Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-05 / 155. szám
utolérte az IVITK-t Néhány hónappal ezelőtt még kevesen gondoltak arra, hogy az Ű. Dózsa fölényesen nyeri a labdarúgóbajnokságot, s lehet, hogy folytatja majd az 1975-ben „megszakadt” nagy sorozatát, amikor egymás után hétszer volt első. A lilafehérek most, a bajnokok örökös ranglistáján utolérték az MTK-t és közelebb jutottak a Ferencvároshoz is. Eddig 77 bajnoki cím talált gazdára, s 1901-től (az elsőt a BTC nyerte) napjainkig a következők osztoztak az elsőségeken: Ferencváros 22, MTK (más néven is) 18, Űjpesti Dózsa 18, Vasas 6, Bp. Honvéd 5, Csepel 4, BTC 2, Nagyvárad 1, Győr 1 bajnokság. Érdekes, hogy 1901-ben a BTC pontveszteség nélkül lett bajnok. Ez a bravúr azóta csak a Ferencvárosnak sikerült, amely 1931— 32-ben ugyancsak 100 százalékos eredménnyel volt a bajnoki mezőny győztese. Több viszont a veretlenül végigjátszott bajnokságok száma: az MTK 4, a BTC 2, a Ferencváros, a Vasis és a Bp. Honvéd egy-egy alkalommal zárta így a pontvadászatót. Míg a századfordulót követő első évben még csak öt csapat szerepelt a bajnokságban, később ez a szám mindig emelkedett. A maximum a mostani 18-as mezőny. Erről sokáig megoszlottak a vélemények, de figyelembe véve, hogy Magyarországon nem túlzottak az utazási távolságok, elsősorban a vidék érdekében tartják meg ezt a létszámot. Nagy pontkülönbségű győzelmeket is megörökített a futfall történelem. Az első helyet az 1943—44-es bajnokságban elért teljesítménnyel a Nagyváradi AC csapata tartja 13 pont különbséggel. Az MTK 1917— 18-ban 12 ponttal előzte meg a Ferencvárost, az 1948—49-es évadban a Ferencváros 53 ponttal lett bajnok a 42 pontos MTK előtt. A Vasas 1966-ban (tavaszi-őszi bajnoki rendszer volt), hat ponttal előzte meg a második helyezett Ferencvárost. Háromszor történt meg, hogy a gólkülönbség döntött az elsőség kérdésében: 1939—40- ben a Ferencvárosnak és a Hungáriának (az MTK elődje) egyaránt 39 pontja volt az utolsó forduló után, a gólarány viszont a zöldfehérek mellett szólt: 77— 31 a 66—32-vel szemben. Az 1958—59-es pontvadászatban a Csepel (34 pont) hasonló körülmények között előzte meg az MTK-t: a gólarány 56—25, illetve 45—26 volt. 1963-ban (félfordulós): 1. Győr 17 pont (20—7), 2. Bp. Honvéd 17 (30—12), 3. Ferencváros 17 (33—18) gólarány döntött, nem gólkülönbség). S amíg ma elég gólszegények a mérkőzések, a múltban gyakran előfordult, . hogy a csapatok a bajnokságot százon felüli gólterméssel zárták. Ezen a téren az MTK áll az első helyen: még 1917—18-ban 22 mérkőzésen 147 gólt szerzett, s mindössze tízet kapott. A kék-fehéreknek egyébként ez volt az egyik veretlenül megnyert bajnokságuk. A második ebben a sorban a Ferencváros, amely 1948—49-ben az akkor világhírű Budai—Kocsis—Deák—Mészáros— Czibor ötösfogatával 140 alkalommal terhelte meg az ellenfelek hálóját. S ami Ugyancsak „gólkuriózum”: a Ferencváros 20 góllal többet lőtt, mint az MTK, mégis csak a második helyen végzett a kék-fehérek mögött. Ez 1904-ben történt. .. üubiláit az epsomi derby Az angol szigetország sok nagy múltú versenye közül is a legtekintélyesebb, a legtöbb nézőt vonzó viadal az epsomi derby, a lovasok nagy parádéja. A britek esküsznek rá. hogy nincs a földön még egy olyan verseny, sem olyan múltú, sem pedig érdekességé mint a lovasok hagyományos seregszemléje. Június elején a kétszáza- dik alkalommal szólították Epsomban a depóba a jobbnál jobb zsokékat, akik valóságos vagyonit érő hátasok nyergében ültek. Helyi idő szerint pontban 14.35 órakor adott rajtjelet a díszbe öltözött indító, ugyanabban a percben, mint előd kollégája, 1780 nyarán. A hagyományokat, a már megkövesedett szabályokat tisztelettel őrző rendezők büszkeségtől égő arccal figyelték az eseményeket, s mivel a rossz időtől nem kellett tartani, csak az volt a gond, hogy az egyedülálló évfordulóhoz illő győzelem szülessék — természetesen angol!... Hát így is történt, s erről Willie (Társon gondoskodott „Troy” nevet viselő csodálatosan szép paripájával. Kettőjüknek a fogadóirodákban 5—1-gyei adtak esélyt, tehát alig kevesebbet, mint a szuper-favorit .,Mil- ford”-nak és gazdájának, Lester Piggöttnak, akikre vagyont tettek a hivatásos és a csak az epsomi derby előtt pénzt költő amatőr fogadók (esélyük 4—1 volt). A lényeg az — mondják a bölcs angolok —, hogy a trófea otthon maradt. Akitől a 750 000-es szurkoló sereg minden angol tagja igen csak tartott, az amerikai Stave Cauthen volt, a 19 esztendős tengerentúli reménység. Cauthen két hónapja repült át a szigetországba. s ahol csak megjelent. az angoloknak bosszúságot okozott a titkos vagy nyílt papírforma „felrúgásával”. Hol a.z esélyes legyőzésével. hol meg saját, esélyének cáfolásával. Egyszóval ő volt a „fekete lovas”. Énsomban viszont nem kellett senkinek sem Cauthen miatt aggódnia, ugyanis ha- lovány teljesítményével Car- son közelébe sem ért. Willie Carson és paripája, Troy, egyszeriben a két leggazdagabb „angol” az epsomi derby óta. A lovas élete végéig dúsgazdagnak számít, annyit nyert, a négylábú pedig tejben-vajban fürösztés- ■ re, számíthat, s persze arra is. hogy a jövőben tőle várják a kellő minőségű és számú utánpótlást. Ehhez a tevékenységéhez pedig illő kereteket és lehetőséget biztosítanak, csodálatos istállóba költöztetik, ínyenc falatokkal kínálják, becézgetik, dédelgetik. Megérte az a hajsza a nagy melegben ... Vizsga tanteremben, műhelyben és terepen Elméleti vizsga A napokban került sor az MHSZ Gépjárművezetőképző Iskola sorköteles tanfolyamain végzett hivatásos gépjárművezetők Vezess kiválóan versenyére. A mintegy 40 résztvevő elméleti ismeretekből, hibaelhárításból, lövészetből és gyakorlati vezetésből vizsgázott. Eredmények. Csapatban: 1. Heves, járás II., 2. Heves járás I., 3. Eger I. Egyéniben: Motorkerékpár: 1. Sa- lós Sándor (Heves), 2. Árva Zoltán (Füzesabony), 3. Paksi László (Heves). Személy- gépkocsi: 1. Tajti Ferenc (Heves), 2. Gyurkó János (Hatvan), 3. Asztalos György (Eger). Teherképkocsi: 1. Szabó Tibor (Hatvan), 2. Vincze József (Eger), 3. Jék- li István (Eger). A közeljövőben megrendezendő országos döntőn a helyezettekből kiválasztott négy legfelkészültebb ifjú gépkocsivezető képviseli megyénk színeit. Áthaladás a kapu alatt (Fotó: Bajzáth László) Ökölvívás Augusztus 17—20-a között rendezik meg Egerben a már hagyományos Dobó István fenőtt nemzetközi ökölvívó-emlékverseny küzdelmeit. Most első ízben nem a Gárdonyi színház, hanem a körcsarnok lesz a négynapos verseny színhelye. A Magyar Ökölvívó Szövetségtől kapott értesüléseink szerint ez Az év legjobb labdarúgója: Sándor Károly (Selyp) APRÓHIRDETÉS ideig már 16 nemzet legjobb felnőtt versenyzőit láthatjuk Egerben. Az eddig nevezett országok: Ausztria, Írország, NDK, Románia, Lengyelország, Olaszország, Francia- ország, Csehszlovákia, Szovjetunió, Finnország, Bulgária, Svájc, Norvégia, NSZK, ■ Jugoszlávia és Magyarország. Mint ismeretes, lapunk osztályozókönyve alapján Sándor Károly, a Selypi Kinizsi kitűnő védőjátékosa érdemelte ki az év legjobb labdarúgója címet. Az ,1955.* május 12-i születésű tehetséges labdarúgó Zagyvaszántón végezte általános iskolai tanulmányait, majd a fővárosban, az Erősáramú Szakközépiskolában „érett”, s 1973-tól a Selypi Cukorgyárban dolgozik, Közben letöltötte a kétéves tényleges katonai szolgálatot. A megye legjobbja készségesen válaszolt kérdéseinkre. — Hogyan került kapcsolatba a labdarúgással? — A foci varázsával a zagyvaszántói általános iskolában ismerkedtem meg az úttörőcsapat tagjaként. •Mint ifjúságii játékos, 1971- ben kerültem a Selypi Kinizsihez. Két év után játszottam először a felnőttcsapatban, a megyei I. osztályban. A jó szellemű gárdába gyorsan sikerült beilleszkednem. — Ki volt az első edzője és most ki irányítja a szakmai munkát? — Általános iskolában Jakab József testnevelő tanár, aki a Selypi Kinizsi serdülőcsapatának az edzője is. Jelenleg édesapám, id. Sándor Károly a fel-, nőttcsapat szakmai irányítója. — ‘Melyik hely a kedvelt posztja? Hogyan érte a megtisztelő cím? — A jobb oldali középpályás szerepkör. A most befejeződött bajnokság utolÁLLAS l Családi ház sürgősen eladó. Eger, Üj- | sor út 54. ÍVZGYES Ostoroson 1 családi ház kertes eladó. L ______ Nyolc- és ötéves gyermekeim mellé pótmamát keresek elfoglaltságom végett. Érdeklődni a reggeli órákban Síké Imréné, Eger, Rákóczi u. 64. V/16. INGATLAN Eger, Csebokszári- ban 2 szoba-összkomfortos. harmadik emeleti lakás 320 000 kp 4- 120 000 OTP-átvállalással, beköltözhetően eladó. Ajánlatokat ,,Sürgős 973” jeligére az egri hirdetőbb __________________ M iskolci kétszobás, távfűtéses tanácsi lakást egri hasonlóra cserélnék sürgősen. Komjári Istvánná, Salgótarján, Arany János u. 6. Tel.: 26-64.___________ Gyöngyös központjában eladó családi házrész beköltözhető lakással és üzlet- helyiséggel. 19 órától telefon: Gyöngyös, 11-487. __________ K ettő és fél szobás, OTP-öröklakás kp -\- 30 ezer OTP-köl- csönnel eladó. Gyöngyös. Csalogány u. 16. III. 4. Telefon: 12-666.______________ F iatal házaspár egy gyerekkel szobakonyhás albérletet keres Egerben. ,,Ag- ria 79” jeligére az egr| hirdetőbe. Arany J. út 61. sz. alatt. Érdeklődni 15 —18 óráig.___________ 2 szoba-összkomfortos, központi fűtésű öröklakás készpénz 4 OTP eladó. Eger, Kallómalom 60. 1/3. Üres szoba-konyha és szobák kiadók. Érdeklődni egész nap. Eger, Kőkút út 11, sz.________________ K ülön bejáratú szo- ba-konyhás albérletembe női lakótársat keresek. Érdeklődni reggel 6—14- ig. Eger, 12-404-es telefonon. Pataki. Egerben 2 szobaösszkomfortos lakás eladó, vagy vidékire cserélhető. ,,Jó közlekedés” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i központjába. Eladó Trabant Combi. UZ írsz. 1981-ig műszaki vizsgával. Érdeklődni lehet Füzesabony, Hősök út 1. Bodor István. Zl-s Polski eladó. Eger, Petőfi u. 26. Műszaki vizsgázott CM-es Trabant el-' adó. Cím: Homoki András, Eger. Szov- . jethadsereg 41. Rendszám nélküli Moszkvics 407-es üzemképes, alkatrészként is eladó. Andornaktálya, Rákóczi út 23. Gázrezsó palackkal eladó. Eger, Váci Mihály út 11, sz-. Egyhónapos bikaborjú eladó. Dem- jén, Széchenyi u. 50. sz. alatt. _____________ 5 db 175x345-ös méretű pozdorjalemez eladó. Érdeklődni egész nap. Eger, Bérc út 32, sz. 250-es faipari gyalugép öt műveletre állítható és 400-as szalagfűrész, 100 fm fűrészlap és egyéb kézi faipari szerszámok eladók. Megtekinthetők Kál községben, Dózsa György út 27. szám al att. __________________ H asznált szalagcse- rép olcsón eladó. ..VOSZK” Eger, Csi- ky út 3. sz. alatt. Érdeklődni ugyanott 12-404. sz. telefonon is lehet. ______________ C AC HFGY őrzővédő győztes BLACK v. GRÖPELNTÖL és K. I. vizsgás szukától törzskönyvezett németjuhász ku- tyakölykök kaphatók. Cím: Kolozsi, Kerecsend, Fő út 136. Ez úton szeretnék megismerkedni 35— 40 év közötti független középtermetű nővel, házasság céljából. Saját lakásom van. Egy gyermek nem akadály. Leveleket ,,Boldog nyár” jeligére az egri hirdetőbe kérem. AZ EmASZ VÁLLALAT EGRI ÜZEM- IGAZGATÓSÁGA BEFEJEZTE EGER MEFAG 35 kV-os HÁLÓZATÁNAK MEGÉPÍTÉSÉT. A fenti létesítmény a fenti naptól feszültség alattinak tekintendő, így azok érintése, vagy indokolatlan megközelítése e$ Amennyiben a fenti létesítmény érintéséből, vagy megközelítéséből baleset származna, úgy azért az üzemeltető ÉMÁSZ V. semminemű felelősséget nem vállal. ÉMÁSZ V. hál.szer. osztály Köszönetét mondunk mindazoknak, akik DR. SZABÓ GYULA ny. KÖJÁLL-igazgató főorvos utolsó búcsúztatásán részt vettek és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család AZ EGRI CIPŐIPARI SZÖVETKEZET PÁLYÁZATOT HIRDET MŰSZAKI VEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Megfelelő szakmai gyakorlattal és végzettséggel rendelkezők jelentkezését várjuk, személyesen vagy írásban a szövetkezet elnökénél. Eger, Dobó tér 6. Telefon: 10-929. só három mérkőzését kivéve azonban középhátvédet játszottam, vezetőim szerint kitűnően. Örömmel tölt el, s úgy érzem, hogy nem volt hiábavaló a sok munka, amit édesapám megkövetelt tőlem. .Mint a csapat kapitánya, elmondhatom, hogy játékostársaim is sokat segítettek — Melyik volt az 1978— 79-es bajnoki év legemlékezetesebb mérkőzése? — A tavaszi szezonban hazai pályán került sor a Recsk elleni találkozóra. Csapatunk az esélytelenek nyugalmával lépett pályára. A második félidő közepén 11-es góllal vezetést szereztünk. Ez tovább lelkesített bennünket és a 78. percben egy hosz- szú átadással szöktettem az előtte két perccel beállt Vígh Il-t, aki megszerezte második , gólunkat. így nem kis meglepetésre 2—0-ra legyőztük a bajnokcsapatot. Érthetően nagy volt az Örömem, hiszen a védekezés mellett a gól előkészítéséből is kivettem részemet. (szigctváry) Egész évben szerencsés csütörtök OöiO SORSOLÁSI JEGYET KAP, ha 1979. július 5-től december 27-ig bevásárló-csütörtökön 18—19, ILLETVE 18—20 ÓRÁIG AZ IPARCIKK KISKER. EGRI — GYÖNGYÖSI — HATVANI KISÄRUHÄZAIBAN, SZAKÜZLETEIBEN 100 FT FELETT VASÁRÓL. SORSOLÁS: 1980. január 10-cn. 0^.0 FŐNYEREMÉNY: 15 000 FT-OS VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY. ÖSSZESEN 500 NYEREMÉNY 100 000 FT ÉRTÉKBEN. LEGYEN SZERENCSÉS NAPJA A CSÜTÖRTÖK.’ VÁSÁROLJON KISÄRUHÄZA1NKBAN, SZAKÜZLETEINKBEN! 4 t