Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-20 / 66. szám
Két mérkőzés - két véglet Kiütötték a vetéfytársat! A fehér mezes Stark elől Sebők, az NB I-et is megjárt szolnoki labdarúgó szabadít fel. (Fotó: Szántó György) Eger SE—Szolnoki MTE 3—0 (2—0) NB Il-es 'labdarúgó-mérkőzés, Eger, 3500 néző. V: Kuti. ESE: Kakas—Antal, Fegyvernek!, Lengyel, Veigli— Fitala, Patvarps, Ambrus (Mártha a 77. percben)— Barta, Stark, Dudás. Edző: Bánkuti László. SZMTE: Boros—Porhanda, Simon, Sebők, Kábák—Ku- peczki (Dákay a 45. percben), Baran, Kóczián—Szatmári, Szakács, Zakar. Edző: Kóczián Antal. A lendületesen kezdő hazai csapat már a 3. percben gólt ért el: Barta nagy lövése nyomán a labda a tömörülő védőkről a 16-os vonalán helyezkedő Patva- roshoz került, aki azt egyből, látványosan a jobb felső sarokba bombázta, 1—0. Egri mezőnyfölény jegyében teltek a következő percek is, a 10.-ben például Antal jó átadása után Fitala távoli lövését védte Boros. Ami az előbb sikerült a kapusnak, az a 15. percben másodszorra nem: Patvaros passzát Fitala átvette a kaputól 16 méterre, s a labdával félfordulatból erős lövéssel vette be a szolnokiak hálóját, 2— 0. A második gól után Barta szabadrúgását tenyerelte szögletre Boros. A 22. percben Dudás egy fél térfélen át úgy vezette a labdát, hogy a végén már csak Boros kapus állta útját, az egri csatár azonban kihagyta százszázalékos helyzetét. A 32. percben Barta rajtolt egy kipattanó labdára, de a kapusba rúgta a pettyest. Az első veszélyes, szolnoki támadás a 36. percben futott, Szatmári a jobb szélen mindenkin túljutott, kapura tartó labdáját a gólvonalról vágta Lengyel a mezőnybe. SZÜNET UTÄN Az 54. percben tűzijáték szemtanúi lehettek a szurkolók a vendég kapu előtt. A labdát előbb Dudás, majd kétszer Ambrus próbálta meg közelről a hálóba juttatni, ez végül Abrusnak sikerült, már-már veszni látszó pillanatban, 3—0. A 65. percben Kóczián . lövését védte szépen Kakas. A 81. percben Mártha—Dudás— Mártha kényszerítő összjáték végén utóbbi a 16-osról lőtt, a labdát azonban Boros védeni tudta. A találkozó , mindkét csapat számára különös téttel bírt, hiszen a vesztes gyakorlatilag is elbúcsúzhat az érmes helyezés megszerzésétől. Minden bizonynyal a „hagyományoknak” — hogy az SZMTE két legutóbbi egri bajnoki mérkőzésén 9 (!) gólt kapott, s erre egyetlennel sem tudott felelni — volt szerepe abban, hogy az egriek már a kezdeti percekben átvették a játék irányítását, láthatóan ismét fiaskót szánva az SZMTE- nck. A vendégek négy középpályással elméletileg létszámfölényben voltak a döntőnek számító játékmezőben, mégis az ESE három hasonló feladatkörrel megbízott sora — Patvaros- sal az élen — uralta ezt a területet. ESE-támadás támadást követett, s nem maradtak el a gólok sem. Az irányítójátékosok kitűnő egyéni teljesítménye úgy kamatozott igazán, hogy a csapat többi tagja is kivette részét a sokmozgásos játékból, a korszerűen építkező akciókból. A szinte szünet nélküli 60 percig tartó ESE-nyomás után lélegezhetett fel a bajnoki ve- télytárs. Mindent összevetve, a 3—0 hízelgő a vendégekre nézve. Egyénileg Kakast és a védősor tagjait nem állították nehéz feladat elé a szolnoki támadók. A középpályán Patvaros a mezőny legjobb teljesítményét nyújtotta, de méltó társa volt Fitala és Ambrus is. A csatárok közül Barta lövőkészségével, Stark akarásával, Dudás küzdőképességével tűnt ki. Budavári Sándor Megérdemelt vendégsiker ózdi Kohász— Gyöngyösi Spartacus. 2—0 (1—0) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés, Gyöngyös, 1800 néző. V: Eöry. belőtt labdájába Nagy Gy. fejelt bele, a labdát Fekete a kapufa segítségével mentette, és csak másodszorra kaparintotta meg. Negyedóra elteltével hullámzóvá vált a játék, említésre méltó ese- mély nélkül. A 31. -percben Bányai egy összecsapás után rosszul esett, ezért a helyére három perccel később Gábor állt. A sérülés miatt a , játékvezető két percet hosszabbított és ez a vendég Kohásznak kedvezett, mert a 46. percben egy ellentámadás végén Gulyás középre adott labdáját Tóth a védők közül kiugorva, s az elmélázó Kovács mellett a gyöngyösi kapuba helyezte, 1—0. SZÜNET UTÁN Spartacus rohamokkal folytatódott a találkozó, említést érdemlő Ullmann-lövé- sekkel. Az 53. percben Adonyi hibájából Gulyás ugrott ki, kicselezte Kovács kapust is, majd elegánsan az üres kapuba gurított, 2—0. A 63. percben Ullmann 18 méteres jó lövésénél Fekete kiejtette a labdát, de mielőtt Szabó azt elérhette volna, újra az ózdi kapusé lett. A fokozatos hazai mezőnyfölény nem kamatozott gólokban a hátralevő játékrészben sem, a körülményes támadásvezetések miatt. Elképzelés nélküli, színtelen, lélektelen játékot láthattak a hazai nézők a Spartacus csapatától. Noha a Kohász védekezésre rendezkedett be, de gyors ellenakcióik mindegyike lényegesen veszélyesebb volt a hazai sorozatos próbálkozásoknál. A 90 perc alatt nemcsak arról győződhettünk meg, hogy nincs stílusa a Spartaeusnak, de kiütköztek a csapat játékosainak egyéni technikai fogyatékosságai is. Ezekhez járult még az iram nélküli, öreguras játékuk. Az Ózdi Kohász megérdemelten vitte el a két bajnoki pontot Gyöngyösről. Egyénileg Kovács az első gólnál hibázott. A hátvédek közül Eisemann jól rombolt, emellett felfutásokkal és beadásokkal is hasznára volt csapatának. Adonyi közismert könnyelműsködése megint gólt eredményezett. Juhász egy hibától eltekintve megfelelt. A középpályán csak Ullmann játéka érdemel említést. Jellemző csatársor teljesítményére, hogy egyedül Ullmann többet veszélyeztette Fekete kapuját, mint ők együttvéve. Szkocsovszky Tibor A bajnokság állása: Az év úttörő sportolói Túri Csaba a legjobbak között Sportköri közgyűlésekről jelentjük 1. DVSC 25 19 3 3 52-14 41 2. Ny.-háza 25 16 5 4 38-12 37 3. Eger 25 14 6 5 44-24 34 4. K.-barcika 25 12 8 5 43-21 32 5. Papp SE 25 11 10 4 46-26 32 6. SZMTE 25 13 5 7 37-31 31 7. DMTE 25 11 8 6 39-29 30 8. Leninváros 25 10 8 7 36-32 28 9. Ózd 25 11 6 8 33-31 28 10. Lehel 25 10 5 10 35-32 25 11. H.-vásárh. 25 9 7 9 39-39 25 12. Szarvas 25 9 6 10 27-26 24 13. B. TASK 25 10 3 12 33-38 23 14. Szabó SE 25 7 6 12 20-29 20 15. Gyula 25 8 4 13 25-48 20 1979. március 20., kedd Ez a Szabó (Gy. Spartacus) Özd: Fekete—Fehér, Bíró, Fükő II., Sipos—Ligeti, Bácskái II., Stanev—Gulyás, Bácskái I. (Munkácsi a 80. percben), Tóth. Edző: Fren- kó László. Gyöngyös: Kovács—Eisemann, Adonyi, Ács, Juhász —Vágó, Huszár, Ullmann— Nagy Gy., Bányai (Gábor a 34. percben), Benei (Szabó a 46. percben). Edző Czimmer- mann Gyula. A mérkőzés elején két távoli lövéssel az ózdiak veszélyeztettek először. A Spartacus a 8. percben vezetett gólveszélyes akciót, amikor Vágó jobb oldalról lövés is célt tévesztett (Fotó: Szendrövári György) 16. Gyöngyös 25 6 5 14 20-37 17 17. MVSC 25 4 7 14 27-41 15 18. Sz. MÁV 25 3 7 15 20-45 13 19. Borsodi B. 25 4 5 16 23-49 13 20. Klsvárda 25 2 3 15 20-53 12 (Fotó: Szántó György) Az óbudai úttörőházban edzőik jelenlétében adták át 1978 legjobb úttörő sportolóinak díjait, melyek odaítélésében a Magyar Úttörők Országos Elnöksége, a Pajtás újság szerkesztősége, az Oktatási Minisztérium és az OTSH vett részt szakértői véleményével. A 12 legjobb úttörő sportoló között egy Heves megyei fiatal is kiérdemelte a kitüntető címet. Túri Csaba (képünkön) birkózó, a gyöngyösi ä-es számú általános iskola tanulója, Szőke Miklós edző tanítványa bizonyult méltónak erre az elismerésre. Kosárlabda NB I. Videoton— Egri Finommechanika 107—66 (57—32) Székesfehérvár, 700 néző. V.: Kardos, Major. ‘ Videoton: Guoth (4), Nagy P. (25), Béres (21), Sajni (19), Hevesi (14). Csere: Janny (10), Püspöki (6), Győrfi (10), Tóth (2), Horváth (6). Edző: Guoth István. Eger: Komenczy (8), Káló (12), Korepta (14), Busák (14), Dobi (2). Csere: Zahár (9), Tari (2), Laczkó (2), Si- peki (3), Molnár. Edző: Csá- nyi Barna. Biztosan nyert a rutinos fehérvári csapat. Jók: Nagy P., Sajni, Hevesi, illetve Káló, Korepta. A férfibajnokság állása: Bp. Vasas I. 15 14 Bp. Honvéd 15 13 iGanz-M. Videoton Baja MAFC Körmend Oroszlány BSE Sopron Pécs Csepel ZTE Eger TFSE Kecskemét 15 12 15 10 15 9 1 14142 14723 12525 13526 11805 13066 11288 113410 12239 1099- 7 115210 1104- 10 108011 99311 1137- 10 987■1184 29 ■1119 28 1147 27 ■1269 23 ■1123 24 •1175 23 ■1128 22 ■1217 20 •1282 20 1174 19 ■1135 19 •1132 18 ■1179 18 •1265 17 ■1288 17 ■1146 1H Tájfutó „háziverseny" Répáshuta—Hollóstető tér- ségébe%,rendezte meg a Megyei Tájékozódási Futó Szakszövetség az 1979. évi hosszútávú bajnokságát. A verseny kis híján beillett az Egri Spartacus háziversenyének, mert egy-két egri gimnázium kivételével csak a szövetkezeti sportolók neveztek, illetve vettek részt a versenyen és a rajtoló középiskolások között is tfőven akadt Spartacus-tanítvány. Sajnálatos, hogy a megyében más szakosztály nem tartotta érdemesnek indulásra ezt a nagy körültekintéssel rendezett, gördülékenyen bonyolított versenyt. Ezt nem indokolta az eset- legés felkészülés hiánya, mivel tömegesítő célzattal a rendező szerv „nyílt” kategóriában adott lehetőséget Eredmények. F. 21 B (táv: bárkinek az indulásra. 17600 m, 17 ellenőrző pont, 5 fő) : 1 Kovács 126,51, 2. So- modi 153,25, 3. Dr. Nagy (mind Egri Spartacus) 181,18 mp. N 19 B (táv: 10 500 m, 12 elí. pont, 2 fő): 1. Molnár Mária (Egri Spartacus) 127,11. F 17 B (táv: 11 300 m, 12 eil. pont, 4 fő): 1. Balogh 84,26, 2. Kármán (mindkettő Gárdonyi Gimn.) 99,32, 3 Pekk (GMSZ) 159,26 mp. N 17 B (táv: 8000 m, 11 ell. pont, 1 fő): Marcis (Egri Spartacus) 117,26 mp. Nyílt (táv: 4500 m, 4 ell. pont, 12 fő): 1. Kovács (MGSZ) 43,50, 2. Bátor (Egri Spartacus) 68,02, 3. Tóth (Dobó Gimn.) 72,00 mp. Gyöngyöst Vasutas SC A kitérőgyári sportkör 1978. évi eredményeiről, az idei feladatokról, valamint a létesítmények fejlesztéséről Madár Sándor sportköri elnök tájékoztatta a közgyűlésen szép számban megjelenteket. Mint ismeretes az északi síszámokban (futás, biatlon) elért eredmények alapján a szakosztály országosan rangsorolt, ezért érthetően tevékenységükkel foglalkozott a legbővebben a beszámoló. Az új síszak- osztály-vezetés második esztendeje volt 1978. Az előrelépés érdekében jelentős intézkedések történtek. Kiss György mellé új edzőket, ismert szakembereket állítottak. Vasziljevics Andrást, az egyesület volt válogatott síugróját olyan céllal szerződtették, hogy megkíséreljék a síugrás fejlesztését, a sífutástól és a biatlontól nem elválasztva. Ugyanis arra számítanak, hogy az OB-ken ismét sor kerül majd az északi összetett versenyekre, a GYVSC-nek korábbi sikerszámára. Tóth Józsefre, a gyári lövészklub tapasztalt edzőjére bízták a biatlonosok puskás edzéseinek az irányítását. Az utánpótlás-nevelésben jelentős eredményeket értek el. A szakosztályban sportoló úttörő versenyzők közül kilencet neveztek be az úttörőolimpia megyei döntőjébe, s közülük nyolcán országos döntősök lettek. végeztek, ezzel megismételték előző évi sikerüket. A téli és nyári versenyek ösz- szesített pontversenyében 16 vállalat közül harmadik lett a füzesabonyi gyár. Az elmúlt évben az üzemi-házi, járási és megyei tömegsporté versenyeken .380 gyári dolgozó vett részt, s közülük a legjobbak érték el az említett szép sikereket. Szigetváry József A gyárban hagyományai vannak a tömegsportnak. Több mint kétszáz dolgozó vetélkedett, a különböző házi, szocialista brigádversenyeken; A síszakosztály vezetése nagy sikerű sí- és szánkó tömegsportnapot rendezett a gyár dolgozói és hozzátartozói részére, ezzel is elősegítve az Edzett ifjúságért mozgalom követelményeinek a teljesítését. Füzesabonyi Vasas SC A füzesabonyi járás legnagyobb sportkörének közgyűlésén Németh László. gyárigazgató, a sportkör elnöke a szakosztályi eredmények ismertetése előtt többek között értékelte a 11 tagú elnökség munkáját, amelyben gyári és nagyközségi dolgozók vesznek részt. Sajnálattal állapította meg, hogy az elnökségben végrehajtott személyi változások sem hozták meg a kívánt eredményt, mert rendszereAsztalitenisz Megkezdődött az 1979-es NB Il-es női asztaliteniszbajnokság is. Az NB I-ből kiesett Egri Vörös Meteor bajnokaspiránshoz méltóan kezdte idei szereplését. Biztosan győztek idegenben a tavalyi negyedik helyezett ellen, noha nem minden problémától mentesen utazott el az együttes ÓzdraEgri VM—Ózdi Kohász 14—2 NB Il-es női mérkőzés, Ózd. Gy.: Angyalné Patrik A. 4, Petrányi 4, Kiss Zs. 3, dr. Ruttkayné 3, ill. Széles sen csak 3—4 személy végzett konkrét irányítói munkát. A szervezésben és egyéb sportköri feladatok végrehajtásába nem tudták bevonni a nagyközség más gazdasági egységeit. A múlt esztendőben a kézilabda-szakosztályban folyt a legszervezettebb és legeredményesebb munka. Célkitűzéseik között szerepel a megyei bajnokság megnyerése, az NB II-be jutás, valamint a női csapat újbóli létrehozása. A piros-kékek másik sikeres sportága a sakk. A labdarúgó- és asztalitenisz-csapatok teljesítményét összességében közepesnek értékelték. Péter János és Császár József vezetésével külön albizottság irányítja a tömeg- sportmunikát, méghozzá nagy sikerrel. A nyári vasas sportnapon 80 dolgozó képviselte a Mátravidéki Fémművek füzesabonyi gyárát. A középvállalatok közötti pontversenyben első helyen Vermes Albán csúcsiavításai A magyar úszóválogatott néhány tagja a hét végén részt vett a hamburgi nemzetközi nagyszabású úszóversenyen. A legjobban Vermes Albán szerepelt, aki a 200 méteres mellúszásban 2:20,64 perccel és a 100 méteres mellúszásban 1:05,86 perccel országos csúcsot javított. Az utolsó napon a 100 méteres hátúszásban Verrasztó Zoltán 59,06 mp-cel győzött, a 200 m-es pillangóúszásban Sós 2:01,34-gyel második, a 400 méteres férfi gyorsúszásban Wladár Zoltán 4:01,99 perccel szintén a második helyen végzett. A szombati kardtájékoztatón a legjobb 40 versenyző vívott tovább. A döntőben Gedővári, az Ű. Dózsa versenyzője veretlenül végzett az első helyen. Meglepetés Gerevich gyengébb szereplése, Nagyházin°k sem ment úgy, mint szombaton. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS FERENC nyugdíjas főkönyvelő, életének 67. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése március 21-én, 14 órakor lesz, az egri Kisasszonytemetőben. A gyászoló család