Népújság, 1979. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-20 / 66. szám
A gabona hazánkban KuBcoriemvetés Olvasás közben az adatok nyomon követése a szokásosnál egy kicsit nagyobb figyelmet kíván, mégis a legtömörebben, a legvilágosabban néhány adat összehasonlításával lehet jelezni azt, ami hazánkban a gabonatermesztésben történt. A harmincas években hazánkban több mint 4 millió hektáron termeltek gabonaféléket (búzát, rozsot, árpát, zabot, rizst, kukoricát). A termelés általában hatmillió tonna körül alakult évente. Mostanában a jóval kisebb, rendszerint hárommillió hektár körüli gabonavetésterület 13 millió tonna terméssel fizet. Tavaly kismértékben meghaladta a gabona- termés a 13 millió tonnát, az idei terv szerint pedig csaknem 13 és fél millió tonnát kell termelni. A gabonaféléken belül két növény, a búza és a kukorica messze kiemelkedő jelentőségű. Búzából az öt és fél millió tonna körüli mennyiséggel, kukoricából pedig a hétmillió tonnát megközelítővel lehetünk elégedettek. Az elmúlt években a búzatermés rendszerint megfelelt a várakozásnak, a kukoricatermés viszont elmaradt a tervezettől. Ez utóbbin lenne jó változtatni az idén. Nem terület, kukorica kell A változtatás egyik lehetséges feltétele: országosan növekedjen a kukorica termőterülete. Azt, hogy minek a rovására? — a kérdésre rendszerint az a válasz, hogy az egynyári szálas takarmányokéra. Ilyen lehetőség valóban sok gazdaságban adódott. Emellett minden más ésszerű lehetőséget ki kell használni. Igazán nagyon tudatos erőfeszítések révén a tavalyihoz képest számottevően növelhető a kukorica vetésterülete. Nemcsak azért, mert esetleg az őszi vetések egy részét kiölte a víz, hanem mert a gazdaságok valóban tudnak üzemi termelésszerkezeti változtatások révén megfelelő területet találni a kukoricának. A hangsúly a megfelelőn van, már csak azért is, mert nem vetés1 erület, hanem kukorica kell. Kukorica, méghozzá gazdaságosan. ©Süti Szántóföldjeink területe szinte elkerülhetetlenül csökken esztendőről esztendőre, s ma már nem éri el a 4,9 millió hektárt sem. Számolva a szükséges ipari növényekkel, zöldfélékkel, s más árut, valamint fehérjetakarmányt adó növényekkel, egyáltalán nem valószínű, hogy a gabonafélék vetésterületét valaha is számottevően hárommillió hektár fölé tudjuk növelni. A hárommillió hektárt elérni, illetve pár ezer hektárral túlhaladni, az idén is nehéz feladat lesz. S amikor gabonáról, gabonavetésterületről van szó, akkor erre a 3 millió hektárra gondolhatunk. Ezt a területet kell úgy hasznosítani — függetlenül a közigazgatási határoktól —, hogy a lehető leggazdaságosabban, a lehető legtöbb gabonafélét adja. Ami az embertől függ A két követelmény — hozam és gazdaságosság, — amit mindig együtt kell hangsúlyozni, figyelembe venni, azért is, mert eléggé együvé tartoznak, azért is, mert ez a közös érdek. Akár, a búza, akár a kukorica, akár bármelyik más gabonaféle termelése kerül napirendre, a termelés egy sor költsége a hozamtól függetlenül állandó. Talajt előkészíteni, vetni, növényvédelemről gondoskodni akkor is kell, ha a kukorica történetesen 30 mázsát terem egy-egy hektáron. Ezek a költségek érdemben nem változnak, ha nő a hozam, akkor sem. A felhasznált műtrágya, a betakarítás költsége már nagyobb eltérést mutathat. Egy optimális szintet — a költség és a várható termés szempontjából — minden gazdaságban meghatározhatnak, s helyes is, ha meghatároznak. Ennek során rendszerint kitűnik: a nagy átlagtermés bizonyul a leggazdaságosabbnak. A nagy átlagtermésnek azonban van egy sor olyan feltétele is — talaj, időjárás — ami nem az emberen múlik. A talaj esetében az függ az embertől, hogy milyen talajra mit vet. Vannak olyan domb- és hegyvidéki gazdaságok, amelyek immár több év átlagában egy-egy hektárról anynyi kukoricát (vagy annyit sem) takarítanak be, mint amennyi búzát, vagy tavaszi árpát. Egy percig sem lehet vita témája ezeken a területéken az, hogy a termékszerkezeti lehetőségeket figyelembe véve a kalászos gabonafélék vetésterületét kell növelni a kukorica rovására, hiszen egy hektár kukorica anyag- és segédüzemi költsége kétszerese a búzáénak, vagy az árpáénak. Ott viszont, ahol az ötven- mázsás hektáronkénti búzával szemben 80—90 mázsa kukorica teremhet, az üzemi érdek is, ad országos érdek is a kukorica vetésterületének 'gyarapodását kívánja. 10 millió tonna abrak Nélkülözhetetlen a gabona külkereskedelmünkben is, hiszen nem csak hús és hús- készítmény formájában exportálunk gabonát, hanem közvetlenül takarmány, és kenyérgabonaként is. Nagyon nagy tehát a jelentősége az őszi vetések megkülönböztetett ápolásának, gondozásának, a tavaszi vetésű gabonafélék — árpa, kukorica, esetleg néhány helyen zab — tavalyinál nagyobb vetésterületének, s a tavalyinál jobb terület kijelölésének. Joggal terjed az utóbbi években az a szemlélet, amely szerint a gabonatermelés — takarmány- és kenyérgabona-termelés — egységesen vizsgálandó. Ilyen szemlélet következetesebb érvényesítése nagy tartalékokat tárhat fel akár a gabonatermelés mennyiségét, akár annak gazdaságosságát elemzik. A gondos elemzés és az elemzéshez igazodás — méghozzá a gyors igazodás — minden területen fontos, de különösen az a gabonatermelésben, hiszen 1976-os áron számolva a tavalyi gabonatermés értéke 42 milliárd forint volt. Ilyen érték esetén egyetlen százalék eltérés is majd félmilliárdot jelent. Az igaz ugyan, hogy az őszi kalászosok már régen földbe kerültek, de aratásig, a kukorica betakarításáig nemcsak annyit lehet tenni, hogy egy-két százalékkal javuljon az idén a hazai gabonatermelés. Fehérvári István Két szakmával—okosan! ANNYIT EMLEGETJÜK manapság a munkaerőgondokat, hogy hovatovább talán már közhelynek számít ez is. Ám aligha lehet hiba, ha szóba kerül, hiszen újra meg újra emlékeztet a tennivalókra is, amelyek megoldást hozhatnak, vagy legalább enyhíthetik napjaink helyzetét. A szűkülő munkaerőforrások ismeretében, többnyire „házon belül” kell keresni és megtalálni a lehetőségeket a problémáik eloszlatására. S kedvező tapasztalat, hogy vállalatainknál, üzemeinknél több helyütt is találkozhatunk ilyen törekvésekkel. Említhetjük, akár a Cement- és Mészművek Bélapátfalvi Gyárát, ahol külön feladatot jelent, hogy mindjárt -egy új, korszerű nagyüzem különböző, felelősség- teljes posztjaira kell biztosítani hozzáértő szakembereket. szakmunkásokat — javarészt a mostani műhelyekből. Szerencse, hogv ideiében hozzáláttak ehhez, még 197G-ban elkezdték a számba jöhető emberek felkészítését, képzését. S ígv már most. sőt. korábban is. hosszú hónanokUal ^ mocTvnlésítácn cl őrt sikerült ú ifibb terülr't"l:'rn hnsznnsí- tnrti a régi nnrrln jó rés-ét. Nem eav dolcct/ór^ számít- hatngk ísv másodri: szakmájában is. ha a helvzet úrv kívánta. es°tl<=g végérvényesen ezt követeli. Az új gyártmányok és a hozzá készülő új üzem állította. mindennapi munka előterébe a második szakma megszerzésének fontosságát, sürgősségét a KAEV egri gyáregységében. Itt ugyanis, mint ismeretes, máris hozzáfogtak a nehézgépvázak előállításához, a tervek szerint pedig az országos nagy- vállalat gyártóbázisát is megteremtik rövidesen. Azaz: nemcsak a gyáir, hanem a testvérgyárak részére is folyamatosan dolgoznak majd az egriek. S rendkívül fontos. hogy ne vegyék ebben igénybe külső .vállalkozók, idegenek segítségét. Mert — mint kiszámították — az együttműködés során eddig máshonnan érkezett gépvázak 71 ezer forintba kerültek, idehaza viszont kijönnek 42—43-ból is. A leggazdaságosabb pedig az, ha a létszámot sem idegenből teremtik meg. SZÓVAL, A KAEV EGRI GYÁREGYSÉGÉBEN is próbálkoznak az említettekkel. Miután á feladatok így kívánták: elsősorban a lakatosok hegesztőkké történő ki- kéozését szorgalmazták. Olvan ügyes kezű szakmunkásokat vettek rá második szakmájuk bizonyítványának is megszerzésére, akik előtt iöhbé kevésbé már eddig > em volt éppen ismeretlen a .fémszabászat-varrás”, he- geszteettek korábban is. Nos, ezeket.. azt,án tanfolyamra, egészen speciális oktatásra küldték, hogy fejlődjenek, tanuljanak, megszerezzék azt a bizonyos minősítést is, ami egyenesen a csúcsa ennek a szakmának. Jóllehet, 30—40 ezer forintba is belekerül egy-egy ilyen ember kiképzése, átképzése, ma már nyolcán dolgoznak közülük a Kistályai úton. Amint elmondották: persze nemcsak egyszerűen biztatták, hanem anyagilag is ösztönözték őket a „helycserére”. A lakatosokból lett hegesztőik, második szakmájuk megszerzésekor mindjárt órabéremelést kaptak, s havonként további 200 forint jár mindannyiuknak, amíg csak érvényes minősítésük, „jogosítványuk” van a magas szintű követelmények kielégítéséhez. Nem feledkeztek meg a kellő ösztönzésről a Finom- szerelvénygyárban sem, ahol szintéin lakatosokból képeztek hegesztőket, vagy éppen villanyszerelőket. Itt — ahogyan megtudtuk — úgy serkentenek a második szakma megszerzésére, leginkább pedig gvakorlására, hogy a második szakmában hasznosan töltött 1—20 órában ‘ az alapórabér öt százalékával növelik a keresetet. 20 órán felüli munka esetén pedig az órabér tíz százalékával. A munkaerő házon belüli ésszerűbb átcsoportosításának hatékonyabb fonInlknriatárdSzámon kért munkaórák Mostanában van-e olyan tanácskozás, értekezés, megbeszélés, ahol ne hangzana el a megállapítás: márpedig a munkafegyelmet fokoznunk kell? Ezzel mindenki egyetért. Ki lenne az a bolond, aki tiltakozna a munkafegyelem növelése ellen? Akkor hát minden rendben van? Elkezdődött valami országos nagy nekibuzdulás, és mostantól mindenki lázas munkát végez a műszakja mind a nyolc órájában? Mi lenne, ha a találgatások és a feltételezések helyett megnéznénk egy meghatározott üzemet? Az utcáról nem vesznek fel senkit A MEZŐGÉP gyöngyösi gyáregysége ott található a Sárhegy lábánál. Milyen modern, szép üzem volt ez, amikor a mostani helyére települt néhány évvel ezelőtt. És most? Ügy vannak vele, mint a hirtelen nőtt kamasz a két évvel ezelőtti ruhájával: sehogy se tudja belegyömöszölni a tagjait. Itt is igyekeznek mindenkinek helyet szorítani a csarnokokban, csak hát ez nagyon sok centizéssel jár. Pedig a gyáregység igazán modern, összkomfortos, jól felszerelt munkahely, ahol még a sportpálya sem hiányzik a munka utáni focimecs- csekhez. Mondják ugyan, hogy a külső után nem szabad ítélni. De az itteni külső rend mintha belső tartalmat is sugározna. Ha jól meggondoljuk, a rendetlen, elhanyagolt környezetben aligha lehet hiánytalanul dolgozni. A gyáregység létszáma nem nagy, három és fél száz dolgozót tartanak nyilván. Az már figyelmet érdemlő tény, hogy az állománynak majdnem a fele még harminc év alatti személyekből tevődik ki. Ugyancsak fiatal üzem ez. Hogy mi ennek a titka? Aligha van izgalmas titok emögött. Ha csak az nem, hogy ma is száz fiatal készül fel itt a szakmunkásbizonyítvány megszerzésére. nak példái ezek. Csupa olyan, amelyet eddig egyik helyen sem bántak meg. Vannak persze kedvezőtlenebb tapasztalataink is. Építőipari vállalatnál hallottuk például, hogy törekvéseikben sajnos, nem minden esetben jártak sikerrel. Nemegyszer előfordult ugyanis, hogy olyanokat engedtek „iskolapadokba”, akik jobbára csak az egyéni „próba, szerencse”, s korántsem a rátermettség, a mar meglevő szalonéban mutatott bizonyítás alapján láttak a tanuláshoz. Mondani sem kell ezek után, hogy nem is vitték sokra. Hiába szerezték meg újabb bizonyítványukat — társaik sehogy sem engedték, hogy a másik szakmában ügyetlenkedjenek, esetleg lerontsák az egész kollektíva teljesítményét. S így inkább minden maradt a régiben. Nos, ez utóbbi helyen, nyilvánvalóan levonták a kellő következtetéseket, okultak az előfordultak bői, s most már valóban csak a legtehetségesebbek „beiskolázása” kerülhet szóba. Teljesen lemondtak a második szakma bizonyítványainak minden áron, történő szaporításáról, a legkevésbé sem holmi divatból, hanem szükség szerint folytatják az említett oktatásokat. S NEM IS SZARAI?, bosv bárhol is divattá váljon tanfolyamokat szervezni — főleg pedig munkaidőben —, mindenütt csak a jól átgondolt: szakképzéssel szabad a megoldást keresni gondjaink orvoslására. .......... Gyóni Gyula Az utánpótlás gondját tehát nem bízzák a véletlenre. — Mi az utcáról nem veszünk fel senkit — mondta Lukács Benedek, a gyáregység igazgatója. Mi van emögött a büszkélkedő, rátarti kijelentés mögött? Nem több, csak annyi, hogy igyekeznek maguknak kinevelni a fizikai munkásokat is, -de a legkülönbözőbb beosztásban tevékenykedő vezetőket is. Még a város többi üzemének is adnak a friss végzettségű szakmunkásokból: bázisként tartják őket nyilván. Aki ebben a gyáregységben nőtt fel, az tudja, mi a regula. Annak már a vérében van mindaz, ami a gyöngyösi gyáregységet jellemzi. Csak egy mellékesnek tetsző megjegyzést még: csupán két olyan dolgozójuk, van, aki még nem végezte el az általános iskola nyolc osztályát. Egy cigány házaspár, akik már nem tartoznak a fiatalok közé. Ez a tény is mond valamit azoknak, akik odafigyelnek rá. Sok mindent elárul. Hogy is van az a munkaidőalap ? Azt mondták a termelési tanácskozáson: Emberek, nálunk évente mindenkinek le kell dolgoznia kétezer órát. Ez a munkaidőalap. Ebből egy jottányit sem engedünk. Aki azt akarja, hogy a jogait maradéktalanul érvényesíthesse, az dolgozza ki évente a kétezer óráját. Világos? Persze, hogy világos. De hát jön a nyár, aztán az őszi betakarítás, és olyan jó volna néhány napot „ellógni” az üzemből. Különösen a fiatalabbjaiban mocorgott kezdetben a türelmetlenség. De aztán belátták, hogy a gyáregység vezetősége nem isin ér pardont. Náluk áz évi kétezer óra az pontosan kétezer, semmivel sem kevesebb. Mehettek a szakszervezethez, mehettek az ifjúsági szervezethez, senki sem bólogatott egyetértőén. Ott is csak azt hallották: a kétezer óra, az kétezer óra. Különben fuccs a tervnek, és akkor fuccs a prémiumnak, a nyereségrészesedésnek és minden egyéb jónak. Ki akarja ezt? Amikor már a gyári közvélemény elfogadta a kétezer órás munkaidőalapot, akkor meg azt kezdték mondogatni a vezetők, hogy a napi nyolc óra is csak akkor igazi, ha annak minden percét termelő munkával töltik ki. Aki beszélgetni akar, vagy az ebéd utáni időkben a napfényt szeretné élvezni, az vegyen ki szabadságot. Világos, emberek? Természetesen mindenki értette. Ahhoz, hogy a napi nyolc órát is mindenki termelő- munkával tudja kitölteni, ehhez a lehetőséget is meg kell teremteni. — A munkafegyelmet a vezetőknél kellett először kialakítani úgy, hogy mindenki végezze el a feladatát hiánytalanul — hallottuk a gyáregység igazgatójától. — Nekem hiába kezdett el magyarázkodni az anyagbeszerző. A csarnokokban az emberek csak akkor tudnak dolgozni, ha ott az anyag is a kezük ügyében. Világos? Persze, hogyne! Az a bizonyos január Tavaly már általánossá tették, hogy az éves tervet havi bontásban adták meg. Mindenki tudta, hogy tőle mit várnak el az adott hónapban. A folyamatos, egyenletes termelést most úgy akarják elterjeszteni a gyáregységben, hogy deká- dokra. tíz nanokra osztják fel a tennivalókat. — Ide figyeljenek, emberek! — Ez a kifejezés jellemző a gyáregység igazgatójára. — Lássák már be. hogy az év nálunk is januárral kezdődik. Mégpedig nem január hússzal, hanem jani* ár másodikával. Világos? Persze, hogy az. Nem cső* da, ha az idén a januári tervüket 113 százalékra teljesítették. A februárt is hasonló eredménnyel zárták. A munkájukhoz semmi dotációt nem kapnak. Egy fillérhez sem jutnak másként hozzá, csak a saját munkájuk révén. Ha most azt mondjuk, a nyereségük tavaly elérte a huszonkétmil- liót, így tudjuk igazán értékelni ennek a számnak a nagyságát. így mondják: partner képesség Nem meglepő az sem,' hogy a béreket nyolc százalékkal növelték. Az átlagtól ugyan eltér ez az arány, de megdolgoztak érte. A munkájukkal teremtették meg a lehetőségét. Furcsa volna, ha csak a minél jobb teljesítményeket követelnék meg a dolgozóktól, de nem a teljesítmények fokozásának mértékében növelnék a jövedelmeket. Csak akkor igyekszik mindenki a munkájával, ha annak értelmét is látja. Világos? Miért ne lenne az? A tevékenységük háromnegyede úgynevezett szolJ gáltatásból áll. Javítanak, felújítanak járműveket, alkatrészeket, főként kompresszorokat. Ami a gyártás fogalomkörébe tartozik, az náluk a fogaskerék és a bordástengely. Akár szolgáltatás, akár gyártás, akár belföldi, akár külföldi megrendelő, mindig a legfőbb eiyük a megbízhatóság. A vállalt határidők megtartása az náluk szent és sérthetetlen. Csúszni nem lehet, nem szabad. — Partnerképességre törekszünk. A kifejezés talán nem mindenkinek érthető teljes egészében az első hallásra. Érdemes azonban végiggondolni ennek a tartalmát, amely sok-sok, szerteágazó tevékenységnek a summáját adja. Hol van mindennek a kulcsa? .Elegendő csak egyetlen kulcsot keresni hozzá? Ügy gondoljuk, nem. Már említettük, hogy a gyáregységben a vezetőktől mindenekelőtt a munka megszervezését követelik meg. Ä munkásoktól a pontos és" jó minőségű munkát. De azt is hozzáteszik, hogy aki többet dolgozik, annak többet is kell keresnie. Ennek az elvnek, a mindennapok gyakorlatára való átültetését már elkezdték az üzemekben. A különböző pénzék elosztásánál mindenki „képes” már a többiek aránylag reális megítélésére. Csak akkor billen ki a mérleg nyelve, ha önmaga teljesítményét kell megállapítania. A MEZŐGÉP gyöngyösi gyáregységében a bérezés differenciálásában a teljesítmények mértékét igyekeznek követni. Az is jó, ha a munkás tudja, mennyit ér az a tevékenység. amit ő végez el az adott gyártmányon., A kész termékért pedig mennyit tud elszámolni az üzem. Vagyis: lássa világosan, ő milyen értéket tesz hozzá az egészhez, és hogy az üzem egésze mit produkál a népgazdaságnak. Mindezt forintokban kifejezve. Hogy senkinek se kelljen törnie a fejét azon, vajon hasznot hajt, vagy ráfizetést okoz a munkája? Az a bizonyos partnerképesség tudatosság nélkül nem megy. Világos? Persze, hogy az. G. Molnár Ferenc 1979. március 20., kedd
