Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-23 / 145. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK] AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXX. évfolyam, 145. szám ARA: 1,20 FORINT 1979. júnitis 23., szombat Felhőtlen barátság A bolgár sajtó pártküldöttségünk látogatásáról Fejlődő szolgáltatás mm Ülésezett Heves megye Tanácsa MOGÜRT, Videoton, NIKEX: Irány: Plovdiv Az jdén rendezik meg 35. alkalommal a Plovdivi Nem­zetközi Vásárt, ennek előké­születeiről tartott pénteken sajtótájékoztatót Docso Ge- novszki, Bulgária budapesti nagykövetségének kereske­delmi tanácsosa, a Bolgár Kulturális Központban. Mint elmondta, a szep­tember 3. és 10. között nyit­va tartó vásár iránt évről évre növekszik a külföldi vállalatok érdeklődése. Az idén előreláthatóan 40-nél több ország ipari cégei so­rakoztatják fel műszaki új­donságaikat, mutatják be technológiai fejlődésüket. A termékek áttekintést ad­nak majd a kooperációs és szakosodási együttműködé­sekről, elsősorban a személy- és teherautók, szerszámgé­pek, tv-készülékek, mező- gazdasági gépek és különféle optikai termékek, vegyipari berendezések gyártásában. A magyar vállalatok közül a vásár hagyományos részt­vevője a MOGÜRT, a Vi­deoton és a NIKEX. Ezek az idén is bemutatják újdonsá­gaikat. A pénteki bolgár lapok vezércikkekben és szerkesz­tőségi kommentárokban elemzik a Kádár János ve­zette magyar párt- és kor­mányküldöttség bulgáriai látogatásának, a legmaga­sabb szintű magyar—bolgár tárgyalásoknak az eredmé­nyeit. A Rabotnicseszko Delo, a BKP központi lapja szer­kesztőségi cikkében rámu­tat, hogy az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titkára által vezetett kül­döttségünk látogatása olyan eseményként vonul be a sokoldalú testvéri kapcsola­tok krónikájába, amely óriási politikai értéke és fontos nemzetközi jelentő­sége révén mély, tartós nyomokat hagy e kapcsola­tok történetében. A bolgár földön folytatott megbeszé­lések és találkozók — álla­pítja meg a bolgár lap — jelentős mértékben segítet­ték elő az élet minden te­rületén dinamikusan fejlő­dő együttműködésünket, amely a két államnak azon a közös eltökéltségén ala­pul. hogy következetesen és aktívan segítse elő a szo­cialista országok egyeztetett külpolitikájának megvaló­sítását. A Rabotnicseszko Delo a továbbiakban hangsúlyozza, hogy a hosszú múltra visz- szatekintő, felhőtlen ma­gyar-bolgár barátság a leg­magasabb szintű találkozók és megbeszélések révén új, erős ösztönzést kapott. A Bolgár Kommunista Párt lapja ezután emlékeztet ar­ra, hogy a tárgyalásokon a nemzetközi helyzet több fontos kérdését is megvi­tatták, és mindkét testvér­párt vezetői megerősítették eltökéltségüket, hogy a jö­vőben is fáradhatatlanul és következetesen küzdenek a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egysé­gének megszilárdításáért a marxizmus—leniniizmus el­vei alapján és a proletár internacionalizmus szelle­mében. Az Otecsesztven Front a Bolgár Hazafias Front központi lapja hangsúlyoz­za, hogy a magyar párt- és kormányküldöttség látogatá­sa, amely a szívélyes bol­gár vendéglátás légkörében és a teljes, kölcsönös egyet­értés szellemében zajlott le, az eddiginél is nagyobb le­hetőségekeit tárt fel a két ország megnövekedett gaz­dasági potenciálja révén di­namikusan és intenzíven fejlődő együttműködés el­mélyítésére és kibővítésére. A Narodna Mladezs, a Bolgár Kommunista Ifjúsági Szövetség napilapja „Meg­bonthatatlan barátság, esz­mei egység” című szerkesz­tőségi cikkében kiemeli, hogy a legmagasabb szin­tű tárgyalásokon a két or­szág vezetői világosan ki­fejezték kölcsönös törekvé­süket, hogy maradéktalanul kihasználják a magyar— bolgár párbeszéd gazdag le­hetőségeit. A rpagyar ' párt- és kormányküldöttség szó­fiai tárgyalásainak ered­ményei kétségtelenül nagy­mértékben segítik majd elő a két nép, s ezen belül a két ifjúság testvéri barát­ságának elmélyítését — ír­ja a bolgár ifjúsági lap. Pénteken délelőtt tartot­ta ülését Heves megye Ta­nácsa Egerben. A megjelen­teket: a tanács tagjait, a vendégeket — közöttük me­gyénk országgyűlési képvise­lőit — Fekete Győr Endre, a megyei tanács elnöke kö­szöntötte. A testület tagjai egyperces néma felállással adóztak a közelmúltban el­hunyt Veres István megyei tanácstag emlékének. A tárgyalássorozat szerint a napirenden először beszá­moló hangzott el a megye tanácsainak 1978. évi költ­ségvetési és fejlesztési alap­ja gazdálkodásáról, amelyet Kántor Imre pépzügyi osz­tályvezető terjesztett elő. Ez­után dr. Varga József, a me­gyei tanács elnökhelyettese a lakossági szolgáltatás hely­zetéről, az V. ötéves tervi vállalati és szövetkezeti szol­gáltatás fejlesztésével kap­csolatos . beruházások alaku­lásáról számolt be a tanács­ülésnek. Elmondotta, hogy a lakos­ság életszínvonalában az el­múlt években bekövetkezett emelkedés természetes követ, kezményeként dinamikusan növekszik a különböző szol­gáltatások iránti igény. Mindezt szem előtt tartva a megye V. ötéves szolgálta­tásfejlesztési terve figyelem­be vette az ellátás színvona­la és az igények közötti kü­lönbséget, a népesedéspoliti­kai határozatból, megyénk idegenforgalmi szerepköréből, a nagyberuházások megvaló­sítása során, illetve üzembe helyezése után jelentkező igények kielégítését. Az V. ötéves terv 19801 évre a lakossági szolgáltatá­sok 348 millió forintra törté­nő növelését irányozta elő. Az eddigi eredmények alap­ján a tervet várhatóan — és jelentősen túl is teljesítjük. Már 1978-ban 347 millió fo­rint árbevételt értek el a szolgáltató szervek. Az el­múlt három évben a teljesít­ménynövekedés éves üteme 10,2 százalék volt, négy szá­zalékkal magasabb a terve­zettnél. A szervezeti és a fejlesz­tési eredmények hatására je­lentősen növekedett a lakos­sági szolgáltatások teljesít­ménye. A tervet meghaladó például a személygépkocsi­javítás, a személyi, az épí­tőipari, a kereskedelmi és az áruszállítási szolgáltatás tel­jesítménynövekedésének az éves üteme. Ugyanakkor’nem éri még el a tervezett szin­tet a motorkerékpár-javítás, a textiltisztítás, a hagyomá­nyos javítás és méretes te­vékenység teljesítménye, mi­vel ezeknél az új beruházá­sok csak 1979-ben, illetve 1980-ban lépnek üzembe. Mindezektől függetlenül a középtávú tervben előirány­zott új kapacitások lényegé­ben megvalósulnak. A feltételek gyorsabb és eredményesebb biztosítása érdekében a helyi tanácsok, illetve a járási hivatalok rendszeresen beszámoltatták az illetékeseket a tervezett beruházások helyzetéről, és intézkedtek az előkészítés, illetve a megvalósítás gyor­sítására. Mindezekhez a fel­tételek ma már rendelkezés­re is állnak. A szolgáltatás t helyzeté­nek további javítása érde­kében a testület kiemelt fel­adatként tekinti az V. ötéves tervidőszakra elhatározott, és folyamatban levő szolgálta­tásfejlesztési beruházások megvalósítását. A továbbia­kat figyelembe véve, a Ví. ötéves terv célkitűzéseinek és előirányzatainak olyan meghatározását tartották szükségesnek, amely alkal­mas a megye egész területén az igények és a kínálat össz­hangjának megteremtésére. A megyei tanács ülésén ez­után beszámoló hangzott el a szervezeti és működési szabályzatban előírt felada­tok végrehajtásáról, majd pedig indítványokra, illetve előterjesztésekre került sor. Itt fogadta el a testület az előterjesztést a megyei ta­nács közoktatási, közműve­lődési és művészeti díjak adományozására, illetve a Társadalmi Munkáért kitün­tetések odaítélésére. Befejeződött a finn—magyar barátsági hét Hazaérkezett Eger Poriban járt delegációja Pénteken elutaztak finn vendégeink Gáspár Sándor konzultációja belpolitikai újságírókkal Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára pénteken a Magyar Sajtó Házában konzultáció keretében tájékoztatót adott a belpolitikai újságírók­nak a termelés, a gazdasági munka segítésének, az üzemi demokrácia fejlesztésének fel­adatairól. Az eszmecserén részt vett Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára is. (Népújság telefotó — MTI—KS) Balaton: mesiiosszaiítiik a „m'ndenki partját“ A Balaton védelmét te­kintve a tó vízminőségének védelme a legfontosabb te­endő — hangoztatták a Ba­latoni Intéző Bizottság pén­teken, Siófokon megtartott ülésén. A testület Ábrahám Kálmán építésügyi és város- fejlesztési miniszter elnökle­tével a kormány által nem­régen elfogadott új regionális terv végrehajtásának felada­tairól tárgyalt, s állásfogla­lása szerint hatósági és tár­sadalmi erővel gátat kell vetni a természeti táj továb­bi romlásának. Mérsékelni kell a tó partvidékének zsú­foltságát, s ennek érdekében nagyobb figyelmet kapnak majd az úgynevezett háttér­területek. Fokozatosan meg­kezdik a partvidék rekonst­rukcióját, elsősorban arra törekszenek, hogy nagyobb zöldterületeket alakítsanak ki az üdülősávban. A fejleszté­si terveknél a parti sávban főleg közcélokat szolgáló üdülők, objektumok építésé­vel számolnak. Bejelentették, az ülésen, hogy a regionális terv ér­vényesítésére intézkedési ter­vet dolgoznak ki, amelynek előkészítésében részt vesz a BIB területfejlesztési szak- bizottsága is. A regionális tervre építve rövidesen meg­kezdik a Balaton-fejlesztés VI. ötéves tervének kidolgo­zását és 1982-ig elkészítik az ezredfordulóig szóló hosszú távú tervet is. A Balatoni Intéző Bizott­ság megszemlélte az épülő Aranypartot, amely a terü­letgazdálkodás jövőbeni mintájának tekinthető. Több, mint 3000 ember egyidejű üdültetésére építenek itt tár­sas nyaralótelepet. Ezen a helyen, illetve az Ezüst­partig nyúló 7 kilométeres szakaszon, létrehozták a „mindenki partját”. Ezt a 30 méter széles parti közterüle­tet 14 kilométerre hosszab­bítják meg. Mint arról lapunkban ko­rábban már beszámoltunk, június 14—21. között rendez­ték meg a két testvéri or­szágban a finn—magyar ba­rátsági hetet. Ez alkalommal megyénkben tartózkodott Eger finnországi testvérvá­rosa, Pori harminctagú kül­döttsége, amelyet Marja Sa- velá alpolgármester, illetve Marjaana Karjalainen, a Finn—Magyar Baráti Társa­ság Satakunta területi elnö­ke vezetett. A-z északi or­szágból érkezett vendégeink — a megyében tett ismerke­dő látogatás után — pénte­ken elutaztak hazánkból. A Ferihegyi repülőtéren Veres István, a Hazafias Népfront egri városi bizottságának tit­kára búcsúztatta a delegáció tagjait. Nem sokkal a finn dele­gáció gépének felemelkedése után landolt az a repülő, amellyel a testvéri ország­ban járt egri delegáció érke­zett Budapestre. A Kovács János városi pártbizottsági titkár, illetve Dér Béláné vá­rosi tanácselnök-helyettes ve­zette delegáció tagjai ezt követően autóbuszra szálltak és hazautaztak a megyeszék­helyre. A delegáció tagjaként részt vett a finnországi esemény- sorozaton lapunk munka­társa, Koós József is, aki ri- portösszeállítasban számol majd be az élméhyeikről. Megyei párS-vb-tagoh látogatásai Tóth Mihály Hatvanban, Pálinkás Ferenc a hevesi járásban Tegnap Hatvanba látoga­tott Tóth Mihály, a megyei párt-végrehajtóbizottság tag­ja, a poroszlói termelőszövet­kezet elnöke, akit a párt­székházban Szokodi Ferenc első titkár fogadott. Tájékoz­tatta a vendéget a város po­litikai, gazdasági életéről, a helyi szervek, vállalatok, in­tézmények előtt álló felada­tokról. Ezután Tóth Mihály útja a Lenin Termelőszövet­kezet központjába vezetett, ahol Szürszabó Gusztáv el­nök ismertette meg a csak­nem tízezer hektáras gazda­ság gondjaival, különös fi­gyelemmel a májusi aszály okozta károkra, amelyek fő­ként a kalászosokat érintet­ték. Szólt arról is, hogy ha­sonló probléma megelőzésé­re a gazdaság igyekszik mi­nél nagyobb területet bevon­ni az öntözésbe. Tóth Mihály — Szokoda Ferenc társaságá­ban — megtekintette a Lenin Termelőszövetkezet nagykö- kényesi baromfitelepét is, majd a dinnyeföldekre láto­gatott, ahol az idén elsőként alkalmazták a hasogatott fó­liás termesztési módot. Délután az áfész központ­jában Koncz Elek, az igaz­gatóság elnökhelyettese és Szőllőskei Zoltán, pártalap- szervezeti titkár fogadta a megyei párt-végrehajtóbi­zottság tagját. Tóth Mihály előbb a nemrég korszerűsí­tett áruházát tekintette meg, majd a fogyasztási szövet­kezet újhatvani húsfeldolgo­zó üzemébe látogatott, amely sokban hozzájárul a város üzlethálózatának tőkehússal, töltelékáruval való ellátásá­hoz. A hevesi járásba látogatott tegnap Púlinkás Ferenc r. vezérőrnagy, a megyei párt- végrehajlóbízattsáő tagja, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője, akit Hevesen, a járási pártbizottság épületé­ben Szabó Lajos első titkár fogadott, s tájékoztatott a járás politikai, társadalmi és gazdasági életéről, az ered­ményekről és problémákról, valamint az ezekkel kap­csolatos időszerű kérdések­ről. A tájékoztató elhangzása után Tiszanánára vitt vendé­gek és vendéglátók útja, ahol a termelőszövetkezetet ke­resték fel. Itt Korozs Ist­ván, a közös gazdaság elnöke számolt be a tsz munkájáról, az időjárás okozta problé­mákról és az aktuális fel­adatokról. Az elnök beszá­molójának elhangzása után közösen megtekintették a szakosított szarvasmarha­telepet, amelyről elismerés­sel nyilatkozott Pálinkás Fé­rem. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents