Népújság, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-22 / 170. szám

Moszkvai olimpiai építkezések Nincs lényeges elmaradás az olimpiai építkezéseknél a szovjet fővárosban: az új lé­tesítmények egy része már egy évvel a rajt előtt, ezek­ben a napokban kész, s a szovjet népek spartakiádján került használatba. Az első olimpiai szállodát, a Koz­moszt, a múlt héten avatták fel, az első új óriás sport­csarnokban, a CSZKA Sport, egyesület kettős fedett pá­lyáján, amelynek mindegyi­ke lényegében egy-egy fe­dett labdarúgópályával azo­nos nagyságú, már meg is kezdődtek a spartakiád vívó. versenyei. Az egyik legjelentősebb munka a Luzsnyiki Sport­kombinát teljes rekonstruk­ciója — lényegében ez is kész lett a spartakiádra. A központi Lenin-stadion, Luzs­nyiki centruma teljesen megújhodott. Elkészült az új tartánpálya, felújították a labdarúgó-küzdőteret, újjá. született a stadion nézőtere, kicserélték az üléseket, elké­szítették a közvetítőfülkéket, felépült és működik a rend­kívül korszerű új világítás, a két mátrix-rendszerű ered­ményhirdető és a hangosítás — ez utóbbiak a magyar vál. lalatok jó munkájának ered­ményeként már működnek a spartakiádon. Átalakították, kibővítették az öltözőket, a különböző szolgálati helyisé­geket. Ugyancsak befejező­dött a nagy sportcsarnok tel­jes korszerűsítése, befedték és különböző teremsportok lebonyolítására tették alkal­massá a korábban nyitott kisstadiont, korszerűsítették a nyitott uszodát is. Az olimpiai faluban egy évvel a megnyitó előtt már felépült mind a 18 lakóépü­let, a 16 szintes házakban a belső munkáknál tartanak. Állnak a 4,000 személyes ét­terem épületei, — itt is a belső szerelésen dolgoznak. A munka a „faluban” most az úgynevezett nemzetközi zóna épületein összpontosul, itt a többi között gyors ütemben készül a sajátos kulturális központ, ahol szín­ház, mozi, klub és sok más szórakozási lehetőség várja majd a sportolókat. Részben üzembe helyezték a spartakiádon az olimpiai rádió- és televízióközpontot is: az események tudósítása már az új, a lehető legkor­szerűbb — részben magyar gyártmányú berendezésekkel felszerelt stúdiókból történik (MTI) Hflí Isti Miiből? Külföldi sajtóvélemény: az ember nem hisz saját szemé, nek, kétszer kell megnézni, hogy megismerje. Arról van szó, ami Muhammad Aliból, az egykori Cassius Clay-ből maradt: öreg, nehézkes, bor­zasztóan elhízott férfi, aki a közelmúltban végigjárta Észak- és Nyugat-Európát, és az úgynevezett bemutatókkal mégis hatalmas pénzt vá­gott zsebre. Megfigyelők a nehézsúlyú profivilágbajnok testsúlyát 125 kilogrammra becsülik. Hol van már az a könnyed ruganyosság, amellyel a ké­sői hatvanas évek „nagy fe­kete reménysége” elkápráz­tatta a világot? Ki beszél ma már arról, hogy Ali a szorítóban „röpköd, mint egy pillangó, s szurkál, mint egy méh”? Az emberek pedig még mindig rendkívül sokat vár­nak tőle, ehelyett csak egy olcsó show-t kapnak. Mind­egy, hogy ki a partner, az egykori vetélytárs, Jimmy Ellis vagy a brit nehézsú­lyú bajnok, John Gardener: Ali általában öt menetet tölt a ringben, s minden előre megrendezett. Közben, jófor. mán minden sikeres ütés után megragadja a mikro­font, s következnek a „nagy­szájú óriás” egyedülálló frá­zisai. Egy neves szakember, aki Dániában látta őt, röviden így nyilatkozott: „Fogadok bármibe, hogy Ali soha nem tér vissza a kötelek közé. Testileg, fizikailag már nincs abban a helyzetben, hogy még egyszer a címért ver­sengjen. Ha nem keresne oly sok pénzt, egyszerűen sajnálatra méltó lenne.” MAI műsorok: RÁOID KOSSUTH 8.26: A nyitnikék postája; . 9.04: Olvastam egy novellát; 9.27: Népdalok; 9.50: Tengeri éj; 10.08: A Gyémánthegy leánya (mesejáték); 10.53: A varsói Musicae Antiquae Kollégium ének- és hang­szeregyüttesének felvételei­ből; 11.17: A bűvös szekrény; 12.10: Édes anyanyelvűnk; 12.15: Űj lemezeinkből; 13.35: Lehár operettjeiből; 14.05: Gondolatjel; 15.12: Philadel­phiai levél; 15.22: Népdalkö­rök országszerte; 15.42: Filmdalok; 15.49: Örkény István emlékezete; 17.10: Má­sutt is változik a szerkezet? 17.20: Művészlemezek; 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Diákkönyvtár hangsza­lagon; 19.55: Gyurkovics Má­ria emlékezetes szerepei; 20.30: A Lengyel Népköztár­saság nemzeti ünnepén;; 21.20: Muzsikáló krakkói egyetemi diákok; 22.15: Ma­gyar előadóművészek; 22.52: Barokk mesterek műveiből. PETŐFI 8.05: Mit hallunk? 8.30: Szí­vesen hallgattuk; 10.00: Szi­várvány; 12.57: A kakukk, a páva és a többiek; 14.05: Hí­res zenekarok albuma; 14.33: Táskarádió; 15.30: Jelenidő­ben; 16.00: Sanzonok; 16.35: Érthetetlen modern művé­szet;'17.00: Ötórai tea; 18.00: Ha még nem tudná... 18.33: Madrigálok; 18.50: Egy rá­diós naplójából; 19.45: A va­sárnap sportja; 20.00: Régi, magyar muzsika; 20.20: Mik­rofon előtt az irodalmi szer­kesztő; 20.33: A rádió dal­színháza; 21.51: Népi muzsi­ka; 22.30: Kellemes pihenést! SZOLNOK 17.00-től 18.30-ig. MISKOLC 8.30: Vasárnapi krónika — Lapszemle; 8.40: Jó szórako­zást! Zenés programajánlat: 8.45: Riporternapló. Szerkesz­tő: Borsodi Gyula (Aratás, aratási népszokások): 9.45: Kis ügyek, nagy gondok. Vá­laszolunk hallgatóinknak; 9.50: Sport — Műsorelőzetes. Hétfő KOSSUTH 8.25: Népi müzsika; 9.00: „Ö, nemes, latin vér...”; 9.10: A hét zeneműve; 9.04: A ku- tyüs, meg én... 10.05: Nyit­nikék; 10.35: Brahms: fisz- moll szonáta; 11.05: Törté­nelmi indulók; 11.19: Fekete- Afrika történetéből; 11.39: A sziget; 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak; 12.50: Zenei érdekességek; 14.39: Csehov halálának 75: évfordulóján; 14.55: Édes anyanyelvűnk; 15.10: Zenés versek; 15.28: Gyermekhősök; 16.05: Film­zene; 16.15: Gyulai Pál em­lékezete; 17.10: Nóták; 17.40: Kánikulában; 18.05: Kórus­művek; 19.15: Örökzöld dal­lamok; 20.04: A világpiaci ár­változások és a hazai gazda­ság; 20.34: Zenekari muzsika; 21.04: Könyvklub; 22.15: Sporthíradó; 22.35: Űj leme­zeinkből; 23.10: Meditáció. PETŐFI 8.05: Operettrészletek; 9.00: Slágermúzeum; 9.50: Jegy­zet; 12.00: Nóták; 12.33: Kis magyar néprajz; 12.38: Tánc­zene; 13.25: Riport­műsor; 14.00: Kíván­ságműsor; 17.00: Az első ka­pavásár; 17.30: Belépés nem­csak tornacipőben; 18.33: Ze­neközeiben; 19.25: Don Juan legendája; 19.55: Tom Jones énekel; 20.33: Látogatóban Pethes Sándornál; 21.03: Hét­fő este —• mindenkinek; 22.14: Nóták; 23.15: Dzsesszfelvéte­lek. SZOLNOK 17.00-től 18.30-ig. MISKOLC 17.00: Hírek — Időjárás — Hétről hétre, hétfőn este. A műsort szerkeszti: Nagy Ist­ván — A stúdió zenés maga­zinja. Közben: El szeretném mondani. Gyárfás Imre jegy­zete; 18.00: Észak-magvaror- szági krónika — Sport — Hírösszefoglaló — Lapszem­le. 9.30: Tévétorna; 9.35: Óvodá­sok filmműsora; 9.55: Játsz- szunk együtt!; 10.05: Kitty és a piros cipő (Ifjúsági film); 11.05: Űttörő-olimpia '79; 12.05: A romantika és klasz- szicizmus küzdelme; 14.50: Béres .Ferenc énekel; 15.20: Kiss Manyi-sorozat: Hogy ÁLLÁS Gyorsan, hatékonyan felkészítek pótvizs­gára matematikából, fizikából és orosz­ból. Érdeklődni Eger, Reményi Ede tér 8. ötszoba-összkom" fortos egri belvárosi családi ház eladó, vagy budapestire XX., XXI., IX.. XIV. kerületire cserélhető. Érdeklődni: 17 után a 16-422 telefonon. 65 m- OTP-öröklakás eladó kp. + OTP-át- vállalással, Eger, Kallómalom u. 40. Ill/ll. Gyöngyösön OTP­öröklakás kp. + OTP-átvállalással el­adó. Érdeklődni: Gyöngyös, Baross Gá­bor u. 1. sz. (TÜZÉP utcája.) _______________ G alyatetőn, Málnás rétnél 243 n.-öl telek eladó. Swoboda 1055 Budapest, Balassi u. 9. Tel.: 325-865 este. Nagyrédén egyszoba- konyhás és mellék- helyiségekből álló ház 404 n.-öl telek­kel eladó. Érdeklőd­ni Nagyréde, Kos­suth u. 26. 17 órától. Gyöngyöshalász bel­területén 1400 n.-öl telek, nagy mellék- épülettel, kertészke­désre kiválóan alkal­mas eladó. Érdek­lődni: Gyöngyösha­lász. Honvéd u. 14. Szegedi tanácsi két- szoba társbérleti komfortos lakásom elcserélném gyön­gyösi egyszoba-össz- komfortosra. Érdek­lődni Mátraháza, Szanatórium, Csón­ka.____________________ Debreceni másfél szobás összkomfor­tos, távfűtéses taná­csi lakásom elcserél­ném gyöngyösi ha­sonlóra. vagy na- gyobra, ajánlatokat: Debrecen. Fényes udvar 13. VII/23. Var- ga Imréné. __________ E lcserélném Gyön­gyös, Mérges úti tanácsi 2 szoba-össz_ komfortos lakásomat 3 szoba-összkomfor­tosra. Ajánlatokat 17—18 óráig 16-413 te­lefonon._____________ H atvanban külön be­járatú bebútorozott albérleti szoba ki­adó. Érdeklődni, Csányj u. 31.________ ö sszkomfortos al­bérleti szoba közép- iskolás tanárnál szept. 1-től 2 diák­lánynak kiadó. Eger, Vécsey u. 33. Gyöngyös központjá­ban eladó családi házrész beköltözhető lakással és üzlethe­lyiséggel. 19 órától. Telefon: Gyöngyös 11-487. Eger, Bartakovics utcában ez évben kezdődő 1980. évben beköltözhető, 54,57 és 64 m2. garázsos la­kásokhoz társakat «eresünk. „Kiviteli szerződéses” jeligére a Magyar Hirdető Heves megyei köz­pontjába _____________ G yöngyösön kétszo­bás kis családi ház eladó. Érdeklődni Gyöngyös, Verő u. 13 a.__________________ 2 szobás tanácsi, felújított lakásom Hadnagy úti lakóte­lepről elcserélném hasonló belvárosira. ..Megegyezés 158” leiigére az egri hir­detőbb_______________ 2 szoba-összkomfor­tos, OTP-öröklakás eladó. Érdeklődni lehet mindennap 5 óra után. Eger, Cif- rakapu u. 108. II./6. Elcserélném miskolci kettőszoba -f étke­ző, tanácsi lakáso­mat »egri hasonlóra. „Szentpéteri kapu” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i köz­pontjába_______' Ó zdi 2 1/2 szobás ta­nácsi lakásomat el­cserélném egri ha­sonlóra. Dr. Mahay Ferenc, Ózd, 3600 Néphadsereg út 15. V/3.___________________ K észpénz + OTP-át­vállalással lakásmeg­oldást keresek Eger­ben „ősszel 199” jeligére Magyar Hirdető Hm-i köz­pontjába. 70 m2 száraz, fűthe tő helyiség raktáí- nak kiadó. „Száraz” jeligére a Magyar Hirdető Hm-i köz­pontjába.____________ 2 és fél szobás, II. emeleti lakás ga­rázzsal kp + OTP- átvállalással eladó, vagy kisebbre cse­rélhető. „Lajosvá- ros” jeligére a Ma­gyar Hirdető Hm-i központjába. _______ B udapésti (II. kér.) másfél szobás lakás-t cserélnék egri ker­tes tanácsira. Ér­deklődni Eger. Baj- csv-Zs. u. 5—7. 1/4. Eger belvárosában s szoba-összkomfortos társasházi lakás kp­ért eladó. Érdeklőd­ni Füzesabony, Ság- vári u. 44. EEEEj MB 1000 Skoda sze­mélygépkocsi eladó. Egerbocs, Szabadság u. 59. sz._____________ IC-s Zastawa 750-es alkatrészként vagy egyben eladó. Szúcs, Tószegi Gábor, au- tószerelő-mester. Eladó 1500-as Polski Fiat szgk. Megte­kinthető 17-től Eger, Lenin út 81/B. II. em, 10. _______________ ÜL* írsz. Zsiguli Combi eladó. Ér­deklődni Eger, Ker­tész 40. VIII. 3. Nagy Ferenc, délután 6 órától. Páncéltőkés rövid zongora eladó. Szentdomonkos, is­kolaépület___________ E ladó 5 személyes új SZKIF — M típu­sú sátoros utánfutó. Telefon: 11-405 Gyön­gyös, Kossuth u. 29/2. sz. 80 literes, új haszná­latlan villanybojler garanciális papírok­kal eladó. Gyöngyös, Wachot Sándor u. 10. Montay Lászlóné. Egy db 1500-a3 csúcs- eszterga eladó vagy gépkocsira cserélném 3—4 évesig. „Trabant Combi” 8983 jeligére Gyöngyös. Pf.: 115, Fogorvosnő szeptem­bertől egyéves kis­lánya mellé nénit keres. Három szabad délelőtt biztosított. Érdeklődni a késő délutáni órákban Eger, Rózsa K. u. 8—10. belső épület TV,7. dr. Vas, _______ 3 0 pár King parti­galamb eladó. Eger, XIII. Egri út 26. Fel. német._______________ B etegség miatt sür­gősen eladó egy 4000 l-es fejési átlagot el. érő tehén. Érdek­lődni Kiss Endre, Feldebrő, Egri út 3. sz.____________________ A lig használt beton­keverő gép eladó. Eger, Endresz u. 12. szaladnak a fák (Magyar film); 16.50: A jövő hét mű­sorából; 17.15: L^het egy kér­déssel több? 17.45: A Len­gyel Népköztársaság nemze­ti ünnepén; 18.50: Tévétor­na; 19.00: A HÉT ... 20.05: Tetthely (NSZK bűnügyi film); 21.40: Telesport; 22.40: Hírek. j mozi íj EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 11-888) De. 10 órakor: A csodatevő tűzszerszám Du fél 4 és este 7 órakor: A vadnyugat hőskora Kétrészes, színes, amerikai westemfilm Este 10 órakor: Halálos tavasz EGRI BRÖDY: (Telefon: 11-773) De. 10 óraikor: Tótágas Du. 4 és 6 órakor: A reménység szele Este 8 órakor: A haíott iskolatársak esete Színes, csehszlovák bűnügyi film 23-án: Bruno vándorlásai Színes NSZK film EGRI KERT: Este 8 órakor: 22- én: Ragadozó madarak 23- án: Tecumseh GYÖNGYÖSI PUSKIN: De. 10 órakor is, du. fél 4 ókaror: Üzenet a meteoritban Este háromnegyed 6 és 8 óra­kor : Az amerikai barát 23-án: Kéz kezet mos GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: De. 10 órakor; Örök megújulás 22- én, du. fél 4 órakor: A vihar fia Du. fél 6 és fél 8 órakor: Sandakan 8 23- án: du. fél 4 és fél 6 órakor: Bob herceg Este fél 8 órakor: Halálodra magad maradsz GYÖNGYÖSI KERT: 22-én: Tesumseh 23-án: Szöktetés De. 10 órakor: HATVANI VÖRÖS CSTLLAG: Gyöngyvirágtól, lombhullásig A bajkeverő HATVANI KOSSUTH: 22—23-án: A magas szőke férfi visszatér FÜZESABONY: De. 10 óraikor: ördögmalom 22— 23-án: Áramütés HEVES: De. 10 órakor: Ballagó idő 22-én: Férfiak póráz nélkül 23- án: A farkas nyomában LŐRINCI: De. ío órakor: Sivatagi 13-ak 22- éh: A fekete kard románra 23- án: Párharc PÉTER V A SARA: De. 10 órakor: Zsuzsi és a varázsgyűrű 2?-én: Mim in o 23-án: Méreggel KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönet mindazoknak, akik a szeretett férj, apa, testvér és rokon, a 71 éves korában elhunyt MACZKY BÉLA gyászszertartásán, 1979. jú­lius 2-án, a hevesi katolikus felső temetőben részt vettek, s kedves halottunk emléké­nek kegyelettel adóztak. Gyászoló család AZ ÉMÁSZ V. GYÖNGYÖSI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA azonnali felvételre keres széntiizelssű­Jelentkezni lehet: ÉMÁSZ Gyöngyös, Gyár u. 7. EGRI DOHÁNYGYÁR rr • női munka­erőket KERES FELVÉTELRE BETANÍTOTT MUNKÁSNAK. A Budagant Kesztyűs Szövetkezet hevesi részlege felvételt fifrcfef kesztyűs szakmában. Azon fiatal fiúk jelentkezését várjuk, akik a 8 általánost befejezték, illetve gimnáziumi érettségivel rendelkeznek. Tanulóidő: 3 illetve 1,5 év. Tanulóidő alatt ösztöndíj, a szakmunkásvizsga után jó kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet: Budagant Kesztyűs Szövetkezet Heves, Vöröshadsereg u. 20. Munkanapokon 7—15-ig. A HEVESI KOMMUNÁLIS ÜZEM ueiK&zo ■ r virag­kertészt alkalmaz. Jelentkezni lehet az üzem vezetőjénél. Heves, Vásártér 1. A Heves megyei Vízmű Vállalat értesíti a fogyasztóit, hogy 1979. július 24-én. 9—12 óráig átépítési munkálatok miatt EGER, Mindszenly Gedeon és Hétvezér u. által bezárt területen a vízellá Iái SZÍ A VÁROSI TANÁCS V. B. VÁROSGONDOZÁSI ÜZEME, GYÖNGYÖS FELVESZ 1 fő belső ellenőrt felsőfokú végzettséggel és legalább 3 éves gyakorlattal, valamint 1 fő munkavédelmi előadót középfokú végzettséggel és munkavédelmi szakvizsgával. Jelentkezni lehet: személyesen, az üzem vezetőiénél. Gyöngyös, Kenyérgyár út 9. sz. alatt. t I

Next

/
Thumbnails
Contents