Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-03 / 78. szám

KÉPERNYŐ ELŐTT AKI OLVASTA A RAKÉ­TA újságban Munkácsi Mik­lós Vég kiárusítás című no­velláját és csak némi érzé­ke is van a televízió műfa­ja Iránt, minden bizonnyal így kiáltott fel: a képernyő­re véle! És nemcsak azért, mert a novella Illusztrációs fotói arról árulkodtak, hogy „származásuk” már egy el­készült tévéfilmből valók, de sokkal inkább annak okán, hogy az elbeszélés rendkívüli tömörsége, bőbe­szédű leírások nélkül is lük­tetőén eleven képiséget su­gárzó atmoszférája azt az érzetet kelthette az olvasó­ban: nincs itt más tennivaló, csak lefényképezni azt és úgy, ahogyan Munkácsi Miklós megírta. A Végkiárusítás — már elöljáróban ki kell monda­ni — sikeres és jól sikerült tévéprodukció lett. Sikeres, mert világa, cselekményének fordulatai, szereplőinek ka­raktere egyszerre extrém és mindennapos. És jól sike­rült, mert a vásározók élete ürügyén és okán, mindenféle szájbarágás nélkül nagyon is aktuális konzekvenciát vonat le a nézővel. Az a, sajnos nem túl gyakori és éppen ezért üdvözlendő eset történt most meg ugyanis a képernyőn, hogy a nemes írói, rendezői szándék, a szórakoztatás igénye és igé­nyessége egybecsendült a társadalmi mondandóval. A VÁSÁROZÓK a jelké­pes, de nagyon is valós vég­kiárusítás szereplői a legkü­lönbözőbb okok miatt kerül­tek, ha nem is éppen a tár­sadalom peremére, de a pénz kis és egyáltalán nem finnyás istenkéinek, vala­mint a nem mindig kispol­gári kategóriát jelentő tisz­tes élet határmezsgyéjére.l Van, aki biztos lábbal' áll ezen a mezsgyén, van aki át sem lépte, s van, aki bár régen átlépte ezt a választó­vonalat, mint Rózái, már mindent megtenne a vissza­út lehetőségéért. De a kör­nyezet és a körülmények véglegesen és örökre lezár­ják ezt az utat előlük. Alko­holisták, börtöntöltelékek, a szabad élet megszállottjai, lecsúszott egzisztenciák, a pénz révültjei, kis stilű szél­hámosok, csalók, tolvajok, hamiskártyások és a kispén­zű vásári közönség, meg a belőlük élők szemre tarka kavalkádja ez, olyan sajá­tos világ, amelyet — úgy hisszük — mint valami ak­váriumon keresztül, úgy bá­mulunk, hogy lám még ilyen is van. Munkácsi Miklós és a rendező, a képernyőre al­kalmazó András Ferenc nagy érdeme, hogy egy vá­sári sokaság látványos és ön­magában véve is szórakoz­tatónak mondható világá­ban, ebben a furcsa akvári­umban mutatta meg az egész tengert. A bennünk is meglevő „vásározót”, a szer­zés, a pénz mindenekfeletti- ségének torzítását, azt az egyéni — sőt: közösségi — tragédiát, amelyhez eljut­hat az egyes ember, de tár­sadalom is, ha erkölcsi ér­tékrendjét és mértékarányát egyedül a pénz szabja meg. Hogy András Ferenc nem­csak „lefényképezte’* a no­vellát, hanem alkotó módon és mégis hűen a „nyers­anyaghoz”, de egy más szin­ten újat is alkotott, az nem­csak az elbeszélés értelme­zéséből derült ki. Abból is természetesen: elsősorban. Ám a vásár világa, a külön­böző karakterek bemutatása, mint valami mikroszkóp tárgylencséjén az ázalékok világa, az a szinte dokumen­tarista hűség, amellyel at­moszférát teremtett és az értő, belső átcsoportositása a mondatoknak és szereplők­nek, ahol ez dramaturgiai lag szükségesnek látszott és nem utolsósorban a tempó, amely hol gyors ütemben vitte elő­re a cselekményt, hol rit­musváltással, visszafogott hanggal, lelassult képi veze­téssel mintegy előkészítette a tragédiát: minden elisme­rést megérdemel. És min­dent megérdemel, ami az el­ismerést illeti Haraszti Zsolt lényeget látó és megmutató kamerája. CSAK A MEGELÉGE­DETTSÉG hangján lehet szólni a színészi játékról, a magyar — filmekben is — tévéprodukciókban olyannyi­ra és oly gyakran jogosan hiányolt epizódfigurákról. Itt, mint valami széles tab­ló, egymást váltva, egymás után és mellett sorakozva jelentek meg a kitűnő és jellegzetes karakterek, ame­lyek nélkül a leghitelesebb helyszín is csak lakatlan szi­get lenne. Margittay Ági Rózái ja telitalálat volt: min­dent elmondott és mindent eljátszott, amit szerepe csak lehetőséget kínált. Jó part­nert talált az örök kiszolgál­tatottnak született Gizát megformáló Borbáth Júliá­ban, és a teljesen ronggyá silányult Tamást alakító Héjjá Sándorban. A népes szereplőgárdából feltétlenül említést érdemel még Kiss Mari, Bács Ferenc és Sza­kácsi Sándor játéka. Gyurkó Géza Maszek-ballada Egerben Varga Vilmos előadóestjéről Varga Vilmos, erdélyi szí­nész vasárnap este Egerben, a Megyei Művelődési Köz­pontban lépett fel a Kaláka együttessel: mai magyar írókat szólaltatott meg Ro­mániából, Lászlóffy Ala­dárt, Szilágyi Domokost és Kányádi Sándort, majd Ba­jor Andor fanyar monológ­jával ízelítőt adott az erdé­lyi széppróza mai világából. Senki se hiszi, hogy egy rövid műsorban — akár csak megközelítően is a lényegre törekedve — be lehet mu­tatni egy sajátosan önálló, nagy értékeket felvonultató, a maga küzdelmeit komo­lyan vevő, a jövőért harco­ló kisebbségi irodalmat. A táj, Erdély és benne a nép mindig is hordozott magá­ban történelme során balla­dái alapanyagot, amelyet a nép Is, írástudó fiai is ma­gasra emeltek. Varga Vilmos, ez a zömök testű, határozott tekintetű erdélyi színész azokat a fon­tosabb lírikusokat választot­ta ki bemutatásra, akik fo­lyóiratainkban, újságja­inkban gyakran publikálnak. A színész — bizonyára nem véletlenül — groteszk hang­vételű írásokat gyűjtött egy­be. Helyzetképeket jelenített meg, ahol a mondanivalóban egy-egy jellem, egy-egy sors lobban fel. S ha az elhang­zott versek kapcsán és fő­képp Bajor Andor prózája nyomán Karinthy jut eszünkbe, aki humorban ol­dotta fel a tragikumot, fin­torokkal küszködve dobálta a világ, az értő olvasó-hall­gató elé sorsának, jellemé­nek. egyéniségének komoly kérdéseit, akkor máris ke­restünk kapcsolatot azzal az alapállással, amelyben ezek az írások megszülettek. A költő — akár Szilágyi, akár Kányádi, akár Lászlóffy — OM(HMM 1979. április 3.t kedd mai szemmel nézi a mai vi­lágot, kitekint a térben is, időben is. Ügy tűnik, mintha egy kutató-kereső nemzedék kül­döttei lennének ezek az írók. Ez a néhány vers — túl a címadó Maszek-balladán — Varga Vilmos színész érté­kes és baráti válogatása volt a mai szomszédok irodalmá­ból. 7. Dolgoztam és a Szabadság, harcos Szövetségben tény­kedtem. sokat. Az ünnepeket nagyon szerettem. Díszőrsé­get álltunk a piactéren, a Szabadság téren és felvo­nultunk. Falujárásokat is szervez­tünk. Megmagyaráztuk az embereknek, hogyan képzel­jék el a szocialista rend­szert, hogyan lehet megvaló­sítani a szocializmust, mihez kérik az emberek segítségét, miért fontos a többtermelés, a munkás-paraszt barátság, hogyan fog eltűnni a város és falu közötti különbség. Akkor kezdtek alakulni a termelőszövetkezeti csopor. tok is, jártunk agitálni. Ott is kellett beszélni ezekről. Főleg a tanyaközpontokban fordultunk meg. Kis röpgyű- léseket szerveztünk az isko­lában. A tanterem egyik ré­szét színpaddá alakítottuk át és kultúrműsort adtunk. Nyolcan-tízen mentünk egy helyre. Egyikünk szavalni tudott, a másik vicceket mondani, és négy-öt dalt oroszul is megtanultam. Ba­rátságos összejövetellé sze­rettük volna tenni a szerve­zést. Utána felvilágosítottuk az embereket, hogy miért van szükség a téeszcsékre. Kalákáék verszenésítései ismertek, őket többször hal­lottuk már. Amit most ró­luk feljegyeznénk, a jugo­szláv szomszédságból szár­mazó magyar versek meg­zenésítése. Érdeklődésük és munkájuk művészi szintű propaganda a mindenünnen származó magyar líra érde­kében. Farkas András Abban az időben nem vol­tak ilyen passzívak a fiata­lok. Nem hiszem, hogy ma egyet is ki lehetne ilyen munkára küldeni. Bár nincs is rá szükség. Ne is legyen. De a mi időnkben sokkal lel­kesebbek voltunk. Nem néz­tük azt, hogy ennek vagy annak mennyi anyagi haszna van? Mit kapunk érte? Sem­mit nem kaptunk. De ez nem is érdekelt bennünket. Csináltuk szívünk szerint. Nem mint ma, hogy rá kell tukmálhi valakire valamit, ugyan csinálja már, hiszen neki is haszna lesz belőle. Szinte minden vasárna­punk a szervezéssel telt. Sokszor munka után is men­tünk, csináltuk a hangulatot az embereknek. De nem so-' káig tartott ez, körülbelül két hónapig. Ekkor jött egy asszony, és megkérdezte, hogy nem akarok-e Duna- pentelére menni, az ifjú­munkások közé? Sose felejtem el, akkor kezdték Sztálinváros első ut­cáját, a Május 1. utat épí­teni. Én is részt vettem az építésben, városalapító va­gyok magam is. Szép nagy barakképület­ben kaptam sízállást. Vol­tunk vagy harmincán egy szobában. A nagy barakk Zelei Miklós: A kezdet Egy életút dokumentumai Csütörtökön este premier Az áldozat visszatér-Egerbe A helyszín: Franciaország, egy közjegyzői iroda. Az örökké fecsegő, vénlány tit­kárnő egy napon holttestbe botlik az irodában. A főnö­ke, Rocher mester fekszik ott, kés áll ki a hátából. Alice kisasszony értesíti Grandin főfelügyelőt, gyerekkori ba­rátját, ám a tetem eltűnik. Mi több, az iroda vezetője másnap épen és egészségesen jelenik meg. A fontoskodó, pletykáló titkárnő azonban nem nyugszik meg, folytatja a nyomozást... A bűnügyi komédia ven. dégrendezője Kazán István: — Az eredeti szerző, Jack Poplewell, angol, az ő ötle­tének felhasználásával a francia Robert Thomas amo­lyan franciásan könnyed da­rabot írt. Thomas egyébként népszerű szerző, hazánkban is sikerrel játszották Sze­gény Dániel című művét. Az egri előadásokon valódi kri­mit láthat majd a közönség, természetesen sok humorral. És mint minden bűnügyi történetnél, amit színpadra vittek, itt is elsősorban az volt a fontos, hogy a szerep­lők komolyan és hittel ját­szanak — csak így lehet a feszültséget fenntartani és fokozni. A locsogó-feeségő vénkis­asszony titkárnőt Máthé Éva Jászai-díjas, érdemes mű­vész alakítja. — A figura sokban hason­lít Agatha Christie állandó hősnőjére, Missis Marple-ra, hiszen mindketten vénlá­nyok, s ők bogozzák-nyomoz, zák ki a gyilkosságokat. Alice kisasszony azonban nem olyan angolosan merev, hanem kedves, szeretetre méltó teremtés. Annyit be­szél, mint egy papagáj, sze­reti a ribizlilekvárt, s titkon talán szerelmes a főfelügye­lőbe, gyerekkori barátjába. És közben megtalálja a gyil­' kost... Grandin főfelügyelőt Csi­szár András játssza: — A középkorú rendőr ki­csit mulatságos figura. Min­dig meg van hülve, állandó­an tüsszent, s ráadásul Alice kisasszony legtöbbször az ágyból rángatja ki, hogy ta­lált egy holttestet, vagy bűn­jeleket. S mire Grandin megérkezik, ezek mind el­tűnnek, csak a titkárnőt ta­lálja ott egyedül. Alice kis­asszony azonban nem adja fel a nyomozást. Az áldozat visszatér című bűnügyi komédia további szereplői: Varga Gyula Já­hosszában ketté volt vá­lasztva, mindkét oldalon emeletes ágyak, középen a mosdók, fürdő. Tíz méter hosszú, öt méter széles szo­ba volt. Jó sok ágy fért belé. A családosok külön szobát kaptak. Nem panaszkodhatom, annyi mindenben részt ve­hettem. Nagyon jó volt. De nemcsak mi, ifimunkások érkeztünk meg, jött oda mindenféle népség. Börtön­ből szabadultak is. Sok sö­tét alaknak jó rejtekhely volt a hatalmas építkezés, s hogy munkásszálláson he­lyezkedhettek el. A kocsmá­kat is Köpködőnek. Tetűnek, Késdobálónak, ’ Hátborzon­gatónak, Dzsúdósnak nevez­ték el. Előregyártott ele­mekből épültek azok is. Ál­landóan volt üvöltés, kiabá­lás meg rengeteg néző. Soha nem választottak szét sen­kit. Ez most központi rész, hatalmas tér' van a helyén. Nem tudom, mi a neve, nem voltam ott vagy húsz éve. Sok kószahír járta akkor a városról. Vegyes volt a társaság, de az építkezésről sem hitte senki, hogv lesz belőle valami, s lám, lett. S később még mennyi min­den. Már főiskola is van ott. Jobb volna ma odamenni. Szabolcstól-Somogyig mindenki megjelent, min­den réteg, osztály képviselte magát. Letűnt, régi méltó- ságos urak, akiket rászorí­tottak arra, hogv végre-va- lahára ők is dolgozzanak. Grandin főfelügyelő (Csiszár András) Alice kisasszony (Máthé Éva) történetét hallgatja az állítólagos holttestről (Fotó: Perl Márton) szai-díjas, Holl Zsuzsa, Abra­ham István, Máthé Eta, Pé- va Ibolya, Dariday Róbert, Ötvös Éva, Szabados Amb­rus. /--------------------------------------------------------­B emutató csütörtök esté az egri Gárdonyi Géza Szín- házban. Józsa Péter Zenei hetek Hevesen Másfél évtizede annak, hogy a hevesi járás zeneértő nevelői összefogtak azért, hogy egyre több embert nyerjenek meg e művészetág számára. Megalakult — s azóta eredményesen tevé­kenykedik — a hevesi ének­zenei tagozatos általános is­kola, a helyi állami zeneis­kola és a járási pedagógus­kórus. Az itt dolgozó kollek­tívának köszönhető az, hogy az érdeklődők száma foly­vást gyarapodott. A tizenöt esztendős jubi­leum alkalmából, valamint a Tanácsköztársaság 60. évfor­dulója tiszteletére áprilisban és májusban kerül sor, a harmadik hevesi zenei hetek változatos programsorozaté, ra. Április 5-én este — a já­rási művelődési központ nagytermében — tartják a Bár én ilyennel nem talál­koztam. csak a fiával az egyiknek. Professzornak csúfoltuk, miniszteri taná­csos volt az apja. Szemüve­ges, nagyon gyenge fiziku­mú srác volt, halvány, véz­na, de a keze roppant ügyes. Zsebes volt, de bármi mást is elemeit. Szépen megélt belőle. Lett egy barátom is, Hasznos Béla. Ott kezdtünk az élettel megismerkedni. Ő is szegény, falusi gyerek volt, mint én. Sok krémes rétest megettünk, megtanul­tunk főzni. Eleinte néha nem sikerült. Prézlis nokedlit akartam csinálni, és ahogy mástól láttam, hideg vízbe szedtem ki a megfőtt nokedlit, hogy gyorsan meghűljön. Igen ám. de nem így történt. A bödönünket félig engedtem hideg vízzel, hogy majd a tetejét lezárva, az apró lyu­kakon kifolyik a víz. De el­felejtettem bebiztosítani a tetőt. Minden készen állt a leszűréshez, fielfordítottam a bödönt és szűrtem a noked­lit. S hogy gyorsabban men­jen, kivittem az udvarra, rázni kezdtem. De kinyílt és a nokedlink a homokba for­dult. Istentelenül dühös lettem, Pedig nevetni kellett volna. Oda az ételünk, a vacsoránk. Béla még dühösebb lett mint éa Nekem is ugrott, megnyitó hangversenyt. Bej mutatkozik a zeneiskola volt növendékeiből és jelenlegi tanáraiból alakult kamara- zenekar. Közreműködik: Ko­csis Albert Liszt-díjas hegeJ dűművész. Április 23-án —J a művelődési központ klub- helyiségében — Wágner Er­zsébet (zongora) és Szabó István (fuvola) ad koncertet! Zongorán kísér Ferencz Sán­dor. A május 5-i hangverseJ nyen fellép az Egri SzimfoJ nikus Zenekar és a járási pedagóguskórus. Május 14- én pedig Bárdos Lajos Kos- suth-díjas zeneszerző 6ÚJ születésnapján igényesen összeállított műsor várja a közönséget, majd május 19- én a zenei pályán végzettj illetve a jelenleg ott tovább tanuló növendékek adnak ízelítőt képességeik javából! i össze is merekedtünk, de sze-1 rencsére megjött a Szöszi.' Megvigasztalódtunk a tam-i góharmónikáján meg a zsí­ros kenyéren. Szépen játszott az a lányj mindig a nyakában volt a tangóharmónikája. bárhol járt. amíg meg nem unta. Akkor meg Bélának akarta elsózni, négy vagy ötszáz forintért. Nagy pénz volt az akkoriban, mondtam Bélá­nak, nincs annyi kidobni- valónk. Egy hét múlva mé­gis megvette a tudtomon kí­vül. Jöttek karonfogva Szö­szivei. Szöszi még ki sem mosakodott, csupa sár volt a csizmája, olajfoltos a szep­lős képe, a harmórúka meg Béla barátom nyakában ló­gott. Szöszi bevásárolt a pénzből, még bort is vett, és meghívott minket vacso­rára. Húst sütött meg krumplit, és savanyú pap­rikát adott hozzá. Kár. hogy Béla sohasem tanult meg rendesen játszani azon a harmónikán. Aztán kazánkovács-átkép- zősnek küldtek, hathónapos tanfolyamra, de három-négy hónáp múlva otthagytam, mert ahhoz gyengie voltam. Mentem vissza az építkezés­re. de Béla akkorra már el­került onnan villanyszerelő­tanulónak Angyalföldre. Szöszit se láttam sehol. Há­rom-négy hónap nagy idő volt abban az időben. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents