Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-29 / 176. szám

• A A Szépművészeti Múzeum /) új tárlatán kubai festők X munkáit láthatja a közön- X ség. Képünk Arche Jorge :0 Mary arcképe című alko- n tása. \ Száz esztendővel ezelőtt, 1879. augusztus 23-án, a He­ves megyei Bessenyőn (ma Besenyőtelek), a falu legszé­lén, a mai Vörösmarty utca 17. szám alatt, fehérre me­szelt, szalmatetős, nyílt osz­lopos tornácú parasztházban született dr. Berze Nagy Já­nos egy szegény pásztornak tizenegyedik gyerekeként. Európai hírnevű néprajztu­dós lett belőle. A Magyar Irodalmi Lexikon szerint dr. Berze Nagy János: „Az újabb kori néprajztudomány egyik legnagyobb alakja.” Elemi iskoláit szülőfalujá­ban, Tiszasülyön és Egerben, gimnáziumi tanulmányait pe­dig Gyöngyösön, Egerben és Jászberényben végezte. Már mint gimnazista tanuló a magyar folklór, a népmese, a néphit és a néphagyomá­nyok szerelmese lett. A 14— 15 éves kisdiák szülőfalujá­ban, majd Heves és Szolnok megye falvaiban meg-meg- állt a poros utcákon és sze­retettel hallgatta a szegény, öreg emberek és nénék be­szédét, meséit. Olyan volt, mint a későbbi években a falujáró Móricz Zsigmond vagy a népdalokat gyűjtő Bartók Béla és Kodály Zol­tán. Kezében mindig ott volt a jegyzetfüzet, amelynek lap­jaira szorgalmasan, jegyezte Száz éve született Berze Nagy János a Heves megyei néplélek szellemi kincseit. Mint egyetemi hallgató, később pedig már bölcsész- doktori diplomával zsebében is, vissza-visszatért szülőfalu­jába néprajzkutató munká­ra. 1905-ben jelent meg: „A Heves megyei nyelvjárás” c. tanulmánya, amely Heves vármegye támogatásával lá­tott napvilágot. 1907-ben Bu­dapestem a Kisfaludy Társa­ság adta ki: „Népmesék He­ves és Jász-Nagykun-Szolnok megyékből” című 584 oldalas, értékes mesegyűjteményét. Ebben 88 mese közül 65 a szülőfalujából való. Dr. Berze Nagy János leg­jelentősebb néprajzi gyűjtő­munkáját Baranyában fej­tette ki. 1940 tavaszán Pé­csett, Baranya vármegye ki­adásában jelent meg: „Ba­ranyai magyar néphagyomá­nyok" c. 3 kötetes néprajzi műve, több mint 1800 olda­lon. Kodály Zoltán egyik le­velében így írt róla: „Bár­csak minden vármegye kö­vetné a példát!” Dr. Berze Nagy János gyűjtése 64 ba­ranyai községre terjedt ki és 4500 adatot tartalmazott 700-nál több dallam, 850 dal­szöveg, 55 alakoskodó játék és misztérium, 151 ballada, 500 prózai szöveg, 1400 nép­hit és népszokásra vonatko­zó adat, ugyanennyi tájszó, szólás, közmondás, valamint 270 mese az, amit — 45 ba­ranyai pedagógus közremű­ködésével összegyűjtött és megmentett a feledés homá­lyából. Legértékesebb néprajzi művei csak halála után, Pé­csett ma is élő fia: ifj. dr. Berze Nagy János szorgalma­zásának eredményeként je­lentek meg. Ezek közé tar­tozik a: „Magyar népmese­típusok” c. 2 kötetes, 1407 oldalra terjedő műve. Ez volt élete főműve, amelyen 36 évig dolgozott. Könyvében az 1822. évtől 1933. évig terje­dő idő, 111 (!) év magyar népmesekincsét és ezek kül­földi népmesékkel való kap­csolatait vizsgálta és a ma­gyar népmeséket — világvi­szonylatban egyedülállóan — elsőnek elemezte és foglalta tudományos rendszerbe. Ugyancsak halála után je­lent meg az „Egigérö fa” címmel a magyar mitológiai tanulmányait tartalmazó munkája, valamint a „Régi magyar népmesék Berze Nagy János hagyatékából” c. kötet, amely erdélyi székely népmeséket és délvidéki csángó népmeséket, erdélyi népadomákat tartalmaz. Köz­kedvelt még a „Szőlőszem­királyfi” c. és a „Sárkányölö Sebestyén” c. ifjúsági mese- gyűjteménye. — Négy-öt évig dolgozott értékes néprajzi művén, a 80—90 ívre terje­dő: „Magyar meseszótár”-on. A már kiszedett 14 ív és az eredeti kézirat azonban 1915- ben az első világháború alatt a budapesti Athenaeum Nyomdában sajnos elkalló­dott. Szülőfalujában, Besenyőtel­ken 1961-ben és Baranyában, Bogádon 1967-ben az általá­nos iskola névadója lett. Szü­lőfalujában a róla elnevezett iskola előtt 1962-től szobra áll. — A gyöngyösi, egri és jászberényi gimnáziumokban, ahol tanult, tábla hirdeti emlékét. — Gyöngyösön, az Állami Általános Gimnázi­umnak 1971-ben névadója lett. — Gyöngyösön, Egerben, Szekszárdon és Pécsett ut­cát neveztek el róla. Pusztai József így élt Móricz Zsigmond Kiss Tamás könyvéről Kiss Tamás, a kiváló debreceni költő írta meg az Így élt Móricz Zsigmond című könyvet. Nem az értéke­lésben és értelmezésben, hanem a népszerűsítés minősé­gében hozott eredetit és újat. A személyes élmények ha­tását, a nagy prózaíróhoz fűződő — csak egyetlen, a szer­zőnek dedikált Móricz-képpel jelzett — barátságát, az egykori kézfogások, ölelések melegét érezzük könyvében. Szeretete elfogulatlan: nem idealizál, valósághűen értékel és elemezve értelmez. Móricz példáját követve a valós élet valóságos tényeit írja. Gondos arányérzékkel válogat bőséges anyagból. Azt az írót állítja elénk, aki küldetést vállalt népe szolgálatában. Ady volt Móricznak az élet és gondolko­dást betöltő személyes és szellemi élménye. Lenyűgözte eszmei tisztánlátásával és „az élet igenlésének varázsával” Ady nyomán gazdagította Móricz huszadik századi való­ság- és magyarságtudatunkat, miközben a nemzeti jövő veszélyei, a társadalmi elmaradottság tényei szorongatták. Nem kevesebbet követelt a forradalmakhoz vezető úton, mint a társadalmi haladást és a nemzeti méltóság, füg­getlenség visszaállítását. A haza és a szégénység szolgá­lata vezérelte 1919 forradalmában, tette a forradalom cselekvő részesévé. A szociális felelősségtudat, a forradal­mi nála nemzetit is jelentett, mint Adynál. A teljes embert valóságtüikröző. realista módszerrel ábrázolta. A magyarság sorskérdései mellett a teljes élet, a szerelem, férfi és nő viszonya, a férfivágy, indulatbő­ség egyaránt áradó ihletforrása művészetének. Nemcsak földrajzi, hanem szellemi tájakon is otthonosan tudott mozogni. Emlékezéshosszabbító noteszával fáradhatatla­nul járta az országot, a Felvidéket éppúgy, mint az Er­dély forrásanyagának színtereit. Ady kultúrmagyarságát hirdette a fajisággal szemben. A szellemben jelölte meg a nemzeti hovatartozás kritériumát. A magyar létforma érvényes törvényeit kutatta. Fogékony volt a polgároso­dás, városiasodás, az anyagi és szellemi felemelkedés kér­déseire. problémáira is. Hatni akart, az egész társadalmat meg akarta mozgatni, ezért vállalt emberfeletti erőfeszí­téseket. A közösség, a lélek ünnepét szervezte: ő könyv­napon is a néppel akart találkozni. Nem érezte dehonesz- tálónak a vásárok, a könyvsátrak világát, a gyalogszerrel végzett élménygyűjtést. Ady máig sugárzó ikercsillaga egész életében a tár­sadalmi igazságot szolgálta. Életcélja volt, hogy a „ma­gyar népnek elvigye az írás kenyerét és sóját”. A nagy előd szándékát segíti megvalósulni a könyvíró költő, Kiss Tamás. Nagy műveltségét mozgósította, bőséges is­merettárából kiváltságos tiszteletadással juttat olvasói­nak. önmaga háttérben marad, ügyet szolgál, amely min­den személyes mozzanatnál fontosabb a számára. Az élet­mű időrendjét követve izgalmasan idézi fel Móricz Zsig­mond alakját és művét. A szervező, irányító, valló és vállaló írót állítja elénk. Kiss Tamás valóságos példát ad az irodalomtörténészek, tanárok számára: szinte személy­telen szerénységgel végez szolgálatot, miközben Móricz alakját és örökségét segíti elmélyíteni olvasóinak irodal­mi és nemzeti tudatában. (Magvető, 1919.) CS. VARGA ISTVÁN ner: K ocsi kell a ház elé — sóhaj­tott egy napon Tavasiné, és Tavasi — mint húsz éve egy­folytában — helyeselt: — A ház elé nem más kell, mint gépkocsi — mondta keményen. Tavasi és felesége a jópénzfi ál­lampolgárok közé tartozott. A csa­ládfő hivatali munkát végzett, de vasárnaponként vidékre járt kutat verni: az asszony esténként puló­vereket kötött egy titokzatos kül­sejű kötőgépen. Két fenntartásos, két nyeremény-, és két gépkocsi­takarékbetétkönyvük volt, szeré­nyen éltek, keveset költöttek, sok­szor csak nyers tojást vacsoráz­tak. .. S Tavasiné egy napon rá­ébredt, hogy már MINDENKI-nek van gépkocsija, nekik is kell egy (vagy kettő). Elosontak az autószalonba, ahol hivatalos hangú férfi magyarázta el, hogy „minimum” két év múl­va várható a Zsiguli szállítása: addig is be kell fizetni a vételár húsz, azaz már ötven százalékát. Tavasiné büszkén tipegett haza­felé férje oldalán. „Minden oké”, gondolta, „még jó is, hogy a kocsi csak két év múlva érkezik”, hi­szen az árának csupán harminc- egy-egész-öttized százaléka jött össze a családi kasszába. „Takaré­koskodni fogunk”, dörrent a fér­jére, s mire hazaértek, Tavasi le­szokott a dohányzásról, megvetet­te a piát, s beleegyezett, hogy a felesége fogyókúrázni fog, úgyis hájas a dereka. !él év sem telt el, egy nyári napon értesítés érkezett a kapu alatti repülőgépszínű ládiká- ba: megjött a kocsi, Tavasiék szí­veskedjenek ekkor és ekkor, itt és itt átvenni, természetesen a hát­ralevő összeg befizetése után. Ta­Bólya Péter F A zálogtárgy vasiné el akart ájulni, Tavasi pe­dig elsápadt, és légkalapácsos gyorsasággal törni kezdte az agyát, számba vette a rokonokat, ismerő­söket, cimborákat, sőt a volt ka­tonatársakat, a futó barátnőket és jószívű nyugdíjasokat, akik haj­landók lennének neki pénzt köl­csönözni arra a célra, hogy a ko­rán érkezett autót kiváltsa, hi­szen nem embernek való állapot ez, hogy a kocsi — „milyen színűt is kértem?” — ott álljon a többi között, árván, gazdátlanul, „ja istenem, még valaki elviszi”, és mindez csak azért, mert az árának csak egy része található meg a közös kasszában, beleszámítva ter­mészetesen az előre befizetett szá­zalékot. — Irány a zálogház — adta ki Tavasiné a jelszót. Taxit hívtak, a csomagtartót meg a hátsó ülést te­lerakták a legkülönfélébb holmik­kal; televízió rádió, konyhaszer­számok, szőnyegek töltötték meg a gépkocsit, s Tavasiné csak úgy fért el, hogy a televízió tetejére hasalt. Hamarosan megérkeztek a Kini­zsi utcai nagyüzembe. Néhány órás sorbaállás következett, s ép­pen delet mutatott egy zálogba adott falióra, amikor Tavasiék holmija került a dagadt becsüs elé — aki komoly hangon érté­kelte a Tavasi család tárgyait, és T alig ■ fellebbezhetően állapította meg a lehetséges árakat. A tele­víziót becsomagolt állapotban kér­te, így ajánlott érte kétszáz fo­rintot, a perzsaszőnyegért hatvan forintot és egy ott felejtett töltő­tollat kínált, a rádiót pedig csak úgy vette be, ha Tavasi megkere­si rajta a Vatikán adását. Mire majd’minden, amit hoztak, az üzegablak másik oldalára került, Tavasiékról tavakban csurgóit a veríték, s a becsüs elégedetten mondta: — Hja kérem, az elzálo­gosítás olyan, mint egy vizsga, ar­ra fel kell készülni!... avasiék félrevonultak, és két nyugdíjas között számolni kezdték a kapott pénzt, „az annyi, mint annyi”, Tavasiné rutinosan számolt, kicsit kattogott is köz­ben, ahogy az irodában hallotta az összeadógéptől, aztán kijelen­tette: még mindig nem elég, hat- egész-nyolctized százalék hiányzik a kocsi árából, pedig a kocsi már ott toporzékol a csepeli pusztán! Tavasiék agyán gyorsvonati se­bességgel száguldottak át az elzá­logosítható tárgyak, képei. Bútor? Csak akkor kapják meg az árát, ha vevő akad rá. Könyvek? Egyet­len kódex sincs köztük, s a több­ségét már visszaadta néhány al­kalommal a komoly pofájú antik­várius. Ruhák? Alig érnek' vala­mit. Óra? Áll. Mi van még?... Tavasiné pillantása — oldalról, laposan — a férjére csúszott. — Add be te magad — szaladt ki belőle. — Mi van?.— riadt fel a férje, aki éppen a kukák eladására gon­dolt, úgysem venné észre a ház­mester. , — Beteszünk téged — mondta felcsillanó szemmel az asszony, és a becsüs ablaka felé indult, maga után húzva a hüledező Tavasjt­... — Kérem, utánanézek — bó­logatott szolgálatkészen a becsüs, miután Tavasiné elmondta az öt­letét. — Erre ugyan még nem volt példa, de ami késik, nem múlik. Egy pillanat. Felállt, hátraindult, a kabátok, televíziók, többször kipróbált mag­netofonok között — De szivecském .: — Tavasi izzadt és ijedten markolta a fü­lesköcsögöt, amelyet mégsem si­került beadni az üvegablak mögé. — Mit csinálok én odabent? ... Örömös arccal tért vissza a be­csüs. — Kérem, semmi akadálya a dolognak, tessék talán bejönni ide, itt a mérleg... — Na, menj már — lökte meg Tavas iné a férjét N éhány lépés, és Tavasi ott állt a rugós mérlegen (ahol néhány perccel ezelőtt egy kilószámra átvett televíziót mért is a becsüs). — Hatvan kiló, szűkén, izzadt­sággal együtt — diktálta a becsüs, aztán reszelőt húzott elő, és ke­zében egy kicsiny üveggel Tavasi karja felé közelített. — Tűrje fel az inget! — szólt Tavasira. — Jaj! — ordított, fel Tavasi, amikor a becsüs megreszelte a bőrét. — Jaaaaaj... — nyögte el­gyötörtén, mikor folyadék a kar­jára cseppent. A becsüs szemgöd­rébe szorította a nagyítót, köze­lebb hajolt Tavasihoz, aztán han­gosan diktálta: — Hibás, használt, törött, foltos, kopott, nem jár, részember! ”; De az ár, amit felkínált, megfelelő volt, Tavasiné felkiál­tott örömében, hiszen már jó elő­re kikattogta, mennyit kell érnie a férjének. Tavasit gondosan be­csomagolták a batyuba, csak a fe­je látszott ki, a homlokán ott pi­ros-fehérlett a 628645 számú zá­logjegy. Az igazolószelvény pedig Tavasiné táskájába került, köz­vetlenül a kocsikiutalás mellé. — Ugye, nem hagysz itt? — sír­ta felesége felé Tavasi, miközben targoncára tették, egy társaságban a szőnyegekkel, a tévével és egy bordó pizsamával. — Hat hónapig jöhet a nagys’- asszony — mondta barátságosan a becsüs. — Sőt, hétig, hiszen a le­járat utáni hónapban még egész biztosan itt lesz a férje, csak az­után kerül majd értékesítésre. „Értékesítik!”... — Most már Tavasiné is elsírta magát, vitor- lányi zsebkendőt lobogtatott, amint a férjét kifelé tolták a teremből. — Ugye.. .ugye, kiváltasz? — bőgte Tavasi nyakig a bugyorban, ijedten, szaporán kapkodva a le­vegőt, s a homlokán meglibbent a rosszul odatűzött zálogjegy. T avasiné bokát vezet, és az­óta sem tudta kiváltani a férjét. Tavasi ma is ott lakik a Kinizsi utcai raktárban, a sze­mélyzet eteti és almozza, bár ez nem kötelességük, és Tavasiné egyetlen szót sem szólhatna, ha egy szertárkész csontvázat kapna majd kézhez, amikor végül ki­váltja a férjét. Ha ugyan kiváltja.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents