Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-27 / 148. szám
Szerény tehetségünk ahogy megengedi Igaz alkotók közt Tarnamérán Aczél György: A kor, amelyben élünk Eső lába láp a levegőben. Hihetnénk: ennek megfelelő, cn borongós a hangulat is a tarnamérai ifjúsági táborban, amely most első alkalommal nyitotta meg kapuit a hevesi járásban élő festők, grafikusok, fafaragók előtt, hogy néhány napon át gondtalanul munkálkodhassanak, ismerkedjenek egymással, egymás módszereivel és a szép természeti környezetben — a művészi széppel. A cél nemes, a tábor pedig igazán jó hely —, ha nem is kész művek megalkotására, de legalább azok felvázolására, melengetésére, érlelésére. (Magyar István, a művész és a népművelő mindig mindenre érzékeny indíttatásával kereste fel a táborozó- kat. akiknek munkáját az első napokban a Ho Si Minh főiskola rajz tanszékének tanóra Nagy Ernő, majd a Heves nagyközségben nemrég letelepedett Suba Miklós festőművész irányította. Magyar István egészen fiatal népművelőjelöltek társaságában érkezett, a főiskolán immár utolsó évhez érkezett Józsáné Debreceni Edittel, Farkas Zsuzsával és Konczné Varga Edittel. Mindnyájan szívesen áldoztak időt az „amatőrökkel” való találkozásra, mert azok, akikkel most módjuk volt megismerkedni, egy ma is még mély gyökerekből táplálkozó, igaz népi és művészi hagyományok ismerői, tudói, újjáte- remtői és folytatói.) Görög nő, dézsával Elsőként a hevesi Pintér Béla bácsi bungalója előtt áll meg a vendégek kicsiny, de kíváncsi csapata. A vendéglátó szívesen mutatja meg a fából faragott, mind jobban kibontakozó művét. Egyelő#e annyi bizonyos, hogy női akt lesz, a kibontakozó alak két kezét felemelve edényt tart a fején. „Görög nő. dézsával” — mutatja be művét az öreg, majd hozzáteszi —, de még sok csinálnivaló van rajta. A felemelt kéz ívét, a váll, a hónalj vonalait nagyon nehéz kialakítani. — Modell után biztosan könnyebben menne — jegyzi meg valaki kötekedve, Béla bácsi pedig „veszi a lapot”: — Nekem ugyan aligha, hacsak nem az asszony de ő sem igen, így hát csak maradok a fantáziámra hagyatkozva ... Kalmár Zsiga bácsi Tiszanánáról jött, testvérek közt is túl van a hetvenen és szintén’ fafaragó. — Ennek pedig az a története — meséli —, hogy én világéletemben földműves voltam, később pedig, hogy nyugdíjba kerültem egy igen alacsony besorolással, éjjeliőrnek mentem. Ott kezdtem faragni, már ilyen öreg fejjel, először inkább azért, hogy el ne aludjak, később pedig, mikor láttam, mi minden szépet lehet kihozni a fából, akkor már azért is, mert beleszerelmesedtem. Most meg úgy gondolom: ha már egyszer van lehetőségünk, csináljunk is valamit, szerény tehetségünk, ahogy megengedi. Mert szép a dolgunk minekünk, meg nagy, meg nehéz. Mert az a paraszti élet már nincsen, amiben mi éltünk, azt már csak mi tudjuk a maga valójá„Arany Pyreneus” „grand prix”-t nyert a franciaorZíNémísm 1979. június 27., szerda bán megmutatni és meg kell hogy mutassuk: igaz képe legyen róla az utánunk jövőknek. Némán hallgatjuk, mi körül áll ók. Debreceni Edit is inkább csak súgni meri, semmint hangosan mondani: — Ilyen emberek közt szeretnék dolgozni és akkor azt sem bánnám, ha csak tenyérnyi lenne a falu, ahol majd élni fogok! Valóban megkapó az öreg tiszta beszéde. Mert úgy szól most itt Zsiga bácsi, ahogyan csak azok tudnak, akikben nemes hajtást hoztak a nehéz évtizedek, akikben széppé s jóvá sűrűsödött, veretessé a sok-sok tapasztalás. A vallomásnak is beillő kis monológ utón — talán hogy enyhítse szavai ünnepélyes voltát, talán hogy erősítse az"kat — unokája példáját keresgéli szeretettel az öreg, emlékezetének megannyi történettől duzzadó tarisznyájából. Száz év múlva is — Itt van például az én unokám — s szeme mosolyog, míg róla beszél —, itt van ő, meg a többi... Na már most, azt tapasztalom, hogy a nánai gyerek nem ismeri a jószágot. Faragom otthon az ökröt, az unoka meg ott játszadozik. Mondom neki: Gyere csak Jancsikám, mondd meg, mi ez? Azt mondja: Kecske... Az ökörre! Hát ezért mondom én, hogy fel kell nekünk mutatni, amit csak bírunk, a régi világból, hogy ismerje meg az utánunk jövő nemzedék, meg hogy emlékezzenek ránk, ha majd eszükbe jut megnézni a mi kis műveinket. Ezeket aztán száz év múlva is faggathatják a nagyszülék felől, akkor is, amikor mi már régen odaleszünk. Napestig lehetne hallgatni az öreget, de szűkre mért idejét a találkozásunknak jó lenne minél jobban kihasználni, így még gyorsan megnézzük a komlói iskolateremtő 84 esztendős Szécsi Menyhért paraszti életképeit és falubelije, a félig-med- dig profinak számító fiatal rajztanár, Jurányi István vázlatát, s hasonlóképpen Suba Miklós friss vásznait is. (A festők és grafikusok többsége a regényesen szép kiskörei Tisza menti tájat választotta témaként, táborozásuk első két napját ugyanis ott töltötték, s most harsog a sok zöld a képeiken, hogy aztán a befejezés időszakában a sűrű lombok elnyerjék végső színüket, szági Tarbes városában megrendezett nemzetközi idegenforgalmi filmfesztiválon az Idegenforgalmi Propagan. da Vállalat „Sopron” című filmje. A nagydíjas filmalkotás rendezője Böszörményi Géza, az operatőr Papp Ferenc. (MTI) megkapják és a majdani befogadók számára érzékelhetővé tegyék a most megismert táj hangulatát. így vélekedik Blahó András is, a járási művelődési ház művészeti előadója, aki ezeket a napokat együtt töltötte a táborozókkal. Kiegészítésként még hozzáteszi hogy ez a rövid idő is bebizonyította: érdemes volt összehozni az amatőr alkotókat. Mert megismerték egymást, mert segítettek egymásnak, ötleteket adtak, alkotópárok alakultak ki. (Pl. Dobi Gyuláné és Burzon Gyuláné a kis fadobozok és más emléktárgyak kidolgozásában, megmunkálásában, díszítésében.) Éjszaka arra ébredek • •• A táborozás rövidke, szűkre szabott egy hete eltelt. Ki-ki otthon folytatja majd az itt megkezdett munkát, s a legsikeresebbekből kiállítást rendeznek ősz elején. Búcsúzóul újra Zsiga bácsit keressük, megtudakolni, mi foglalkoztatja, mit szeretne még kifaragni. — Egy verset — feleli. — Amelyik úgy kezdődik, hogy „Este van, este van, ki-ki nyugalomban...” Az a címe. hogy Családi kör. Abban annyi a szép kép: a jámbor tehén, a gazda, a család a tarisznya a falon ... Éjszaka sokszor arra ébredek, hogy már faragnám is legszívesebben. De igen nagy munka. nehezen adom rá a fejem, mert nem tudom, lesz-e majd időm befejezni... ? Európában a skiffle-t Lon- nie Donegan, egy középszerű popzenész népszerűsítette, főleg Angliában. Ez a skiffle amolyan csináld magad muzsika volt, a gitáron és bendzsón kívül hagyományos hangszerei nem voltak, A zenészek — alkalmilag összeverődött, akár analfabéta kompánia, amelynek zenei előképzettségre nem volt szüksége a skiffléhez — felhasználták a kazoo-t (vécépapírba tekert fésű, „trombita”), a jugot (gumival fedett köcsög, kicsit a mi köcsögdudánkra emlékeztet), és még néhány ilyen csoda- hangszert, valamint az univerzális, alapfokon három nap alatt kiismerhető száj- harmonikát. E hangszerekkel azután bármelyik utcasarkon őrületes örömzene kerekedhetett! Ugyanakkor a nagyvárosok „huligánjai”, a teddy- boyok, rockerek viselkedésben, vadságban kopírozták az amerikai énekeseket, a filmek hőseit. S nekik is megvoltak a maguk hasonszőrű dalnokaik. A harmadik vonulat a jólfésült énekeseké volt: Angliában például világszámnak tartották a kedves mosolyú, jófiús bibliás-vasárnapi iskolás Cliff Richardot, akit a „A KOR, AMELYBEN ÉLÜNK, naponta szerteszét új meg új eredményekkel, jelenségekkel, a hazánkban és távoli földrészeken végbemenő átalakulások olykor nem várt fordulataival” jelentkezik. S másutt: „Történelmileg igazolódott: a szükséges megújulás nélkülözhetetlen feltétele a szocialista folytonosság biztosításának. A megújulás előfeltétele pedig az objektív valóság szüntelen és őszinte szembesítése végzett munkánkkal, eredményeinkkel és célkitűzéseinkkel. Állandó önvizsgálat, munkánk ■ és elképzeléseink szigorú elemzése a nép színe előtt, ahogy azt pártunk ma teszi”. S folytatva az előző gondolatot: „Eszmei bátorságra, szellemi erőre van szükségünk, hogy — Marx és Engels szavával — századunk történelmi kortársai legyünk”. Az új jelenségek észrevétele és feldolgozása, folytonosság és megújulás, az objektív valóság tisztelete, munkánk szigorú elemzése és nyilvánosság előtti kontrollja, eszmei bátorság, szellemi felkészültség — ezek azok a kulcsszavak, melyek a legfontosabb gondolatmeneteket indítják abban a kis kötetben, mely Aczél György nyolc írását tartalmazza. Pontosabban egy közéleti-politikai vezetőnek nyolc megnyilatkozását — 1977. május 1-től 1979. március 17-ig —amelyeket munkája követelt tőle és amelyekben, mint minden megnyilatkozásában a létező szocializmus eszméinek érvényesítéséért száll síkra. A kötet indító tanulmánya egy részlet a Népszabadságban megjelent „A történelmi tapasztalatátadás" című írásból. Ez az itt „Folytatás és megújulás” címet viselő esszé a tudattá váló történelmi tapasztalat fontosságának kapcsán, a fejlődés folyamatosságának helyes értelmezését elemzi. Megállapítja, hogy múltunk az egész magyar történelem. „De múltunkat kritikus szigorral kell megismernünk és megmérnünk, lerántva róla — minden hamisítást...” A szocialista folyamatosság kérdését vizsgálva megállapítja, hogy „A szocializmus épült 1949 és 1953 között is...” Bár a szektás, dogmatikus szemlélet és módszer átszőtte az egész közBeatles tíz éven keresztül gú_ nyolt-pocskondiázott, s aki ennek ellenére még ma is sikeres énekes. E vonulatba sorolhatjuk az ijedtszőke, egérfogú Tommy Steelé-t, is. Steele még eredeti nevén, Tommy Hicks- ként a kereskedelmi tengerészeinél szolgált, és számtalan sikertelen próbálkozás után került színpadra. (Voltaképpen a Beatles is köszönhet neki valamit, mert a Parlophone lemezcég „él- szalasztotta” Steelét, mert nem ismerte föl tehetségét, s a kudarcuk után, abból tanulva árgusabb szemmel figyelték a jelentkező újakat.) Tommy Steele az angol pop- világban Elvis Presley kissé szelídebb brit változatát adta. Némi teddyboy-magatar- tás, némi vadság, némi ér- zelmesség, némi anyátlanság — íme Tommy Steele. Ismét másik énekes. Neki viszont képességeinél nagyobb világhírt szerzett a zenetörténet: Tony Sheridan 1940-ben született, s tizenkilenc éves korára „középkáder” lett az angol show- üzletben. Volt tévéműsora, Beat Testvérek nevű együttesével neves előadókat kísért, 1900-tól a« NSZK-ban dolgozott. Később — mert ismételten láthatjuk, hogy a Magyar idegenforgalmi filmsiker Franciaországban B. Kun Tibor A rock meséskönyvéből (4.) Valami angol banda életet, ez nem változtatott azon a tényen, ho^ a gyárak, a föld, az iskolák a nép tulajdonába kerültek. ACZÉL GYÖRGY AGITA- TÍV, szenvedéllyel-szeretet- tel átszőtt, polemikus he- viiletű politikai-pedagógus és ez leginkább azon írásán érezhető, — amelyik azt vizsgálja, hogy menynyire élnek társadalmunk adta lehetőségeikkel a munkások, parasztok, értelmiségiek, hogyan és miképpen képesek a fejlődést befolyásolni. Ennek kapcsán a vita szükségességének és lehetőségeinek analízisét adja, az eszmecserék módszereinek áttekintését. Megállapítva, hogy „A viták eredményessége azon is múlik, hogy megtaláljuk-e a legmegfelelőbb formákat és fórumokat”. „A vitákban nem személyek győznek személyek felett, hanem helyes eszmék — hibás nézetek, vagy téveszmék felett”. Ezért a polémiákban soha nem lehet érv semmiféle hatalmi pozíció. „Aki vitázik, annak mintegy el kell felejtenie, hogy hatalom van a kezében. De ugyanígy nem lehet érv meggyőző igazságokkal szemben valamiféle olcsó ellenzékieskedés”. A gondolatmenet talán legfontosabb megállapítása: „Mi azért polemizálunk, mert a valóság új kérdéseket tesz fel és közösen kell választ találnunk arra, hogy itt és most mik a teendőink, s mi a teendők sorrendje a szocializmus elöbbrevitele érdekében.” Aczél Györgyre, a magyar párt és állam egyik vezetőjeként szükségszerűen olykor feladatok is hárulnak, melyeket a nemzetközi élet színterén kell végeznie. A kötet három írása ilyen fogantatású. A szerző vezette az MSZMP küldöttségét Angolába, az MPLA első kongresszusára, és felszólalása, mely „Angola a társadalmi haladás útján” címmel került a kötetbe, népünk üdvözletét és szolidaritását fogalmazza meg, miközben igyekszik felvillantani valamit azokból a feladatokból és tapasztalatokból, amelyek a szocialista Magyarországon az új kultúra megteremtéséből adódnak. Kádár elvtárs múlt év őszi látogatása nyomán megnőtt a francia közvélemény érdeklődése Magyarország iránt, s miután emlékezetes franciaországi visszhangja volt az „elmaradt vitának”, az l’Humanité munkatársának kérdéseire adott interjút is tartalmazza a könyv „Egység — sokszínűség címmel. Ugyancsak hasonló indíttatású — a világ másik felén megjelenő — új-delhi Mainstream című lapnak, adott „Több felől — egy irányban” című — interjú, a kötet utolsó írása, amely 1979. március 17-én jelent meg Indiában „A magyar perspektíva. A szocializmus építésének problémái" címmel. HELYET KAPOTT MÉG a könyvben egy felszólalás a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ülésén, 1978. január 13-án, ahol belpolitikai életünk szinte minden kérdését érinti és a Kritika 1978. 6-os számában megjelent „A kor, amelyben élünk” című tanulmány, a kötet címadó írása, valamint a szerző szőkébb szakterületére utaló, de már a címében a szellemi teljességet igénylő és az összefüggéseket bemutató „Politika, művészet, alkotás” című munka, amely a Társadalmi Szemle 1978. 8—9. számában látott napvilágot. A kor, amelyben élünk,’ szükségessé teszi a társadalmi látóképességet, ehhez pedig hozzátartozik a történelmi folyamatok belső természetének megértése. Íme máris előttünk van a művelt, a társadalmi folyamatokat marxista módon — tehát korszerűen —• elemző „homo politicus” képe, aki jó nevelő, mert maga is nevelhető, hajlik a valóság addig még nem hallott szavaira. A kommunista: „homo politicus”, olyan ember, akire szüksége van az emberiségnek, mert másképpen nem tudhatunk katasztrófa nélkül, egy emberibb jövő igézetében élni földgolyónkon. Ezért „Munkások, parasztok, értelmiségiek százezreinek, millióinak kell felnőni saját történelmi rendeltetésükhöz. Feladataikhoz szellemileg is felszabadult emberek helytállására, intellektuális erőfeszítéseire van szükség”. EHHEZ AD a maga módján, a maga erejével muníciót ez a kis könyvecske. (Kossuth Könyvkiadó, 1979.) Szalontay Mihály Most négy kölyök, később majd a Beatles. Balról jobbr. George Harrison, Paul McCartney, Pete Best, John Lennon haladó rock-mozgalomhoz való tartozás takarhat egészen begyepesedetten reakciós politikai nézeteket — Vietnamba ment amerikai önkéntesként. Őrnagyként szerelt le. újra énekelt, de sikerek nélkül. Hogy anyagi gondjai még sincsenek, azt két, a Beatles együttessel készített lemezének köszönheti. A lemezek egykori fölvételénél Tony Sheridan volt a sztár. így ír erről: „Először 1961-ben Hamburgban találkoztunk. Ekkor egy, a Ree- perbahn sarkán levő klubban játszottam. A fiúk ugyanebben az utcában, egy másik klubban dolgoztak, s minden éjjel, mikor befejezték a munkát, átjöttek, hogy meghallgassanak. Emlékszem, rögtön az első alkalommal felfigyeltem rájuk: cowboy-csizmát, börzékét, presley-frizurát viseltek, s tetszett nekik a műsor." Később elkészült a lemez, melyen Sheridan kísérőegyüttese névtelen kamaszokból áll — ma már miattuk nyomatja újra a korongokat az EMI — úgy hívják őket: Beatles. A My Bonn'ee, Kedvesem, virtuóz népdalfeldolgozásában a Sírás egy árnyért remek szólójában és a Hát nem aranyos?! mutálós kamasz-énekében először ismerkedett a fekete korongok világával John Lennon. és — akkor még — négy társa. Szántó Péter (Folytatjuk) I 1
