Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-26 / 173. szám

ÚJBÓLt Sárga és piros kártyák Rádiósbajnokság Irányméréssel és morzevétellel folytatódtak Egerben és kör­nyékén az országos rádiósbajnokság küzdelmei. Az URH- iránymérő ifjúsági és női korcsoport versenyzői a Berva- völgyben birkóztak meg a tereppel s a nem könnyű felada­tokkal, míg a többiek az egri Gép- és Műszeripari Szakkö­zépiskola tantermében vették az éteren át érkező jeleket. Dudás Csaba (Heves megye), a boldogi rádióklub ifjú kor­csoportú iránymérő versenyzője URH-készülékét állítja be. Kárai Sándor (Hajdú megye) morzevétel közben (Fotó: Bajzáth László) AGRIA ’79 Szoros küzdelmek sakkversenyen dúló: Török—Barta 1—0, Az MLSZ elnökségének döntése értelmében az 1979 —80-as bajnoki labdarúgó­idényben újból alkalmazzák a sárga és a piros kártyákat minden szinten, bajnoki, va­lamint kupamérkőzéseken egyaránt. Szükségessé tette az intéz­kedést a nemzetközi játék- vezetéshez való alkalmazko­dás, de az is, hogy hatéko­nyabb fegyelmezési eszközt kapjanak a játékvezetők a durva, sportszerűtlen maga­tartást tanúsító játékosokkal szemben. A labdarúgásban végbement változások a ke­mény játék, a testi erő maxi­mális kihasználására irá­nyulnak. Harcosabbá vált a küzdelem. A játék tisztasága viszont megkívánja a szabá­lyok maradéktalan betartá­sát, hogy a labdarúgás — minden keménysége ellenére — tiszta és sportszerű le­gyen. Gyorsuljon bár a já­ték, legyen az kemény, har­cos, de szabályos körülmé­nyei nem változhatnak, a sportszerűséget mindenkép­pen biztosítani kell. A kórházi ágy egyik vé­gében, a falhoz támasztva két mankó, a másiknál meg egy medicin-labda. Az orvosi segédeszközök, a járást, se­gítő támaszok a múltra, a június 16-i súlyos autóka­rambolra emlékeztetnek, a sportszer viszont vidámabbá teszi a képet, hiszen arra utal, hogy a beteg már nem magatehetetlen: erősíthet, edzheti magát. Öt hét telt el azóta, hogy a magyar labdarúgás ked­vence, az Újpest bajnokcsa­patának csatára, Törőcsik András a rosszul sikerült autózás következtében fica- mos csípőcsont-törést szen­vedett, s a Korvin Ottó Kór­házba került. Szerencsére nem kellett megoperálni, csupán a sérült rész rögzí­tésére volt szükség, úgy is megkezdődött az „összefor- rás”. Törőcsik András ke­délyállapota egyre jobb, ez derült ki akkor is, amikor az MTI munkatársai a kór­házban felkeresték. Éppen a Bozsik Józsefről készült portrékönyvet olvas­ta. — Sok mindent tudtam Cucuról, de igazán csak most ismertem meg — mondta, s aztán az egykori „aranycsa­pat” másik elhunyt tagjáról is szót ejtett: — Hallom, mi történt Kocsissal, nagyon sajnálom... — Néhány nappal ezelőtt három kilós medicin-labdát kaptam, fektémben a lába­immal azt emelgetem, súgy érzem, az izomzatom napról napra feszesebb, egyre töb­bet tudok gimnasztikázni. Dr. Pinczehelyi Zoltán fő­orvos, a Törőcsiket kezelő orvosi kollektíva egyik ve­zető tagja a következőkkel kapcsolódott a visszatérésre vágyó labdarúgó szavaihoz: — Kétségtelen, hogy And­rás a gyógyulás útjára lé­pett, ahhoz képest, hogy milyen súlyos sérülés érte, igazán biztatónak mondhat­juk az állapotát. Néhány nap múlva dr. Manninger és dr. Berentey professzorok — akik a Költőit képvise­lik — meghívásával újabb konzíliumot tartunk, s ezu­tán Törőcsik átköltözhet az ORFI-ba, ahol vízterápiás kezeléssel gyógyítják majd. Ügy tűnik, hogy legkésőbb két-három hónap múlva már fog sétálni az utcán, mint régen, azt viszont egyelőre nem jósolhatjuk meg, hogy mikor térhet vissza a pályá­ra. Kórházunkban már sok sportoló fordult meg, így sú­lyos térdsérülésével Göröcs is, aki teljesen gyógyultan 1979. július 26., csütörtök Indokolja a döntést, hogy gyakoriak a sportszerűtlen­ségek a játéktéren. Nemegy­szer egymást szidalmazták a játékosok, sértegették a já­tékvezetőt, szabálytalanul előnyt igyekeztek elérni. Gyakoriak voltak a labdael- rúgások, a játékvezetői íté­lettel szembeni megnyilvá­nulások. Az eddig érvényben lévő szóbeli figyelmeztetés nem bizonyult eléggé haté­konynak. A játékosok gyak­ran meg sem hallgatták a játékvezetőt, ha figyelmez­tetni akarta őket. Különö­sen nehéz volt elérni, hogy szabadrúgásoknál a sorfal tagjai betartsák a 9,15 mé­tert. Mi is hát a hatékonyság a szóbeli figyelmeztetéssel szemben? Egyrészt módjá­ban van a játékvezetőnek az első sportszerűtlenség alkal­mával (kivéve, ha a szabály nem írja elő, a sárga, vagy piros kártya azonnali hasz­nálatát), szóbeli megintést alkalmazni. De egy fokozat­tal több lehetősége van a játékvezetőnek a fegyelme­távozott, s utána játszhatott is, nem is akárhogyan. Ezt reméljük Törőcsik András esetében is. Végezetül Törőcsik még a következőket mondta: — A csapatom kifogta a Dukla Prágát a BEK-ben, tavaly láttam őket a televí­zióban, bizony nagyon • jól fociznak, s azóta aligha fe­lejthettek! Nehéz mérkőzé­sekre van kilátás; a tovább­jutás sorsa szerintem Újpes­ten dől el. Mivel mást nem tehetek, nagyon szurkolok a csapattársaimnak! Azon a napon a lövészet­tel kezdtek az öttusa-világ­bajnokságra készülő magyar válogatottak, majd a vívás következett. A budapesti „öreg” Sportcsarnok emeleti vívótermében az utolsó asz- szók még folytak, amikor jött dr. Török. Ferenc szö­vetségi kapitány. A téma adott: Budapesten randevú­zik a sportág színe-java au­gusztus 12—16. között. — A magyar öttusasport ma ugyanolyan állapotban van. mint volt 1962 előtt — kezdte fejtegetését a kapi­tány. — Akkor ugyanúgy az egyesületekben folyt a válo­gatottak felkészítése, mint az 1969-től 1978-ig tartó Idő­szakban, bár 1977—78-ban már számottevő törekvések voltak a központi elvek al­kalmazására, Hogy mást ne mondjak, ma odáig jutott a magyar öttusasport, hogy összesen nyolc junior korú versenyzővel rendelkezünk. Nyilvánvaló, hogy az egye­sületek elhanyagolták az utánpótlás-nevelést. A tokiói olimpia egyéni győztesével —, aki a mexi­kói olimpiai bajnokcsapat­nak. továbbá négy alkalom­mal a VB-győztes magyar együttesnek is tagja volt — egy s másban lehetne vitat­kozni. A magyar öttusa fénykorát jelentő 1963—69-es időszakban ugyan központi­lag készítették fel a váloga­tottakat, ám a klubokban ezekben az években sem folyhatott eredményes után­pótlás-nevelő tevékenység, hi­szen Török dr. és Móna dr. helyére — kiválásukat köve­tően — nem tudott igazán ütőképes fiatal előlépni. Ez azonban ma már sporttörté­nelem. maradjunk inkább a jelenben, a mai aktualitá­soknál. zéshez. A jó szándékú játé­kos már ebből a megintésből is érthet. Ha mégsem, ak­kor ismétlődés esetén elő kell venni a sárga kártyát. A sárga kártya felmutatá­sának azonban már követ­kezménye van. „Két sárga” figyelmeztetés után a követ­kező bajnoki, vagy kupa- mérkőzésen a játékos nem szerepelhet. A játékvezetők a napok­ban megtartott tatai edző- táborozáson a kártyák hasz­nálatával kapcsolatosan ala­pos oktatásban részesültek. Remélik, hogy az eddig két­ségtelenül hiányzó fegyelme­zési eszköz a jövőben segít a játék sportszerűbb légköré­nek kialakításában. A tava­szi idény nem egy mérkőzé­sén elejét lehetett volna venni a sárga kártyás figyel­meztetéssel játékosok kiállí­tásának. súlyos sportszerűt­lenségek elharapódzásának. Segíti az eszköz a közönség pontosabb tájékoztatását is. Érdekesség, hogy a sárga kártyákat a nyelvi nehézsé­gek áthidalására, nemzetközi mérkőzéseken való haszná­latra vezették be, s ma már annyira beváltak, hogy ná­lunk is nem egy labdajáték­ban (kézilabda, röplabda) alkalmazzák ezeket. Érthetetlen ellenszenv mi­att labdarúgó-játékvezetőink sokáig nem használhatták a kártyákat. Kétféle mód sze­rint kellett bíráskodniuk: idehaza kártya nélkül, kül­földön kártyával. De szám­űzött volt a FIFA és az UEFA által kötelezően elő­írt játékvezetői helyezkedési rendszer, az átlós rendszer is. Erről, valamint a partbí­rói jelzésekről is tájékoztat­ták az edzőtáborban a já­tékvezetőket, mert a FIFA által alkotott szabályok be­tartása minden nemzeti szö­vetség részére kötelező. En­nek a követelménynek tett eleget az MLSZ játékvezető bizottsága, az új bajnoki év­re érvényes intézkedéssel. Benkő Béla — Aki végignéz az utóbbi évek világbajnoki ered­ménylistáján, annak azonnal szembetűnik, hogy a VB- csapatversenyeken azok az országok nyertek, amelyek a három technikai szám után az élen voltak. 1977- ben el is határoztuk, hogy az olimpiáig elsősorban a vívásban és a lövészetben meglévő lemaradásunkat kell behozni. Közben kide­rült, hogy a fizikai számok­ban — elsősorban a futás­ban — jócskán le vagyunk maradva. Ezért az 1979-es törekvéseink közé az is be­került, hogy a futásban fel­tétlenül előre keli lépniük a fiúknak. Igaz, 30 év körü­li emberekről lévén szó, ge­nerális változásokra már nem számíthatunk, 100—150 pontot viszont feltétlenül kell javulnia a csapatnak. — Ha lehetséges, vegyük sorba a versenyszámokat. — A lovaglást mindenki szükséges rossznak tekintet­te. Egy szép napon azután kiderült, hogy nem tudnak lovagolni legjobbjaink. Ke­mény munkával sikerült el­érnünk. hogy ma — vélemé­nyem szerint — bármely or­szággal egyenlő pontszám elérésére képes a társaság. A váratlan nehézséget — gondoljunk Szombathelyi ta­valyi, jönköpingi esetére — azonban nem képesek meg­oldani. Ezért a gyengébb lo­von is elfogadható teljesít­mény eléréséért fáradozunk. Egyénileg Maracskó a leg­technikásabb, Kancsal, a lo- vastudásához mérten a leg­jobb versenyző, míg Hor­váth a leg erőszakosabb. A vívás változatlanul köz­ponti kérdés nálunk, ezt a számot szeretnénk megnyer­ni. Bár csak heti négy vívó­edzést tartunk, ezzel szem­Biatlonosok ' is sífutók „kerekes“ versenye A Gyöngyösi Vasutas SC síszakosztályának rendezé­sében felmérő jellegű biat­lon és kerekes síversenyre került sor a kitérőgyári sporttelep gumiszalag borí­tású pályáján. Hét egyesü­let — Bp. Vasas, Bp. Hon­véd, Honvéd Papp J. SE, Honvéd Zalka SE, BKV Előre, Salgótarjáni TC, Gyöngyösi VSC — 63 ver­senyzője állt rajthoz, köztük országos bajnokok és válo­gatott kerettagok. A felnőt­tek biatlon versenyén a gyöngyösi Kovács József fu­totta a legjobb időt (41 perc 58 mp), de nagyon gyenge lőeredménye miatt nem ke­rülhetett dobogós helyre. Eredmények. Biatlon. Fel­nőtt 10 km: 1. Szabó György (GYVSC) 51,58, 2. Füleki Miklós (H. Zalka SE) 52,50, 3. Lehoczki Endre (BKV Előre) 52,51. Junior 10 km: I. Palácsik László (H. Papp J. SE) 52,00, 2. Farkas Lász­ló (H. Zalka SE) 55,12, 3. Pál István (H. Papp J. SE) 56,49. Ifjúsági 5 km: 1. Lihi József (Bp. Vasas) 32,29, 2. Kovács Zsolt (Bp. Vasas) 36,28, 3. Bérezés László (H. Papp J. SE) 36,40. Kerekes sífutás. Serdülő fiú 5 km: 1. Lehotai Attila (GYVSC) 22:08, 2. Edőcs Ta­más (H. Papp J. SE) 23:20, 3. Schiller István (Bp. Hon­véd) 24:25. Lányok. Serdülő 3 km: 1. Szalontai Éva (GYVSC) 14:11, 2. Farkas Anikó (H. Zalka SE) 18:05, 3. Matin Magdolna (H. Zal­ka SE) 19:40. Junior 5 km: 1. özse Ágnes (Bp. Vasas) 23:37, 2. Simon Mária (Bp. Vasas) 28:31, 3. Gál Ágota (H. Zalka SE) 30:30. Ifjúsá­gi 5 km: 1, Horváth Bea (H. Zalka SE) 23:32, 2. Sipos Ildikó (Bp. Vasas) 25:22, 3. Kozma Aranka (GYVSC) 36:55. Itt említjük meg, hogy a hagyományos gyöngyösi or­szágúti „kerekes” futóver­senyre augusztus 12-én ke­rül sor a Gyöngyös—Mátra- füred útvonalon. (szigetváry) ben rengeteg egyéni párbaj­tőrvívó versenyen indultak legjobbjaink. Horváth a vi­lágon az egyik legjobb a vívásban, ám a nagy ered­ménnyel még adós. Maracs­kó hullámzó formát mutat, míg Kancsal feljövőben van. Török Ferenc szerint a lö­vészet két év óta a legki­egyensúlyozottabb számnak tűnik. 195 körös átlagot vár. Az úszásban esedékes 3 : 33- as átlagot is kielégítőnek tartja. Az USA kivételével egyetlen ellenfél csapatával szemben sem vár 100 pont­nál nagyobb hátrányt ebben a versenyszámban. — A futásban megvolt több száz pontos hátrányun­kat a konkurrenciával szem­ben nem lehetett egyszerűen tudomásul venni. Ezért ez év elejétől Rózsavölgyi István szabadkezet kapott a futó­edzések irányításánál. Hogy a végzett munka a hazai pá­lyán mit fog érni, azt még nem tudom megmondani. — Mégis, mit vár a buda­pesti VB-töl? — Az egyéni helyezéseket nem tervezem, a csapattól viszont mindenképpen dobo­gós helyezést várok. Egy esetleges jó szereplés nem téveszthet meg senkit; ez ugyanis legfeljebb csak re­ményt ad az olimpiai helyt­állásra. Ami itthon elég le­het. az Moszkvában min­denképpen kevés lesz. — Egyéb kívánsága a vi­lágbajnoksággal kapcsolat­ban? — Csak annyi, hogy aki véleményt mond az a ver­senyek kezdete előtt bizo­nyítsa jóstehetségét. Az elő­ző két évben ugyanis jócs­kán voltak olyanok. akik mindenre megadták a meg­felelő válaszokat — utólag. Jocha Károly A vasárnapi rajt után küz­delmes összecsapásokkal folytatódott az egri sakkver­seny. Különösen a vegyes mester csoportban kiegyen­súlyozott a mezőny, amire jellemző, hogy a találkozók nagy része döntetlen ered­ménnyel végződött ed­dig. Kiegészült a miskolci Kádas Gábor mesterrel a vegyes mester csoport, a ro­mán Grunberg betegség miatt hazautazásra kényszerült. Az első három fordulót követő játéknap mindegyikén dél­előtt a függőjátszmákat fe­jezik be. Eredmények: Vegyes mester .csoport. II. forduló: Gyantar—Lovass döntetlen, Sugár—Pietrusiak döntetlen, Kovács—Kádas döntetlen, Demeter—Bóna döntetlen, Mufics—Sándor 1—0, Káposztás—Szabolcsi döntetlen, Nacht—Karsa 0—1. III. forduló: Gyantar—Sán­dor döntetlen, Bóna—Sza­bolcsi 0—1, Kádas—Karsa függő, Pietrusiak—Nacht döntetlen, Lovass—Káposztás döntetlen, Sugár—Mufics döntetlen, Kovács—Demeter 0— 1. A csoportban Szabolcsi és Mufics vezet 2,5 ponttal. Mesterjelölt ..A” csoport. II. forduló: Bubenkó—Hor­dós döntetlen. Salánki—Ha- rágós 1—0, Varga—Herpai 1— 0, Vadászi—Török 0—1, Barta—Kladiva 0—1. III. fór. Herpai—Vadászi döntetlen, Haragos—Varga 1—0, Bördös —Salánki döntetlen. Surá- nyi—Bubenkó döntetlen. A csoportban Török vezet 2,5 ponttal. Mesterjelölt „B” csoport. II. forduló: Orbán—Mikó 0—1, Hajnal—Süli 0—1, Szabó—Fodré 1—0, Dobos —Molnár 0—1, Morvái—Mik­lós 1—0. III. forduló: Molnár —Morva! 1—0, Fodré—Dobos függő, Süli—Szabó döntetlen, Mikó—Hajnal 0—1, Gallai— Orbán 0—1. A csoportban Morvái, Mikó, Molnár és Or­bán egyaránt 2 pontos. I. o. csopprt. II. forduló: Jurácsik—Vajay döntetlen, Legalin—András 0—1. Bár- czay—Balogh 1—0, Lukács— Vanyó döntetlen, Racskó— Burkart 1—0, Hovanecz— Dankó 1—0. III. forduló: Dankó—Jurácsik 1—0, Bur- kart—Hovanecz 1—0, Vanyó —Racskó döntetlen, Balogh —Lukács 1—0, András— Bárczay döntetlen, Vajay— Legulin döntetlen. A cso­portban Racskó vezet 2,5 ponttal. Függőjátszmák az első for­dulóból: Mufics—Lovass 1—0, Karsa—Bóna 1—0. Káposztás —Pietrusiak döntetlen. A Kovács—Gyantar játszma másodszor is függőben ma­radt. ÖT HÉT UTÁN... Látogatóban Törőcsik Andrásnál „Csapatban dobogós helyezést várok“ Dr. Török Ferenc a budapesti öttusa VB-rő! a bis

Next

/
Thumbnails
Contents