Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-12 / 161. szám
Vár a Hegy alján CASTRUM BULDUA Az ország legváltozatosabb s ezért talán legszebb tája a Hegyalja. A kirándulók számára — tréfásan szólva — az az előnye, ami hátránya. Az ország északkeleti csücskében van, tehát hazánkfiai zömének már csak a megközelítése is — ami különben úton, vasúton egyaránt elég jó — időt kíván. (Az ottlét meg különösen, de azt már senki se bánja ...) Ám ez a messzeség valamelyest természetvédő is, s nem olv zsúfolt a túrázóktól a táj. . mint mondjuk a Ba- laton-felvidék vaav a Pilis. S ez a Pilisnél enyhébb. délszekibb, változatosabb. a Balaton-felvidék- nél meg „igazibb”. nem oly szinte „bemutatópark”- nak alkotta a természet, hegyei s völgyei hangsúlyosabbak — bár rokonok. Vulkáni vidék A Hegyalja hegyeit, kőzeteit vulkáni működések teremtettek, s nem is egy földtörténeti korszakban. A vulkánosság persze nemcsak — s itteni mára maradt tanújeleiben nem elsősorban — lávaömlésből áll. A vulkáni utóműködés gejzírkúpjai vagy inkább azok megmaradt kőzetei, a vulkáni kőzetekből kioldott s másutt, a másodlagosan lerakodott kőzetanyagok teszik változatossá a formáit. A fő maradványa azonban az andezitkőzetek különböző változata — néhol, mint a boldogkőváraljai Várhegynél, andezitlávaként is —, valamint a vulkáni tufa. A kiránduló inkább csak a formákban gyönyörködik, mintsem a kőzettulajdonságok iránt érdeklődne. Nos, a hegyek formáin túl egy feltűnőbb érdekességet említenénk csak: Boldogkőváraljától délkeletre, a közeli Boldog- kőúifalu fokozatosan emelkedő hegyoldali legelőjén a ..kőtengert”: kisebb-nagvobb, jobbára ember- sőt több embernagyságú sziklák vannak elszórva a füves lejtőn érdekes formákat alkotva. Jaak fia Tyba vára A kirándulók számára a legérdekesebb azonban bizonnyal a Boldogkőváraljától nyugatra már messziről feltűnő várrom lesz. A Várhegy csúcsát uralja a gondosan megóvott, renovált rom. Hatalmas andezit sziklatömbön emelkedik. Északdéli irányban hosszúkásán nyúlik el a szikla alakját követő hatalmas falmaradványok fölött, illetve azoktól körülvéve. Déli végén egykor vaskos bástya zárta le — még a XV. században épülhetett a hozzá csatlakozó, karéjozó falakkal együtt. Mögötte belül az egykori tömlöc vaskos négyzete. S mindezen belül a vár: a hatalmas, több méter vastag falú öregtorony. a legősibb várépület itt. bizonyára a XIII. század első feléből, valamint a ciszterna túloldalán hozzá csatlakozó haidani palota a XIV. század első feléből. A legrégibb erősség: az oregtorony 1280-ban már biztosan állt. Talán a tatárjárás után épült, talán a Toma.i nemzetség építtette. Jaak fia Tyba isnán székelhetett benne. Az első oklevelek egyike így említi 1295-ben: Castrum Boldua. „Fabul rótt kis bastyacska” Hosszú lenne felsorolni várurait: az Amadékat, a Drugetheket, Czudar Pé*er bánt — akinek Zsigmond királv adta zálogba — Brankovics György szerb •fejedelme' a Sznpo,,.,nlakat. Tomory Györgyöt. Báthory Istvánt, Martinuzzi ‘ Györgyöt,, a Bebekeket, Beré- nj:t, Sárközyt, Serény it, Palochayt, Szikszayt, Sze- lepcsényit, Becskerekyt, Thökölyt, a Péchyeket, Zichyeket... Történelmi nevek, s a nevek mögött rejlő történelem: kiskirály- kodó urak és központosító királyok, kurucok és labancok ... Az utolsók azonban már csak a rom gazdái voltak, mert 1702-ben a Habsburgok lakhatatlanná tették. Ezelőttről, 1682-ből ismerjük az utolsó leírást a várról: „Vagyon azon várnak Külső Kapuja Rostél- jos Fákból építetett... Az Kapu mellett vagyon egy Kapus Házacska, azon Kapuiul fogva az Kő Szikláig vagyon Tölgy fa Karokkal épített rossz Palánk, A Várhegy hosszúkás sziklatömbjén Boldogkő — egykor Boldva-vára (MTI fotó — KS) melynek az alja annyira el rodhat, hogy necesszere (=szükséges, latinul. — A szerk.) építeni kell”, továbbá: „Kő Szikla tetejen vagyon Fabul rótt kis Bastyacska ...” s Ilyen volt, amikor még ép volt a vár. Németh Ferenc APRÓHIRDETÉS UMSSh ■ÉrrTI Egri kétszoba-kom- fortos tanácsi lakásomat elcserélném egri egyszoba-kom- fortosra első emeletig. Cím: Faiskola út 2'a. III. lépes. IV/2. Lakatosné. Érdeklődni a délutáni órákban. 58 rn-'es OTP-örök- lakás eladó. Kp 4- OTP. Eger, Kalló- malom 84. IV. 13. 170 000 Ft kp -J- OTP-átvállalássai lakásmegoldást keresek. .»Gyorsan” jeligére az egri hir- d etőbe. ______ V écs, Rákóczi út 13. alatt kertes családi ház eladó, kétszoba- konyha. melléképülettel. 3?6 n.-öl. Érdeklődni Eger. Kallómalom út 48. 1/3. Hartman. Sarudon eladó 2158 m2-es kert. Érdeklődni lehet Eger, Puky u. 6. 8—14iS. Érdeklődni telefonon 10-674, Juhászné. hétköznap 10—-16-ig. Nagy családnak öt- szobás ház eladó. Megtekinthető délelőtt Eger, Mikes K. út 3. Eladó 3 szobás, összkomfortos, kertes OTP-társaslakás. készpénz + OTP- átvállalással. Hatvan, Ifjúság út 2. sz. 1. em. Sürgős. Marsóné címen. JÁRMŰ BS 50 Simson motorkerékpár eladó 2 éves, jól karbantartott. Egerlövő, Kinizsi 8. UZ frsz. Skoda de Luxé eladó. Érdeklődni Felnémet, Tár- kányi út. 84. Eladó IT frsz. Zsiguli Eger, Rákóczi út 61. IV/12. VEGYES 2 darab sodrott hasas ló és 1 darab 3 1/2 tonnás billenős kocsi eladó. Füzesabony, Tárkányi út 40. sz._____________ F atüzelésű bojler eladó. Eger, Vécsey- völgy út 27. Farkas Albert.______' V illanyradiátor eladó. Eger, Széchenyi út 72._________________ Á tadnám egri piacon levő bérelt pavilonomat berendezéssel együtt. ,.Forgalmas” jeligére a Magyar Hirdető Heves megyei központjába__________________ Egy jó egyes heréit ló, 200 q első osztályú széna eladó. Bak Károly, Szilvásvárad, Akácfá út 2. _____ K uvaszkölykök eladók, származási lappal, kitűnő szülőktől. Kissné Eger, Hétvezér út 18. Kál, Tábor u. 13. alatti 2 és fél szobás családi ház eladó. Érdeklődni ugyanott és Ady E. 45. sz. alatt lehet. Belvárosi 4 szobás, 87 m2-es. összkomfortos, III. em. lakás garázzsal eladó. Kp -f OTP-átvállalással. Madártávlatból Boldogkőváralja és környéke a várral A RÉVAI NYOMDA EGRI GYÁREGYSÉG gépésztechnikust, A GYÖNGYÖSI TELEPHELYRE kéziszedő szakmunkásokat FELVESZ. BÉREZÉS KOLLEKTIV SZERINT. JELENTKEZÉS: EGER, VINCELLÉRISKOLA U. 3. MUNKAÜGYI VEZETŐNÉL. Lakáscserék és adásvételek Sokan a család növekedése, vagy csökkenése esetén — esetleg, hogy munkahelyükhöz közelebb kerüljenek — nagyobb, illetve kisebb lakásra cserélik meglevő lakásukat. Az ilyen lakáscseréhez szerződést kell kötni, amelyben a bérlők a bérleti jogukat egymásra átruházzák. A csereszerződéssel azonban a cserélő felek egyike sem juthat olyan nagyságú lakáshoz, amely a jogos lakásigény felső határát meghaladná. Állami lakás esetében írásban kell megkötni a szerződést, (űrlap a tanácsoknál kapható), amelyhez a tanács lakásügyi szakigazgatási szervének hozzájárulása szükséges. Szolgálati lakás esetén a munkáltató, magánbérleményeknél pedig a tulajdonos hozzájárulása szükséges. Megemlítjük, hogy meghatározott körben a tanácsi bérlakás és a személyi tulajdonú bérlakás bérleti jogáról más személy részére is le lehet mondani, ebben az esetben is meg kell szerezni az illetékes tanács, illetve a tulajdonos hozzájárulását. Az, aki tanácsi bérlakását a lakásügyi hatóság előírása szerint adja át, igényt tarthat a bérleti jog értékének megtérítésére. Ez akkor is megilleti, ha a lakást még használatba vételi díj fizetése nélkül vette bérbe. A lakások adásvételéről készített szerződés csak írásban érvényes. Ez vonatkozik az állampolgárok tulajdonában levő minden lakásra, így azokra is. amelyek szövetkezeti lakások, s azokra is, amelyeket OTP-hitellel építettek, vagy vásároltak. Ha még fennálló OTP-hitel- tartozás terheli a lakást (ingatlant), akkor a szerződés érvényességéhez a hitelező pénzintézet hozzájárulása is szükséges. Egy személy — az érvényes jogi szabályozások szerint — egy lakótelekkel és egy üdülőtelekkel rendelkezhet. illetve vonatkozik ez egy családra is. Ezt az állandó lakhely szerint illetékes helyi tanács igazolja. VISSZAKÉRIK AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁST Külön jogszabályok vonatkoznak az állampolgárok tulajdonában levő, állami támogatással létesült lakásokra: a szövetkezeti, tanácsi értékesítésű lakásokra és kijelölt településeken áz állami vállalatok munkásai részére nyújtott állami támogatással épített, vagy vásárolt lakásokra. A szabályozás a személyi rendelkezési jognak megfelelően lehetővé teszi a lakások forgalmi áron való értékesítését. A rendelet úgy intézkedik, hogy ha a tulajdonos a szövetkezeti, illetve tanácsi értékesítésű lakást, vagy a munkáslakást, amelyhez állami támogatást 15 éven belül első ízben elidegeníti, köteles a lakással kapcsolatos állami támogatás teljes ösz- szegét visszafizetni, A visz- szafizetési kötelezettség adásvételnél az eladót, ajándékozásnál a megajándékozottat, életjáradéki szerződésnél pedig a tartásra kötelezettet terheli. Viszont a tartási szerződésre nem vonatkozik ez a kötelezettség. * Ugyancsak nem kell visszafizetni az állami támogatást, ha a lakást — másik lakás tulajdonjogának megszerzése ellenében — csereszerződéssel idegenítik el, de csak akkor, ha a megszerzett lakást öt éven belül nem idegenítik el. Nem kell az állami támogatást visszafizetni, ha a tanácsi értékesítésű lakást újraelosztásra a tanács rendelkezésére bocsátja a tulajdonos, vagy a .munkáslakást az OTP útján az állam javára idegenítik el. Továbbá, ha a lakást a háztartási vagyonközösség megszüntetése miatt értékesítik, de csak akkor, ha az értékesítés nem a házastársak által való közös értékesítés volt. Felfüggesztik a visszatérítést, ha a lakást azért idegenítik el, mert másikat építenek, vagy vásárolnak. Építés esetében három, vásárlásnál pedig egy éven belül igazolni kell a megszerzett tulajdonjogot, ellenkező esetben az illetékes pénzügyi hatóság intézkedik a behajtásról. Ha a tanácsi értékesítésű lakást a tulajdonos a vételtől számított öt éven belül első ízben értékesíti, ezt a szándékot köteles a tanácsnak bejelenteni. Nem kell bejelentést tenni háztartási vagyonközösség megszüntetése, egyenesági rokon részére, vagy csereszerződéssel történő elidegenítés esetében. Ha a tanács a bejelentéstől számított 30 nappn belül nem nyilatkozik, vagy nem veszi vissza a lakást, a vételtől számított 5 éven túl a tulajdonos szabadon értékesítheti a lakást, de az állami támogatás visszafizetése címén a lakás évenként 1 százalékkal csökkentett eladási árának 40 százalékát kell megfizetni. A MUNKÁSLAKÁS ÉRTÉKESÍTÉSE A munkáslakás értékesítése is . kétféle módon történhet: az OTP útján az állam javára, vagy pedig szabad- forgalomban, az említett anyagi követelmények mellett. Viszont a tulajdonos az államnak felajánlott munkáslakás ellenében vállalati, vagy tanácsi bérlakást igényelhet. A szervezett akcióban épült, vásárolt lakást a tulajdonos az OTP útján az állam javára értékesítheti. Ilyennek minősülnek a KISZ-akcióban épített, munkáltató szervezésében és támogatásával, munkáltatói kölcsöntámogatással, illetve állami vállalatoknál dolgozó munkások lakásépítésének támogatása keretében épült vagy vásárolt lakások: az OTP beruházásában épült, tanácsi vevőkijelölésű lakások (ha a tulajdonos szervezett akcióban azért kíván másik lakást építeni, vagy vásárolni, mert a gyermekek számának növekedése miatt, vagy kivételesen indokolt esetben a szülök odaköltözése miatt a lakás kicsi vagy a családtagok számának csökkenése miatt nagy), ha egészségügyi okokból nem megfelelő a lakás. A rendelet ebből a kedvezményes akcióból kizárja a családi házat, amelyeket nem az előbb említett okokból kívánnak felajánlani értékesítésre. A lakásépítési kölcsönök, vagy lakásértékesítési hitelekből fennálló tartozással terhelt lakások csak a tartozás kiegyenlítése vagy annak a vevő által történő átvállalással idegeníthető el. A tartozás-átvállalás feltételei: a vásárló tulajdonszerzési és fennálló hitel igénybevételére való jogosultsága, valamint az átvállalni kívánt hitel fedezetének biztosítása. Az ilyen tartozásvállalás iránti kérelmet az eladónak és a vevőnek közös nyilatkozatban kell kérnie a hitelt nyilvántartó OTP-fióknál. Ehhez csatolni kell az adásvételi szerződés tervezetét, a vevők kereseti igazolását, valamint az ingatlanszerzési jogosultságot igazoló, az állandó lakhely szerinti tanács által záradékolt nyilatkozatot, továbbá ha a vevőnek más ingatlana is van, akkor arról az ingatlan helye szerint illetékes tanács által kiállított adó- és értékbizonyítványt. Az említett mellékletekkel felszerelt közös nyilatkozat alapján dönt az . OTP a tar- tozásvállalás engedélyezéséről. Gy. Gy. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjem, papánk, nagyapánk KRÉTI BERNÁT temetésén részt vettek és fájdalmunkat virágaikkal, részvétükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Értesítjük mindazokat az ismerősöket, barátokat, akik ismerték, hogy szeretett testvérünk BODNÁR BERTALAN életének 57-ik évében elhunyt. Temetése csütörtökön de. 11 órakor lesz a Rozália-temetőben. Gyászoló testvérei A GYÖNGYÖSI MÁTRA KINCSE MGTSZ ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS El,ÁRUSÍTÓHELY Ü ZEMELTETÉSÉRE. Jelentkezni lehet a tsz főkönyvelőjénél. Gyöngyös, Szurdokpart 9. Belépés azonnal.