Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-14 / 87. szám

Évek óla kérdik Bélapátfalván: Spanyol film: n fekete kard románca Diadalmas és szerelmes Izabella Ez a spanyol film kedve­sen, itt-ott ugyan erőtelje­sebb színekkel, de mégis in­kább az asszonyi bájt és a romantikus helyzetek tarka­ságát, apró borzongásait, le­csituló félelmeit Idézi fel, mintsem azt a valóban ko­moly hatalmi átrendeződést az Ibér-fészigeten, amely Izabella és Ferdinánd házas­ságához fűződik. Mint tör­ténelmi tényt is többre tart­juk ezt a frigyet egy szere­lem beteljesedésénél, hiszen a spanyol világbirodalom alapjait ők rakják le. Ebben a filmben nincse­nek hadserege, ostromok, nem öldökölnek katonák, zsoldosok, nem látjuk a szét­osztott hatalom mögött fel­vonuló komor erőket. Min­denütt csak az éllovasok van­nak jelen, azok a figurák, akik ennek a nem is olyan ravasz, de néhol kegyetlen sakkjátszmának a táblájára felférnek. Van itt király, akinek nemcsak sekket, sak­kot, de a végén mattot is ad­nak és éppen az a győztes, diadalmas és a talán szerel­mes' Izabella, aki a film ele­jén még faekét húz a nya­kába vetett szíjjal, király­lány létére. Carlos Blanco forgató- kőnyvíró színes mozaik-ké­pekben tárja elénk a meg­alapítandó Spanyolország, első asszonyának, igazi szán­dékának, akaraterejének ki­bontakozását, Francisco Rovi­ra Beleta rendező pedig Francisco Sempere operatőr­rel olyan színes képek soro­zatát örökítette meg, amelyek hitelesítik a románc-köntös­ben, itt-ott balladai sűrűség­gel azt, amit a spanyolok Izabelláról, Ferdinándról tartanak. A nézőt nemcsak a jól fel­épített romantikus történet fogja meg, tágra nyílt szem­mel nézi a helyszínt is, en­nek a nagy múltú országnak híres épületeit, ahol az ese­mények lejátszódnak. A spa­nyol 'filmművészet ritkán je­lentkezik nálunk, de ez a történelmi film újabb híve­ket szerez nekik nálunk is. Űj arcok, sajátos játékstílus és egy nekünk is rokonszen­ves művészi és életfelfogás jellemzi ezt a filmet: nem harsogja túl a témát az erő­szakosság, csak annyira ke- gyetlenkednek, ahogyan azt az akkori hatalom megkí­vánta. Vannak jelenetek, amikor az egymásra támadó jellemek arcjátéka dönti el, mennyit hisz, mennyit hihet el a néző a film által keltett illúzióból. Maribei Martin, Juan Ribo bármely monstre filmben megállnák helyüket; Carlos Ballestenos pedig jel­lemábrázolási képességével messze kimagaslik még eb­ből a komoly mezőnyből is. Farkas András Ünnepség ünneplők nélkül Nem „hagyományos" ün­nepséget szerveztek a köl­tészet napja alkalmából Egerben, a Megyei Művelő­dési Központban. Az eddigi nagyszabású szavalóversenyek helyett vers- illetve prózabemuta­tóra invitálták a megye lí­rát kedvelő fiataljait, azt a mintegy kétszáz középis­kolás diákot és gyári üze­mi dolgozót, aki rendsze­resen részt szokott venni hasonló rendezvényeken, s aki nemegyszer bebizonyí­totta már, hogy nemcsak szereti, de értő módon ké­pes is tolmácsolni a költe­ményeket. Olyan bemutatóra tehát, amelyen nincs verseny­drukk, izgalom. Amelyen nem a pályadij, a tovább­jutás emeli az ünnepi han­gulatot, hanem a kötetlen baráti beszélgetés a köl­tőkről, a versekről, a sza­valás mühelygondjairól... E kezdeményezés azon­ban nemcsak' újszerűségével vált figyelemre méltóvá, hanem sajnos eredményte­lenségével is. A szakértői gárda a kétszáz meghívott­ból mindössze öt résztvevő­vel találkozott. — a jelent­kezők egy harmadával. Az érdektelenség okát keserű szájízzel találgatja az ember. Könnyű lenne annyival elintézni, rossz helyre mentek a levelek, rossz volt az időpont, nem elég meleg hangú a meg­hívó. Am önkéntelenül is felötlik, hogy a távolmara-, dást talán a tét, a pályadi­jak hiánya okozta. Bizonygatni most fölösle­ges lenne, mi mindennel gazdagszik a költészet által az ember. De érdemes ta­lán megjegyezni, hogy e furcsa, ünneplők nélküli ünnepség tanulságain nem­csak a szervezőknek érde­mes elgondolkodniuk. Németi Zsuzsa 2. Olyan régen vártam, hogy ez így megtörténjen. Az életet sokszor balga módra végtelen és meglehe­tősen romantikus regénynek hiszem. Mámorítóak azok a pillanatai, amelyek idején Igazán az; azok a lapjai, amelyeken helyreáll az álta­lában kizölíkent és széttört valóság. Letéve a telefonkagylót, egyszerre éreztem minden sí­ráson túli meghatottságot, és ugyanakkor ádáz elégtételt afölött, hogy van valami olyan igazságom, ami érvé­nyesül, mert érvényesülni akar, és érvényesülni fog nél­külem is, még akkor is, ha nem leszek. Károly úgy mosolygott, amikor ajtót nyitott, mint gyerekkorában, szégyenlősen és naiv kedvességgel bezár­kózva a mosolya mögé. csak úgy ajándékba adva nekem ezt a mosolyt, és én attól félek, hogy neki egyedül maradva semmilyen mosoly nincs az arcán. Edit. a felesége még húszéves sincs, bodorított ha­jú őzike szemű gyermeteg gverek. Zoli. az unokám szin­tén mosolyog, és volt felesé­gemre. az első szerelmemre hasonlít. Gyerekek mind a hárman. Ritka szerencséjüknek kö­szönhetően. ilyen fiatalon szoba-konyhás lakáshoz ju­tottak egy régi bérház sötét udvarú földszintjén. Albérlő­ként költöztek ide. a főbérlő ímsm 1979. április 14., szombat kórházban volt, és nem sok­kal az ő beköltözésük után meghalt. Károlyék most „jog­cím nélküli, jóhiszemű la­kók”. És innen kezdve viliódzva, egyre gyorsabban peregnek a képek. — Te nem tartod szemét- ségnek, hogy egy gyereket úgy hagynak felnőni, hogy eltitkolják előtte az apját? — kérdezte Edit. Itt mindent a feleség mond ki, Károly mosolyog hozzá és hallgat. Néhány látogatás után úgy éreztem hogy szük­ségük van rám, öntudatla­nul elszámoltatnak, várnak tőlem valamit, és felelőssé tesznek a sorsukért. Arra gondoltam, hogy örökös el­bukásaimnak legalább any- nyi értelme legyen, hogy a magam példájával megóvjam őket, mert „jaj, nagyon csú­nyán éltem”, és most is el kell viselnem a szüntelen gyötrelmét annak, hogy én, Gáli András, a költő sok min­denkinél különb vagyok, de ugyanakkor emberként... nyomorult és alávaló. Min­den hibám és oktalan téve­désem egy szent mártíromság lesz, ha arra szolgál, hogy nekik, ennek a két gyermek­nek. akik most kezdik az életet, ne kelljen elkövetni azokat. Mert én már elkö­vettem helyettük... . —• Anyádéknak nem aka­rod elmondani, hogy találko­zol velem? — kérdeztem Ká- rolytól. — Minek? — Elóbb-utóbb úgyis kidé. rül, és mennél később, an­nál megalázóbb lesz mind. annyiatoknak, hogy hosszú időn át félrevezetted őket. — Majd akkor megmon­dom nekik, hogy egy-egyre állunk. Ok is hazudtak ne­kem egész gyerekkoromban —mondja Károly, és ezút­tal nem mosolyog. Károly műszaki ellenőr a Vízműveknél, egyedül járkál a városban, fél nap alatt el­végzi a munkáját, de nem is keres annyit, amennyiből kö­zepesen megélhetnének, Edit ugyanis otthon van a gyérekkel, általában délig al­szik. akkor Károly hazaér, és ott esznek. Károly, ha csak módja van rá, drága külföldi lemezeket vásárol, de nem klasszikusokat, hanem mindenféle, a fiatalok által kedvelt együtteseket. Köny­veket is vesz. Hasonlóan él, mint én. amikor vele egyidős voltam. Hasonló különös nemtörődömséggel, csak en­gem akkor már összefogott és belülről igazolt valami is­meretlen célú elhivatottság­tudat. Hittem abban. hogy ami van. az csak átmenet, készülődés, várakozás arra, hogy rendkívüli tettekkel ejtsem ámulatba az embere­ket; hogv operaénekes leszek, vagy agvsebész, ökölvívó- bajnok. hadvezér, költő, az Elnök elleni merénylő, va'gv isten. Károlynál nem talál­tam és azóta s°m találom a célt. ami miatt érdem«*«? semmibe venni a hétközna­pinak nevezett életet. Toli, az unokám alszik, a szoba­Mikor bővítik, korszerűsítik az iskolát? A helybeli szülők és pe­dagógusok panaszolják: — Nálunk az oktatásügy mostohagyermek. Sajnos, ez nem mai keletű ügy, mert régen Így van. Legalább másfél évtizede. Ilyen ked­vezőtlen tárgyi adottságok mellett nem könnyű valami­revaló eredményt produkálni. Másutt jóval kedvezőbbek a körülmények, épp ezért nem tudni: miért feledkeztek meg pont rólunk. Esztendők óta beszélnek az oktatási intéz­mény bővítéséről, de a dédel­getett elképzelés jelenleg is csak terv. A szavakat, az ígéreteket mikor váltják már fel végre a tettek? Bárkitől érdeklődünk, min­denki hasonlóan fogalmaz, senki nem érti, miért ala­kultak így a dolgok. o A mostani épületet 1964- ben emelték. Külsőre tet­szetős. nem látszanak meg rajta a kor nyomai. Hamaro­san kiderül azonban, hogy mindez csak látszat, s a szépségflastrom csalóka. A mellékhelyiségek ugyan megfelelnek az előírásnak, de nem használhatók. Hallgassuk erről a gyere­keket: — A vizet nem vezették be ide, ezért csak úgy mo­sakodhatunk, ha vödörrel hordjuk ide. — Naponta sokszor fordu­lunk, s ez bizony fárasztó. Akkor is. ha a csap az ud­varon van. — Ősz végén és télen a legrosszabb, mert a fagy miatt még messzebbre kell mennünk. A szünetekből ilyenkor alig marad szabad percünk. e Barin Norbertné igazgató- helyettes — akárcsak kollé­gái — meglehetősen nekike­seredett : — Ez minden, csak nem higiénia. Szóvá is tettük, de nem sok eredménnyel. Az egykori hiányosságokat saj­ban ég a villany, szól a le­mezjátszó, Károly és Edit fél kettőig ébren vannak és olvasnak. Mire várnak, mire készül­nek így ellazulva? Szeret­ném megérteni őket... Én vagyok öreg? ... Én?... öreg, ostoba, idegen és más. Ká­rolyt tagadóvá tette, hogy husszonegy éves koráig sze­repjátszásra kényszerítették. Edit, ahogy ez várható volt, egy ingerült pillanatá­ban kikotyogta Károly any­jának. hogy találkozni szok­tak velem. Másnap az anya és a nevelőapa — akit Ká­roly egyébként szeret, mert, ahogy mondja, mindig jó volt hozzá — kettesben lero­hanták a gyerekeket. Szabó azt magyarázta Károlynak, hogy a felesége korábban valóban az én feleségem volt, ezért született Károly az ő házas­ságkötésük előtt, de ő, Sza­bó volt a nemzője, mert neki az anyjával, — az én első szerelmemmel — már akkor viszonya volt. Károly rá­hagyta, és feltehetően mo­solygott. Közben Szabóné Editet gyúrta Alig elképzel­hető. hogy ezek a derék pol­gáremberek milyen vak lé- lekrombolók Én, — maga­mat megvetni mindig kész — jóság ürügvén mindig való­ban jó voltam, ha pedig go­noszul, vagy ostobán meg­bántottam valakit, a meg- bátiltottnál is fájóbban szen­vedtem a gonoszságomtól és ostobaságomtól. Hát így élünk a széttép- hetetlen hazugságban mind­annyian. Károly mosolyog, az általános iskoláiban kitű­nő tanuló volt, de a derék polgáremberek akarata elle­nére nem gimnáziumba ment, hanem szakmunkás. nos nem tudjuk pótolni, mert nincs rá pénz, pedig a szennyvízelvezető tőlünk csak száz méterre van. A munká­latok mintegy háromszázezer forintba kerülnének, ezt a summát azonban lehetetlen előteremteni. Így hát nem te­hetünk mást, mint hogy tu­domásul vesszük a tényeket. A hajdani mulasztás — bármennyire finomkodunk, másként nem nevezhetjük ezt — okait megpróbáltuk keresni. Valljuk meg: nem sok sikerrel. Kár is bogozgatni. Az még­is igaz, hogy kellő körülte­kintései már kezdetben úrrá lehettek volna a nehézsége­ken. Ám, ha nem így tör­tént. tizenöt esztendő alatt valahogy, valahonnan csak összejön ekkora összeg. Per­sze, ha nem üti senki a va­sat, ha nem tartják napiren­den a témát, akkor bizony feledésbe merül az ügy. Itt ez a „diagnózis”, ­0 A gondok köre ezzel még korántsem zárult. Az előbb említettnél akad még súlyo­sabb is Tolmácsolja az igaz. gatóhelyettes: — Körzeti iskola vagyunk, nevelőink oktatják a bükk- szentmártoni és a mónosbé- li diákokat is. A jövő tan­évtől hozzánk csatlakoznak a mikófalvi felső tagozato­sok is. A zsúfoltság egyre ne­hezebben viselhető el, holott mi jóval kedvezőbb helyze­tet szeretnénk biztosítaná. Többre azonban nem vagyunk képesek, mert minden létező termet elfoglaltunk; s' kizá­rólag a tanítás számára hasz. nősítjük ezeket. A fiatalok — elsősorban a nagyobb létszá­mú osztályok — különösképp az úttörőszobában szoronga­nak. A megoldás az intéz­mény bővítése lenne. Ezzel egyetértenek a helyi vezetők, ezt akarja a járási, a megyei művelődési . osztály. Jólesik ez az őszinte segítőszándék, az viszont elszomorító, hogy eddig alig született lényeg­beli Intézkedés. tanulónak, mert tagadott; magán-zeneiskolában zongo­rázni tanították, néhány év után abbahagyta, pedig sze­reti a zenét, de tagadott; an­gol tanárnő járt hozzá, de nem tud angolul. Mosolyog és tagad. Nem tudja, hogy már, régóta a saját életét ta­gadja. Ezekben a mosolygó gyere­kekben a pokol rejtőzik. Hallgatom, amikor jelenték­telen apróságok miatt olyan szavakat vágtak egymáshoz, amik a magamfajtát örökre megaláznák... És most, pár nappal ezelőtt, azzal jött hozzám Károly, hogy el­hagyja Editet. Igen, mert va­lamikor,. talán egy éve is már, társaságban iszogattak, és ő csókolózott Edit nővéré­vel, Editnek pedig most ju­tott eszébe törleszteni. Fel­szedett egy tizennyolc éves fiút. Nem. Először ő is csó­kolózott vele, megbújva va­lahol á konyhában. Károly pedig úgy döntött, hogy ezt nem tudja Editnek megbo­csátani, de nincs hová elköl­töznie, és ott van a gyerek is, ezért egyezséget kötöttek: egyik nap Károly vigyáz Zolira, és Edit kimenő®, a fiújával, vagy akivel akar, a másikon Edit marad otthon, és Károly csatangol a barát­nőjével, mert kapásból ő is szerzett egy ráérő lányt. Felnő majd közöttük Zo­li. az unokám. Én nem értem őket, nem értem az életüket, megöre­gedtem, és azt sem tudom, mire való volt olyan ostobán élnem, ha senki -nem lett tőle okosabb ... ■v — Vége — Kézmosás az iskolában (Fotó: Perl Mártoní Kovács Gábor, a nagyközé ségl tanács elnöke mindjárt a bajok sűrűjébe kalauzol bennünket. — Evek óta szorgalmazzuk az építkezést. Sokakkal együtt arra is gondoltunk, hogy amint a nagyberuházás kivitelezéséin tevékenykedő, katonák elvonulnak, átvesz» szűk a hatalmas, a szolgála­ti lakásokkal, a sportlétesít­ményekkel ellátott honvéd­szállót, s ott egy oktatási­közművelődési központot ala­kítunk ki. Itt lehetne bölcső­de, óvoda, napközi, kollégi­um is. A terjeszkedést indo­kolja az is, hogy az új gyár létesülésével a lakosság. így a gyerekek száma is növek­szik. Javaslatunkkal egyet­értett a megyei tanács is, de végleges döntés még nem született, s azt is kérték tő­lünk: a tervező vállalattól rendeljük meg — minden esélyre számítva — az új iskola tanulmánytervét isi Egyszóval: pillanatnyilag két változat fut párhuzamosan, s az is tény, hogy telik az idő.., Ezt a helyzetképet erősített ték meg a megyei tanács művelődésügyi és tervosz­tályán is. ahol megértik a béíapátfalviak jogos tiireL metleniségét, sürgetését, még­sem óhajtanak — épp a cél érdekében! — elhamarkodot- tan határozni. A már emlegetett szálló hasznosításának lehetőségeit alaposan mérlegelték, s fel­mérték azt is, hogy mibe ke­rülne a feltétlenül1 szükséges bontás, illetve átalakítás. Egy biztos: teki ntélyes összeg­be. Emiatt kell megfontolni a cselekvést. Ráadásul eddig még a vé­telár kérdése sem tisztázott, azt is meg kell tárgyalni a Pénzügyre iniis7.téri um nál, il­letve a Fejlesztési Bankkal. Mindez nem megy máról holnapra. Természetesen nem évekig, legfeljebb csak hóna­pokig húzódhat az ügy. Ad­dig mindenesetre rendeződik, amíg a jeleni égi lakók vég­leg távoznak. Az új oktatási intézmény tanulmányterve? Kétségkívül pénzbe kerül, de erről az ps_ hetőségről sem szabad le­mondani, megéri két vasat a tűzben tartani. Reméljük, legközelebb ar­ról adhatunk hírt, hogy az előnyösebb változat való­sult meg, s végre teljesül a szülők, a tanulók, a pedagó­gusok régi óhaja, s nem lesz mostohagyermek az oktatás­ügy ezen a településen sem... Pécsi István íj

Next

/
Thumbnails
Contents