Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-26 / 121. szám

A mese szép igazsága

A dzsungel könyve

Grandiózus színpad a magyar dráma számára

i

Anyák és kisfiúk, apák és kislányaik együtt mennek be most a mozikba élvezni ezt a filmet. A képek pergé- se közben sokszor megbeszélik az éppen elképesztően fontos epizód tisztázandó részletét, hogy aztán jókat nevetve, káprázó szemekkel végigéljék az angol író, Rudyard Kipling meséjét. Az élmény önmagáért beszél, itt nem kell rábírni a film megtekintésére azt, aki a mozgóképet és a művészetet szereti.

Mert valljuk meg, ez a film a filmtörténetben ritka pillanat: a Walt Disney által megvalósított rajzfilmek sorában az utolsó, az ö gyára, az ő művészei készítették, színesen tele soksok ragyogó ötlettel. Az irrealitásokat, az állatok emberi jellemzését úgy örökítik meg, hogy a néző elsősorban arra a látásra, arra az optimizmusra figyel fel, amely a Walt Disney által teremtett világot mozgatja.

A föld, az erdő, az állatok világa — a film szerint is, a film rajzolói szerint is — csupa-csupa színes csoda. Nem kell semmi mást tennünk, mint kinyitnunk a szemünket és nézni-látni a színeket, a formákat, amiket szeretnünk kell, talán 'még mielőtt megtanultuk volna érteni. A tanulság: el kell fogadnunk

ezt a világot jónak, mert így könnyebb benne élni. Az persze megint csak földi igazság, hogy nem minden állat — nem minden ember! — becsületes, mert a természetet a kígyóból hiába űznénk ki akármilyen furkósbottal, a kígyótermészet benne marad, mióta Ádám és Éva között azt a bizonyos almaevést kierőltette. Balu, a „ Medve nem tud mássá lenni, mert szereti az édességet, mókázik, táncra perdül, ahogyan azt az elődeitől megtanulta. Az elefánt, főképp ha Hátinak, vágy Picinek hívják, őrjáratra született, mert az ormányát kürtnek használhatja, és nagy testével, meg a nagyon okos fejével — ki hiszi el? — nem ijed meg a Tigristől. És így tovább. Az élet csupa mozgás, csupa ötlet és csupa célba vezető szertelenség.

A rajzfilmben Maugli históriája epizódokra bomlik, s többször eljut addig a drámai pontig, ahol már a mozgás ritmusa énekre indítja a film hőseit, És önfeledten táncolnak ezek az erdőben, boldogan és emberi tudattal élő állatok, mert nekik is öröm, ha van egy rendkívüli helyzet, ahol az állatok gondoskodnak az emberkölyökről. A kaland csúcsa az, amikor villámcsapásból tűz támad és Maugli a Tigris farkára köti az égő gallyat. Vagy az is egy másik csúcs, ahogyan a Majomkirálynál vendégszerepei Maugli és körülnéz a trón közvetlen közelében: Lajcsi, a király felülmúlja önmagát ebben a hatalomban.

A néző elámul a tökéletes szín. és rajztechnikán, de annál is értékesebb tulajdonságnak tartja, hogy ez a film az állatok arcán annyi mindent felvonultat: a szemek rajzában az indítékokat, a lelki* változásokat, a szándékokat hitelesen érzékelteti. Tehát nem elsősorban a nagyszerű technikát ünnepeljük ebben a filmben, inkább azt a derűt és

azt a hitet, amely az életet, ezt a földi bolyongást, az érzelmek és a célok kanyargós útjait kíséri.

A rendező, Wolfgang Reitherman Kipling regényét csak az események csomópontjain követheti, és a rajzos keretekben „revüsit” is: az alkotás a műfaj csúcsa, egy fejlődési piramis záróköve.

A szinkron — ár. Márkus Éva munkája — azt bizonyítja, hogy nincs rosszul és pöszén beszélő magyar színész, ha a rendező igényes. Csákányi László remek teljesítményét ugyan beárnyalja, hogy hoz egy-két fordulatot a Flinstonokból, de Szabó Gyula Bagirája, Bodrogi Gyula Majomkirálya, Szombathy Gyula Kígyója, a három plusz egy Keselyű Zenthe Ferenc, Márton András, Verebély Iván és Gyab- ronka József összehangolt és átélt megszólaltatásában — kitűnő.

Ezt az ezerkilemcszázhat- vanhetes keltezésű filmet kaptuk mi, felnőttek remek ajándékként az idei gyermekévben.

Farkas András

lurij Kazakov;

As úton

i.

A tél mindvégig enyhe volt, akárcsak az előzőek mind. A hó hamar letakarodott — szinte füstölve párállott a napsütésben. A cső- * dörök össze-összerúgtak állásaikban, és harapdálták a lóápolók kezét. Aztán a láncra kötött bikák kezdtek rekedten, elfulladva bömbölni a tenyésztőtelepen, és rázták a jászlak tölgyfa peremét. Az erdőszéleken már fuvoláztak a rigók, esthajnalokon fü- työrésztek a szénfekete seregélyek, bódítóan illatozva kivirágzott a zelnicemeggy a vízmosásokban. A télen szemérmetlenül meztelenre vet. között falu titokban hozzáfogott, hogy befedje magát ki rügyezett berkenyével, nyírfákká) meg a kerítések mentén sorakozó orgonával.

És már zöld köd borult a mezőkre, poros lett az út, már beköszöntött a száraz nyár, amikor Hja Sznyegir- jov megint Szibériába készült.

Régen, még februárban

elhatározta, hogy oda utazik.

Este volt. amikor Hja az erdőipari gazdaság irodájáOMmm

1979. május 26., szombat

ból, a sok fuvartól elgyötrőd, ve, a csonka gallyakkal te- lepotyogtatott nyiladékra, te. herautójához indult. Az autó — csakúgy, mint lélekmele- gítője, vattanadrágja, sapkája és keze — benzinbűzt árasztott, Sznyegirjov soha nem is tudott megkülönböztetni semmilyen más szagot, Csak a porét nyáron meg a fagyét télen.

De azon a februári estén éppen olvadt. Az ég zöld volt fent, barnásvörös az erdőn túl, a fák meg feke- téllettek és megduzzadtak. A levegőben annyira tisztán lebegett ott a tavasz illata, hogy Hja megérezte, beszívta; aztán kifújta az orrát, és a kihűlt fülkébe felkapaszkodva. azon nyomban elhatározta, hogy Szibériába utazik.

Nem először csalogatja el a tavasz erről a helyről. Járt Szibériában is — tavaly ott kínlódta végig az egész nyarat, ősszel meg kiábrándulva, dühösen tért haza. Nem tetszett neki a barakkélet; meggyűlölte Szibériát a muslicás ta,igájával, az utakon száguldó MAZ-ok erőlködő. vékony berregésével együtt,

Feteke-fehér volt a hó csíkozta föld, amikor Sznyegirjov hazatért. Az erdő csupaszon. élettelenül állt, a fű elfonnyadt, a dudvaszá- lak remegtek a szélben, éjszakánként pedig darát sodort a talaj menti szél. Aztán sűrű hó esett, hol fagyott, hol olvadt — és Sznyegirjov boldogan zökkent vissza a rendes kerékvágásba.

Éjjel-nappal hajtott — az

állomásra, az erdőbe, sőt a szomszédos kerületekbe is, ott hált. ahol utolérte az éjszaka, aztán, még sötéttel, vizet melegített, betöltötte a hűtőbe, megindította a motort, Sebtében teát ivott, közben valami jelentéktelen dologról beszélgetett a házigazdával, és 'élvezettel hallgatta, ahogyan lágyan mormol az autó.

Szeretett éjjel hajtani kihalt utakon, amikor úgy tetszik, hogy csak ő nem alszik a világon; amikor a kocsi ide-oda himbálódzik és bóbiskol, a vakító fényfolt meg a kerekektől csaknem egészen a látóhatárig szök- del ott elől.

Éjszakánként a magányos fordulókon könnyen el lehetett tűnődni a múlton; lassan elfelejtette, hogy haragszik Szibériára, elhalványult minden, ami rossz, mintha nem is lett volna soha, és csak a hegyvonulatok, a tomboló idegen folyók, a nehézkes körvonalú betongátak szépsége, hatalmas ereje maradt meg ...

Így hát Sznyegirjov, mivel februárban egyszer elhatá- ^ rozta, hogy oda utazik, májusban, indulás előtt egy héttel kilépett a munkahelyéről.

Nappal jókat alszik, úgy érzi magát, mintha szabadságon volna. Esténként szépen felöltözve a szomszédokhoz jár búcsúzkodni. Eleinte hallgatag és ünnepélyes, mint aki a neve napA Szovjetunióban viszonzásra készülnek

Az elmúlt hetekben 35 magyar szerző 45 művét 18 nyelven, szinte egyidőben szólaltatták meg a Szovjetunió valamennyi köztársaságában. Valójában grandiózus színpadot nyitottak a magyar klasszikus és mai drámairodalom számára — mondotta Tóth Dezső, kulturális miniszterhelyettes, a magyar dráma szovjetunióbeli fesztiváljáról az MTI munkatársának.

A Szovjetunió népeinek nyelvén hangzott el a többi között Az ember tragédiája, Heltai Néma leventéje, az Illyés-átdolgozta Bánk bán, Csurka István Eredeti helyszíne, Szabó Magda Az a szép fényes nap című drámája, Örkény István Tóték- ja, Szakonyi Adáshibája, a magyar rendezők és tervezők, valamint a szovjet művészek, társulatok közös munkájának eredményeként.

— Szovjetuniószerte szeretettel fogadták művészeinket. A fesztiválon részt vett magyar rendezők, tervezők tanúsíthatják: a színházigazgatóktól, rendezőktől a színészekig, a műszakiakig min. denki, minden segítséget megadott ahhoz, hogy az ilyenkor adódó nehézségeket megértéssel, segítőkészséggel, felelősséggel küzdjék le.

— Drámairodalmunk, színházművészetünk seregszemléje — amelynek sikeréért a Szovjetunió kulturális minisztériumától, a testvérintézményektől a műfordítókig, művészekig, műszaki dolgozókig, nagykövetségünkig — sokan munkálkodtak — sokkal nagyobb szabású volt, mint az első fesztivál. Nemcsak a magyar drámairodalomról, hanem mindennapi problémáinkról, örömeinkről is tudósította a szovjet népet. A meleg fogadtatás a két ország kulturális együttműködéséből, kapcsolataiból fakadt.

— Színházaink évenként

180—200 premiert tartanak, 20—25 orosz, illetve szovjet művet mutatnak be átütő sikerrel. Arra törekszünk, hogy az új szovjet műveket minél gyorsabban átvegyük; az utóbbi hat évben mintegy 150 alkotást fordítottak magyar nyelvre. Ezek mintegy felét be is mutatták. Az utóbbi években nagy hírű szovjet társulatok egész sora szerepelt Magyarországon, s több nagynevű rendező és tervező művész volt a vendégünk. Túlzás nélkül mondhatjuk: Tovsztogonov és

Akszjonov, Ljubimov, Vol- csek, Reingold, Borovszkij és mások magyarországi tevékenysége segítette, gyorsította a magyar színházművészet korszerűsítési folyamatát.

— Az együttműködés újabb bizonyítéka lesz a szovjet dráma magyarországi szemléje, a következő évad első felében. Valamennyi színházunk bemutat egy vagy több orosz és szovjet klasz- szikust, illetve más művet. Színre viszik Tolsztoj, Csehov, Gorkij, Bulgakov műveit csakúgy, mint Gelman, Roscsin műveit. Ezek színpadra állításában előreláthatóan közreműködnek kiváló szovjet rendezők, mint például Jefremov, Efrosz, Ljubimov, Galina Volcsek — aki már hazajön Magyarországra —, Reingold, Spektor és mások, meghívjuk azokat a szovjet művészeket, akik a legkifejezőbben interpretálták a magyar színpadi műveket.

— A szovjet dráma magyarországi fesztiváljának ünnepi előadásait november 1—10-e között tartjuk Budapesten és Debrecenben. Ekkor vendégszerepei hazánkban a moszkvai Szatíra Színház társulata. Majakovszkij Poloska és Beaumarchais Figaró házassága című művének előadásával viszonozza a Madách Színház jelenlegi moszkvai játékát. A két ország színházművészeti szakemberei folytatják eszmecseréjüket.

Ezek a rendezvények azon felül, hogy barátságunkat szilárdítják, lehetővé teszik a legfrissebb művek, ezek közt is a dráma gyorsabb átvételét, adaptálását. Nekünk könnyebb Csehov, Tolsztoj műveti tolmácsolni, mint a szovjet művészeknek a magyar klasszikusok műveit, mivel az orosz dráma a világirodalom közkincse is. A mi klasszikus drámáink viszont éppen csak beléptek a világ drámairodalmába, éppen a szovjet színpadok révén. Az élő magyar dráma- irodalmat össze merjük vetni az élő szovjet drámairodalommal, a magyar és szovjet színházművészetet viszont kevésbé. A magyar színházművészetnek nincs miért szégyenkeznie, van mit tanulnia a Szovjetunió és a többi szocialista ország színház- művészetéből — mondotta a miniszterhelyettes. (MTI)

Öt évszázad könyvei Gyöngyösön

Eredeti helyére került vissza a műemlék könyvtár

(Fotó: Szabó Sándor)

Vörösmarty ismert verse, a Könyvtárban, Pergolesi műve a gyöngyösi Muzsikus Céh Kamarakórus előadásában és az ódon falak közé beépített barokk könyvtári berendezés: mindez együtt

olyan hangulatot szabott meg, amit Keresztúry Dezső akadémikus ünnepi szavaival

ját üli, de fokozatosan belemelegszik, és elkezd beszélni Szibériáról. Hosszasan, talpraesetten beszél, és barátainak arca elködlik — ők is szeretnének Szibériába menni.

Hja későn jár haza, csizmáját már a pitvarban leveti: azt hiszi, hogy alszik az anyja. Miután az egy hét alatt jól kibúcsúzkodta, kimulatta magát, az utolsó estét az útra készülődve, otthon tölti, és először veszi észre anyja kisírt szemét, meg a bánatos gyöngédséget az arcán. Lefekvéskor Szibériára, anyjára gondol, aki egyedül marad; ettől okvetlenül hol elszomorodik, hol felvidul — lohva cigarettáz- gat, és sehogy se tud elaludni.

Reggel pedig, de nem túl

korán, elindul hazulról. Senki sem kíséri ki, nem szereti a kísérést. Csak az anyja megy vele. Az egész reggelt átsírta, úgyhogy most, a fia mellett a falun végighaladva, csak sóhajtozik, és jelentéktelen dolgokról beszél.

A kertek alatt, ott, ahol az út élesen jobbra kanyarodik, és a pagonyokat elhagyva a sík mezőn húzódik tovább, teherautó fut szembe velük — téglát hoz az állomásról. Most Miska Firszov, Ilja szomszédja és barátja dolgozik rajta.

Sznyegirjovék félrehúzódnak; könnyű tavaszi por csapja meg őket. Miska kiált. valamit menet közben, aztán fékez, kiugrik a kabinból, és visszamegy IIjóhoz.

— Így hát, elmégy? — kérdezi, és odanyújtja kezét. Miskának most benzinszaga van. (Folytatjuk)

csak kiegészíteni tudott. Ez jellemezte azt a rövid ünnepséget, amely tegnap délelőtt zajlott le az Országos Széchenyi Könyvtár rende. zésében és jóvoltából Gyöngyösön, az egykori ferences kolostor épületében. Az alkalmat ehhez az ünnepséghez pedig az adta, hogy felfrissülve, kiegészítve és megújítva a régi helyére került a műemlék könyvtár.

Felbecsülhetetlen kulturális kincs: hangzott el a megállapítás Keresztúry Dezső szá. jából, ami pontosan kifejezte a valóságot a túlzásnak tetsző megfogalmazás ellené, re. Ugyanis egyedülálló gyűjtemény ez a gyöngyösi, hiszen a XVI, századból való anyagának valóban nincs párja hazánkban.

önmagában már az is szinte hihetetlen, hogy a történelmi események a török

kori idők annyi veszedelme, majd az osztrákok elleni harcok vihara nem tettek kárt a könyvekben. 'Az pedig néhány „megszállott” embernek köszönhető, hogy az utóbbi évtizedek hányattatásai ellenére is visszakerülhetett eredeti helyére a ritkaságokat tartalmazó könyv- gyűjtemény. A szakemberek odaadó munkája, a megyei tanács anyagi áldozatvállalása tette lehetővé, hogy a könyvtárat tegnap ismét megnyithatták.

Ezentúl a hét végi napokon, szombaton és vasárnap kereshetik fel az érdeklődők a műemlék könyvtárat, ahol dr. Misóczky Lajos fogadja és kalauzolja majd őket. Kutatók csak az Országos Széchenyi Könyvtár engedélyével tanulmányozhatják az évszázad kulturális kincseit tartalmazó könyvtárat.