Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-13 / 110. szám

Újjáépül a drezdai Semper Opera • • A világhírű drezdai opera épülete, melyet Gottfried Semper tervezett és fia, Manfred az 1870-es években épí­tett fel, 1945-ben angol—amerikai bombatámadás áldozata lett. 1977. júniusában került sor a második alapkő leraká­sára. És ekkor megkezdődött a Semper Opera újjáépítése. Az épület régi szépségében hamarosan újra az Elba-parti város nevezetessége lesz. A műemlékvédelmi bizottság munkatársai és az építők azon fáradoznak, hogy az opera­házat régi formájában építsék újjá. De mégsem lehet el­kerülni néhány változtatást, hiszen a modern követel­ményeknek is meg kell felelnie az épületnek. Ezért a né­zőtér csak 1300 férőhelyes lesz, háromszázzal kevesebb, mint korábban, mert az egykori nézőtér nagyon zsúfolt volt. Ezenkívül két új mellékszínpad is épül. Igen bo­nyolult a nézőtér felépítése. Az emeleteket öt szakaszban bontják le és építik fel újra. Az épület statikája miatt ez másképpen nem lehetséges. Az emeletek egy részét frissen betonozzák. Az előcsarnok és a folyosók helyre- állításán szorgalmasan dolgoznak. Már a belső díszítés tervei is készen vannak. Fehér gipsz bolthajtások, ellip­szisek, lámparózsák, adnak ízelítőt az operaház jövőbeni szépségéről. A drezdai operaházat Gottfried Semper szel­leméhez méltóan, nagy szakértelemmel építik újra. „Nehéz dolog emberielet vinni a kard hegyén...“ Egy Simplicissimus nevű német tollforgató valamikor a tizenhetedik században ter­jedelmes- önéletrajzot írt, holott ez akkor és ott nem volt kötelező. Korunk gyer­meke, aki már írt néhány önéletrajzot, el sem olvasná, s mi sem foglalkoznánk ve­le túlzott buzgalommal, ha ebben az írásban nem emlé­kezett volna meg a magyar rabokról az egri várban, amikor e viharvert falak között a török volt az úr. Aki Simplicissimus egri históriájához meg akarja hívni az-olvasót, annak nincs könnyű dolga. Már maga a név is magyarázatra szorul. Simplex latin szó, annyit je­lent, mint egyszerű. A Simp­licissimus az egyszerű leg­felső foka: a legegyszerűbb. Ez a lehető legegyszerűbb férfiú valószínűleg, de vi­tathatóan Dániel Speer német muzsikus-író. Köny­ve, először 1783-ban, másodszor 1854-ben jelent meg. Ezt követte 1906-ban, majd 1956-ban magyar for­dítása. A német szövegben külön üdülést és derűt jelen­tenek a német írással írt magvar szavak, . teszem:. Natzschagosuram, ami nagy­ságos uramat jelent, vagy borno misso, ami a török nép bornemissza tulajdonsá­gát jelzi. A könyv szerzője több mint egy évtizedig élt a Felvidéken és Erdélyben s Egerben is megfordult, mint török fogságba esett magyar katona. Onoth-on (Önöd) tartózkodott, amikor az egri pasa arrafelé portyázott. Az ónodiak megtámadták, majd megfutamították a törököket, sokat levágtak s több fog­lyot ejtettek. Amikor bevo­nultak az ónodi várba, „minden jó lovag egy török fejet vitt a kardja hegyén. Aki nem próbálta, nem is tudja, milyen nehéz ember­fejet vinni a kard hegyén” — írja S. mester. A vár kö­rül három sor karó volt, a fejekét azokra helyezték és felvettek fejenként egy aranyat. Egy alkalommal, sétálni induit S. egy mészároslegény társaságában. Mindössze egyetlen dzakan (csákány) volt á fegyverük. Az erdő­ben három martalos (marta- lóc, törökké lett keresztény) támadta meg őket és az egri rabszolgavásárra haj­totta. Tűző napsütésben áll­tak s a martalosok időnként korbáccsal- frissítették fel őket (karbatsch), ilyenkor ide-oda ugráltak,: hogy el-; kerüljék a verés nagyját. A martalosok pedig azt kiál­tozták: nézzétek, milyen szé­pen táncolnak, vegyétek meg a jaur disniokat (gyaúr disz­nók). Simplicissimust a ba­sának kellett átadni, . mivel katona volt. A várban ne­héz vasakat vertek a lábá­ra és a föld alatti börtönbe lökték, ahol mintegy ötven rab szorongott. Közülük né- hányan a felülről világító ablaknál pipát, korbácsot és övét készítettek, s ezért a törökök fizettek is valami csekélységet. Nyolc nap múlva kivitték az udvarra, lefektették, két lábát egymás fölé kalodába tették és „irgalmatlanul, szép lassan” verni kezdték a talpát, követelvén a vált­ságdíjat. Ha keveset aján­lott, tovább verték, s még erősebben. Aztán visszavit­ték, de előbb felvágták a talpát, kinyomkodták belőle az összegyűlt vért, bekenték hígított lótrágyával, hadd szívja ki belőle a gennyedsé- get. Háromszor ismételték meg ezt az alkudozást, míg végül szegény rab annyit Ígért, amennyit követeltek tőle, legfeljebb összekoldul­ja a pénzt. S. mester egy török rabot ígért magáért az ónodi várból, így szabadult meg. Ilyen gyöngy életük volt a magyar foglyoknak az egri várban. Csak éppen verejtékből volt a gyöngy, s bottal verték a talpalávalót. Persze derűs oldalak is ol­vashatók ebben a kalandor regényben. Esküvői, temetési szokások, boszorkányságok. Talán a legbájosabb a szer­ző nagy élménye a Selmec­bányái ezüstbányában. Le­szálltak a tárnák legmélyé­re s ott meglátták a legen­dás arasznyi törpét, aki lám. pással és kalapáccsal jár és csak a vasárnap született bányászok előtt mutatkozik, ahová üt, ott tömbökben ta­lálható a színezüst. A könyv szerzője mé­lyen sajnálja, hogy ez alka­lommal * nem ütött sehová. Nem úgy, mint a törökök az egri várban. Dr. Kapor Elemér Humor­szolgálat A feleség megkérdi a fér­jétől : — Milyen ajándékot akarsz a születésnapodra, fiacskám? — Egy pillanatnyi csen­det. drágám! ★ Két jó barát beszélget. — Sohasem kételkedtem a feleségem hűségében — egészen addig, amíg Geno­vából Firenzébe nem köl­töztünk. — No és, mi történt Fi­renzében? — Csak az, hogy észre­vettem: itt is ugyanaz a postás jár hozzánk, mint Geno­vában! ★ Egy koldus odalép egy kö­vér asszonyhoz: — Madame, már öt napja egyetlen falatot sem ettem! — Irigylem — sóhajt fel a hölgy —: bezzeg, ha nekem ilyen erős akaratom vol­na... ★ — önnek valóban ilyen nedves a lakása, monsieur, nem túloz? — Egy cseppet sem! Ma például halat találtam az egérfogóban! ★ — Bíró úr — mondja a háziasszony a vendégének —. kóstolja meg ezt a tyúk­levest! — Köszönöm, madame. — válaszol a bíró —. már megkóstoltam, és úgy vélem, ez a tyúk tökéletes alibit bi­zonyított! ★ A négyéves Bobby a kis- cicával játszik a kandalló előtt. A cica dorombolni kezd Bobby nézi-nézi. aztán megragadja a farkát és el­vonszolja a cicát a kandal­lótól. — Mit csinálsz? — kérde­zi az anyja — Nem szabad a cicát bántani! — Nem bántom. Csak el­viszem a fűztől, hiszen már felforrt! NIKOLAJ KANCSEV: Az erdőben van valaki Valaki van az erdőn, aki batyujában hamut visz. — Ha leomlik ősszel a lomb, — mondja idegesen az erdőkerülő — fülöncsípem azonnal: bizonyára fát égetett a fickó! Intelek a csavargástól, lányok, egyelőre veszélyes. Valaki van az erdőn, aki batyujában hamut visz. — Szerencsétlen kincskereső az csak — szól szelíden a pocakos —, eltűnik, mihelyt a mágia megrontja majd az aranyat! Intelek a csavargástól, lányok, egyelőre veszélyes. Valaki van az erdőn, aki batyujában hamut visz. — Lehetséges, hogy őrült — mondja bölcsen az orvos —, ha tudorok kezébe kerül: makkegészséges újra! Intelek a csavargástól, lányok, egyelőre veszélyes. Valaki van az erdőn, aki batyujában hamut visz. ’— Meghalt valaha Indiában — vészjósol egy javasasszony —, elégették feleségestül, és most várja, hogy föltámadjon! » Ne merjetek kacarászni lányok egyelőre veszélyes. Szentgyörgyi Kornél: Anya és fia Épp akkor értünk a pénztárhoz, amikor a délelőttös hölgy tá­vozott, de a délutá- nos még nem érke­zett meg. Jó fél órá­ig vártunk, az étel már rég kihűlt, mire végre betipegett, s akkor is... előbb le­bonyolított egy tele­font a „szivikéjével”, azután púderozott, a szemét festette. Ak­kor én bátorkod­tam odaszólni neki, hogy szíveskedjék észrevenni minket. Tetszik tudni, mit válaszolt? „Ez is be­számít a nyugdíjam­ba!” Csak természetes, hogy ezután fölkeres­tem a pénztárosnőt, aki kijelentette, hogy ő — bár naphosszat a pénztárban ül — a munkahelyére, meg hazafelé, továbbá szabad idejében jár­ni szokott, mégpedig cipőben. A cipő meg kopik, kimegy a di­vatból, tehát aznap új cipőt akart vásá­rolni. Talált is az egyik cipőboltban megfelelőt, de nem találta az eladónőt, mert az épp hátul volt a raktárban. Majd egy óra hosz- szat várt rá. Panaszt akart tenni a főnök­nél, de történetesen az is hátul volt a raktárban. Mint ki­derült, valami család di ügyben vitatkoz­tak, ugyanis házas­társak. És tetszik tudni, mit mondtak a pénztárosnő jogos kifakadására? Igen, azt. Hogy beleszámít. — Kérem — ma­gyarázkodik a Cipő­bolt vezetője —, én azért szidtam a fele­ségemet, mert elké­sett, és ugye minden. ki elkéshet, de ép­pen ő nem. Erre el­sírja magát, hogy a postán ahol a tele­font akarta befizetni, a kisasszony kávé­zott, de nem feketét, hanem tejeset briós. sál, aztán telefono­zott, mintha hivatal­ból csinálná, de ö rájött, hogy igazában privát beszélt, s vé­gül, amikor a sorba, állók zúgolódni kezd­tek, pimaszul kiszólt az ablakon: „Nyugi beszámít a nyugdí­junkba!” — Kérem, én a munkámat akkor kezdtem — emlék­szik vissza a reggeli incidensre a postás­kisasszony —, s belá­tom, kissé ingerült voltam, de nem te­hetek róla, ugyanis tizenöt percet vártam a buszra. Melyikre? A 77/Q-ra? Miért? Mert ez a jópofa, szőke, harcsabajuszú sofőr vicceket mesélt a kollégáinak, és amikor szóltunk ne­ki, hogy már tíz per­ce ég az indulást jel­ző lámpa, csak le­gyintett: „Csiga vér, kedves utaskáim! Beszámít a nyugdí­jamba!” Én most rohanok, hogy még lapzárta előtt leadjam ezt a cikket, mert ha nem érek időben a szer­kesztőségbe, nem je. lenik meg, s akkor nem számit bele a nyugdíjamba. Sólyom László 'tffé&Ui Kecmec Nyelvünk életének termé­szetes jelensége, hogy új, eddig nem, vagy ritkán hasz­nált fonnák tűnnek fel. Ele­inte csak szűkebb körben- s igen Lassan terjednek el nyelvhasználatunkban. En­nek az útnak első szakaszát járja a címbeli megneve­zés is. Leginkább a beszélt nyelv szintjén és ilyen szövegösz- szefüggésekben jelentkezik: Nincs kecmec, menni kell. Ha határozat született, nincs tovább kecmec! Ez is csak kecmec stb. Az élőszóbeli közlésekben hallható kecmec ma még szokatlan hangfes­tőben is. Jelentése és hasz­nálati értéke még bizonyta­lan. s csak a beszéd helyzet dönti el. milyen nyelvi sze­repet vállal. Hogy ma már az írás szintjén is találkozhatunk vele- csak egy példát idézünk bizonyításul: „Nem is volt sok kecmec, amikor meghal­lották a nyolcvan hektót, hogy az is az , övék” (Hevesi Szemle, 1979. 1. sz. 22). Bár a mai nyelv tudat Azá- mára mintha új nyelvi ala­kulat lenne, érdemes arra utalnunk, hogy a nép nyel­vében valódi tájszókénit él egy kecmec hangtestű szó Jelentése: facsiga, macska­méz. mézga. Ezzel nevezik meg némely csonthéjas gyü­mölcs fáján a kéregre szá­radó anyagot. A nyelvjárási szóláskészletben ■ ismeretes ez a szólásszerű nyelvi képlet: Kecre áll, azaz fejtetőre áll. Vannak, akik , a hasonló hozzák szavunkat a kecmereg, hozzák szavunkat a kecmeré'^ kecmeredik, kecmerkedir-. igealakokkal is. Szerintük a szócsalád e jelentésváltozatai is ezt a véleményt támogat­ják: piszmog, kelletlenkedik, nehezen szánja el magát a cselekvésre stb. Az igaz. hogy a kecmec szóalak eleinte az argóban és a bizalmaskodó, vagy tré­fálkozó beszédhelyzetekben hordozott ilyen jelentésvál­tozatokat: Nincs kecmec: te­hát nincs piszmogás, húzódz- kodás, ügyetlen tétlenkedés. tehetetlenkedés stb. Jegyzetfüzetem tanúsko­dik arról, hogy-a mindenna­pi nyelvhasználatban, a ma­gánjellegű közlésekben olyan jelen,tésbeLi értékeket is rá­bízunk a kecmecre, amelyek révén ez a megnevezés ebbe a rokon értelmű kifejezés­sorba vonható bele: huza­kodás, vonakodás, ódzko­dás, kényszeredett viszoly­gás, vakaródzás, szabadkozás, visszahúzódás stb. Az igényes köznyelvben bármelyikkel helyettesíthető a kecmec. Nincs szükségünk arra. hogy kedvéért lemondjunk róluk. Dr. Bakos József Ki ne ismerné azt a vidám tekintetű, harcsabajuszú, szőke sofőrt, aki a 77IQ au­tóbusz volánjánál ül, és zengő baritonján harsogja a fülünkbe a megállókat... Én jól ismerem, hiszen a vonalán já­rok naponta. Tegnap este azon_ bán alig ismertem meg a vendéglő kert­helyiségében. A tekin­tete ugyanis nem volt a megszokott vidám, a bajsza pe­dig nem csüngött le­felé, hanem felfelé szúrt. — Vagy fél órája ülök itt — válaszolta baráti érdeklődésem­re —> egy korsó sör­re várok. De hiába szólongatom a ked­ves felszolgáló kis­asszonyt. csak le­gyint. Hol a kollégáig val trafikál, hol te­lefonál, s az előbb, amikor merészeltem megjegyezni, nem azért van itt, hogy a privát ügyeivel fog­lalkozzon, tetszik tudni, mit vála­szolt... He? Azt mondta: „Az is be­számít a nyugdíjam­ba!” Erre magam is méregbe jöttem, disz­kréten félrehívtam a kisasszonyt és meg­kérdeztem tőle, hogy lehet így beszélni a kedves vendéggel? — Mit háborgat engem még maga is, van nekem elég ba­jom — fújt rám dü­hösen. — Képzelje, ma délután kettő és négy között vártam a szerelőket otthon. Kértem, könyörög­tem, hogy pontosak legyenek, mert én öt. kor kezdek itt. Tud­ja, mikor jöttek? Fél ötkor, amikor épp akartam indulni ide, a munkahelyemre, és ahelyett, hogy elné­zésemet kérték vol­na, szemrehányásom­ra nagy flegmán du­ettben válaszoltak! „Nyugi, nagysága, beleszámít a nyugdíj, b a!” Nosza elkértem a szerelők címét, és be­gerjedve rohantam hozzájuk. — A szerelő is ember, uram — mondta a főszereid —, s mint ilyennek, joga van az ebéde­léshez. Igen ám, de nekünk, akik nap­hosszat az utcákat járjuk, csak jogunk van. de ebédlőnk, vagy kiszabott ebéd­időnk nincs. Mi te­hát ott eszünk, ahol épp megéhezünk. Rendszerint valame lyik önkiszolgálóban állva kapjuk be az ételt, hogy az így megspórolt időnket is a kedves ügyfeleirtk rendelkezésére bo­csáthassuk. Nos, ma alaposan megjártuk.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents