Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-10 / 107. szám
A Tanácsköztársaság 60. évfordulóján „Szamuely Tibor” repülő- és repülőmodellező emléktúra (Fotó: Bajzát László) Ülésezett az MLSZ elnöksége Ökölvívó EB Várakozáson felül Még a java hátra van Kölnben a XXIII. felnőtt ökölvívó Európa-bajnokság- nak, az azonban már megállapítható, hogy Papp László tíztagú legénysége fölülmúlta eddig, is a várakozást. A legjobb nyolc közé kilenc magyar került. Szerdán a délutáni műsor nem valami biztatóan kezdődött számukra. Orbán Sándor mérkőzött a román Raduval, s bár többet kezdeményezett ellenfelénél, 3—2 arányban mégis a román fiút hozták ki győztesnek. Szintén román ellenfelet kapott a szupernehézsúlyban Somodi. Ez a mérkőzés már az első ment ben véget ért, méghozzá újabb magyar érmet, dobogós helyezést hozva. Somodi ugyanis a kezdeti erőfelmérés után keményen eltalálta ellenfelét, aki a rászámo- lás után még folytatta, de a következő sorozásnál Vrin- ceanu újból megroggyant, s ezzel végeszakadt a találkozónak. Este lapzárta után került sor a könnyűsúlyú Botos, a középsúlyú Pém és a nehézsúlyú Lévai mérkőzésére a négy közé jutásért. Megtartotta ülését az Európai Amatőr Ökölvívó Szövetség végrehajtó bizottsága, melyen Varga Ferenc, a MÖSZ elnöke kérte Budapest számára az 1985. évi Európa-bajnokság rendezésének jogát. A kérést a végrehajtó bizottság nagy lelkesedéssel fogadta, és egyhangúlag Budapestnek ítélte a hat év múlva sorra kerülő A megyei labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában 21 gól született, ez néggyel kevesebb az előző heti góltermésnél. Ezúttal öfc csapat nem talált a kapuba, s a mezőny fele csak egy-egy öó!-e,m gólt ért el. A most folyó bajnokságban először fordult elő, hogy csupán egy csapat ért el egynél nagyobb gól- különbségű győzelmet: a bajnoki címet védő Bélapátfalva 6—2-re fektette két- vállra régi riválisát, a GYE- SE-t. A 21 gólon 19 labdarúgó osztozkodott, akik közül ketten dupláztak a góllövésben. Az élen állók közül csak a 13 gólosok mezőnye gyarapodott. Horváth Ferenc tartja 6 gólos előnyét Benkével szemben. Az élmezőny állása: 21 gólos: Horváth (Hatvani Kinizsi), 15 gólos: Ben- ke (Bélapátfalva), 14 gólos: Bencsok (Recsk). Fodor II. (Apc), 13 gólos: Cseh (Bélapátfalva). Megyesi (Recsk), Percze (Recsk), Verebélyi (Novaj). A 28. fordulóban 53 labdarúgó nyújtott jó teljesítményt. közülük került ki a forduló válogatottja, amely Az egri versenyuszodában megrendezett területi utánpótlásverseny legtöbb számában az Eger SE fiataljai kerültek a dobogós helyekre. A versenyen részt vevő másik két egyesület úszóinak kevés babér termett. Eredmények. Nők. Felnőtt 400 m vegyes: 1. Koncz 5:37,4, 2. Pelle 5:45,7, 3. Pál 5:55,0. 400 m gyors: 1. Pelle 4:59,4, 2. Herczeg 5:07,9, 3. Pap 5:09,9. Serdülő 200 m pillangó: 1. Koncz 2:43,9, 2. Pál 2:53,7,3. Raffael 3:04,0. Gyermek 100 mell: 1. Várallyay 1:30,0, 2. Mészáros 1:32,2, 3. Ripka 1:33,4. Úttörő 50 m hát: 1. Molnár 38,5, 2. Mészáros 39,2, 3. Barta 40,2. 50 m pillangó: 1. Ripka 37,8, 2. Mészáros 38,3, 3. Molnár 38,6. Delfin 100 m gyors: 1. Barta A Magyar Tanácsköztársa ság kikiáltásának 60. évfordulója alkalmából a Magyar Honvédelmi Szövetség és szovjetunáóbeli testvérszervezete, a DOSZAAF 1979. május 26. — június 2. között repülő- és repülőmodellező emléktúrát rendez a Budapest—Rijev—Budapest útvonalon. A túra megszervezésével történelmünk legdicsőbb szakaszára, valamint Lenin és Szamuely Tibor találkozására emlékezik a két szervezet. Az emléktúrán — a KMP megalakulásának 30. évfordulójára készített — Brandenburg típusú rádiótávirányítású repüllőmo- déll, illetve magyar és szovjet repülőgépek hajtanak végre feladatokat. A Maígy alakult: Ridegh (Heves) — Pajkos (H. Gáspár SE), Csapó (Besenyőtelek), Szécsi (Novaj), Bartók (Novaj), Hilják (Sírok), Pázmándi (Besenyőtelek). Bencsik (Tárnáméra), Cseh (Bélapátfalva). Budai (Heves), Szert (Bélapátfalva). Az élmezőny csapatai közül csak a listavezető Recsk és a Bélapátfalva tudott nyerni. így a két vetélytárs között megmaradt az Ércbányász 4 pontos előnye, a többi együttes pedig jelentős ponthátrányba került. A már kiesőnek számító Hort mellett a hazai környezetben vereséget szenvedő Egercse- hi is nehéz helyzetbe jutott. A győzelmi szériában levő Heves és Besenyőtelek mind jobban távolodik a kiesési zónától. A 28. fordulóban az otthon—idegen pontszerzési párharc döntetlenül (9—9) végződött. A pályaválasztók csak a Bélapátfalva jóvoltából nyerték meg (12—9) a „góllövőpárbajt”. Adósak vagyunk az április havi értékeléssel. A hónap legjobb játékosa címet a mátraderecskei Kóródi I. érdemelte ki. Mivel a baj1:20,2, 2. Fekete (Gyöngyösi Sí) 1:23,6, 3. Siller 1:23,8. Béka 50 m hát: 1. Thumme- rer 45,3, 2. Lovasy 51,3, 3. Kozma 1:07,2, 100 m mell: 1. Thummerer 1:51,0, 2. Lovasy 2:03,8, 3. Kozma 2:08,8. Férfiak. Felnőtt 400 m vegyes: 1. Lőrincz 5:06,3, 2. Szálkái 5:18,1, 3. Dorkó 5:20,5. 400 m gyors: 1. Szálkái 4:40,5, 2. Gledura 4:49,3, 3. Pesti (Építők SC) 4:50,6. Serdülő 200 m pillangó: 1. Ripka 2:33,7, 2. Sós 2:34,1,3. Urbán 2:37,7. Gyermek 100 m mell: 1. Szilvási 1:24,5, 2. Nagy 1:24,8, 3. Kolossá (Ép. SC) 1:27,9. Úttörő 50 m hát: 1. Cseh 37,5, 2. Renn 40,8, 3. Urbán 40,8. 50 m pillangó: 1. Dani (Építők SC) 35,8, 2. Bállá (Gyöngyösi Sí) 36,5,3. Urbán 37,1. Delfin 100 m gyors: 1. Dorkó 1:19,1, 2. Ja- ros (Gyöngyösi Sí) 1:20,4, 3. Füge 1:21,3. Béka 100 m mell: 1. Kalmár 1:50,6, 2. Nagy 1:55,1, 3. Csutorás 1:59,0. 50 m hát: 1. Kalmár 42,8, 2. Nagy 44,0, 3. Csutorás 50,0, gyár Honvédelmi Szövetség szervei az adott időpontban megyénk egész területén megemlékezéseket rendeznek Szamuely Tibor történelmi jelentőségű útjáról. Ennek keretében filmvetítéseket, veterán találkozókat, koszorú, zásokat terveznek. Június 2- án délelőtt Gyöngyösön fogadják a Szamuely Tibort Kijevbe szállító repülőgép- modelljét, ahol mintegy 5000 fő részvételével nagygyűlést szerveznek, és a túra résztvevői megkoszorúzzák a tanácsköztársasági emlékművet. A rendezvénysorozat He vés megyei lébonyolítását az MSZMP Gyöngyösi városi Bizottsága vállalta. Képünkön: A túrát végigrepülő Brandenburg rá. ddódrányítású modell. nokság hajrájában vagyunk, ezért célszerűnek tartjuk, hogy az egyéni teljesítmények listájának élmezőnyét most nem közöljük, öt mérkőzésen nyújtott teljesítmények alapján állítottuk ösz- sze az április hónap válogatottját. aminek érdekessége az. hogy alacsony pointszám miatt egyetlen kapust sem vettünk számításba. A csapat (zárójelben az egyesület neve mellett a szerzett pontok száma): 0 — Kóródi 1. (Mátraderecske 5), Sándor (Selyp 4,5), Maksó (Recsk 3). Gugyela (Petőfibánya 4), Gáspár (Szűcsi 3), Kékesi (Tárnáméra 4), Tóth (Hatvani Kinizsi 3,5), Osztafi (Petőfibánya 3.5). Budai (Heves 4), Nagy L. (Besenyőtelek 3). A 9 mérkőzésre ezúttal csak összesen 2600 néző volt kíváncsi, ez csaknem fele az előző havi látogatottságnak. (szigetváry) (Tudósitónktól) Kellemetlen, hideg szél és szemerkélő eső fogadta Kápolnán a megyei kézilabda- és röplabdadöntőre érkező csapatokat. Az „Edzett ifjúságért” mozgalom május havi sporteseményeinek keretében a szövetkezet újonnan létesített sporttelepén tartották meg az áfész-dol- gozók, illetve iskolaszövetkezeti csapatok megye; döntőjét. A megnyitón hat áfész és négy iskolaszövetkezet 140 versenyzője sorakozott fel. A résztvevőket dr. Sumi András, a MÉSZÖV általános titkára köszöntötte, majd a sorsolás után megkezdődött a férfi- és női csapatok ösz- szecsapása. A több napos esőzéstől felázott salakos pálya alaposan próbára tette az edzéshez nem szokott játékosok erejét. A kápolnai megyei döntő egyben pályaavató is volt. A kápolnai áfész dolgozói több mint ezer óra társadalmi munkával a múlt évben röplabda- és kézilabdapályát építettek, amelyet az idén további felszereléssel láttak el. Ha az időjárás nem is kedvezett, a versenyeken reszt vevő csapatok lelkes Az MLSZ elnöksége legutóbbi ülésén megbízást adott az átigazolási bizottságnak, hogy a gyakorlati tapasztalatok figyelembevételével készítse el az átigazolási idényre a megfelelő módosítási javaslatokat. Az elnökségnek az NB I-es csapatok vezetőivel egyetértésben született határozata szerint az idény közben leálló játékos klubcseréje az átigazolási idény kezdetétől számító egy év múlva jöhet létre. Kovács Ferenc és dr. Lakat Károly ismertette a válogatott és az olimpiai csapat legutóbbi szerepléseit és a soron következő feladataikra való felkészülésüket. A szövetségi kapitány nem kívánja alapjaiban megváltoztatni a Tbilisziben pályára lépő legutóbbi együttesét, egyben figyelembe veszi azt Egerben, a Legámyi út; lőtéren rendezték meg a Honvédelmi Kupa Lövészverseny megyei döntőjét. A verseny klubszinten megren. dezett hat fordulóján, valamint a területi összecsapásokon 105 ezren vetélkedtek. A döntő eredményei. Légpuska. Úttörő fiú: 1. Kovács Zoltán (Eger járás) 78, 2. Őszi János (Hatvan) 75, 3. Kovács Zsolt (Gyöngyös) 73. Úttörő leány: 1. Lá_ zi Katalin (Eger) 83, 2. Farkas Ágnes (füzesabonyi járás) 81, 3. Oláh B. Ilona (hevesi járás) 64. Légpisztoly. Úttörő fiú: 1. Király István (Gyöngyös) 79, 2. Tóth Tamás (füzesabonyi já. rás) 75, 3. Szvorény János (Eger járás) 57. Úttörő leány: 1. Kun Tünde (Eger) 60, 2. Major Mária (hevesi járás) 56, 3. Jakab Zsuzsa (füzesabonyi járás) 50. Ifjúsági fiúk: 1. Szőlősi Róbert (Eger) 79, 2. Tóth Tibor (gyöngyösi járás) 69, 3. Somodi Lajos (hevesi járás) 62. Ifjúsági leány: 1. Nagy Mariann (Hevesi járás) 77,' 2. Illés Mária (gyöngyösi járás) 61, Május 12-én és 13-án országos könnyűbúvárversenyt rendeznek az egri sportuszodában. A Dobó Kupa hagyományos nagy vetélkedője az ország klubjainak. Egy alkalommal már végleg elnyerte Eger csapata az értékes kupát, három éve új trófeáért folyik a küzdelem. Lányai István, a szövetség megyei főtitkára úgy véleküzdelmet vívtak egymással. Kézilabdában nyolc, röplabdában pedig öt csapat osztozott a helyezéseken. Eredmények. Kézilabda; Férfiak: 1. Gyöngyös isk. szöv. 2. Hatvan áfész, 3. Kápolna áfész. Nők: 1. Füzesabony áfész, 2. Kápolna áfész, 3. Gyöngyös isk. szöv. Röplabda. Férfiak: 1. Hatvan áfész, 2. Éger Gárdonyi isk. szöv., 3. Káfolna áfész. Nők: 1. Hatvan áfész, 2. Kápolna áfész. Atlétikai verseny Hevesen Hevesen a fogyasztási szövetkezeti dolgozók megyei atlétikai versenyére került sor. Az újjáépített sportpályán mintegy száz versenyző fogadta a MÉSZÖV és a Hevesi áfész dolgozóit. Az ünnepélyes megnyitóra felsorakozott csapatokat Gőz Pál a MÉSZÖV elnökségi tagja köszöntötte, majd Tóth Gyula, a versenybíróság vezetője ismertette a feladatokat. A ' résztvevők hét atlétikai számban küzdöttek az orszá. gos döntőre jutásért. Június 24-én Miskolcon, az országos versenyen az egyéni száis, hogy több labdarúgóra az olimpiai csapatnak lesz szüksége a sorsdöntő május 30-i Románia elleni visszavágón. A szokásoknak megfelelően Kovács Ferenc csü törtökön délelőtt találkozik klubedzőkkel, s figyelembe veszi javaslataikat, észrevételeiket keretének kijelöléséhez, amelyet a szombati bajnoki forduló után hoz nyilvánosságra. Hasonlóan a nagy csapathoz az olimpiai keret végleges kijelölése is az edzőkkel történő megbeszélés és a szombati forduló után történik meg. Míg a nagyválogatott jövő hét szombatján Tbilisziben utolsó előtti EB-selejtezőjét játssza le, addig az olimpiai csapat felkészítésként a Magyarországon vendégszereplő szovjet B válogatott ellenfele lesz két alkalommal, má3. Molnár Mária (füzesabonyi járás) 55. Felnőtt női: 1. Sás Tibomé (Eger) 69, 2. Barna Pálné (gyöngyösi járás) 61, 3. Kobzi Ágota (Gyöngyös) 55. Férfi sportpisztoly: 1. Szőke Sándor (Eger) 77, 2. Boris Miklós (egri járás) 62, 3. Nagy András (gyöngyösi járás) 60. Kispuska. Ifjúsági fiú: 1. Tiliczki Lajos (hevesi járás) 90, 2. Berkes László (füzesabonyi járás) 89, 3. Fejes Róbert (egri járás) 87. Ifjúsági leány: 1. Gyursámszki Tünde (Eger) 87, 2. Szepesi Zsuzsanna (egri járás) 73, 3. Vincze Tünde (füzesabonyi járás) 72. Férfi felnőtt: 1. Mák Ferenc (Gyöngyös) 89, 2. Pallagi Miklós (egri járás) 87, 3. Kovács László (Hatvan 86. Felnőtt női: 1. Kiss Miklósné (Eger) 89, 2. Nagy Mária (füzesabonyi járás) 88, 3. Mező Klára (Gyöngyös) 86 körrel. A járások és városok közötti összesített csapatversenyben: 1. Eger város 834, 2. füzesabonyi járás 811, 3. Gyöngyös város 764 köregységgel. A felnőtt és ifjúsági korkedik, hogy az egriek megfiatalított gárdája dobogós helyezésre számíthat, annak ellenére, hogy most eléggé mostoha körülmények között készülhet a rendezvényre. A Dobó István Könnyűbúvár Klub szívesen látja a sportág iránt érdeklődőket a szombati és vasárnapi uszonyos, illetve búvárúszóversenyen, mely mind a két napon 10-től 16 óráig tart. mok első és második helyezettje, iletve a győztes váltó vehet részt. Eredmények: Nők. 100 m: 1. Kovács Éva (GYÖNGYSZÖV), 2. Hubert Teréz (Gy. isk. szov.). 200 m: 1. Godó Ildikó (Parádi áfész), 2. Dömök Katalin (GYÖNGYSZÖV). 400 m: 1. Dömök Katalin, 2. Herbai Zsuzsa (Gy. isk. szöv.). Távolugrás: 1. Kovács Éva, 2. Godó Ildikó. Magasugrás: 1. Kecskés Ilona (Heves), 2. Vincze Zsuzsa (Gy. isk. szöv.). Súlylökés: 1. Barták Ágnes, 2. Tóth Katalin (GYÖNGYSZÖV). Férfiak: 100 m: 1. Sztan- kovics István (Heves), 2. Papp Károly (Gyöngyös). 200 m: 1. Sztankovics • István, 2. Bazsó János (Gy. isk. szöv.). 800 m: 1. Gulyás Albin (Gy. isk. szöv.), 2. Papp Károly. Távolugrás: 1. Bazsó János, 2. Patonai Attila (GYÖNGYSZÖV). Magasugrás: 1. Molnár György (Gy. isk. szöv.), 2. Herczeg János (Heves). Súlylökés: 1. Faragó József. 2. Madarász János (Heves). A 4X100 m váltóban férfiaknál és nőknél egyaránt a Gyöngyösi iskolaszövetkezet csapata nyert. jus 15-én Özdon, 18-án pedig Győrött. Ezt követőén Görömbölytapolcán edzőtáborozik dr. Lakat Károly csapata, edzéseit a mérkőzés színhelyén, a DVTK-pályán tartja. Megtárgyalta az elnökség az NB Il-es osztályozó mérkőzések lebonyolítási rendjére tett javaslatot, amely bizonyos módosításokkal kerül majd elfogadásra és kivitelezésre. Elfogadta az elnökség az ifjúsági válogatott felkészülési tervét az ausztriai UEFA-tomára. Az MNK elődöntőjének sorsolását csütörtökön délután a Telesport adásának keretében tartják meg, a legjobb négy közötti mérkőzéseket június 19-én és 21-én kell lejátszani, a döntő június 23-án lesz a Népstadionban. csoport győztesek május ífú án Kaposvárott, az úttörő korcsoport első három helyezettje pedig augusztus 12—16-ig Zánkán képviselik megyénket az országos HKL- döntón. * A Termelőszövetkezeti Sportlövő Kupa 4. fordulójának eredményei. Légpisztoly 10 lövés álló testhelyzetben: 1. Takács Tibor (9. sz. iks.) 86, 2. Surj Csaba 73, 3. Liptai László (mindkettő 3. sz. isk.) 72 körrel. A négy forduló összesítése alapján az egyéni verseny élmezőnyében a következő sorrend alakult ki: 1. Takács Tibor 324, 2. Liptai László 293, 3. Kovács István (10. sz. isk.) 251, 4. Kádár Sándor (3. sz. isk.) 251, 5. Rompos Tibor (1. sz. isk.) 241, 6. Suri Csaba 234 körrel. összesített csapatversenyben: 1. 3. számú isk. A-csapata (Liptai, Suri, Rácz, Fejes) 739. 2. 3. számú isk. B-csapata 638, 3. 10. számú isk. 556, 4. 1. számú isk. 549, 5. 9. számú isk. 473, 6. 11. számú isk. 268 köregységgel. Változások a megyei tájfutószdvetségbeii Űj tisztségviselők A Heves megyei Tájékozódási Futó Szakszövetség a közelmúltban kibővített elnökségi ülést tartott. Ezen a megyei sporthivatad képviseletében megjelent Csáki Balázs elnökhelyettes is. Dr. Nagy Árpád szakszövetségi titkár javaslata alapján a tájfutók szövetségének eddigi ötfős elnökségét két újabb taggal bővítették. Itt találkozott először Mlinkó László, a szakszövetség új elnöke a sportág megyei vezető testületének elnökségi tagjaival és aktivistáival. A tárgyalt napirendi pontok között szerepelt a különféle munkabizottságok megalakítása is, amelyek felépítésében a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség szervezeti modelljéhez hasonlítanak. A Heves megyei Tájékozódási Futó Szakszövetség elnökségének összetétele: Mlinkó László (elnök), dr. Nagy Árpád (titkár). Bálint László, Kókai Péter, Kutas Ödön, Okos Ernő, Okos Péter (elnökségi tagok). A munkabizottságok összetétele. Minősítési bizottság: dr. Csank Istvánná, Cseh Zita, Somodi Tamás,. Módszertani bizottság: Boros Zoltán. Kármán Katalin, Molnár Mária. Technikai és propagaindabizottság: dr. Csank István. Okos György, Téglási Gyula. Térképbizottság: Boros Zoltánná. Bag- lyas Imre, Veres Imre. Versenybizottság: Zydka Zsolt, Benei Tamásné. Farkas Ferenc, Kozák István. Kovács Józset Lénárd Miklós, Molnár László. A szövetségi értekezlet egyéb témákat is megtárgyalt. EB-t. Fordulóról — fordulóra Úszás „MESZÖV Kupa *79*’ Kézilabda- és röplabdadöntő Kápolnán Honvédelmi tömegsport X Könnyűbúvárok versenye 1979. májas 10., csütörtök Szabó Lajos