Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-05 / 103. szám
ború borzalmaitól megundorodott munkások, parasztok,, akik életük kockáztatásával szökdöstek a frontról, most mintha soha puskaport sem szagoltak volna, mintha a tetvek légiója ellen sohasem küzdöttek volna, mintha nem próbálták volna ki a kuko- ricatorzsás komiszt, a csalánfőzeléket — egyik napról a másikra tízezrével álltak be önként a Vörös Hadseregbe. Akkor szervezték a megyei laktanyában a tizedik tüzé1*- ezred ötödik ütegét, az V/10- et. Szóltam két barátomnak, Dudik Ferencnek és Brunc- vik Miklósnak, és együtt jelentkeztünk tüzérnek. Érdekes sorsú gyerek volt a két cimborám. Tizennégy évesen felkapaszkodtak egy, a frontra induló katonavonatra, és már gyerekkorban három évet töltöttek a fronton. Jelentkeztek az érettségi előtt álló diákok is: Jackovics László, Pető András, Petrik József, Krudi Géza, Turrsá- nyi Béla. Zemling István, Enyedi József, Varga István stb. Beöltöztünk és a cseh barakkokban elhelyezkedve, (A Baktai úton, a tiszti üdülő mellett volt ez a barakktábor, amiben egy zászlóalj cseh katona volt elhelyezve.) ismerkedni kezdtünk a felszerelésünkkel. A négy 10 cm-es tábori ágyú zömök alakjával megnyerte a tetszésünket, de nem így a ’o- vak. Minden ágyúhoz 6 ló dukált, és a hajtők a tarkójukat vakargatva, csendes imádkozással kívánták őket mindenhová, csak éppen nyereg alá, az ágyú elé nem. Szegények egyikének-mási-. kának majdnem kibújt á bordája a bőre alól, de fiatalok és erős csontúak voltak. No és hát hajtótüzér is van a világon... Ez meg an- hoz az emberfajtához tartozott, hogyha maga nem is evett, de a lovainak még a Göncölszekérről is lelopta ;:z abrakot. AZ ELSŐ BEVETÉSEN Húsvétkor már Berentäu,' ebben a határ menti faluban sivalkodtak a lányok, ahogy locsoltuk őket. Hamarosan azonban akadt más szórakozásunk is... Szentkirályiba vezényelték az üteget, és egy nagy ököristálló mellett foglaltunk állást. Másnap már reggel hallottuk a kézi fegyverek ropogását, és mi. tétlen türelmetlenséggel vártuk, hogy beleszólhassunk a tereferébe. Végre erre is sor került... Megkaptuk a ’ő- elemeket és az első gránát harsogva tört magának uiat az ágyúinkat takaró út menti fák lombjai közt.- Nemsokára hallottuk a becsapódás dörejét is. Feszülten vártuk, hogy mit mond a megfigyelőnk. Egy kis korrek .’ió és már repült is a második lövedék. A másik három ágyú is helyesbített és egymás után dörrentek az ágyúk. Már majdnem belejöttünk a dologba, amikor a megfigyelőnk leállította a , tüzelést. Telefonon bemondta, hpgy az ellenség megfigyelőjét es egy géppuskását tornyostól együtt lesöpörtük a helyéitől. A gyalogság egyelőre nem nevezett meg más pontot, ahol segíteni kellett volna. "• (Folytatjuk) A Volán-brigád országos pályázatot nyert mm mm mm mm ■■ Közös orom ■fej || || r 11 ,,lcn ko*ci uu man nagyja cl a gyöngyösi KfílAnH nnllfirmC*1 Kertészeti Főiskolát és kerül ki a gazdasá- | f gokba, kutatóközpontokba, hogy gyakorlati munkában hasznosítsa az iskolában szerzett tudást. A vizsgák előtti utolsó vidám napok, a fesztelen jókedv egyik eseménye ez a felvonulás. A népviseletbe öltözött diákok végigjárják a város utcáit Bárdos György fogathajtó világbajnokkal az élen, elbúcsúznak a diákévek alatt megszokott, kedves helyektől, emlékektől, a várostól. (Fotó: Szabó Sándor) Dancza János: flzc lf/IO-es vörös tüzérüteg (Részletek a szerző azonos című visszaemlékezéséből Alig pár hónapja, hogy a Károlyi-kormány az antant parancsára leszerelte a hadsereget. Hazajöttem Egerbe, és a Lakatosár ugyár bán kezdtem dolgozni. Március 22-én tudtuk meg, hogy a fővárosban kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot. Nemsokára benn a gyárban is honfoglalás történt: a munkásság birtokba vette az üzemet. Az újságokból értesültünk, hogy a Károlyikormány alatt Budapestre érkező, megszálló francia gyarmati csapatokat és az angol monitorokat is lefegyverezték. Emlékszem a szpa- hik majomügyességű lovascsapatára; a bevonulásukat a Hungária úti tüzérlaktanya kerítése mögül néztük végig. A nyergekhez kötött kardok, a kurta karabélyok, az álomszép nyergek és a remek lovak most a mi vöröskatonáink kezében vannak. Ugyan mit szólnak ehhez a polgári és szociáldemokrata szónokok, akik a mi katonai gyűléseinken a kommunisták és az orosz Vörös Hadsereg ellen szónokoltak? Persze mi meg ezek mellett tüntettünk. Fiatal voltam, olvastam ugyan már Marx és Engels, de más szocialisták műveit is, a politikában azonban akkor még érthetően csak kisiskolásnak számítottam. A saját bőrömön szerzett keserves tapasztalatok, a koplalás, a lyukas cipőben átvészelt tél, a durva, embertelen szó azonban korán megtanítottak mélységesen gyűlölni a tőkéseket és kívánni egy új, emberibb társadalmi rendszert. Itthon a gyűléseken elhangzott izzó hangú beszédek, újságcikkek lázba, hoztak minket, fiatalokat. Csak éppen azt nem tudtuk — minden nagy akarásunk mellett sem, — hogy mit tegyünk, hogyan lendítsük előbbre az ügyet. Persze akkor is hallottuk, hogy most a legfontosabb a munka, de mi, fiatalok abban a nagy lelkesedésben valami mást, valami nagyobbat is szerettünk volna a néphatalom érdekében csinálni. Erre is hamarosan alkalom kínálkozott. Az újságcikkek, plakátok tudatták a dolgozókkal, hogy a fiatal Tanácsköztársaság, veszélyben van. Felhívások jelentek meg: Védjé- tek meg, proletárok! Fegyverbe! Be a Vörös Hadseregbe!” És a négyéves háÜjsághír: a 4-es számú Volán Vállalat egri Dobó István szocialista brigádja megnyerte a TIT által hirdetett országos pályázat első díját. Munkások és fiatalok. Autószerelők és marósok a harmincon innen és túl. Nem véletlenül vették fel a török elleni harcok kiemelkedő egyéniségének nevét. Akaratlanul is azt jelezték, hogy bizonyítani óhajtják helytállásukat. Lelkesedésük 1970 óta — ekkor verbuválódott össze a társaság — nem csökkent, hanem fokozódott. Ezt mutatja az is, hogy már kétszer nyerték el a vállalat kiváló brigádja címet. Sokan megelégszenek a termelési eredményekkel, s az ismeretgyarapításra, a kulturálódásra nem fordítanak különösebb gondot. Annál is inkább, mert ezt nem nagyon várják tőlük. A naplókba persze bekerülnek a semmitmondó általánosságok, s ezzel aztán zárul is a kör. ök azonban nem álltak meg félúton: hadat üzentek a sablonoknak, s valódi tartalommal töltötték meg a szavakat. Ügy is fogalmazhatnánk, hogy tettekkel érveltek, így igazolták, hogy szomjúhozzák a Szépet. Amikor megjelent a pályázati felhívás, nem sokat töprengtek, elhatározták, hogy beneveznek, s egy közösen összeállított tanulmányban összegzik eddigi közművelődési munkálkodásuk eredményeit. Tudták, nem lesz könnyű, hiszen nem gyakorlott toliforgatók, mégis vállalkoztak arra, hogy közzé teszik tapasztalataikat. Nem dicsekvésből, nem azért, hogy mindenáron felfigyelje, nek rájuk. Távol állt tőlük ez a szerénytelenség, mindMilbák László (Fotó: Szabó Sándor.) letett, megerősödött érzése nem múlhat el máról holnapra, Nem maradtak I magukra Egyikőjük sem közművelődési szakember, a nagy feladat mégsem riasztotta őket. Valószínűleg azért, mert sejtették: nem hagyják őket magukra. — Az elmúlt év őszén keztünk a munkához. Megbeszéltük, mit akarunk, egybe- gyűjtöttük az ötleteket, s hozzákezdtünk a megfogalmazáshoz. Az iskolában az általunk patronált osztály főnöke adott tanácsokat, s átnézte a nyers szöveget. Ö gondoskodott gépírónőről is. Ezután már nem maradt más hátra, mint a fotóanyag rendezése, csoportosítása. Végül az utolsó pillanatban — postáztuk. Az első díjra még álmunkban sem számítottunk, az átvételi ünnepségen azonban valamennyien ott voltunk. Azt mondtuk: együtt csináltuk, legyen közös az öröm is. Ötezer forintot kaptak jutalomként a TIT országos szervezetétől. Mire fordítják? A sikerre már koccintottak. A pénz zömét azonban — hogy is lehetne másként? — egy budapesti színház- és múzeumlátogatással egybekötött kirándulásra költik. _ Más szóval: közművelődésre. Szavak helyett tettekkel érvelve... Pécsi István Filmfórum Piedone kemény ökle és öklömnyi. partnere Egy nápolyi mindent Ná- polyból néz és lát. Caputo, a kétbalkezes, kétballábas rendőr őrmester szerint ebben a világban csak szent Gennaro, Nápoly védőszentje vagy Piedone, azaz Rizzo felügyelő segíthet. Ettől a magasröptű őrmesteri bizakodástól és ennek igazságától aztán nem is tér el ez a filmmese, nagy ívben kimerészkedik a valóság fölé. Teheti, mert Piedónénak szélesvásznú méretei vannak, akár elölről nézem őt, akár hátulról, a vakítóan féhér inget látom, a testi hatalmasságát, ahogyan eltakarja előlem a valóságot és azokat az embereket, akiket neki le kell győznie. És természetesen, fegyver nélkül, puszta ököllel. Még Afrikában is! Az újabb Piedone-film Dél-Afrikába viszi el a nézőt, a gyémántbányászás természeti és társadalmi kulisz- szái közé. Az érdekek, a földrészek, a gazdasági hatalmasok vagyona és fényűzése, a forró földrész flórája és faunája bőségesen szerepelnek itt a képeken, mégsem pzek érdeklik a nézőt elsősorban. A mese és a főhős gyerekké tesz bennünket, el akarjuk hinni mindazt, ami a képeken előttünk lepereg, mert valahol a lelkünk mélyén sok-sok kiábrándulás után is hinni akarunk az igazságosztásban, ebben a nagy-nagy elrendező pártatlanságban. Búd Spencer súlyos egyénisége valóban kitűnő ötletek sorozatát engedi megvalósítani a leleményes rendezőnek. Mondhatnánk azt is, hogy egy ilyen film művészi nézőpont kérdése: honnan és hogyan látja Steno, a rendező az ő rokonszenves hősét és azokat, akik ezt a nagy darab embert rendkívüli horderejű valakivé tehetik. Kontrasztokat gyárt a hatás érdekében. Itt van megint az öklömnyi gyerek, Bodo, aki a legfontosabb pillanatokban, mint a pont az i betű fölött, megjelenik, és okosan befejezi a verekedést. Mert verekedés van itt bőven. És úgy tűnik, meg- unhatatlanul. Ennek a folyton élvezetes öklözésnek, tömegméretű bunyózásnak Simon Mihály össze azt óhajtották, hogy jó ötleteiket más kollektívák is kamatoztathassák. Nem kedvelem a szakzsargont, mert az áltudományoskodó kifejezések regimentje legtöbbször a hiányzó lényeget igyekszik leplezni. Ezért okozott kellemes meglepetést közös művük. Itt semmi nyoma a mellébeszélésnek. Mindenféle df- szelgés nélkül arról szólnak, hogy mit csináltak eddig. Hadd emlékezzenek most erről ők maguk... Kapcsolt az iskolával Simon Mihály brigádveze- tö először azt említi meg, hogy 1974 óta patronálják a megyeszékhely 5. számú általános iskoláját. — Már hagyománnyá vált, hogy mi vezetjük a műszaki szakkört. A nevelők örültek ennek az ajánlatnak, s ez a fogadtatás feloldotta kezdeti gátlásainkat. Nem vagyunk pedagógiai ismeretekkel felvértezett tanárok, azt azonban éreztük, hogy gyakorlati tudnivalók sorával gazdagíthatjuk a gyerekeket. Legutóbb a városi pályaválasztási vetélkedőre készítettük fel a tanulókat. Jó érzés az, hogy nemhiába tevékenyA Mvnuhnn 1979. május 5., szombat Tanulás, munkaidő után Milbdk László megjegyzése a csoport belső igényességére utal. — Többen járnak a szakmunkások- szakközépiskolájába. Nem győzködte őket senki, csak úgy vélték, hogy jobban eligazodnak a világ dolgaiban, ha gyarapítják ismereteiket, ha nem húzódoznak attól, hogy munkaidő után elővegyék a tankönyveket. Maguk jöttek rá, hogy így teljesebb emberré válnak. A brigádvezető a marxista egyetemre iratkozott be. Hatan a vállalat által szervezett politikai tanfolyamra ) jártak rendszeresen. A régebbi tagoktól hallottam, hogy. hagyomány ez itt, s korábban olyan is akadt, aki nemcsak elkezdte, hanem be ‘is fejezte felsőfokú tanulmányait. * Mennyi beszédes adalék, ráadásul mód sincs arra, hogy valamennyit feljegyezzem. Közben azon töprengek, hogy minderre miként futja a nem túl sok szabad időből, a családdal tölthető órákból. Ügy, hogy okosan sáfárkodnak a percekkel, mert az emberség követelményéről sem feledkeznek meg. — Addig kérvényeztünk, amíg egyik egyedülálló nyugdíjas társunkat' felvették a szociális otthonba. Most meglátogatjuk, apróbb ajándékokkal örvendeztetjük meg. A másik kollegát otthonában keressük fel, neki nincs szüksége semmiféle támogatásra, mégis szívesen fogad bennünket, mert a kötődés sok esztendőn át szükedtünk, ugyanis a diákok előkelő helyezést szereztek. Emellett rendszeresen meghívnak, s mi szívesen el is megyünk egy-egy osztályfőnöki órára. Kirándulásokat is szervezünk számukra, ilyenkor elkísérjük őket. A tavaly végzett nyolcadik osz_ tályt — korábban négy esztendeig segítettük őket — például Dunántúlra kalauzoltuk el, s velük együtt néztük meg nemcsak az értékes műemlékeket, hanem az ipari nevezetességeket is. Az a helyes, ha a serdülök széles látókörre tesznek szert, mert így viszonylag zökkenőmentesen — adottságaikat mérlegelve — választanak majd pályát. Bocsi László más újdonsággal is szolgál: — Tizenegy színházi bérletünk van. Ezeket megosztottuk a fiúkkal-lányokkal. Megnéztünk egy-egy előadást, s utána véleményükre —L Bocsi László voltunk kíváncsiak. Készséggel csatlakoztak hozzánk, s mindig igényelték az útbaigazítást. Ezek az együttlé- tek még harmonikusabbá formálták a különben is jő kapcsolatot. Vendégeink nyíl. tan szóltak gondjaikról, terveikről, s megvitathattunk minden témát. Ez nem ment máról holnapra, ám fokozatosan addig is eljutottunk, hogy egyik kollégánk ellátta a rajvezető-helyettesi tisztet is. Azt korántsem hir. detjük, hogy e téren nem léphetünk tovább, mindösz- sze érezzük: jó úton haladunk, s az együttműködés igazi nyertese — ez volt a célunk — az ifjúság. azonban igen átgondolt rendezői fogásai vannak. Pontosan elkészített koreográfia szerint vonulnak fel a szereplők és az ötletek végrehajtásában sokkal több á lélektani fogás, mint a nyers erő, bár a képeken inkább ezt látjuk működni. A jóság és az igazság mindig megvesztegető, filmen is, ezért nagy a sikere ennek az újabb Piedooe-kalandnak. Vagy csak mi, nézők szeretnénk gyerekek lenni? Az operatőré, Albertá Spagnolié az érdem jelentős része a táj felvételek miatt isj Búd Spencer újabb alakítása ismét felszabadult szórakozást nyújt. A kis Bodo szerepében Baldwin Dakli, a kis zulugyerek nyeri el teljes rokonszenvünket, értelmes arcával és természetességével. Farkas András
