Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-12 / 109. szám
Tervezzük meg a nyári programot Érdekes szoknyák I gaz, még van néhány hét a vakáció megkezdéséig, de ez az idő oly gyorsan elszalad, szinte észre sem vesszük, s máris itt van a nyár ezernyi örömével, s legalább annyi gondjával. Már ami a szülőket illeti. Nem könnyű dolog ugyanis megszervezni a több mint kéthónapos nyári, vakáció ' programját. A gyerekek 10—12 napig táboroznak. Ugyanennyi ideig tart. a SZOT nyári gyermektábora is. Esetleg a szülők vihetik el a gyerekeket kéthetes szakszervezeti, vagy vállalati üdülésre. A szerencsésebbek a nyár nagyobb felét a nagymamánál tölthetik. De mi legyen a fennmaradó időben? Nagy gondot jelent a 10 éven aluli, — alsó tagozatos gyerekek — szünideje a szülőknek, ha nincs nagymama, aki vállalná, s esetleg nincs nyári napközi, ahol a gyermek sport- és játék- programokkal tarkított napjait eltöltse. Ilyenkor csak egy megoldás marad, a nagyobb testvér felügyelete, esetleg valamelyik szülőé, rokoné. De hóm kisebb a gond a 10—14 éves gyermekek nyári programjának megszervezésével sem. Az iskola időszaka alatt általában meegvan a gyermek egész napi elfoglaltsága, bizonyos idők kötik még akkor is, ha nem napközis. A másnapi órákra való felkészülés, a különböző sport- és úttörőfoglalkozások nagyjában és egészében ■ megszabják a gyermek programját. Más a helyzet a nyári vakáció alatt, s tőivel minden gyermekcsoportnál más és más gond, s legalább annyira más a lehetőség is, ez esetben csak ezzel a korcsoporttal foglalkozunk. Mi legyen a nagy vakáció programja, amikor sem tábor, sem falusi nyaralás nincs, s letelt a szülők szabadsága is. Kezdjük talán a könnyebb felével, a hét végi programokkal. A szabad szombatokat, a vasárnapokat használjuk fel kirándulásokra, ha van szálláshely, kétnapos országjárásokra a gyerekekkel. Nem is kell ehhez mindig kocsi. Megyénkben js számos olyan hely van, ahová autóbusszal lehet és érdemes kirándulni. De Gyöngyösön és Egerben gyalogtúrákra is van lehetőség, erdős szép tisztásokkal várja a kirándulókat az almári rész. egészen Keselyűbércig, a bélapátfalvi tó, a Stimecz-ház, hogy csak néhányat soroljunk, Üj lehetőség is kínálkozik az idén, s ezt elsősorban azoknak ajánlhatjuk, akiknek még nincs nagy tapasztalatuk a túrák szervezésében. A nemzetközi gyermekév alkalmából a Magyar Természetbarát Szövetség túramozgalmat indított „Gyermekeinkkel ki a szabadba" eine' vezéssel. A mozgalomnak igazolólapja js van, amelyen a túra elvégzését az egyik szülő és a gyermek aláírása igazolja. Egy-egy túrának legalább 5 kilométeresnek kell -lennie, s aki hat túrán részt vesz, az megkapja a mozgalom emléklapját. Meg lehet ezeket a túrákat úgy is szervezni, hogy két-három család együtt megy kirándul, ni, esetleg két-három szülő az úttörőőrs tagjait is viszi magával. A kirándulásoknál, — a szülők, mint szocialista brigádtagok is sokat segíthetnek egymásnak is. A megye több helyén jó alkalom van strando- lásra. A nagyobb gyermekeket, a tizenhárom-tizen- négy éveseket már egyedül is elengedhetjük egy-egy rövid túrára, természetesen úgy, hogy a szállásról a felnőttek gondoskodnak, s megfelelő anyagi alapot is biztosítanak hozzá. Bizonyos, hogy egy három-négy napos túrára való készülődés már magában is több napos programot, lekötöttséget jelent a gyermek számára. Variációk májra Igen nagy divat a szoknya, tavaszra is. Számtalan variálási lehetőséget kínál az ügyesen, okosan öltözkö- dőknek. Alkalmas és divatos alapanyagai: jersey, könnyű műszálas, vagy szintetikus szövet, tweed és kockás szövet stb. Sokan készítenek otthon kis szakértelem birtokában szoknyát. Azoknak egy érdekes megoldást is kínálunk szabásmintával, a kellő segítséget is adjuk hozzá. A formamegoldások egész „ellentétesek”, szűkek, egyenesek, bővek, gloknisak, vagy rakottak, a hosszak pedig a formához alkalmazkodnak. Az egyenes, vagy kissé trapéz szoknya épp, hogy takarja a térdet, míg a bő a lábikra közepéig is érhet., 1-es modellünk elől végig gombos, egyenes vonalú, az övrész alatt kis bőségránA dúsan húzott, Lebegő ■ tarka vászonszoknyákhoz újvomalú. ’azaikötésű moher- puióverekt ajánlanak a divattervezők. Hozzávaló: 10 dikg vízkék 3—3 dikg baracksárga, drapcokkal és mellette ferde irányú benyúlós zsebekkel. Hátul a könnyebb mozgás kedvéért félhajtás is lehet A széleket tűzéssel díszíthetjük. Átlagtermetűek részére 140 cm széles anyagból elegendő hozzá 80—90 cm anyag. 2~es modell igen nagy bőséggel — átmenős szoknya. Dupla széles (140—130) anyagból szabható úgynevezett két félkör. Könnyű, jó tartású anyagot válasszunk hozzá. A széles öv elölről- hátra kötődik, majd vissza, elől csomót képezve. Ez lehet puha elütő színű jersey- böl, vagy bőrből, műbőrből. 3~as modell igen érdekes és divatos megoldást mutat be, szabásmintával is illusztrálva. Úgynevezett dup- la-lapszoknya, amely elől és hátul oldalt egymást takarva nyílik. Nádor Vera poszöld „Ámor” fonal, 2,5- es. 3,5-es kötőtű. 2,5-es horgolótű. Alapminta: 1. sor: 1 sima, 1 szemet ráhajtással átemelünk a jobb tűre, 2. és minden további sor: az előző sor ráhajtással átemelt szemét simán lekötjük, 1 szemet ráhajtással átemelünk. Munkamenet: a munkát a hátrész alsó szélén. 2,5-es kötőtűvel barackszínű fonalból 92 szemre kezdjük, 1 sima. 1 fordított patentmi- tával dolgozunk, 3 cm után drapp fonallal folytatjuk a munkát. 6 cm magas patentrész után vízikék fonallal. 3,5-es kötőtűvel, alapmintával dolgozunk. Kezdéstől számított 32 cm elérése után mindkét oldalon szaporítunk 1. majd 4 soronként 5X1, 2 soronként 4Xl. a következő sorban 5 szemet. Kezdéstől számított 58 cm (vállközépl “térésekor középen lefogyasztunk 38 szemet. Az oldalszéleken. a meglevő 42 szemmel elejerészt kötünk. Váltakozva a 4—6. sorban szaporítunk 19X1 szemet. (122). Máj ínyenc módra Hozzávalók: 2 szelet sertésmáj, liszt, 4 vékony szelet szalonna, 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanálnyi zsemlemorzsa, 2 evőkanálnyi petrezselyem, 4 kanál paradicsompüré, 2 evőkanál olaj, só, bors, 1 evőkanálnyi reszelt ementáli sajt. A szalonnát serpenyőben ropogósra sütjük, majd kivesszük. A májat lisztbe forgatjuk és lerázzuk. Közben a fokhagymát megtisztítjuk és apróra vágjuk, zsemlemorzsával és a fele mennyiségű petrezselyemmel összekeverjük. Az olajat a szalonnazsírhoz a serpenyőbe öntjük, majd beletesszük a májat és mindkét oldalán körülbelül 4 percig sütjük. 1—2 perces sütés után a paradicsompürét is a serpenyőbe tesszük Folyamatosan dolgozunk tovább. A két oldalszélen ujj- fogyasztást készítünk. A szaporítással ellentétesen visz- szafelé számoljuk a szemeket. azonos sorszámmal, szaporítás helyett fogyasztást készítünk. Kezdéstől számított 110 cm elérése után 2,5- es kötőtűvel 6 cm magas derékpatentrészt kötünk, a kezdéssel azonos színnel, sorral. Végül a szemeket az i lapszemnek megfelelően lefogyasztjuk. Összeállítás: az ujjkivágás szélszemeire 2,5-es kötőtűvel felszedünk 100 sze- met._ drapp, majd barack- színű fonallal, patentmintá- vai 1,5—1,5 cm magas szegőszélt kötünk. A nyakszélen azonos színnel sorszámmal 150 szemmel dolgozunk. Az eleje középrészen minden ?. sorban 3 szemet összekö- ümk, sarkot készítünk. A oulóver oldalszéleit az alapszínnel azonos fonallal, sor- találkozás szerint összevarr- -uk. Prósz Veronika és a maradék petrezselyemmel megszórjuk. Az egészet sózzuk, borsozzuk és előmelegített tányérra tesszük. A sajttal megszórjuk és a szalonnát is a májra tesszük. Máj almával Hozzávalók: 6 evőkanál ecet, 4 evőkanál cukor, 2 evőkanál mazsola, fél kávéskanál mustármag, 1 késhegy, nyi őrölt gyömbér, 1 késhegynyi bors, 1 kis fej hagyma, 2 db alma, 2 szelet sertésmáj, 2 evőkanál vaj, vagy margarin, só, bors, liszt. Az ecetet egy kis fazékba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, mazsolát, mustármagot, gyömbért, borsot és a reszelt .hagymát. Forraljuk. Közben az almát meghámozzuk, kimagozzuk és vékony szeletekre vágjuk. A forrásban levő ecetes keverékhez adjuk és fedő alatt 5 percig pároljuk, közben egyszer megfordítjuk. A májat lisztben megforgatjuk, lerázzuk. A vajat, vagy a margarint serpenyőben közepés lángon fölforrósítjuk. Majd a májat mindkét oldalán 4—5 percig ebben átsütjük. Sózzuk, borsozzuk és tálra tesszük. Tetejére az almás főzetet tálaljuk. Máj franciásan Hozzávalók: 4 szelet máj, 1 fej hagyma. 1 gerezd fokhagyma. 2 szelet sertésmáj, kevés liszt, 2 evőkanál olaj, só, bors. 4 evőkanálnyi petrezselyem, reszelt rozmaring, ételízesítő. A vöröshagymát és a fokhagymát megtisztítjuk és apróra vágjuk. A májat lisztben megforgatjuk és lerázzuk. Az olajat serpenyőben felforrósítjuk és a májat ebben mindkét oldalán 4—5 percig sütjük. Kivesz- szük és előmelegített tálra tesszük. Sózzuk, borsozzuk. A serpenyőbe beletesszük a vörös, és fokhagyma darabokat, petrezselymet és rozmaringot és kevés ételízesítőt adunk hozzá. Állandó keverés közben megpároljuk. Hozzá pirított fokhagymával Bordásmintás A vakáció a pihenés, a játék, a sport ideje, de azért nem árt megfeledkezni másról sem. Jó ha a gyermek, — ha egyébként nem tagja — beiratkozik a könyvtárba, s így hetenként- kéthetenként egy-egy délutánra be lehet iktatni a programba. Ha a -gyermek érdeklődési körének megfelelő könyveket választunk, a könyvtáros segítségét is igénybe véve, kedvet kelthetünk a gyermekben az olva_ sás iránt. A gyermekeknek általában megvan a kialakult baráti körük.. A nyáir folyamán ne zárkózzunk el attól sem, hogy a gyerek barátait ven~ dégül láthassa. Töltsék el a délutánokat együtt, lemezek, kel, magnókkal szórakozva. Természetesen ezeket a délutáni baráti összejöveteleket tegyük függővé attól, hogy a látogatások után — akár barátokkal együtt — tegyék rendbe a lakást. S ha már erről beszélünk, akkor szót kell ejtenünk arról, is, hogy a pihenés, játék mellett a nyári napokban vonjuk be jobban a gyereket a családi munkába is. Segítsenek többet otthon a háztartásban, s a kertben. Legyen a nyár a pihenés, szórakozás ideje, de semmiképp- ne a felelőtlen, céltalan csavargásoké. Az unalmat is próbáljuk meg száműzni, mert az unalom gyakran viszi a gyermeket helytelen kalandokba. J ó, ha a szülő hétről hétre megbeszéli a gyerekkel, mivel töltse, — és mivel töltötte — az idejét. így minden napra lehet találni valamit, ami szórakoztat, leköti a gyermek idejét. A szülők is nyugod- tabban végezhetik a munkájukat, nem kell napközben arról töprengeniük, vajon mit is csinálhatnak otthon a csemeték. S ha jól szervezzük meg a nyári programokat, abban megfelelő mértékben helyet kap a szórakozás, a pihenés, a sport és a munka is, akkor ősszel testiekben és szellemiekben egyaránt gyarapodva kezdhetik meg gyermekeink az új tanévet. d. r. Saláták Zöldsaláta Hozzávalók 4 személynek: 1 fej saláta, 1 keménytojás, 1 paradicsom. A szászhoz: 15 csepp (1 szűk kávéskanál) ecetesszencia, 10 evőkanál víz, 1 púpozott evőkanál cukor, kevés bors, 1 evőkanál mustár, 1 közepes hagyma, 2 keménytojás, 1 csomag petrezselyem, 1 csomag kapor, kevés zsálya. A zöldségfélékből valamennyit félreteszünk díszítésre. A zöldsalátát négy részre vágjuk és egy lapos tálra tesszük, tetejét a 8 részre vágott keménytojással, 4 részre vágott paradicsommal és zöldfüvekkel díszítjük. Ecetesszenciából, vízből, cukorbői, sóból, borsból és mustárból finom szószt keverünk. A tojásokat, a hagymát és zöldfűveket finomra vágjuk és a szószhoz keverjük. A saláta mellé tálaljuk. Parasztos reteksaláta Hozzávalók: 2 közepes nagyságú retek, 25 dkg paradicsom, 1 fejes saláta, 4—6 evőkanál olaj, 2 evőkanál citromlé, 1 kis hagyma, 1 fokhagymagerezd, 1 kávéskanál mustár, só, cukor. A retket meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk. A paradicsomot 8 részre vágjuk, a jól megmosott salátát 1 cm széles csíkokra vágjuk. Az olajból, citromléből, hagymadarabkákból, összetört fokhagymagerezdből, mustárból, sóból cukorból, pikáns szószt készítünk, és óvatosan az előkészített alapanyagokhoz keverjük. Vegyes nyerssaláta Hozzávalók: 2 db paradicsom, 1 csomag retek, 1 marék zsálya, 1 fejes saláta, 1 kis hagyma, petrezselyem, snidling, 2 evőkanál citromlé, 4 evőkanál olaj, só, cukor. Minden zöldséget alaposan megmosunk, a paradicsomot és a retket felszeleteljük. A zsályát, a levelekre szedett lecsöpögtetett salátát, a finomra vágott hagymát és a felszeletelt zöldfüveket hozzáadjuk. A citromlét, olajat sóval és cukorral elkeverjük és az előkészített zöldségekhez óvatosan hozzákeverjük. Máris tálaljuk. Ü3letÍ2CSZCEB> 1. Nagyobbacska gyerekek már szeretnek ágyban olvasni, a kicsik kedvenc babájukat, kisautójukat viszik ágyba — ám amikor elalszanak, legjobb kézközeibe, de mégis úgy eltenni, hogy a kicsi forgolódva rá ne feküdjék éjszaka. Ügyes megoldás: két „zseb” a falra, az ágy mellé. 2. Ügyes kezűeknek: dekoratív kis polcrendszer, könyveknek, apró tárgyaknak. Barkácsboltban kapható lécekből összeállítható.