Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-13 / 136. szám

Lopják az agyat! „A magas képzettségű fiatal tudósok állandó emig­rációja évente körülbelül 700 millió fontjába kerül Ang­liának, és ami még ennél is rosszabb, az angol ipari élet egyre súlyosabb romlásával jár együtt” — e drámai ki­jelentés John Morrisontól, a bristoli egyetem professzorá­tól származik, A neves tudós az Angol Mérnökök Szö­vetsége rendes évi kongresszusának megnyitóján beszélt ilyen pesszimistán. Igaz, a pesszimizmusra alapos oka is volt. Hiszen az évente végzett fiatal tudósok és magas képzettségű műszakiak mintegy hetvenhét százaléka hagyja el diplomájával Angliát, és indul útnak — gyak­ran az Egyesült Államokba. A mozgásnak határozott iránya van: Délről Északra (Afrikából Európába, Latin-Amerikából az USA-ba és Kanadába), és Keletről Nyugatra (Ázsiából Európába és Európából Amerikába). A szakemberek szerint vannak abszolút vesztes országok (mint például India, Irán. Mexi­kó, Nigéria...), vesztes, de a fejlődő országokkal szemben mégiscsak nyertes tőkés államok (Svédország vagy az NSZK), és mindezek mellett — mindezek rovására — az abszolút nyertes: az Egyesült Államok, ahol jelenleg két- milliónyi bevándorolt értelmiségi él. Ezekből a tudósok­ból kerül ki az USA Tudományos Akadémiája tagjainak mintegy egynegyede, sőt: a Nobel-díjasok negyven száza­léka! Az amerikaiak csábítják más országok szakembereit. Magas fizetést, kutatási lehetőségeket, karriert ígérnek nekik, s nemegyszer még a repülőjegyet is megküldik számukra. Az Újvilágnak — pontosabban egyetlen „da­rabkájának” — ugyanis ez mindenféleképpen kifizetődő. Nem beszélve egy-egy értelmiségi kiképzésének költségei­ről — melyről az USA ily módon nagyvonalúan „lemond” —, arról az évi potom 200—240 millió dollárról, amelyhez minden befektetés nélkül jut... Mert az „elszippantott agyvelők” szülte szellemi termékekből, licencekből, talál­mányokból, know-how-ból jelentős exportja van. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy „ellenszolgáltatás­ként” éppen az ellopott agyak szellemi termékeit expor­tálja vissza. No persze: dollárért! S amit még így sem juttat vissza? Az is busásan kamatozik: szigorúan őrzött ipari, vagy katonai titokként... Járdi Judit Forgatáson Álmosan eaplatunk a Pa­saréti út csendes házai kö­zött. Reggel hat óra van. Ide még nem hatolt fel a nagyváros reggeli moraja. A hajnali derengésben alig néhányan járnak az utcán, azok is mind egy irányba, a filmgyár közeli telepére sietnek. Az udvaron színes kulisszavilág ötlik a sze­münkbe. Makettek, díszle­tek, állványok mindenfelé. A készülő produkció kellé­kei. Az épületek előtt már be­öltözött, didergő statiszták sétálnak. Hamarosan mi is a sminkszobában ülünk, ahol rossz ízű, kellemetlen szagú szivaccsal masszíroz­zák az arcunkat. Lassan a sfráb is összejön: építész, fodrász, kellékes, szabó és még ki tudja hány ember kell majd a lámpák mögé. Befutott a világosító, az ope­ratőr, a dramaturg, a ren­dező segédje, annak a se­gédje, mindenki. Már csak a „művész urak” hiányoz­nak. Az első nyolc óra körül érkezik. Alacsony, össze- aszalódott ember. Epizódsze- reolő. Semmi feltűnés. Ko­pott felöltőjében szürke egérnek látszik, amikor eltű­nik a büfé felé. Aztán jönnek a többiek. A nagy színészek is. Csupa jól ismert arc a filmvászonról, a tévéből, a színházakból. Parókában, fáradtan, de her­vadhatatlan mosollyal. Az idősebb statiszták sugdolóz- nak, mutogatnak. A fiatalok rezzenéstelen arccal állnak, csak akkor élénkülnek meg, amikor megjelenik a „mű­vésznő” — alig takart keb­leivel, nadrágszárra vizelő kutyulijával. Utolsónak, vi- háncolva érkeznek a szí- nész-inaritauuló intézet nö­vendékei. Ök még nem szí­nészek, csak azok lesznek. Éreztetik is mindenhol, mindenkivel. Nevetséges tió­zok, erőltetett nevetés, ado- mázgatás, jópofa bemondá­sok, egyik a másik, után. De a közönséget nem dobja fel túlságosan a dolog. Megjön a rendező. „Min­denki a helyére!” Kezdődik a munka. Próba, próba után. Kiabálás. „Kellék, smink.” „Vegyék le az órájukat!” Végre minden rendben. A művész urak beálltak, a statisztéria elrendezve. A rendező indít, mi ujjongunk, lelkesedünk, álmélkodunk, meghatódunk. Aztán szünet. Vége az első jelenetnek. Pár perc múlva újabb beállítás. Addig egy Mefisztó-arcú úr zaftos színésztörténetekkel szórakoztatja a körülötte ál­lókat. Közben hanyag moz­dulattal Chesterfield-et húz elő a zsebéből. Ráérősen bontogatja a dobozt, és ami­kor nem néz oda senki, hir­telen kettétöri a hosszú ciga­rettát. Ö a művészvilág szak­avatott ismerője, állandó statiszta. De otthon Mun­kást szív és hazafelé a bu­szon idegesen rángatja sza­kadt pulóverét a kíváncsi tekintetek elől. Mi csak fázósan topor- gunk. Felelősségteljes pillan­tásokat küldünk egymás fe­lé. Egy álomvilág szétoszló- ban. Kezdődne a második snitt, de a művész urak sehol. „Hol az isten... vannak már megint?” Rohangálás, a bü­féből lassan mindenki elő­kerül. Hangnemváltás. „Playback indul és majd lassan ráállunk a géppel az arcodra.” Néhány próba után ez is sikerül. Már majd­nem egy egész percnyi anya­got vettek fel — terjed a hír. Közben színészváltás. Rohanás szinkronba, tévébe, színházba. A pletyka ideje ez. „Tehetségtelen, rossz... jaj, láttalak a múltkor, re­mek, csodás, kiforrott... Á, az egy ripacs, csapnivaló... Az a darab borzasztó volt, Cél: Zánka A hatvani 1. számú álta­lános iskolában évek óta eredményesen működik az úttörő ifjú egészségőr szak­kör. A Vöröskereszt kezde­ményezésére létrehozott kis kollektíva vezetője Lakatos Józsefné tanárnő, aki egyben az intézmény vöröskeresztes tanárelnöke is. Létrejöttének a célja az volt, hogy,az itt tevékenykedő pajtások az elsősegélynyújtás alapjainak elsajátítása mellett aktívan kivegyék részüket az iskolá­ban folytatandó egészségügyi felvilágosító propaganda- munkában, ügyeljenek a rendre és a tisztaságra. Nemrég a megyeszékhelyen megrendezett ifjú egészség- őr-versenyen győztesként ke­rültek ki, s így szűkebb ha­zánkat képviselik a zánkai úttörőtáborban augusztusban sorra kerülő országos verse­nyen. Képünkön: a kötözések fajtáját gyakorolják Lakatos Józsefné irányításával. (Fotó: Szabó Sándor) t < Köny vtá rbacsa lógató Jóleső érzéssel sétálgatok polctól polcig a kisvárosi gimnázium 1500 kötetes könyvtárában. Belelapozga­tok a folyóiratokba, napila­pokba, leveszek néhány szép kötésű könyvet, albumot. Még néhányan válogatnak körülöttem, de a többség már ott tolong a felíróasz­tal előtt. Pár perc és véget ér a kölcsönzési idő. Talán 15-en lehetünk a nem túl nagy teremben és az elmúlt két óra alatt még legalábo ennyien megfordultak a módosított Dante-idézet alatt: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. A köny­vek rabja leszel”. Barátságos, vendégmarasz­taló helyiség az iskolai könyvtár. A diákoktól már megtudtam, hogy ők maguk újították fel, rendezték be és ők adják tanári ellenőr­zéssel az ügyeletesi szolgála­tot is. Lassan elfogynak a kölcsönzők és amikor az utolsó mögött is becsukódik az ajtó, a soros ügyeletes is feláll, elzárja a kölcsönzőfü­zetet és odalép mellém. — Ma átlagos nap volt — de te, drágám, elragadó... ” Harsog a nevetés, a csacso­gás, egyesek, még cukkolj ák is magukat, csak úgy csorog a könnyük. Aztán hirtelen megmerevednek az izmok. A kamera már szenvedő, könnyes arcokat fényképez. Itt-ott a háttérben ugyan még látható egy-egy halvány mosoly, de a vágóolló ezt is elintézi. A nagyjelenetre délben kerül sor. A főhős és sze­relmese találkoznak. Próba egyszer-kétszer, ötször. „Ah, szerelmem!” A rendező int, nem jó. Ismétlés. Üjabb ki­rohanás. Megbotlik egy ká­belben. Na még egyszer. Most meg nem elég szenve­délyes a szövegmondás. Fogy­tán a türelem. A statisztéria zsibong, a stáb ideges. Egy öregúr alkalmi ismerőse fü­léhez hajol. „Nézze csak, hogy aládúcolták a kicsikét. Nincs ennek se melle, se fe­neke. Biztos valaki futtatja.” Végre minden rendben van. A kamera a szikrázó mo­solyt, az aládúcolt kebleket fényképezi. A művésznő sze­repe mára ennyi, semmi több. Az ebéd utáni beállításo­kon már csak a főhős szere­pel. Lendül, ugrik, vív, sza­lad. Aztán kész. Mindenki elégedett, jó ütemben folyik a forgatás.. Fél háromkor hosszú sor áll a pénztár előtt. A kosz­tümös urak és hölgyek he-. lyén kopaszodó, fáradt em­berek. Többnyire nyugdíja­sok, vagy lecsúszott egzisz­tenciák. akik így hitetik el magukkal, hogy azért még­iscsak valakik. A többiek diákok. Kell az a pénz, amit egy-egy nap után fizetnek. Mégis, sokan csak egyszer- kétszer jönnek. Azt mond­ják, ilyenkor fél három kö­rül már nemcsak az éhség mardossa az ember gyomrát, hanem valami más is. Sebők János mondja. — Általában 30—■' 35-en- jönnek. Hetente két­szer tartunk ügyeletet és ha a 600 fős iskolához viszo­nyítok, azt hiszem, joggal lehet mondani, hogy kevesen járnak könyvtárba. De azt legalább elértük, hogy ál­landó olvasóink vannak. Van 100 olyan diák, akikre irodalmi esteken, koncerte­ken, színházlátogatáson, író­olvasó találkozón is számít­hatunk. De jöjjön, megmu­tatom a kincseinket! A könyvtár egyik sarkába megyünk, ahol különálló polcon csupa régi könyv so­rakozik. Ahogy végigpillan. tok az egyik soron, márkás nevek tűnnek a szemembe. Ady, Kassák, Móricz első kiadású művei, Szekfű Gyu­la, Veres Péter, Németh László, László Gyula mun­kái. Van itt könyv az ink­vizíciótól kezdve magyar vá­rak történetéig, minden igényt kielégítően. Sok iskolai könyvtárban megfordultam már, de több­nyire élettelen, hideg rak­tárhelyiségre emlékeztettek, ahonnan az ember néhány perc feszengés után szinte menekül. Nemhogy olvasás­ra csábítottak volna, de szinte elriasztották a látoga­tót. Itt nemcsak a környe­zet barátságos, de érződik, hogy akik a könyvekkel fog­lalkoznak nem muszájból te­szik, hanem szeretik a mun­kájukat és tisztában vannak fontosságával is, — Soha nem tudtam meg­mondani, miért szeretek könyvtárba, antikváriumba járni — mondja a könyvtá­ros. — Szívesen időzöm olyan lakásokban, ahol könyvrengeteg a tapéta. Mi­óta itt dolgozom, megfejtet­Az elmúlt évekhez hason­lóan a tanév végével az idén is megnyitják kapuikat az építőtáborok. Megyénkből csaknem kétezerötszáz diák közép-, szakközépiskolások és ipari tanulók végeznek majd ipari, mezőgazdasági és segédmunkákat a megye és az ország építőtáborai­ban. Megyénkben a legtöbb középiskolást a bélapátfalvi nagyberuházás fogadja majd június 17-e és augusztus 17- e között, háromszor három­hetes turnusokban dolgoz­nak a fiatalok. Az országos táboroknál is, így megyénk­ben is egyre jobban igény­lik a szakmát tanuló diákok segítségét, ezért minden tur­nusban a fiatalok nagy ré­sze szakmunkástanuló, csak ötven-ötven gimnazista fog segíteni út- és vasútépítés­nél. Az első turnusban, mely­ben 160 ipari tanuló és 50 gimnazista lesz, főleg a Gyöngyösről, a másodikba — 175—50 diák — Egerből, a harmadikba pedig — 143— —50 diák — Hatvanból ér­keznek majd. Az ipari ta­nulók a gyöngyösi, hatvani és az egri szakmunkástanu­ló intézetekből, a gimnazis­tem a titkot. Minden könyv­nek megvan a maga atmo­szférája. Más egy öreg lexi­konnak, más egy tépett ponyvának vagy díszes, mél_ tóságteljes művészeti album­nak. A könyvtáros elmondja, hogy az elmúlt évben egy tanyáról városba került el­sős kislánnyal sikerült meg­szerettetnie a könyvet. Oly­annyira, hogy az egyik tör­ténelemórán feleltetés alatt váratlanul sírva fakadt. A többiek nem értették mi tör. tént, hisz nem ő volt az „ál­dozat” és a tanár is csodál­kozva ment oda hozzá. Ak­kor derült ki, hogy Móricz Zsigmond Árvácskáját ol­vasta a pad alatt és annyi­ra meghatotta a történet, hogv nem tudott uralkodni az érzésein. A tanár nem szidta össze, hogy órán ol­vas, hanem tanítás után le­hívta a könyvtárba. Köny­veket, újságcikkeket ajánlott neki, sőt a következő nap ő maga is hozott néhány mű­vet otthoni gyűjteményéből. Amikor az eset híre elter­jedt. a következő napokban ugrásszerűen ' megnőtt a könyvtárlátogatók száma. Közülük sokan akk°r jártak életükben először könyvtár­ban. Mint megtudtam, a- tanya­si kislánynak nemhogy ma­gának, de szüleinek és hét testvérének összesen nincs 20 könyve otthon. Ahhoz, hogy ő és társai eljuthassa­nak a „könyvek birodalmá­ba”, minél több ilyen könyv, tárra, könyvtárosra és tanár­ra lenne szükség az egész országban. Sebők János ták pedig három város gimnáziumaiból kerülnek ki. Okét a 31. számú Állami Építőipari Vállalat, a Cső­szerelő Vállalat, a Gép- és Felvonószerelő Vállalat, va­lamint a Fémmunkás Válla­lat foglalkoztatja. A festők és mázolok munkáját az Or­szágos Szakipari Vállalat irányítja, a többi szakmák­ban — fűtésszerelők, he­gesztő, gépész, szerkezeti lakatos — bármelyik válla­lat irányítása alá kerülhet­nek a tanulók. Az országos táborokba 1800-an mennek a megyé­ből. Hatvan szakmunkásta­nuló, a többi pedig gimna­zista. A két legtöbb tanulót foglalkoztató gazdaság ceg­lédi, Cifrakert Állami Gaz­daság és a tompái Kossuth Termelőszövetkezet. Mind­két helyre hatszáz-hatszáz fiatal megy az idén, kéthe­tes turnusokban. A lányok számára az etyeki gazdaság is biztosít munkát, ide két­száz fiatal lány érkezik majd. Akik nem a nagyobb táborokba jelentkeztek, azok Biatorbágy, Bicske, Miskolc, Szolnak között vá­laszthattak még, mindegyik helyen ipari segédmunkákat végeznek. Hasznos munka—maradandó é mények Június 17-én nyitnak az építőtáborok KOSSUTH 8.20 A mai nap kulturális programjából. 8.27 Szimfo­nikus könnyűzene. 9.28 Ré­gi híres énekesek műsora. 9.52 Tarka mese, kis mese. 10.05 Csiribiri. 10.35 Zene­kari muzsika. 11.10 Vála­szolunk hallgatóinknak. 11.25 Marica grófnő. 12.35 Üj falusi krónika. 12.55 Operaslágerek. 13.25 Örök­zöld dzsesszmelódiák. 14.29 Daloló, muzsikáló tájak. 15.10 Mai dalok. 15.28 Len­gyel Kati vagyok... 16.08 Kritikusok fóruma. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Kilátó. 20.00 A zeneiroda­lom remekműveiből. 21.02 Űj nótafelvételek. 21.30 Vi­harzóna a Hindukus tövé­ben. 22.15 Közvetítés az Arany Mokka Kupa nem­zetközi kerékpárversenyé­ről. 22.35 Rádiószínház. Vi­szek a börtönbe leveskét. 23.28 Zenekari muzsika. PETŐFI 8.20 Világtörténelem dió­héjban. 8.33 Idősebbek hul­lámhosszán. 9.28 Melódia és ritmus. 10.00 Zenédél- előtt. 11.30 A Szabó család. 12.00 Énekszóval, muzsiká­val. 12.33 Tánczenei kok­tél. 13.20 Közélet és műve­lődés. 13.30 Éneklő vendé­geink. 14.00 A Petőfi rádió zenés délutánja. 16.08 Ró­mai regék. 16.35 Egészsé­günkért! 16.40 Népi zene. 17.00 Ötödik sebesség. 18.03 Körkapcsolás bajnoki lab­darúgó-mérkőzésekről. 19.05 Népdalkórusok. 19.15 A beat kedvelőinek. 20.00 Közvetítés az Ű. Dózsa—Bp. Honvéd bajnoki labdarú­gó-mérkőzés II. félidejé­ről. 20.53 Híres alma ma­terek. 21.46 Három szerző — három sláger. 22.00 Egy óra dzsessz. 23.15 Klasszi­kus operettekből. SZOLNOK 17.00-től 18.30-ig MISKOLC 17.00 Hírek, időjárás — Tíz perc mezőgazdaság a monoki tsz-ben. Szerkesz­ti: Borsodi Gyula — Nép­dalok, balladák — A tar- nabodi népi együttes mű­sorából — Munkásportré. A kőfaragó. Riporter: Za- kar János — Slágerpanop­tikum — Sport — 18.30 Észak-magyarországi kró­nika — Lap- és műsorelő­zetes. .. Tűi 9.00 Tévétorna. 9.05 Óvo­dások filmműsora. 9.Í5 A hetedik kontinens éksze­rei (NSZK filmsorozat). 9.50 Az Onedin család (An­gol filmsorozat). 10.40 Del­ta. 11.00 Lehet egy kérdés­sel több? 11.30 Harry Be- lafonte műsora (Ism.). 16.25 Ausztrália, a leg­újabb földrész (Dók. film). 17.15 A nyelv világa. 17.55 Egészségünkért. 18.05 A téma azonos... 18.25 Sta­féta. 18.50 Tévétorna. 18.55 Ü. Dózsa—Bp Honvéd baj­noki labdarúgó-mérkőzés. 20.45 Tv-híradó. 21.15 Ba­rátom, Maigret (Francia film). 22.40 Tv-híradó 2. 2. MŰSOR 20.01 Egy idegen, aki ha­sonlít hozzám (Amerikai film). 20.441 Tv-híradó. 21.20 Rátóti humorfesztivál. 21.40 Férfi kosárlabda Európa- bajnokság. 1979. június 13., szerda

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents