Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-24 / 94. szám
t iifi'X": KÉPERNYŐ ELŐTT fiz uiolsó illegalitásban A Leninről szóló irodalom nem egy izgalmas történeti pillanattal szolgál, hiszen a forradalmárélet át-, meg átszövi a veszélyes események sorozata. Ez az ünnepi műsor azonban mást adott,, nem az izgalmat. Azt a lélektani kuriózumot. ahogyan az egykori Margarit-ára és Leninre emlékezve a mai Margarita fölsorolja azoknak a nagy napoknak az emlékét, amelyek közvetlenül megelőzték az Auróra ágyúlövését. Ma már meghitt beszélgetésnek, elmondott vallomásnak tűnik — minden zaklatottság nélkül — az az éjszaka, amikor háromszor is mennie kellett Margaritának a Lenin-levéllel, mert megérett az a pillanat, nem lehetett tovább várakozni. A mai nézőnek, a mai hallgatónak feltűnhetik, milyen fontos láncszemei voltak e történelmi cselekvésnek a nők, akik határozottságukkal, a gyakorlati életben való jártasságukkal szolgálhatták a forradalmat, azt a cselekvést, amely feldöntötte a megváltoztathatatlannak hitt világrendet. Margarita Vasziljevna Folanova vallomásának az is szépsége. ahogyan a másik segítőtársról és összekötőről, Nagyezsdáről megemlékezik. még azt is hűen érzékeltetve, kettőjük közül ki volt a fontosabb szerepkörben. Chabert ezredes A Balzac-elbeszélést a csehszlovákok alakították át tévéjátékká. E pénteki főműsor kellemes meglepetést okozott a magyar tévénézőknek. Balzac örök témája a pénz és annak áldozatai. Itt azonban a pénzen túl a lélek különössége is főszereplővé lép elő. Chabert ezredes ugyanis a napóleoni időkben — amikor még fennen ragyogott a császár és az ő napja — megsebesült, de halottnak hitték. Mikor előkerül, asszonya már más felesége és két gyermek anyja. Az ezredes bebizonyítja, hogy ő a vagyon ura, így hát joga van sok mindenhez. a férj jogán is. A különös szituációkban lefolyt belharcok meggyőzik a napóleoni veteránt, hogy altit egyszer a társadalom — akár jelképesen is — eltemetett, annak nincs joga megbolygatni a halála után kialakult rendet. Azt a kínos rendet, amely végül is visszaparancsolja Chabert az útszélre, a senki földjéÜnnepélyes eredményhirdetéssel és díjkiosztással fejeződött be vasárnap a Kazinczy emlékének szentelt szép magyar beszédverseny országos döntője. Ezúttal 120. an mérték össze tudásukat a Kazinczy-éremért és az oklevélért. Külön kategóriában versenyeztek a gimnáziumok és a szakközépiskolák, valamint a szakmunkás- képző intézetek diákjai. A kétnapos vetélkedőt értékelve dr. Bencédy József, a bírálóbizottság elnöke elismerőleg szólt arról, hogy a versenyzők egyéniségükre szabott szövegeket választottak. Legnagyobb erényük az volt, hogy jól értelmezték és szépen megformálták az előadott írásműveket. Szót ejtett azokról a légzéstechnikai gyengékről, hangképzési és hangsúlyhibákról Ezt a veszendő lelket, ezt az elveszett sorsot ábrázolta tj a jól és hitelesen a tévéjáték rendezője, Milos Pletor, a Chabert ezredest alakító Ctibor Filcikkel. is, amelyeken még javítaniuk kell a szép magyar beszéd művelőinek. Ezt követően Péchy Blanka érdemes művész, a Ka- zinczy-díj alapítója adta át a Kazinczy-érmet a legszebben beszélő középiskolásoknak. A gimnáziumi és szakkö ■ zépiskolai tanulók kategóriájában Kazinczy-érmet kapott többek közt Várhelyi Dénes, az egri Dobó István gimnázium tanulója és Oláh András, az egri 212-es Ipari Szakmunkásképző Intézet diákja. Ugyanez elismerést kapta több éves nyelvművelő munkájáért Mois Klára, a Dobó gimnázium tanára is. Az iskola harmadikos növendékét. Angyal Csillát pedig eredményes szerepléséért a KISZ KB különdíjá- val jutalmazták. Farkas András Jelenet Gellcri Andor Endre Meztelenül című tévéfilmjc- böl. Ketten Egerből (I szép magyar beszéd országos verseny Győrött 1: r Az anyja föléállt, aztán bütykös ujjaival meglökdös- te az oldalát. — Kelj fel, Toncsi, megyünk a malomba! Álmosan dörzsölgette a szemét, nyújtózott, aztán pillantásával a tehenet, meg a borjút kereste, de azok csak hevertek, mint máskor. Amikor a dikóról lelépett az istálló földjére, tulajdonképpen csak akkor jutottak el értelméig a szavak. — Aztán, minek megyünk a malomba? — Minek, minek? Csak öltözz, szedelőzködj, aztán maid megtudod. Kiment a kúthoz, megmosdott a vályúból, aztán egyet gondolt és a gémeskút ostorát a- két markába fogta. A vödör nagyot csörrent a kút fenekén, majd hallani lehetett, ahogyan megtelik vízzel. • — Húzd tele a vályút az itatáshoz. — jött az udvar sarkából az anyja szava, de ez a hang most valahogyan nem olyan volt, mint máskor. Mérges hang volt, dühösen parancsoló, de mégis QrNimisM ' 1979. április 24., kedd olyan fájdalmas és fojtott keserűséggel telt Az istállóban a szögön lógott egy tükör, abban meg- fésülködött és enni adott a jószágnak. Három éve múlt, hogy az apja meghalt és ő, a legidősebb fiú, hatodmagával maradt. Amíg az apja élt, addig ő is odabent feküdt, de azóta külön szobája volt a jószágok között. Az anyja jött a sajtárral, abrakot öntött a tehén elé, és fejni kezdett. A friss, meleg tej illata egyszerre betöltötte az istállót és a tehén tőgyéből habosán zúgott a sajtár oldalán. — Ha ez a tehén nem lenne! — kezdte az asszony, de nem folytatta, mert a borjú elbődült a sarokban. Megfejt, szótlanul kiment és csak később üzent be az egyik gyerektől: — Gyere, enni, Toncsi! Édesanyám bundás kenyeret csinált. Egyszerre rossz érzése támadt. Máskor nem üzengetett neki az anyja, evett, amikor megéhezett, kelt, amikor ideje volt, egyszóval emberszámban tartotta a temetés óta. Nagy néha vasárnaponként még a kocsmába is elugrott egy félde- cire. abból se csinált senki ügyet. De most üzent: jöjjön és egyen bundás kenyerét! Körülülték az asztalt, mint vasárnap szokták, aztán a sok éhes száj csak nyelte a kenyeret, meg aztán már fogatták a forró olajba. Ton- csinak nem kellett az ennivaló! Keserű nyál futott ösz- sze a szájában és a szeme sarkából az anyját leste, mert ő sem evett egy falatot sem. — Miért nem harapsz? — És maga miért nem? — Ha nem, hát nem! — rántott vállat az asszony és egy maréknyi foikhagymát tett az asztalra. — Minek megyünk a malomba? Az anyja nem válaszolt, csak a fejével a gyerekek felé intett. Három kilométernyire lehetett a malom a falutóL Toncsi sokat járt oda játszani, fürdött a patakban és gyakran elbámulta a hatalmas fakereket, hogyan forog, hogyan gurgulázza a vizet és közben a vastag, méteres falak között hajtja a malmot. — Nem maradhatsz tovább itthon! Suselka úr felvesz inasnak. Mire szólhatott volna, mór ott állt a malomban Suselka úr előtt. — Hogy hívnak, fiam? — Toncsinak! Édes Antal az igazi nevem. Az anyja magához ölelte a legény két és igaz, őszinte, könyörgő tekintettel lesett Suselka úrra. — Derék fiú ez, kérem! Akárcsak szegény, megboldogult uram. Pontosan őrá ütött! De minek is beszélek, hiszen nagyon is jól ismerte őt Suselka úr, mert amikor még meg volt a két ök_ rünk, mindig ő szántotta fel a patakparton a Suselka úrék kertjét. Suselka a konyhába ültette le a vendégekét, még pogácsát is tett elébük egy tányérra. Kórus - (ezüst) - rögös úton Mit ér a diplomával megerősített ezüskoszorú, ha mint minősítés, Szombathelyen született ez év áprilisában? Mit ér, ha annak a 46 tagú hevesi járási pedagóguskórusnak ítélte oda a szigorú zsűri, amely most tizenöt éves, és korábban már kiérdemelte az aranykoszorút? Mit ér — ha szeretnek és tudnak énekelni; — ha lelkesednek a kórusért; — ha áldozatokat vállalnak érte; — ha helyettesítésüket mindenkor meg kell oldani, s ezzel gondot okoznak munkahelyüknek; — ha vállalják a sok töre- d elmet; — ha a családtól is lopnak a kórus számára időt; — ha kéthetenként együtt — csak egyszer énekelnek ... ? ★ Mit ér? — kérdezi vissza Czakó Lászióné, aki alapító tagja a kórusnak, tarnazsadá- nyi, nagyon szereti a közös énekelést, s így a/ próbákról sohasem hiányzik. — Mit ér? — szerintem, számomra nagyon sokat. Miért? — hiszen arany után jött most az ezüstkoszorú (diplomával, és így értékesebb), s azt a látszatot keltheti, hogy léptünk egyet — visszafelé. Ez az ítélet azonban helytelen lenne, mert figyelmen kívül hagyná belső dolgainkat, gondjainkat: hogy átszerve. zés történt, hogy sok a fiatal, akiknek még nem volt elég alkalmuk a beilleszkedésre és — talán a legfontosabb —, a próbákra kapott lehetőségünk nagyon kevés. — Nagyon kevés — ezzel kezdi a tarnamérai dr. Vi- rágh Gyuláné is. — Talán ennek ellenére megnyertük volna az aranyat — folytatja —, hiszen kitűnő kórus, vezetőnk van, és a kórustagokból sem hiányzik sem a tudás, sem a lelkesedés. Mindez persze jő, ha megvan. sőt, elengedhetetlen, de Hevestől Szombathelyig nagyon fárasztó az út, a szálláshelyünkön nem tudtuk igazán kipihenni magunkat, ráadásul a sors szeszélye folytán egy olyan kitűnő kórus után következtünk, mint A molnár cigarettát csavart, aztán akkurátusán rágyújtott — Doháriyzol-e? Édes né elpirult és sietve válaszolt a fia helyett: — Nem dohányzik ez, kérem ! Még csak az kellene, hogy a dohányra, meg az italra kapjon. Toncsi nem szerette ag anyja beszédét, mert amióta az apját eltemették, bizony rá-rágyújtott egy-egy újságpapírba csavart cigarettára. — Az nem nagy baj, hogy nem dohányzói, hanem dohányt vágni, dohányt szárítani, meg aztán illatosítani, majd meg kell tanulnod. Én mindig szűz dohányt szívok, de ahogyan az idő múlásával a szemem gyengül, egyre vastagabbra vágóim a dohányt Sok mindenről beszélgettek még, míg végül Suselka úr megkérdezte: — Aztán, akarsz-e molnárinas lenni? — Hát már hogyne akarna, — vágta rá az anyja, de Suselka úr mindenáron az ő szavát akarta hallani. A konyhába behallatszott a csengetés, ami azt jelentette, hogy a hengerből kifogyott a búza, így aztán a molnár kiszaladt néhány percre. — Ó uram, Istenem! Hát hogyne akarna, lelkem Susel- káné asszony. Legalább biztos kenyér lesz a kezében. Most) inas, később ha felszabadul, segéd, szóval iparos ember! Amikor viszajött Suselka úr, megismételte a kérdést: — Akarsz-e molnár lenni? Toncsi felütött fejjel vála_ szolt: — Nem tudom milyen az, Suselka úr! De ha anyám, meg Suselka úr akarják. (Folytatjuk) a kecskemétieké, akik igazán nagyszerűek, arról nem is beszélve, hogy ők háromszor próbálnak egy héten. Czakó Lászióné: Külön izgalmat jelentett számunkra a fesztiváldíjat elnyert kecs. kemétiek után énekelni, ez a tény pszichésen biztosan visszafogott, ennek ellenére jól előadtuk Monteverdi Hajnal című kórusművét, pedig ötszólamú, szóval, nagyon nehéz. És talán éppen itt lehetett érezni, amit a zsűri is megjegyzett, hogy külön-külön szépen szólnak a szólamaink, de az összhang még nem igazán tökéletes ... Mégis, úgy érzem, hogy a nagyszerű zenészekből álló zsűritől ezüstkoszorút kapni diplomával — igen szép teljesítmény, s meglehet: máshol aranyat ért volna. Agőcs Attiláné és Molnár József né Kisköréről járnak be a közös próbákra. Fiatalok, „kezdők”. Ennek ellenére úgy érzik, csak az elégedettség hangján szólhatnak a szombathelyi szereplésről, mert már ők is tapasztalták, hogy más kórusok mennyivel jobb körülmények közt készülhettek, készülhetnek.,. Virágh Gyuláné: Sok volt bennünk a fárasztó út után a drukk, a feszültség. A következő napon azonban már nyoma sem volt. Kőszegen ugyanis, ahol másik négy kórussal együtt elszállásoltak bennünket, szolidaritási hangversenyt adtunk a csodálatos Jurisics-vár lovagtermében. Talán a történelmi levegő tette talán a tudat, hogy már nem kell „vizsgáz, ni”, talán hogy a hosszú, kényelmetlen utazás fáradalmait már nem éreztük any. nyira, de gyönyörűen ment minden, jóllehet, az itt is kijött, hogy a férfiszólamot nem engedi érvényesülni, hogy kevés a létszám. Ferencz Sándor karnagy: Ahhoz, hogy egy kórusból igazán kijöjjön és érvényr< jusson az a tudás, ami egyébként benne van, ahhoz sokkal több gyakorlásra lenne szükség. A kéthetenkénti egyszeri próba arra is alig elég, hogy egy-egy új kórusművet megtanuljunk. De hogy igazán kidolgozzuk, hogy belső szépségeit felszínre hozzuk, arról még csak nem is álmodhatunk a jelenlegi lehetőségek mellett. Az a helyzet, hogy nálunk nincs annyi próba egy évben, mint ahányszor például a mátészalkaiak fellépnek. Mi alig találkozunk, abban sem vagyok biztos, hogy minden kórustag tudja-e egymás nevét... Kapcsolatokra lenne szükségünk, az itt működő nagyobb gazdálkodó egységek megnyerésére, akiknek viszonzásul mi azt tudnánk adni, hogy ünnepek vagy jelentősebb rendezvények alkalmával műsort adnánk. Szerintem — ha létrejönne — minden szempontból hasznos lenne egy ilyen kapcsolat. így teremtődhetne alap egymás jobb megismerésére — anélkül nem is lehet igazi „csapatmunka” —, más kórusokkal való baráti-szakmai kapcsolatok kialakítására, vagyis a minimum megteremtésére ahhoz, hogy a siker reményében dolgozhassunk. Tudomásul kell vennünk^ hogy ami tíz évvel ezelőtt esetleg elég volt az aranykoszorús minősítéshez, az ma már nagyon kevés. A kórus- mozgalom hallatlanul kiszélesedett, mások az elvárások.' Ma már nem azt nézik, hogy elég hangos-e a kórus, hanem hogy mennyire csiszolt, kidolgozott, hogy teljes-e az összhang a szólamok között. Ehhez viszont egységes, együtt lélegző, együtt gondolkodó kórusra lenne szükség. Most mondjam azt — a köj rülmények ismeretében —, hogy mi erre törekszünk . ■ ? B. Kun Tibor Gyerekek az Agriában A nemzetközi gyermekév alkalmából az egri Agria Bútorgyár szabadtéri gyermekrajzversenyt rendezett a vállalat apróságainak. A kicsinyek életük legkedvesebb élményeit örökítették meg a rajzpapiron, s a kellemes időtöltés. a hasznos szórakozás után még jutalmazták is a legsikerültebb alkotásokat: rajzeszközöket, céruzakészletet kaptak az ifjú művészek. (Fotó.; Perl Márton) / (Fotó: Szabó Sándor) j
