Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-13 / 136. szám
Megújulás hosszú távra TÚLZÁS LENNE azt állítani, hogy a vállalatok háza tájáról az idén teljességgel eltűnt a szabályozóváltozásokat mindig hagyományosan követő taktika: a kivárás. Ám ne ítéljünk elhamarkodottan: ehhez a kivárási megfontoláshoz a korábbi tapasztalatok kétségkívül adnak némi alapot. Ha jól meggondoljuk, végül is igazán nem új keletűek a felszólító módban fogalmazott központi irányelvek, amelyek a gazdaságosabb, hatékonyabb, kifizetődőbb munkát várják el, s ennek számonkérését helyezik kilátásba. S a vállalatok tapasztalhatták, hogy azért mégis mindig „volt valahogy”, s a végén mégsem ették a kását anjr- nyira forrón... Az 1979. évi népgazdasági tervről szóló minisztertanácsi határozat — miközben tartalmazza a korábbi, felszólító módban megfogalmazott igényeket. s jelzi az ezekhez igazodó számonkérést is —, tartalmaz valami merőben újat, aminek az érintett vállalatok nézőpontjából bizony a fele se tréfa. „A gazdálkodási feltételeket szigorító intézkedéseket támogatásokkal vagy kedvezményekkel ellensúlyozni nem lehet’’ — mutatott rá a határozat. — „A pénzügyi nehézségekkel küzdő vállalatok tekintetében a feszültségek mértékétől, tartósságától és az előidéző okok jellegétől függő megoldást kell alkalmazni”. S a változások komolyságát jelzi jó néhány immár múlt idejűnek minősíthető figyelmes- tető tény is; az például, hogy néhány vállalatnál az idén nem fizethettek nyereségrészesedést. A szigorúbb szabályozás várható hatásairól mindmáig sok vita folyik a vállalatoknál — teljességgel érthető is, hogy helyzetüktől, eredményeiktől függően más-más módon ítélik meg a vállalatok ezeket a- hatásokat. Mellőzve most e megítélésben eltéréseket, utaljunk csupán arra, amiben — a józan ész, a reális elemzés nyomvonalán haladva — azonos következtetésekre juthatnak mindenütt, ez pedig: maga a változás, a megújulás kényszere, mondhatjuk azt is: a kivárási taktika csődje. ÖNMAGÁBAN a korábbi tevékenység stagnáló folytatása, a megszokott termelési-szervezési-értékesítési módszerek meghosszabbítása egész sor vállalatnál automatikus nyereségcsökkentéshez, netán veszteség, az alaphiány újratermeléséhez vezet. A szabályozás egyértelmű hatása ily módon mindenképpen a lépéskényszer. Itt azonban közbeszól az a további — és nem is teljesen alaptalan — megfontolás: ki tudja mihez igazodjék a vállalat, ki láthatja előre, mit hoznak a jövő évre, a következő ötéves tervre szóló új szabályozások? — így szól a kivárás igazán nyomatékos érve. Való igaz: ma még nehéz lenne egy-egy vállalat konkrét közegében pontosan megítélni a következő évek szabályozási klímáját; tény, hogy a vállalatok számára sorskérdéseket összegező szabályozási átrendeződésnek még az előkészítési, kimunkálási vitája zajlik. Vannak azonban, további tények is, amelyek előzetes megfontolásra, a fejlődés lehetséges útjainak keresésére intenek. Ha ugyanis a világgazdaság meghatározó folyamatait vizsgáljuk, s ebbe helyezve előrevetítjük a magyar gazdaság lehetőségeit, akkor a szabályozás részleteitől függetlenül is nyilvánvaló, hogy a vállalatokra nehezedő szigor nem enyhült, a követelmények nem oldódhatnak. Ez is természetesen merő általánosság — de nagyon fon. tos és tanulágos általánosság. Ahhoz ugyanis elegendő, hogy a vállalati kapukon belül kétségbevonja a kivárás jogosságát, s arra kény- szerítsen, hogy — a központi döntések, a szabályozási változások ismeretétől függetlenül is — a hosszú távú megújulás módszereiről gondolkodjanak. A HANGSÚLY a hosszú táv idősorára helyezendő; arra tehát, hogy mindaz, ami az idén elkezdődött, nem tünékeny . gazdálkodási divat, nem is rögtönzött szigorhullám, hanem a tartós és lényegi átalakulás kezdete. Ezért is alkalmazhatatlan most sok hagyományossá vált módszer, beidegződött termelési-gazdálkodási szokás — köztük a jól ismert és oly gyakran bevált taktika; a kivárás. Tábori András H másodvetés még sokat segíthet Szezonnyitás után égy héttel a Hatvani Konzervgyárban — Amikor terveztünk, senki nem számított a májusi kánikulára, ami alaposan megtizedelte tíz partnergazdaságunk zöldborsótermését. Ilyenformán semmi remény arra, hogy 1350 va. gonnyi készárut termeljünk. Talán a 900 vagont tudjuk megközelíteni, de ehhez is sok minden szükséges. Még néhány olyan kisebb eső, mint ma hullott, használ a későbbi vetésű borsónak, s legalább ilyen fontos a gyors szállítás, amit az idén billenőplatós kocsikkal végeznek a különböző gazdaságok, megtakarítva igen sok kézi erőt... A Hatvani Konzervgyár termeltetési osztályvezetője, Rákóczi Lajos szavait idéztük, éspedig abból az alkalomból, hogy az idei borsószezon első hetének lefutása után ismét a kritikus helyzetbe került üzembe látogattunk, ahol három műi szakban folyik az elég lassan érkező nyersanyag feldolgozása. A borsóvonal 24 órás kapacitása 30—33 vagon, ezzel szemben hétfőn 17, kedden 12 vagonnyi érkezett a telepre. Ahogyan a szakemberek mondják, június végére be is fejeződik a zöldborsó-feldolgozás, amire nemigen volt még példa a gyár életében. Szó esett a szinte mindennapos határszemlékről is. Rácz Sándor, a pénzügyi osztály vezetője nem szépíti a látványt. — Szerződött gazdaságaink legnagyobb erőfeszítése ellenére sokféle megdöbbentő látvány fogad bennünket. Amilyen gyönyörű volt tavasszal a vetés, olyan rosz- szul fizet a hirtelen beért termés. A több hetes szárazság következtében egy szálon az átlagos 4—5 hüvely helyett 2—3 jött, s a hüvelyekben 8—9 szem. helyén 3 —4 borsószemet találni. Ilyenformán egy-egy termelőszövetkezetben a hektáronkénti átlag 7 és 18 má-' zsa között ingadozik, holott jobbára 34—36 mázsára számítottak. Egyedül Vácszent- lászló remekelt ahol öntözni tudtak húsz hektárnyi borsót, s bekapcsolnak a rendszerbe még további húsz hektárt. Innen jó hatvan mázsás átlagot remélünk, egyébként ha a Helyzet nem romlik tovább, akkor borsóárbevételünk 90 millió forint körül lesz. A lemaradást a többi zöldség többletével szeretnénk pótolni. Ilyen tekintetben nem kedvezőtlenek a kilátások. A gyár leszerződött paprika-és zöldbabterülete száz százalékig öntözhető, a gazdaságok élnek is a lehetőséggel. A tervezett tizenegyezer vagonnyi paradicsom leszállítása szintén reálisnak tűnik. A tervek jól beváltak, a keddi eső segített rajtuk, s a paradicsom általában jobban bírja a szárazságot. A zöldborsó kiesését egyébként a másodvetések szorgalmazásával ugyancsak ellensúlyozni próbálja a vállalat vezetése, nem eredménytelenül. Jó példaként említik a nagyrédei Szőlőskert Termelőszövetkezetet, ahol a zöldborsó után húsz hektárnyi uborkát már elvetettek, vetőmagkedvezménnyel, amit a gyár nyújt. A termeltetési osztály ugyanekkor kísérletezett azzal, hogy néhány olyan gyártól, ahol a gyors érés miatt nem tud lépést tartani a feldolgozórendszer, nyersanyagot vesznek át. A vállalkozás sajnos nem vált be. Magas fehérjetartalma miatt a borsószem órák alatt megsavanyodik, ilyenformán a Paksról éjszaka ér- , kezett szállítmány haszna, vehetetlenné vált a több órás utazgatás nyomán. Az idei borsószezon első hetének pontos mérlege egyébként a következő: keddig száz vagon használható borsószem érkezett Hatvanba. Ebből 152 vagonnyi készárut gyártott a borsóvonal. A tervteljesítés mutatója 62 százalék. (m. gy.) Egy bányaüzem újjáéledése Pia valaha megírják a hazai külfejtéses bányaüzemek történetét, abban csupa nagybetűkkel írják majd le ezt a nevet: Ecséd. Nem azért, mert ott valami óriási nagy üzem alakult volna ki, hanem ott volt a külfejtéses szénbányászkodás hazai iskolája. A kezdetek kezdete kapcsolódik Ecséd nevéhez, itt lettek külszíniek azok, akik valamikor csak a föld mélyét vallatták és bányászták. Aztán leáldozott .Ecséd napja, ahogy a lignitet tartalmazó rétegek elfogytak a gépek alól. A hőskor nimbusza mintha szertefoszlott volna, mihelyt kezdett elterjedni az új név: Visonta és ott a Thorez Bányaüzem. Mintha mindenki elfelejtette volna Ecsédet. Évekig csak az olajvezeték-építőkről lehetett hallani, ha ennek a kis községnek a nevét valaki felemlítette, míg a közeli hónapokban újra elhangzott a szokatlan kifejezés: Ecsédi Bányaüzem. Mi történt? Hogyan lett a volt bányából újra bánya? Egy téveszme újraértékelése Mindenki emlékszik, hogy voltak évek, amikor a szénről csak szelíd és megbocsátó mosolygással illett 9 beszélni mifelénk. A sláger az olaj lett és a földgáz. Ha néhány emberen múlott volna, talán még a magyar szókincsből is törölték volna ezt a kifejezést: szén. De ha hajlandók voltak egyáltalán beszélni a szénről, akkor csak a mélyfekete kőszenet voltak hajlandók említeni. Aztán változott egyet a világ energiaképe és egyszerre becses kincsünk lett még a lignit is. Sőt! Ma ott tartunk, hogy a kis bányát is komolyan vesszük, mert abból is lehet tüzelnivalót kifejtem. Nekünk nincs okunk nagyvonalúnak lennünk szénügyben, mert azt kell megbecsülnünk, amivel rendelkezünk. így lett közhasználatú szó mostanában a Mátraaljai Szénbányáknál is Kazár, Oroszlány és Tatabánya egy- egy kis külfejtése, ahcfnnan összesen valamivel több, mint háromszázezer tonna szenet termelnek ki évente. Ezeket a külfejtéseket pedig az Ecsédi Bányaüzem irányítja. Egy régi bányász visszatér — Senki sem születik külfejtésen dolgozó bányásznak, de még bányásznak sem, azt meg kell tanulni — halljuk Menczel Sándortól, a bányaüzem vezetőjétől. — Annak idején mi szinte a saját bőrünkön tanultuk ki a külszíni bányászkodást. Méghozzá milyen gépekkel! Azokat össze sem lehet haNcgy évig tartó munka után befejezéséhez közeledik a Paksi Atomerőmű vízkivételi művének építése, amelyhez a vasszer-kezetek és a csővezetékek egy részét Ecséden gyártották. Képünkön: a vezénylő épület. sonlítani a mostaniakkal. És' hogyan lett a mélyművelő bányászból külfejtésen dolgozó bányász? A kérdést akkortájt az élet fogalmazta meg. A választ pedig mindenkinek magának kellett i megadnia, aki addig a föld mélyén dolgozott. — Ez érthető. De nehezen lehet megérteni, hogyan sikerült az újabb és újabb változásokra felkészíteni és azoknak megnyerni a bányászokat? — Szokták mondani: bányászszív. Erről van szó, azt hiszem. Ez kell ahhoz, hogy valaki megértse, most újabb feladatok elvégzése következik. Mélyművelésről külfejtésre, aztán olaj- és gázvezetékek kiépítésére, majd a paksi atomerőmű celláinak elkészítésére kell vállalkozni. Nemrég pedig ismét a külfejtés megteremtése lett a . feladatunk. Mindezt azonban nem lehet egyik pillanatról a másikra megcsinálni. Elő kell készíteni. Szót kell érteni az emberekkel. Vegyem a magam példáját? Lehetne. Én is elég tekervényes utat jártam be, szinte a vállalat egész történetét példázom. Legutóbb mégis úgy éreztem, ha az Ecsédi Bányaüzem újjáélesztéséhez szükség van rám, akkor nem húzódozha- tom. Én' itt vagyok. Könnyű ezt így elmondani. De már letelepedni máshol, elérni egy szép beosztást, aztán újra vállalni a kijárást egy távolabbi munkahelyre, illetve a „kiszállást” az ország eléggé távoleső pontjaira, ahol a különböző munkahelyek találhatók, a munkásszállások vendégszobáinak mindig er- nyesztő légkörét és még anv_ nyi mást, ehhez már kell Kommunisták számvetése a szakmunké sképző intézetben rr Őszinte, alkotó légkörben tanítanak és tanulnak Akár az iskolában folyó nevelési, politikai munka jelképes bizonyítványának is tekinthetjük azt a párttagkönyvet, amelyet a 212. Ipari Szakmunkásképző Intézet kommunistáinak közelmúltban tartott beszámoló taggyűlésén nyújtott át Kiss József párttitkár Csirmaz Enikő most végzős tanulónak. Mert igaz ugyan, hogy a leendő szakember mindig is a példamutatók közé tartozott, de azt a pluszt, amfllyel méltóvá vált a párttagságra, mégiscsak az iskola kommunista tanítóéi nevelőkollektívájától kapta elsősorban. Azoktól, akik nemcsak egy-egy szakma ismeretére és szerctetére oktatják tanítványaikat. hanem hittel és meggyőződéssel veszik ki részüket a fiatalok politikai, eszmei, ideológiai neveléséből is. Elsősorban az 6 érdemük — emelte ki egyebek mellett a vezetőség beszámolója, és erősítette meg Kovács János, az MSZMP Eger Városi Bizottságának titkára is —, hogy a megye legnagyobb oktatási intézményében évről évre magasabb színvonalon oktathatnak, őszinte, alkotó légkörben dolgozhatnak a nevelők, s tanulhatnak a szakmunkások. A színvonalas, a tartalmas, a közös munka eredményeit mindennél ékesebben bizonyítja, hogy az idén is mintegy félezer sokoldalúan képzett szakember hagy. ja majd el az intézetet, s méltán büszkélkedhetnek azzal is, hogy az igények, a követelmények emelése ellenére is csökkent a bukás, a kimaradás, • a lemorzsolódás az iskolában. Az említetteken kívül tovább öregbítette az intézmény tekintélyét az is, hogy tanulói az 1978—79-es tanév megyei szakmai és tantárgyi versenyein 16 első, 14 második, és 11 harmadik helyezést értek el. Itt tanul a történelembpl rendezett országos verseny első — Holló Ervin — és a vasipari szakrajz olvasási versenyének második — Seres Tibor — helyezettje, a szép magyar beszéd országos döntőjében Oláh András Gábor tanítványuk pedig Kazinczy-díjat kapott. De nemcsak a tantermekben, a különböző szakmai és politikai vetélkedőkön, hanem a műhelyekben, a mindennapos munkában, az életre való felkészülésben is dicséretes módon állnak helyt az iskola tanulói. A hatvankét brigádban ma már nem kevesebb mint 854 fiatal vesz részt a szocialista bri- gádmozgalomban. A VI LATI-bán „gyakorlatozó” érettségizett csapatukat kiemelkedő munkájukért kiváló ifjúsági brigád címmel tüntették ki az idén. Rövidesen vége a tanévnek, elcsendesednek az iskola tantermei, műhelyei. A pihenés, megérdemelten jár ki az intézet felnőtt- és tanulókollektívájának egyaránt. De szükség is van az újabb erőgyűjtésre, mert jövőre még több mln'ka, még több tennivaló vár a megye szakmunkásképzésében meghatározó szerepet játszó iskolára. Ahogyan a beszámolóból, valamint a hozzászólásokból kiderült: a kommunisták ismét példát kívánnak majd mutatni. És ha munkájukhoz az üzemektől, a vállalatoktól is nagyobb segítséget kapnak mint eddig, valamint az oktatókarban is mindenki egyformán „húz”, és még hatékonyabban dolgozik majd, akkor egészen biztos, hogy a következő tanévben is sok szépet, s jót hallat majd újból magáról a patinás intézet. valami plusz is, az a bizonyos bányászszív. Állandó változás, állandó tanulás Hány szakmája van manapság az egykori mélyművelést végző bányásznak? Ha műszaki, ha kétkezi dolgozó: az évek folyamán újabb és újabb szakmákat kell megtanulnia. A mérnökök még egy diplomát szereztek, a vájárokból gépmesterek lettek, hegesztők, most pedig minősített hegesztők. Mindezen belül pedig menynyi a szinte ki sem fejezhető szakmai „apróság”, ami nélkül a mesterség semmit sem ér, azt felsorolni sem lehet. —• Hányszor tud egy ember megújulni? A kérdés csakugyan gondolkodásra készteti Bódi Jánost, a csővezeték-építők főmérnökét. — Azt hiszem, ez a legnagyobb gondunk ma már — válaszol rövid szünet, után. — A csővezeték -építés változó munkahelyet jelent. Ma már a szálláshelyek minden kényelmet megadnak. De hiába a nagyobb kereset, főként a fiatalabb ja kezd belefáradni. Ha nem volna a törzsgárda, a régi bányászok csapata, a munkánkat nagyon nehezen végezhetnénk el. Tudjuk, népgazdasági érdek. Tudjuk, valljuk és tesz- szük is, amit tennünk kell. De hát... szóval: nehéz ez a vándorló életmód. Az .előbbi helységek mellé így sorolhatjuk noég- Algyői, Battonyát, Mezőtúrt és legújabban a Gagarin erőművet is. ahol szintén csőépítők dolgoznak. So millió sokra megy A három kis külfejtéses bányát tulajdonképpen bérmunkában üzemeltetik az ecsédiek. Ezekből évente 120 millió forintot számolnak el. Nem hosszú évekre való munkahely egyik sem. Paks önmagában is büszkeség. Oda 450 tonna vas- szerkezetet készítenek az ecsédiek, mintegy húszmillió forint értékben. Aztán a csővezeték építése, az is több mint 200 millió bevételt eredményez évente. így áll össze az ecsédiek tevékenysége, ami azonban még ennek ellenére sem teljes, hiszen a gépjavítókról nem ejtettünk még egy szót sem. A szerteágazó feladatok irányítása, ellenőrzése és végrehajtása sokoldalúságot, tettrekészséget, teherbírást, valamint sok-sok lelkesedést követel — vezetőtől és beosztottól egyaránt. Mégiscsak: az a bizonyos bányászszív ... ! G. Molnár Ferenc koós -4 ■ 1379. június IX, szerda
