Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-08 / 132. szám
Gyermekvilág Magyarországon „Gyermekvilág Magyarországon” címmel dokumentációs kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában, a nemzetközi gyermekév alkalmából. Az Állami Ifjúsági Bizottság közreműködésével megrendezett kiállítás csaknem íelszáz színes és fekete-fehér fotóval, számos bábfigurával, valamint tablókkal, grafikonokkal ad képet a felszabadulás óta a gyermekek érdekében hozott oktatási, művelődési, jogi és egészségügyi intézkedésekről. A kiállításon Műélvezet (MTI fotó — Pólya Zoltán felvételei — KS) Három korsó Ülünk a kerthelyiségben. Halkan szól a zene, néhdnyan ebédelnek. Napon talán negyven fokot is mérne a hőmérő, de itt, a húst adó gesztenyefák alatt, „be kell érnünk” harminccal. Az asztalokon tarka abroszok, itt-ott még vadvirág is hervadozik az üvegvázákban. Lehet talán huszonöt vendég, többnyire fiatalok. A szomszéd asztalnál három középkorú férfi beszélget. — Mit igyunk? Kevés ideig totóznak a fröccs és a sör között, végül is az utóbbi mellett döntenek. — Mit hozhatok, kérem? — Három korsót kérek. Amíg a pincér jön, erről-arról beszélgetnek. A forró májusról, a hirtelen és váratlan halálokról, a sok szerencsétlenségről. A következő asztalnál fiatalok ebédet kérnek. Levest nem esznek, csak pörköltet. — Sok-sok rizs és nagy fej saláta — szól a pincér után az egyik. Ezen azután jóízűeket nevetnek. Csörög a sárga kavics, riszálja magát és táncoltatja a tálcán a három korsó sört a pincér. — Parancsoljanak, kívánságuk szerint, uraim. A három férfi összenéz. A korsókban az ital vastag habbal együtt sem ér el a jelzésig. — Mi, kérem, korsóval kértünk. És nem pohár sört korsókba öntve. A szőke pincér arcáról eltűnik a nagyobb borravaló reményében odaragasztott mosoly. — Méltóztatnak talán valamit parancsolni? Most már a másik férfi szólal meg. — Nézze, kérem! Mi nem vitázni akarunk, de ez, amit hozott, a meghazudtolása a három korsó sörnek. Lefogadom hogy a három nincs több két tisztességes korsónál, A pincér először néma marad, és lassan visszaszedegeti a tálcára a söröket. — Természetesen, ahogy parancsolja a vendég. Sört fogyasztani elvégre nem kötelező... Eltelik újabb negyedóra. A három középkorú szinte egyszerre jelez a pincérnek. Ugyanannak. — Parancsolnak kérem. — Nem mondtunk le a sörökről, kérem. Legyen szíves, hozzon három tisztességes korsóval, — Fájdalom, uraim. Éppen most vagyunk csapolás alatt. Bevallom, ügyetlen egy kicsit a csaposunk, hosszabb idő is beletelik, amíg... Közben telik az idő. Egy pincérlány meg egy másik, rendületlenül hordják ki a söröket, — Küldje ide a főnökét! — szól oda most már keményebben a három vendég egyike. — Lehetetlen, uram. Valahol a Brassói-havasokba kellene utána- futnom. — A helyettesét. Vagy a panaszkönyvet.. — De miért nem inkább három korsó sört? És csodamód, az asztalon terem a három „korsó” sör. Elmenőben még én is hallom a pincér megjegyzését. — Megértem én, kérem, hogy ilyen melegben idegesebb a vendég. Szalay István Most pedig nevelünk ÓVA INTETT egyik ismerősöm : — Most akarsz írni a nevelésről, amikor az egész ország az érettségi lázában ■ ég? Éppen most? Őszinte megrökönyödése megnyugtatott. Mindjárt arra gondoltam, íme a bizonyíték: nálunk a nevelés bizonyos alkalmakhoz kötődik, ünnepi vagy kevésbé ünnepi alkalmakhoz, de aligha tekintjük folyamatnak. Ügy teszünk, mintha időnként elhatároznánk, hogy most pedig nevelünk. Odaszólunk a gyereknek: — Gyere ide, te büdös kölyök, most nevelni foglak. Ha jobb a hangulatunk, akkor a szöveg így módosul: — Gyere ide, édes fiam, hadd beszéljek meg veled néhány fontos kérdést. És ekkor nevelünk. Határozottan és ellentmondást nem tűrve, önmagunk lelkiismeretét megnyugtatva, egy kicsit meg is hatódva attól, hogy micsoda lelkiismeretes szülő vagyok, aki most méltán várhatom el ettől a mihaszna kölyöktől, hogy a megbánás könnyei csurranja- nak a szeméből. De nem csurrannak ki azok a könnyek. Egy kicsit megdöbbenünk és nem értjük, hol történt a hiba? — Ez a kölyök egy cseppet sem hasonlít rám — állapítjuk meg elkeseredetten, mert hajlamosak vagyunk elfelejteni, miként viselkedtünk mi annak idején, kamasz korunkban. — Fogadd meg, hogy többé nem leszet rossz! — követeljük végső erőfeszítésként, nehogy fölösleges idő- fecsérlésnek tűnjék az a félóra, amit a gyerek nevelésére rászántunk most, pedig annyi minden egyéb dolgunk lenne, de hát a szülőt kötelesség... ! És ismét elemyedünk a gondolatra. Eszünkbe sem jut, hogy eleve hazugságra kényszerítjük a gyereket ezzel a „fogadd meg”-gel. Méghogy soha többé? Ugyan, ugyan, hát mi, felnőttek, nem szoktunk hasonló elhatározásokat megfogalmazni alkalmanként, pedig tudjuk, nagyon jól tudjuk, hogy a szándékunk csak a legközelebbi alkalomig ér majd; erőt fitogtatóan bennünk? Panaszkodott az egyik ismerősöm, abban, a házban, ahol lakik, fölöttük a kisfiú állandóan úgy dübörög, mintha legalább egy páncélos ezred vonulna le és fel, szüntelenül a lakásban. Órákon át, szünet nélkül, vadul élvezve fapapucsainak csattogását. Hajnalban már kezdi és este még folytatja. Az alattuk levő lakásban pedig együtt ordít torka szakadtából egész nap a család. Az apa a legtrágárabb &,4éwüs§.a 1919. június 8., péntek kifejezésekkel inti rendre a két gyereket, az anya hasonló stílusban „fegyelmez”, de a három- és ötéves fiúcskák sem hajlandóit másként, csak torkuk szakadtából ordítani. És ez így megy, akár esznek, akár játszanak, és hozzájuk még a bömbölő rádió és a tv is csatlakozik, amelynek hangját a felettük levő lakásban is tisztán lehet érteni. Akárha ott lenne bekapcsolva a szórakoztató masina. ÉS A RENGETEG hisztériás gyerek, akik szinte már nem is tudnak másként viselkedni, ha közelükben van az édesanyjuk vagy az édesapjuk. Szemtanúja voltam egy megdöbbentő jelenetnek: a hároméves kislány dühében az anyja torkának esett, mert hem teljesítette abban a pillanatban a kívánságát a jó édesanyja. — No, no! — ennyi volta mama reagálása. Hány ilyen és ehhez hasonló viselkedési hibát tudnánk felsorolni a saját élményeink alapján. Mintha manapság sokan csupán önmagukkal törődnének, és fittyet hánynak mindenki másra. De csak a munkahelyen kívül. Nem érdekes? Azok, akik kiemelkedő magatartást tanúsítanak, mint ■ szocialista brigádjuk tagja, akik hajlandók a legszebb emberi megnyilvánulásokra, hogy vállalásaikat teljesítsék, felismerhetetlenül mások lesznek az utcán, a szórakozóhelyen és otthon. Mintha két ember laknak bennük. De hát tulajdonképpen mire is akarunk nevelni? , Mindenekelőtt a munkára, aztán a közösségi magatartásra, aztán szocialista haza- fiságra, aztán internacionalizmusra. A sort itt zárjuk le, teljesen önkényesen. Olvasom az egyik jelentésben : — A tanulók személyiségében általában kedvező formában fejlődik a munkához való viszony elemei közül a fizikai munka szeretete, megbecsülése. A summázat a gyöngyösi iskolákra vonatkozik, azokra, amelyekből különféle szakmunkások kerülnek ki vagy a középiskolák esetében: szakosított képzést kapnak. Ezek a szavak csakugyan megnyugtatnának, ha nem sokkal később nem ezt olvasnám abban a jelentésben: — Általános probléma a szakmunkásképzési célú szakközépiskolák tanulói körében, egy meglehetősen nagy tömegű tanuló közömbössége, a nagyobb, magasabb eredmények elérése iránti érdektelenségre van hajlam. A kissé bonyolult fogalmazás mögül bizonyára kiérződik a lényeg. A szöveget betű szerint azért idéztem, nehogy utólag valamiféle elírásra való hivatkozással lehessen kivédeni az összegezés alaptételét. Ezek után már nem is csodálkozhatunk, amikor a szemünkbe ötlik a következő mondat: — A szakközépiskola nevelőtestülete megbízta az osztályfőnöki munkaközösséget, hogy a magatartás egységes megítélésére dolgozza ki az egész iskola területére egységes elveket és eljárási formákat sugalló, a szorgalomra nevelés módszertani levelét. Ajánlom, hogy most is csak a tartalomra koncentráljunk. Tehát arra, hogy jó lenne kidolgozni az egységes eljárás formáit sugalló módszertant. Csakugyan jó lenne. Hiszen a felszabadulásunk óta már eltelt egy kis idő, de az iskolák államosítása sem tegnap zajlott le, egyszóval: éppen a legalkalmasabb időszakban lennénk, ha nem akarunk elkésni vele. Hát így fest ez a mi nevelési tevékenységünk. IDŐNKÉNT magunkba szállunk és elhatározzuk, hogy most pedig nevelünk, mert van éppen egy kis időnk, vagy azért, mert most már nem halogathatjuk tovább a dolgot. Pedig mindig nevelünk. Még akkor is, ha nem akarjuk tudatosan, azzal is ha ordítunk a gyerekre és a gyerekkel, ha hagyjuk, hogy egész nap dübörögve rohangáljon fapapucsban a lakásban és nem szólunk rá: fiam, mások is élnek velünk együtt ebben a házban. A közömbösségünkkel, a mások semmibe vevésével példát adunk a gyereknek, aki — köztudott — a felnőtteket, a 'saját környezetét utánozza mindenekelőtt. Az érettségi idején is kell nevelni tehát, mert környezeti hatás nélkül nincs az életnek egy pillanata sem. Hol is a mi nagy bajunk ebben a nevelési ügyben? Valószínűleg ott, hogy azt hittük, a szocializmussal együtt szinte magától fejlődik a társadalom minden tagjának a tudata is. Minél erősebb lesz a szocializmus, annál jobbak, rendesebbek, lesznek a benne élő emberek. Itt tévedtünk. Ezért kellene végre kidolgozni az egységes eljárásukat sugalló módszertant a magatartásra és a szorgalomra. Mert ideje lenne, hogy mindig szocialista brigádtagként viselkedjünk, otthon is, az utcán is, a strandon is, akkor is, amikor éppen „nem kell viselkednünk” — mert csak magunk között vagyunk. AKKOR AZTÁN utánozhatnak bennünket a fiatalok. G. Molnár Ferenc Dr. Molnár József: Heves megyei pedagógusok a tanácshatalom közoktatásügyi törekvéseiért 2. Mi a nép vezetői, nevelői sem rejtőzhetünk üvegharang alá. Hol is volna a mi helyünk, ha nem a dolgozó munkásnép oldalán, nekünk, a nemzet napszámosainak?” A széles körű agitációnak nem is maradt el az eredménye. A március 7-én tartott szak- szervezeti ülésen Kalovits örömmel jelentette be, hogy Gyöngyösről kapott telefonjelentés szerint az ottani tanítóság 3/4 része csatlakozásra késznek mutatkozott. A Tanácsköztársaság kikiáltásáig, március 21-ig a helybeli tanítóságnak már mintegy 75 százaléka szervezett volt. A PEDAGÓGUSOK szak- szervezeti vezetősége nem hanyagolta el a falusi tanítóság megszervezését sem. A szervező munkát agitációs levelezéssel indította meg. A megyét 14 kerületre osztotta és mindegyik kerületbe egy- egy agilis, szocialista gondolkodású tanítót kért fel a toborzásra. A kerületi vezetőket kellő utasításokkal látták el. Az eredmény nem is maradt el, mert a beérkezett jelentésekből kitűnt, hogy a felkért pedagógusok jól beváltak, és a számukra kijelölt vidék tanítóságát majdnem kivétel nélkül megnyerték a szociális eszméknek. Vitaüléseket tartottak, szó. ciális irányú műveket olvastak. azokat egymásnak magyarázták. Ezekkel az eszmékkel felvértezve, most már a nyilvánosság elé is kiléptek, hogy a nép körében felvilágosító munkát végezzenek. Látjuk tehát, hogy a Tanácsköztársaság kikiáltása nem találta előkészületlenül megyénk tanítóságát. Nem volt nehéz egy lépéssel továbbmenni, hogy a Tanács- köztársaság eszméit' is magukévá tegyék. Erről tanúskodik az a tény is, hogy a falusi és városi direktóriumok majdnem kivétel nélkül bevonták körükbe, mint az új eszmék híveit, a tanítókat is. Még inkább egyetértettek a pedagógusok a Tanácsköztársaság politikájával, amikor nyilvánosságra került a Vix-jegyzék, amelynek hatására nagy nemzeti fellángolás volt észrevehető. Reménykedéssel fogadták a kommunista és szociáldemokrata párt egyesülését, a munkásság fegyverkezését, amely késznek mutatkozott visszaverni a cseh és román burzsoá csapatok támadását. A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG kikiáltása után megyénkben még inkább erősödött és növekedett a pedagógusok szakszervezeti mozgalma. A Magyarországi Tanítók Szak- szervezetének káli csoportja március 31-én alakult meg, ahol jelen voltak: Bodony, Domoszló, Vécs, Nagyút, Párád, Kápolna, Kál, Tarna- szentmária, Kisnána, Kompolt, Aldebrő, Feldebrő, Ludas, Mátraderecske, Mátra_ bállá, Detk, Karácsond, Pa- rádsasvár, Pusztatenk, s Ver- pelét elemi iskolai nevelői, körülbelül mintegy 50 pedagógus. A káli alakuló ülést Medveczky János aldebrői tanító nyitotta meg, aki falujában már "korábban megszervezte a frontokról hazaérkező leszerelt katonákból a nemzeti tanácsoknál radikálisabb szegényparaszti szervezetet, a katonatanácsot. Innen indult ki később a környék földmunkásainak szervezkedése. Medveczky tanító a Tanácsköztársaság idején a környék egyik vezetője lett. A felekezeti tanítók nagy többsége felszabadulásnak érezte a papi járom lerázását. Medveczky tanító a káli megnyitó beszédében örömmel adta tudtukra a pedagógusoknak, hogy: „végrevalahára ők is felszabadultak az évszázados egyházi uralom alól. A Tanácsköztársaság kivette a papok kezéből az iskolát. Az új magyar társadalom felépítésénél jól tudta, hogy nagy szükség van a pedagógusok munkájára, lelkesedésére, s éppen ezért arra kén* tanító társait, hogy pontosan és lelkiismeretesen teljesítsék a Tanácsköztársaság minden parancsát, s legyenek a községekben a proletárdiktatúra őszinte hívei, igazi szószólói. Ezután felkérte Otterhalik Gyula tanítót, hogy mint régi szocialista, ismertesse a tanítóság munkáját és a tanítói munka megbecsülését a „szociális” társadalomban. „Menjünk ki a nép közé — ezzel kezdte beszédét. — Tanítsuk. oktassuk a népi tömegeket. Vegyünk kezünkbe mindent, ami a nép tudásának fejlesztését előmozdítja. Írjuk zászlóinkra ezt a jelszót: Utánam! Mutassunk példát, alkossuk meg a Magyarországi Tanítók Szak- szervezetének káli csoportját, a falvakban pedig a Szocialista Földmunkások Szak- szervezetét. Ez lesz a legszebb példa és h. legszebb tanítói munka.” Az értekezleten megjelent pedagógusok valamennyien beléptek a ta nítók szakszervezetébe és a csoport elnökévé Otterhalik Gyula káli, alelnökévé pedig Medveczky János aldebrői tanítót választották meg. DE NEMCSAK a pedagógusokat, hanem a diákságot is magával ragadta az új idők szele. Az őszirózsás forradalom után Egerben a középiskolás tanulók legnagyobb része — különösen a Tanítóképző Intézet növendékei — polgárőri szolgálatra jelentkeztek. Az Egri Tanítóképző 1919 —20. és az 1920—21. tanévi értesítője úgy emlékezik meg ezekről az időkről, hogy „Pi- roskarkötös katonaalakok, félig-meddig tanult fiatalemberek, a demokrácia ma- gasztalásával hozzáférkőztek a tanítónövendékekhez is. (F*iuUUjuk) 4
