Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-07 / 157. szám
t Takarékosság a közművelődésben MEGTÉRÜLŐ — de ' csak hosszú idő alatt megtérülő beruházás. — a sokoldalú általános műveltség elsajátítása vagy elsajátíttatása. S mint ahogy a népgazdaság termelő ágazataiban, a köz- művelődésben is bölcs dolog figyelni arra, hogy hová, mit és mennyit invesztálunk. E bölcsesség pedig kötelességgé válik most, népgazdaságunk egyensúlykeresésének időszakában, amikor a bőkezű ' nagyvonalúságról a takarékosságra, a kétes kimenetelű kísérletezgetésről az ésszerűségre, a mennyiségről egyre inkább a minőségre terelődik a figyelem. Lehetséges-e, hogy mindez csak annyiban vonatkoznék a közművelődésre, amennyiben árgus szemmel ügyelünk: az intézményekben ne az utcát fűtsék, a lámpákat távozás előtt gondosan oltsák el, takarékoskodjanak a golyóstollbetéttel meg a WC- pap.írral, - s lehetőleg minél olcsóbb rendezvényeket szervezzenek? Azt hiszem, ez túlságosan vulgáris felfogása volna a közművelődési munka észszerűbbé és hatékonyabbá tételének. Óriási különbségek vannak ugyanis takarékosság és takarékosság, észszerűség és ésszerűség, sőt mennyiség és mennyiség, minőség és minőség között. Vannak, akik az újságok drágulása miatt lemondták az előfizetést, kevesebbet járnak színházba, hangversenyre, (viszont megveszik a drága luxuscikkeket). A másik emberfajta viszont lemond bizonyos dolgokról, de nem mond le sem az újságról, sem a színházról. Az előbb említett embertípus természetesnek vette: a kultúrát ingyen, vagy csaknem ingyen kapja; hosszás agitálás Után hajlandó volt végre jegyet venni, de esak akkor, ha valamely közösség tagjaként húsz-ötven százalékos kedvezményt kapott (eszembe ötlik itt egy groteszk idea: mit szólna hozzá a közvélemény, ha valaki azt javasolná, hogy kis közösségek, brigádok stb. számára adják a boltok húsz-ötven százalékkal olcsóbban a húst, kenyeret, sört, cigarettát, azzal a feltétellel, hogy együttesen fogják elfogyasztani. Nem ostoba viccnek fognák fel ezt, hanem a mentőknek telefonálnának). Node hát valami oka csak van ennek! S úgy gondolom, az ok elsősorban a közönségízlésben rejlik. „Nem értjük”, hangzik sokszor színházi előadásról, hangversenyről egyaránt, a képzőművészeti kiállításokról nem is beszélve. Hát — már bocsánatot kérek — miért nem értik? Ki tehet arról, hogy • nem értik? Tehet arról a mesterszakács, ha a vendég ízlelőszervei nem veszik észre a tárkonyt, a szegfűszeget, a bazsalikomot, de még a só- ra-borsra sem érzékeny az ínyük? Mit tehet a szakács, s mit a pincér, ha örökké a silány zene paprikás krumpliját, brettli-színpad tojáshabos és száraz babból készült gesztenyepüréjét követelik tőlük? SOKAN * VÉDEKEZNEK AZZAL, hogy nem ők tehetnek róla, hiszen nem volt módjuk... Volt módjuk! Nagyon kevés ötven körüli ember mondhatja azt tiszta szívvel manapság, hogy politikai vagy gazdasági okokból nem volt módja érzékennyé válni a szép iráht. Persze van azért némi igazság abban, hogy nem tehetnek róla. El kell ugyanis fogadnunk azt — s ez nem mond ellent sem a józan észnek, sem a marxista művelődés- és társadalomszemléletnek —, hogy voltak, vannak és lesznek emberek, akiknek egy bizonyos bonyolultsági fokon túli, egy bizonyos többlet-agymunkát kívánó alkotás egyszerűen nem kell. Igen jól megvannak nélküle, boldogok nélküle. S azt a munkát, amellyel értéket termelnek,. s pénzt keresnek, el tudják végezni nélküle. Mert ha nem társadalomellenes dolog kimondani azt a közismert tényt, hogy még közepes sportolóvá sem válhatik mindenki testi adottságai miatt, akkor nem szégyell he tjük kimondani azt sem, hogy agyi ba- rázdáltság szempontjából is nagy különbségek vannak ember és ember között. S ez a tény, — mint a\ sportolásra való alkalmatlanság sem — egyáltalában nem érinti az emberi méltóság kérdését. S már készen is van az ellenvetés: igen ám, csakhogy ebbe nem nyugodhatunk bele, hiszen tudjuk, hogy eljövendő társadalmunknak sokoldalúan művelt, s emellett kitűnő szakemberekre lesz szüksége. Ám ezek a gondolatok átvezetnek a takarékosság kérdéséhez. Anyagi javaink mellett takarékoskodnunk kell szellemi javainkkal is. Ha a népgazdaság nem engedheti meg magának hogy egy gyár dr4- ga importanyagból eladhatatlan árut gyártson, akkor — mutatis mutandis — áll ez a közművelődésre is. Nincs értelme nagy honoráriumokért „}mport”-előadókat hozni egy szakkörbe, vagy klubba nyolc-tíz ember kedvéért, nem érdemes mégoly kitűnő portékát vásárolni, ha nincsen mód továbbadásra. Tipikusan falrahányt borsó az ilyesmi, hatékonysága gyakorlatilag nulla. Ugyanezt a pénzt, s ugyanezt a szellemi értéket a társadalom számára hasznosabban is fel lehet használni. Statisztika- hajhászás helyett valami relatíve, jó, közepes megoldást kell találni, olyat, amibe belefér a tisztes nívójú „közönségsiker” is, s a magas nívójú produkció is. De vacakot adni semmiféle tömeg- vágy rétegigénynek engedve nem szabad, s tékozolni sem. Értékeinkkel bölcsen kell gazdálkodni. MEG KELL TANULNUNK végre — meg kell fizetnünk a szellemi kincsek birtokba vételéért is: agymunkával és pénzzel. Ingyen nem követelhetünk semmit a közművelődéstől, s ingyen nem is kaphatunk semmit. Kemény Dezső------------------------------------------------------------------------------------------------------v M ár 1979—80 Utcaszínház... Fehér—Győré Orfeo szerelj me című darabjának ősbe* mutatójával június 27-én Székesfehérváron utcaszínház nyitotta meg „kapuit”,’ A város egyik ódon terén rendezték be az utcaszínház színpadát és nézőterét. Az Orfeo szerelme című darab látványos, színes, zenés musical, amelynek főszerepet Szakácsi Sándor, a Vígszínház tagja játssza. A képen: az utcaszínház „kapuja”. (MJT1 fotó — KS) Vidréczki a nevem Balogh Béni ifjúsági regénye A Móra Könyvkiadó népszerű Delfin-sorozatának legújabb darabjaként jelent meg Balogh Béni Vidróczki a nevem című ifjúsági regénye. Bizonyosra vehető, hogy örömmel forgatják majd e kötetet a gyerekek. Hiszen, bár a Vidróczki nyájáról szóló népdalt kapásból elfújja majd minden kisiskolás, erről a betyárról jóval kevesebbet tudhatnak, mint nevesebb sorstársairól, a vele majdnem egyidőben élt Rózsa Sándorról és Angyal Bandiról. Pedig, ha nem is sokan, azért még vannak olyanok, akik nagyapjuktól első kézből hallhattak a Bükkben termett legény cselekedeteiről. E mesék és népdalok történeteit gyűjtötte egybe a szerző. A kaland- és romantikaéhes gyerekek most hát izgalmas sorsot ismerhetnek meg e szegénylegényében, fordulatokkal veszélyes teli voltat, amelyből azonban nem hiányzott a móka, a vidámság sem. Balogh Béni minden di- daktizmustól mentesen hősének elsősorban azokat a jellemvonásait hangsúlyozza, melyek példaként szolgálhatnak a kis olvasónak. A pandúrbosszantó, urak réme, hatósági emberek rettegtetője bátran, elszántan kél a szegény nép védelmére. Ügyesen, furfangosan segíti véreit, a mátrai, bükki aprófalvak lakóit. Kálandjain keresztül megismerhetjük a korabeli mindennapokat, gondokat, népszokásokat is. Néhány fejezet után, még a nem e tájra valók is otthonosan érzik magukat Mónosbél, Szilvás, Szűcs, Bükkszent- márton zegzugos utcáin. Emellett a gyerekek képet kapnák arról a történelmi korról is, amely a bélapátfalvi Vidróczki Marci életét ilyenné alakította. Hiszen ne feledjük, a színhely .az 1850-es évek Magyarországa, az az időszak, amikor már a szabadság- harc elbukott, s jó időre az a lehetőség is elveszett, hogy a társadalmi haladással párosult nemzeti önállóságot önerőből kivívhassa a magyarság. A katasztrófát túlélők a győztes ellenforradalom megtorló bosszúját szenvedték, ennek lett áldozata a betyárrá vált fiú is. A szerző fűzérszerűen egymás mellé illesztett elbeszélésekben mutatja -be hősét, végigkísérve életét kisgyerek korától hirtelen haláláig. Sikerül, ezzel megtartani a forrásul szolgáló népmesék hangulatát, melyet az ehhez igazodó ízes nyelvezet is segít. A Vidróczki a nevem című kötet így kínál kellemes szórakozást a legifjabb olvasóknak. (nétneti) Uj iskolaév — új nevelésioktatási terv — új tanszernorma SZALU rSTVlÜ’: Az új 1979—80-as iskolaévtől az általános iskolák sok tanszerét is az új nevelési-oktatási terv feladataihoz igazították. Az oktatási reform több területen is módosította a tanszerszükségletet. A PIÉRT Kereskedelmi Vállalatnál az MTI munkatársának elmondották, hogy már az Oktatási Minisztériumtól kapott tanszernorma alapján készülnek az új iskolaévre. A legtöbb változás az iskolafüzeteknél található. Az áttekinthetőség és a köny- nyebb ellenőrzés érdekében például ezentúl az írásbeli feladatok egy füzetbe ker rülnek. így a korábbi 16 lapos füzetek mellett, illetve egy részük helyett minden osztályban 32 és 40 lapos füzeteket rendszeresítettek. Az eddig használt rajzfüzetek helyett 1/8-as raizlapokat vezettek bekennek megfelelően egységesen bármelyik osztályban használható 1/8-as rajztáblák kerülnek forgalomba. A hosszú évek óta panaszra. vitára okot adó kék -papír gyártását '— mert előállítása gazdaságtalan, s erősen szennyezte a Duna vizét — megszüntették. Az 1979. július 7., szombat intézkedés azt jelenti, hogy nem kell a szülőknek a füzetek, a könyvek bekötésével bíbelődni, ez ugyanis nem kötelező. A füzeteket már olyan színes — a vonalast kék, a kockást rózsaszínű, a simát zöld színű — fedőlapokkal készítik, hogy ezáltal jól megkülönböztethetők egymástól. Az általános iskolák első és második osztályaiban megszüntették a kézimun- ka-tasakokat, helyettük Technika I. és II. elnevezésű új tartalmú tasakokat rendszeresítettek. Űj tanszer a fél kilogrammos színtelen gyurma, amely a tanév közben kerül majd forgalomba, így a „becsengetés- kor” még bármilyen színes plasztilint használhatnak az iskolások. Ugyancsak újdonság az I. és a IV. osztályban a színes papírkészlet. amely az V. osztályosok számára kartonokkal is kiegészül. Az első osztályosok tanszere között szeptembertől dobókocka is lesz, minden gvereknek kettőre van szüksége. Ezenkívül — a hatodik és a nyolcadik osztályosok kivételével — minden osztályban kötelező egy vékony és egy vastag ecset. Szeptembertől még az órarendűrlap is megváltozik, az újfajta alkalmazkodik a 11 napos tanítási ciklushoz, a kéthetenkénti szabad szombatos hetekhez. i; A Tárnától a Tiszáig húzódik a mondabeli Csörsz- árok, amelyet Csörsz király ásatott, illetve építtetett az Attila előtti időkben. A hajdani, barbárkori erődítményt egyik-másik faluban Ördög-ároknak, Ördög-barázdának hívja a nép, de tény, hogy ma is létezik és a káli homoksíkságon any- nyi letűnt évszázad után is jelentős természetes akadálynak számít. A nyájasokkal szegélyezett, többnyire akáccal, csipkével, kökénnyel benőtt ősi erődítmény kedvenc, védelmet nyújtó búvóhelye a fácánoknak, foglyoknak, nyulaknak. Az utóbbi évtizedekben az őzeknek is. Itt, ebben a múltból ittfelejtett sáncárokban tanyázott az én őzbakom, és miatta jöttem ide. Bízva a jó sorsomban, szerencsémben, a Csörsz-árok takarásában. Nyár volt, zsendült a búza. A tömött kalászok szendén bólogattak a délutáni napsütésben és halkan susogtak, ha végigsimította őket a szél. Messzebbről a dinnyések kutyái vertek éktelen lármát, tépték a láncot, vagy húzták maguk után a behemót kölöncöt, amíg végre valaki visszapa- rancsolta őket. A nyárjas sarkánál ültem a vadászszéken, és megvetettem a hátamat az öreg vadkörtefába, amelyet a legöregebb ember is mindig ilyennek ismert. Előttem a végtelen búzatenger és benne valahol ő, a keresett őzbak. Korán volt még, mozgásra számítani sem lehetett, de odahaza már nem volt maradásom, és így aztán rászántam magam a tizedik randevúra. Tegnapelőtt a Cáörsz-árok partján pillantottam meg az agancsát, egészen közelről és már az arcomnál is volt a puska, amikor egyszerre — mintha ördög nyelte volna el — eltűnt. Kilépett a távcsőből ! — Hová? Miért? A kérdésekre választ nem adott senki és csak azt tudtam, hogy immár kilencedszer járt túl az eszemen az a vad. amelynek az agancsát nem sokszor, de egyetlenegyszer is elég volt látni ahhoz, hogy fáradhatatlanná tegye az embert. A birodalma az árokkal határos, hatalmas búzatábla volt, amely tökéletes védelmet nyújtott számára minden baj ellen, ezért pirkadatkor és napszállta után lehetett csak remény arra, hogy kilép a takarásból. Távcsővel lestem, figyeltem a messzi alföldi határt. Észrevettem az agronómus bricskájéft, amely egész felhőt kavart maga után a homokos úton, láttam a meszszire levő legelő gulyát, a karámokat, a gémeskutat, amelynek tetejére valaki nyakánál fogva felakasztott egy varjút. A zsendülő búza szagát csapta orromba a lágy szellő, amely sült kenyér illatához hasonlított. , Egy Zetor közeledett, aztán megállt. Megismertem Birkás Sanyit, a vadásztársamat, aki izzadtan, fáradtan leheveredett mellém a hűvösre. — Magának aztán megvan a türelme! — Ma jöttem tizedszer. Tegnapelőtt már a hajszálkereszt is a lapockáján volt... Árpával érő körtével kínált, aztán nekem szegezte a kérdést: — Mit ad, ha megmutatom? Ügy néztem rá, mint akinek elment az esze, de Sanyi nem tágított és fogadást kínált: — Tíz korsó sör — nevetett. Mondom, tíz . korsó és meglátja az agancsát... Kezébe csaptam,» ő pedig maga mellé ültetett a Zetor kalitkájába. — Már sokszor meglőhettem volna, de tudtam, hogy maga tette rá a célt. A menyasszonyom után nem jártam annyit, mint maga ez után az agancs után. Vertük a port cefetül magunk után, egyik dűlőről ki, a másikba be. Sanyi mosolygott és újra a fülembe kiabált: — Ugye nem hiszi el, hogy perceken belül meglátja a bakot? — Nem! — mondtam rá gondolkodás nélkül,1 mire ő lekanyarodott a Csörsz-árok felé, és lépésbe fogta a gépet. — Maga innen fentröl csak a búzát figyelje, ahol mozog a kalász, ott a bak. — Ilyenkor fekszenek az őzek, Sanyi! — Az őzek fekszenek, de ez nem! Ez úgy sétál a búzában, mint a páva az udvaron. Kényesen lépeget, mórikálja magát, meg-meg- rázza az agancsát. Csak figyeljen! Néhány perc múlva megállt a gép és Sanyi a távolba mutatott. — Ott! Látja, ott a búza kellős közepén a fehér agancsvégeket? A távcső közeire hozta a valóságat. Ott járkált az én szívem vágya a búzában! A testét nem lehetett látni, hanem az agancsa meg-megvil- lant, aztán eltűnt, de csak azért, hogy két perc múlva tíz lépéssel odébb felvillanjon. Űjabb mézesmadzag, — gondoltam, de azért erősen fellobbant bennem a remény. Sanyi visszavitt az erdő szélére és egy ideig még beszélgettünk : — Ki kell várnia! — Egyebet sem teszek tizedik napja. — Ma meglövi! Tizedikre sikerül... — Honnan tudja? Megmutatom, hogy naplemente után hová menjen, csak először beviszek meg egy fuvart a tanyára. (Folytatjuk) 1 \
