jelentést vitatták meg. A téma most szerepelt először a megyei KISZ-bizottság előtt. Jelentőségét emellett az adja meg, hogy megyénkben a lakosság öt százaléka cigány származású, ebből hétezer a 15—30 év közöttiek száma. A cigányfiatalok társadalmunkba való beilleszkedésének elősegítésében elsőrendű szerepet kell vállalniuk az ifjúsági szervezeteknek: különösen a rendszeres munkavégzésre nevelés, a cigány származású lakosság életkörülményeinek további javítása, kulturális színvonaluk emelése terén. Az ülés résztvevői határozati javaslatként fogadták el: lényegesen emelni kell a jövőben a KISZ szervezettségét a cigányfiatalok körében, meg kell szüntetni a vállalatok közötti és az azokon belüli szervezettségbeli különbségeket. Fontos feladat a brigádmozgalomba, valamint az ifjúsági politikai képzésbe való bevonásuk. A beszámoló és a javaslatok elfogadása után az ülés résztvevői az 1978—79-es politikai képzési év. valamint az ifjúgárdisták nevelésének legfontosabb megyei tapasztalatait tárgyalták meg. A továbbiakban szó volt a megyei KISZ-bizottság mellett működő közművelődési munkabizottság létrehozásáról, végezetül személyi kérdésekben döntöttek a testület tagjai. Márkusz László Herceg Árpád: Látogatás — Én meg már tízszertíz is megvagyok — mondta az orvos és elment. — Csodálom, hogy nem küldte el a doki — mondta egy beteg, aki az apa ágyával szemben feküdt. — Ma nagyon harapós kedvében van. — Meg volt beszélve — mondta az apa. — Ja vagy úgy! — mondta az ember, és hunyorított. — Pénz beszél, kutya ugat. — A te kutyád ugat, bácsi? — kérdezte a gyermek. , — Nem! Az apád kutyája — vakkantott az ember. — Apu, neked tényleg kutyád van? — Á! Nekem nincsen kutyám. — De lehetne? — Nekem nincs annyi pénzem, hogy kutyálkod- hassam. — Azt tudom, hogy nincsen pénzed. Mondta anyu, hogy nem küldted a tartást. — Azért nem küldtem, mert most nem kapok fizetést. Csak annyi pénzem van, hogy éppen futja cigarettára. — Meg sörre is futja? — Nagyon kevés sörre futja. Ha több sört akarok inni, akkor kevesebb cigarettát kell szívnom. — Le kell szoknod a sörről meg a cigiről, és akkor futja a tartást. És akkor anyu nem ad föl a rendőröknek. — Miért, feladott? — Azt mondta* ha nem intézed el, akkor fölad. Es akkor elintéznek, hogy megnézheted magad... De én tudom ám, hogy nem ad föl, hanem csak úgy mondja... — Jó, hát majd megpróbálok leszokni. — Hogy ne intézzenek el? — Hogy legyen pénze anyunak. — Ó, hát őneki van ám pénze! Azt csak úgy mondja, hogy nincs. De én tudom, hogyha pénz kell, csak fogja a könyvet, leszalad az utcára, és hoz pénzt.. Ha majd nekem is lesz ilyen könyvem, sok-sok pénzt hozok neked, jó? — Hogy fizethessem ... — Hogy ne intézzenek el... Mondd, hogyan intéznének el? — Börtönbe csuknának. — Mint egy rablópandúrt? — Mint egy gyilkost. A gyermek kibámult az ablakon. A férfi elnézett a feje fölött. — Most mit csinálunk? — Azt csinálunk, amit akarunk — mondta az apa, és kijavította: — Azt csinálunk, amit te akarsz. Mit akarsz? — Nemtom. — Megnézheted a kastélyt ... — Láttam. Kívülről szép. De itten nem szép. — Hogyan beszélsz te? — Mér, hogyan? — Mér, mér! Há’ nemtom. És mi az, hogy itten? — Ja, hát mink is szok- juk mondani. — Szoknátok? Kivel. Jött egy fiú... Szép, csinos, barna lány, inkább innen, mint túl a húJ szón. A szülők — ahogyan mondani szokás — „jómódúak”; a termelőszövetkezetben dolgozik az egész család. Beszélgetünk. Sok mindenről szó kerül, a termésről, aa újonnan vásárolt autóról, az időjárásról. — És a nagylány hol dolgozik? A kérdésre csend a válasz, a nagylány lehorgasztja á fejét, az anyukája pityeregni kezd. Természetesen bántja az embert, ha „rosszul szól” valaj hol, de ezt a helyzetet végképpen nem értettem. A szülők: tehetősek, az egész család egészséges, a nagylány maga a megtestesült élet, szép, csinos, helyes és intelligens. Már-már más témára váltanék, de anyuka egyre jobban! szaporázza a sírást. — Az iskolában volt talán valami baj? — Tavaly érettségizett jelesen — szipogja anyuka és süteménnyel kínál. A lány arcát figyelem. Látszólag nem zavarja e helyzet, semmi zavartság nem látszik az arcán, inkább egykedvűen, olyan mindenbe beletörődötten les maga elé. — Tudja, az úgy volt, hogy udvarolt neki egy fiú. Iga-J zán helyes, rendes fiúnak látszott, és amikor Ani bemutatta még meg is dicsértük a férjemmel. — Körülbelül ilyen férjet gondoltunk a lányomnak, a ^ szülei is derék emberek, jóravaló család. Így azután két ] hónap sem telt el jóformán, már meg is csináltuk a lakó- í dalmat. Úgyszólván ott volt az egész falu, és talán még aa I ellenségeinknek is kicsúszott a száján: v ) — Ejnye, de szép pár! Ezeket — ahogyan mondani szo-M kás —, még az Isten is egymásnak teremtette. Az asszony már vörösre sírja a szemét, el-elcsuklik áu hangja. — Egy éve sincs, hogy összeesküdtek, és már el is váltak. Ez lett a. szép párból, a csodálatosan szépnek látszó életindulásból. Nehéz ilyenkor szólni, vagy akár kérdezni is valamit; de — most tudom már —, az elvált fiatalasszony kisegít: — Futó ismeretség volt. Megtetszett, belebolondultam; ( és azt mondtam magamban: nem érdekel semmi! Lényeg, 1 hogy szeretem, ha vannak is rossz tulajdonságai, majd ki- I nevelem belőle... Elvégre, ha valaki valakit szeret, sem-í milyen áldozattól sem riad vissza. — Te aztán szépen megnevelted! — zokog az édesanyja és egyre szaporábban nyomkodja szeméhez a nedves zsebkendőt. — Kiderült néhány hét múlva, hogy iszik, és két olyanl nő „ismerőse” is van, akikhez már régebben elkötelezett. Amikor az első levelet megkaptam, nem akartam hinni.’ Később magam is meggyőződtem mindenről. Először könyörögtem, rimánkodtam. <5 eleinte ígérgetett, később már azt sem, de annál többet ivott. Elmentem a munkahelyére. Ott az igazat megvallva sajnálkozva néztek rám. Egy idős szakmunkás még utánam is szólt:: — A következőt majd legalább gondosabban megvág lasztod lányom... — Mit tagadjam! Egy jóképű szélhámoshoz mentem feleségül. Első igazi szerelmem volt, és életem legnagyobb csalódása! Most már sírnak mindketten. Ezeknek a könnyeknek valóban komoly oka van, de! remélhetőleg komoly tanulsága is... Szalay István — Szoktuk. Avval, aki a barátom volt. — Ki volt a barátod? — Hát... az titok. Azért titok, mert nem csak volt', hanem most is az. Csak ezt anyunak nem szabad megtudnia, jó?! — Én nem mondom meg, ebben biztos lehetsz. — Í0V görbülj meg? — kérdezte a gyermek, és mindkét mútatóujját karikába hajtotta. — Görbüljek hétrét — mondta az apa, és ugyanúgy hajlította az ujjait. — Milyen hétrét? — kérdezte a gyermek. — Margarétás hétrét. — Egy öl? — Egy nagy-nagy margarétás öl! — mondta az apa, és fölkapta a gyereket, magához szorította. A gyermek belebújt az apa bozontos hajába, és elpitye- redett. Az apa csak simogatta a gyerek fejét, és nem tudott mit mondani, mert neki is gombócok gyülekeztek a torkában. — Ki a barátod? — nyögte ki az apa, amikor a gyermek megnyugodott. — Nincsen barátom. — De volt? — Éppen, hogy csak volt, és aztán hirtelen nem volt. — Elhagyott? — Elhagyatta anyu. Aszonta ... Azt mondta, hogy lopás. Pedig igazából nem is volt lopás. — Hogyhogy igazából? — Lopott eccer egy rágógumit és mégeccer két rágógumit... De nekem adta. Mert anyu nekem nem vesz rágógumit. — És mi lett a barátoddal? — FAintézetezték. — Micsináltak? — ’ Börtönözték. — Intézetbe rakták? — Asziszem. — És új barátod nem akadt? — Nem olyan könnyű ám új barátot találni. Megválogatja az ember — mondta a gyermek, és rövid szünet után megkérdezte: — Neked van barátod? — Nem is tudom... Azt hiszem, nekem te vagy a barátom. Én legalábbis úgy gondolom... — És is úgy gondolom — mondta a gyermek. — De kell egy olyan barát, akivel mindennap elszórakozhat az ember. — Az ember, ha már nincsen mindennapi barátja, elszórakoztatja magát... — De mi, ugye most nem szórakozunk? Ugye, mi most úgy beszélünk egymással, mint férfi a férfival? — Vagy, mint gyermek a gyermekkel — mondta az apa, és látva, hogy most valamit elrontott, hozzátette: — Mert ha én most ■ bemennék egy boltba, és nem lenne pénzem, bizis- ten lopnék néked rágógumit, — Még cigarettásat is? — Még olyat is. — Mert azt nehezebb ám lopni! — Az mindegy, ha már barátok vagyunk. — Igaz ... Én m eg, ha bemennék egy boltba, és nem lenne pénzem, lopnék neked egy igazi cigarettát, és egy igazi üveg sört. — Az a sör bennem nem sok kárt tenne. — Miért? — Inkább pálinkát iszom. — Az jobb? — Hát mindenesetre biztosabb. — Előbb meggyógyulsz tőle? — Azt éppenséggel nem mondhatnám. — Akkor meg minek iszod? (Folytatjuk) | , •
