Népújság, 1979. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-15 / 88. szám

Ä mához szólni, színvonalasan Milyen fegyen a nyári színház Egerben Beszélgette Valié Péterrel, az Bgría Játékszín új művészeti vezetőjével Évről évre lelkesedve és vitázva figyeltünk az egri várszínházra. Rokonszenves­nek látszott a program, amelynek megvalósítására az Agria játékszín törekedett: az egri vár vonzó történelmi környezetében új életre kel­teni a már elfeledett hajdani magyar drámákat, töredéke­ket. Ezrek közkincsévé ten­ni a múlt értékeit, valóban hagyományt ápoló cseleke­det, sokakat jól és igényesen szórakoztatni pedig már olyan feladat, amelyet köz- művelődési szándék is mun­kál. A kezdeményezés évről évre felszínre hozott ugyan valami régit, „elfeledettet”, ám a feldolgozás, a szín­padra állítás nyomán bizony nem szület-'t új érték. Ezért sürgettük a változást, a meg­újulást, s nem utolsósorban a művészi színvonal emelé­sét e lap hasábjain is. Mint ahogyan erről már beszámoltunk, az ötödik év­adban Valló Péternek, a Vígszínház rendezőjének a személyében új művészeti vezető" vette át az Agria Já­tékszín irányítását. Az új­szerűségre, a meghökkentő színpadi látványosságra tö­rekvő rendező — aki a szín- művészeti főiskola tanára is egyben — a minap a város vezetőivel, a nyári program szervezőivel tanácskozott Egerben, ahol alkalom adó­dott arra is, hogy elgondo­lásairól, valamint az új be­mutatóról beszélgessünk. II történelemire építeni! — Elöljáróban hadd gra­tuláljak a felszabadulási évforduló alkalmából ka­pott rangos kitüntetéshez, a Jászai Mari-díjhoz. — Nagyon köszönöm ......— t . — Bizonyára ismeri az * előzményeket, többek kö­zött azt is, hogy a szakma és a kritika által fenntar­tásokkal kísért várszínházi előadásokat a közönség mindig érdeklődéssel fo­gadta. Vagyis négy éven keresztül közönségsikert arattak a bemutatók. Gon­dolom, hogy a nézők ér-! deklödő jelenlétéről az ötö­dik évadban sem szabad lemondani. Véleménye sze­rint milyennek kell lennie egy nyári színháznak? — Mindenekelőtt színvo­nalasnak. Ennek persze sok feltétele van. egyik a nívós irodalmi anyag, vagyis olyan mű, amelynek valamiféle karaktebe, stílusa van és emellett mához szóló köz­lendője is. Ez utóbbit alap­vetőnek tartom. Nem szabad ugyanis olyan darabot be­mutatni, amely nem szól a ma Közönségéhez. Arra is gondolok, hogy egy nyári színháznak nem szabad foly­tatnia, nem szabad imitálnia a kőszínházi stílust, vagy modort. Kísérletezöbb szel­leműnek kell lennie egy szabadtéri produkciónak, hi­szen oldottabbak a körülmé­nyek. Ám éppen ez az ol- dottsáa nem használható ki arra, hogy nivótlanná vál­jék az ember, hogy megelé­gedjen a puszta szórakozta­tással. Véleményem szerint nemes eszközökkel, színvona­las előadásokkal is lehet szórakoztatni a közönséget. ll'ven irányban próbálok én el "relioni Egerben. Mulatsá­gos vidám, nevetésre fakasz­tó, vagy ingerlő, s a mához ívelő üzeneteket, gondolato­kat tartalmazó műveket kí­vánok rendezni. — A csillagkupolás szín­ház körül még ma is őr­ködnek a vár bástyái, fa- 'ai. s c körülmény megha­tározza a játékszín prog­ramját. Lehet-e hosszabb távon is alkalmazkodni eh­hez a történelmi környe­zethez? — Lehet. Ha ugyanis a lűrni támas/ko ' iák, ha a «*>ra építjük a játékszín terveit, akkor egyszersmind a történelemre is építjük. Mindenképpen meg kell ta­lálni azokat a műveket, amelyek a történelem tanul­ságán. vagy példáján keresz­tül fejtik ki a máig Írató gondolatokat. Nem egysze­rűen a történelem általános érvényű tematikájával,' kife­jezetten a felelősségvállalás és a helytállás példázataival kell foglalkoznia az egri várjátéknak. Mert ezek azok az etikai elvek, amelyek leg­inkább hozzákötődnek az adott helyszínhez. E témák persze nemcsak komor hang- véletű drámákban közelíthe­tők meg, hanem szatirikus formában is. Az a fontos, hogy a hely szelleme mun­káljon, az elképzelésekben. Mi erre törekszünk, mégpe­dig hosszabb távon. Háromszoros vívót! — Ezen a nyáron’új ma­gyar mu bemutatásába ké­szül az Agria Játékszín. Fiatal író. Vámos Miklós Háromszoros vivát! című képtelen krónikáját láthat­ja a közönség. A darabvá­lasztás egyértelmű nyitást jelez, nyitást a kortárs iro­dalomra. — így van. Abból indul­tunk ki, hogy egy elképze­léshez való merev ragaszko­dás előbb-utóbb bénítólag hat a színház tevékenységé­re, s ilyenkor bizony bátran vállalkozni kell. Vámos mű­ve jó, színvonalas, vígjátéki stílusú írás, olyan színda­rab, amely ironikus eszkö­zökkel máig ható tanulság­gal szolgál. A Háromszoros vivát! egyébként afféle gu- nyoros cím, amely meghatá­rozza a darab és az előadás stílusát. A jelmezek például mintha egy történelmi ki- íestőkönyvből lépnének elő. A mu története igaz ugyan, mondhatnám azt is, históriai tény, ám a belőle levont konklúziók már egy mai fia­talember kissé szemtelen kö­tetlenségével megfogalmazott véleményét tükrözik. Nekem szimpatikus, mert osztozom ezzel a hanggal. Kocsiban ültünk apámmal s Málinestibe igyekeztünk, keresztszüleinkhez. Májusi vagy júniusi, reggel volt. Ki­értünk az erdőből és a víz partjához közeledtünk. Egy öreg erdő, s — olvadás ide­jén — haragos víz választott el Málinestitől. Nem messze az úttól, a harmatos réten, néhány piros virágot pillan­tottunk meg. Apám megállí­totta a kocsit. — Bazsarózsa. Menj, szedj belőle. Odarohantam. .szedtem. Életemben először láttám bazsarózsát. Azóta idestova harminc esztendő telt el, de ennek a találkozásnak pil­lanata és az álmatag, piros virágok képe elevenen él bennem, örökre belevésődött lelkem tükrébe. A Málinesti lankáin szedett bazsarózsák­ra mindig úgy emlékeztem vissza, mintha néhány perc­re egy másik világba, a mennyország kapujába röpí­tettek volna, ahol nincs fáj­dalom és bánat, nincs- öreg­ség és halál, •Sztz éve, 1879. április 16-an, született Gala Galaction író, a román irodalom klasszikusa. El­beszéléséinek válogatott gyűjte­ménye magyarul „Hogyan lett Muáztafa efendiböl Mprairc ba­rát” rímmel jelent meg az Eu­ropa kiadónál ebből közöljük ezt az elbeszélést. Maga a mennyország va­— Tudjuk, hogy IV. Béla korában játszódik ez a fur­csa krónika, de miről szól a mű? — A széthúzásról, amely mindig előtérbe kerül, ami­kor éppen összefogni kelle­ne, a partikuláris érdekek­ről, amelyek megelőzik az országos célokat, az illúziók­ról és a tévedésekről is, amelyekért mindig fizetni kell. 1240-ben játszódik a mű, amikor éppen a tatárjá­rás előtti pillanatokat éli az ország. Mint tudjuk, a tatá­rok elől menekülve egy negyvenezres kun sereg be­bocsátást kért az országba fölajánlkozva, hogy a ma­gyarok oldalán védi a terü­letet a tatár invázióval szemben. A tatárok elleni szövetséget azonban meg­hiúsítottak a belső prakti­kák és érdekellentétek: szét­húzó hatalmasságok, érsek, nádor, király és földesúr, egy teljesen szétzilálódott középkori társadalom csete­patézik a nagy tragikumnak,' vagy tragédiának az árnyé­kában. Egy jó darab mindig sok témát hordoz. Vámos Miklós müve többek között felraj­zolja egy etikai bázis, egy etikai rend nélküli világ szétesésének a képét. E vo­natkozásban bizony számos ponton magunkra ismerhe­tünk, a mi világunk dehu- manizáiódására, legalábbis ennek a folyamatára, az em­beri értékek viszonylagossá válására például. Mindezt petsze a humor eszközeivel mutatjuk fel. Ügy érzem, hogy ilyen esetekben még mélyebbre hat, mint a tra­gikum, hiszen nem ad felol- dozast, nem nyújt katarzist, inkább továbbgondolásra készteti a nézőt. flz Írástudók felelőssége — Milyen szerepehet kí­nál ez a történelmi játék? — Jó szerepeket. A törté­net középpontjában IV. Béla figurája áll. Csalódnak, akik emelkedett gondolkodású második országalapítót vár­nak a király alakjától. IV. lójában amott kezdődött, a vízparton túl, miután felka­paszkodtunk arra a magas dómra, amelynek oldalán ott fehérlett a csillogó ablakai­val keresztszüleink háza. A mennyország ennek a ház­nak a küszöbén tárult fel. Amikor anyám meg Floarea néném a jó Isten mennyor­szágáról meséltek, ahol az angyalok meg a szentek la­koznak, ezt a mennyországot éppen olyannak képzeltem, mint keresztszüleink ottho­na. Hisz már az ajtóban fűszer, és virágillat áradt ránk, s kanári- meg fülemü­ledal fogadott. A futó növé­nyek kusza összevisszaságá­ból kalitkák kandikáltak ki a falon. A kanárik szárnyuk, kai verdestek, s csipogtak, a fülemülék daloltak, a drót bórája alatt kényeskedő pa­pagáj pedig úgy gügyögött, mint egy gyermek! Mindig jó sok időbe fellett, míg felocsúdtam. Miután ér­kezéskor megkínáltak a szokásos édességgel és a fel­nőttek figyelme másfelé te­relődött, bátyámmal felfede­ző útra indultunk. A mi mennyországunk öt-hat szo­bából állott. Voltak itt gaz­dagon bútorozott, puha kö­revetek, otthon szőtt sző­nyegek, tükrök és a falakon meg' az asztalokon minden­féle kincs. Emlékszem a tö­rök szobára, ahol heverők álltak, közöttük alacsony Bélát ugvanis egy eléggé be­folyásolható, a már említett partikuláris párharcoktól űzetett, széttépett uralkodó­nak ábrázolja az író. Kottái Róbert, a Nemzeti Színház művésze játssza a szerepet. A másik nagy szerepet/ a Krónikást Kern András for­málja meg. Ez a Krónikás a király közvetlen környezeté­hez tartozik, s ezzel a sze­reppel az írástudók felelős­ségét, a történelemmegha- misitók felelősségét vizsgál­ja a szerző. Egy korai Tinó­diról van szó tulajdonkép­pen, természetesen azzal a mai csavarintással, hogy mi, írástudók valóban nem von­hatjuk ki magunkat a fele­lősségteljes döntések alól, amelyek egy-egy korban születnek. Hálás szerepet játszik még Andorai Péter, Kézdy György, Szombatiig Gyula, Hegedűs D. Géza, Kovács István és az egri színházban sikert aratott Re­viczky Gábor is. Ami a nőket illeti, velük kapcsolatban bizony hálát­lan a szerző. Bánsági Ildikó alakítja a királynőt, játszik még az egri színpadról is­merős Meszléri Judit, vala­mint Takács Kati és Egri Márta. Kedves, szép szere­peli ezek, de hát a történe­lem mindig a férfiak ügye volt. A hölgyek csak szen­vednek, a királynő, a pa­rasztasszony és a prostituált is, eltűrik a történelmet, semmint tevőlegesen irányí­tanák. • így e tragikomikus folyamatról, a céljaik felé elszántan törekvő férfiak zsarnokságáról szólnak ezek a szerepek. — Nem beszeltünk még a zenéről. — Cseh Tamás szerzi a mű kísérőzenéjét, s ő szólal­tatja meg az előadásokon. Amolyan songszerű betétek ezek, összegezőek és hangu­latosak. — Várjuk az ötödik év­adot a színvonalas bemuta­tást, és természetesen a sikert. Köszönöm a beszél­getést. Márkus/ László asztalka. Egyik szobában kardok és karabélyok függ­tek a faliszőnyegen. Egy má­sikban a zongora állt, az asztalkákon piperetárgyak: ollók, késecskék, kis kefék, kristálydugóval lezárt üve­gek. Itt — nem tudom, mi lehetett az oka — mindig leeresztett függöny fogadott; ennek a rejtélyes szobának varázsos vonzereje álmaim­ban is követett. Ott volt az­után a kerek kerti pavilon, amelyhez üvegfolyosó veze­tett: az uralta a dombol­dalra kinyúló, elragadó ker­tet. A pavilonból két lépcső­sor vezetett — egymással szemben a kertbe. Itt, a pa­vilonban étkeztek nyáron ke. resztszül eink, s mindig szá­mos vendég ülte körül az asztalt. Mi magunk is gyak­ran voltunk a vendégek kö­zött. A mi mennyországunk te­hát a házból, a pavilonból és a kertből állott, s elmond, hatom, hogy még ezeken túl, a személyzeti szobákig, is­tállókig, sőt az ólakig ter­jedt. Mindez azonban nem lett volna elég. A menny­országból nem Irányozhattak az angyalok. Keresztszüleinknek nem volt gyermekük, de nagyon gyakran fordultak meg ná­luk rokonok és jó barátok leánygyermekei. Katalin, Klára. Mimi ... emlékeimben együtt sorakoztak fel édes- testvéreikkel, a kristálytisz­ta reggelen szedett bazsaró­zsákkal. Mi maradt meg ezeknek az egykori leánypaj. tásoknak emlékében rólam és bátyámról — ha egyálta­lán emlékeznek reánk — nem tudom és valószínűleg sohasem fogom megtudni. Jómagam, kit végzetem ar­ra ítélt, hogy emlékekből és képekből éljek, a gyermek­kori emlékek örökös napkel­téjében, mindörökké pirus­Gala Galaction*: Bazsarózsák Április 15. A szovjet tudomány ünnepe A szovjet kormány határo­zata alapján az idei évtől kezdve oi-szágosan megün- neplik április 15-öt, a tudo­mány napját. A Szovjetunió­ban a tudományos fokozattal rendelkező dolgozók száma eléri az egymillió 300 ezret. Ez a szám azonban megkö­zelítőleg sem foglalja magá­ba azokat az állampolgáro­kat, akik joggal úgy érezhe­tik, hogy ezen a napon őket is ünnepük. x A szovjet gazdasági és kul­turális életnek tulajdonkép­pen nincs olyan területe, mely ne érezné a tudomá­nyos-technikai fejlődés jóté­kony hatását. A tudomány napjáét ezért magukénak érezhetik az újítók és felta­lálók milliói, továbbá azok, akik a nap minden órájában érzékelhetik a tudomány és technika lendületes fejlődé­sét. A szovjet emberek az élet minden területén találkoz­hatnak a tudomány gyakor­lati eredményeivel, hiszen nemcsak az alkalmazott ku­tatási eredmények válnak valósággá, hanem a gyakor­lati élettől meglehetősen, tá­volinak tűnő elméleti kuta­tások is. Rövidesen megem­lékeznek például az első atomerőmű megnyitásának 25. évfordulójáról, ma pedig már a magfúzió energiáját hasznosító kísérleti berende­zések üzemeinek, a tudósok a lézer-nukleáris energetikai berendezések tervezésén dol­goznak. Az emberiség egy része az atomfizikára gondolva még sokáig Hirosima és Na­gasaki szörnyű emlékét asz- szociálja, emlékezetében fel­idéződnek a hitlerista kon­centrációs táborok foglya in végzett embertelen kísérle­tek. A Szovjetunióban erről nincs szó. Való igaz, hogy an­nak idején a szovjet tudó­sok aktívan foglalkoztak az atomfegyverek előállításával és akkor hihetetlennek tűnő gyors eredményeket értek el. Ez azonban ellenintézkedés volt a hidegháború atomzsa- rolásáva! szentben. A szovjet kutatóknak' nincs és nem is lehet olyan „Oppenheimer- komplexusuk”, mint az ame­rikai tudósoknak. Sőt. nem utolsósorban az ó munkájuk­nak köszönheti Európa, hogy 34 esztendeje békésén ragyog fölötte az ég. L. Sztaroszelszkij Az Országos Filharmónia hangversenye Egerben Az Országos Filharmónia bérleti hangversenysorozata - nak újabb előadására kerül sor április 19-én, kedden hét órakor a Gárdonyi Géza Színházban. Ezúttal Kocsis Zoltán és Schiff András Kossuth-díjas zongoraművészek, valamint pozsgás és csintalan kislány­nak látom őket. Azt hiszem, nem mindig voltam kellemes pajtás. Ügy nagyon homályosan emlék­szem, hogy egyszer bánatot okoztam és panaszra adtam okot. Sokkal világosabban emlékszem csendes időtölté­seink egyik napjára. Mi. gyermekek, a pavilonból le­mentünk a kertbe és csopor­tokra oszolva játszani kezd­tünk. Katalin, jómagam és még néhányan elhatároztuk, hogv házat, jobban mondva földkunyhót építünk. Nagyon jó építész voltam. Otthon, az udvarban láttam, hogy ásták ki és építették meg a földkunyhót a béresek és ugyanúgy csináltam én is. Mindenekelőtt négyszöget rajzoltam zsebkéssel a föld­be vagy a fűbe, majd meg­felelő mélységig eltávolítot­tam a négyszög négy oldala körül a földet. Eligazítottam a gádort, két favillát szúr­tam le, ágaik közé gerendát húztam és gallyakat tűzdel­tem föléje. A gallyakra az­után gyeptéglákat raktam — már amennyire téglának le­het nevezni a pázsitból zseb­késsel kifaragott földdarab­kákat — s kész volt a föld­kunyhó. Katalin meg a töb­biek csodálattal néztek rám... Ez volt Málinesti- ben töltött napjaim egyik legszebbike és — úgy rém­lik — egyike az utolsóknak is. Amikor egy vagy két hét múltán visszatéi-tünk Máli­nestibe, a földkunyhót le­süppedve, a fölötte levő fü­vet ’ és virágokat elszáradva találtuk, Katalin pedig haza. utazott szüleihez. És akkor, életemben először támadt bennem bánat a napok mú­lása miatt. Keresztapánk hirtelen es fiatalon halt meg. Szamom' Málinesti keresztapámmal a KISZ Központi ’ Művész­együttese zenekarának hang­versenyére került sor. Műsoron szerepel Bach d- moll és f-rpoll zongoraver­senye, illetve a C-dúr ver­senymű. két zongorára és vonószenekarra. Vezényel Simon Albert. együtt süllyedt le a sírba, vele tűnt el a magas tölgy­fák közt vezető, virágokkal telitűzdelt út, a rét, és a fo­lyópart, a gazdag udvar és ház. De mindig magam előtt láttam, különösen ilyenkor tavasszal van előttem, ami­kor a bazsarózsa virágzik. Ahogvan a gyermekkor évei, eseményei és alakjai egyre, jobban távolodnak tőlem, úgy váltak jelképessé szá­momra ezek a virágok, és törékeny, békés lényükben szemem és szívem az örökre eltűnt múltat öleli magához. Olyanok ezek a virágok, mint. pufók. pirospozsgás, szunnyadó gyermekek, ö- bennük" Katalin. Klára, Mi­mi... ugyanazok, a harminc év előtti gyermekek, mert a bazsarózsa minden évben ugyanolyan korúnak születik újra, az emlékek pedig a halhatatlanság birodalmából valók. Anatole Francé kedves művében, a „Thais”-ban, Nikiász, a bölcs, ezeket a mély értelmű szavakat mond. ja a kurtizánnak: — Ég Veled. Thais; hiába felejtesz majd. el, mert én megőrzőm emlékedet! Ugyanezt, érzem én is. Má. linesU udvarában ma talán bogáncs nő. a ház kincsei és nagysága füstté foszlottak, pajtásaimnak lehet. hogy gyermekeik vannak es uno­kát várnak, az erdő fáit ki­irthatták és a folyó is meg­változtathatta azóta medrét. És mégis!. . lm, harminc esztendő múltán, valahol a lathatatlanságban és testet- lenségben, emlékezetemben — oly elevenen és világosan, mintha tegnap lett volna: ott élt a drága múlt képe. s egy illattalan virágban elém varázsolja soha nem változó-illatát és örök alak­ját. ,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents