Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-30 / 124. szám

...Események... tiireLmm 1979. má jus 30., szerda A Nap kél 3,53 órakor — nyugszik 19,31 órakor A Hold kél 7,56 órakor — nyugszik 22,55 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon JANKA nevű kedves olvasóinkat! A' legősibb héber szóból, az istenség fogalmát fedő „Jahve, Jehova” szavakból származik, s jelentése „isten ajándéka”. 0 — 0 Kilencven évvel ezelőtt született Bolyai Ernő jogász, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosa. Alig 16 esztendős volt, amikor bekapcsolódott a Zemplén megyei munkásmozgalomba, amelynek 1918 őszén el­ismert vezetője lett. Döntő szerepe volt a Kommunis­ták Magyarországi Pártja megyei szervezésében és vezetésében. 1918 novemberében a Zemplén vármegyei munkás-, paraszt, és . katonatanács elnökévé válasz­tották meg, s ő volt a KMP Zemplén vármegyei szer­vezetének titkára is. 1919. február 20-tól májusig a fővárosban tevékenykedett, majd külügyi szolgálatba lépett. 1919. májusától 1927-ig Ausztriában élt, ahol aktívan részt vett a magyar és az osztrák kommunista mozgalomban. Később a Szovjetunióba a III. Interna- cionáléban és a Központi Szakszervezeti Tanácsban, illetve különböző szovjet állami szervekben végzett felelős munkát. Miután 1948-ban hazatért, részt vett az Állami Ellenőrzési Központ megszervezésében, majd a Szakira Könyvkiadónál tevékenykedett. Időjárás: Várható időjárás ma estig: általában kevés felhő, száraz idő. Mérsékelt, napközben megélénkülő, vál­tozó irányú szél. A nappali felmelegedés kissé erő­södik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között. Készülőben a fiatal alkotók megyei antológiája Az idén első ízben került sor arra, hogy a KISZ me­gyei bizottsága több szerv­vel karöltve megjelentesse az e tájon élő és alkotó, valamint a Hevesből szárma­zó fiatal művészek antoló­giáját. A kötetben az érdeklődők a néhány esztendeje rajto­lok verseit, műfordításait ol­vashatják. így többek közt Szokolay Zoltán, Cseh Ká­roly, Karácsondi Imre, Fe­jes Erika költeményeit. De képet kaphatnak a megye képzőművészeti életének friss hajtásairól is. Alkotá­saival szerepel az antoló­giában Dohnál Tibor, Pusz­tai Ágoston, Erdős Júlia, Herczeg István. A fotómű­vészet képviselői közt Fejér István is ott található. A fiatal alkotók első He-' vés megyei antológiája vár­hatóan novemberben jelenik meg. Dolgozók írásbelije a Bajzában Lengyel agrárszakemberek Heves megyében Áz 'Agrártudományi Egye-' sülét Heves megyei Szerve­zetének meghívására három tagú lengyel agrárdelegáció érkezett Heves megyébe. A radomi vajdaság agrármér­nökeinek: és technikusainak képviselőit fogadta Fekete Győr Endre, Heves megye Tanácsának elnöke, az egyesület megyei elnöke és Ko&s Viktor főtanácsos, az egyesület megyei titkára. Tájékoztatást adtak Heves megye mezőgazdaságáról és élelmiszeriparáról valamint az agráregyesület munkájá­ról. A vendégek a négynapos látogatás során gazdaságok- gal ismerkednek, és tanul­mányozzák a nagyüzemi gazdálkodás eredményeit. Ellátogatnak a nagyrédei és szajlai termelőszövetkezet­be, megismerkednek a Sző­lészeti és Borászati Kutató Intézet egri állomásával, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Kompolti Kutató Intézetével, valamint a He­vesi Állami Gazdasággal. A szakmai programon kí­vül megállapodást írnak alá a két szervezet együttmű­ködéséről, a kölcsönös szak­ember cserékről. A lengyel vendégek csütörtökön feje­zik be Heves megyei látoga- ’ tásukat. Megkezdődött az írásbeli érettségi a hatvani Bajza József Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola dolgozók gim­náziumának levelező tagozatán is, ahol 67-en adtak számot felkészültségükről. A szóbeli vizsgákra júliusban kerül sor, az érettségi bizonyítványokat ugyanebben a hónapban kap­ják kézhez a sikeresen vizsgázott dolgozók. Képünkön: Kloska István tanár az írásbeliket ellenőrzi. . ..... (Fotó: Szabó Sándor) Ezer résztvevővel Ifjúsági dalo Egerben Ebben az esztendőben a gyermekek nemzetközi éve tiszteletére rendezi Eger vá­ros Tanácsának művelődési osztálya és a KÖTA Heves megyei szervezete a III. egri ifjúsági dalosünnepet. A már Heti időjárás-előrejelzés Nyárias időjárás EGRI VÖRÖS CSQalzAG ^ Telefon; 11-888 Csendes otthon u Magyar film víg játék EGRI BRÓDY Telefon: 11-773 Du. 4 és este 6 óraikor; A dzsungel könyve Színes, szinkronizált amerikai rajzfilm Este 8 órakor: Láncravert sofőrök Színes, szinkronizált i jugoszláv film [ EGRI KERT í Este 8 órakort Kalózok Jamaicában GYÖNGYÖSI PUSKIN Férfias idők GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 órakor: A reménység szele Este fél 6 és fél 8 órakor; Az erőd HATVANI KOSSUTH A kék madár ALFÖLD ~ TISZÁNTÚL HH 80ptT ^ . ESÓS Öí RELHÓS SZEÍiS rm hm*: SZÁRAZ 2JVSIÄ8 KÖDÖS ■ mm II + ORVOSI iÜGYELE^^J Egerben: felnőttbetegek részé­re a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekbetegek részére Kos­suth Lajos u. 6. szám alatt. Telefon: 11-640. Mindkét ügye­let este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12- től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KÖJÁLL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon:' 10-004 és 13-380. Szeszélyes időjárás alakult ki ebben a hónapban. Május első felében hűvös, szeles, jellegében kora tavasziás volt az idő. Május közepé­től viszont berobbant a nyár. Ez a hirtelen kiala­kult rendkívül meleg idő _ a mezőgazdaságban sok vál­tozást okozott. A mérési adatok szerint, az ez évihez hasonló — több, mint két hétig tartó — meleg idő, május második felében elég ritkán fordul elő. Ilyen idő­szakok voltak: az 1958., 1971., 1950., 1937-es évek, amelyekben május második felében a félhavi középhő­mérséklet csaknem plussz 4 fokkal haladta meg az át­lagértéket. A Tiszántúlon az elmúlt időszakban több al­kalommal alakult ki zápor­eső, zivatar, a Mátra alján és Túrkevén jégeső is elő­fordult. Milyen idő várható a kö­vetkező időszakban? A hét közepétől a hőmérséklet is­mét emelkedik a sok nap­sütés hatására. A hajnali mi­nimum 13—17 fok, a nap­pali maximum 26—31 fok között alakul majd. A hét végétől a felhőzet megnö­vekszik, többfelé várható záporeső. zivatar. A nappa­li felmeiegedés mérséklődik. Előrejelzés a mezőgazdaságnak Az elmúlt héten a keleti országrészen is folytatódott a meleg, nyárias időjárás. A hőmérséklet napi középér­tékei rendre 6—8 fokkal meghaladták a százéves át­lagot. A hét folyamán majd­nem minden nap esett az eső, de igazi felfrissülést nem hozott a növényeknek, mert a csapadék mennyisé­ge csak egyes zivatargó­cokban volt jelentős: így pl.: rövid idő alatt Gyöngyösön 29, Kistel ken és Budapest déli részén 21, Bácsalmá­son 28, Kecskeméten 17, Mezőhegyesen 43, Polgáron 17. Túrkevén 20 és Békés­csabán 22 mm eső hullott. Néhány helyen a heves eső­zést jégeső kísérte: Pátyod- ról, Túrkevéről, Mezőhe­gyesről és Gyöngyösről je­lentettek észlelőink jégve­rést. A szeszélyes csapadékel­oszlás miatt továbbra is szükség van az öntözésre, annál is inkább, mert jelen­tősebb csapadékra csak a jövő hét első felében szá­míthatunk ismét. addig száraz marad az idő. Megye Talajnedvesség (%) 0—30 cm .30—100 cm Pest 20—25 35—40 Nógrád 30—35 65—70 Heves 30—35 50—65 Borsod-A.-Z, 30—35 65—70 Szolnok 20—25 25—30 hagyományossá váló talál­kozón elsősorban a közös éneklés öröméért gyűlnek össze a kórusok, s egyben számot adhatnak egész évi munkájukról is. A rendez­vényre június harmadikán, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel kerül sor. A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola udvarán mintegy ezer fia­tal — óvodás, általános, kö­zép- és főiskolás — énekel majd. A csillagvizsgáló torony tetejéről fanfár jelzi a nyi­tányt, s utána elsőként a ze­nei óvodások csoportja mu­tatkozik be. A későbbiek­ben az egri általános iskolák diákjai, a felsőtárkányi, a mezőszemerei, a tarnaleleszi tanulók, valamint a megye­székhelybeli gimnáziumok és a tanárképző főiskola csoportjai lépnek fel. A MERKUR-lól jelentjük Gépkocsiátvételi sorszámok 1979. május 28-án: Trabant H. L. (Bp.) 8 217 Trabant Lim. (Bp.) 19 140 Trabant Lim. S. (Bp.) 28 652 Trabant Combi (Bp.) 4 597 Warlb. de Luxé (Bp.) 17 173 Wartb. Lim. (Bp.) 13 721 Wartb. de Luxé tol. (Bp.) 5 116 Wartb. Lim. tol. (Bp.) 3 111 Wart. Tourist (Bp.) 6 282 Skoda 105 (Bp.) 5 833 Skoda 105 (Db.) 2 590 Skoda 120 (Bp.) 5 282 Skoda 120 (Db.) 2 262 Lada 1200 (Bp.) 100 043 Lada 1200 (Db.) 52 885 Lada 1300 (Bp.) 12 873 Lada 1300 (Db.) 8 318 Lada 1500 (Bp.) 20 724 Lada Combi (Bp.) 13 175 Lada 1600 (Bp.) 2 768 Lada 1600 (Db.) 1146 Polski Fiat 126 (Bp.) 14 940 Dácia (Bp.) 13 539 Polski Fiat 1500 (Bp.) 13 949 Zaporozsec (Bp.) 28 819 Moszkvics (Mp.) 4 577 ■ FELVÉTELI VIZSGA. Az egri zeneiskola idén isméi fölvételt hirdet az 1979-es 80-as tanévre. A jelentkezők közt várják mindazokat, akik járatosak, vagy érdeklődőek a hegedű, a cselló, a brácsa, a fafúvós, a rézfúvós, illetve a magánének szakágakban. O BIKINIBEN A SZÍNPA­DON. Ma este fél 6 órakor női fürdőruha-bemutatót rendez a hatvani Afész­áruház a Liszt Ferenc Mű­velődési Házban, amelynek .színpadán tigrismintás bi­kiniktől a lenge köpenyig minden újdonságot felvonul­tatnak a divatkereskedelem manekenjei. Humorról, ze­néről Fónay Márta és mű-$ vésztársai gondoskodnak, \ , f ■ NYÁRI TÁBOROK. Csü­törtökön és pénteken Felső- ] tárkányban rendezik a nyári I táborok előkészítő foglalko- ' zásait. Ezen részt vesznek a I leendő táborvezetőségi tagok. í O DANKÓ-EMLÉKMÜSOR. Nagy sikerű Dankó-emlék- { estet rendeztek a napokban j a petőfibányai művelődési házban, neves fővárosi ének­művészek és a Dankó Pista nótaegyüttes cigányzeneka­rának részvételével. ■ BALESETVÉDELMI ÚJÍ­TÁSOK. A megye üzemeinek jelentősebb munkavédelmi újításait mutatja be az egri ’ Ipari Szakmunkásképző In- ' tézetben ma nyíló kiállítás. I A bemutatót egy hónapig f tekinthetik meg az érdeklő­dők. „ ^ O KEDVEZŐ MÉRLEG. Két-' millió forint értékű munkát végzett eddig a hevesi csa- , tornatársulat. A csatornahá- *' lózat építése a terveknek megfelelően halad, jelenleg a tisztítótelepnél folytatják a munkálatokat. A talajvíz­szint csökkentése érdekében 130 vákuumkutat is üzembe helyeztek.' ■ SZABADSTRAND A GYE­REKEKNEK. Eger, Gyön­gyös és Mátrafüred strand­jain június 3-án valameny- nyi 14 éven aluli gyermek díjtalanul fürödhet a nem­zetközi gyermekév alkalmá­ból. O BUSZMEGÁLLÓ NAGYJ FÜGÉDÉN. A Mátraalji Szénbányák buszmegállót épít a településen. Ezzel nemcsak bejáró dolgozóit segíti, hanem a lakosság ér- í dekeit is szolgálja. J /1 O ELŐADÁS A TÖRÖK FÜRDŐRŐL. A helyreállt tott neves fürdő históriájá­ról tart előadást Sugár Ist­ván történész május 31-én, délután 5 órai kezdettel a ü Megyei Könyvtár olvasótér- | méhen. Június 1-én délután 5 negyed hatkor az érdeklő* dők — szakszerű kalauzolás­sal — meg is tekinthetik a létesítményt. f j O ÍRŐ-OLVASO VALALz KOZŐ. Az egri Hámán Kató Megyei Úttörőház könyvba­rát klubjában író-olvasó ta­lálkozóra kerül sor pénteken. A pajtások vendége Bárány Tamás lesz. o füvősok: f&ntm 2-án, szombaton délelőtt 10 órá­tól — az egri Megyei Műve­lődési Központban — fű-, vószenekari bemutatót tar­tanak. t ■ TÁNCOLJUNK”: Az Ér­deklődők június 2-án — az egri Megyei Művelődési Központban — megtekinthe­tik az ország legjobb tánco­sainak produkcióit. Itt ren­dezik ugyanis délután 2 órá­tól az országos táncversenyt. Este héttel pedig a győzte­sek gálaműsorát. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megy« Tanács napilapja Fflszerkeszt^ PAPP JÁNOS - Kiadja: a Heves megyei ^pWadd Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC - Szerkesztőség!-'Eger, Beloiannisz u. 3 *®01' ■ 23’ ™.f,p> l3,6,4,1Telefon •'13-381 Terjeszti a Magyar Postát rm Unf.rnn tápR 9nnD /várnál tanács óDül^to Telefon» 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (Ff.. 23) íeieron. ■* . Hőttzetós/'tttj1 ^ySh6milfra8So!—*Fty^wgyedévre egyTvíe 360.- Ft. Előfizethető ?a hír.«es,,ő posttmifalóknálI és kézbesítőknél. - Ind, Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: bede ISTVÁN. — HU IS^N 0133 0705. Magyar Index: 20062 — Révai 4

Next

/
Thumbnails
Contents