Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-16 / 139. szám

í. 1 i I I rilAG PROtETÄBIüT, EGYESÜLJETEK! Leonyid Brezsnyev és James Carter találkozója Béesben A világ sajtója az utóbbi évek legfontosabb világpolitikai eseményéről AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS NAPILAPJA XXX. évfolyam, 139. szám ÁRA: 1,20 FORINT 1979. június 16., szombat Az országgyűlés elfogadta a költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot Befejezte munkáját a nyári ülésszak Elsőként Horváth László (Somogy m. 4. vk.), a nagy­bajomi Lenin Tsz elnöke emelkedett szólásra. Beszá­molt arról, hogy megyéje adottságai miatt főleg a me­zőgazdasági termelés fejlesz­tésével, a termelés és feldol­gozás összhangjának megte­remtésével, ésszerűbb és gaz. daságosabb termelési szerke­zet kialakításával járulnak leginkább hozzá a népgazda­ság céljainak megvalósulásá­hoz. A felszólalást követően az elnöklő Péter János bejelen­tette, hogy az országgyűlés­nek kedves vendégei van­nak: a magyar—finn barát­sági hét alkalmából hazánk­ban tartózkodó parlamenti delegáció tagjai. A vita következő hozzá­szólója Péterji Ferenc (Vas m. 4. vk.) a szombathelyi Lakástextil Vállalat főműve­zetője feltette a kérdést: miért nem sikerült javítani a megtett intézkedések el­lenére sem népgazdaságunk egyensúlyi helyzetét. Ennek egyik oka — muta­tott rá — a kényelmesség, amely egyebek között arra vezethető vissza, hogy gaz­daságpolitikai agitációnk so­káig általánosságban magya­rázta az elvi határozatokat és olyan szemléletet sugallt, mintha a nehézségek, gondok megoldása csupán a kor­mányzat feladata lenne. Ró­zsa Ernő (Hajdú-Bihar m. 14. vk.) a létavértesd Aranyka­lász Termelőszövetkezet vil­lanyszerelője javasolta: a szakemberek vizsgálják felül a mezőgazdasági épületek tí­pusterveit és ajánljanak többféle műszaki-technológia ai megoldást, hogy a gazda­ságok természeti és üzemi adottságainak megfelelő ol­csó istállókat, gazdasági épü­leteket emelhessenek. Szabó Gusztáv (Szabolcs-Szatmár m. 12. vk.), a nagyecsedi Rá­kóczi Tsz állattenyésztési üzemágvezetője hangsúlyoz­ta: a szarvasmarha-tenyész­tés programja csak úgy vált­ható valóra, ha nő a tömeg- takarmány-termesztés szín­vonala. Ez ügyben sok helyütt kedvező változások tapasz­talhatók, nagyobb gondot fordítanak a rét- és legelő- gazdálkodása, a szálas takar­mány korszerű betakarítá­sára, tartósítására. tárolá­sára. Ezután — mivel a beszá­molóhoz több hozzászóló nem jelentkezett — az elnök a vitát bezárta, s megadta a szót Faluvégi Lajosnak. A pénzügyminiszter hangsúlyo­zottan szólt arról, a fejlődés egyik záloga a jó teljesítmé­nyek megbecsülése. Lénye­ges, hogy a társadalom a jö­vőben jobban elfogadja: Becsbe érkezett* Leonyid Brezsnyev, akit a Schwechati repülőtéren Rudolf Kirchschläger osztrák elnök fogadott (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) Az MTI tudósítói jelentik: A szovjet és osztrák zász­lókkal feldíszített Schwecha­ti repülőtér főépülete előtt röviddel délelőtt háromne­gyed 11 után állt meg a szovjet államfőt szállító IL— 62 típusú különrepülőgép. Leonyid Brezsnyev és kísé­retének tagjai fogadására a repülőtéren megjelent Kirch­schläger köztársasági el­nök, Kreisky szövetségi kancellár, Pahr külügymi­niszter, valamint az osztrák kormány több más tagja. A szovjet államfőt elsőnek az Osztrák Köztársaság elnöke köszöntötte. A két ország himnuszának elhangzása után Leonyid Brezsnyev Kirchschläger el­nök kíséretében ellépett a tiszteletére felsorakozott ka­tonai díszalakulat sorfala előtt. A legfelsőbb tanács elnökségének elnöke szívé­lyesen elköszönt a fogadásán megjelent személyiségektől, majd a repülőtérről a szov­jet nagykövetségen levő szállására ment gépkocsival. Ütőn Bécs felé Magyar- ország területe felett átre­pülve, Leonyid Brezsnyev táviratot intézett Kádár Jánoshoz, az MSZMP KB első titkárához, Losonczi Pálhoz, az Elnöki Tanács elnökéhez, és Lázár György­höz, a Minisztertanács el­nökéhez. Az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke testvéri üdvözletét tolmá­csolta és további sikereket kívánt a magyar népnek. A táviratban Leonyid Brezsnyev visszaemlékezett arra a meleg fogadtatásra, amelyben a szovjet dele­gációt közelmúltban tett magyarországi látogatása során részesítették. Meg­győződését fejezte ki, hogy a magyar—szovjet tárgya­lások gyümölcsöző ered­ményei a kél ország közötti sokoldalú együttműködés továbbfejlesztését és elmé­lyítését szolgálják a két nép, valamint az egész szocialista közösség érde­keinek megfelelőén. „Bécs alkalmas hely a csúcstalálkozóra, mivel az Egyesült Államok és a Szov­jetunió 1955-ben az osztrák fővárosban írta, alá első fontos háború utáni együtt­működési megállapodását" — mondotta az osztrák ál­lamszerződésre utalva James Carter amerikai elnök, aki csütörtök este érkezett Ausztria fővárosába, hogy találkozzék Leonyid Brezs- nyevvel, az SZKP KB főtit­kárával, a legfelsőbb tanács elnökségének elnökével. Városnéző körutat tett pénteken a kora délutáni órákban Leonyid Brezsnyev, a legfelsőbb tanács elnök­ségének elnöke, aki délelőtt érkezett Bécsbe, a szovjet— amerikai csúcstalálkozó szín­helyére, s programjában nem szerepelt a körút Bécs történelmi belvárosában, sa­ját kérésére azonban beik­tatták a városnézést is. A körút első állomása a városháza, a parlament, a Burgtheater és a Hofburg környékének megtekintése. A városnéző körút során az osztrák főváros lakossá­ga sok helyen köszöntötte a Vendéget. Carter amerikai elnök családja és Vance külügy­miniszter kíséretében kirán­dulással töltötte a déli órá­kat: az osztrák főváros kö­zelében levő Klosterneu- burgba látogatott el, majd pedig a nevezetes bécsi Kahlenbergről megtekintet, te az osztrák főváros pano­rámáját. Péntek délután dr. Rudolf Kirchschläger osztrák köz- társasági elnök — dr. Bruno Kreisky kancellár társasá­gában — a Hofburgb^p együtt fogadta Leonyid Brezsnyevet és James Cár­iért, akik szombaton kezdik (Folytatás a 2. oTEaXorF, vezőbb arányokat igyekeznek kialakítani a településfej­lesztésben. Határozathozatal követ­kezett: az országgyűlés a Magyar Népköztársaság 1978. évi költségvetésének végre­hajtásáról szóló törvényja­vaslatot, a benyújtott erede­ti szöveg szerint egyhangú­lag elfogadta. Ezután az állami pénz­ügyekről szóló törvényjavas­latot terjesztette elő Falu­végi Lajos pénzügyminiszter, aki elöljáróban hangsúlyoz­ta, hogy az állami pénz­ügyekről szóló törvényjavas, lat szocialista fejlődésünk eredményeire és szükségle­teire épül. E törvényt jog­alkotási programunk tudato­san és átgondoltan ütemez­te úgy, hogy a népgazdasági tervezésről, valamint a v'ál. lalatok, a tanácsok és a szövetkezetek működéséről szóló törvények után kerül­jön tető alá. Ezek is érinte­nek ugyan pénzügyi kérdé­seket, de természetszerűen nem fogják át az állami pénzügyek teljes területét. Indokolt tehát egy olyan törvény megalkotása is, amely áttekinthetően — és az em­lített törvényekkel össz­hangban — rendszerbe fog­lalja és szabályozza szo­cialista államunk pénzgaz­dálkodását, a vele foglalko­zó intézmények jogait és kötelességeit, egyszersmind meghatározza a pénzügyek helyét a gazdasági és tár­sadalmi feladataink végre­hajtásában. Faluvégi Lajos a további­akban szólt arról; az állami pénzügyi ellenőrzés révén megkövetelhető, hogy min. denütt megtartsák a gazdál­kodás szabályait; feltárha­(Folytatás a 3. oldalon) a vállalatok, a szövetkeze­tek helyzetét a mérhető teljesítménykülönbségek differenciálják. Az ülésterem Pénteken délelőtt tíz órakor a Parlamentben folytatta munkáját az országgyűlés nyári ülésszaka. Legfelsőbb törvényhozó testületünk ülésén megjelent Losonczi Pál, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára, és Lázár György, a Minisztertanácselnöke. Az elfogadott napirendnek megfelelően a Magyar Népköztársaság 1978. évi költségvetésének végrehajtá­sáról szóló javaslat vitájával folytatódott a tanácskozás. Faluvégi Lajos arra is fel­hívta a figyelmet, hogy az ország gazdasági adottságai mellett nem tehetjük meg, hogy a magasabb világpiaci árszínvonalat és az új árará­nyok tartós irányzatait — mérsékelt, ésszerűbb keretek között — a vállalatokkal ne érzékeltessék. A költségvetés a pénz vásárlóképességének veszélyeztetése nélkül nem vállalhatja tartósan a csere­arány romlás miatti terhet. Nagyon fontos, hogy min­denki mérlegelje a világgaz­dasági helyzet változásával kapcsolatos feladatokat, s mindent megtegyen azért, hogy elmaradásunkat pótol­juk. A felszólalásokra vála­szolva a miniszter egyebek között elmondotta, hogy mind a belföldi, mind a kül­kereskedelem mindent meg­tesz azért, hogy javuljon a mezőgazdaság alkatrészellá­tása. Ugyancsak a mezőgaz­dasággal kapcsolatban beszá­molt arról: a gazdasági fel­tételrendszert úgy igazítják a jövőben, hogy megfeleljen az ágazat népgazdasági je­lentőségének és lendítse a termelési kedvet. A jövede­lemszabályozás módosításá­val kívánják előmozdítani az ésszerű munkaerő-gazdálko­dást. A tanácsi és kulturális fejlesztésekről szólva el­mondotta a miniszter, hogy a jelenlegi tervidőszak első két esztendejében a terve­zettnél 1 milliárd forinttal többet fordítottak az iskolák felújítására, de a helyzet még így is szükségessé teszi Az országgyűlés nyári ülés­szakának második napján Faluvégi Lajos pénzügymi­niszter zárszavában vála­szolt a hozzászólásokra. (Népújság telefotó — MT7 ... — Pálfai Gábor felvétele- ~KS> az ütem gyorsítását. ígéretet tett arra is, hogy a hatodik ötéves tervben — figyelembe véve a mai helyzetet — ked­l

Next

/
Thumbnails
Contents