Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-04 / 79. szám

Te szülj rendet!

Hadijelentés, 1945. április

4.: A fasiszta német csapatokat a győzelmesen előrenyomuló szovjet hadserég kiverte Magyarország területéről. A magyar nép felsza- j badult.

| ‘ ★ i — Miért Április 4. a bri- j gád neve?

' — Mert ezen a napon szabadult fel hazánk 1945-ben, és mi úgy gondoltuk, a brigádunk neve emlékeztessen mindannyiunkat erre a történelmi dátumra — válaszolta Farkas János, a brigád vezetője.

— Mit jelent magának ez a szó: felszabadulás?

— Azt, amit másnak is, mindenkinek minálunk. Vége az elnyomásnak, a népé lett a hatalom, a földet kiosztották, a gyárakat államosították, a munkásember szava lett a döntő, és mindenekelőtt: a párt, a kommunisták. .. Érti, mire gondolok? Olyan iskolás dolog erről beszélni. Mintha leckét mondana az ember. Maga nem így van vele?

★

! — Hallottam már eleget

erről, az öregapám, ha elkezdi, se vége, se hossza a mesének. Amikor ő először j meglátta a szovjet katonákat...! Akkor még 1944 novembere volt, mert Gyöngyös | és környéke akkor szabadult j fel. Még azt is el szokta mondani, hogy csúnya, esős hajnalra ébredtek. Ő kiment | az udvarra, hogy széjjelnéz- | zen, mert akkor már elhall- I gatott az ágyúszó, a Sárhegy felől akkora csend támadt,

I hogy gyanús lett neki. Hát,

' ahogy meresztgeti a szemét, egyszer csak látja, jön valaki. Hosszú szuronyú puskát tol maga előtt. Aztán rákiáltott az öregre: Nyemec- ki? Nincs, nincs, egy se, suttogta az öreg, pedig kiabálni J akart, de valami összeszorította a torkát. A lába meg úgy remegett, mintha húsz kilométert gyalogolt volna egyhuzamban. Most mi lesz? Villant az eszébe. Háború van, lőnek, hadifoglyok, milyen ember ez a szovjet katona? Aztán nem lett sem- ; mi. Az első szovjet katona

végigjárta a házat, a pincéből felparancsolta az ott lapulókat, a padlásra felment, majd leült az eresz alá és mahorkát vett elő. Tudja, mi az a mahorka? Nekem any- nyira tetszett ez a szó, hogy egy életre megjegyeztem. Az öregapám azzal szokta befejezni a történetet, hogy azt mondja: Tudod, fiacskám,

az egészben az volt a legfurcsább, hogy észre sem vettük és egyszer csak felszabadultunk. Hát ilyen ez a történelem.

Aki mindezt elmondta, Szabó Zoltán gimnazista, aki magyar szakos tanárnak készül.

★

— Azt gondolják, mindenki odavolt a földért negyvenötben? A fenét. Csak ma már nem szabad kimondani, hogy akkoriban az idősebbje még nagyon jól emlékezett 1919-re. Nemcsak annak az évnek a márciusára, hanem az augusztusára is. kérdezze csak meg, ha még talál élő tanút, mit csináltak azokkal Kápolnán a darutollasok, akik a Károlyi-birtokból igyekeztek kivenni a jussukat. Aztán kérdezze meg azokat, akik a kommün után, mert az idősebbje még ma is így emlegeti a Tanácsköztársaságot, az urak bírósága elé került. Ha került, mert egyikét-másikát rövid úton elintézték. Mit kaptak azért, mert a nép nevében, a népért tették, amit tettek? Az idősebbje még nagyon jól emlékezett ezekre negyvenötben is. Ezért nem kapkodott mindenki a föld után, de a hivatal után sem. A jegyző még ott maradt a községházán, az intéző úr is a birtokon, de még a cseléd is a keze alatt.

— Megmondaná a nevét?

— Minek az? Ilyen paraszti féle, mint én, milliószámra él ebben a kicsiny hazában. Mit számít egy ember?

★

Mennyire pedagógus még most is, pedig már három éve annak, hogy maga után behúzta az iskola kapuját Lőrincz Sándor.

— Megyek be az ajtón, jön

velem szembe egy harminc év körüli férfi. Ő is ott lakik a családjával a tízemeletesben. Már láttam néhányszor. Csak jön, ha nem lépek félne, talán belém gyalogol. Amikor elhalad mellettem, utána köszönök. Jó napot! Löki vissza a szót a válla fölött. Ejnye, fiatalember, hát még köszönni sem tud? Miért? Förm ed rám. Maga is köszönhet. Tessék hagyni, jegyzi meg a lift előtt egy kamasz legényke. A múltkor a liftben jártam vele én is így. A feleségével volt, köszöntem neki. Erre ő odafordult a feleségéhez, anélkül, hogy fogadta volna: Mit akar ez? Ki ez? Hát ilyen, ne tessék rajta csodálkozni.

★

Kusza, összevissza gondolatok, fésületlen megjegyzések. Vitázni is érdemes velük. Nem is pontosak, mert bármelyik reprezentatív felmérés megcáfolná jellemzőnek tetsző sugallatait. De jelenségek, meglevő, eleven, felbukkanó jelenségek, amelyek mindenkit érdekelnek, mert minket mutatnak meg.

— Tudja, 1945-ben felszabadultunk politikailag, katonailag,' társadalmilag. A demokrácia mindenkit elbűvölt. Ebből sokan csak azt jegyezték meg, hogy egyenlőség. Pedig a demokrácia fegyelem is, méghozzá nem is akármilyen.

Hogyan is mondta a költő?

— Szabadság, te szülj nekem rendet.

— Rendet. Nemcsak társadalmi rendet, hanem köznapi rendet, és mindenekelőtt a lélek rendjét, ha tetszik így: a Lélek igazi Rendjét.

Ez a nehezebb. De előfeltétele mindaz, amit nekünk április 4-e jelent. Amit az a bizonyos tömör, szűkszavú hadijelentés nem fejtett ki szavakban, csak a tény közzétételével :

— A magyar nép 1945. április 4-én felszabadult.

Mintha Beethoven szimfóniájának üstdobjai szólalnának meg.

G. Molnár Ferenc

Vékony Ferenc

Tóth István

Hajdú János

(Fotó: Szántó György)

H Gsiszolókorony és a népgazdasági egyensúly

Négyen ülünk a Csepel Autógyár 3. számú gyára egyik irodájában. Beszélgető partnereim: Hajdú János alapszervezeti párttitkár, művezető, Vékony Ferenc pártcsoportvezető, • szerelőlakatos és Tóth István pártcsoportvezető, művezető. A téglalap alakú asztal mellett nem másról esik szó, mint arról, hogy egy-egy kommunista kollektíva mit tehet és mit tesz a népgazdasági egyensúly helyreállításáért — a maga területén.

HAJDÚ JÁNOS:

— Ismerjük a népgazdaság gondjait, de elvárásait is. Éppen ezért — a termék- szerkezet korszerűsítése jegyében — az elmúlt évben nyugatnémet licenc alapján megkezdtük az úgynevezett ZF típusú sebességváltó 0 szériájához az alkatrészek gyártását.

TÖTH ISTVÁN:

— Ügy érzem, hogy az autóbuszgyártás jó úton halad. Az Ikarusba beépített első és hátsó híd. de maga a karosszéria is világszínvonalú. Nagyon jó a motor és

r

Olt «volt az elsők között

D miről beszélgetünk, ma már történelem. Emlékképek sokasága kerül elő a múltból, a nehéz időkből, a kezdetről. Az egykori sum- más, az erdőtelki Benes-bir- tok napszámosa, ma 58 éves, brigádvezető a Szabadság Termelőszövetkezetben. Tóth Kálmán 30 esztendővel ezelőtt ott volt az elsők, a szövetkezet alapítói között. Azokkal tartott, akik újat akartak, a nehézségeket vállalva a közös mellett döntöttek.

Az akkor 28 éves fiatalember előtte nem sokkal tért haza szülőfalujába, a háborút követő hadifogságból. 1947 nyarán, aratáskor jött meg, és nyomban kaszát fogott, hogy apja két hold juttatott földjén ő is segítsen a búzabetakarításban.

Az erős, energikus brigádvezető elérzékenyülve szövi mondatait:

— Nehezen ment minden. Nagyon szegények voltunk, de mégis olyan jó volt itthon, örömmel ragadtunk kaszát és vágtuk a gabonát, mert a. mi földünkön termett. A falu sem úgy nézett ki, mint ma, elhagyatott volt, hiányoztak azok a szép házak, melyek most egymás mellett sorakoznak Erdőtelek főutcáján. Mégsem csüggedtünk. •Akkoriban már itt is működött a földművesszövetkezet. Ennek vezetői több parasztembernek adtak cuÜ korrépát közös * művelésre. Tulajdonképpen || ez volt az alapja a szövetkezetnek, ami 1949 őszén történt. Akkoriban Hevesen, a járási párt- 'SÜs iá bizottságon

dolgozott Káli Flórián, a falu szülötte, aki gyakran jött haza agitálni, hogy alakítsuk meg a termelőszövetkezetet. Kezdetben nagy volt a felzúdulás ellene, hogy minek az, nincs rá szükség. Miután nem volt tapasztalat, idegenkedtek, tőle. Aztán 28-an mégiscsak arra az elhatározásra jutottunk, hogy megpróbáljuk. Kilencen azóta már nem élnek közülünk. Harminchat hold földet adtunk a közösbe, azon kezdtük meg az együttes munkát Ez a terület azonban csaknem any- nyifelé volt a határban, mint amennyit a közösbe adtunk. Emlékszem, 12 tehén és négy ló volt az összes állatállomány. Gazdasági felszerelésünk pedig néhány ekéből, boronából és kézi szerszámokból állt. Perge József lett az első elnök, aki ma is él, nyugdíjas. Engem meg pénztárosnak választottak amellett, hogy az első perctől kezdve munkacsapat-vezető is lettem. Nem sok, mindössze 400’ forint volt a közös pénztárban, de ennek is örültünk az indulásnál.

Egy évvel az alapítás után már közösen arattak és huszonegyen munkaegységet is kaptak, ami 25—30 forint volt. Az 50-es évek elején egyre többen léptek be a szövetkezetbe, mert látták az eredményeket. Megkezd;

ték a határ táblásítását és gyarapították az állatállományt.

— Nagy segítséget kaptunk az akkoriban alakult hevesi gépállomástól — beszéli Tóth Káímán, — 1951-ben

itt Erdőtelken is megjelent az első kombájn. Különös „csodabogárnak” tartották az emberek és csak álltak a föld szélén, figyelték a munkáját. Sokan azért kardoskodtak, hogy vigyék el innen, mert tönkreteszi a termést és maradjon inkább a megszokott kézi kasza. A tudatlanság miatt volt ez. Hosszú idő telt el, amíg megértették, hogy a magunkfajta munkásnak milyen nagy könnyebbséget jelent a gép. Hárpm munkacsapatban dolgoztunk, férfiak és nők, egy-egy csapat 10 tagú volt. Munkánk mindent felölelt, a kertészettől, a szőlőművelésen át a szántóföldi termelésig.

Az 50-es évek közepén javult a helyzet, amikor vásároltunk egy Zetor traktort. Gyarmati József vezette, ő szántott vele évekig. Miután rögtön nem volt ekénk, így a traktor mögé öt ekekapát tettünk és mindjárt nagyobb volt a teljesítmény a földmunkában.

A termelőszövetkezet tagsága 1956 őszén is megmaradt a közös gazdaság mellett. Mindösze ketten váltak ki az akkor már 100 tagú nagyüzemből. Ennek ellenére nehéz helyzetben volt a szövetkezet a korábbi szervezési, pénzügyi és termelési gondok miatt. Mindez azonban fokozatosan megváltozott 'és a 60-as évekbe»

erősödött a szövetkezet. A kertészetet és a növénytermelést szakosították.. 1974ben pedig egyesültek a ten- kiekkel és a földterület több mint 4000 hektárra növekedett.

Tóth Kálmán 1956 óta brigádvezető:

— Amikor növekedett a szövetkezet állatállománya, a Kakas-tanyára kerültem ót a szarvasmarhatelepre, ahol ma is dolgozom. Ott volt rám szükség. Hizlalással foglalkozunk és 18-an dolgozunk a brigádban. Nehéz volt a , kezdet, amíg össze nem rázódtunk. Mi öten vagyunk testvérek, valamikor mindegyikünk itt. dolgozott a szövetkezetben, de most már csak hárman maradtunk. Én nagyon sokat köszönhetek ennek a gazdaságnak, hiszen megbecsülnek, elegendő a fizetésem és itt vittem valamire. A falu főutcáján építettem házat és‘két fiút neveltem. Az egyik itt van a szö- vekezetben, lakatos a szárítótelepen. Utólag visszagondolva 30 évvel ezelőtt érdemes volt vállalni a kockázatot és ott lenni az elsők, az alapítók között. Azt már akkor is tudtuk, hogy jobb lesz, de hogy ilyen nagy változást hozott életünkben, arra nem is mertünk gondolni. Bizonyítják az eredmények, hogy szövetkezetünk egymás után • háromszor is elnyerte a kiváló címet, hogy zöldségtermelő rnodellgazdaság lett és legfőképpen, hogy az emberek nem akarnak máshová menni, mert itthon is megtalál ják a számításukat.

Mentusz Károly

a kormánymű is. A főegységek között a sebességváltó volt a gyengébb. Itt kellett váltani és ez a váltás megkezdődött. Ezért vettük át a liceocet és a nyugatnémet szakemberek elismerően nyilatkoztak az eddigi munkáról.

VÉKONY FERENC:

— Pártunk XI. kongreszszusa világosan leszögezte a tennivalókat. Olyan termékeket kell gyártani, amelyek világszínvonalúak,

gazdaságosan előállíthatok és kitűnő minőségűek. Az új sebességváltó minket is próbára tesz. Nem azt mondom, hogy korábban nem ügyeltünk a minőségre, de ennél a gyártmánynál még jobban óda kell figyelnünk minden mozdulatra.

TÖTH ISTVÁN:

— Itt nem lehet semmiféle lazaságot megengedni. Teljesen tökéletes munkát kell végeznünk. Ezért sok olyan új gépet is kaptunk, amelyek szinte egyedülállóak az országban. Természetesen a minőség azonban nemcsak.a gépeken,, hanem főként az embereken múlik.

HAJDÚ JÄNOS:

— Többen kinn voltak tőlünk a nyugatnémet partnercégnél, ahol ellesték a szakmai fogásokat. Mert nem elég csupán a rajz után dolgozni, minden fogásnak megvan a maga titka. Nos, a mi szakembereink ezeket megpróbálták ellesni és úgy érzem, nem sikertelenül. De kell is ez, hiszen nagyon vigyáznunk kell arra, hogy a tűréshatáron belül dolgozzunk és nem árulok el titkot azzal, hogy bizonv ezek a tűréshatárok nagyon szigorúak.

VÉKONY FERENC:

— Mi például a brigádunkban bevezettük az ön- meózást. Mindenki maga minősíti a munkáját. Nem mondom, hogy egyszerűen ment a dolog, de most már bevált a módszer. Sikerült

a selejtet 0,1 százalék alá szorítanunk. Az önmeózás óriási erkölcsi felelősséget jelent és ez nagyon kényszeríti az embereket a pontos, precíz munkára. De nehogy azt higgye, hogy most már mindenki elégedett nálunk. Az emeltebb minőségi mércénél is megpróbáljuk, hogy még kevesebb legyen a selejtszázalék.

HAJDÚ JÁNOS:

— Igyekszünk kihasználni

minden lehetőséget. Hogy konkrét példákat említsek, régebben a nagyon drága import csiszolókorongokat, ha elhasználódtak, kiselejteztük. Aztán rájöttünk, hogy bizonyos munkákra még használhatók ezek a korongok. Most már használjuk is őket és így megtakarítást értünk el. Vagy egy másik példa: bizonyos

hulladékanyagokból szerszámokat készítünk. Régebben ezek az anyagok a MÉH-telenen kötöttek ki.

TÓTH ISTVÁN:

— A mi gyárunk egész kollektívája, de a gyáron belül a kisebb kollektívái? is nagyon jók, nagyon, ösz- szeszokottak. Ez sokat segít a munkában. Mint pártcsoportvezető, hadd mondjam el, hogy a mi pártcsoportunknál rendkívül mozgalmasak, élénkek az ülések. Mindenki nyíltan elmondja a véleményét.

VÉKONY FERENC:

— Ez igaz. de mégis azt mondhatom, hogy általában erkölcsileg és anyagilag egyaránt jól meg vagyunk becsülve. Éz pedig jó légkört teremt a munkához.

HAJDÚ JÁNOS:

— A mi pártalapszerveze- tünk. de a pártcsoportok is rendszeres figyelmet fordítanak a termeléssel összefüggő kérdésekre, mint például a minőség javítására, a selejt csökkentésére, a munkafegyelem javítására, vagy például arra, hogy miként érvényesül az üzemi demokrácia. És nemcsak a termékeknél tartjuk fontosnak, hogy emelkedjen a minőség, hanem a pártmunkánál is.

TÓTH ISTVÁN:

— Nálunk általában nincs baj a munkával. Mégis azt tudom elmondani, hogy a párttagokat meg lehet különböztetni a többiektől, mert rájuk az is jellemző, hogy bármikor lehet rájuk számítani.

VÉKONY FERENC:

— Véleményem szerint a párttagság azért a munkában is tükröződik. Illetve abban, hogy a kommunisták nemcsak a saját, hanem a mások munkája iránt; is felelősséget éreznek.

HAJDÚ JÁNOS:

— Visszatérve az üzemi demokráciára, nálunk az a jó, hogy a kollektívák, de a kollektívák és a vezetők viszonya is, nagyon jó. Éppen ezért meg tudjuk valósítani az elképzeléseket és a kollektívában mindig akad valaki, aki szól, hogy gyerekek. ezt még jobban lehetne, ha így csinálnánk. Persze, ha hiba van valahol, akkor is őszintén megmondjuk, hogy ezt nem így kell a jövőben csinálni. És visz- szatérve a népgazdasági egyensúlyhoz, szerintem az lenne jó, ha mindenhol így tennének. Akkor előbb hely- reállna az egyensúly.

TÖTH ISTVÁN:

— És ne általában beszél-' jünk a dolgokról. Ha szóba kerül, hogy minőség, akkor konkrétan mindenki a maga területén próbáljon minősé- ségi munkát végezni. Hiszen a népgazdaság terve le van bontva — mondjuk egészen személyemig és ez visszafelé is hat, hiszen az egyensúly csakis akkor valósulhat meg, ha én és min-' denkt minőségi munkát végez.

HAJDÚ JÁNOS:

— A lényeg viszont az) hogy a mérce mindenki számára egyforma legyen,' vagyis csak akkor érjük el a céljainkat, ha mindenki egyformán veszi ki részét a munkából.

Kaposi Levente

AlémtS&fh

1979. április ú, fetwdft