Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-11 / 84. szám
Koncertek az esztergomi bazilikában Gitárosok találkozója A világon mintegy három- négyszáz millióan tudnak gitározni, s ebből is több millióra tehető azoknak a száma, akik ezen a régi hangszeren klasszikus zeneműveket szólaltatnak meg. Nincs tehát könnyű dolguk az esztergomi gitárostalálkozó szervezőinek — a város tanácsának és a Kulturális Kapcsolatok Intézetének —, amikor az idén immár negyedik alkalommal, nemzetközi gitárfesztivált rendeznek a Duna-menti városkában, ahová öt földrész legkitűnőbb előadói közül válogathatnak-hívhatnak meg vendégeket. Legelőször 1973-ban volt nemzetközi gitárfesztivál és szeminárium Esztergomban, ezt követte 1975-ben a második. majd 1977-ben a harmadik. Ezeken részt vettek Argentína, Ausztria, Brazília, Csehszlovákia, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország/ Japán, Jugoszlávia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, Nagy-Britan- nia, az NDK, az NSZK, RoAz egri főiskolán évek óta hagyomány már. hogy a tavaszt és nyári szünetben vendégül látják az ide jelentkezőket. Az idén több mint száz negyedikes diák érkezett a főiskola körzetéből. A fizikai dolgozók gyermekeinek szervezett tanfolyam április 5-től 12-ig tart. Hétfőn délután a főiskola 2-es számú gyakorló általános iskolájában beszélgettünk Csernovszki Csabával, aki Budapestről érkezett az I. László Gimnáziumból. A főváros ugyan már nem tartozik az egri főiskola körzetébe. bár van kihelyezett tagozata is. de itt nincs orosz—testnevelés tagozat. Én külön kérelmeztem, hogy eljöhessek erre a tanfolyamra, s így magam térítem a költségeket de még így is megéri. Röviden azt mondhatmánia, a Szovjetunió és Uruguay gitárművészei és tanárai. Az idei programok augusztus 3-án kezdődnek és 18-ig tartanak. A meghívott művészek Esztergomban a bazilikában, a királyi palotában és a művelődési házban koncerteznek, de fellépnek hazánk más városaiban is. így a fővárosban, Szegeden, Balatonfüreden, Tatabányán, Veszprémben és Pécsett is. A szemináriumi foglalkozásokat olyan neves professzorok vezetik, mint a kubai Leo Brouwer, az angol Hector Quine, a szovjet Vladimir Slavsky vagy a görög Kostas Kotziolis. A gitárverseny kötelező művei: Bartók Béla—Szend- rey-Karper László Gyermekeknek és Borsody László Versenydarab című kompozíciói. Az idei fesztiválra Bogár István, Farkas Ferenc és Szokolay Sándor zeneszerzők új műveket komponáltak. (józsa) nám: rendszerezünk, megtanuljuk, hogyan kell egy feleletet felépíteni, no és persze oroszos lévén gyarapítjuk a szókincset. Közben megérkeztek a biológia tagozatosok is, Csé- pányi Csillával, „útközben” beszélgettem: — Most egy előadásra rohanunk a művelődési házba. Az előbb ért véget a szeminárium, este pedig moziba megyünk. Ózdrói jöttem és biológia—fizika szakra jelentkeztem. Hogy miért volt jó ez a néhány nap nyáron és tavasszal? Nekem a tanuláson túl azért is, mert megismertem leendő tanárainkat, ők is megfigyelhettek minket. fgy nem idegen helyre jövünk majd vissza a nyáron felvételizni. T. M. Folytatta inkáját Ilii. országos Kémiája Kedden reggel folytatta munkáját Kecskeméten az úttörővezetők VII. országos konfereneiája. A 60Ö küldött és meghívott öt csoportban mondott véleményt az úttörőszövetség országos tanácsának az utóbbi három esztendő munkájáról előterjesztett beszámolójáról, a működési szabályzat módosításáról és a beterjesztett határozati javaslatról. A Megyei Művelődési Központban, a Tudomány és Technika Házában, valamint az MHSZ Bács-Kiskun megyei vezetőségének székházában már a délelőtti órákban sok szó esett például a csapatmunka „szépséghibáiról”. Ugyanis a tapasztalatok szerint ma sem kevés úttörőközösségben él még a „rendezvénycentrikus” szemlélet, az érzelem-, élményszegény megmozdulásokkal pedig aligha érhető el a kívánt nevelőhatás. A küldöttek szót váltottak azokról a követésre méltó munkaformákról is, amely- lyek az eltelt időszakban szorosabb egységbe kovácsolták a gyerekek kisebb-na- gy.obb kollektíváit. Az országos tanácskozás vitájában sok új hasznosítható javaslatot várnak például abban, hogyan lehetne az új felvételi forma előnyeit a pajtások későbbi tevékenységében az őrsök, a rajok élétének gazdagításában is kamatoztatni. (MTI) Gyermekeknek egy cseppet sem! Húsvét hétfőn kedves népszokás a locsolás. Ilyenkor a férfiak, fiúk felkeresik nőrokonaikat, ismerőseiket és hódolnak a vidám szórakozásnak. Sajnos, azonban még ma is e vidám tavaszi napon sok gyermeket kell súlyos alkoholmérgezéssel kórházba szállítani, enyhébb esetben otthon ápolni. A felnőttek gondoljanak arra: a gyermeknek minden csepp alkohol méreg! A fiatal szervezetet az is károsítja, ha minden háznál csak „gyűszűnyi” szeszes itallal kínálják is őket. A felnőttek meggondolatlan vendéglátásukkal ne rontsák el az ünnepi népszokás örömét. A kedves, szívélyes hangulatban elfogyasztott üdítő ital, sütemény, • gyümölcs teljes mértékben viszonozhatja a locsolók figyelmességét. Kérjük, másokat is figyelmeztessen: „gyermeknek egy cseppet sem!” Megértésüket köszöni az ORSZÁGOS EGÉSZSÉGNEVELÉSI INTÉZET Minden évben több száz középiskolás Felvételi előkészítő az egri főiskolán A tolakodó fFotó; Szabó Sándor) A korszerű iskola Gyakori hír az újságokban, hogy felavattak egy-egy új iskolát. Szükség is van rájuk, mert még mindig meny- nyiségi gondok szorítják az oktatásügyet. Még nem sikerült felszámolni a kétváltá- sos tanítási rendszert, pedig az se a pedagógusnak, se a gyereknek nem jó. Segíthetné a gondon az iskolák bővítés« és a hozzájuk szükséges különféle létésít- ményék megépítése, érré azonban a légtöbb helyen egyszerűen nincs terület. A hajdan nagy iskolaudvarok egy részén üzletek, szolgálta- tóházak, stb. épültek. Szerencsére a hatvanas évektől tilos az iskolatelkek megcsonkítása. A tervezők agyában már megszülettek azok az új iskolatípusok. amelyek alkalmasak a korszerű pedagógiai igények kielégítésére. A mai iskolában terjednek a kiscsoportos foglalkozások, a differenciált oktatás és egyre több a választható tantárgy. Ezeknek az oktatási formáknak egy-egy tanóráján egyszerre csak 10—15 tanuló vesz részt, tehát a hagyományosnál kisebb helyiség is alkalmas a tanóra megtartására, ezekből viszont többre volna szükség. A modern iskola másik irányzata az általános iskola alsó tagozatának az egész napos — iskolaott honos — foglalkozási forma. Az iskolaotthonos tantermek Viszont — bár a létszám csak 20— 25 fő — nagyobbnak kellene lennie a hagyományosnál, mert a tanteremben klubsarkot, pihenősarkot, játékteret, kis könyvtárat, barkácsolóteret kell ahhoz kialakítani, hogy az osztály valóban „otthonosabb” legyen. A jövő iskolájának tervezői szakítanak az azonos nagyságú tantermek építési hagyományaival, helyettük a különféle nagyságú és formájú teremrendszert alkalmazzák. Az egész világon rohamosan terjed a szaktanterem, illetve a kabinetrendszerű oktatás. Ez azt jelenti, hogy nem egyetlen tanteremben tartják az összes órát, hanem különlegesen berendezett helyiségekben, ahol minden eszköz, könyv és felszerelés megtalálható, amely például a kémia, a földrajz vagy a történelem tanításához szükséges. A szaktanterem elsődleges célja, hogy minden eszköz, amely az intenzív tanításhoz szükséges, kéznél legyen, a tanárnak nem kell a szertárba futkosnia, cipekednáe. A testkultúra ügye világszerte az élre került. Elsősorban az iskolára vár az a feladat, hogy a fiatalok egészségés fejlődését sokoldalúan biztosítsa. Ehhez pedig létesítményeikre, mindenekelőtt tornatermekre van szükség. De a jövő iskolája uszoda nélkül is elképzelhetetlen. Sőt, a gyermek nemcsak úszni szeretne, hanem focizni, pingpongozni, teniszezni. futni, kosár- és ké- zilábdázhi is. A végső cél, hogv minden nagvobb iskolának leven önálló sportkombinátja. A Szovjetunióban nemrég jélént meg egy új szabvány, amely egy tanulóra 20 négyzetméter téleknagyságot ír elő. és azt is kimondja, hogy az iskola területének csak 25 százaléka építhető be zárt épületekkel. Rendelkezik arról. hogy minden iskolában legyem könyvtár, szertár, nagy és kis előadóterem, a 22 tanulócsoportnál nagyobb iskolában két — 500—600 négyzetméteres! — tornaterem és több más létesítmény. A remélhetőleg egyre nagyobb számban épülő új iskolakombinátok pedig az esti félnőtt oktatásra és szabadidő-központok kialakítására is alkalmasak — ezzel a tá- gabb értelemben vett köz- művelődés ügyét is szolgálják,- T, M. Nágyenyka és a szerelnie körül forgott. Lelkesedésemben lihegve, villámsebesen repültem égy nyírfaliget felé. Zöldülö fák alatt egy pádon néhány nyugdíjas ült. Végigfutottam a lábukóii, akárha egy zongora billentyűin. Ta-ta-ta- ta-ta-tiny-tiny! „Fogják meg, huligán!” Micsoda unalmas népség ezek a nyugdíjasok! Ha tudnák, hogy Nágyenyka szeret engem! Beröppentem a ligetbe, és a futástól megrészegülve levétettem magam a zöldbe. Elnyúltam az illatos füvön. Ö, micsoda boldogság szeretni és szövetve lenni! Micso- da boldogság’... Hirtelen úgy éreztem, hogy vasalt sarkú cipőben valaki végigszaladt rajtam és szét- taposta a karórámat. Villám- sebesen felugrottam, és rögtön a tóban találtam magam, ahová belesodort egy mellettem elszáguldó alak. Alighogy kikecmeregtem a vízből, egv pillanatra megn.yer- gelt eev mélák lesémv, aztán leugrott a hátamról és tova- száguldott. Már-már utánavetettem magam, amikor valakinek az uijai úev meg pöcköltök az orromat, hogy a szememből potyogd kezö»+t a könny. Felkarom a földről egv ágat: „Na majd én megmutatom ezeknek a hülyéknek 1... Tie mit csinálhattam esve- dül? Körülöttem a boldogságtól eszüket vesztett pirospozsgás fiatalemberek fáikéi u "rá okoztak, közben különböző női neveket kurjongattak, és különböző hangon ismételgették: „Szereti... Sz,eretl...” Kiderült, hogy nem is vág vök egve- dül... Másokat is szerettek. .. JUPU K^TT.7 4WCVV-T7 (Zahemszky László fordítása) M ii műsorok: RÁI 110 KOSSUTH 8.20 A mai nap kulturális programjából. 8.27 Szocialista brigádok akadémiája. 8.56 Beszélni nehéz. 9.08 Népdalok, néptáncok. 9.48 Tarka mese, kis mese... 10.05 Csiribiri. 10.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50 Szimfonikus zene, 11.30 Záray Márta és Vámosi János énekel, a Stúdió 11 játszik. 12.20 Ki nyer ma? 13.35 Házunk tája. 12.50 Operaslágerek. 13.20 Örökzöld dzsesszme- lódiák. 14.29 Kóruspódium. 15.10 Svéd Sándor operettfelvételeiből. 15.28 Gyermekálmok — gyermekvágyak. 16.00 Útközben. 16.09 Kritikusok fóruma. 16.19 Haydn-művek. 17.07 A csillagösvény kilométerkövei. 17.40 Magyar előadó- művészek. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.25 Mai könyvajánlatunk. 18.28 Hallgatóink figyelmébe! 18.30 Esti magazin. 19.15 A költészet hete. 22.15 Sporthírek. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Bach: E-dúr partita. 22.49 A kultúra új háza Szombathelyen. 23.02 A Szófiai Filharmonikus Zenekar hangversenye a Szófiai Rádióban. 0.10 Dzsesszf elvételekből. PETŐFI 8.05 Fúvósindulók. 8.20 Világtörténelem dióhéjban. 8.33 Idősebbek hullámhosszán. 9.28 Könnyűzene — Párizsból. 10.00 Zene- délelőtt. 11.30 A Szabó család. 12.00 Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 12.33 Tánczenei koktél. 13.20 Akadályfutók. 13.30 Színes szőttes. 14.00 Kettőtől négyig... 16.00 Helyettem írták. 16.33 Útközben. 16.35 Egészségünkért! 16.40 Nótacsokor. 17.30 Ötödik sebesség. 18.33 Moszkvai slágerkoktél. 19.13 Oliver. 19.25 Hosszú tél után. 19.45 A beat kedvelőinek. 20.33 139-660. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. 22.30 A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 23.15 Operett- részletek. MISKOLC 17.00 Hírek, időjárás. — Gyári belépő régi gyárban — Új munkahelyen... — Slágerpanoptikum — Sport. 18.00 Északmagyarországi krónika. KjÜv 8.09 Műsorismertetés. 8.10 Idősebbek is elkezdhetik... 8.15—10.10 Iskolatévé. 10.15 Szünidei matiné. 11.40 A hetedik kontinens ékszerei. NSZK film. 12.05 Az Onedin család. 15. rész: Minden a győztesé. 12.55— 13.15 Delta. 15.20 Sztrájk. 16.33 Műsorismertetés. 16.35 Hírek. 16.40 Az utolsó erdő. Olasz ismeretterjesztő film. II. rész. 17.10 Sokszínű föld. 17.40 Postafiók 25Ö. 18.00 Egészségünkért. 18.10 „Életet az éveknek”. Nyugdíjasok műsora. 18.45 Szépen, jól magyarul. 18.35 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00 Reklám. 19.10 Esti mese. 19.20 Idősebbek is elkezdheti!?. 19.30 Tv-híradó. 20.00 A bűvész. Amerikai filmsorozat. 20.50 Rapszódia. A költészet napja 1979. 21.35 Kockázat. 22.05 Tv-híradó 3. ?. MtTPOH 18.53 Műsorismertetés. 10.55 Unser Bildschirm Nas Ek- ran. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Beszélgetés Balogh Jolán művészettörténésszel. 20.40 Diszkó. Intervízió-átvétel Berlinből. 21.10 Tv-híradó 2. 21.30—22.50 Mocorgó, , Fejes Endre tévéfilmje JWMMj® 1979, április U_ starila — Nágyenyka, hát szeretsz? — kérdeztem repesőn. — Szeretlek, persze hogy szeretlek — felelte Nágya. Felpattantam és fergeteges táncba kezdtem — egy csárdás és a kardtánc keverékét roptam. Aztán a boldogságáradatban úszva a plafonig szökkentem, belekapaszkodtam a csillárba, hintázni kezdtem. A kampó, melyen a csilár lógott, letörött. s én egy halom üvegtörmelékkel együtt a padlóra zuhantam. — Jaj — sikoltott Nágya. — A nagymama csillárja! De én ezt már nem hallottam. Fel hév ültén kirontottam a lépcsöházba és luftomban nekiszaladtam a takarítónőnek, akinek vödör volt a kezében. A vfz szétfolyt a földön, a takarítónő ' meg majd leesett a lépcsőről. „Vak vagy!” — ordította, de én ügy röpn°"* pm el mellette, mintha s „rnya- im lennének. Goromba per- szóna! Ha tudná, hogy Nágyenyka szeret engem! Az udvaron a srácok homokvárat építettek. Az öröm tői duzzadva egyenesen a vár tetejére ugrottam, ismét homokággyá változtatva. „Bácsi, bácsi, mit csinál?” — csipogták a srácok. Meg se fordítottam a fejemet.. Ostoba kölykök, mi ez az 6 homokváruk Nngyenykám szerelméhez képest! ... Szeret! ... Szeret! Ogv repültem, mint a nyíl. A buszmegállónál zöldséged tömött szatyor került a lábam alá. Menet közben belerúgtam, mire az aszfalton pajkos ugrándozásba kezdtek a zöld uborkák, a sárga almák és a piros paradicsomok. „Bandita!..— hallatszott a hátam mögött. De én még egy pillantásra sem méltattam a szatyor tulajdonosát. Minden gondolatom Nyelvöltő Tavaszi zsonaás