Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-22 / 68. szám

A moszkvai olimpiai falu Az olimpiai viadalok részt­vevőinek lakóhelyét a ha­gyományok alapján nevezik olimpiai falunak. Amikor 1932-ben a Los Angeles-i X. olimpiai játékokon először helyezték el a sportolókat külön e célra épített épüle­tekben, az olimpia részivé vőinek szállása valóban fa­lura emlékeztetett. A moszkvai olimpiai falut bátran nevezhetnénk város­nak a városban: az épületek 107 hektár területen feksze­nek és az olimpiai játékok idején 12 ezren élnek majd itt. A moszkvai olimpiai falu a főváros délnyugati részén, a Micsurinszkij és Vernadsz- kij sugárutak közötti terüle­ten fekszik. A hely kiválasz­tása nem véletlen. Innen kö­rülbelül 20 perc alatt lehet megközelíteni az olimpiai játékok két fontos színhe­lyét, a Luzsnyiki stadiont és Krilatszkojét. A XXII. olimpiai játékok résztvevői 16—17 emeletes házakban laknak majd. Mindegyik háznak három bejárata lesz. A Lakások 2 vagy 3 ágyas -• szobákból, konyhából, tágas előszobá­ból állnak. A szobákat kor­szerű bútorokkal rendezik - ■ be. A különösen magas nö­vésű sportolók számára 2 méter 30 centiméter hosszú­ságú ágyak állnak rendelke­zésre. A lakások kialakításá­ban mindent a fő célnak rendelnek alá: az olimpia résztvevői érezzék otthon magukat. Gép- és Felvonószerelő Vállalat bélapátfalvi új cementgyár kiemelt beruházáshoz felvesz lakatos, hegesztő szakmunkásokat és segédmunkásokat. Munkásfelvétel a GFV bélapátfalvi kirendeltségén, munkanapokon. Minden héten szabad szombat Munkásszállást biztosítunk. Fordulóról—fordulóra A megyei labdarúgó-baj­nokság 20. fordulójában 19 gól született, ez 15-tel keve­sebb az előző heti gólter­mésnél. A nagyarányú gólát- lagcsökkenést az idézte elő, hogy ezúttal a bajnoki me­zőny fele (!), 9 csapat nem talált a kapuba. A 19 gólon 17 labdarúgó osztozott, akik közül ketten dupláztak a góllövésben. A góllövőlista élmezőnyében nem történt változás. Az ál­lás: 15 gólos: Horváth (H. Kinizsi), 13 gólos: Benke (Bélapátfalva), 12 gólos: Fo­dor II. (Apc), Szilágyi (GYE­SE, a Gy. Spartacusba iga­zolt át), 11 gólos: Bencsok (Recsk), Cseh és Patkós (mindkettő Bélapátfalva), 10 gólos: Percze (Recsk). A cserékkel együtt össze­sen 220 labdarúgó kapott já­téklehetőséget, s közülük 59- en nyújtottak jó teljesít­ményt. Nevetős (H. Gáspár SE) és Göcző (Hort) a me­zőny legjobbja elismerést is kiérdemelve került be a for­duló válogatottjába, amely a következőképpen alakult: Jakab (GYESE) — Patkós (Heves), Szakái (Sirok), Ne­velés (H. Gáspár SE), Hajdú (Hort), őszi (H. Kinizsi), Moravcsik (Mátraderecske), Bódi 11. (Recsk), Göcző (Hort), Budai (Heves), Tur- csányi (Petőfibánya). A most folyó bajnokság legnagyobb meglepetését a sereghajtó Hort szolgáltatta a bajnoki címet védő Bél­apátfalva. fölényes legyőzé­sével. Mint ismeretes, az őszi ötödik fordulóban 15—0- ra nyert az építők gárdája legutóbbi légyőzőjével szem­ben. Tudósítónk, Kurják Ist­ván hétfői beszélgetésünk során elmondotta, hogy na­gyon készültek erre a mér­kőzésre. Az esélytelen nyu­galmával. nagy elszántsággal léptek pályára a horti fiúk. A túlzott önbizalommal kez­dő vendégek nyilván nem számítottak ilyen ellenállás­ra, s a ritmusváltás már nem sikerült a lelkesedésből és küzdeni tudásból kitűnőre vizsgázott hortiakkal szem­ben. A meglepő eredmények sorába tartozik a GYESE ap- ci és a Besenyőtelek tarna- mérai pontszerzése is. Megismétlődött az őszi eredmény, aközben majd­nem megbosszulta magát a túlzott magabiztosság a mát- raalji rangadón: a két évti­zeddel ezelőtti nagy csaták emlékét idéző Recsk—Mát­raderecske összecsapáson. Az esélytelenebb vendégek a két éve még Recsken játszó Cseh, valamint az ismét kitűnően védő Rozsnaki vezérletével a befejezés előtt negyedórával még vezettek a listavezető otthonában. Csak elkesere­dett küzdelemben sikerült fordítania az Ércbányásznak, és bizony régen okozott olyan örömet a győztes gól Recs­ken, mint most. Mátrade­recske nagyon megérdemelte volna legalább az egyik pon­tot. Az előző két tavaszi for­dulóban döntetlenül végző­dött (9—9) az otthon—ide­gen párharc. Most csak egyet­len vendéggyőzelem — a 3. helyre előlépett Sirok jóvol­tából — és két döntetlen szü­letett, a többi találkozón ha­zai sikernek örülhettek a szurkolók. (fesztbaum— szigetváry) Fulás a markazi lónál Az Aranyjelvényesek az olimpiára akció Legközelebbi próbájára, futásiban március 25-én, a markazi tónál ke­rül sor. A megyei próba szintideje nőiknek 7000 mé­ter, 45 perc, férfiaknak 15 000 méteren 1 óra 20 perc. A rendezők a helyszínen is elfogadnak nevezéseket 9 óra előtt. Indulhatnak a próbán azok is, akik nem rendelkeztek még eddig az akció igazolványával, mert ezúttal azt is megvásárolhat­ják. A következő megyei próba április 22-én a kerékpár­túra lesz. A jelentkezők lét­számától függően lehetséges, hogy a próbát két helyszí­nen, Gyöngyösön, illetve Fü­zesabonyban rendezik majd meg. Erre a nevezési határ­idő: április 10. Felújított árukészlettel várja vásárlóit a FÜZESABONYI BÚTORÁRUHÁZ CARDÖ I. lakószoba KANIZSA IV. lakószoba KUPIDÖ lakószoba DARLING lakószoba MELÖDIA lakószoba ZITA I. lakószoba ZITA II. lakószoba SZATMÁR V. lakószoba KÜLÖNFÉLE KÁRPITOZOTT GARNITÚRÁK ÉS KONYHABÚTOROK NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATOK! Áruházunk nyitva: * 30 órától 17 00 óráig. Szombaton; 8.30 órától 13.00 óráig. A TISZANANAI „PETŐFI” MG. TERMELŐSZÖVETKEZET felvételre keres IsS ellenőri munkakörbe felsőfokú, vagy középfokú számviteli képesítéssel, legalább 5 éves mezőgazdasági üzemi gyakorlattal rendelkező szakembert, FIZETÉS’ a 19/1977 (V. 25.) MÉM—MŰM. sz. rendelet szerint­JELENTKEZÉS: személyesen vagy Írásban a tsz elnökénél. Cím: Heves njegye, 3385 Tiszanána, Vöröshadsereg u. 201—203. Telefon: Tiszanána 8. APRÓHIRDETÉS Állas VBKM KK Káli Gyáregysége pályázatot HIRDET TMK­MOVEZETO ÉS TERMELÉSI CSOPORT­VEZETŐ MUNKAKOROK BETÖLTÉSÉRE. KÖZÉPFOKO KÉPESÍ­TÉSSEL. Jelentkezni: VBKM KK Káli Gyár­egységénél, Kál, Jászapáti út 1. Az Egri Gyermek .áros Igazgatósága felvételt hirdet GYERMEK­FELÜGYELŐI munkakör betöltésére. Jelentkezni munkanapokon lehet. DAJKÁT keresünk felvételre, Kodály úti óvodába, Eger. Ügyes fiatal nőt ke­resünk tiszta beta­nított munkára, bel­városi kulturált munkahelyre. Je­lentkezés : „Egy mű­szak” Jeligére az egri hirdetőbe. __INGATLAN 6 5 m:-es Kallóma­lom úti OTP-örökla- kás sürgősen eladó. Kp + OTP-átválla- lással. Minden meg­oldás érdekel. Tele- fon: 13-280,___________ Eger, Cifrakapu 126. 1/3. kétszoba-össz- komfortos öröklakás eladó. Érdeklődni 17 után, és hét végén egész nap, ___________ T ársasházban 3 szo­bás lakás OTP-át- vállalással eladó. Érdeklődni 17 óra után Eger, Lőcsei út 14. Hl._______________ G arázs eladó. Puky Miklós 3. Érdeklőd­ni Eger. Kallómalom út 16. 11/10, 16-tól. Sarudon vegyes be­építésű területen 30« n.-öl telek eladó. Érdeklődni lehet „Tisza II.” Jeligére az egri hirdetőbe. Sikfőkúton hétvégi ház eladó. Érdek­lődni Eger, Rákóczi út 56. II/7.___________ E ger belvárosában 2 szoba-komfortos házrész utcát üzlet­nek Is alkalmas el­adó. Ajánlatokat „350 ajánlat” jeligé- re az egri hirdetőbe. Eladó I szoba-kony- hás lakás mellékhe­lyiségekkel, azonnal beköltözhető. Eger, Gárdonyi Géza u. 4. Megtekinthető dél­után 16—18-lg,_______ G arázs kiadó a Gró- nay-lakótelepen. Ér­deklődni lehet mun­kaidőben 12-222, es- te 14-863 telefonon. Gyöngyösi OTP- öröklakásomat két­szobás. sürgősen el­adnám kp + OTP- átváltalással. Érdek­lődni Gyöngyös, Fecske u. 63. IV. em. 4. Bodó. 17 órá­tól, vagy napköz- ben telefonon 13-079. Gyöngyösön, a Ke­nyérgyár úti gará­zsomat eladom. „Ár­megjelölés április 008131” Jeligére Gyöngyös Pf. 115. ____JARMf J ó állapotban levő fehér 1300-as Polski Fiat eladó. Érdek­lődni Heves, Deák Ferenc u. 7. MNB. Prókal._______________ J ó állapotbam levő IO-s Skoda S 100-as eladó. Műszaki vizs­ga lejár 1981. Érdek­lődni Egerszalók, Kossuth 169. Min- dennap 16.30-tól. Wartburg Limousin 353-as IE frsz. kitű­nő állapotban eladó. Eger, Kassai út 9. 60l-es Trabant Hyco- mat IL-es, teljesen felújított, eladó. Telefon: 11-890. _____ 3 éves UX-es Tra­bant Special eladó. Eger, Kapás út 2. 17 órától. ____________ I V 24-87 frsz. Skoda S 100-as eladó. Vizs­gáztatva 1982-ig. Os- várt, Eger, Hősök u. 3._____________________ M ost vizsgázott ZB frsz. Wartburg toló­tetős eladó. Ferencz Mikiós, Bélapátfalva, Szabadság u. 2. 1/2. Jó állapotban 1080- ig műszaki vizsgá­zott GAZ 69-e.s el­adó. Felsőtárkány, Dózsa út 23. ________ F ehér Zsiguli UE frsz. 1200-as eladó. Felsőtárkány, Fő út 277.___________________ C E frsz. 500-as Tra­bant olcsón eladó. Eger, Kolozsvári 19. Érdeklődni 14 órá­tól._______________ „SKIF” kemping utánfutó új állapot­ban eladó. Hipszki András, Hatvan, Rá­kóczi út 30.__________ N égykerekű kis Diesel kerti trak­tor eladó. Érdeklőd­ni lehet Eger, Sas U. 23.__________________ H ároméves Wartburg Tourist szürke, most vizsgázott, 26 ezret futott, eladó. Gyön­gyös, Csalogány u. 1«. Pam púk. VEGYES 1 Tourist és 1 Zsi­guli Combi-csomag­tartó, valamint 2 ni­es sertésönetető ol­csón eladó. Füzes­abony, Honvéd 51. Eladó 30 db nagybo- conádi fekvőkaptár méhekkel. teljes fel-, szereléssel. naptá­ranként is lehet. 3600 Ózd II., Vörös- hadsereg út 98. Hároméves tehén eladó. Cím: Sass Lajos, Egerfarmos. Vasút út 23. Világos, háromajtós szekrény, 4 szemé­lyes rekamié, 2 db fotel eladó. Eger, Puky Miklós út 14. 8 q lucerna eladó. Szarvaskő, Iskola u. 8. 8 éves frissellős te­hén, napi 25 1 tejjel. 3 éves előhasú üsző eladó. Besenyőtelek, Vöröshadsereg út 73. Jói tejelő, 7 éVes 9 hónapos vemhes te­hén eladó. Feldebrő, Ady Endre út 28. Betonkeverő gép el­adó. Andornaktálya, Széchenyi u. 30. 200 db apátfalvi cse­répgyűjtemény el­adó. „Komacsésze” jeligére az egri hirdetőbe. Gyökeres és sima Zalagyöngye szőlő­vessző eladó. Eger, Knézich út 28. HÁZASSÁG 38 167, jó megjelené­sű, házias, egyedül­álló nő vagyok. La­kásom van. Egy gyermekkel megis­merkednék minden vonatkozásban hoz­zám illő férfival há­zasság céljából. „Megértés 679” jel­igére az egri hirde­tőbe. 41/166, nagyon csi­nos, karcsú, egye­dülálló nő megis­merkedne szolid, rendes férfival há­zasság céljából. La­kás van. Gyermek nem akadály. „Sze­retet 678” jeligére az egri hirdetőbe. 38 éves, 168 cm ma­gas, jó anyagiakkal rendelkező tanítónő 8 éves kislánnyal keresi annak a dip­lomás férfinek az ismeretségét há­zasság céljából, aki egy kiskorú gyer­mekével otthonomba jönne. „Együtt-egy- másért” jeligére az egri hirdetőbe. Mimin NAPON AT .Nmisöa FÜZESABONYI ÁFÉSZ PÁLYÁZATOT HIRDET: HENTES ÉS MÉSZAROSI MUNKAKÖR AZONNALI BETÖLTÉSÉRE. Szakmai képesítés, erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: ÁFÉSZ Kereskedelmi Főosztály, FÜZESABONY, Rákóczi u. 4. sz. Tel.: 122. ELÖHIR! IOOOOOOOO vvv v V oyN/J ooooooö<* OOOOOOOO* >0-0-000000 OOOOOOOCH TAPÉTÁK ■oooooooo< ►oooooooo oooooooo< ÉS TAPÉTÁZÁSI KELLÉKEK ARUSlTÄSA AZ EGRI MÁRCIUS - TÚL BÁN Ilyen lesz az olimpiai falu az építkezések befejezése után (Fotó: APN—KS)

Next

/
Thumbnails
Contents