Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-04 / 79. szám
„Sslia nem fogéra elfelejteni..." Tallózás a te szabadulás utáni kulturális sajtóban Egy tagcssjiort öt éve Retúrjegy a barátsághoz Hazánk néni egy nap alatt szabadult fel: fél esztendő kellett ahhoz, hogy — a szívósan védekező fasiszta csa~ patok nyomában haladva, velük újból és újból megütközve — a szovjet hadsereg egész Magyarországot felszabadítsa. Szegeden, 1944. november 19-én jelent meg a Dél-Mcr gyaror szagnak, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapjának első száma, benne a város polgármesterének felhívása a tanköteles gyermekek beíratásáról: „Az orosz katonai parancsnokság rendelkezéséből folyó évi november 3-án a város összes népiskoláiban megkezdődött a tanítás. Felhívom a város összes tanköteles gyermekeinek szülőit, hogy gyermekeiket pótlólag az iskolába írattassák be és a gyermekeknek rendszeres iskolába járásáról gondoskodjanak ...” S ebben az első számban már Szinház- Művészet rovat is van... Új könyvek a könyvesboltokban Ugyancsak a Dél-Magyar* ország említett első száma hirdeti a Szikra Könyvkiadó legújabb könyveit; köztük található Magyarország demokratikus újjáépítésének programja, Révai József Kossuth Lajosról szóló híres tanulmánya, Vas Zoltán 16 év f egyházban, Lavrenyev Egyszerű emberek című könyve. November 26-án már arról olvashatunk nagyobb tudósítást, hogy „A szegedi iskolákban folyik a tanítás.” A tudósítás így kezdődik: .yiInnak, hogy a város élete normális mederbe terelődik, egyik legbiztosabb jele, hogy az iskolákban zavartalanul folyik a tanítás. A szülők eleinte kissé bizalmatlanok voltak, nem merték elengedni gyermekeiket felügyelet nékül, de ma már megszokott képe az utcának, '' Hogy az iskolás gyermekek kettesével hármasával •"igyekeznek a tanintézetbe, vagy csoportosan indulnak hazafelé, akárcsak a háborús idők előtt.” Indul a munkásdalárda S aztán a becember 2*i számban már arról olvashatunk: „Hosszú kényszerszünet után a napokban ismét felzendül a Munka dala. A Szegedi Általános Munkás Dalegylet vezetősége már megtette a szükséges előkészületeket a dalórák tartására. A szegedi szervezett munkásságnak e régi és jó nevű dalárdája a közeljövőben ismét jelentkezik a nyilvánosság előtt. A dalegyletet nem kell a város közönségének bemutatni. mert mindenki igen jól ismeri és szereti. Az egyesület vezetősége a jövőben is arra fog törekedni, hogy a dalt kedvelő közönség igényeit kielégítse.”—S végül a kis írás végén egy közlemény: „Tagfelvételre jelentkezni lehet naponta 3—6 közt a Hétvezér utca 9. szám alatti Munkásotthonban." Az új könyveket propagálja az első budapesti napilap. a Szabadság is, melynek első száma 1945. január 19-én jelent meg a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front közleményével, s a Budapest népéhez intézett felhívásával. A január 21-i, második számban (előtte való nap, szombaton nem tudott megjelenni a lap), már felhívás található: „Magyar Művészek Szabad Szervezete címen megindult a haladó művészek szervezkedése. Ideiglenesen a Vilma Királyné út és a Bajza utca sarkán, a volt Színművészeti Kamara helyiségében tartúhNmiisőa 1979. április 4.» szerda ja hivatalos óráit. Ezúton hívunk fel minden demokrata érzelmű magyar művészt, hogy január 21-én, vasárnap délelőtt 10 órakor jelentkezzék a munka azonnali megindítása érdekében.” S ha szombaton nem, hétfőn viszont -ismét a pesti utcára került a Szabadság. Ennek a harmadik számnak a vezércikkét Zilahy Lajos, az ismert író írta „Ami a romok alatt, s 'ami a romok fölött van” címmel. Talán csak egykét részletet idézünk az oly valós élményanyag alapján szüleit írásból: „Ez itt a Rákóczi út? Mint a dűlöngő részeg botladozom a kövek és a drótok között, lovak és emberek tetemein át. Ki ez a két ember aki karomnál fogva vezet? Eljöttek értem, visznek a nyomdagépek felé. Mi szerepe van még itt az írói tolinak? Harmadéve nem így képzeltem. Akkor még azt hittem, hogy a rózsadombi villa lesz az egyetlen áldozat (mint az idősebbek emlékeznek rá, egy légitámadás alkalmával lebombázták az író villáját), s a romok alatt csupán egy elpuhult, kevélykedő, cicomás polgári élet, egy selyemcilinder foszlányai hevernek. A romok zúgva megnőttek, elborítottak egy országot, felfalták Budapestet. Nem a mi akaratunkból. Nem a magyarság akaratából. Most már tudom, hogy mi fekszik az óriási romolt alatt. Nézzetek körül: itt fekszik az a hazugság, amellyel ebbe a háborúba belehajszolták a magyarságot. ...És szerdán belépett a pincébe egy orosz katona, megállt a gyertyafényben és azt mondta: Ny ima klé- ba? És letett az asztalra egy kenyeret, szégyenkező kézmozdulattal, szinte bocsánatkéréssel. Soha nem fogom elfelejteni zavart kis mosolyát. Ez az arc volt nekem ott a gyertyafényben az élő Krisztus... Hiszek az emberi jóságban. Ez a hit visz most rogyadozó lábakkal a nyomda felé. Nemsokára kigyullad a villany. Hol vagytok színész barátaim? Gyertek elő, játszani akarunk, találunk még valahol egy üres termet. Játszani, énekelni, vigasztalni. ... Munkára fel, emberek. Halljátok a kiáltásunkat? Elünk!” adás egy másik nagy jogcímen is indokolt, időszerű lesz: ezen a napon szabadult fel hazánk teljes területe. A valóban történelmi hírről a Szabad Nép, a Magyar Kommunista Párt központi lapja az április 5-i, csütörtöki számában szalagcímben tudósítót: Egész Magyarország felszabadult! Az április 14—i számban érdekes tudósítást olvashatunk a lapban Szekfű Gyulának a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetében megtartott előadásáról, kiemelve a nemzetközi hírű tudós megállapítását: „A középosztály eljátszotta a lehetőséget, hogy övé legyen a hatalom." A következő számokban — ez még mindig április első fele — Gergely Sándor előadásáról, Illés Bélának Gorkijt ismertető felolvasásáról. Szent- Györgyi Albert Nobel-díjas tudós nyilatkozatáról értesülhetnek az olvasók, az április 15-i, vasárnapi számban nedig megjelent a Major Tamással folytatott interjú „A Nemzeti Színház a nemzet színháza lesz” címmel. Tanulságos az akkori Magyar Szinház igazgatójával folytatott interjú egészében is s külön ebben a részletében: —Hogyan lehet a ma követélményének megfelelő színházat csinálni? —Ehhez mindenekelőtt természetesen a jelen problémáival foglalkozó darabok kellenek. Ezeken keresztül kell, hogy a színészek is megértsék feladatukat: az igazságnak megfelelően kell játszani; a népnek, a nép nyelvén. Minden művész tetszeni akar. Célom, hogy a ma színészei a magyar dolgozó osztálynak a nép legszélesebb rétegeinek, azoknak akik eddig kiszorultak a színházból, nyerjék el a tetszését. ★ Az érdeks tallózást még sokáig folytathatnánk. De talán ennyi is elég annak bizonyítékául: hazánk felszabadulásával igazi távlatok nyíltak a kultúra, a művészet munkásai előtt is, hogy a kulturális kincseket valóban az egész nép közkincsévé tegyék. „ U.L. Mottó: Nem a társaság teremtette a barátságot, hanem a barátság a társaságot. Egyszer meghívtak egy filmbemutatóra, amelyet nagy érdeklődés előzött meg. Amikor a hófehér vetítőernyőn megjelentek az első képek, elcsendesedett az apró nézőtér. Az amatőr technikával készült színes filmen először Moszkva, majd Leningrád nevezetességei tűntek fel, aztán egy sétáló minden iránt érdeklődő csoport képét vetítette ki a halkan berregő masina. És akkor felbolydult a méhkas: — Nézzétek, ott állunk a nagy harangnál... — Az meg ott, mellettem, a Kreml ágyúja ... — Emlékszel, itt ettünk életünkben először saslikot... És így tovább. A „főszereplők” — akik csaknem két hetet töltöttek akkoriban a Szovjetunió két szép városában — felismerték önmagukat az ide-oda ugráló képsorokon. Felejthetetlen élmény volt. A jó két évvel ezelőtti élménybeszámoló a napokban folytatódott. Igaz, nem filmvetítéssel, hanem beszélgetés közben, a MEZŐGÉP egri gyárának egyik műhelycsarnokában. Vladár Erzsébet a köszörűgép mellől ült le a kopott étkezőasztalhoz, s már sorolta is, hogy merre járt tíz-tizenkét nappal ezelőtt. — Barátságvonattal jutottam el Moszkvába és Rigába, alig két napja', hogy hazaértünk — kezdte. — Any- nyi élményem van, hogy hirtelen nem is tudom, melyiket mondjam el, pedig a munkatársaim is mindenre kíváncsiak. Ketten voltunk a MEZÖGÉP-től, Ivády Ba- / lázs, a KISZ-szervezet vezetője kapott még lehetőséget az utazásra. — Volt-e alkalmuk arra, hogy a szűkre szabott idő alatt találkozzanak az ottani fiatalokkal, barátkozzanak az emberekkel? — Mind Moszkvában, mind Rigában részt vettünk egy-egy baráti találkozón. A Szovjetunió fővárosában a villamossági gyár hűtőszekAz Operaház művészeinek díszelőadása Az író felhívása a színészekhez, a művészekhez nem hangzott el visszhangtala- nul. Az igazi hívó szót azonban nem is Ziiahy intézte hozzájuk hanem a Magyar Kommunista Párt, amely már évekkel korábban megalapozta a maga demokratikus értelmiségi politikáját, előkészítette a felszabadulás utáni kulturális forradalmat S a hívó szóra mentek a munkások. A Szabad Nép illegálisan csak 1945. március 25-én kerülhetett el az olvasókhoz. De a március 30-i, 5. számban már álról olvashatunk: „Az Operaház személyzete szerdán, április 4-én a Magyar Kommunista Párt védnöksége alatt díszelőadást rendez a fővárosi élelmezési kölcsön javára. Az Operaház vezetősége erre a célra teljesen ingyen engedte át az Operar házat és valamennyi szereplő lemondott minden fellépti díjról, úgyhogy a felemelt helyárakból befolyó teljes jövedelem az élelmezési kölcsön céljait szolgálja, Előadásra kerül, ezúttal először Budapesten, Puccini A köpeny című egyfelvoná- sos operája. Ravel Bolerója és egy részlet Borogyin Igor herceg című dalművéből Természetesen március 29_én. amikor ez a közlemény nyomdába került, azt még senki nem tudhatta, hogy az április 4-i díszelő* Zelei Miklós: A kezdet Egy életút dokumentumát 8, Udvarolgatni próbáltam, de nem nagy sikerrel, két vetélytársam is volt, hol az egyik, hol a másik győzött, én ritkán. Inkább a munkába öltem az erőmet. Nagy örömmel dolgoztam, olyan jó érzés volt a festés végén körülnézni egy-egy új lakásban: ezt én is csináltam. Elképzeltem, azok mennyire fognak örülni, akik majd beköltöznek. Minden új volt, friss festékszag áradt a szobákban, konyhában. Arra sose gondoltam, hogy magamnak is kéne festeni egyel- Dolgoztam 1952. augusztusáig, akkor meghallottam, hogy lehet jelentkezni tiszti iskolára. Nosza, gondoltam, itt a lehetőség! Én is tanulhatok. A Vasvári Pál repülős tisztire jelentkeztem. Nagy hátránnyal indultam. Cselédkedés közben nerrt lehetett nekem könyvem, de ha találtam csak egy darab papírt is, amin betű volt. elolvastam. Mindent. Meg is kaptam a behívót, jól sikerült a felvételim. Megfeleltem a politikai, számtani, irodalmi, történelmi vizsgán, pedig csak négy elemivel pályáztam meg az iskolát. De az orvosi vizsgálaton nem feleltem meg az alacsony vérnyomásom miatt. Pedig szédülni se szédültem. Beültettek egy székbe, megforgatták alaposan, és utána mindenfélét méricskéltek, sajnos a vérnyomásom alacsony volt. Átirányítottak a Kossuth Akadémiára, tüzértisztnek. Naiv voltam nagyon, nem tudtam mivel jár egy tisztiiskola. Az lebegett a széniem előtt, hogy tanulhatok végre. Mikor beiskoláztak, odamentem a főhadnagyhoz: — Főhadnagy elvtárs, tessék mondani, ha elvégeztük az iskolát, azonnal le is szerelünk? Persze, hogy kinevettek. Négy elemimmel elég jó előmenetelt tanúsítottam. Nehéz volt pedig. A legtöbb hallgatónak érettségije volt, de legalább nyolc általánosa. Alig tudtam szorozni, osztani, kivonni, és egyből a logaritmus világába csöppentem. Sinus, cosinus, co- tangens k arakterisztika — idegenül hangzott mind. A szabad időmben is mindig tanultam. Harminc méter hosszú teremben volt a mi tanulónk. Abban jártam töl-alá, kezemben a könyv, kilencven méter alatt kellett elolvasnom egy oldalt, azután leültem és leírtam, bogp Tényeket gyártó részlegének fiataljai fogadtak bennünket, Rigában pedig abban a ruhagyárban jártunk, ahol egyebek között a szovjet sportolók olimpiai egyenruháját készítik. Hogy milyen lesz az öltözékük? Erről csak annyit, hogy bármelyikünk szívesen elfogadott volna egyet-egyet belőle... A Magyar—Szovjet Baráti Társaság közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján hangzott el a mottóként idézett mondat: „Nem a társaság teremtette a barátságot, hanem a barátság a társaságot.” Ez a megállapítás érvényes az egri MEZŐGÉP tagcsoportjára is. Hogy miért, arra Koncz Lajos, a tagcsoport ügyvezető elnöke adott magyarázatot: — Éppen öt esztendeje, 1974. április 4-én kaptuk meg az MSZBT országos elnökségétől a gyári tagcsoport működési engedélyét. Ez a hivatalos aktus azonban csupán pontot tett az ,,i’’-re, ugyanis a mi munkánk jóval korábban kezdődött — mondta. Volt egyszer négy, a Szovjetunióban végzett szakembere a MEZŐGÉP- nek. Sokat meséltek az ottani diákéveikről, a szovjet emberek segítőkészségéről, s arról, hogy mennyire szeretik és tisztelik a testvéri országban a magyar népet. — Velük, volt ösztöndíjasokkal kezdődött minden: a kapcsolat a Szovjetunió budapesti nagykövetségével, később a Szovjet Kultúra és és Tudomány Házával, a világhírű művészeti csoportokkal és — a saját munkatársainkkal is. Egyre többen jöttek el a rendezvényeinkre, sőt 1973—74-ben még ahhoz is kedvet kaptak, hogy huszonegyen nyelvtanfolyamon vegyenek részt. Később gazdagodott az eseménynaptár: 1976. februárjában részt vettek a MEZŐGÉP tagcsoportjának képviselői a televízió Távoli városok — közeli barátok című vetélkedőjén, megszervezték a szovjet könyvnapokat, filmbemutatókra került sor. Sőt, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság Csuvas Területi Tagozatának egykori elnöke 1977-ben tiszteletbeli tagja lett a Jedlik Ányos szocialista brigádnak. Felsorolni is nehéz lenne, hogy milyen színdús ez a paletta. Legfeljebb egy, szigorúan a tömörségre törekvő beszámolóban lehet erről a közös munkáról pontos képet adni. Tegyük hozzá, a közelmúltban elkészült ez a beszámoló, s alapul szolgált arra, hogy a gyári pártbizottság értékelje a helyi MSZBT- tagcsoport munkáját. És hogy közösen meghatározzák a feladatokat. — Az idén beneveztünk a Moszkva, az olimpia városa című vetélkedőre, s szeretnénk olyan eredményesen szerepelni, mint a néhány esztendővel ezelőtt lezajlott versengésben sikerült — mondta Koncz Lajos. — Az évről évre visszatérő programokon túl, augusztusban tervezünk egy nagyobb szabású baráti találkozót is: Ezek a beszélgetések, találkozások mindig újabb és újabb barátokat szereznek, akikkel évek múltán jó érzés újra összejönni.,. Találkozás, baráti sző.' Hogy mit jelent mindez a Szovjetunióban, arról Vladár Erzsébet Rigában győződött meg igazán. — Az óvárosban sétálgat tunk, amikor a fenségesen szép hagymakupolák, a régi-régi házsorok között egy dómra akadtunk, de sehogy sem találtuk a bejáratot.' Tanakodtunk, hogy mitévők legyünk, mert ezt nem szcu bad kihagyni. Ha kívül ilyen szép, mondtuk, milyen lehet belül... Egyszer csak odalép hozzánk egy fiú és azt mondja magyarul: „Ma zárva van a dóm, de jöjjenek el holnap ilyenkor, akkor megnézhetik a kincseit.” Talán örültünk is egy kicsitj hogy másnapra kellett halasztani ezt a programot J mer jó volt társalogni az egykor nálunk tanult, s a nyelvünket még törve is szépen beszélő rigai fiatalemberrel. Mert kedves voltj készséges — és igazán barát... Szilvás István mit olvastam. Azután a következő oldal, újra háromszor végig jártam a termet — télen, nyáron nyitott ablaknál, akkor még nem dohányoztam, mire befejeztem a tanulást, olyan volt. mintha egy nagy gyalogtúráról érkeztem volna meg. Néha kiszámoltam. előfordult, hogy nyolc-tíz kilométert is megtettem egy délután és este. Vagy éppen kora hajnalban. Hallatlan akarattal, lelkesedéssel elértem, hogy félévi átlagom 3,5 lett. Nagy fegyvertény volt ez tőlem. Roppant hátrányt kellett behoznom, hogy ggy vonalban maradhassak a nálam magasabb végzettségűekkel. Sikerült, serre nemcsak akkor voltam büszke, ma is az vagyok. Az első év végén is jól vizsgáztam, pedig akkor sokat emeltek a tanulmányi szinten. Vizsgák után rémülten tudtam meg, hogy kapunk egy hónap szabadságot. Egy kerek hónapig ott leéli hagyni az iskolát. Kétségbe estem, mert nem tudtam, hová menjek. Megkerestem szakaszparancsnokomat, Lovas József hadnagy elvtársat, és kértem, ha lehetséges, intézze el nekem, hogy éjszakára mindig bent lehessek az iskolában. Meghökkenve nézett rám, nem tudta, mi történt velem, mi vette el az eszemet. Mások alig várták már a szabadságot, nekem meg nincs szükségem rá. Kínosan éreztem magam, de mindent el kellett sorolnom. s amikor meggyőződtek arról, hogy nem hazudtam, kapott 6 is egy nap szabad-" ságot, és elvitt a szüleihez Harkányfürdőre. Saját szüleimtől század" annyi saeretetet se kaptamj mint ott. a hadnagy elvtárs szüleitől. Külön szobám voll, tiszta ágy, gondos apai, anyai szeretet, fogkefe, fogkrém külön. Ingyen járhattam fürdőbe, oda mentein, ahová akartam, és addig ameddig nekem tetszett. A hadnagy elvtársnaJc volt egy Etelka nevű húga, nagyon rendes, szíves teremtés. Még moziba is elvitt. Tanított mindenre, ami kell az élethez, evésre, udvariasságra, jó modorra, viselkedésre. Ma sem tudok ehhez fogható esetről, hogy ennyire jók legyenek vala- . kihez, aki idegen. Tisztiiskolásként még szülőfalumban is megfordultam, mert tagja voltam az iskola énekkarának. Sokfelé felléptünk. Még a Nemzetiben, is. Még hátra volt öt nap az egyhónapos szabadságból, amit Lovas éknél töltöttem, amikor táviratot kaptam, hogy rögtön vonuljak be. Azt hittem, a le nem töltött szabadságod később majd kiadják, de nem így történt. Hirtelen arra gondoltam, hogy kitört a háború, de nem tört ki. Útközben több hallgatóval találkoztam a vonaton, akik mind hasonló szövegű táviratot kaptak. Találgattunk, mi lehet. (Folytatjuk)
