Népújság, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-25 / 120. szám
\ V Sz nházi levél , >9an-e Gyöngyösnek színhaza? Autók jönnék, megállnak a Mátra Művelődési Központ előtt, elegánsan öltözött hölgyek és férfiak szállnak ki a kocsikból, hosszú estélyiben, csokornyakkendős alkalmi öltönyben és igyekeznek a csupa üveg bejáróhoz. A széles és tágas előcsarnokban szűrt fény, hangulatteremtő világítás fogadja őket, majd a teremben a bársonnyal borított kényelmes zsöllye, a puha lépéseket keltő padlószőnyeg, a vörösréz borítású színpadi előrész, egyszóval: minden olyan itt, mint amilyen egy igazi színházban. A közönség is ünnepélyes meghatottsággal, belső feszültséggel, várakozással telve viselkedik. Pontosan úgy, mint ahogy egy igazi színházban. És mennyi ismerős arc. Az a fiatal férfi a feleségével és a barátaival az Izzó gépszereldéjéből, az a mosolygós barna asszonyka a MEZÖGÉP-től, amott egy levélkézbesítő a feleségével, aztán még sokan mások, akikkel gyárakban, üzemekben, hivatalokban találkozhatunk. Ők a közönség. Mennyien lehetnek köztük a szocialista brigádok tagjai? Talán nem túlzás, ha azt állítom, hogy a'zömük az. Legfeljebb azt á két tizenéven aluli fiúcskát kell leszámítanom, akik, ki tudja, miért és hogyan kerültek be Albee Nem félünk a farkastól című, cseppet sem gyermekeknek szánt drámájának előadására? Vajon miért hozták el őket a szülők? Azt hitték, hogy a cím valamiféle mesejátékra utal? Ennek a feltételezése is riasztó. De ha már a szülők elhozták kicsinyke fiacskájukat, miért engedték be őket a jegyszedők? Hiszen Albee ebben a darabban eléggé szókimon- dóan fogalmaz, olykor még a felnőtt fülnek is meghökkentően. És amit elénk tár a drámájában... ! Ahogy nézem és élvezem Margittay Ági játékát, az jut eszembe, nemrég hasonló szerepet kapott a tv-ben is. ö lenne talán az „ügyeletes” és körünkben „szókimondó asz- szonyság”? Milyen jó színésznő, gondolom közben, és lélegzetvisszafojtva figyelem minden szavát, minden mozdulatát. Azt is megállapítom, hogy a férjét alakító Végvári Tamás is lépést tart vele. Még a legfeszültebb percekben sem harsogóak, pedig felcsattanó hangjuk szinte szétfeszíti a kulisszákat. Mögöttük Szöboszlay Éva és Pogány György már halványabb. És az is eszembe jut, hogy a szolnokiak már jó néhány előadást tartottak Gyöngyösön valamennyit nagyon becsületesen őszinte ambícióval játszották. Mintha már egy kicsit valóban hazajárnának Gyöngyösre. Azt nem állítom, hogy Gyöngyösnek van önálló színháza, honnan is lenne. De kezd kialakulni egy rendszeres, most már valóban művészi igényű előadásokat színpadra vivő színházi légkör, amely megtalálta a közönségét is. Ez a gyöngyösi közönség, úgy tetszik az eltelt hónapok példája alapján, főként az üzemi szocialista brigádok tagjaiból verbúválódott, akik most kezdenek ráérezni a színházi esték igazi ízére, örömeire és szépségeire. Talán ezért, miattuk kellene egy kevertebb műsor- szerkezetet kialakítani, amelyben nem csupán a mostanihoz hasonló, komoly hangulatú, a közismert kifejezéssel élve: nehéz drámák Ki írta...? 'A LEVÉL „Tisztelt Igazgató Elvtárs! Azzal a kéréssel fordulok önhöz, hogy fiamat, Kormos Ferencet ne vegyék fel a gépi forgácsoló szakra, mert én nem vagyok képes négy évet várni, míg a fiam felszabadul. Ezért kérem az Igazgató Urat, hogy továbbítsák a lapját a 212. Ipari Szakmunkásképző Intézetbe esztergályos szakmára. Előre is köszönöm. Tisztelettel: Kormos Imre." A füzetlapra írt kusza sorok azon a napon érkeztek meg az egri Gép. és Műszeripari Szakközépiskolába, amikor épp küldték volna az értesítést: sikeres volt a fiú felvételije. Az apa leveléről — véletlenül vagy szándékosan? — lemaradt a postai bélyegzés, ám az iskolában hivatalosnak tekintették a szülő kérését, s a felvételi lapot átirányították a második helyen megjelölt szakmunkásképző intézetbe. Értesítették erről az apát, s Kormos Feri iskoláját is. Ez a hivatalos út. De nem az apa írta a levelet! AZ APA Indulatosan magyarázza: — Nem értem azt a levelet! Hiszen hogy is akarhatnék és rosszat a fiamnak! Harminc éve dolgozom a Borsodnádasdi Lemezgyárban, s mint hengerész, nem keresek rosszul. Ha három évig tudom taníttatni Ferit, akkor mit számítana még az az egy év? így legalább meglenne az érettségije, s ha van kedve, még tovább is ta_ nulhat majd. És szakmát is kap. így beszéltük meg a családban, amikor szóba került a pályaválasztás. Ő a kisebbik fiam, jófejű gyerek, mindig négyes fölött volt a tanulmányi átlaga. Csak egy rosszakarónk írhatta azt a levelet. De ki? Nem nyugszom addig, amíg ki nem derül az igazság. Feljelentést teszek a rendőrségen. A BALATONI IGAZGATÓA balatoni általános iskola igazgatója így fogalmaz: — Három nyolcadikos fiú jelentkezett tőlünk az egri szakközépiskolába. Jó dolgozatokat írtak, s a szakközépiskola igazgatójától előzetesen szóbeli tájékoztatást is kaptam, hogy felvették őket. Aztán elment az a bizonyos levél. Sajnálom Ferit. A három fiú közül ő a legjobb képességű. A FIÜ — Szeretnék ugyan a műszeripariba járni, s az apám is ezt akarja, de ilyen áron? Félek ugyanis, hogy ha a fel. lebbezés után fel is vennének, nemigen lesz ott nyugtom. A SZAKKÖZÉPISKOLA IGAZGATÓJA: — Ilyen levelet még nem kaptunk. Persze hivatalosnak tekintettük. Őszintén szólva, örültünk is, hogy valaki visszamondja a jelentkezést, s helyére rögtön egy másik tanulót vettünk fel. Igencsak meglepődtünk, amikor bejött az apa és kijelentette, hogy nem ő írta a levelet. Tanácsoltuk, adják be a fellebbezést, hiszen a forgácsoló szakra a 15 fellebbezett tanuló közül 12-t fel tudunk venni. S ez még májusban eldől. * Hogy ki írta a „hamis” levelet — bizonyára kiderül. Egy azonban biztos: Ferit felvették a szakközépiskolába. Miért kellett akkor fellebbeznie? Józsa Pétét jutnak közönséghez, hanem a könnyebb műfajhoz tartozók is. Mi lehet erre a kívánságra a válasz? Anélkül, hogy a gyöngyösi illetékeseket megkérdeznénk, helyettük is felelhetünk: ők csak a kínálatból tudrtak válogatni. Lehetőségeiket az is korlátozza, hogy a szolnokiak mellett főként a debreceniekre számíthatnak, de a miskolciakra már nem. Ahogy a fővárosi társulatok közül csupán a Népszínház vállal még szereplést, mint amilyen volt nemrég az Aranykoporsó színpadi változatának bemutatása. Nem kell bizonygatnunk: ez az előadás sem lógott ki a sorból a témája miatt. Annak azonban, hangsúlyozzuk, feltétlenül és maradéktalanul örülünk, hogy az új művelődési központban már rendszeresen várják a színházi esték a gyöngyösi közönséget. És hogy milyen hálás ez a közönség, menynyire tud örülni a jó színészi játéknak, hadd említsük meg: a mostani előadás végén virágcsokrokkal lepték meg a színpadon a tapsot fogadó színészeket. Mindez együtt a jó törekvés bizonysága, ami egyaránt felmelegítheti a színész, a közönség és a szervezők szívét is. G. Molnár Ferenc Kiránduljunk - a temetőbe ?J Az „Edzett ifjúságért” mozgalom sokféle formájáról hallottam már. Elpuhult, autóhoz szokott társadalmunk egészsége érdekében joggal propagálják a sokféle turisztikai programot, a sportrendezvényeket. Jó mozogni kinn a zöldben, tiszta, friss levegővel megtölteni a poros, füstös ájer miatt korcsosult tüdőt. De azért mindennek van határa. Már ami a tömegsportok helyszínét illeti. Ugyanis, akik az egri Kisasszony-temető környékén járnak, a hétvégeken rendszeresen tapasztalhatják a következőket: szombaton, ként alkalmi focicsapatok alakulnak a temető területén a környékbeli ifjakból. Ugrik a labda, csattan a kapufa — akarom mondani a fejfa ... A sírok melletti füves terület kiváló sportpályának mutatkozik. Vasárnap aztán változik a kép: Ha hiszik, ha nem, családok kirán. dúlnak ide. Letelepednek, kirakják az elemózsiái, jó ízűt falatoznak, aztán, mint jó kirándulóhoz illik, előkerül a tollaslabda is. Egészséges élet, edzett ifjúság, de úgy is lehet nevezni: kegyeletsértés. Hadd hívjuk fel a temető gondnokának a figyelmét erre a „mozgalomra”. Azt hiszem, nem vagyok egyedül a véleményemmel: aki más terepet nem talál sportolási igényeinek, az inkább maradjon otthon ... (hekeli) Európa-díjas együttes Európa-díjat kapott a Debreceni Építők Hajdú Táncegyüttese. A szép elismerést Debrecenben a Kölcsey Ferenc Művelődési Központban adták át, ezt követően az együttes gálaműsort adott. (MTI fotó — Oláh Tibor felvétele —KS) Dancza János: Íz If/lO-es tiörös ftüzéríifteg (Részletek a szerző azonos cimű visszaemlékezéséből) 18. Ha a parancsnokunk ott lett volna, ez a repülőgép nem ment volna vissza jelentéstételre. Nemsokára parancsot kaptunk a visszavonulásra. Ahogy egy kis akácoson visszafelé mentünk, nagy halom lőszeresládára bukkantunk. Kitűnt, hogy a nekünk szánt lőszert itt rakták le. Mintha fejbe- kólintottak volna bennünket. Kiküldeni kiküldték, de hogy hol rakták le, arról már nem értesítették az üteget. Ez volt az ellenforradalmárok húzása. Gyorsan megpakoltuk a kocsikat. A tüzérség parancsnokai megállapodtak egy vonalba, amit lőni fogunk, hogy fedezzük a visszavonuló gyalogságot. Ebből már mi is ki tudtuk venni a részünket, mert volt lőszerünk bőven. Nyugtalanított bennünket a hátunknál északkelet felől hangzó erős ágyúdörgés is. A Tiszaiad ott volt pár száz méterre a hátunk mögött, és tudtuk, hogy ez az ágyúdörgés 8—10 kilométerre lehet tőlünk. SZÉTBOMLÓBAN A bomlás jelei már erősen érezhetők voltak. Zavaros, egymásnak ellentmondó parancsok rángatták a csapatokat. Jöttek a rémhírek is. A románok már itt vannak a hátunk mögött, Szolnok fölött. Iparkodni át a Tiszán, mert a híd alá van aknázva és ha eltalálja egy lövedék, itt rekedünk. Beérkeztek az első gyalogos egységek is. A visszavonuló csapatok mindig leverő hatást váltanak ki, és most mégis ezek a gyalogosak nyugtattak meg bennünket. Ha jól emlékszem, csepeli vasasok voltak. A felszerelésük csaknem hiánytalanul megvolt, és amikor mellénk értek, megdicsérték a tüzéreket. — Köszönjük, elvtársak a segítséget. A visszavonuló gyalogosok nyugodt magatartása adta vissza az önbizalmunk egy részét. Ebben a zűrzavaros helyzetben is üdítő foltként hatott három román fogoly esete. Minden kíséret nélkül hátra küldték őket. Odajöttek hozzánk, és az egyikük tört magyarsággal előadta nagy problémájukat. Élénk gesztikulással rhagya- rázta, hogy ők foglyok. — Gazdag a mi nyelvünk! Kimondunk egy szót, és nem Iá mindig azt értjük, amit ez a szó tulajdonképpen jelent. Itt van például a kacsa. — Mit jelent az, hogy kacsa? Mindenekelőtt egy háziállatot. Az 1895-ben kiadott Pallas nagy lexikon többek között így fogalmaz: A lemez- csőrű úszó madarak egyik családja. Körülbelül 50 fajuk ismert. Nálunk a házi-, illetve a vadkacsának több fajtája honos, így vannak kendermagos, pekingi, csörgő és tőkés kacsák. Ugyanez a lexikon így ír a kacsáról, más értelmezésben! — Hírlapi kacsa! Ezt a kifejezést állítólag a lejdai újságban használták először, amely egy alkalommal azt a hírt közölte, hogy valahol háromorrú kacsa kelt ki a tojásbólj Miután mindez természetesen képtelen hazugságnak bizonyult, a kifejezés azóta is él, amelynek nyomán a hírlapij vagy a szóbeszéd útján terjedő csacsiságokra, badarságokra! nehezen elképzelhető hírekre azt mondjuk: kacsa. Kacsát használnak a kórházakban is, és ezek a kacsák,' mi tagadás, sokat segítenek a nehéz betegek szükségletein! Ám ne töprengjünk tovább nyelvünk gazdagságán, ha.; nem válasszuk ki a szó egyik jelentését, és erről beszélgessünk. — Mi újság, mit hallott? Lemondóan legyint és bizalmasan súgja: — Azt mondják, nyolcvanban vége iesz a világnak! Valamilyen üstökös jön, és azzal ütközünk. Benne volt az Ország-Világban is... — Mi újság? — Jön az új ezerforintos! — Ne mondja! És még? — Maga nem hallotta? — Nem! Mit? — Lesznek magánautók, amelyekkel csak hétfőn, szerdán és pénteken, másokkal kedden, csütörtökön és szombaton lehet csak közlekedni. Ez biztos! Már a kormány előtt van aláírásra a rendelet... A normális ember természetesen egyik fülén be-, a má-- síkon kiengedi ezeket a kacsákat, aztán menne tovább, ha nem hallaná az újabbnál újabb kacsákat. — Leváltják az igazgatónkat. — Honnan tudja? — A fodrásznál beszélte egy megbízható, szavahihető ember. Kételkedést lát, ezért szentül fogadkozik és bizonyít: — No, majd meglátja! Ezt, kérem, olyan valaki mondta,’ aki... Indulok már, amikor bizalmaskodva utánam lép: — Van még egy hírem, de ezt csakis úgy mondom.!! Szóval, ez tényleg nem kacsa, mert ez... — Mi van? — X válik a feleségétől. — Miért? — Mert lottóötöse van, és ezek után már nem kell neki az asszony. Szóval röpködnek a kacsák. Természetesen csak a vadkacsák, mert a házikacsák nem tudnak repülni. És ha egyik-másik mégis „besikerül”, akkor mit mondanak az emberek: — Látjátok! Bnnek a... mégiscsak igaza volt! Szerintem kacsa mindig volt, van és lesz! Legfeljebb csak az a kérdés, hogy kik és miért ülnek fel ezeknek a kacsáknak? A múltkor egy ismerősöm állt elém: — Mondd csak! Te is hallottad, hogy rákos vagyok? Mit tagadjam, lesütött szemmel igent mondtam. Erre 5 felnevetett: — Szerencsére csak kacsa volt az egész..' Szálay István Menni hátra... jelentkezni. Hát ők jöttek is hátra, vigyázva, nehogy láb alatt legyenek, és közben törték a fejüket, hogy hol jelentkezzenek? Mindenki sietett, ki előre, ki hátra, és ezeket nem merték megkérdezni, hátha megharagszanak a tartóztatásért. Látták, hogy mi nem sietünk, hát tőlünk megkérdezték. — Éhesek vagytok? — kérdezte a szakácsunk. — Nem, nem — és mutatták a kenyérzsákjukat, hogy ennivalójuk van. — No, idehallgassatok — okosította a szakács a három tanácstalan embert. — Nem a jelentkezés a fontos, hanem az, hogy mindig valamelyik konyha közelébe legyetek. Aztán ha megéheztek, csak tartsátok oda a csajkátokat a szakácsnak. Megértettél? — A katona intett, hogy igen, de az arcán látszott, hogy most még nagyobb bizonytalanságban van, mint eddig volt. Elmondta a többieknek is, hogy mit mondott neki ez a vöröskatona. Ezek már nem fogták fel olyan tragikusan a sorsukat. A mókás tanácsból, a barátságosan mosolygó arcokból megértették, hogy a Vörös Hadseregnek most nem az ő számbavételük a legfontosabb dolga. Tisztelegtek, és elindultak a híd felé. Amikor mi indultunk a hídra, már néhány lövedék hatalmas detonációval robbant a vízben, ami mint egy bő torkú gejzír lökte fel a Tisza vizét. Ideát a mi ütegünkből is megbetegedtek néhányan. Tudtuk, hogy kutyabajuk, de biztonságosabb helyre iparkodnak. Beren- csik lövegvezetőt azonban nyomban kórházba kellett szállítani és még aznap kivették a vakbelét. Nekem kellett a helyére állnom, de nem vettem át a lovát, hanem megmaradtam a helyemen. Késő délután óriási detonációval repült a levegőbe a szép szolnoki Tisza- híd. Ezután már gyorsan közelgett a vég. Parancsot kaptunk, hogy ütegünk vénüljön be báró Harkányi sashalmi tanyájára. Ide tartott több üteg is, de Zagyva- rékás felől még mindig hallatszott az üteg szakadatlan dörgése, pedig mi már a fegyverletételre gyülekeztünk. Itt tudtuk meg, hogy a Tanácsköztársaság megszűnt és letesszük a fegyvert. A hír végtelenül letört bennünket. Rövid idő alatt sok harc állt mögöttünk és most mindennek vége. Bizony, sokan sírtunk. Dühünkben szétvertük a karabélyainkat és Stec ágyúmés- terünk hosszú hidegvágóval a hasznavehetetlenségig megrongálta az ágyúk csövének a huzagolását. A kocsisaink közül többen, úgy ahogy voltak, egy-egy mál- hásszekérrel kereket oldott tak, és voltak olyanok is, akiknek sikerült két lóval és egy kocsi holmival hazajutniuk. Nekünk pedig négy hónapig kellett még raboskodnunk. VEGE * L 1979. május 25., péntek
