Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-13 / 110. szám

Eladó egy történelmi sziget

A Skócia nyugati partján fekvő szigeteken a partvidékek zord vadsága pásztoridilli hangulattal keveredik. Mindezt Mendelssohn muzsikába is foglalta, a Hebridák-nyitányban. Ha élne, Mendelssohn most megírhatná a „Hebridák-gyászze- nét."

A nyugati szigetek több száza közül a skótoknak kevés oly kedves, mint az lona. Itt található számos skót király temetkezési helye és ennek partjainál kötött ki a VI. században a Sí. Columba hajó, meghozva a kereszténységet és a whisky. készítés ír művészetét. 1693- ban lona szigetét az uralkodó a hatalmas argylli Campbell családnak adományozta, s azóta is a család birtokában van. Az Inveraray kastélyból, amely az Argyll hercegek ősi otthona, az elmúlt

héten olyan hír érkezett, hogy a szigetet a Campbell család eladásra kínálja fel, hogy fedezze a reá kirótt adókat. A bejelentés aggodalmat váltott ki a skótok körében, akik attól félnek, hogy a sziget valamilyen gondatlan külföldi kezére ke. rül, vagy valamely élelmes vállalkozó a szélfútta legelőkből tűrista-paradicsomot akar kiépíteni.

Iám Campbell, Argyll tizenkettedik hercege kijelentette: a szigetet azért adja el, mert egymillió dollár értékű összeggel tartozik a kormánynak, az apja halála, kor, 1973-ban kivetett ingatlan- illetékek miatt. Őt is aggasztja — tette hozzá —, hogy milyen kezekbe kerül a sziget és szívesebben adná azt az állam illetékes hivatalának, hogy az gondoskodjék a történelmi műemlékek és a

sziget természeti szépségeinek védelméről. De ha a kormánytól nem kapja meg a sziget általa megfelelőnek ítélt ellenértékét, nevezetesen 2 millió dollárt, kénytelen lesz fontolóra venni — úgymond —, hogy azt magánszemélynek adja el.

A skótok, akik nemzeti büszkeségükben amúgy is sértve érzik magukat az autonómiával kapcsolatos népszavazás kapcsán, most összefogtak a sziget védelmében. Argyll képviselője felszólította a kormányt, hogy vásárolja meg a szigetet. Az egyik Edinburghban megjelenő lap pedig így reagált a fejleményekre: „Ha hagyjuk, hogy olyan helyek, mint lona szigete, idegen kezekbe vagy üzleti vállalkozók kezére kerüljenek, ez annyit jelent: a nemzet

lelke nem él többé”.

Aforizmák

A művészettől is gyakran áldozatokat követelnek.

(Mezopotámiai művészettörténészek népi hagyománya)

★

Vannak olyan könyvek, amelyeknek csupán azért adott a sors hosszú életet, mert senki sem olvassa őket.

(Grönlandi könyvtárosok szólásmondása.) ★

Ha a parancsot nem teljesítik — akkor más parancsot kell adni.

(Bizánci hivatalnokok bölcs mondása.)

•k

Egyesek egész életükben azt a jogukat védelmezik, hogy ne legyen saját meggyőződésük.

(Rudi Mill osztrák filozófus.)

W

Uj könyvek

Régi hiányt pótol a Magvető Kiadó a romániai magyar irodalom Sütő András mellett egyik legjelentősebb alakja, Kányádi Sándor kötetének megjelentetésével. A magyarországi olvasók ez idáig csupán a kis példányszámú — a közös könyvkiadás keretében behozott — verseskötetekből ismerhetik. Most összegyűjtött versei kerülnek asztalunkra. Kányádi indulásától biztos kezű lírikus, az élőbeszéd közvetlenségét, hetyke humorral tette fordulatossá. Azóta is megmaradt a stílus hagyományos formáinál, nem csábították el a vonzóbb, modernebb irányzatok, vagy divatok, megtartotta a gyermekkori folklór emlékek szabadító, s máig is éltető varázsát. Egész életművét a táj, a nép, a szűkebb nyelvi közösség szenvedélyes sze- retete jellemzi. Korai verseiben lüktetőén, szenvedélyesen fogalmaz, hogy aztán a lobogó vallomásból átélt, a közösség sorsát valló és vállaló, mély gondolati költészet szülessék. Természeti versei nem a hagyományos értelműek, nála az ember egy a szülőfölddel, a fák, a fenyvesek, a madarak nem tartozékai, hanem ihlető forrásai, éltető erői költészetének, ahogyan e tájon élőknek is. A táj — történelem, hősi tettek színhelye, s emlékeztető á megélt történelemre.

Megrendítik a költőt az urbánus élet, s korunk ellentmondásai, önpusztító cselekvésfolyamatai; az élet tiszta és szép értelmét, emberségét, igazi fényét félti. Elsiratja a kialudt pásztortüzeket, a kivágott erdőt, a kiszáradt kutat, a rohanó idővel ritkuló baráti, meleg szót. Megihleti Tamási Áron, Illyés, Arany, Nagy László, Kós Károly, Veres Péter alakja, emberségük és szellemiségük. Kodályról írt sorai ma már klasszikusak: „boldog, akinek térdén egy nemzet lovagolhat”. Helyt kapott a kötetben az utóbbi évek egyik legmélyebb gondolati tartalmú, s legszebb verse a Halottak napja Bécsben, Kányádi eddigi életművének csúcsa. Olvasván akarva-akaratlanul az jut az eszünkbe, hogy e költemény műfaja szózat, Illyés legnagyobb verseihez, a Bartókhoz, vagy A reformáció genfi emlékműve előtt címűhez rokoníthatjuk. Kányádi Sándor Fekete-piros versek című kötete a magyar költészet gazdagító értéke, az olvasónak formáló erő.

Keresztúry Dezső legújabb verseskötete Így éltem címmel ugyancsak a Magvető gondozásában jelent meg, Keresztúry „öregkori” verseit tartalmazza, mondhatni őszikéit. Keresztúry mégsem Arany rokona, noha versépítkezése, nemkülönben nagy klasszikusunkhoz való vonzódása (Aranyról szóló könyve) ilyen megfogalmazásokra csábít, holott költészete sokkal inkább berzsenyis veretű. „Keresztúry az emberi, emberségi veszélyhelyzetnek (mely épp a helyzet okán: közösségi, történeti, kétszemélyes,

többszemélyes is) evidens felismeréséig, s azon túl érkezik el; az a túl az, ami már nem törvényőrzés, hanem teremtés” — írja kötetéről Tandori Dezső. Számvetés e kötet eddigi pályáját összegzi Keresztúry, a költőét, a tudósét, a közéleti emberét. „Zuhog az eső, engem áztat, / fecseg a vád, engem gyalázhat /; amit lemos, rámszeny- nyez: látszat”.

Ritka szép kötet a Zeneműkiadó legújabb kiadványa A kékszakállú herceg vára. Balázs Béla költeménye eredetileg nem librettónak készült, misztériumként játszották is valamelyik Nyugat-matinén. A művet Bartók Béla tette világszerte ismertté és halhatatlanná. Alig van olyan tája a világnak, ahol ne játszották volna ezt az egyfelvonásos operát — rendszerint a Fából faragott királyfival párosítva. A Zeneműkiadó legújabb kiadványa közli a teljes szöveget, rövid kottabetétekkel. A művészi illusztrációkat Kass János készítette. Bibliofil kiadvány nemes anyagok felhasználásával. Érdemes megemlíteni a kötet tipográfusának nevét, Löblin Juditét, aki e szép kötetet megálmodta.

— Zéef —

Bátya Péten

SZABADCSAPAT

1. Bevezetés

— Családunk férfitagjai abnormálisán viselkednek harmincadik életévük előtt — mondta Tollasi nagynénje, és a konyha felé indult, hogy valamiféle gyógyító ennivalót készítsen a másnapos Tollasinak.

2. (Két évvel később)

Megérkezett a harmincéves kor,

s Tollasi valóban letett az abnormális viselkedésről, no, nem jobb belátásra térve, hanem... Elfáradt, Néha kimerült gátfutóhoz hasonlította magát, aki roggyantan botorkál egyik gáttól a következőig, valahogy még veszi az akadályt, aztán tovább tántorog, de unja már a gátakadályokat, jobb lenne a pálya szélén pihenni és közönyös tekintettel figyelni az újabb versenyzőket.

3. Elvira

Az egyik átlagosnál magasabb akadályban Tollasi megbotlott, elvesztette az egyensúlyát és elterült a gát tövében. Az akadályt Elvirának hívták, fekete haja volt és tintakék szeme; foglalkozására nézve kék harisnya, jövedelmét levélfordítói és magántanítói tevékenysége adta; szabad óráiban rajongó leveleket írt fiatalkorú költőknek.

Kapcsolatuk valahányadik napján moziba mentek. Romantikus filmet láttak, amelyben a főhős (Victor) szabadcsapatot szervez a hódító lovagrend ellen, és szerelme (Jadviga) hűséggel várja őt a fából ácsolt udvarházban. Nagyon szép történet volt, és a meglepetés: a főhős erősen hasonlított Tollasira. A főhősnő pedig Elvirára emlékeztetett, hosszú fekete haj, hosszú fehér ujjak, hatalmas tükrös szemek, még loty- tyadtsága is hasonlított Elviráéhoz.

A film végén a szabadcsapat és Victor győzelmet arat a betolakodók felett, és a szerelmesek egymáséi lesznek, szól az orgona, csillog az oltár, odakint hó, szán, fenyves, aztán a „Koniec”.

— Szép volt — susogta Elvira. — Ez a fiú olyan volt, mint te.

— Istenemre, úgy van — válaszolta XVI. századi hangon Tollasi, a tárcaíró.

4. Victor és Jadviga

És Tollasi hamarosan elmondta Elvirának, hogy ő tulajdonképpen csatát vív a mindennapokkal, ő harcol, mint Victor, hiszen a kar- lenyomósdi is a harc egy fajtája, mindegy, hogy ez a küzdelem az A. utcai kocsmában történik, és nem a különböző frontokon.

— Jadviga, az élet harc — köpködte Tollasi a fürdőkádban ülve, miközben Elvira a haját mosta.

— Neked még változnod kell, hogy olyan legyél, mint Victor — mondta Elvira, és sampont öntött Tollasi fejére. — De én már most is olyan vagyok, mirrt Jadviga.

— Így igaz, becsületemre — mondta Tollasi-Victor, és elmerült a kád vizében.

5. Sarolta

A gátfutás folytatódott. Tollasi tovább botorkált a pályán, már szinte mászva vette az irodalmi és egyéb akadályokat, és néha-néha megtért Jadvigához. — Folyik a háború — süvöltötte, amikor bezúdult az ajtón. — „Már régen falun kellene élnem, és hátralévő életemben borozni a tanítóval” — gondolta a kádban, és utálta a sampont, Elvirát, Jadvigát, sőt még Victort is, a szabadcsapat vezérét.

Egy napon Tollasival furcsa dolog történt: szerelmes lett. —

„Semmit nem ér az ember, ha nincs cigánylány szeretője” — idézte magában nagyapja szavait, amikor először találkozott Saroltával, a barna, energikus, négyhengeres lánnyal (lánnyal? három férjét kergette a válásba és idegbetegségbe).

— Te vagy életem, és imádlak

— mondta Tollasinak első vízszintes együttlétük után. — Mindenesetre nem te vagy a legjobb férfi husikám.

Egy reggelen Sára bejelentette: férjül veszi Tollasit. A tárcaíró riadtan nyugtázta a hírt, és csak annyit mondott, hogy ő már nős: valahol van egy elvesztett és elfelejtett felesége.

— Nem baj — mondta Sára, és a konyha felé indult.

Összeköltöztek, Sára szegletes otthonába, s Tollasi öt órától műsorzárásig a tévét nézte, igaz, néha már görcsösen markolta a fotel karfáját, „hát mi a túrót csinálok én itt tulajdonképpen?—”

— De aztán mégis maradt, mert a fürdőszobából kiszólt Sára, hogy: „Mosd meg a hátam!”

Reggelente Sárát kísérte a munkahelyére, (s emiatt többnyire elkésett a sajátjáról); délután négykor megvárta Sárát, és hazautaztak a 7/c autóbuszon.

— Tulajdonképpen unlak néha

— mondta Sára, amikor Tollasi a kezében lógó szatyrok miatt elterült a fékező autóbuszon.

.. .A szabadcsapat árván bolyongott az erdőben.

6. Elvira

Jadviga-Elvira egyedül maradt;

. envedett, és naponta többször felcsengette Tollasit a munkahelyén. (Tollasi vonakodva vette fel a kagylót, hiszen munka közben

valóban hasonlított Victorra, a szabadcsapat vezérére. Ám ha a te. lefonban megszólalt Sári hangja, Tollasi koszos szénégetővé változott, aki útonállással is foglalkozik az erdő szélén.)

De Elvira hiába telefonált. Tollasi köntörfalazott, rágta a kagylót, „dolgozom, nem érek rá” ... Még Victorra is hivatkozott, heroikus hangon. „Sok még a betolakodó lovag.”

6/a. Elvira tevékenysége

Elvira-Jadviga udvarházából kimozdulván felkereste Tollasi szüleit: ideg-elmeosztályi gyógykezelésre javasolta a tárcaírót, „saját érdekében”. Idősebb Tollasi elhűlt, aztán kirúgta Jadvigát.

Tollasi tudomást szerzett Elvira és a szülei találkozójáról, felhívta Elvirát és victori hangon elküldte a francba. Sára jókedvűen vigyorgott a beszélgetés hallatán, és fülét Tollasié mellé helyezve hallgatta az ijedt csendet, amely Tollasi káromkodásai után következett. — Kár, hogy nem félek tőled — mondta aztán, és „lekoszosdisz- nózta” Tollasit, mert a földre hamuzott.

Aztán Elvira váratlanul megjelent Tollasi munkahelyén azzal az indoklással, hogy „tavasz van... ” Tollasi fuldoklott a dühtől, Jadviga nem értette. Hiszen az udvarház még mindig Victorra vár, a ház népe lovakat járat a havas udvaron, odabent égő kandalló, előtte ül a szépséges úrnő, Jadviga... Odakintről lódobogás hallatszik, íüttyös csapat élén érkezik Victor, leugrik a lóról, díszes mentét, gyemén los nyusztföveget visel, hiszen vége, végre vége a háborúnak... Fut a háznép, meleg a fürdő, hatalmas vacsora készül, zenész hangol a sarokban, ünnep van, világító ablakokkal táncol az udvarház. ..

— Ha még egyszer elkésel, megcsallak — mondta komoran Sóra, amikor Tollasi négy óra öt perckor érkezett a vállalati kapu elé.

7. Elvira állapota

Elvira egy napon értesítette Tollasát, hogy anya lesz (lenne, lehet, lehetne).

Tollasi...

Közölte Elvirával, hogy semmifé le erkölcsi felelősséget nem vállal, csak... — Csak a számlát! — mondta a telefonba.

— Legalább a vizsgálatokra elkísérhetnél — suttogta Elvira..,

8. A folyosó

Ültek a fehér folyosón. Az AB- ajtómögött főorvosok és főhozzászólók. A szemközti falon a szabadcsapat kóválygott, egészségügyi plakát formájában.

... — Szerettél egyáltalán valamikor? — Elvira kezében megremeg a papiros.

Az erdei úton csörömpölve közeledik az ellenség. A fák között a szabadcsapat lapul, jeladásra vár... De Victor nem mozdul, sápadtan bújik a lova mögé.

Fehér nővér jelenik meg az AB- ajtóban. Elvirát szólítja. Jadviga feláll, áh, dehogy Jadviga, Elvira, bemegy.

Tollasi Elvira után néz, „iksz-lá- ba van” gondolja, „Victor, hol bujkálsz?” süvölti a csapat, de a vezér futni kezd, lovát elkergeti, kardját elhajítja, „szabad itt egy hely?” szólítja meg egy irhabun- dás nő, Tollasi odébb húzódik, a szabadcsapat csörrenve tűnik a föld alá, Victor mocsárhoz ér, belegázol. ..

Görbén ült a pádon. Az erdei úton rendben, zavartalanul nyomult előre a lovagi ellenség.

— Még egy kicsit, ha lehet, jó?! — szólt rá a bundás nő.

Tollasi odébb csúszott, begombolta a nagykabátját, a sálát is összébb húzta a nyakán.

ädern

Ország Lili emlékkiállítás

Ország Lili alkotásaiból rendeztek kiállítást a Műcsarnokban. Képeinken Szorongás, illetve Cipők című munkája.