Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-27 / 72. szám

Delta és mosoly .. .TUDOMÁNYOS HÍRADÓ. Nevében hordja léte okát és jogát: hírt adni a tudomá­nyok világából, hírt adni tu­dományos igénnyel és ter­mészetesen, mivel televízió­ról van szó, hírt adni képek­ben érdekesen, érthetően, sőt horribile dictu: akár ok- tatóan is. Régi útjtársunk a Delta. Hosszú-hosszú évek óta ülteti le immár a képer­nyő elé a nézők nem is je­lentéktelen hányadát, tel­jesíteni akarván közművelő­dési feladatát a tudományok népszerűsítésében. Annak idején — évekkel ezelőtt — a Delta a Kora es­te, vagy a késő délután mű­sora volt, hogy aztán ki tudja, milyen meggondolás­ból, de semmiképpen sem és máig sem indokolható meg­fontolásból a főműsorok „in­dítója” lett: a csúcsnézési időszak a Deltával kezdődik. A baj azonban nem ott, he­lyesebben nem csak azzal kezdődött, hogy ez a tudo­mányos híradó bekerült a legnagyobb nézettség „idő­zónájába”, hanem sokkal in­kább ott van, és azzal foly­tatódott, hogy szinte ezzel párhuzamos beszűkült és beszürkült a Delta műsor­anyaga. A televízió műsor- szórási idejének esti órái nem a rétegműsoroké, ille­tőleg csak igen indokolt esetben lehetnek azoké. Az est órái: mindenkié. És amíg a Delta valóban szélesen és érdekesen merített a tudo­mányos világ híreiből, addig mindenkié volt, illetőleg minden olyan nézőé, aki ér­deklődött a tudomány fejlő­dése, érdekességei, hírei iránt. KUDLIK JÜLIA halóit megvető elszántsággal mo­solyog és kissé sejtelmes, mintegy titokra felhívó bú­gó hangon konferálja be például a „magas köszörü­lés” új módszerét, amelyet valahol, valakik, valamiért felhasználnak és amelyet, én ugyan nem tudom miért, de végig kell néznem úgy, hogy közben semmit se értek be­lőle, pedig mindent látok róla. Hiába Kudlik Juli immáron elválaszthatatlan frigye a Deltával, nem ő tehet róla, «2? KÉPERNYŐ ELŐTT Nagy lélegzetű és nagy ívű programmal köszöntötte a televízió a Tanácsköztársa­ság 60. évfordulóját. Két nagy sikerű film — a Csil­lagosok, katonák és a A har­minckilences dandár — egy izgalmas dokumeniumdráma, — A vezérkari főnök — fel­újításával, valamint a Kor­vin Ottó börtönnaplója alap­ján készült tévéjátékkal és számos más, kisebb-nagyobb dokumentumműsorral emlé­kezett és emlékeztetett a képernyő. > „Ha egyszer szikrát vet a szalma" címmel korabeli da­lokban, versekben „tallózha­tott” a néző, többek között Cserhalmi György jóvoltából is a kedd esti emlékműsor­ban. ő a legkevésbé talán, hogy ez a tudományos híradó ho­vatovább a beszürkült és a már senkit sem érdeklő mű­sorok közé csúszik majd vissza. Vagy már vissza is csúszott! Lapozgatom a Deltát, a tévéműsor nyomdában szü­letett testvérét: fizika, ké­mia, csillagászat — a leg­többször. Az egzakt tudomá­nyok olyan területei, ame­lyek a való világ tudomá­nyos megismerésének, illető­leg megismertetésének csak egy adott vagy több adott szféráját ölelik fel: ezt vál­lalja magára a folyóirat. Mert van a Búvár, van az Állatvilág, van a ... igen, van számos más folyóira­tunk, amely a tudományos életnek az egészhez képest „csak” a részterületeit mu­tatja be, míveli kellő szor­galommal, ha nem is mindig a kellő hatékonysággal. A Delta, egy egész sajátos világot felölelő — területére szorítkozik és még e terü­letekről is viszonylag ritkán ad valóban érdekes, érthe­tő, odafigyelésre és elgon­dolkodásra késztető hír­adást. Ügy vélem, erről már nem a Delta szerkesztői te­hetnek, illetőleg nemcsak ők. A múló évek a „felelő­sek”, amelyek alatt meg­csontosodott, meg is kérge­sedéit a tudományos híradó. Mindközönségesen: ' elszállt feje felett az idő. Felfrissí­tésre szorul. Vagy nem fel- frissítésre, hanem fájdalmas műtétre akár —, 'hiszen mennyire megszoktuk re­mek indító képszignálját, a valóban kitűnő címét: — ha kell, befejezni is ezt a soro­zatot. HOGY MAS FORMÁBAN, más címmel és más, széle­sebb, témaskálán valóban a tudományos élet egész terüle­téről adjon szórakoztató, figye­lemfelkeltő és a tudományos ismeretekre inspiráló hír­adást a televízió. Még azt is el tudnám képzelni, hogy ez ne egy híradó legyen, ha­nem két, esetleg három, rendszeresen megjelenő, egymást váltó tudományos mozaik, mintegy megkísé­relve és megközelítve a le­hetetlent: a tudományok „ta­gozódása” szerint számolni be egy-egy nagyobb tudo­mányos terület híreiről. Rendszeresen! .,. mert mintha Kudlik Júlia mosolya már egyre fáradtabb és reménytelenebb lenne. Kár ezért a moso­lyért. Meg a tudományokért. És nézőkért is. Gyurkó Géza Zelei Miklós: A kezdet Egy életút dokumentumai Nem fontos, mi a neve e történet hősének. Nem a név különbözteti meg, hanem életének az a változása, amit a felszabadulás hozott el neki és sok-sok ezernyi társának. Így ez a sors összeköti azonos életpályájú társainak töme­geivel. Mindnyájukat az emlékezetes dátum: 1945. április 4. indította el az új úton, hogy a botladozó, gyötrődések­ben bukdácsoló első lépések után megtudhassák végre, kik is ők tulajdonképpen. I. Az elemi iskolát 1939-ben kezdtem. Jakócs Dániel taní­tóm felemelt a két tenyerén és azt mondta: — Hát már te is iskolába akarsz járni? Olyan kicsi és satnya vol­tam, hogy nem hitte a ko­romat senki. Nagyon szeret­tem tanulni, és év végén, amikor a református temp­lomban vizsgázni kellett, verset mondtam. Ott volt az igazgató, id. Mezey Gyula, a leendő másodikos tanárom Bőrös Lajos és búcsúztató tanítóm is, akire mindig szí­vesen emlékszem vissza. Vol­tak még más neves szemé­lyek is, mint például Bako­nyi Kristóf református lel­kész. Nagy sikert arattam a verssel: „Kicsi hangya a fű alatt, Ni, hogy siet, ni hogy szalad. Nagy morzsa van a szájába’, Kisfiának vacsorára. Jaj, dehogyis lépek rája, Mit enne a fiacskája?” És most el kell mondanom őszintén, hogy amilyen jó gyerek voltam elsős korom­ban, ugyanolyan rossz vol­tam másodikban. Tanítóm, QMmm 1979. március 27., kedd Bőrös Lajos csak azért nem buktatott meg, mert akkor nem szabadul meg tőlem.^ A következő két osztálytian megint nem volt baj. Kiug­ró tehetség sohasem voltam, de a közepes átlagnál sem voltam gyengébb. Nagyon ügyetlen voltam, kedvenc tantárgyaim nem voltak. A testnevelést kivéve mindent egyformán szerettem. Osztálytársaimra nem em­lékszem, Inért életem vitelé­ben nem játszottak szerepet. Ami pedig ezek után emlí­tésre méltó, azok a helyek, ahol szolgáltam. Az első helyre, ahol vol­tam, nem nagyon emlék­szem, mert nem mondták meg a gazda nevét. Disz­nókra kellett vigyázni, és mindig elloptam előlük a tökmagot. Amikor rájöttek, azt hazudtam, hogy az or­vos olajos magvakat rendelt. Hogy mennyi fizetést kap­tam, nem tudom. Nem mondták meg anyukáék. A másik helyem a következő nyári iskolai szünetben Csá- ky Pál gazduraméknál volt. Mi ott laktunk nem messzi­re, bérlők voltunk. Ha jól emlékszem, havi negyven pengőért adtak oda. Ez 1944- ben már igazán nem volt nagy pénz. A tanya négy kilométerre volt a várostól. Onnan jártam be leventé­be. Dohi Gyula főhadnagy úr volt az oktatónk. Egyszer elővette a revolverét és megkérdezte: — Ki a gyáva? Ki fél? Az álljon ki a sorból, és egyből főbe lövi. Természe­tes, hogy senki nem állt ki. Csáky gazduramnak volt egy keresztlánya, Szappanos Ka­talinnak hívták. Sokat be­szélgettünk. Az istálló mel­lett volt egy takarmányos, ahol szecskát is vágtunk, ott pihentem, ha engedtek, és ott kérdezte meg Kati, tu­dom-e, hogy születik a gye­rek? Tizenként éves létemre nem tudtam, ő pedig még ti­zenegy éves se volt, és még­is olyasmiket mesélt, hogy szemem-szám elállt a cso­dálkozástól. Fia is volt a gazdámnak. Velem egyidős, de olyan erős, hogy féltem tőle. Igaz, ritkán jött ki a tanyára, s ha kijött, mindig Katival foglalkozott. Egyszer Kati meg is mondta, milyen rossz Palkóval feküdni. Életemben először ott szívtam cigarettát. Egy mé­zeskocsi beborult az árokba és egy csomó Levente ciga­retta esett a mézbe, össze­szedtünk Katival tíz dara­bot. Kati lopott hozzá piros fejű gyufát, ami mindenen gyulladt. Pénteken délután leventé­be kellett mennem, de a nadrágom odahaza volt a szülői háznál. Haza kellett menni érte. Ütközben vala­kitől megtudtam, kikapok, ha hazamegyek. Nem gon­doltam, miért. A biztonság kedvéért magammal hívtam Katit is azt híve, nem ka­pok ki, ha vendég van a háznál. Rosszul számítottam. Ahogy anyuka meglátta mellettem a kislányt, azt mondta: — Eredj szépen haza, kis­lányom, énnek a gyereknek semmi szüksége kíséretre. Hazatalált volna egyedül is. Kati elment. Anyuka odahívott a kuko­rica közé és azt kérdezte: — Hogy került cigaretta a zsebedbe? — Nem tudom. á Forradalmi Kormányzótanács elnöke 100 éve született Garbai Sándor Kiskunhalason, 1879. már­cius 26-án született Garbai Sándor. Azok közé sorolha­tó, akik a munkásosztály igaz ügyének szószólóivá váltak ugyan, de később nem tudtak átlépni saját korlátáikon és eltávolodtak attól az eszmétől, amelyre korábbi harcaik során feles­küdtek. A szegény kisiparos csa­lád gyermeke már nagyon fiatalon elkerült a szülői háztól, hogy a maga megél­hetését biztosítsa és segítse családját is. A fővárosban talált munkát, az építőmun­kások között. Mór egész fia­talon — még nem volt húsz­éves sem — bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Fel­figyeltek a tehetséges, szé­pen beszélő fiúra és kisebb- nagyobb feladatokkal bízták meg; az építőmunkások bér- és sztrájkharcainak szószóló­ja lett. Még a századforduló előtt, 1897-ben megbízták a budapesti kőműves szakegy­let titkári, teendőinek ellá­tásával. A Magyar Építő­munkások Országos Szövet­sége (a MÉMOSZ) létrehozá­sában jelentős szerepet ját­szott; egy ideig elnöke, majd titkára volt. Már 1901-ben beválasztották a szociálde­mokrata párt vezetőségébe. Szerkesztette az Építőmun­kás című szaklapot,' amely­ben számos írása jelent meg. A legtevékenyebb és leg­sokoldalúbb szociáldemokra­ta vezetők közé tartozott. Az MSZDP vezetőségének 1919. március 20-ig volt tagja. Közben a Munkósbiz- tosító Intézet elnöki, majd az Országos Munkásbiztosító Pénztár alelnöki illetve el­nöki tisztségét is betöltötte. Koncepciója azonban in­kább nevezhető kispolgári­nak, mintsem marxistának. Ügy vélte, hogy a társadal­Nagyon kikaptam, aztán jött a bátyám, és tőle is kaptam két nagy pofont. — Én már sokkal idősebb vagyok nálad, kenyeret ke­resek és mégsem cigarettá­zom. Ősszel Csákyéktól haza­mentem, mert már a környé­ken voltak az oroszok. De odahaza nagyon mostoha volt a sorsom, azon gondol­kodtam, hogyan lehetne megszökni. Aznap a szüleim a lakás­ban voltak, imádkoztak, mi meg az istállóban, jászolban, jászol alatt, priccsen, ki hol tudott, meghúzódtunk. Ha­talmas robbanástól vágódott ki az istálló ajtaja. Később tudtuk meg, hogy a bomba tőlünk alig ötven méterre esett le. Nagy csöndesség következett, s órák "múlva láttuk, hogy jön néhány puskás ember piros csillag­gal. A hallottak után fel­tartott kézzel fogadtuk őket. Mindent átnéztek és ger- manszkit kerestek. Egy szép napon sikerült régi, dédelgetett vágyam. A szüleim tudták, hogy a lö­vészárkokban, bunkerekben sokféle edényt lehet találni, és elküldték, hogy nézzek szét pár lövészárokban. Én el is mentem. November volt már, első utam Rózsa Imréhez Vezetett. Nem lak­tak messze tőlünk. Féltem, hátha anyukáék keresni fognak, s azt kértem Ró- zsáéktól, ne mondják senki­nek, hogy náluk vagyok. Nem is árultak el, de egy hónap után megúntak és át­adtak Tóth Sándor gazdá­nak. Tóth Sándor gazda na­gyon szerette a bort, és sze­retett káromkodni is. A sze­mei mindig véresek voltak. Volt neki egy tehene, egy lova és egy borja is. ÍVleg pár tyúk, amiket eldugott a padláson. Egész télen mezít­láb járatott, és párszor jól eltángált. Nem sokáig vol­tam nála, csak 1945. má- ciusáig. Megszöktem tőle. (Folytatjuk) mát felülről, csupán a vá­lasztójoggal, a parlament összetételének megváltoz­tatásával is demokratikussá lehet tenni. A kommunista politikus nem értette meg, nem tudott felemelkedni a „bolseviki” eszméig. Ez nem­csak a tanácshatalom előtti időszakára, hanem későbbi életszakaszára is jellemző maradt. A polgári demokratikus forradalom idején kormány- biztosi minőségben az Orszá­gos Lakásépítési Bizottság elnöke volt. Gondolkodás- módjában és megnyilvánu­lásaiban ebben az időszak­ban is megmutatkozott a századelő szociáldemokra­táira jellemző magatartás. A munkásmozgalom vezérka­rának centrista és egyre jobboldalibbá váló szárnyá­hoz tartozott. 1919. március 21-én a di­csőséges magyarországi Ta­nácsköztársaság legnagyobb közjogi tisztségével bízták meg. Március 21-től augusz­tus 1-ig a Forradalmi Kor­mányzótanács, majd a meg­alakult Szövetséges 'Központi Intéző Bizottság elnöke. A proletárdiktatúra megdön­tése után a hatnapos Peidl- kormányban elvállalta a közoktatásügyi miniszteri tárcát. Későbbi visszaemlé­kezésekben erre a szerepére utalva az is elhangzott róla, hogy „festett bábfigura” volt. A felülkerekedett ellenfor­radalom elől emigrációba ment. Előbb Ausztriában, majd Csehszlovákiában, vé­— Rettentően színes, vál­tozatos az anyag. Versek, novellák, grafikák, festmé­nyek. Mikor elvállaltam — néhány elképzelésem már volt —, azt hittem, jóval egyszerűbb dolgom lesz. Az­tán összebonyolódott min­den, elragadott a munka­kedv, már másodszor ter­vezem át az egészet... Sarkady Péter grafikussal és feleségével, Fodor Etelka textiles iparművésszel új eg­ri műtermes lakásukban, vastag mappa előtt ülünk, amely a Heves megyei fia­tal alkotók készülő antoló­giájának grafikai és tipog­ráfiai terveit rejti. — Az első itteni megbí­zatásom — mondja a grafi­kus és megállapodunk ab­ban, hogy a várossal eltöl­tendő mézeshetekre ez iga­zán szép feladat. — Persze, a mézeshetek nem egészen igaz — kapcso­lódik be a felesége. — Mert bár a képző-, illetve ipar- művészeti főiskola elvégzé­se után Pesten maradtunk, ide mégis kicsit hazajöt­tünk. Egyrészt ugyanis én gyöngyösi vagyok, másrészt kicsit a pályám indulása is a megyeszékhelyhez kötő­dik. Annak idején egy itteni rajzolimpiával kezdődött az egész... De a férjem is na­gyon jól ismerte korábbról is a várost, így mindketten örültünk, hogy épp itt kí­nálkozik lehetőség a letele­pedésre.. — Azt hiszem, jobban tu­dunk majd itt dolgozni, mint az örökké nyüzsgő fővá­rosban — tűnődik Péter. — gül Franciaországban tele­pedett le. Már Bécsben be­kapcsolódott a baloldali „Vi- lágosság”-csoport tevékeny­ségébe, de hamarosan kivált és létrehozta az Előre-cso- portot, amelynek „Előre” cí­mű lapját is szerkesztette négy éven át. Az emigráció­ban az ausztromarxizmus hí­ve lett és egyre messzebb került a munkásmozgalom­tól. Tagadta a forradalom szükségességét és nem he­lyeselte a kapitalizmus fel­számolását. A második világháború után Párizsban ismét be akart kapcsolódni az ott létrehozott szintén Világos­ság nevű csoport munkájá­ba, de a forradalmi munkás- mozgalom nem fogadta őt vissza többé soraiba. 1947. július 8-án hunyt el Párizs­ban. A jobboldalivá lett szociál­demokrata vezetők felett a történelem már ítéletet mondott. Garbai Sándor ne­ve mégis ott van a haladást elősegítők névsorában, mert életének első szakaszában, mint következetes szociálde­mokrata, úttörő munkát vég­zett a munkáspárt szervezé­sében, a munkásak felvilá­gosításában, a szocialista ta­nok terjesztésében, ö is hoz-' zájárult ahhoz, hogy a szá­zad elején Magyarországon teret nyert a marxizmus esz­méje, kialakult a munkás-’ osztály öntudata, amely az első magyar proletárállami időszakában teljesedett ki. Nyugalom van, közelebb le­het, kerülni a mindennapok­hoz, alaposabban, mélyeb­ben lehet megfigyelni a vi­lágot, s így változtatni is rajta., Mert ennek a felelős­ségét nap mint nap jobban érzi az ember. Végh Antal Jégzajlás cí­mű kötetét veszi elő. A bo­rító az ő munkája. — Nem szeretek csak úgy magáért, a művészkedésért dolgozni — szövi tovább a gondolatsort. — Inkább olyasmit csinálok, ami azu­tán kezd önálló életet élni, miután nekem már „semmi közöm hozzá”. Mint például ez a címlap. Ezért is örü­lök annak, hogy ránk, most letelepedőkre bízták a Mát­ra—Eger—Nyugat-bükki Tájvédelmi Körzet esztétikai kialakítását. Ez a feladat minden bizonnyal nagyon összekovácsolja majd a tár­saságot. * Körüljárjuk a házat, ahol egyelőre még minden ma­gán viseli a költözködés hangulatát. A gyerekszobá­ban a féléves kislány ágya fölött aztán szó esik a gon­dokról is. — Még sok minden kiú alakulatlan — mondja Etelka. — Pesten a Debre­ceni Ruhagyár tervezőjeként dolgoztam. Most gyesen va­gyok, de ha letelik, jó len­ne újra ebben a szakmában elhelyezkedni. De ez még persze messze van, Addig fel kell készülnünk arra a tárlatra, amellyel bemutató kozunk a városnak, az itteJ ni művészetszerető közön­ségnek. Németi Zsuzsa Vida Sándor Űj műtermek új lakói Mézeshetek a várossal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents