Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-23 / 69. szám

Finnország messzo van*..

Éneklő lányok Egerből

Finnország messze van még térben is, időben is, de annyi baj legyen! — mondogatják a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola női karának tagjai, mert már tudják, hogy július elején utaznak Poriba, Eger testvérvárosába, a Finn Szocialista Népi Unió és a pori munkáskórus meghívására.

Az utazás terve-híre érthetően lázba hozta az öt- vení'őnyi együttest. Nemcsak a nyári külföldi túra ígéri a nagy élményt, hanem az a feladat Ls, amit majd kint oldanak meg: bemutatják a magyar kórusművészetet a rokonoknál, ízelítőt adnak Liszt, Bartók, Kodály, Bárdos kórusok számára írt darabjaiból, de a mai szerzőket sem hagyják ki a műsorokból. Már javában próbálják Liszt Magyar ünnepi dalát, egy részletet a Szent Erzsébet legendából, Bartók Bolyongását, Kodály Esti dalát, a Punkösdölőt, a Vejne- möjnent, Bárdos Szellő zúg- ját és Dana-danáját. A stílusban és hangulatban egymástól meglehetősen távol álló művek összképet kívánnak nyújtani a finneknek klasszikusainkból és egyáltalán a ma élő magyar kóruskultúráról.

Külön érdekessége ennek a finnországi készülődésnek, hogy Kátay László feldolgozott egy finn népdalt és azt most tanulja be a női kar, finnül fogják előadni Poriban, az ottani munkáskórus közreműködésével. Sőt, még egy másik finn művet is elénekelnek majd, Paciíus finn zeneszerző művét.

A meghívás nem véletlen. A főiskola női kara évek óta az amatőrmozgalom élvonalában él és dolgozik. 1961-ben alakultak, két évig Auer Gyula vezette őket, majd a máig is tartó hosszú távon Tar Lőrinc az együttes karvezetője. Nem akarunk most a kezdetekig visz- szanyúlni, hogy a kar sike- , reit részletezzük, de úgy véi- I jük, néhány fontos adatot a nem árt megemlíteni 1978- | bóL Áprilisban aranyérmet szereztek a felsőoktatási intézmények országos zenei fesztiválján, júliusban a debreceni Bartók Béla nemzetközi kórusversenyről hazahozták az első díjat a XX. századi női kari kategóriában, augusztus 20-án elnyerték a Szocialista Kultúráért kitüntetést decemberben két nívódíjat is kaptak, egyet az Oktatási Minisztériumtól, egyet a Népművelési Intézettől. Idén, februárban rádiófelvételük volt a BBC nemzetközi kórusversenyére, amely az Énekeljenek a népek címet viseli. Ez is igazán reprezentatív munka, külföldi szereplés még akkor is, ha a felvétel Budapesten készült.

Az egri főiskolás kar kedvező helyzetben, jó alapállásban végezheti a kórusmunkát — mondják a szakmabeliek, akik ismerik az amatőrség sok-sok buktatóját. Az kétségtelen, hogy ezek a fiatalok ének szakos hallgatók, tehát a zenei alapműveltség kéznél van. De ez csak kedvező adottság. Ahhoz, hogy a kórus „úgy” szóljon, hogy a megszólaltatott mű ne csak technikailag legyen kifogástalan, hogy a művek hangulatához az együttes is hozzátegye azt, amit a karvezető és az énekesek a műbe helyesen beleéreznek, vagy inkább, amit a művekből kiéreznek és át akarnak adni a hallgatóságuknak, ahhoz elmé- lyültség, komoly stúdium, szorgalom és időáldozat szükséges.

Ezekről faggatództunk,- amikor részt vettünk egy- eg.y próbájukon. Kérdéseket tettünk fel a lányoknak és karvezetőnek. Mindenki egy- egy szóval, vagy rövid mondattal válaszolt. Nem is tartott sokáig, mert aki a kórust múltról, jeleméi és jövőről kérdezi, meg áldozatvállalásról, meg tervekről, a nehézkes és szürke prózai válaszok helyett inkább énekelnek. így lehettünk egy gyorsan elfutó óra erejéig fültanúi annak, hogyan alakul ki egy-egy mű megszólaltatása.

Ahogy a lányok belemerültek az éneklésbe, az arról győzött meg, hogy a kórus nemcsak a pódiumon kapott tapsért vállalja ezt az amatőrséget, hanem ' elsősorban azért, mert együtt éneklésben a barátságnak egy felfokozott örömérzése testesül meg. Nem is beszélve arról, hogy ennek a közös foglalkozásnak nemcsak a barátság az eredménye, hanem emberileg, jel- lemileg és esztétikumban is gazdagszanak általa.

A karvezetőtől tudjuk, hogy mintegy százötven kórusműből áll a repertoárjuk. Ez pedig azt jelenti, hogy ezek a fiatalok, kikerülve a főiskoláról a katedrára, olyan élményanyagot és tudást visznek magukkal, amely biztosíték arra, hogy a kórusmozgalomnak újafjib

híveket szereznek. S nem egy kórustag eljut az Állami Népi Együtteshez, vagy a debreceni Kodály-kórus- hoz, ahol tagnak lenni önmagában is elismerés.

A magyar kultúra amatőr, — de művészi színvonalon mozgó követe lesz az egri női kar Poriban. Munkáskórusnál vendégeskedve, barátok között. Addig azért itthon is, Egerben is. a megyében is szívesen hallgatnánk őket nyilvános fellépésben, akár klasszikusokat, akár moderneket énekelve, akár az áhitat, akár a munkásmozgalom markánsabb darabjait nyújtva át a közönségnek. Bár júliusig, a finnországi utazásig még a szomszédba is át kell rán- dulniuk, Besztercebányára, a testvérfőiskola huszonöt esztendős jubileumát énekkel megünnepelni.

A könyvtáraknak

Százezer

forint

(Tudósítónktól)

A nemzetközi gyermekévben százezer forintot kaptak a megye ifjúsági és gyermekkönyvtárai az ifjúságpolitikai alapból. A pénzt berendezésekre, szakmai eszközök bővítésére használják fel. Bővítik a csoportos foglalkozáshoz elengedhetetlenül szükséges bútorzatot, vetítőket, lemezjátszókat vásárolnak.

Sok könyvtár tart fenn gyermekklubot, irodalmi színpadot, technikai és zenei szakkört, így a munka színvonalának további emeléséhez elengedhetetlenül szükségesek az említett eszközök. Főleg azok az intézmények részesülnék a megyei ifjúságpolitikai alapból, ahol a közeljövőben bővül a könyvtári szolgáltatás, korszerűsödik a munka.

Farkas András

Lessz-e patronálójuk? j

Egri játszóterek — elhanyagolt állapotban j

A megyeszékhelyen — az iskolai, óvodai játszóké- j lyeket leszámítva — 47 játszótér van. Ezek főleg a na- í gyobb lakótelepek környékén találhatók, így Csebokszári- 1 bán, a Sas úton, Lajosvárosban, a Hadnagy utcában és a í Lenin úton. A város közös, nagy játszóhelye a Népkert. J A számukat tekintve ez nem kevés, az állapotuk azon- j bán sok kívánnivalót hagy maga után. Míg az általános I iskolák, óvodák játszóhelyeit többnyire szocialista bri- ? gádok társadalmi munkában gondozzák, addig a köztéri J játszóterek karbantartását a városi tanács mélyépítő és ] városgondozási üzeme végzi. Ez a vállalat nem rendel- 1 kezik annyi munkaerővel, hogy az itt-ott láncavesztett, j szakadt hintákat, tördelt mászókákat, repedt libikókákat, ( elhanyagolt sporttereket folyamatosan rendbe hozza. El- j sösorban a játékok megóvása lenne a fontos, s ez nem ! az illetékes szervek feladata, s nem is a gyerekeké, akik J legtöbbször ártatlanok a dologban. Veszélyesebbek azok { a garázdák, akikre valamennyiünknek jobban oda kelle- J ne figyelnünk.

Tény azonban, hogy nincs igazi gazdájuk az egri j játszótereknek. Szórakozásra viszont szükségük van a ' gyerekeknek, akik patronálókat keresnek a játszóterek- } hez. 1

4.

— Nagyon érdek® volt — mondta az igazgató. Elemezni kezdte a beszámoló értékeit, kitért az apró részletekre; így beszélt vagy húsz percen át, aztán megakadt és némi szünet után láthatólag zavartan megkérdezte: — Ez igaz?

— Mi?

— Ügy tájékoztattak, hogy reggel valami látomása volt — mondta az igazgató lesütött tekintettel.

— Nem látomásom volt, láttam — mondta Vaszif, aki elhatározta, hogy keményen fogja tartani magát. És ki tudja, hányadszor, beszámolt a látottakról. Mesélt, és érezte, nem hisznek neki, bár figyelmesen hallgatták, és az igazgató arcáról nem foszlott le a jóindulatú kifejezés. Végezetül Vaszif megmutatta a noteszt a lemásolt jelekkel.

— Igen, igen, igen — mondta a,z igazgató a rajzokat nézegetve —, nagyon érdekes. Természetesen semmi alapom, hogy ne higgyek önnek. Megmondom őszintén, sokkal jobban örültem volna, ha azt mondja, ezt az egész történetet mesélte magának valaki.. Most pedig ... Komoly, elmélyült tudósnak ismerem magát. De egy más bolygóról való űrhajó?! Mégiscsak hihetetlen, lássa be... És ezt a témát agyoncsépelte a scifi. Én is szeretek olvasgatni szabad időmben. Különösen

„aquincumi porcelánok’

A Főváros! Művész! Kézműves Vállalat aquincumi porcelángyárában különle197». március 23-, péntek

ges eljárással — máz alatti

festéssel — is készítenek figurális tárgyakat. A külföldön is keresett diszíárgyak- ból 1979-ben mintegy kétmillió forint értékben szállítanak exportra. A képen: készül a porcelán teve.

(MTI fotó — KS)

attól az írótól, folyton elfelejtem a nevét, S-sel kezdődik, kitűnően ír, folyton elfelejtem a nevét, a nyelvemen van és nem jut eszembe...

— Shakley?

— Nem, nem ... Eszembe

fog jutni, majd megmondom. Meg aztán tudja, milyen bonyolult a helyzet az intézetben. Hiszen emlékszik, mikor megbízott laborvezetővé neveztem ki magát, mennyit pusmogtak. Ha csak Zejnalli professzort nézem, mire képes, unintelligens ember, semmi köze a tudományhoz, intrikus, képzelheti, micsoda ütőkártya ez a kezében: egy ember,

aki laborvezető akar lenni, és replüő csészealjat látott! Édes fiam, nem szívesen emlékeztetem arra, hogy sajnos milyen zűrzavaros a helyzet az intézetben... A beszámolója viszont tetszett. Kitűnő munka, úgy vélem, ez a maga hivatása, nem pedig holmi ... Egyszóval, ezekkel a csészealjakkal meg tányérokkal csak foglalkozzanak az ismeretterjesztő folyóiratok, nekünk tudósoknak semmi közünk hozzá. Megvannak a magunk problémái. Mi újság otthon? Igazán örülök. Jöjjön bármikor, mindig öröm. ha látom.

Vaszif mélán elköszönt és

az ajtóhoz indult.

— Megvan! — szólt az igazgató. — Azt az írót Jef removnak hívják. Nagyon érdekesen ír.

Kinek van erre energiája?

Energia! Egyetlen, hét betűből álló bűvös szó, amelynek egyfajta értelmezése van az egész világon.

— Mi jut eszébe, ha ezt a szót hallja?

— Az, hogy kevés van belőle! Pontosabban az energia- hordozókkal állunk szűkében, nem csupán mi, magyarok, akik többnyire importáljuk az energiát, de tőlünk sokkal, de sokkal gazdagabb országok is. Amerikában állítólag azt fontolgatják, hogy adagolják a benzint, a motorolajat, a vil- lamosenergia-felhasználás terén pedig máris bizonyos korlátozásokat léptettek életbe.

— Mit tapasztalt idehaza?

— Ügy pazaroljuk az energiát, mintha a Dunántúl olajsejkség volna, és mintha a Tiszán lenne a kujbisevi erőmű...1

A gépkocsik üzemeltetésével kapcsolatosan érdekes műsor volt a napokban a tv-ben, amelyből mi, laikusok is megtudtuk, hogy a százon felül hajszolt gépkocsi esetleg felényivel is több üzemanyagot fogyaszt, mintha mondjuk, óránként nyolcvan kilométerrel futna.

— Hová rohanunk?

— Látja, ezt én sem értem! Szerintem a vesztébe, vagy éppen afelé rohan, sőt száguld mindenki, aki fittyet hány a sebességkorlátozásra és eszeveszetten zavarja a kocsiját, nem is szólva a többletköltségről, de még inkább a többlet- fogyasztásról, amelynek gáza elillan a kipufogócsövön.

— De kinek van erre energiája?

— Attól tartok, hogy nekünk aztán nincs, de ha van1 is, csak ideig óráig.

— Mit tapasztal? Van-e a sok jó szónak, biztatásnak, figyelmeztetésnek foganatja?

Gondolkodik, a fejét csóválja és bizonytalanul válaszolj

— Itt-ott talán már látok némi elgondolkodást, sőt tetteket is! A mi üzemünkben például energiatakarékossági terv készül. Ki tudjuk mutatni, hogy évente mennyi villamos, vagy egyéb energiát takarítunk meg.

— Milyen intézkedésekről hallott még?

— Csökkentik a díszkivilágítást a tereken, utcákon! Szigorúbban ellenőrzik a vállalati gépkocsik fogyasztását, a megtett utak célszerűségét. ,

Beszélgetünk még különböző energiafelhasználásokról! a szemlélet formálódásáról, hogy így mondjam; az utca emberének véleményéről.

— Talál e téren valamilyen változást?

— Tudja, nekem az a véleményem, hogy MagyarorszáJ gon akkor csökken majd jelentősen és ésszerűen az energia- fogyasztás, ha majd az egyes embereknek a vérükben lesz a velük való takarékosság. Meglepődtem a minap, az egyik) melós végigkurjantott a folyosón:

— Oltsátok el a villanyokat! Nem látjátok, hogy odakint hétágban süt a nap... Azt hiszem, valahol itt kezdődik! Otthon a lakásban, ahol a gázzal, a vízzel, a villannyal takarékoskodunk, a hivatalban, ahol iparkodunk minél kevesebb energiát fogyasztani. Nemcsak azért, mert nekünk is drága, hanem még inkább azért, mert kevés van belőlük! Ha majd a Pistikék, a Jucikák az óvodában, az iskolában megtanulják az energiával való takarékosságot, ha majd a kilencéves gyereknek szemet szúr, hogy délben a suliban égnek a villanyok, akkor, és csakis akkor lehet komoly változás. Ám addig sokszor el kell még mondanunk egymás-* nak:

— Kinek van erre energiája?

Szalay István

Az előszobában a titkárnő kíváncsian rápillantott és valamit odasúgott a gépírónőnek. A folyosón utolérte a gazdasági igazgatóhelyettes, Mubariz Memedov.

— Tudhatja, hogyan érzek maga iránt, mire jó ez magának — hadarta egy lélegzetre, levegő után kapkodva a sietés és az asztma miatt. — Mire jó ez magának? Ülök reggel az igazgatónál, megjelenik ez a Dzsavadov, Zejnalli unokaöccse, ismeri, miféle szerzet, és gálád mosollyal azt mondja: „No lám, a kedvence, Refibejli repülő csészealjat látott. De nem elég, hogy látta, ráadásul szélti- ben-hosszában meséli is, maga meg laborvezetőnek akarta kinevezni!” Érti? Én persze nyomban a maga védelmére keltem: mondom,

nem létezik, ez csak méltat* lan pletyka meg fecsegés... És meg kell adni, az igazgató nem is akarta meghallgatni ... De ami tény, az tény, mire jó ez magának?

— De én valóban láttam — mondta Vaszif mélységesen elkeseredve. — Láttam, nem tehetek róla.

— Jól van, látta — kapott a szón Mubariz Ma- medov. — Váljék egészségére ... De minek kell erről mesélni, hát mindent elmesél az ember, amit lát? ... A házunkban például egy férj elverte a feleségét. Közönséges házastársi civó- dás. Az asszony összekarmolta az ura arcát, az embsr kettőt odasózott, mindez a szomszédság szeme láttára. Én is láttam, saját kezűleg választottam szét őket. Az asszony bejelentést tett a rendőrségen. Engem tanúként hallgattak ki, mondtam, sok éve ismerem ezeket az embereket, nem tu- iom elhinni, hogy verekednének. nem létezik, a/1 mondják, hogy lehet az. ott vannak a kék foltok meg a

karmolások, én meg monJ dóm: „Nem létezik, hogy verekedtek volna, nem tudom elhinni”. És mi történt — kibékültek, és azóta sem köszönnek a szomszédoknak, akik tanúskodtak a rendőrségen ... Maga komoly ember, minek mesélget ilyeneket, hogy űrhajót látott? Azok — az idegen bolygóról — hazarepülnek, de maga itt marad. Mire jó ez magának? Minek kompromittálja magát?

Kényelmesen ballagott az utcán, gépiesen hajlongott az ismerősöknek, akik sokan voltak ebben a negyedben. Teljesen véletlenül! könnyelműen befordult egy keresztutcába, és néhány sarok után a Pantheonhoz jutott. Ment a hír® tudósok,' zeneszerzők és költők emlékművei mellett és gépiesen bele-beleolvasott a síremlékek felirataiba. Megállt a költő sírjánál, akinek rövid, drámával teli életét minden iskolásgyerek ismerte. A márványból és gránitról nyugodt, szenvedélytelen arcok tekintettek le rá bölcs, mindent értő pillantással.

Friss, tavaszias fűszag áradt, a kék égen egyetlen kis felhő sem.látszott, köny- nyed szélfuvallatok távoli zene hangjait sodorták felé, a sétányokon nem járt senki.

Reggel óta először engedett föl Vaszifban a feszültség, lassan ment, megnyugodva, békésen, ártatlanul követték egymást gondolatai. Fölnévetett, mikor eszébe jutott Vahid, az igazgatóval folytatott b®zélgetés,’ mpst mindez kicsinyesnek és nevetségesnek hatott.

(Folytatjuk.)