Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-22 / 144. szám
Hhol az Életbe szóló belépőt adlak... A pedagógiai szakberkek- jen igen sűrűn emlegetik a hátrányos helyzetű tanulókat. Arról is sok szó esik, hogy nem szabad magukra hagyni őket, hanem mindent meg kell tenni azért, hogy lemaradásukat behozzák, s idővel állják a versenyt azokkal, akik sokkal kedvezőbb körülmények között rajtoltak. Ezzel mindenki egyetért, az viszont elszomorító, hogy jó néhány helyen nem jutnak tovább a helyes elvek hangoztatásánál. Tiszteletre méltó kivétel viszont a pedagógusok szak- szervezete megyebizottságának hosszú évekre visszanyúló akciója, amely számottevő .sikerekkel büszkélkedhet. A nagyszabású — a több szempontból országosan is újszerű — vállalkozást Somos Lajos, nyugalmazott főiskolai tanár irányítja, aki aktív nevelőként is jobb sorsra méltó tehetségek százait mentette meg attól, hogy elkallódjanak. — 1967-től indítottuk szakköreinket a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban, s ezek kiterjedtek szűkebb pátriánk egész területére. A fizikai dolgozók gyermekeinek akartunk hathatós segítséget nyújtani. Gondoltunk a .sajátos igényekre, ezért két változatot vezettünk be. Az egyiket a középiskolák első osztályosainak ajánlottuk. Ennek alapvető célja az volt, hogy hozzájáruljon a felzárkóztatáshoz. A harmadiknegyedik osztályosokat az egyetemi, a főiskolai felvételi vizsgákra készítettük elő. Eleinte csak a matematikából, a fizikából és az orosz nyelvből próbálkoztunk meg ezzel, később azonban eredményesen folytattuk a magyar nyelv és irodalommal, a történelemmel, az angollal, a némettel, a biológiával és a kémiával. Idővel — az 1972-es oktatáspolitikai párt- határozat megjelenése után — méginkább előbbre léptünk, s javasoltuk a csatlakozást az általános iskoláknak és a szakmunkásképző intézeteknek is. 2 Ez a szakasz minőségi fejlődéssel is járt. Felfigyeltek arra, hogy a diákok jelentős része nehezen boldogul az élőbeszéddel, s ez akadályozza őket abban, hogy feltalálják magukat, s zökkenő- mentesen bontakozzanak rejtett adottságaik. — A téma nem hagyott nyugodni bennünket, ezért a tisztánlátás érdekében szakszervezeti bizottságunk még az 1970-es esztendők elején széles körű felmérést készített, s az általános iskolából a középbe való átmenet nehézségeit elemeztük. Elsősorban a munkás-paraszt tanulók körében. Rájöttünk arra. hogy az egyik legsúlyosabb baj az anyanyelvi műveltség hiányos volta. A gyerekek más-más megfogalmazásban, de egyértelműen hangsúlyozták: feleleteik elsősorban azért gyengék, mert nem tudják magukat szabatosan, világosan, jól kifejezni. Annyira megrendített az egyik falusi fiú megnyilatkozása, hogy máig sem felejtem el. Sorsáról így vallotta szinte haliga tagságra kényszerült fiú. ,.Az órán helyesen szóltam hozzá egy kérdéshez. Jót mondtam, társaim mégis kinevettek egyszerű beszédem miatt. Ettől kezdve akkor sem jelentkeztem. ha értelme lett volna.” Ehhez a megállapításhoz keserűen hozzáfűzte: „Mit tehetek én róla. hogy egyedülálló édesanyámnak segítenem kellett a kenyérkeresetben. s folyvást a mezőn dolgoztam a parasztemberek között. Akaratlanul is az ő 1979. június 22., péntek stílusukat sajátítottam el.” Nos, a hozzá hasonlóak nehézségeit óhajtottuk felszámolni, amikor meghirdettük az anyanyelvi és közművelődési szakköröket, azaz olyasmit határoztunk el, amit mások még nem csináltak, amire korábban még sehol sem volt példa. 3 Arra is rájöttek — ezt is adalékok sorával igazolták —, hogy a gátlásosság a közéleti szerepvállalást, az ifjúsági mozgalomban való aktív részvételt is akadályozza. Feltűnt az is, hogy a szakmunkásképzőknek búcsút mondó tanulók zöme is az anyanyelvi bizonytalanságra hivatkozik. Az is tény, hogy ennek következtében csökken az olvasási kedv, a fiatalok egyre kevésbé vonzódnak az irodalomhoz, nem szívesen forgatják a közérdekű folyóiratokat, a napilapokat, a könyveket. A tartalmi munkát úgy tervezték, hogy ezeket a hiányosságokat számolják fel. Arra törekedtek, hogy közéleti hangoltságú. a világ dolgai iránt érdeklődő, azokkal kapcsolatban állásfoglaló, véleményt nyilvánító leendő .munkásokat neveljenek az egymást követő foglalkozásokon. Olyanokat, akik nemcsak szeretnének, hanem tudnak is élni az egyre terebélyesedő demokratizmusból fakadó jogaikkal. — A beszédkultúrát és a közműveltség iránti érzékenységet kívántuk kifejleszteni és fokozni. A pedagógusoknak legnagyobb önállóságot biztosítottunk, csak azt kértük tőlük, hogy e kettős célt tartsák szem előtt. így aztán változatos, de hatékony programok születtek. A tanárok feldolgozták a beszédtechnika, a mondat és a szövegalkotás, a gondolatsorok rendezésének részkérdéseit. A szakköri tagokkal megérttették, hogy milyen szerepet tölt be a szavak, a hangok hangulati hatása. Nem feledkeztek meg a tömörítés, a kiejtés, a hangsúly, a hanglejtés, a szinonimák, a közhelyek taglalásáról, a leglényegesebb stilisztikai, retorikai fogalmak tisztázásáról. Emellett alapoztak — s ezt nagyon heFérje megállt, kíváncsian nézett le rá. Két fej ma. gasságból, mintha azt mondaná. ,,Ez aztán a meglepetés. Jó, hogy mondod.” Zsófi a haja tövéig elpirult. Miért is beszél a férjének ilyenekről? O azt sem tudja, mi az, hogy albérlet. Mindig ilyen helyeken lakott. Ilyen budai villákban! Egy darabig állta a tekintetét, aztán elfordult. — Nem értem, mit akartál ezzel mondani — hallotta a férfi hangját. — Ez más dolog. Egészen más. Ami pedig az asszonyt illeti ... — vállat vont. Múlt az idő. és Zsófi nem tudta rászánni magát arra a beszélgetésre. Míg egyszer elkerülhetetlen lett. De hát ez példátlan! Eltűnt az egyik szoknyája. Egy sötétkék kord szoknya. Hogy tehet ilyet? Ez már romlottság! A következő kedden Jusz- ti úgy állt az ajtóban, mint aki verésre számít. Oldalazva jött, bocsánatkérő mosollyal. — Biztosan haragszik rám Zsófika. Tudtam, hogy kikapok. Egész éjszaka nem aludtam. — Maga előtt tartotta a szoknyát, mint egy békejobbot. — Az Évikém színházba ment az iskolával. lyesnek tartom — az önállóságra, .az alkotásvágyra. Ellátogattak a Gárdonyiházba, a nőnapokra verses összeállításokkal jelentkeztek. Elemezték Ady költeményeit, megvizsgálták azt, hogy a népművészet miként jelentkezik a festészetben és a zenében. Nem feledkeztek meg az emberi magatartás esztétikájáról sem. így vitatkoztak az öltözködésről, a fiúk-lányok kapcsolatáról, a célokról, az eszmékről, az életigényekről. Előfordult az is, hogy közösen néztek meg egy színházi előadást, egy tárlatot, s az itt látottakat, hallottakat később megtárgyalták. Megindult a szorgos munka, s egy-két esztendő múltán már jelentkeztek is az eredmények. Erre a nevelők így hívták fel a figyelmet. — Az újabb író-olvasó találkozók szervezését magufc a gyerekek szorgalmazták. — Aktivitásuk fokozódott, bátran megnyilatkoztak, s a jó szándékú kritikai megjegyzésektől sem riadoztak. Sőt, hibáikat maguk javították ki. Erről — írásos formában — maguk is szólnak. íme egy csokorra való ezekből. — Itt másképpen szerezzük az ismereteket, mint az iskolapadban. Ha mondanivalónk van, nem kell magunkban tartani. — Nagyon örülünk, ha feladatokat kapunk. — Itt találtam meg a színházhoz vezető utat. — Soha nem érdekelt volna Liszt Ferenc zenéje, most viszont megtetszett. — Ebben a körben ébredt fel bennem az olvasási kedv. 5 Ide kívánkozik néhány statisztikai mutató is. Az évenként szervezett különböző szakszervezeti szakkörök száma elérte a hatvanötöt. Ha egyre csak tizenöt tanulót számítunk, akkor az utóbbi tizenkét esztendő során tízezernél többen kaptak itt belépőt az Életbe. Érdem ez, a legjavából... Pécsi István Hetek óta nyaggatott, hogy vegyek neki új ruhát. Gondoltam, erre az egy alkalomra ... Fátyolos hangon, de már bátrabban folytatta. — Tudom, hogy nem szabadott volna. Elkértem volna, ha a múltkor nem siet annyiraZsófi szokatlanul kemény hangon szólt az asszonyra. — Máskor ne csináljon ilyet, Juszti néni. Kinőttem abból a korból, hogy közös ruhákat hordjak. Juszti hangja újra elhalkult. — Akkor menjek el? Ki vagyok dobva? Most Zsófi ijedt meg. —' Dehogy is. Egy szóval sem mondtam. Az órájára nézett, kapkodva öltözni kezdett. Mindjárt elkésik. Mikor már kinn állt a lépcsőházban, és kulcsra zárta maga mögött az ajtót, megtorpant. — Mégiscsak vissza kellene menni. Beszélni vele. Legföljebb elkésem. Tétován nézett az üres kulcslyukra. Amint így áll. dogált, az ajtó mögött fölcsendült a Catulli Carmina zenéje. Orff Catulli Carminája. Juszti még a nyáron megkérte, takarítás közben hadd hallgasson zenét, egyedül fél a lakásban, Magyar filmek nemzetközi fesztiválokon A IX. moszkvai nemzet- * közi filmfesztivál gyermek- film-kategóriájában külön- díjjal jutalmazott „Locsolókocsi”, Kézdi-Kovács Zsolt filmje, valamint Palásthy György „Hahó, a tenger” és a „Varázsló” című filmalkotásai képviselik a magyar filmgyártást a jugoszláviai Sibenikben június 26.—július 7. között megrendezendő gyermekfilm-fesztiválon. A franciaországi La Ro- chelle-ben június 28—július 9. között vetélkednek nemzetközi filmfesztiválon a meghívott filmek. E filmfórumon levetítik Zsombolyai János „Kihajolni veszélyes” című alkotását is, amely 1978-ban a montreali fesztiválon a zsűri nagydíját nyerte el. Mellette Schiffer Pál filmje, a „Cséplő Gyuri” valamint Kosa Ferenc „Küldetés” című alkotása szerepel a versenyprogramban. A fesztivál keretében Kéz. di-Kovács Zsolt filmjeiből retrospektív vetítésekre is sor kerül, amelyeken a „Mérsékelt égöv”, a „Romantika”, a „Locsolókocsi”, a „Ha megjön József” és „A kedves szomszéd” című alkotások szerepelnek. Nyitnak a nyári egyetemek Június 25-én, hétfőn megkezdődik a TIT nyári egye. temeinek sorozata: megnyitja kapuit a Miskolci Nyári Egyetem. A kurzuson két héten át a szocialista életmód és a közéletiség kérdéseivel ismerkednek a résztvevők. Az idén 1-9 városban 23 nyári egyetem fogadja a több mint háromezer külföldi és magyar érdeklődőt. Több rendezvény vár első alkalommal hallgatókat- így a július 9-e és 21-e között a Budapesten megrendezendő Állam- és Jogtudományi Nyári Egyetem, amelynek — elsősorban külföldi — résztvevői többek között a Magyar Népköztársaság alkotmányos rendjéről, a gyermek, és a családvédelemmel kapcsolatos jogi eszközökről kaphatnak képet. Zsófi megfordult, dühösen csapta be maga után a kaput. — Csak azt tudnám, mi. ért mindig ezt hallgatja? Ott a rengeteg lemez, és hozzá sem nyúl. Csak ez, a Ca- tulii Carmina kell neki. Délben, mikor Juszti végzett a takarítással, és kilépett az utcára, a ház előtt szomszédjával, Kontra Juliskával találkozott Kontra Juliska leányanya, nemrég szülte második gyermekét. Alkalmi munkából él. — Kísérj el — szólt neki Juszti. — Mondok valamit. Néhány házzal odébb kivett a táskájából egy kopottas, fekete-fehér lakk cipőt. — Nesze, vidd haza. Még nagy lesz a te gyerekednek, de majd belenő. És az se baj, ha eleinte csetlik-bot. lik. Annál jobban megtanul járni. Az asszony mohón nyúlt a cipő után. — Te, Juszti — kérdezte bizalmaskodva. — Honnét való ez a cipő? Juszti arca pipacsvörös lett — Mit képzelsz te rólam? Hogy lopok? Azt hiszed, én is... Kontra Juliska az utca végén megkérdezte. — Milyen az új helyed? Juszti arca megenyhült. < —• Jobbat nem is kívánhatnék. Az ember fáintos, de az asszony! Nem kérhetek olyat, amit meg ne tenne. Juszti mélyet lélegzett, a szavak maguktól tódultak a szójára. — Tegnap este az Érikém az asszony estélyi ruhájában ment színházba. Nem is kellett kérni, az első szóra Vathy Zsuzsa: Juszti néni Kopjafák Szerintem nincs szép temető és szép halál. Lehet egytemető virágos, gondozott, karbantartott, de a temető akkor is szomorú és mindig lehangoló. Az elmúlás is lehet tragi-- kusan hirtelen, lehet békés elhervadás, de szépnek sohasem nevezhető. Az élet az lehet szép, boldog; vidám! Az elmúlásba legfeljebb belenyugodni lehet. Az országutakon — sajnos — szaporodnak a kopjafák!. Gyöngyös, Hatvan határában, Gödöllő, Aszód táján, ismerek olyan helyet, ahol a telefonoszlopokra vasból szereltek virágtartót. Olyan kopjafát is láttam, ahová hetek, hónapok óta mindig friss virágot tesz valaki. — Mi történt? Rám néz, ellenségesen villan a szeme, aztán megenyhül! — Három hónapja már: húszéves volt, a kislány tizenhét. Motorral indultak kirándulni. Szörnyethaltak mindketten. , Kegyelettel veszem le a kalapomat a kopjafa előtt, és hallgatok, amíg ő dróttal odakötözi a virágokat. — El sem hiszi, milyen aranyos gyerek volt! Esztergályos. Minden megtakarított forintját a motorra rakta félre. Nagyon szerette, a motort és értett is hozzá. Ha valakinek elromlott a motorja, azt csakis az én Gyuszikámhoz hozták. Beszélgetünk, de közben százával suhannak el mellettünk az autók, a motorkerékpárok. — És a kislány? Csendesen megerednek a könnyei, fekete szélű zseb-' kendőt keres elő a kopottas, sötét táskából. — Nagyon szerették egymást. Most, ősszel lett volrra az esküvőjük. Szegény apja jó előre már a zenészeket is leszerződtette. — Van-e több gyermekük? Két lányunk van, ő volt az egyedüli fiú. A legkisebb lányomat a temetés után egy hónapig a kórházban kezelték. Talán még ma sem hiszi el, hogy meghalt a bátyja... Félrehúzódunk az árok szélére, egészen a szántóföldig, ahol fekete várjak százai kárognak. — Mégis, hogyan történt? — Szabálytalanul előzött! Ügy gondolhatta.!. És agyonzúzta magát. Még a szíve is kiszakadt, az arcára nem lehetett ráismerni! — Ivott? — Nem sokat! Nagyrédén sörözni látták őket. Pedig higgye el, ez a gyerek azelőtt sohasem... Jól tanult az iskolában is, a tanárai mindig dicsérték és rnaaavisrl';tlu:l '7 ötöse volt mindig. — A lány szülei? — Az őrület határán vannak ők is. Egyetlen lányuk volt a Joli. Szép, csinos, a legszebb, legbájosabb teremtés a faluban. Felváltva hordjuk az édesanyjával ide a friss virágot. Elhatároztuk, hogy ezen a helyen, amíg mi élünk, mindig lesz virág. Búcsúzóul kézfogás után még utánam szól. — Ezt a szörnyű tragédiát pedig el lehetett volna kerülni! Talán mi sem figyelmeztettük elégszer... önvádak, könnyek, megbánások az élők részéről. A holtaknak pedig díszes sírköveket állítanak, meg kopjafákat az országutak mentén. Százezrek, ezrek, tízezrek esnek áldozatul. Pedig ezek az életek csak pillanatokon vesztek el. Egy féldecin, egy korsó sörön! De vajon mindnyájan megte- szünk-e mindent azért, hogy ne szaporodjanak ilyen gyorsan a kopjafák? Azért, hogy ne legyen temető az utak mentén??? Szalay István Csohány Kálmán illusztrációja odaadta! Sajnálhatod, hogy nem láttad. Kontra Juliska eltátotta a száját. — Igaz ez? — Rózsaszín, plisszírozott blúz, elöl kö- tős. Hozzá földig érő, sréges szoknya. Látnod kellett vol. na! Kontra Juliska kutató szemével Juszti táskáját vizsgálta. — Te! Nem tudnál engem is beszervezni hozzájuk? — Téged? Ne bolondozz! Hogy vállaljak érted felelőssé. get? De alig hogy kimondta, meg is bánta. Minek abaj- gatja ő is ezt a szerencsétlent? Van baja elég. Táskájából egy doboz kakaót vesz elő. — Nesze, vidd haza. Aztán majd csinálsz érte valamit. Például elhozod nekem a gázt. Kontra Julis bemegy a közértbe, Juszti pedig a rövidebb úton, a parkon át megy hazafelé. A földet friss avar, a lehullott levelek gyönyörű tarkasága borítja. — Azért az útról elsöpörhetnék — méltatlankodik az asszony. Belegázol a levelekbe, megcsóválja a fejét és boldogan fölsóhajt. — Mennyi még a dolog a világban! (VÉGE)
