Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-01 / 152. szám
/ Megtalált találós kérdés Bevallom, nem szívesen foglalkozom találós kérdésekkel. Most sem, hogy hajam ím „őszbe vegyült" már, de gyerekkoromban sem szívleltem különösebben a „mi az, hogy.. .”-ot, a minden bizonnyal velem született türelmetlenségem okán. Ám, az is lehetséges, hogy a megtaláláshoz szükséges lelemény és kitartás hiánya miatt. Most mégis találós kérdést teszek fel a kedves olvasónak, s miközben felteszem a kérdést, tartozom elmondani az igazságot is hozzá: a kérdést nekem tették fel, és a megfejtést is elmondták nekem. így tehát legfeljebb a továbbadás dicsőségét, mintsem a „kitalálás” érdemét > vallhatom magaménak, bár majd a végén kitetszik, hogy sem az érdem, sem a dicsőség nem maradhatna kérdőjel nélkül. Nos tehát, mi az: aminek minden része remekmű, egészében mégis gyenge alkotás? Tessék gondolkodni! Annyi segítséget nyújthatok ehhez, hogy idesúgom: gazdasági témájú és megfejtési ihletettségű a kérdés... Most sem megy a dolog? Nekem sem sikerült megfejtenem, mindaddig, amíg... Amíg a megfejtésre sor kerül, előbb egy kis kerülőt, de mindenképpen szükségeset ahhoz, hogy értelme is legyen a találós kérdés megfejtésének, pontosabban .a megfejtés során kapott válasznak. Lapozzuk hát fel az újságokat. Elsősorban az úgynevezett kisebb, információs híreket tartalmazó rovatokat és a jeles nemzeti ünnepről beszámoló, illetőleg az ezeket az ünnepeket beharangozó cikkeket — és olvassuk el újra figyelmesen őket. Mit olvasunk: hogy milyen eredményesen dolgoznak a vállalatok, a szövetkezetek, és milyen sikerrel a brigádok a munka legkülönbözőbb területein. Felforrósodik az ember szíve és megnyugszik a pénztárcája, mert ott, ahol ennyi és ennyi százalékkal, ilyen és olyan minőséggel teljesítik, sőt túlteljesítik a terveket, ott remekül megy a munka. S azt még az általánosban tanultuk, hogy minden érték forrása — a munka. Van munka: van érték! Elmegy az újságíró, mert hívták, vagy küldték, hivatása, vagy közéleti szerepe szerint oda is, ahol kiváló vállalatot ünnepelnek, meg ide is, ahol miniszteri dicsérő oklevelet adnak át, sőt amoda is, ahol versenyzászló és nem kevés pénz a sikeres munka jutalma. És elmegy a „szürke” hétköznapokon is, mondván, és írván is, hogy a munka sikerei nagy léptekkel viszik előre a szocializmus ügyét kies és kis hazánkban. Ha ezeket a híradásokat — nem a magunk mentségére: de nem újságírók osztják a „kiváló” címeket, azok csak hírt adnak róla —, egyszóval, %a ezeket az információkat összerakjuk, akkor a kép lenyűgöző. Olyan országban élünk, ahol a munka becsület és dicsőség, meg természetesen pénz dolga lett, ahol sikert cikkre és cikket sikerre halmozunk, ahonnét a hangyák pironkodva vonulnak más tájak felé, önkritikusan felmérvén léhűtő voltukat. A dolgozó dolgozók országa ez! Aztán hivatalos állásfoglalások, statisztikai tények igazolják, hogy a magyar ipar termelése jószerint nem éri el a 'fejlett tőkés országok termelékenységének a felét sem, hogy a magyar ipar a szocialista országok között is szekértoló lett ezen a téren, hogy olyan energiapazarlással dolgozunk, amelyet — ha egyáltalán volt, vagy lenne ilyen —, hát a legbővebb nyersanyagontó időkben is legalábbis ostobaságnak lehetne aposztrofálni. De ne soroljuk tovább a „hogy”-okat, mert annyi is elég, hogy fel. tegyük a kérdést: voltaképpen hogy is vagyunk? Minden része remekmű és az egész mégis gyengécske alkotás? Igaz-e, vagy sem; igaz-e részeiben és összefüggéseiben, vagy nem igaz? Mert nyilvánvaló, hogy az igaz itt nem az igazságot fejezi ki, hanem inkább fedezi el. Tudniillik: való igaz, hogy egyes vállalatok, vállalatokon belül egyes üzemek, üzemrészek, brigádok, illetőleg nagyobb egységbe foglalva a dolgot, egyes iparágak, s azon belül egyes részterületek — a bennük kimutatható ellentmondások ellenére — sikeresen és eredményesen dolgoznak. Nekik köszönhető a kétségtelen előrehaladás, az ' olyan léptékű, amilyen mértékben haladunk előre. De, hogy nem jobban, hogy nem úgy, ahogyan kellene, annak az az oka, hogy részeiben dehogy is remekmű, nagyon is csikorgó a magyar gazdaság szerkezete, ami legalábbis az ipari termelést konkrétan, az egész gazdaság szervezetét és szervezését pedig általában illeti. Nincs szükség a felesleges minisztériumi, pártszervi évközi dicséretekre, amelyek jó része még mindig megalkuvásból születik, mintsem őszinte meggyőződésből. Ha az utóbbiból születik, az még nagyobb baj természetesen. A magyar vállalatok nem elhanyagolható része — azok is, amelyek évekkel ezelőtt, egy egészen más gazdasági helyzetben „megalapozták” a hírüket, s most erre építkezve várják és kapják a jó szót, és a jó pénzt, és azok is, amelyeknek nincs múltjuk, csak jövőbe vetett ígérgetésük —, nos, mindezek és azok a közepesen dolgozó társaik, érdemtelenek mindenféle ajnározó kitüntetésre. Még azok is érdemtelenek, amelyek teljesítik az elképzeléseket. A szint elérése „munkaköri kötelesség” ugyanis, nem külön ajándékozás tárgya, oka és lehetősége ! A fő gond mégsem ez, hanem a társadalom közgon~ dolkodásának dezinformálása és deformálása. Mert hogyan lehessen — igenis — mozgósítani az embereket igen kemény és igen nagy gondjaink legyűrésére, a munka jobb szervezésére, hatékonyságára, a fegyelemre egyfelől. ha másfelől a jutalmak aranyesője fényében szent a közmeggyőződés: voltaképpen nálunk minden a lehető legnagyobb rendben van. Ami a munkát illeti, ez a lehető világok legjobbika. A magyar népgazdaság — ép- nen a gondok és nehézségek, a velük való, végeredményben tisztesen eredménves birkózás is igazolja — persze nem gvenge, csak nem — erős. Erejéhez a találós kérdés teljessége kelletne, ami ugyan már nem találós kérdés, de megtalált és boldogító igazság: ha nem is minden része remekmű, de egészében mégis kitűnő. Csak ehhez kevesebb kitüntetés és több munka kelletik. Németh József ÉVSZAKOK a z ünnepséget a megye- székhely új körcsarnokában tartották. Több százan voltak ott: eljöttek a hajdani pedagógusok, az egykori, azóta már felnőtté érett diákok. Természetesen nem hiányoztak a mai tanulók, a jelenlegi nevelők. összegyűlt a vendégsereg, hogy emlékezzék, felidézze a múltat, az utóbbi fél évszázad gondjait, s egyre rangosabb eredményeit. Az alma matert köszöntötték, azt az iskolát, amely ötven év alatt több mint ötezer tanulót bocsátott ki az Életbe, útravalóul adva a legelemibb ismereteket és az emberség igényét. Egy az elsősök közül Az 1929-es Eger aligha hasonlított napjaink folyvást terebélyesedő, egyre szebbülő városára. A nagy gazdasági válság itt is hatványozta a nyomort, s kiélezte az amúgy sem szunnyadó társadalmi ellentéteket. Az akkori idők hangulatáról érzékletes képet rajzol Tamás Miklós hivatalsegéd. — Itt az érseki tehenészet istállói húzódtak. Ez a rész már külterületnek számított, s arrébb csak falusias házak sorakoztak. Rikító ellentétben a kanonoksor palotáival. Az emberek többségének a szegénysors jutott osztályrészül. A gyerekek jó része kizárólag a jómódúak összegyűjtött pénzéből fenntartott népkonyhán ebédelhetett Zömében ők iratkoztak be az új intézménybe. Félsz kínozta őket mintha sejtették volna, hogy meg kell tanulniuk a megaláztatás keserű leckéjét is. Alaposabban, mint a betűvetés fortélyait Nap mint nap erre vezetett utam, s így nemcsak láttam, de meg is ismertem jó- néhányukat. A neobarokk stílusú épület terveit Wälder Gyula műegyetemi tanár készítette. A tetszetős küllem azonban csalóka látszat volt, hiszen az alapterület jelentős hányadát az igazgatói lakás uralta, s viszonylag szűkös tér maradt az oktatás számára. Az elsősök közé tartozott Nagy Istvánná tanítónő, aki 1951-től huszonhét esztendőn át pedagógusként is dolgozott itt. — Kispénzű emberek fiai- val-lányaival foglalkoztak a nevelők. Az én osztályomba egyetlen úri gyerek — apja vármegyéi főjegyző volt — járt- ö a középső oszlop első padjában töt, s gőaösen elkülönült tőlünk. ValamenyEmlékek ölvén évről... Látogatóban az egri V-ös számú általános iskolában nyien magáztuk, mert a tege. ződést nem engedték meg nekünk. Nehezen szoktuk meg, de hát így szólott a parancs. Egyébként is a szigor jellemezte a mindennapokat. A háromlábú táblák mellől soha nem hiányozhatott a friss nádpálca, s ezt a drasztikus fegyelmezőeszközt sűrűn használták is. Arra nem is gondoltak, hogy jobb .módszerekkel is megreguláz- hatják a nebulókat. Katonás rendet írtak elő, mindany- nyiunknak kezeinket hátra téve kellett ülnünk. Ha erről véletlenül megfeledkeztünk, nem maradhatott el e kemény büntetés. Ez a merevség jellemezte az egész oktatást. Az egyetlen szemléltetőeszköz a térkép volt. Mindent magoltattak velünk, így aztán a bennünket foglalkoztató kérdésekre senki sem válaszolt. A negyedik osztályban kellemes meglepetés ért benünket, hiszen Bóta József személyében olyan tanító került hozzánk, aki gyorsan felszámolta a ridegséget, s oldott légkört teremtett. Éreztette azt, hogy szakmáját hivatásként műveli, s kedveli társaságunkat. így is tanítottak Nem volt könnyű diáknak lenni, mert a nyiladozó értelemre nem alapoztak. A Horthy-rezsim szolgálatkész, engedelmes polgárokat követelt, s mindenkibe bele akarta plántálni a vallásosságot és az irredentizmust. Ezt a kettős célt óhajtották elérni, ennek megfelelően méretezték a tananyagot is. — Emlékszem egy olvasmányra. A szegény lány betéved a dúsgazdag királyfi palotájába, de nem tudják ott marasztalni, mert visszavágyik a szalmatetős kicsi kunyhóba, ahol szülei élnek. Ilyen és ehhez hasonló mesékkel szándékozták a társadalmi különbségeket megmagyarázni, s azok jogosságát elismertetni. Ezt még a mezítlábas, rongyos ruhákba öltözött apróságok sem hitték el, s ösztönösen is sóvárogtak a? emberibb sors után. Ahogy nőttek, mind tisztábban láttak, s ez a természetes igény folyvást erősödött bennük. Önzetlen mecénások A jubileumi ünnepség résztvevői — köztük a hajdani tanulók is — végigjárták a termeket, s így módjuk volt arra, hogy összevessék a múltat a jelennel. Az ő érzéseiket tomálcsol- ja dr. Lendvay Vilmosné igazgató: — Megcsodálták a nyelvi, a kémiai laboratóriumot, a szemléltetőeszközök gazdag tárházát — az utóbbiak értéke meghaladja az 1,4 millió forintot —; a gyerekek által készített munkákból összeválogatott kiállítást. Megtudhatták azt is, hogy számos üzemmel és szocialista brigáddal alakítottunk ki a mindkét fél javát szolgáló, egyre szorosabbá formálódó kapcsolatokat, önzetlen mecénásokra leltünk. Ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt öt esztendő során több mint egymillió forint támogatást \ kaptunk tőlük. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy megteremthettük a korszerű oktatás-nevelés legalapve. több feltételeit. Csoda-e, ha mindez őszinte örömet keltett azokban, akik a hajdani padokban szorongtak, s minderre még álmukban sem gondoltak. Gyermekeik, unó. káik ezt ma már — s ez így van jól — természetesnek tartják. A brigádok segítsége Dr. Juhász Alajosné, biológia—kémia szakos tanárnő figyelemre méltó összefüggéseket villant fel. — A szocialista brigádok tagjai eljárnak hozzánk. A legaktívabb a 4. számú Volán Vállalat Dobó István nevét viselő gárdája. Ennek egyik dolgozója rajvezetőhelyettesi teendőket is ellátott addig, amíg be nem vonult a sorkatonai szolgálatra. Jó ez az együttműködés, hiszen ezek a kiművelt munkásfők emberi modellt adnak, s példájukkal tisztességes helytállásra, a választott szakma szeretetére nevelik fiainkat-lányainkat. Így sikeresebbé teszik pályairányítási tevékenységünket. Az is kiderül, hogy a korábbi évtizedek során a tantestület összekovácsolódott. Itt ismeretlen a torzsalkodás, az idegőrlő, a képességek kibontakozásának gátat emelő klikkharc. — Mi tényleg összetartunk; s ha valakinek pillanatnyi gondjai adódnak, akkor igyekszünk könnyíteni ezeken. Szívesen „beugrunk” helyette, s elvégezzük teendői egy részét. Persze máskor ő sem fukarkodik a tár mogatással. — Nálunk a demokratizmus nem szólam, az iskola- vezetés minden lényeges témáról tájékoztat bennünket, igényli véleményünket, javaslatainkat, s csak ezek mérlegelése után határoz. Valaha divat volt a diktatórikus irányítás, de ez szerencsére réges-rég csak emlék. — Baráti közösség született itt, ahol mindenki adott, ságai és szorgalma révén érvényesülhet. Ügy is mondhatnám, remek focicsapattá lettünk. A diákok ma Milyenek a mai diákok? Róluk így beszél az igaz-- gatónő: — Rendezett, jó körűimé-: nyék között élnek. A jubileum alkalmával egy felmérést csináltunk, s az adatok minket is megleptek. A fiatalok nyolcvanhat százaléka fürdőszobás lakásban él. Egy híján mindannyiuk otthonában van televízió. Az öt- százegyből 218-an már kül-í földön is jártak. Kétszázhuszonhét alsó és felső tagoza.' tos a család személygépkocsiján mehet kirándulni. Ök már el sem hinnék, hogy ötven esztendővel ezelőtti társaik mennyit nélkülöztek. Erre csak az apák és a nagyapák emlékeznek. Azt is bizonygatják, hogy érdeklődőek, s ezer kérdésre várnak választ. Természetesen a nehézségeket sem kendőzik a nevelők, mert megjegyzik: — Néha a belbecs háttérbe szorul, s az anyagi fölény adja a túlzott biztonságot, az olykor bántó nyegleséget, figyelmetlenséget. .. Ez egy kissé elszomorító. Beletörődésről lemondásról persze szó sem lehet, hiszen azt valljuk. hegy a nehézségek arra valók, hegjj úrrá legyenek felettük. tgy is lesz az ott, ahol sértetlen az összhang... Pccsi István / 1 /
